Dóra gyors léptekkel haladt a folyósón az öltöző felé. Fejében pörögtek a tételek és a számok: fizetés, gyerektartás, családi, ebből lejön a hitel, marad ennyi. Több lesz a rezsi… sokkal, basszus, villany, gáz, víz, net, tévé, telefon, bérlet, kuka. Marad: nem sok.
Kihúzzuk a routert, amikor nem vagyunk otthon, lekapcsolom a bojlert is. Elég lesz 18 fok. Vagy 17. Basszus. Az kevés. Mindegy, hozzászokunk. Ehhez is.
Vastag pulcsi, harisnya, nadrág bent is. Ja, meg a fogszabályzó. Amikor felrakatta a gyereknek, még belefért a család havi büdzséjébe a részlet. Most meg vakarózhat. Még az is 25 000 havonta. De már muszáj fizetni, felrakták.
A szemem is egyre rosszabb, kellene már egy rendes szemüveg. Hónapok óta halogatta. Az 1500 forintos olvasótól csak megfájdult a szeme. Hát pedig nem lesz másik.
Ruhám van elég, télre a bakancs, tavaly vettem új kabátot, az sem kell, két farmer, még vállalható állapotú. Jó az. Az egyik gyereknek kell télikabát, a másiknak még jó, szerencsére. A téli cipőjüket meg sem merte nézni, hogy kinőtték-e.
Annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem nekiment Gézának.
– Helló, de el vagy gondolkodva!
– Jaj, bocs, csak számoltam, hogy mi lesz most… Nem tudod, kapunk valami fizuemelést?
– Elég nagy csönd van erről. Nem hiszem…
Dóra is tudta a választ, de azért mindig reménykedett, hátha mégis máshogy lesz.
– Legfeljebb éhen halunk – erőltetetten nevetett, de igazából egyáltalán nem volt vicces.
– Pluszmunkát kell vállalni… – hangzott Géza frappáns, magától értetődő, mindent megoldó válasza.
– De hát már mikor?
– A szabadnapokra.
– És a gyerekek? Meg az otthoni dolgok? Azt mikor csinálom meg? Egyedül vagyok velük…
Géza kissé égbe szökő, távolba meredő tekintettel kezdte szavalni:
– Amikor én fiatal voltam, éjjel-nappal (ezt a két szót erőteljesen megnyomta) dolgoztam, amikor itt befejeztem a munkát, mentem a fusiba…
– De neked ott volt az asszony, ő megcsinált mindent.
– Dehogy! Nem csinált semmit. – legyintett.
Dóra értetlenül nézett rá. Most ez mit jelent? A felesége is éjjel-nappal dolgozott? Vagy csak Géza gálánsan elfelejtette, hogy azért ő mégiscsak otthon volt, és a „minden más” az neki semmi?
De nem merte így megkérdezni.
– Akkor ki?
– Senkiii!
– Nem tudom…, így se érem utol magam soha. – mondta bizonytalanul.
– Ugyan! A gyerekek tanultak maguktól, így is osztályelsők voltak, aztán továbbtanultak…
– szavalta tovább Géza, de a folytatást Dóra már nem hallotta. Szeme előtt élénken rajzolódott ki Gézáék családi élete.
Fehér szárnyú, karcsú angyalkák törlik a port a hálószobában, az ágytakarót négy csücskénél fogva repülve feszítik ki, és terítik a bevetett ágyra. A gyerekszobában zöldsipkás manók dudorászva takarítanak szorgalmasan, még a zoknis fiókban is rendet raknak, amíg Géza éjjel-nappal dolgozik. Nappal a napfény, éjjel a fehér hold lágy sugara akadály nélkül hatol át a makulátlan ablaküvegen, és megcsillan a tükörsima parkettán.
A gyerekekkel nagy szemű, kedves őzek tanulnak és játszanak, néha a fejükkel noszogatják óvatosan őket az íróasztal felé, ha makacskodnának, mert nincs kedvük leckét írni. Közben mókusok főznek a konyhában, legalább három, de lehet öt, majd bolyhos farkukkal mosogatják el a tányérokat. Csicsergő madárkák hófehér lepedőket és pólókat teregetnek, és közben persze nem piszkítanak sehová.
Nem jön a gyámhatóság, mert egyedül hagyták a gyerekeket, és a szülők heroikus küzdelmét a létfenntartásért semmi nem zavarja meg. Tiszta Hófehérke. Az a klasszikus. Géza vajon melyik törpe lenne? Mondjuk Tudor, el is képzelte piros felsőben fekete övvel, barna, félrecsapott sapkában és abban a furcsa lábbeliben. A szemüveg már az orrán van. Ő is fölötte szokott kinézni. Önkéntelenül elmosolyodott.
– Figyelsz? Most mi olyan mulatságos?
Gondolataiból Géza felemelt hangja riasztotta fel.
– Semmi, csak eltűnődtem.
– Mi?
– Nem érdekes. Köszi a tippet, magamtól eszembe se jutott volna.
Gézát nem zavart a Dóra hangjában megbúvó gúnyos él. Elégedett mosoly terült szét az arcán.
– Ugye? Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell…
– Hát igen, persze, de most rohannom kell, mert el kell hoznom a kisebbet a napköziből, és valami vacsora is kellene nekik. Nálunk nincsenek zöldsipkás manók.
És elrobogott. Géza összeráncolt homlokkal bámult utána. Mi? Milyen manók? Ehh, mindig is fura volt ez a nő.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
