Egy közösség, ahol nincs „ahhoz képest” – a Holnap Iskolája a közoktatásból kirekesztett gyerekek otthona

A gyereknevelés érzelmi hullámvasútján születnek meg azok a pillanatok, amikor aggódó rajongással és büszkeséggel summázzuk, hogy semmi nem volt hiába, minden összeomlás és feltámadás gyümölcse beérett. Számomra ez a pillanat akkor jött el, amikor a speciális iskolába járó fiam bécsi keringőt táncolt majd zongorázott a szalagavatóján. De a többi, tanulásában, mozgásában korlátozott fiatal is verset mondott, énekelt, hangszeren játszott, és saját fényükben ragyogva bizonyították, hogy nincs „ahhoz képest”.  

Sajátos nevelési igényű gyerekek, de ahogy Csordás Anett, a Holnap Iskolája alapítója fogalmaz, a nagyobb támogatási szükséglettel élők, akik közül sokan kiszorulnak a közoktatásból, pedig megérdemlik a tanuláshoz, fejlődéshez, sikerélményhez való jogot ebben az országban, ő és munkatársai ezért dolgoznak.

Az állam mostohagyerekei: a közoktatásból kirekesztettek

A Holnap iskoláját működtető csapat adománygyűjtő nagykövetnek kért fel, és nem volt kérdés, hogy vállalom. A hárommillió forintos célösszeget tanulást segítő eszközökre, klubfoglalkozásokra, nyári táborra és a küszöbön álló költözés kiadásaira szeretnék fordítani.  Az általam vállalt kétszázezer forintot sikerült teljesítenem, ami óriási örömmel töltött el, és a többi követ együttes aktivitásának köszönhetően valamivel több, mint kétmillió forint jött össze.  

Sokat halljuk, hogy az állami fenntartású iskolák mindenben a tankerületektől függenek, és arról is rendszeresen olvasunk, hogy az egyesületi, alapítványi iskolák szüntelenül a létfenntartásukért küzdenek.

Pedig azzal, hogy a közoktatásból kirekesztett gyerekek tanítását vállalják fel, azzal állami feladatot látnak el, az állam helyett!  

Ebben az áldatlan állapotban Csordás Anett mégis úgy döntött létrehozza azt a helyet, ahol fia, a tizenhét éves, halmozottan sérült Erik és társai is tanulhatnak. Ismerve az alternatív iskolák számos gondját, felmerül bennem a kérdés, nem lett volna-e könnyebb, ha Erikhez magántanárok járnak és nem kell ennyi munkaórát beletenni a tanulócsoport működtetésébe, és az akkreditációs munkába, hogy az oktatási tárca végre zöld utat adjon a bejegyzett iskolaként való működéshez?

– Az ápolási díjnál is dönthettem volna úgy, hogy nem állok bele, (a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület több, civil szervezettel együtt 2018-ban elérte az ápolási díj emelését, 2019-ben új kategória született, gyermekek otthongondozási díja néven, a szerk.) de rettentő rosszul érezném magam, ha csak a személyes érdekeimet helyezném előre.  

Felelősséget érzek azokért a családokért, akik sérült gyereket nevelnek, otthon ápolják őket 24 órában, az egész életük erről szól, és akiknek még azzal a teherrel is szembe kell nézniük, hogy a gyerek fogyatékossága következtében nem fér hozzá a többségi oktatáshoz.

Mindig is volt bennem egy elhivatottság vagy nevezhetjük defektnek is, hogy ki kell állnom azokért a közösségekért, akiknek támogatásra van szüksége – mondja Csordás Anett, aki alapítója és tíz évig elnöke volt a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesületnek.

Mielőtt a tanulócsoport ötlete megszületett volna, Anett is végig járta az iskolakeresők caminóját, de még a waldorf szemléletű intézmények sem bizonyultak befogadónak, hiszen a nem beszélő gyerekeket sehol nem várják tárt karokkal.  

Az „akadálymentesség” fogalma csak valamivel több mint tíz éve létezik Magyarországon, látunk is erre jó példákat, de még mindig nem természetes, hogy a támogatási szükségletű gyerekek integrációja (beillesztés) helyett megszülessen az inklúzió(befogadás), az iskolákban. Magyarország 15 éve deklarálta, hogy bevezeti, de sajnos nem került erre sor és a pedagógusképzésben sem dolgozták ki még az inklúzió módszertanát.

– Sokáig eszembe sem jutott, hogy iskolát alapítsak, de amikor rádöbbentem, hogy a fiam és a hozzá hasonló gyerekek teljesen ki vannak zárva az oktatásból, úgy döntöttem meg kell teremteni ennek a lehetőségét, a mintáját, és megmutatni, hogy ez igenis lehetséges.

Persze nekem is vannak mélypontjaim, különösen akkor, amikor a működésünkhöz szükséges feltételeket újra és újra elő kell teremteni, de amikor látom, hogy a sima és kacifántos gyerekek milyen remekül tudnak együtt tanulni, és hogy a közös együttlét milyen különleges élményeket nyújt számukra, az mindig erőt ad.        

Akadálymentesség, de ne csak papíron

Az Anett és szülőtársai által létrehozott iskolában illetve most még tanulócsoportban minden gyereknek egyéni fejlesztési terve készül tanév elején.  A pedagógusok felmérik az erősségeiket, az érdeklődési körüket, meghallgatják a céljaikat, ebből készül egy vázlat, amit aztán a szülőkkel együtt megvitatnak.

Olyan egyéni fejlesztési terv is született már, aminek része volt, hogy a diák beszédbátorságát növeljék, hogy képes legyen kiállni magáért, legyen vitakultúrája vagy tanuljon meg ügyesen futni, teszi hozzá Anett.

A Holnap iskolájában ebben az évben több gyógypedagógus hallgató ismerkedett azzal, hogyan lehet együtt tanítani az ép és sérült gyerekeket,  hogyan lehet  tananyagot differenciálni.  A többségi iskolákban már minden osztályban 2-3 olyan gyerek van, aki nagyobb támogatási szükséglettel rendelkezik a többieknél, és akiket úgy lehetne eredményesen végig vezetni az éveken, hogy a pedagógus mellett van egy segítő.  

A leghatékonyabb pedig az lenne, ha az igazán rászorulóknak személyes asszisztense lehetne, de sajnos nagyon távol vagyunk még ettől. A szakértői bizottságoknak van létjogosultsága asszisztenst kijelölni a gyerekek mellé, de ezzel a jó gyakorlattal a tapasztalatok szerint nem szoktak élni.

Gyógypedagógia asszisztenst csak a sajátos nevelési igényű tanulókat nevelő-oktató intézmények vehetnek fel. Az ilyen intézmények 15 tanulónként, a siket, vak, középsúlyos értelmi fogyatékos, az önálló helyváltoztatásra képtelen testi fogyatékos, az autista, illetve a halmozottan fogyatékos tanulókat nevelő és oktató iskolák, kollégiumok pedig 6 tanulónként alkalmazhatnak egy segítőt.

Adománygyűjtő nagykövetként egy villámfotózáson már jártam az iskolában, a fiúk akkor nagyon kedvesen fogadtak, de felkeltette az kíváncsiságomat, hogyan tölti egy napját három, különböző támogatási szükségletű gyerek, ezért újra meglátogattam őket.

A fiúk ebéd után voltak, kényelmesen leheveredtek a matracra, és Olivértől megtudtam, hogy épp „énidejük” van, és ez csak az egyik dolog, amiért szeret idejárni.

– Szeretem még azt is, hogy családias a hangulat, bármiről lehet beszélgetni, jók a tanárok, sokféleképpen lehet tanulni. Amikor „énidő” van, akkor bármit csinálhatunk, amihez kedvünk van, például Eriknek mutatunk videókat.

(Erik nem tud önállóan ülni, állni, beszélni, étkezni, de véleményét hangadással fejezi ki.) Természetesen őt is sok minden érdekli, kedvencei az autók, a zenés videók, a férfi higiéniás reklámok, ezt ugye elmondhatom Erik? – néz Olivér a társára, és a matracon fekvő, 17 éves  fiú arca széles mosolyra derül.

A legnagyobb kihívást a különböző osztályfok, az eltérő haladási ütem jelenti, hiszen sokféleképpen kell tervezni az órákat, hogy együtt is tudjanak dolgozni, de mindenkinek legyen önálló munkája is.

Erik esetében a képi megsegítés, Olivérnél olyan alkalmazások, mint a hangalapú gépelés vagy a felolvasó program segíti a tanulást – mondja Júlia, negyedéves gyógypedagógus hallgató, aki 2022 novembere óta magyar irodalmat és nyelvtant tanít az iskolában. Hozzáteszi, nagyon örül annak, hogy olyan akadálymentesítő lehetőségekkel ismerkedhet meg, amelyekkel a főiskolai tanulmányai alatt nem találkozott,

és igazi sikerélmény számára, amikor a fiúk maguk fogalmazzák meg, miért tetszett nekik az óra vagy egy teljesen más kontextusban csatolják az órán hallottakat.

Amikor arról kérdezem Artúrt, miért szeret itt lenni, azt feleli azért, mert hárman vannak, ami jó, de még jobb lenne, ha jönnének lányok is, de nem szerelmi témában, csak azért, hogy több barátságot lehessen kötni.

Amikor Erik felé fordulok, hogy megtudjam, hogy ő miért érzi jól magát a suliban, Olivér és Artúr azonnal a segítségemre siet, eldöntendő kérdéseket tesznek fel neki, de előtte elmagyarázzák, hogy a hangadás az IGEN-t jelent, ha félre hajtja a fejét, az NEM-et.

– Erik, neked reggel 9 és 12 óra között van a kedvenc időszakod? -kérdezi Olivér, és Erik néhány másodperc múltán félrehajtja a fejét.

– Kedvenc időszakod az ebéd vagy az énidő vagy mindkettő? – kérdezi ezúttal Artúr, de nem jön válasz. – Vagy a zenehallgatás közösen, a mozgásos órák délután? – folytatja kitartóan Artúr, mire Erik azonnal hangot ad és szélesen mosolyog.

Élményalapú és gyerekközpontú tanítás

A mai, többségi iskolákban gyakran szembesülünk azzal, hogy gyerekeink unatkoznak az órákon. A tanárok jó része igyekszik a rendelkezésére álló eszközöket használni, de a minőségi oktatásnak ma már nem csupán azt kellene jelentenie, hogy elárasztjuk számítógépekkel az intézményeket, de annak XXI. századi használatát is tanítani kellene.  

A Holnap iskolájában az internet a mindennapi élet része a tanulás során, előfordult, hogy QR-kódokat használtak egy matekpélda megoldásánál, és a telefon sem tiltott eszköz, de a néphagyományok ismerete, és a magyar kultúra jeles napjainak megünneplése is fontos eleme az iskolai életnek.

– Amikor bejöttél talán láttad is, hogy van a falon egy „köszönés” tábla, mert Erik, a fiam nem beszél, de megtanulta, hogy a tábláról válassza ki, ő hogyan szeretne aznap köszönni.

Persze a többiek is a hangulatuknak megfelelően választanak ki egy köszönésfajtát és felveszik a másikkal a szemkontaktust. Ebben a csoportban magától értetődő, hogy a többiek semmiből nem hagyják ki Eriket, mindent együtt csinálnak, és rettentően érzékenyen reagálnak arra, ha a másik nem fér hozzá valamihez, ilyenkor azonnal meg akarják és meg is tudják oldani a helyzetet, elképesztő, mennyire kreatívak, és segítőkészek.  

Szerintem, ha az Erik típusú gyerekek részesei lennének a közoktatásnak, akkor jóval nagyobb lenne az egymás felé fordulás. Ezért gondolom azt, hogy minél kisebb korban tapasztalja meg egy gyermek az inklúziót, a sérült társával való együttélést, akkor ez lesz számára a természetes felnőttként is.

Mindannyiunknak van támogatási szükségletünk, csak esetleg nem látszik, de attól még nekünk is jól esik, ha valaki empatikusan viselkedik velünk! – mondja Anett.

A négy „K” elve

Kooperatív tanulás, Kommunikáció, Kreativitás, és Kritikai gondolkodás.

Az iskola fontos küldetése, hogy érezzék, ez nem egy zárt rendszer, ők is tagjai a társadalomnak, és rendszeresen részt vesznek a kerület életében is, tajgai az Akadálymentes Józsefvárosért csoportnak és a programokon ők is elmondhatják a véleményüket.  Sokat beszélgetnek a világban zajló aktualitásokról is: pandémia, háború, környezetvédelem, lehetőséget adva arra, hogy a gyerekek jobban megértsék mi zajlik körülöttük, erről kérdezzenek, és ötleteljenek. A sokszínűség abban is megjelenik, hogy a tehetségük mentén is támogatják őket.  

Artúr hallásproblémával küzd, rendkívül olvasott, tájékozott fiú, orvosnak készül, és rendszeresen bújja az emberi testről szóló könyveket, amelyekből szívesen tart kiselőadásokat is. Olivér komplex sérülésének vezető tünete a mozgássérülés, de ez nem gátolja abban, hogy nagyívű terveket szőjön, egyetemre szeretne járni, saját szavaival élve, valami társadalomtudományi szakra.

Jövő a Holnap iskolájában

Amennyiben az Oktatási Hivatal elfogadja az akkreditációs dokumentációt, és azt a döntést hozza, hogy szükség van olyan intézményre, mint a Holnap iskolája, akkor szeptembertől nagyobb létszámú első osztályt indítanak, mert rengeteg kisgyerek szorul ki a közoktatásból és vár arra, hogy tanulhasson. 

Az iskola ideális létszáma 12 fő, legalább 1 nem beszélő gyerekkel, két tanárral és egy asszisztenssel. A szakembereik között van gyógypedagógus és konduktor, nyitottak a sokféleségre, és a terv egy bázis iskola megteremtése, idővel pedig szerte az országban kis iskolák alapítása, mert a szülői visszajelzések mutatják, óriási igény van rá.

– Team munkában dolgozunk, most például azon, hogy az iskolákban több pedagógia asszisztens lehessen.

Sokszor mondják, hogy mi a speciális gyerekekkel foglalkozunk, de inkább úgy fogalmaznék, hogy olyanokkal, akiknek más-más a támogatási szükségletük.

Annak idején, amikor megálmodtam a sulinkat, úgy éreztem, irreálisan magasra tettem a mércét, de azok az emberek, akikkel azóta is együtt dolgozom illetve azok, akik a gyerekekkel foglalkoznak, tehetségükkel, elhivatottságukkal, már túl is teljesítették az én egykori álmaimat!

Holnap iskolájáról bővebben ITT olvashattok.

Fotók: Holnap iskolája

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.