Sok nő van ma hazánkban, akik gyermeket vállalva a gyedről már nem tudnak visszatérni korábbi munkahelyükre. Van, amikor a munkahely nem tudja – vagy nem akarja – visszafogadni a kismamát, és van, amikor a nő nem tudja vállalni a kötött, olykor elhúzódó vagy több műszakos munkaidőt. Hiszen ott a gyerek, akit hozni-vinni kell az intézményekből, aki olykor beteg, aki miatt egy anya élete folyamatos készültség. Mi lesz az anyával vagyis veletek? Megkérdeztük. Válaszoltatok.
Sokan úgy döntenek – ha az apa fizetése ezt lehetővé teszi -, hogy háztartásbeliek maradnak, amíg a gyerek nagyobb nem lesz, mások alternatívát keresnek és mivel dolgozni szeretnek, jobb híján ,,kényszervállalkozók” lesznek.
Megteremtik a saját munkahelyüket.
Az állások mindössze 4%-a részmunkaidős állás. Nagyon kevés. A családok patthelyzetbe kerülnek, ha az anya nem tudja vállalni a napi 8 órát (ami aztán lehet, hogy éppen 9 vagy 10), a bejárást. Pedig értékes és hasznos munkát végezni jó és kell is lelkünknek, önbecsülésünknek, hogy hasznos tagjai vagyunk a társadalomnak. Ha ugye lehetőséget kapunk rá…
Íme három nő története, akik életük egy pontján úgy döntöttek, ha máshogy nem megy, hát vállalkozásba kezdenek, és megteremtik önmaguknak a munkahelyet!
– Fiatalon lettem feleség és anya. Ifjonti naivitásom kegyesen szemet hunyt a lassan bántalmazóvá váló kapcsolat első jelei fölött. Én csak ne tanuljak, ne dolgozzak, úgyse menne, buta vagyok, alkalmatlan, lusta…
Nekem ne legyen tervem, célom, álmom, vagy bármilyen saját tulajdonom, mondta az akkori férjem, majd mikor apaként sem sikerült emberként viselkednie, fogtam a gyereket, elváltam, és pucér fenékkel indultam a nagyvilágba, egy félig végzett egyetemi szakkal – kezdi a történetét Gágosné Pataky Bettina.
– Találtam ugyan munkát, de a kolléganőnek nem volt családja, ezért tőlem is azt várták el, hogy kevés pénzért legyek nagyon lojális a céghez: menjek be hamarabb, este pedig maradjak zárás után, és a többi. A fiamat elsőként dobtam be az oviba, és sokszor volt, hogy utolsóként maradt bent, mert én 5-ig dolgoztam. Ez akkora trauma volt mindkettőnknek, amit azóta sem tudtunk feldolgozni.
De a kényszer nagy úr, a túlélésre játszottam 140.000 forintos fizetés és 75.000 forintos albérlet mellett.
– Majd megtaláltam a másik felem, és így lett egyre jobb mindannyiunknak. Lett egy fokkal jobb munkám, ami családbarát munkahely volt, s ami bebizonyította, hogy egyáltalán nem vagyok sem haszontalan, sem buta, mint ahogy azt a férjem azt egykor állította.
Amikor megszületett a kislányom és vidékre költöztünk. Végre saját házba. Lett kert, jószág.
A kislányom speciális nevelési igényű, így az, hogy a megyeszékhelyre be tudjak járni, meg időben vissza, esélytelen volt. A jószágok folyamatos ellátást igényelnek, télen ezért, nyáron azért…
Sokáig kutattam olyan munkalehetőség után, ami nem MLM, nem kamu, esetleg online végezhető, szinte bármi érdekelt volna, csak legalább közel legyen, de a községben nem volt semmi. Távolabb meg sajnos nem jött ki a logisztikai matek. Online végezhető lehetőségek közül sok átverésbe belefutottam kétségbeesésemben.
Így jött az ötlet, hogy magamra vessek, nagyjából szó szerint. Baromfival, fürjekkel és rovarfehérjével foglalkozunk jelenleg, én őstermelőként, párom lelkes önkéntes.
Teljesen zero waste gazdaságot építünk. Saját magad, ha szolgád nincs alapon.
Akinek nincs pénze okos embert megfizetni, annak az önképzés jut. Saját kútfőből nyertem a Vállalkozó Start 2 pályázaton. Lassan önerőből is fejlesztünk közben, de sokat fog lendíteni rajtunk, ha a támogatást fel tudjuk használni.
Sokan vagyunk itt a településen, akiknek lehetőség nem jut, pedig dolgoznának. A köztudatban még mindig az van, hogy az alkalmazotti lét biztonságos, vállalkozni eleve bukta. Engem is így neveltek.
Rövidtávú célom az uramat is rendesen foglalkoztatni a vállalkozásban, és ahogy bővülünk még sok jó embert a környéken. Nyaranta diákmunkásokat is várunk majd. Gyárcsarnok, saját márkás termékek, online jelenlét, látvány tyúkudvar, élményfotózás, földművelés.. Csak pár tétel a to do list-en.
Megéri-e nekem? Jelenleg nem. De hamar át fogom lendíteni nyereségessé. Már a remény magában, hogy hasznos lehetek és kézzel fogható a munkám eredménye – már ez megéri -mondja Gágosné Pataky Bettina.
A Timo design menstruációs fehérnemű és fürdőruha márka “anyukája” is félig-meddig kényszer hatására hagyta ott 12 év után a gyógyszeripart, és lett vállalkozó.
– Gyermekeim születése után egyre inkább megváltozott a szemléletmódom és az értékrendem; addig is, de azután még jobban dominált nálam az embereknek való segíteni akarás, segítségnyújtás. Hogy támogassam őket abban, elinduljanak a fejlődés / változás útján, az egészségük és a környezetük védelmében.
Részben ez sarkalt arra, hogy a hobbim és mellékállásom idővel a főállásom legyen, rugalmasabb munkát, munkaidőt biztosítva számomra, ezáltal több idő maradjon a családra, gyerekekre, az igazán fontos dolgokra.
Nem kell aggódni a munkahely miatt sem, ha betegek a gyerekek – mesélt a kezdetekről Major-Megyeri Tünde.
– Nagyban befolyásolta a vállalkozást a szükség is: bár a GYES letelte után a munkahelyem visszavett volna, azonban nem engedélyezték számomra a részmunkaidőt.
Akkoriban egyedülálló anyukaként, 2 kisgyerek napi rutinja és logisztikája, a gyerekek körüli teendők nem tették lehetővé számomra a napi 8 órás munkaidőt.
Különösen úgy nem, hogy a napi 8 óra munka valójában 8 óra 30 perc, mivel az ebédidőt is le kell dolgozni, valamint a munkahelyemre jutás, majd onnan haza, plusz másfél órát jelentett. Vagyis legalább 10 órát lettem volna távol a gyerekektől. Ebbe még belegondolni is rossz volt.
Ráadásul a nagyobbik gyermekem sajátos nevelési igényű, diagnosztizáltan ADHD-s és hiperaktív gyermek, akit akkoriban sok fejlesztésre vittem hétköznap, így abszolút nem volt járható út a napi 8 órás munka.
Az én pozíciómban azonban nem volt lehetőség részmunkaidőre, és át sem tudtak helyezni máshová… Vagyis
finoman afelé tereltek, hogyha számomra ez nem megfelelő, akkor mondjak fel…
Ezzel egyidőben én már tájékozódtam a lehetőségeimről kifejezetten kisgyerekes anyukákkal foglalkozó, munkaügyben jártas jogi tanácsadóval, akinek a segítségével végül sikerült közös megegyezéssel távozni a munkahelyemről. Nagyon boldog voltam, hiszen a békés megoldások híve vagyok. Mindez 2020. február közepén volt, akkor még senki sem sejtette, hogy 2 hét múlva mindannyiunk élete gyökeresen megváltozik: kitör a COVID járvány. – emlékezik vissza Tünde.
– A hobbim lett a főállásom, azt csinálhatom végre, amit szeretek, ami igazán feltölt: tervezek, kreatívkodok.
Megelégedettséggel tölt el az is, hogy nagyon hasznos a munkám: az általam tervezett és készített egészség- és környezetvédő, háztartási hulladék mennyiségét csökkentő, úgynevezett zero waste termékeknek egyre nagyobb a létjogosultsága.
És ha a világ állapotát nézzük, a mostani gazdasági helyzetet, egyre világosabbá válik, hogy a családoknak érdemesebb lehet részben vagy akár egészben áttérni az újrahasználható termékekre (mosható pelenka, menstruációs bugyi, mosható női betét, mosható szalvéta és törlőkendő stb.), mert így mindig lesz otthon alapvető higiéniás termék mosható verzióban, és nem kell aggódni a beszerzésük miatt.
Nagyon hálás vagyok, amiért ilyen fordulatot vett az életem.
Szükség szüli a vállalkozást
Mayer Dea váltását is a kényszer szülte. Eredetileg ugyan pedagógusként végzett, de hamarosan különböző multinacionális cégeknél kötött ki, először ügyfélszolgálati, majd gazdasági, és projekt menedzseri pozíciókban. A nagyobbik fia 6 éves, 2 évesen derült ki róla, hogy Asperger szindrómával (autizmussal) él.
– Elkezdtük őt különféle fejlesztésekre hordani, és egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy ez rengeteg időt és energiát igényel. Közben megszületett 3 éve a kisebbik fiam is, és ekkor már biztos voltam benne, hogy nem tudok visszamenni multiba dolgozni – mondja Dea.
– Mivel szinte az egész életünk a fejlesztésekről szólt, és valami nekem mindegyik fejlesztőházból hiányzott, ezért adta magát, hogy ebbe az irányba szeretnék elmozdulni. Véletlenül
pont volt egy eladó fejlesztőház a közelben, és ugyan még nagyon kicsi volt a kisebbik fiam, belevágtam és átvettem a 13. kerületi Mosoly Fejlesztőház vezetését. – emlékezik vissza a kezdetekre Dea.
– Ekkor a kicsi még csak másfél éves volt, szinte napi 24 órában velem. Pár hónapig még nem terveztem bölcsibe íratni, viszont így hamarabb elkezdte. Nekem talán nehezebb volt az elválás, mint neki.
Szinte semmit nem tudtam a vállalkozásokról, az egyik mintám az édesapám volt, aki folyamatosan fejlesztette a saját cégét, és eleinte rengeteget dolgozott. – emlékezik vissza a kezdetekre Dea.
– Amikor megkaptam a kulcsokat, hozzáférést a rendszerekhez, honlaphoz, fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek. Teljesen elvesztem a napi feladatokban, mert eleinte mindent én végeztem, az ügyfélmenedzsmentet, órarend kialakítását, beszerzést, de még a takarítást is. Eleinte főleg azokra a feladatokra összpontosítottam, amiben biztosnak éreztem magam, és gondoltam, a többi majd jön magától. Hát nem jött.
Az első pár hónapom veszteséges volt, és időközben kiderült az is, hogy a kerületben korábban nem volt jó híre a fejlesztőházamnak, de talán a legnagyobb gátam a saját önbizalomhiányom volt.
Maximalista ember lévén mindent azonnal tökéletesen szeretnék végezni, és ez itt nem ment.
Mára sokkal magabiztosabb vagyok. Szuper szakemberekkel dolgozom együtt, és szinte minden feladatot nagy örömmel végzek, attól kezdve, hogy az eltört varázspálca helyett újakat szerezzek be, odáig, hogy a számlákat lekönyveljem hónap végén. Én is és a fejlesztők is szoros kapcsolatban állunk a szülőkkel, és boldoggá tesz, amikor látjuk a gyerekeken a fejlődést, és halljuk a pozitív visszajelzéseket oviból, iskolából.
Egyetlen percre sem bántam meg, hogy váltanom kellett. Még ha eleinte pokolian nehéz volt is, és értek kudarcok, ma is meglépném ugyanezt. – mutat rá Dea.
Fotók: saját fotók
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
