Céltalanság, életuntság, elégedetlenség, hiányérzet – ez mind az életközepi válság jele lehet. A pszichológus szerint tudatossággal az életközepi válságot „életközepi lehetőséggé” alakíthatjuk.
Mostanában kevesebbet hallani róla, pedig volt idő, amikor nagyon felkapott volt az életközepi válság témája. Szalay Ágnes pszichológus akkor kezdett el mélyebben foglalkozni vele, amikor az egyik női magazin megbízásából írt egy cikket a jelenségről, s annyi reakció érkezett rá, hogy rádöbbent: a téma nemcsak érdekes, de tömegeket érint. Annyira elkapta a lendület, hogy könyvet is írt a témáról, „Éppen jókor” címmel, ráébresztve az olvasókat,
hogy még ha már a B oldal forog is, lehet, hogy éppen azon vannak a legjobb számok…
Van egy olyan humoros, de találó mondás, hogy „Mindenkinek két élete van; a második akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy csak egy van.” A könyve alapján úgy érzem, ez nagyjából lefedi azt, amit életközepi válságnak nevezünk…
Igen, fedi a valóságot. Sőt, ebben már benne van maga a megoldás is: megtalálni azt az életet, amit az életünk hátralévő részében élni akarunk.
Az életközépi válság egy életérzés, egy érzelmi állapot. Sok szempontból hasonlít a kiégéshez, csak éppen itt magába az életünkbe fáradunk bele…
Az egyik jele, hogy észrevesszük, kiveszett belőlünk a lelkesedés. Régen voltak céljaink, éreztük, hogy tartunk valahova, most azonban céltalannak, esélytelennek érezzük a dolgokat. Tipikus kérdés, ami ilyenkor felmerül: hogyan tovább? Mi fogja kitölteni a következő 20-30 évemet? Elkap a jellemző érzés, hogy elidegenedtünk saját magunktól, és a kérdés, hogy valóban a saját életemet élem?
Rádöbbenünk, hogy robotpilóta üzemmódban éljük a napjainkat, háttérbe szorítjuk a saját igényeinket, és már rég nem a saját céljainknak megfelelően élünk. Ez akkor is bekövetkezhet, ha kívülről nézve irigylésre méltó az életünk, sokan ugyanis azt veszik észre, hogy mindent elértek, amiről a húszas éveikben álmodoztak, mégsem boldogok.
Ilyenkor sok nő szégyelli magát, hiszen – külső szemmel – megvan mindene, „illene” boldognak lennie, mégsem az…
Sztereotip helyzet, amikor az ötvenes férfi hirtelen elkezd konditerembe járni, szűk farmert és divatos szemüveget hordani, esetleg vesz egy túramotort is… Ennek van ezek szerint női megfelelője is?
Tapasztalatom szerint a jelenség nemfüggetlen, bár a férfiak kapuzárási pánikjának karikatúraszerű képét mindenki ismeri… A krízis a nőket is ugyanúgy érinti, sőt, köztük még többen élnek kívülről meghatározott életet, ami nagyjából ebben a korban okoz kifakadást. Ilyenkor jönnek a kínzó „elegem van!”, „ki is vagyok én?” gondolatok.
Azt írja, az életközepi válság helyett pontosabb lenne az életközepi lehetőség kifejezést használni. Ez azért sokkal jobban hangzik…
– Ez így van, bár a „tünetek” nem kellemesek, bátran tekinthetünk a helyzetre lehetőségként!
Minden esélyünk megvan ugyanis arra, hogy változtassunk.
Érett fejjel jobban ismerjük magunkat, már tudjuk, milyen helyzetekben érezzük jól magunkat, ami jó alap ahhoz, hogy újradefiniáljuk önmagunkat. Az életünk delére már sok erőforrást felfedeztünk magunkban, sok nehéz élethelyzeten már túl vagyunk, amelyekkel már nem kell megküzdenünk.
Azaz végre elkezdhetünk foglalkozni önmagunkkal?
Sőt, ez szükségszerű is. Ha ugyanis még tovább elnyomjuk magunkban, amit érzünk, a saját igényeinket, akkor egy idő után nem fogjuk tudni megfelelően működtetni az életünket.
Családi minták, súlyos felismerések
Keveset hallani arról, hogy életünknek ezt a területét is nagyban meghatározzák a hozott minták. Mennyiben?
Az önbecsülésünk, az, hogy mit gondolunk az életről, arról, van-e jogunk sikeresnek vagy boldognak lenni, ezt mind a családi minták által sajátítjuk el. Abból, hogy a szüleink mit tanítottak nekünk, tudattalanul és tudatosan egyaránt, hogy milyen mintát adtak a saját életükkel. Ezek nagyon nagy mértékben hatnak az életünkre. Akaratlanul is felhasználjuk a szüleink, nagyszüleink tapasztalatait is a saját életünkben, egy-egy családon belül megfigyelhetők az ismétlődő minták.
Sokan az életük delén ismerik, fel, hogy „én nem ezt akartam, úgy élek, mint az anyám…”
Évtizedekre visszamenő problémákról beszélünk. Ki lehet lépni ebből a látszólagos „megírt sorsból”?
Nehéz, de nem lehetetlen. Ha például azt tapasztalja valaki, hogy neki sosem jön össze egy kiegyensúlyozott párkapcsolat, vagy hogy ugyanúgy veszekszik, mint a szülei, javasolt szakemberhez fordulni. Ő segít kibogozni, milyen hozott minták dolgoznak a háttérben, mennyi az illető saját felelőssége a helyzetében és hogyan tud változtatni.
Mindenki megérdemli, hogy élete nehezebb szakaszaiban, amikor elindul egy mély önismereti úton, ne legyen egyedül.
Szerencsére ma már az emberek sokkal tudatosabban állnak a dologhoz, és egyre többen próbálják önmagukban megtalálni a válaszokat. Nemcsak a nők, akik a neveltetésüknél fogva nyitottabbak az önismereti módszerek iránt, hanem a férfiak is.
Hagyni kell időt magunknak
Ez az önismereti út fájdalmas felismerésekkel lehet kikövezve, nem?
Biztos, hogy mindenki életében vannak fájdalommal teli dolgok, amelyeket az önvizsgálat a felszínre hoz, de érdemes szembenézni velük, mert a szívünk mélyén rejtegetett fájdalmainkat, félelmeinket egy idő után már nem tudjuk „visszanyomni”, elfojtani – ebbe fáradunk bele.
Sok ember a munkáját utálja. Felismeri, hogy már nem érdekli, nem akarja tovább csinálni, de esetleg gátlásai vannak, ezért nem meri megkeresni azt, ami igazán lelkesíteni tudja.
Ilyenkor van az, hogy a sikeres üzletember elkezd bort készíteni, vagy a menő ügyvédnő kézműves pékséget nyit?
A változás lehet egy ilyen éles karrierváltás is, de nem feltétlenül az; előfordul, hogy valaki egyszerűen „mást vesz ki” a saját szakmájából. A sztereotip, drasztikus váltásokkal ellentétben a karrierváltás gyakran egy hosszú folyamat, sok tanulással, önfejlesztéssel, mire a végén kikristályosodik, mi a mi utunk.
Nagyon gyakori egyébként, hogy valaki olyan utat választ, ahol kamatoztatni tudja a korábbi tapasztalatait. Ha például valaki marketinges volt és kereskedni kezd, az a webshopja népszerűsítésében lesz erős; ha a vendéglátásban köt ki, akkor a kialakult marketinges gondolkodásmódjával könnyen fel tudja mérni, mire van szüksége a vendégeknek.
Általában bejönnek egyébként ezek a filmekben, könyvekben olyan csábítónak tűnő váltások?
A drasztikus váltások akkor sikeresek, ha az ember hagy időt arra, hogy megtalálja magát.
Akár a váltás előtt, akár utána, de lerakja a stabil alapokat, még akkor is, ha hirtelen elhatározásból döntött, hogy rájöjjön, miben érzi jól magát. Például egy új munkahelyen tudatosan figyelje magát az egyes helyzetekben, hogy azok jók-e számára, vagy nem, különben könnyen rádöbbenhet, hogy megint ugyanabban a pocsolyában találja magát, ahonnan kilépett, és megint nem figyel magára…
Kinek az életét élem?
Ha jól értem, kétféle keserű felismerésre juthatunk életünk delén, ha beüt az életközepi válság: vagy nem valósult meg, amire fiatalon vágytunk, vagy igen, de az nem tesz boldoggá…
Nagyjából igen. Ezek nem kellemes szembesülések, de ezek mentén el lehet kezdeni keresni, mire van szükségünk. Lehet, hogy rájövünk, hogy a céljaink, amelyekért eddig dolgoztunk, nem igazán nekünk valók, s valójában nem is a mi céljaink, hanem külső elvárások miatt követjük őket, vagy megváltoztunk és már nem érezzük a magunkénak őket.
De megtörténhet az is, hogy elfogadjuk azt az életet, amit élünk, és rájövünk, hogy minden úgy jó, ahogy van – ez is lehet siker. Ha ez az elfogadás megtörténik, az ember elkezd „otthon lenni” az életében.
Tehát a megszokott életünkön belül is van mozgásterünk. Lehet, hogy látszólag, kívülről nézve nem mozdulunk, mégis másként éljük meg a dolgokat.
Ezek szerint nem kell mindent borítani, hanem apró lépésekkel is lehet minőségi változást elérni?
Igen, a lényeg, hogy kezdjünk el figyelni önmagunkra, mire van szükségünk! Sokszor „csak” arra, hogy jobban benne legyünk az adott pillanatban és megtanuljunk a jelenben élni, nem pedig a múltban vagy a jövőben, ahogy sokan teszik. Megélni az életet, nem pedig fejben állandóan valahol máshol lenni.
Ebben a korban sok örömöt okozhat a természet is. Nem a városi napokat pörgetni végtelenségig, hanem megkeresni a nyugodt pillanatokat a szabadban, visszatalálni a természethez.
Azért is fontos ez, mert az ilyen pillanatokban megélhetjük azt sokak számára felszabadító érzést, hogy valami nagyobb egésznek a részesei vagyunk. Arról nem beszélve, hogy a zöldben a stresszhormonok szintje csökken, a gondolkodásunk hatékonyabbá válik, az immunrendszerünk aktivizálódik. Mindegy, hogy túrázás, kertészkedés, vagy valamilyen szabadtéri sport fog meg, mindegyik jó válasz.
Az életközepi válságot tehát az önismeret és a tudatosság változtathatja lehetőséggé. Ezek szerint működhet a mára kissé elcsépelt bakancslista is?
Igen. Tipikus megélés, hogy ha az ember megírja és elkezdi kipipálni a saját bakancslistáját, másfajta működési módba kapcsol. Másra figyel, máshogy viselkedik, tudatos döntéseket hoz a céljai érdekében – összességében jobb minőségű élete lesz.
Fotó: Bulla Bea
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
