Kepes-Végh Júlia több mint 10 éve találkozott először a Pozitív Fegyelmezés módszertanával, eszközeivel. Igazi heuréka pillanat volt ez számára, hiszen bölcsődei-óvodai pedagógusként hasonló szemlélettel dolgozott, ám sosem volt „nevén nevezve a gyerek”. Szülőként immár 8 éve alkalmazza a Pozitív Fegyelmezést. Három kislány édesanyjaként azt vallja, a korlátok ott húzódnak jó helyen, ahol a szülő komfortzónája is van.
– A második lányom születése után kezdtem arra felfigyelni, hogy gyakran találom magamat tanácsadó szerepkörben online és offline közösségekben. Mindez aztán a hivatásommá vált.
Oktatóként, tanácsadóként abban tudok segíteni, hogy a szülők levetkőzzék a saját gyermekkori mintáikat, és hogy minden helyzetben megtalálják a büntetés- és megfélemlítés-mentes eszközöket.
A cél az, hogy együttműködő, magabiztos, önálló és boldog gyerekeket neveljünk, miközben szülőként is jól érezzük magunkat a bőrünkben – mondja Kepes-Végh Júlia, akinek komoly fejtörést tudnak okozni tündéri, nyolc, öt és két éves kislányai, hiszen mindhárman nagyon különbözőek.
Kötődés, mint elemi szükséglet
– Azért is van ilyen terebélyes eszköztára a Pozitív Fegyelmezésnek, mert minden szülőnek és minden gyermeknek más-más eszköz fog működni.
Én is rengeteget tanulok azoktól a szülőktől, akik hozzám járnak. Sőt, olyan is előfordul, hogy valamit százszor átadok másoknak, majd nekem – egy hasonló szituációban – csak később villan be, hogy alkalmazzam.
A szülői lét sok-sok tanulást és önismeretet jelent. Mindeközben a nevelés célja nem az, hogy a gyerek azt csinálja, amit én akarok, hanem az, hogy olyan szociális, interperszonális tudásra, készségekre, képességekre tanítsuk, amivel boldog és önálló felnőtt lesz.
A szakember arról is mesélt, hogy Dr. Jane Nelsen amerikai pszichológus definiálta először a Pozitív Fegyelmezést, aminek az egyik legfontosabb alapelve, hogy egyszerre legyünk kedvesek és határozottak! Dr. Jane Nelsen Alfred Adler és Rudolf Dreikurs pszichiáterek munkásságára épített, akik kimondták:
a gyerekek elemi szükséglete, hogy kötődjenek a környezetükben élőkhöz.
Újabb és újabb kutatások támasztják alá, hogy azok a gyerekek, akiknek szoros a kapcsolata a családjukkal, szeretteikkel, környezetükkel, kevésbé hajlamosak a rossz viselkedésre.
Önállóság, önérvényesítés: legyen lehetőség gyakorolni!
– Mi, emberek, úgy vagyunk összerakva, hogy minden helyzetben az a motivációnk, hogy szeressenek, és hogy valakihez tartozónak, fontosnak és elég jónak érezzük magunkat – mondja a szakember. – Ha ezek valamelyikében elbizonytalanodunk, hajlamosak vagyunk „rosszul viselkedni”.
A rosszalkodás szükségszerűen fordul elő – ugyanúgy, ahogy biciklizni sem fogunk megtanulni anélkül, hogy elesnénk, a konfliktuskezelést sem fogjuk elsajátítani anélkül, hogy olykor elrontanánk.
A Pozitív Fegyelmezés azonban nemcsak akkor lép életbe, amikor reagálunk, hanem mindig, amikor gyerekkel vagyunk. Érdemes tehát azon a szemüvegen keresztül vizsgálni magunkat, hogy egy adott szituációban mit szeretnénk megtanítani: empátiát, együttműködést, önérvényesítést?
Kepes-Végh Júlia úgy véli, hogy ha 18 éven át szófogadásra és bólogatásra neveljük a gyereket, akkor felnőttként sokkal nehezebb dolga lesz a problémamegoldással, az önállósággal, és kevésbé fog kiállni magáért. Legyen tehát alkalmuk mindezt ellesni tőlünk és gyakorolni!
Természetesen a szülőknek is sok dolguk van maguk felé, ám senki sem tökéletes, így nem várható el, hogy minden helyzetben jól reagáljanak.
Álljunk egy oldalon!
– Sőt, ha valami kifejezetten a gyenge pontunk, akkor is vannak olyan nevelési eszközök, amikkel a gyerekeknek megtaníthatjuk. Nálunk ilyen például a rakodás témaköre, amit egy őszinte álláspontból szoktam megközelíteni.
Elmondom a kislányaimnak, hogy én ebben nem vagyok a toppon, szükségem van a segítségükre, gyakoroljunk, fejlődjünk együtt! Ezzel ugyanolyan sikereket lehet elérni, mint a példamutatással…
Örök igazság egyébként, hogy akkor halljuk meg a másikat (ez a felnőtt-felnőtt kapcsolatokra is igaz), ha azt érezzük, hogy egy oldalon állunk. Amíg valaki támad, addig a másik védekezik.
Halat kapni vagy halászni
Kepes-Végh Júliához elsősorban kisgyermekes szülők fordulnak. Gyakori helyzetek a testvérbonyodalmak, az agresszió- és indulatkezelés, az evés, alvás, szobatisztaság hármasa, a rutinfeladatok, valamint a reggeli és esti menetrendek. A tanácsadásokra konkrét kérdésekkel érkeznek a szülők, akik több megoldási lehetőséggel felvértezve távoznak.
A szakember úgy fogalmaz, ez az, amikor az ember halat kap. Halászni azonban a tréningeken, workshopokon tanítja meg a résztvevőket. Mindezt interaktív, élménypedagógia alapú módszerekkel, szerepjátékokkal, gyakorlatokkal. Magántréningekre, -tanácsadásokra is van lehetőség, de általában felszabadító érzés a szülőknek, amikor 6-8 másik anyuka, apuka mesél hasonló problémákról, helyzetekről.
A demokratikus vezető is vezető
Egy korábbi cikkünkben Pribránszki Marianna viselkedéspedagógus, nevelési tanácsadó (Gyerkőcökkel Suttogó) többek között a gyerekek boldogságához szükséges korlátokról és szabályokról, valamint a hisztiről fejtette ki álláspontját. A cikkhez érkező hozzászólások alapján világossá vált, hogy érdemes minél több perspektívából megnézni a témát. Így hát Kepes-Végh Júliának is feldobtuk a labdát.
– Fontos leszögezni, hogy a gyereknevelés nem fekete-fehér, rengeteg árnyalata van, és ugyanazok a mondatok egész máshogy hangoznak más-más közönség előtt. Pribránszki Mariannával egyetértek abban, hogy a korlátok és a szabályok adják a biztonságot. A Pozitív Fegyelmezés demokratikus nevelési szemlélet, vezetői stílus.
Ugyanolyan távol áll az engedékenységtől, mint a tekintélyelvtől. A vezetőnek a szülőnek kell lennie, ellenkező esetben szorongás alakulhat ki a gyermekben.
Gyakori félreértés/torzítás a szülők között, hogy ha valaki azt látja, hogy a másik valami olyat enged meg a gyerekének, amit ő nem, akkor automatikusan az csapódik le benne, hogy a másik mindent megenged, nem ad korlátokat. Attól még, hogy a mezítláb futkosást például megengedem a játszótéren, nem biztos, hogy tévézhetnek a gyerkőcök evés közben, és fordítva.
A Pozitív Fegyelmezés arról nem beszél, hogy hol húzódjanak ezek a korlátok, hiszen ott vannak jó helyen, ahol a szülő komfortzónája is van. Ott lehet igazán kedvesen, határozottan, hitelesen és stabilan képviselni a korlátokat.
Mi is tulajdonképpen a hiszti?
A másik megosztó témakör a hiszti, melyről Kepes-Végh Júlia teljesen más véleményen van, mint hogy az nem természetes és nem kinőhető. Emlékeztet: a hiszti szót, bár sokan emlegetjük, mindannyian másra használjuk.
– Szerintem a hiszti az, amikor szülőként úgy érezzük, a gyermekünk nagyobb intenzitással él meg valamit, mint ami számunkra megfelelő.
Ha innen nézzük, abszurd ez a leírás, hiszen hogy jön valaki ahhoz, hogy megmondja ki mekkora érzelmeket élhet át? Alaptézis, hogy mindenkinek joga van az érzéseihez.
A hiszti nem rosszalkodás (és nem a szülő szegénységi bizonyítványa), hanem egy állapot, amikor a gyerek nem bírja kontrollálni a negatív érzéseit. Mindez teljesen normális, hiszen 21-23 éves korig fejlődik az érzelmi kontroll. Sőt, akkor sem lesz tökéletes, hiszen akkor nem jönnének a szülők azzal, hogy „kiabálok a gyerekkel, pedig nem akarok”. Az érzelmi kontrollt tanulni kell és ez egy hosszú folyamat.
A szakember szerint a hiszti igenis természetes, és nagy valószínűséggel ki is fogja nőni a gyerek, de szüksége van segítségre abban, hogy hatékony érzelemszabályozási és konfliktuskezelési technikákat tanuljon helyette. Ez azonban hosszú folyamat, de az első lépés az érzelmeinek az elfogadása – a szülő által is.
Szeretet és elfogadás
– A hiszti kirobbanása általában az utolsó csepp a pohárban, a gyerek akkor folyamodik ehhez az eszközhöz, amikor tele van feszültséggel.
Ilyenkor nincs más dolgunk, mint biztonságban tartani őt, magunkat és a környezetet, a berendezést. Nem dolgunk minél hamarabb lezárni, várjuk meg a végét, minél nagyobb szeretettel és elfogadással!
Az érzelmek felismerésében, kifejezésében, és a problémák megoldásában való fejlődésre csak nyugodtabb pillanatokban tudjuk őt sarkallni.
Kepes-Végh Júlia végül a szülők nagy dilemmáját is megemlíti: nem fogják-e a gyerekek szándékosan használni a hisztit céljaik elérésére?
A szakember azt tapasztalja, hogy szeretgetéssel, megnyugtatással nem lehet elkapatni őket. Ha például hisztizve próbál csokit kérni, de öleléseket és puszikat kap, akkor nem fogja azt tanulni, hogy így lehet csokit szerezni. Csak akkor lenne így, ha szeretgetés helyett valóban csokival válaszolnánk a kérésére. Sokszor egyébként nem is a csoki a probléma, hanem valami más, amit a megnyugtatás után sokkal gördülékenyebben át lehet beszélni.
Fotó: Kepes-Végh Júlia
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
