Barion Pixel Skip to content
Márfi Márk

Márfi Márk: Édesanyám tudja, hogy betegségének története másoknak is segíthet!

Márfi Márk valami olyat tesz a nézők előtt, amihez óriási bátorság és erő kell. Telik című önálló estje havonta csupán egyszer látható. Érthető, hiszen saját életének, családjának, édesanyjának traumáit tárja elénk és ez nem könnyű.

Vas megyei falu és egy pulykafarm. Márfi Márk gyerekkorának helyszínei. 14 éves korától kollégista Szombathelyen, majd érettségi után a fővárosba költözik. Végzős a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán, mikor hívást kap: Édesanyjánál komoly betegséget diagnosztizáltak. Beüt a pandémia. Hazatér és több, mint két hónapon keresztül otthon is marad a családjával. Erre már 12 éve nem volt példa.

Azóta, mióta annó eljött hazulról. Nagyokat sétál anya és fia. Beszélgetnek. Végre időt töltenek együtt. Ez idő alatt született az eredetileg Istálló című diplomamunka, melyből később monodráma készült: TELIK – egy óra az életedből címmel.

Márfi Márk

– Kiteregeted a családi szennyest! – mondta édesanyja, mikor megtudta, hogy közönség elé kerül a darab.

– Kiteregetem, Anya, de előtte kimosom.  – válaszolta Márk.

A megértéssel, a szeretetemmel, a feldolgozásra való ösztönzéssel. Ezekkel mosom ki. Legalábbis megpróbálom. Egyik sem biztos gyógyír, de legalább megpróbálom. És nem a betegséget akarjuk feldolgozni. Sokkal inkább azt, hogy miből alakulhatott ki ez a betegség. Arról érdemes beszélni. Mert talán, ha megértjük, hogy mi lehetett az eredője, akkor rá lehet lépni a gyógyulás útjára. Akkor lehet változtatni.

Megfejtettétek, mi lehet az eredő?

Összetett, de egy részét talán sikerült. Alighanem kapcsolódik ahhoz, hogy túl korán elmentem otthonról. Nem nekem korán, hanem neki korán. Én is és a bátyám is, és Édesanyám egyedül maradt Édesapával. Egy farmon, amit ő – mármint Anya – soha nem is akart igazán. A farm Apa álma. Apáé a farm, Anyáé Apa. Ez érthető?

Így adta fel magát másért.

A generációs sorsot tudatosan szakítottad meg?

Inkább menekülés volt, mint tudatos választás. Akkor csak azt láttam, hogy mindenképpen a saját utamat szeretném járni. Most már, ahogy a magam módján végig elemeztem a múltam, látom azokat a momentumokat, amelyekben volt tudatosság. Ám sajnos van olyan minta, amit követek, mert annyira belém ivódott, pl. türelemért és higgadtságért kiáltó szituációban néha robbanok. Mert még nem tudom kontrollálni. De rajta vagyok!

A Telik tulajdonképpen egy terápia?

Igen. Sajnos az élet dobta az egészet. Nem kellett ehhez különösebb fantázia. Csak össze kellett rakni dramaturgiailag. Ám fontos, hogy eredetileg nem előadásnak indult.

Azt hiszem azért tudtam ilyen őszinte dolgokat írni, mert az volt a gondolatom, hogy majd ez is, mint minden más szakdolgozat felkerül az egyetem könyvtárának egy polcára és úgysem olvassa el más, nekem pedig jó, hogy kiírhattam magamból. De nem így lett.

A tanáraim, mestereim és akiknek még bizalmasan elküldtem, ösztönöztek, hogy készítsek belőle előadást. Így is lett.

Márfi Márk

Számodra mit “adott” Édesanyád betegsége?

Felfedeztem, hogy van egy egészen különleges érzékenységem, ami nem sopánkodás, nem mártírkodás, nem nyűglődés és nem jajveszékelés. Hajszálnyi a mezsgye. De nem összekeverendők.  Ja, és megszerettem az írást. Korábban nem írtam, de ez adott egy löketet, önbizalmat.

Meggyógyítottad őket?

Bárcsak! Édesanyám és Édesapám kapcsolata változott, az biztos. Jó irányba.

Persze lehetne boldogabb az életük. Nem rajtam múlik, de ami rajtam múlik megteszem.

S talán a bátyámmal való kapcsolatom is alakul.

Milyen visszajelzéseket kapsz?

Édesanyám belátta, hogy van létjogosultsága az előadásnak. Érzékeli, hogy az ő története segíthet másoknak. Az ismerősök jobban megismernek, az ismeretlenek pedig ismerősök lesznek egy-egy előadás után.

Sok mindenben magára ismerhet egy teljesen idegen is. És én látom mikor ismer magára. Van aki kapásból bátor utána és odajön, van aki napokkal később ír, hogy ez telik… ez tényleg telik…

Szép és értékes beszélgetések alakulnak ilyenkor, legyen az a Lóvasúton vagy egy fesztiválon, ahová meghívást kaptunk, vagy később virtuálisan.

Az előadás meghívást kapott a 2021-es szegedi Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválra és a debreceni oDEon színházi fesztiválra, 2022-ben pedig a Komáromi Jókai Színház Stúdiójába, továbbá Bécsbe, illetve a Kiscsőszi Pajtafesztiválra, a Gombaszögi Nyári Táborba, valamint az ÖRDÖGKATLAN Fesztiválra is.

A 2022/23-as évadban pedig újra a Lóvasúton látható, legközelebb december 11-én, 19:30-kor. (Zugligeti út 64.)         

Következő előadás 2023. február 4.

Jegyek ITT kaphatóak.

Februári 

Fotók: Márfi Márk

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely