Barion Pixel Skip to content

Mi a baj a TikTokkal?

Közösségimédia-felületek nélkül ma már elképzelni sem tudjuk az életünket. A Facebookot és az Instát már jól megszoktuk, a kedélyeket mostanában a TikTok borzolja. De mi ez a cucc, amiért bolondulnak a tinik és, aminek a betiltásáról egyes országok folyton beszélnek? Mi a baj a TikTokkal egy mezei felhasználó szemszögéből nézve? Davida elmondja. 

Őszintén? Szerintem semmi. Ugyanolyan platform, mint bármelyik másik közösségimédia-felület, csak egy kicsit még szórakoztatóbb is. Mondom ezt úgy, hogy bőven elmúltam negyvenéves és van három gyermekem. Mivel a Kicsi még csak 3 és fél (mindig kijavít, ha háromnak „degradálom”), őt nem érinti annyira a TikTok, bár ismeri. Igen, ismeri. Hogy ez baj? A neves pszichológusok, családsegítők, szakszolgáltatók és a vérmesebb szülők szerint igen. Szerintem pedig nem feltétlenül. El is mondom, miért gondolom így.

A TikTok egy olyan videómegosztó felület, ahol fél-1 percben tehetsz ki vicces vagy épp komolyabb tartalmakat. Korántsem csak arról szól, hogy zenére tátogunk, vagy bakikat vágunk össze! (Csak zárójelben: amikor a mi fiatalkorunkban Tátika versenyek voltak, nem ugyanezt csináltuk?!)

Kik vannak fent a TikTokon?

A TikTokot egyre több szolgáltató használja, többek között pl. az OMSZ is, amely ismeretterjesztésre hasznosítja ezt a felületet. Mivel a TikTokon zömében fiatalok vannak, az OMSZ az ő nyelvükön is kommunikál. Mit jelent ez? A mentősök rapelnek, táncolnak, énekelnek, vagy csak jól odamondanak az életmentés égisze alatt. És nagyon jól teszik.

Ha ezen a fórumon is a kötelező olvasmányok elemzésének a stílusában akarnánk elérni a gyerekeket, régen rossz lenne. Nemhogy holtvágányra futnánk a kommunikációnkkal, de a gyerekek még azt is el akarnák felejteni, amit eddig az elsősegélynyújtásról tudtak. Így viszont biztosan betalálhatunk náluk, és egy kicsivel nyugodtabbak is lehetünk felőlük.

Tehát mielőtt elítélnénk a TikTokot, ismerjük meg alaposabban, és ajánljunk is néhány fent lévő alanyt a gyermekeinknek.

De visszatérve a Kicsire. Természetesen nem úgy ismeri a TikTokot, hogy pontosan tudja, mi az, mire való. Az egyik tesója bohóckodott vele és együtt csináltak vicces videókat. Bevallom, én magam is jól szórakoztam az eredményen. Amin viszont meglepődtem, hogy nem is olyan egyszerű ezeket a videókat elkészíteni. Én, aki viszonylag gyakran vágok meg home made anyagokat, még nem „mertem” belefogni a TikTokozásba. Éppen emiatt.

Mit tanít a Tik Tok?

Megnéztem ugyanis, hogyan készítenek el a gyermekeim egy-egy ilyen kisfilmet. Hááááát, le a kalappal előttük. Ez is egy olyan oldala a TikToknak, amely bizony tanít:

  • fejleszti a kreativitást,
  • a szépérzéket,
  • megtanítja a gyermekeknek a videóvágás alapjait, és szerintem
  • fejleszti a stílusérzéket is.

Bántások, otromba megjegyzések helyett ezért inkább azt javaslom, ha már kikerülni nem lehet, keressük meg inkább a felület pozitívumait. Mennyivel rosszabb lehet ez, mint a Fb vagy az Instagram?

Miért akarják betiltani a TikTok-ot? 

Az Egyesült Államokban vitáznak egy ideje a TikTok betiltásáról, mert úgy érzik, hogy a náluk bejegyzett, ám kínai tulajdonú szolgáltató veszélyezteti az USA nemzetbiztonságát, külpolitikáját és gazdaságát. Donald Trump elnök egyelőre elhalasztotta a döntést.
Itthon a múlt héten a GVH indított vizsgálatot a videomegosztó közösségi oldal üzemeltetőjével szemben a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt. A Gazdasági Versenyhivatal vélekedése szerint a szolgáltató nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról – így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról. A TikTok-nak világszerte 2,2 milliárd felhasználója van. 

Használjuk okosan a közösségi médiát!

Ne feledjük, a közösségimédia-felületek nem azért lehetnek ártalmasak, mert rossz célért születtek, hanem azért, mert sok fent a „hülye”. Már bocsánat. Persze nem kezdhetjük el őket sem üldözni, de a gyermekeinknek megtaníthatjuk, mire figyeljenek oda, miben van érték. Terelgessük őket az értékek felé.

Amikor nem volt még internet, sőt a tévéadás is szünetelt hétfőnként, a könyvek is ugyanilyen veszélyforrások voltak. Én is emlékszem olyan művekre, amelyeket eldugtak előlünk a nagyszüleink, szüleink.

Most hasonló a helyzet, csak egy kicsit nehezebb a dolgunk. De léteznek már szűrők, biztonságos internethasználatra felhívó és azt megtanító anyagok, előadások stb.

A kulcs a mi kezünkben van. Nyissunk a fiatalok felé, hogy aztán saját maguk is belássák, mi az, ami az ő céljaikat szolgálja, és mi az, ami már mehet is le a lefolyón. Hidd el, csak annyira „rosszak” a kiskamaszaink, amennyire nemtörődömök vagyunk velük mi, szülők.

A ló túloldalára azért most se essünk át. Tudod, mindig az arany középút lehet a nyerő. A TikTokon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely