Három gyerek mellett nemzetközi vezetői karriert épített, s ma már saját példájával inspirálja Miklós Rozália azokat a nőket, akik nem akarnak választani a felelősségteljes munka és a kiegyensúlyozott családi élet között. Ehhez persze kell egy támogató munkahely és férj is.
Miklós Rozi az amerikai pénzügyi technológiai cég az MSCI 500 fős budapesti irodáját vezeti, és pár napja megkapta a Managing Director kinevezést, amivel a vállalat globális felsővezetésébe is bekerült. Most CSED-en van a harmadik gyermekével; februárban, amikor visszatér a munkába, a férje megy majd GYED-re – immár másodszor.
– Fiatalon lettél vezető, hogyan vezetett ide a karrierutad?
– Kicsit több mint tíz éve kezdtem az MSCI-nél, még diploma előtt, kezdő pozícióban. Biztosítási és pénzügyi matematikát tanultam az ELTE és a Corvinus közös szakán, és a tudásomat itt nagyon jól tudtam hasznosítani, hiszen az MSCI befektetési döntéseket támogató eszközöket szolgáltat. Jó érzés volt, hogy amit tanultam, a modellek, amelyeket megtapasztaltam, a való életben is érdekelnek valakit.
A személyes példa mindennél többet ér
– Azért ez nem annyira nőies szakma, ha jól sejtem… Mi a nemek közötti arány?
– Az iparágban a nők aránya 30 százalék körüli. Sajnos nálunk is vannak olyan, főleg technológiai csapatok, amelyekben egyetlen nő sincs. Aztán ahogy megyünk el a „soft” területek felé, mint a pénzügy, a HR, vagy az ügyfélszolgálat, úgy nő a nők aránya. Ezért nálunk is jellemző, hogy a cégen belül összességében azért nem olyan rossz a helyzet, de kifejezetten az én területemen nagyon küzdök azzal, hogy sikerüljön a megfelelő arányt összehozni.
– És tudsz is valamit tenni ezért, vagy egész egyszerűen nincs is miből válogatni?
– Ez összetett dolog, de tény, hogy kevés női önéletrajz érkezik be. Én nagyon hiszek annak az erejében, ha a nők látnak egy ilyen példát, mint az enyém,
ha látják, hogy vannak női vezetők, vagy olyan cégkultúra, amelyben akár gyed alatt is előléptetnek, hogy fiatalon akár három gyerekkel is lehet vezető pozícióban dolgozni, anélkül, hogy közben megőrülnél.
– Tehát a személyes példa mindennél többet ér?
– Így van. Mexikóban például nagyon küzdöttünk a diverz csapatért, ott az első pár hónapban gyakorlatilag csak férfi önéletrajzokat láttam. Majd az egyik mexikói kolléganő a helyi egyetemen tartott egy előadást, és elkezdtek dőlni a releváns női jelentkezők, rögtön fel is vettünk közülük kettőt. Egy olyan példa, mint az enyém, talán ráébreszt más nőket itthon arra, hogy egy ilyen lehetőség őket is érdekelheti.
„Mindig valami izgalmas feladattal vártak vissza”
– 35 éves vagy és nemrég született a harmadik gyermeked. Hogyan tudtál mellettük ekkora karriert befutni?
– Dióhéjban szerintem úgy, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, nagyon hatékonyan osztom be az időmet, mindemellett egy rendkívül támogató cégkultúra és család vesz körül.
Hat éve született a legnagyobb gyermekem, még a Covid előtt. Akkor még nem igazán volt home office, de azt tudtam, hogy nem akarok három évig otthon ülni. Úgy terveztem, hogy amikor a szoptatás engedi, visszamegyek dolgozni részmunkaidőben és egyéves kora körül menne bölcsibe a kicsi, ami nagyjából így is történt.
Tulajdonképpen mindhárom szülésnél megtapasztaltam, hogy várnak vissza a céghez valami kifejezetten előremutató, izgalmas feladattal.
Az első terhességemnél az akkori budapesti csapatomnak elment a főnöke, és azt mondták, megtennének a csapat vezetőjének.
Mondtam, hogy terhes vagyok, és erre nem az volt a döntés, hogy értjük, hát akkor nem te leszel a vezető, hanem az, hogy jó, mégis tudunk ezzel várni egy kicsit.
Nem azt éreztem, hogy ebben nyomás van, hanem azt, hogy
az én döntésem, mikor szeretnék visszajönni. Nagyon izgalmas dolog volt, hogy van miért visszamennem, és rettentő motiváló, hogy én ezt szeretném csinálni, szeretném megoldani úgy, hogy közben legyen elég idő a gyerekemre is.
Megvártak a kinevezéssel, így lett egy 10-15 fős csapatom, amikor visszatértem. Nem akartam négy vagy hat órában dolgozni: azt mondtam, hogy három napot vállalok, de akkor nem fogok „véletlenül” bemenni csütörtökön meg pénteken, ez tiszta ügy volt.
– Ha jól tudom, szinte hajszálra pontosan ez történt a második terhességednél…
– Ő már a Covid alatt született, akkor már volt home office. Ugyanilyen helyzetben voltam megint: eltelt három év, én már egy másik csapatban dolgoztam, és miután a budapesti iroda vezetője más pozícióba került, felmerült, hogy engem szeretnének a helyére. Mondtam, hogy megint terhes vagyok… Hát, nem lehet jól időzíteni!
Akkoriban olvastam a Sheryl Sandberg könyvében azt az erős mondatot, hogy
a nők már abban a pillanatban visszalépnek, amikor egyáltalán elgondolkoznak azon, hogy szeretnének gyereket vállalni.
Ez bennem is dolgozott, de szerencsére ezzel kapcsolatban nagyon jó tapasztalataim vannak. A második két gyermekemnél már, mivel covid- és poszt-covid időszakban voltunk és nálunk nagyon rugalmas a home office,
simán tudott működni, hogy csak a CSED időszaka alatt, fél évig voltam szabadságon. Utána a férjem ment már el GYED-re.
– Ezt törvény szerint kiveheti anyuka, apuka, nagyszülő is, csak hát nincs rá nagyon példa…
– Pont ma délelőtt volt nálunk a védőnő, és mondtam, hogy amikor legközelebb jön, január végén, beszéljünk a hozzátáplálásról, mert februártól a férjem lesz itthon a picivel. És nem értette; kérdezte, hogy na jó, de azért apuka dolgozni fog, nem? Nem, nem fog dolgozni, válaszoltam, hanem ugyanazt fogja csinálni, mint amit egy nő csinál, amikor otthon van a gyerekkel. – mondja Rozi nevetve.
– Szerintem nálunk többet számít a férjem, Dani hozzáállása, mint a cégéé. Ő tényleg bele tud helyezkedni büszkén ebbe a szerepbe. Nyilván az is kell hozzá, hogy a nulladik pillanattól ő is pelenkázza a gyerekeket és mindent elvégez körülöttük.
Azt látom, hogy a mi korosztályunkban, a fiatalabbak között meg főleg, már sokakban van meg az a hozzáállás, hogy ők is tenni akarnak így is a családért, a gyerekekért.
„Néha már reggel hatkor meetingelünk Kínával”
– Sokat teszel azért, hogy a munka mellett a gyerekekre is jusson elég idő. Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
– Nekem a budapesti iroda mellett van egy globális csapatom, a tagjai Kínától Mexikón és Amerikán át Indiáig sokfelé dolgoznak. Szoktam olyat csinálni – nyilván vezető pozícióban ezt könnyebben meg is tudom tenni -, hogy délután 4 és 9 között nem dolgozom, hanem az az idő gyerekeké. Viszont néha már reggel hatkor meetingelünk Kínával, meg még este tízkor is Amerikával… Nem minden nap ilyen, de előfordul.
De ha valaki beteg a családban, vagy nekem vagy a gyerekeknek szüksége van rá, hogy többet legyünk együtt, ezt megengedi a rendszer rugalmasága. Dani munkája inkább a klasszikus 9-től 6-ig tartó munkarend, és azt tapasztaltuk, hogy az én munkahelyem és munkabeosztásom kevesebb kihívást támasztott eddig ebben a történetben, mint az övé.
Szerintem
nagyon fontos az, hogy egymás között hogyan tudják a párok megoldani a munkabeosztást, és mennyire tudják a munkahelyek az apákat is támogatni abban, hogy át tudják venni a terheket az anyáktól.
Mert hiába mondjuk az anyukáknak, hogy milyen jó lenne, ha te is tudnál ezt meg azt csinálni, karriert építeni, ez csak akkor tud megtörténni, ha a másik oldalon van, aki átvegyen egyéb feladatokat.
– A férjed másodszor lesz otthon GYED-en. Más lesz ez az időszak, mint először?
– A második gyerekkel csak négy hónapot volt otthon a férjem, most sokkal hosszabban tervezzük, mert három gyerekkel már nem fog olyan könnyen menni, hogy ha mindhárman intézményben vannak, akkor rögtön mindketten tudunk teljes munkaidőben dolgozni.
Ez csodálatos, de kicsit kényes téma: a férjemnek persze érthetően jól esik, hogy ezért mennyi dicséretet kap és inkább én szoktam attól kiborulni, hogy mindenki odavan attól, hogy egy férfi mekkora hős, amiért az otthonlétet vállalja. Az azért természetesebb mindenkinek, hogy én akkor itt „hobbiból” dolgozgatok a család mellett, mert így döntöttem.
A láthatatlan munka láthatóvá tétele
– Van a cégnél hasonló jó példa a tiéden kívül? Vagy teszel azért, hogy legyen?
– Indítottunk egy „buddy programot”, dolgozó szülőknek, tehát nem csak anyukáknak, hogy egyáltalán beszélgessünk erről a témáról, és vannak előadások, egyéb rendezvények is a témában.
Egy anyuka, aki szintén a szülés után hat hónappal jött vissza egy hasonló modellbe, mint én, azt mondta nekem: miután látta, hogy ez nekem sikerült, akkor ő is így szeretné csinálni, mert a példám nagyon inspirálta és ennek nagyon örültem.
Ettől még persze nem azt akarom sugallni, hogy vissza kell menni hat hónap után dolgozni, hanem pusztán meg szeretném mutatni, hogy ha neked ez az utad, akkor merd így csinálni, és ne gondold, hogy az egyetlen lehetőség minden gyerek után három évig otthon maradni.
Próbálok odafigyelni a mentorprogramokban is arra, hogy ne az legyen az emberek benyomása, hogy egy konkrét utat képviselek.
– Mennyire fogadják el a gyerekek, hogy most apa van otthon, és mennyire követelnek téged a home office-ban is?
– Nekem sokkal inkább van igényem arra, hogy ha beteg a gyerek, én legyek otthon vele… Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csak ketten ezt nem tudnánk így megoldani.
Van fizetett segítségünk, bébiszitter és bejárónő, és szerencsére a nagyszülők is aktívak.
Arról szerintem nagyon fontos beszélni, hogy
a láthatatlan munka láthatóvá tételének egyik jó módja, hogy azt fizetett szolgáltatásként kiszervezzük.
Szerintem az egy jó egyensúly, ha a nő dolgozik, és a keresetéből ez lehetővé válik. Nálunk heti kétszer 8 órányi munkát végez el „helyettünk” a bejárónőnk, többek között a bevásárlást, főzést, takarítást, így tudunk mindketten elsősorban a gyerekekkel eltöltött minőségi időre és a munkára koncentrálni.
Az interjú az Egyenlítő Alapítványnak köszönhetően jött létre.
Fotók: Milós Rozália
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
