Menjünk az Ízlelőbe ebédelni! – javasoltam a családomnak egy fülledt, szombat délelőtt, mert csupa jót olvastam róluk, és nemcsak a változatos menüikről, de arról is, hogy az alapítók hiszik és tudják, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatásával értéket teremtenek, hiszen mindenki jó valamiben. Ahogy megismerkedem az étterem nyitásának körülményeivel, és működésével rádöbbenek, hogy ez nemcsak sok jó ember elszántságának és tengernyi munkájának eredménye, de a helyek, − mert kettő is van − fenntartása, élethosszig vállalt küldetésük is.
Amint belépünk a budapesti, XII., kerületi étterembe, − ami az első, szekszárdit követően nyílt 2019-ben – érezzük, hogy ez nem átlagos vendéglátóhely.
A világos, pasztellszínek, letisztult formák, kényelmes, szellős belső tér, otthonos hangulatot ébreszt. Az asztaloknál kutyás és kisgyermekes családok is ülnek, a piciknek játszósarok van kialakítva. Helyet foglalunk, azonnal kapunk egy kancsó vizet, és felveszik a rendelést.
A kínálatban minden nap van két, illetve három féle leves plusz főétel, és természetesen desszert. Aki nem talál itt fogára valót, az talán nem is éhes, mondom a fiúknak, és már előre örülök, hogy túrós rétest kérhetek vaníliasodóval.
Az ételeket fogyatékkal élő fiatalok szolgálják fel és étkezés után le is szedik az asztalt, mindezt mosolyogva. A számlát a pultnál tudjuk rendezni, az árak nem tartalmaznak szervízdíjat, és a kollégák nem fogadhatnak el borravalót.
Mi teli pocakkal, boldogan távozunk, és néhány héttel később újra jövünk. Nemcsak azért, mert jómagam is autista fiatalt nevelek, és számomra is fontos, hogy ő egyszer olyan munkahelyre kerüljön, ahol a képességeihez igazodó feladatokat kaphat, hanem azért is, mert az ebéd minden ízlelő-érzékünkre pozitívan hatott.
Itt mindenki olyan, mint Te. Csak egy kicsit más!
Olvasom az étlapon, és biztosra veszem, hogy akik ilyen színvonalú helyet tudnak megálmodni, fogyatékos emberek foglalkoztatása számára, azok biztosan maguk is érintettek valamilyen formában, szülők vagy akár segítő szakemberek, de Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány és az éttermek ügyvezetője kedvesen megcáfol.
– Remélem nem ábrándítalak ki, de esetünkben nem a családi érintettség hozta ezt az irányt, és jócskán vissza kell menni az időben, hogy kiderüljön, miként jutottunk idáig.
Néhány kollégával tanítottunk egy felnőttképzési intézményben még a 90-es években, szociális szakembereket képeztünk, és a vizsgák szünetében mindig meséltük egymásnak, hogy milyen izgalmas dolgokat láttunk külföldi tanulmányutak során, például Amerikában, Németországban vagy én Hollandiában. Egy ilyen alkalommal, a felnőttképzési intézmény vezetője azt kérdezte tőlünk, miért nem csinálunk mi is valami hasonlót itthon Magyarországon? – mesél a kezdetekről Andrea.
A kilencvenes években a szociális támogató rendszerben tapasztalt, komoly hiányosságokat szerették volna kiegészíteni oly módon, hogy átveszik a külföldi, jól működő példákat, és a hazai körülményekre adaptálják, mondja Andrea.
– Mai napig benne van az alapító okiratunkban, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amit az államnak, az önkormányzatoknak vagy nem feladata ellátni vagy ha feladata lenne, nem tudja az általunk megfelelőnek tartott minőségben biztosítani.
A Kék Madár Alapítvány elsősorban Szekszárdon és környékén indított hiánypótló szolgáltatásokat, és akármilyen különös, kezdetben nem merült fel a fogyatékkal élők bevonása.
Az alapítvány szolgáltatásai között szerepel: támogatott lakhatás, fogyatékkal élők napi támogatása, nappali ellátás, fejlesztő foglalkozás, és közösségi ellátás pszichiátriai betegek számára.
Tartós támogatás a legrászorultabbaknak
– Engem akkoriban a gyermekbántalmazás érdekelt, ezzel kezdtem foglalkozni, ennek a rendszerét figyeltem meg Hollandiában is – folytatja történetüket Andrea.
– Ott olyan preventív gyermekvédelmi rendszer működik, hogy a megelőzésre fektetik a hangsúlyt, erre épült ki a támogató szolgáltatásuk. Ezzel a küldetéssel hoztuk létre akkoriban a Játékkuckó nevű helyet, ami mai napig létezik, ahová szülők behozhatják gyerekeiket néhány órára, amíg elintéznek valamit vagy egyszerűen csak pihenni szeretnének.
Ebben a családi napköziben szembesültem azzal, hogy mennyi fogyatékos gyermeket nevelő szülő veszi igénybe a szolgáltatást, kimondottan édesanyák, akik egyedül maradtak, nulla segítséggel, és ez az egyetlen lehetőségük, hogy kis időre kilépjenek a mókuskerékből. Ott tapasztaltam meg azt is, hogy ezek a családok mennyit küzdenek a gyerekeik jóllétéért, igazi hősök.
Andrea szociálpolitikus, de mint mondja, erről a fajta hiányról kevés ismerete volt korábban, de személyes tapasztalatai alapján elkezdett belemélyedni a sérülteket érintő szociális támogatórendszerek megismerésébe, és úgy találta, hogy noha az iskolakötelezettség lejártával akadnak felnőtt ellátást nyújtó foglalkoztatók, mégis az a jellemző, hogy a szülők éveken át rengeteg energiát tesznek bele fogyatékkal élő gyerekeik fejlesztésébe, és amikor felnőtté válnak, semmilyen válaszuk nincs arra, hogyan alakul majd a jövőjük?
– Elkezdett érdekelni, hogyan lehetne nekik és velük együtt valami értékteremtőbb és társadalmi szinten is hasznosabb tevékenységet csinálni a meglévőeknél, és itt jött a képbe a „támogatott foglalkoztatás”, ami Amerikában régóta jól működő rendszer.
Ez a gyakorlatban integrált foglalkoztatást jelent, és ami nagyon fontos, hogy nem a munkáltató igényeiből, hanem a munkavállaló álmaiból kell kiindulni, személyre szabott álláskereséssel, munkakör elemzéssel, teszi hozzá Andrea.
A siker kulcsa Szekszárdon
Hamar kiderült, hogy az alapítványhoz forduló, fogyatékkal érintett ügyfelek számára nem mindig reális cél a nyílt munkaerőpiaci elhelyezés, Andrea és munkatársai olyan megoldáson gondolkodtak, ami közel áll az alapítvány értékeihez, de megadja a biztonságos kereteket a munkavállalók számára, akkor született a társadalmi vállalkozás, vagyis az étterem ötlete.
Andrea egy érdekes történetet oszt meg arról, hogy egy hollandiai utazás alkalmával, meghívták egy étterembe, ahol mindenki fogyatékkal élő illetve down-szindrómás volt, és az „akadálymentesítést” olyan természetességgel és egyszerű eszközökkel oldották meg, amiről mi, itthon azt gondoljuk, hogy nagyon nehezen kivitelezhető, már-már misztikus dolog.
A holland példából kiindulva döntöttek úgy, hogy egy étterem, jellegéből adódóan elég integrált tud lenni, és mégsem elzártan tevékenykednek a munkatársak, mint a foglalkoztatók többségében. Sok előkészítő munkával, és egy amerikai inkubátor szervezet (NESsT) támogatásával a Kék Madár Alapítvány megnyitotta a szekszárdi Ízlelőt 2007-ben, ami az ország első olyan étterme lett, ahol a konyhafőnökön és az étteremvezetőn kívül mindenki más megváltozott munkaképességű, és korábban soha nem dolgozott vendéglátásban.
Mindenki mindenre megtanítható
Természetesen a holland mintát nem egy az egyben vették át Andreáék, hanem mindent a helyi igényekhez alakítottak.
Az elmúlt harminc év tapasztalata is azt bizonyítja, hogy mindegyik szolgáltatásuk működik, mindegyik fenntartható. 2019-ben, nagyon alapos előkészítés után megnyitották a Hegyvidéki Ízlelőt.
Elveik közé tartozik, hogy az éttermekben dolgozó, fogyatékkal élő emberek nem kiegészítő munkatársak, hanem teljes értékű alkalmazottak. Az alapítvány kuratóriuma abban is megállapodott, hogy készek a munkaköröket úgy felosztani, hogy azokat megváltozott munkaképességű munkatársak lássák el.
– Mi egy személyre szabott jövőtervezéssel dolgozunk − magyarázza Andrea -, felmérjük a jelentkező képességprofilját, és az ő elképzeléséből indulunk ki. Van egy munkapróba, és ki szokott derülni menet közben, hogy a végzendő feladat összhangban van-e az elképzeléseivel, készségeivel, legyen az például zöldségpucolás, konyhai kisegítés, felszolgálás.
Az éttermi munkafolyamatok betanítását is az alapítvány végzi, egy angol módszert alkalmazunk, aminek a neve munkakör elemzés illeszkedési vizsgálat, hiszen mindig az az izgalmas rész, hogy egy adott munkavállalónak mihez lenne kedve, mi az álma, vagyis nem a képességgel kezdünk, hanem a motivációt mérjük fel.
Az emberhez keressük a feladatot és nem fordítva
Amikor arra kérem Andreát, hogy mondjon példát, egy, a hegyvidéki étteremben dolgozó fiatal lányról mesél, nevezzük most Kittinek, aki végtaghiányos volt, kerekesszékkel közlekedett, és a családja sem tételezte fel, hogy felszolgálóként képes lesz dolgozni, de Kitti nagyon szerette volna.
– Akkor a holland példa jutott eszembe, − folytatja Andrea, hogy ha ők képesek kilépni ebből a dobozszerű gondolkodásból, akkor nekünk se lesz olyan nehéz. Kitti a kézcsonkjával tudta irányítani a kocsiját, amin volt egy tálca, arra a szakács feltette a tányérokat, Kitti kigurult az asztalhoz, a vendég levette az ételt, és mivel egy ép értelmű, nagyon kedves, intelligens lányról beszélünk a kommunikáció is kölcsönösen jó érzéssel töltötte el őt és a vendégeket egyaránt.
Tehát, amikor úgy gondoljuk, hogy nem találunk munkát egy fogyatékkal élőnek, az a mi kreativitásunk hiányát mutatja. Ki mondta volna meg erről a lányról, hogy őt az Isten is felszolgálónak teremtette, hiszen azon kívül, hogy nem lábon jár, minden képessége megvan ahhoz, hogy a vendégeknek örömet szerezzen.
Miközben Andreát hallgatom, az jut eszembe, hogy miért nem állnak sorban önkormányzatok, hogy a szekszárdi és hegyvidéki jó gyakorlatot lemásolják, hiszen egy ilyen társadalmi vállalkozást országos szintű hálózatként kellene működtetni, számos családnak, felnőtt fogyatékkal élőnek lenne méltó, a pozitív tulajdonságaikat és képességeiket kiaknázó, értékteremtő, és egzisztenciálisan is biztonságot nyújtó szolgáltatás!
Segítséget adnak új éttermek nyitásához?
Adná magát a feltételezés, hogy ilyen sikersztorik után hol nyílik a következő Ízlelő?
Andrea elmeséli, hogy több megkeresést is kaptak a 2010-es években, hogy szakmailag segítsék hasonló helyek létrehozását, és akkor egy Székesfehérváron induló helyhez nyújtottak több száz óra támogatást. Akkoriban még partnerük volt az amerikai szervezet, aminek a szakemberei azt tanácsolták, hozzanak létre egy social franchise rendszert, de úgy, hogy kötelező legyen átvenni a küldetést is.
Andrea és kollégái kidolgozták ennek az adaptációs lehetőségét, és az volt az elképzelésük, hogy minden megyeszékhelyen igyekeznek segítséget nyújtani hasonló éttermek nyitásához.
Együtt dolgoztak a Magyar Franchise Szövetséggel is, ahol azt mondták, hogy akkor lehet bizonyítani hitelt érdemlően azt, hogy a modellednek valódi értéke az, amit állítasz, ha ugyanezt a mintát máshol, még egyszer meg tudod ismételni és ugyanezt az eredményt kapod.
– A szekszárdi étteremre lehet azt mondani, hogy jó időben voltunk jó helyen, és ügyesen mértük fel az igényeket, ezért vettük a bátorságot a következőhöz.
Több helyszín felmerült, három budapesti kerület is, ahol szakértőink megvizsgálták, hogy a vállalkozás működési, illetve sikerkritériumaihoz mi az a szociokulturális háttér, ami illeszkedik, hiszen nem a turisták által látogatott helyeket tartjuk előnynek, hanem visszatérő vendégeket, családokat szeretnénk kiszolgálni. Három kerületnek írtam levelet, és a XII., kerület reagált azonnal támogatólag, teszi hozzá Andrea.
Több éttermet is terveztek, de jött a covid, ami megakasztotta a későbbi tárgyalásokat. Mivel az elmúlt évek tapasztalata, hogy rengeteg ember összehangolt és elkötelezett, hosszú távú munkája egy ilyen étterem üzemeltetése, ezért nagyon szívesen segítenek ebben a social franchise rendszerben mindenkinek, aki egy ilyen társadalmi vállalkozásban gondolkodik.
– Az alapítvány a bevételekből finanszírozza az éttermek működését. A Hegyvidéki Ízlelő kialakításához semmilyen támogatást nem kaptunk, mindent saját forrásból és hitelből fedeztünk, ezért is nagyon fontos számunkra, hogy sok elégedett és visszatérő vendégünk legyen. Mindezek miatt, nem tudunk ingyenes vagy önköltségi áron étkezést biztosítani, még nemes célok esetében sem.
A jövőben a két étterem működésére, a munkatársak és vendégeink megelégedettségére szeretnénk koncentrálni, de ehhez folyamatosan felkészültnek és rugalmasnak kell lenni, ez a mi küldetésünk, mondja búcsúzóul Andrea.
Az alapítvány csokoládémanufaktúrát is működtet Szekszárdon BeSweet néven, és a kifogástalan minőségű és szemre is gyönyörű édességeket szintén fogyatékos munkatársak készítik! Érdemes az oldalukon nézelődni, megrendelést leadni, biztos vagyok benne, hogy aki megkóstolja a remekműveket, nem fog csalódni, és a vásárlással megváltozott munkaképességű emberek esélyegyenlőségét is támogatni tudja. BeSweet – egy falat jóakarat!
Fotók: Ízlelő
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
