14 év alatt nem maradhat a gyerek egyedül, felügyelet nélkül. Oldja meg! – hangzik a családsegítőben dolgozó férfi utasítása. Mégis, hogyan? Egyedülálló anyaként, vidéken, nem túl családbarát műszakokban dolgozva, segítség nélkül. Novella.
Telefon koppan az asztalon. Kéken dereng. Saci felhúzta a szemöldökét, és hosszan bámult maga elé a semmibe. Hm. Gondolatai szürke ködben bolyongtak, s egy időre eltévedtek. Ezt nem hiszem el! Aztán feleszmélt. Újra ott ült a jól ismert, apró konyhában azon a szerda délután.
Fáradt napsugár bizonytalan foltja a fehér falon, néhány morzsa az asztalterítőn. Megszokásból lesöpörte. Meghúzta a vállát, és kifújta a levegőt. Pedig először jó ötletnek tűnt pszichológushoz vinni a lányát. Kapott is időpontot a pedagógiai szakszolgálatnál tekintettel a családi krízishelyzetre.
Nikit megviselte a válással járó hosszú hercehurca és a környezetváltozás. Csak félévet kellett várni. Mások állítólag be sem jutnak, magánrendelésre meg nincs pénze.
Reménykedett benne, hogy oldódni fog Niki szorongása, és fel tudja dolgozni valahogy ezt az egész… szart. Nem jutott jobb szó az eszébe. Most mit csináljon? Újabb… szar. Hát sosem lesz vége?
A pszichológussal beszélt. Azért hívta, mert Niki elmesélte neki, hogy szokott itthon egyedül lenni, mivel anya műszakban dolgozik. Amikor reggeles, elég korán kell indulnia, a délutános műszaknak meg hétkor van vége, majdnem nyolc, mire hazaér.
Niki már 12 éves nagylány és megbízható. Muszáj dolgoznom, nem tudok mit csinálni – próbált védekezni a pszichológus előtt. Nem a kocsmában ülök, el kell tartanom a lányomat. Az engem nem érdekel, hogy mi a kifogás! 14 éves kor alatt nem lehet egy gyereket felügyelet nélkül hagyni! Meg kell oldania! Nagymamával vagy akárhogy. Ez a törvény. Mások is megoldják. Bejelentést kell tennem a családsegítőnél. Fasza. Ezt nem mondta. Csak gondolta. És akkor mi a javaslat? Az nem volt. Csak oldjam meg. Köszi.
Benézett a szobába. Niki háta az íróasztal előtt. Iskolatáska kiborítva a szék mellett. Lecke készül. Még jó, hogy ilyen kis szorgalmas, legalább ezzel nincs gondja. Nem akarta zavarni, addig inkább kint marad a konyhában. Halkan csukta be az ajtót.
Víz zubog a vödörbe. Üres a felmosó flakonja. A kuka meg teli. Jó lesz a mosogatószer is. A kopott padlón jobbra-balra húzta a mopot. Vizes csillogás a fa erezeten és citromillat. Majd csak kitalálok valamit. Még két évig ki kell húzni valahogy, hogy ne bukjunk le.
Két hét múlva hívta a családsegítő.
– Tessék? Bernáth Sarolta.
– Hegedűs János családsegítő vagyok. Be tudna fáradni valamelyik nap az irodába?
Megbeszélték a csütörtök reggelt. Aznap délutános, így be fog érni a munkába még utána. Kulcs a zárban, táskában esernyő. Esni fog. Szorongva indult a kínos beszélgetésre. Mit fog kérdezni a családsegítő? És ő mit fog mondani?
– Tudja, hogy miért hívtam ide?
– Igen, említette a pszichológus…
– Hát sajnálom, de nekünk hivatalból el kell járnunk, hogy valóban veszélyeztetve van-e a gyermek. Az iskolával már beszéltem, mondták, hogy ott nincs vele probléma, sőt jól tanul. Gyakran van otthon egyedül Niki?
– Ööö…nem – hazudta – csak párszor fordult elő.
A családsegítő egy ideig nézte, majd leírt valamit.
– És ki szokott önnek segíteni? Egyedül neveli a kislányt, ugye? Nagymama vagy apuka segít?
Naiv feltételezés pipa. Feltörő gúnyos kacaj elfojtva.
– Apuka elszelelt egy jó ideje, nem is kíváncsi a gyerekre. Azt sem tudjuk, hol van. Gyerektartást se fizet, csak hébe-hóba egy keveset. Anyám nem él már egyébként.
– Oh, sajnálom. – János zavart tekintete – Hát öhm, khm, és akkor hogyan van a munkaideje?
Gyors fejszámolás a kegyes hazugságért. Egy-két órát le tudok faragni innen-onnan, akkor nem hangzik olyan vészesen. Úgysem tudja ellenőrizni.
– Ha reggeles vagyok, akkor fél nyolckor kezdek, szóval 7-re elkísérem Nikit az iskolába, akkor már nyitva van. Olyankor csak fél négyig kell bent lennem. Amikor délutános vagyok, akkor… akkor… 6-kor végzek. Khm.
– És ki van a gyermekkel ilyenkor? Mindig egyedül van?
– Neeem, az csak kétszer volt, vagy a barátnőjénél van addig, vagy átjön a szomszéd néni.
Meggyőző tekintet az ábrázatra, szemkontaktus a családsegítővel. Hihető. Hát leizzadva.
– És a szomszéd mindig ráér? – kétkedett az.
– Hát nem vagyok minden nap délutános, és ötig van napközi, szóval az csak egy-két óra néhány délután… Kati néni nyugdíjas amúgy, és kedveli Nikit.
– Nézze, bennem megbízhat, én csak próbálok segíteni. Azért vagyunk itt, hogy átbeszéljük a helyzetet, és találjunk valami megoldást.
– Mert milyen megoldást tudna mégis javasolni? – türelem határa megfeszül, ingerültség kibuggyan – Talán ön jönne át délutánonként???
A családsegítő bizonytalan köhintése. Meg reggelente? – tette hozzá magában Saci – És kifizetné a villanyszámlánkat, hogy kevesebbet kelljen dolgoznom? Vagy átutal egy egész fizetést, hogy mindig a gyerekkel a lehessek? Vagy vesz nekünk egy lakást, hogy ne kelljen albérletet fizetni? Vagy közelebb húzza az iskolát meg a munkahelyet? Bízzak benne, mi?
– Nem gondolt esetleg valami családbarátabb munkahelyre?
Gondolatban vihogva fetrengés. Nézte Jánost, hogy ez mégis melyik bolygóról jött?
Családbarát munkahely? Ahol 9-kor kezdődik a munkaidő, négyig tart, vagy háromig? Akkor már 4-re haza érne. És még normális fizetés is jár hozzá? Nem valami alamizsna? Főleg itt, vidéken.
Még jó, hogy az nem derült ki, hogy hétvégén szokott takarítást is vállalni, mert így is alig… János egy idő után lesütötte a szemét, elkezdett a papírjaival babrálni. Basszus, mindig kiül az arcomra, hogy mit gondolok. Lesajnáló lehet a tekintetem. Ezért is nem tud hazudni. Biztos azt is látta rajta…
– Tényleg azt gondolja, hogy nem gondoltam végig minden lehetőséget ezerszer? Elnézést, de ez a valóság! Vagy tud jobbat? Ahova felvesznek egyáltalán egyedülálló anyát? Nem kérdezgetik, mennyit beteg a gyerek? És hogy hogy oldom meg? Örülök, hogy legalább ez van.
– Hát… ööö… így most hirtelen nem tudok én se… khm… khm…, de körülnézek…
– Sok szerencsét hozzá…
– És esetleg… ha… több gyerektartást kérne az apától? Biztosan megértené, hogy a gyerek érdeke… Próbálja megbeszélni vele…
Agyam eldobom! Most szívat? Tényleg nem érti?
– Ahhoz újabb pert kellene indítanom, ami plusz költség, és rohadtul nem engedhetem meg magamnak. Egyébként meg ezt a keveset sem fizeti, amit kellene, úgyhogy a többet végképp nem fizetné. Behajtani nem lehet, mert mindent levett a nevéről, és mivel néha utal valamennyit, az államtól sem kérhetem a gyerektartáselőleget, mert az csak akkor jár, ha fél évig semmit nem kapunk. Ráadásul állandóan költözik, még megtalálni is alig lehet.
– Hm, hát…ööö… ez tényleg így van? – ideges harákolás. – Hát a rendszer nem tökéletes, sajnos…
– Szeretne még valamiben segíteni?
Kínos csend az irodában. Toll sercegése a papíron.
– Nos, akkor szerintem mindent megbeszéltünk. Beírtam, hogy a jövőben meg tudja oldani a felügyeletet. És akkor…
– Rendben, köszönjük…
Ajtó csapódik az üres folyósón. Eső illatú levegő. Jesszus. Ennek is sok értelme volt. Inkább elpakoltam volna otthon a kimosott ruhákat. Meg is kell varrni némelyiket. Most biztos megnyugodtak, hogy tettek valamit a gyerekért… Le van írva. Na persze.
Friss kenyér a boltban, néhány alma, vacsorára virsli. Egész nap ez járt a fejében, hogy most mit csináljon. Hazafelé a buszon zötykölődve már tudta. Eldöntötte. Niki nem megy többet pszichológushoz. Ennyi. Ha a pszichológus veszélyt jelent számukra, akkor nem lesz ez se.
– És ne mondd soha senkinek, hogy szoktál egyedül lenni! Még 2 évig. Érted? Ez fontos! Az iskolában se! Nem derülhet ki. Csak magunkra számíthatunk.
Intelem a lelkére kötve. Virsli fürdik a forró vízben.
Kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
