Kicsi gyere… Vannak mondatok, amelyek első hallásra melegek, biztonságosak, sőt, intimnek hatnak. „Kicsi,gyere…” És vannak helyzetek, amikor ugyanez a mondat nem a közelségről szól, hanem a működésről.
Vincler-Boros Viktória írása.
A nárcisztikus rekeszelésről szeretnék írni. Nem tankönyvi nyelven, hanem úgy, ahogyan az ember megéli: zavartan, szétesve, kérdésekkel tele. Mert aki benne van, legtöbbször nem azt érzi, hogy egy manipulációs mintában van, hanem csak azt, hogy valami nem stimmel, és egyre kevésbé érti önmagát.
Pár szóban előbb azonban összefoglalom a nárcizmust röviden: a felszínt, és ami alatta van, de nem megyek a mélyére, mert köteteket lehet írni a nárcizmusról és annak fajtáiról.
A nárcizmus lényege egy túlzott önközpontúság, és egy törékeny önértékelés kombinációja. A nárcisztikus személy erősen igényli a figyelmet, elismerést és megerősítést, miközben gyakran nehezen vagy egyáltalán nem érez valódi empátiát mások iránt.
A nárcizmus alapja egy különös kettősség: kifelé magabiztosság, kontroll és felsőbbrendűség. Belül törékeny önértékelés és folyamatos megerősítés igény.
A nárcisztikus figyelmet igényel, elismerést, tükrözést, de nem képes valódi érzelmi kapcsolódásra. Nem azért, mert ne akarná, hanem mert az ehhez szükséges belső struktúra nem épült ki.
A nárcizmuson belül a kutatók már számos altípust különböztettek meg. A grandiózus (nyílt) nárcisztikus magabiztosnak, felsőbbrendűnek mutatja magát, keresi a csodálatot és dominálni próbál. A rejtett (vulnerábilis) nárcisztikus érzékenyebb, sértődékenyebb, gyakran áldozatszerepben jelenik meg, de ugyanúgy vágyik az elismerésre.
A malignus nárcizmus esetében a nárcisztikus jegyek mellett erősebb manipuláció, empátiahiány és akár kifejezetten ártó viselkedés is megjelenhet. Mindegyik formában közös az állandó külső megerősítés iránti igény és az önkép védelme. Bármelyikkel is találkozol, fuss!
Sok vita van azzal kapcsolatban, hogy elcsépelt a nárcizmus fogalma, és ma már mindenkire rásütik a nárcizmus bélyegét. A jelenség azonban nagyon is létező dinamika, évszázadok alatt átszőtte a társadalom szövetét.
A nárcizmust dimenzionálisan érdemes vizsgálni, meg kell különböztetni a nárcisztikus személyiségjegyeket mutató embereket és magát a személyiségzavart. A személyiségjegyek minden magát érvényesíteni képes emberben megtalálhatóak és ezzel nincs is gond, ez az egészséges nárcizmus, ami szükséges a túléléshez. A gond a skála jobb szélső tartományában lévő esetekkel van, a 10-es skálán a 8-9-10-el.
Nem gondolom, hogy arányaiban ma több nárcisztikus lenne, mint az Ókorban vagy bármely más időszakban volt. A jelenség mindig is létezett. Egyszerűen ma jobban látjuk őket.
Nárcisz és Echo
Nárcisz és Echo története is ezt mutatja. Az ő történetüket legismertebb formájában Ovidius, római költő írta le az i. sz. 1. században, a Metamorphoses (Átváltozások) című művében.
Fontos azonban, hogy a történet alapját egy görög eredetű mítosz adja, tehát Ovidius nem kitalálta, hanem feldolgozta és irodalmi formába öntötte. Az ő változata lett a legelterjedtebb és legrészletesebb.
Echo egy nimfa volt, és Héra átkát viselte. Nem beszélhetett saját szavaival, csak másokét tudta visszhangozni, mégis érző, figyelmes lélek volt, aki őszintén tudott szeretni. Amikor beleszeretett a gyönyörű Nárciszba, minden figyelmét, kedvességét próbálta felé fordítani, de Nárcisz elutasította, mert képtelen volt másokra hangolódni, és nem volt benne valódi empátia.
A csalódott Echo az igazságot keresve fordult az istenekhez, azt kívánta, hogy Nárcisz is tapasztalja meg a beteljesületlen vágy fájdalmát.
Az istenek meghallgatták kérését. Nárcisz egy forrásnál meglátta saját tükörképét, de nem ismerte fel, hogy önmagát nézi, és beleszeretett saját magába. Az átok hatására azonban nem rendelkezett önismerettel, inkább egy tökéletesnek hitt képbe szeretett bele, amelytől nem tudott elszakadni. Végül belepusztult ebbe az illúzióba.
Echo története a kapcsolódásról szól. Nárciszé az önreflexió hiányáról. Ebből a működésből érthető meg a nárcisztikus rekeszelés.
A rekeszelés
A nárcisztikus rekeszelés egy tudattalan pszichés védekező mechanizmus, amelynek lényege, hogy az egyén az életének különböző részeit, kapcsolatait, szerepeit egymástól élesen elválasztott mentális „rekeszekbe” helyezi. Ezek között nincs átjárás.
Ez által képes szerető partnernek tűnni valaki mellett, miközben máshol párhuzamos kapcsolatokat tart fenn, és mindezt nem éli meg belső ellentmondásként.
A nárcisztikus ember a kapcsolatait szigorúan külön kezeli. A család, a barátok és akár több párkapcsolat egymástól elszigetelten léteznek. Az érzelmek és az erkölcs szétválasztása lehetővé teszi, hogy a hazugság vagy bántás ne kapcsolódjon bűntudathoz vagy empátiához.
A nárcisztikus nem emberekben gondolkodik, hanem funkciókban. Mindenki kap egy szerepet. Van partner, csodáló, pótlék és ellenség. Ha valaki kiesik egy rekeszből, teljesen másképp bánik vele.
A rekeszelés egy hatalmi eszköz. Az erőforrás-maximalizálását szolgálja.
A nárcisztikus különböző emberektől különböző dolgokat „szed el”: az egyik érzelmi támogatást ad, a másik szexuális figyelmet, a harmadik státuszt vagy pénzt.
Konfliktus elkerülésére is kiváló manipulációs technika a rekeszelés. Nem kell valódi problémákat megoldania, mert egyszerűen másik „rekeszbe” lép át, és más személlyel éli ki az igényeit.
A párkapcsolati rekeszelésre jellemző, hogy gyakran nem használ konkrét neveket a különböző rekeszekben lévőkkel. „Kicsi”, „Kicsim”, „Drágám”, „Szívem”. Ismertem nárcisztikust, aki évtizedeken keresztül minden partnerét ugyanúgy szólította. Nem nevezte őket a nevükön, Ági, Csilla, Juci. „Kicsi” volt mindegyikük. Így a tévedés és a lebukás veszélye kizárva. Ez nagyon édes gesztusnak tűnhet, de valójában nem az. Ez nem romantika, hanem rendszerbiztosítás.
A nárcisztikus horizontálisan osztja fel az életét. Érdek és ellátmány alapon működik, nem érzelmi alapon.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a partnernek azt mondja: „Te vagy az egyetlen, akiben igazán bízom.” „Veled tervezem a jövőt.” „Soha nem csalnálak meg.” A szeretőnek pedig: „A párom/feleségem/férjem nem ért meg.” „Valójában már vége a kapcsolatunknak.” „Te vagy az igazi lelki társam.” Mindkét rekeszben igaznak hangzik, amit mond, mert külön kezeli őket.
Valaki egy ideig fantasztikus ember, fontos számára, majd később „problémás” lesz, „nem lehet benne megbízni”. Munkahelyen „elkötelezett” a főnök felé, miközben a kollégáknak azt mondja, hogy „ez a hely egy vicc”.
Az egyik embernek azt mondja: „Te nyugtatsz meg.” A másiknak: „Veled tudok igazán önmagam lenni.” A harmadiknak: „Te inspirálsz.”
Az idealizációs fázisban tipikus mondatok hangzanak el: „Te különleges vagy.” „Ilyet még senkivel nem éreztem.” „Te más vagy, mint a többiek. A titkolózás során pedig azt mondja: „Nem kell mindenkinek tudnia rólunk.” „Ez csak kettőnk között van.” Leértékelésnél gyakori mondatok: „Túl érzékeny vagy.” „Mindig problémát csinálsz.” „Te mindent elrontasz.”
Az érintettek nem látják a teljes képet. Könnyen önhibáztatásba csúsznak, érzelmi zűrzavarba kerülnek.
Aki a fő „A rekeszben” van a szerelembombázás alatt, az kapja a legnagyobb intenzítást, de pillanattok alatt átkerülhet egy másik „rekeszbe”, ha elveszti az ellátmányadó képességét. Tipikus esetei ennek, ha beteg lesz az „A rekeszben” lévő ellátmány = forrás, gyereket szül vagy szülés utáni depressziója lesz. Ezekben az esetekben azonnal leértékelésre kerül. A nárcisztikus nem fog benne maradni a kapcsolatban, mert átmenetileg nem kapja meg az ellátmányát.
Normál kapcsolatban a párok kiállnak egymás mellett. Amikor egy valódi szereteten alapuló kapcsolatban az egyik fél bármilyen okból sérül, a partnere nem hagyja ott, mert beteg, vagy elvesztette a munkahelyét vagy bármilyen krízis éri. A nárcisztikus viszont igen. A nagyobb ellátmányt ígérő rekesz felé fog fordulni.
A szeretetet azonban nem lehet szimulálni, van olyan nárcisztikus, aki akár évtizedekig is képes szimulálni a szerelmet, a hűséget, a társas támaszt, de nem örökké. A maszk előbb-utóbb lehull.
Az „A rekeszben lenni”, az idealizáció fázisa alatt különösen erős élmény. Ilyenkor a kapcsolat gyors, intenzív, túlfűtött. „Még soha nem éreztem ilyet.” „Mintha évek óta ismernénk egymást.” Ez a szerelembombázás szakasza.
Azonban a nárcisztikus nem érzelmi alapon működik, hanem ellátmány alapon. Ha egy forrás gyengül, egy másik erősödik. Mindig több kapcsolatot tart fenn egyszerre.
A leértékelés fázisában, amikor valaki „kipottyan” az „A rekeszből” szó szerint ak párhuzamos valóságban kezd el élni, mert ugyanaz az ember képes neki azt mondani: -„Te vagy az egyetlen.” és közben a másiknak -„A kapcsolatunk már csak formalitás a feleségemmel.” vagy -„Szeretlek, mindig mindenben számíthatsz rám Kicsi.” és közben a másiknak – „El fogok válni a feleségemtől, nem szeretem már (másik) Kicsi.”
Mindkettő hitelesen hangzik, igaz? Miért? Mert a rekeszekben külön kezelődik az igazság.
Miért veszélyes ez a játék?
Mert az érintettek nem látják a teljes képet. Könnyen hibáztatják magukat, érzelmi zűrzavarba kerülnek („most akkor szeret vagy nem?”) Hirtelen és megmagyarázhatatlan viselkedésváltásokat élnek meg. A legnehezebb része pedig, hogy minden rekeszben őszintének tűnik.
Tipikus jelek, amik segíthetnek felismerni, hogy valaki csupán egy nárcisztikus bábja az egyik rekeszében: ellentmondásos történetek, titkolózás, „ne beszéljünk erről másoknak”, más ember teljes leértékelése vagy idealizálása, hirtelen szerepváltások.
Az áldozatoknak fel kell ismerniük, hogy nem kapcsolatban vannak, hanem egy rendszer részei. Ahol rejtegetik őket vagy titkolóznak előttük, ott nem szeretnek. Ott csak kihasználják őket, és nem valódi kapcsolatban élnek.
A nárcisztikus rekeszekben él, rekeszekben „szeret” és rekeszekben tart másokat. Az áldozat pedig csak addig létezik a rendszerben, amíg előtte áll, a nárcisztikus látja, és táplálkozni tud belőle.
A legfontosabb felismerés az kell, hogy legyen egy nárcisztikus kapcsolatban élő áldozatnak, hogy nem azért nem működött, mert ő kevés volt. Nem azért, mert nem szeretett eléggé, nem volt elég türelmes, elég megértő, elég „jó” vagy nem adott eleget. Csupán az történt, hogy egy olyan rendszerbe került, amelyben nem lehetett valódi kapcsolatot építeni.
Ahol a kapcsolódás helyét a funkció vette át, az érzelmek helyét pedig a szükségletek kiszolgálása. És ebből a dinamikából a másikat nem jobban szeretve lehet kilépni, hanem a működési mechanizmust felismerve. Fel kell ismerni, hogy a keret hamis.
Ha ebben magadra ismersz, akkor valószínűleg már régóta érzed, hogy valami nem volt rendben. Lehet, hogy mondták is. Lehet, hogy sejtetted. Lehet, hogy elhessegetted.
Mert akartad, hogy igaz legyen. De a valóság nem attól válik igazsággá, hogy kitartunk mellette. Hanem attól, hogy szembe merünk nézni vele.
És ez a pont, amikor ezt először kimondod magadnak a legnehezebb. De ez az a pont is, ahol elkezdődsz visszatalálni önmagadhoz.
Kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
