Barion Pixel Skip to content
Női váltó Fesztivál

„Azok vagyunk, amit elhiszünk magunkról” — Ilyen volt az idei Női váltó Fesztivál

„Azok vagyunk, amit elhiszünk magunkról”- mondta Krizsó Szilvia műsorvezető, coach, kommunikációs szakember május 13-án a Női váltó Fesztivál záró előadásán, és ezt a mondatot mindannyian haza is hoztuk magunkkal. Az egész napos rendezvény mondanivalója ugyanis valóban az volt, hogy bármire képesek vagyunk, csak hinnünk és bíznunk kell saját magunkban. Ezt erősítette meg a fesztivál többi neves előadója, ismert szakemberek, a különleges kiállítók és maguk a programok is.

Már kezdés előtt fél órával hosszú sor állt a rendezvény recepciós pultja előtt, ahol minden vendég igen tartalmas welcome csomagot vehetett át, benne olyan támogatók ajándékaival, mint például az Alveola Solanie krémcsodái és a Vichy ajádékai. Az előadások és workshopok reggel 9 órától kezdődően két helyszínen zajlottak a Danubius Hotel Helia C szintjén, így megállás valóban csak a kávé-, illetve az ebédszünetben volt.

Női váltó Fesztivál

 

A Női váltó Fesztivált Békéssy Olga, a Női váltó Magazin alapító-főszerkesztője nyitotta meg, aki Kutasi Judittal, a Trend FM műsorvezetőjével az esemény házigazdája is volt egyben.

„Hányan formáltátok az életeteket újra az elmúlt 2 évben?” – kérdezte nyitásként Olgi a nagyteremben ülő nézőktől, majd utalva a pandémiára, illetve a jelenleg is zajló orosz-ukrán konfliktusra, kiemelte a segítségadás fontosságát, az újrakezdéshez szükséges erőgyűjtést és azokat a női energiákat, amelyek nélkül nincsenek kapcsolódások.

Női váltó Fesztivál

A Női váltó Fesztivál missziója is ez a kapcsolódás maga, a csapat pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy a résztvevők sem tartalomban, sem kapcsolatok kialakításában ne szenvedhessenek semmilyen hiányt.

A Kleopátra Szépségszalonok munkatársai hihetetlen gyorsasággal készítették egymás után a női frizurákat, az Annabelle Minerals sminkekkel pedig mindenkinek csodás sminkje született. De volt itt digitális névjegykártya aktiválás, esszenciális illóolajoktól való felfrissülés, és számos más, a lelket-testet nyugtató lehetőség, amelyekkel szép számmal éltek is a jelenlévők.

Női váltó Fesztivál

 

Egy pár plusz ajándék…neked!

  • Az Annabelle Minerals egy 10%-os kedvezménykóddal kedveskedik neked, amit a webshopjukban válthatsz be, 2022.június 15-ig. NOIVALTO kódot a „Van kedvezményes kódod?” mezőbe kell majd beírni a rendelés összegzésekor és automatikusan levonódik a kedvezmény a végösszegből. A webshop minden termékére vonatkozik, kivéve a készleteket és tesztereket.
  • Ha meglátogattad a Női Váltó Fesztiválon a Joy of Essentials asztalát, kellemes illatok és frissítő citrom vagy narancsolajos vizek kóstolója várt. Amennyiben nem jutottál el hozzájuk, jelezd nekik, és megbeszélitek hogy mikor tudtok találkozni. Addig is csatlakozz hozzájuk, és élvezd bárhol és bármikor a növényi esszenciák támogatását: Amennyiben május 31-ig törzsvásárlóként regisztrálsz a Doterra webáruházába, a Diamond Club promóció keretében az első csomagodhoz automatikusan megkapod ezeket az ajándékokat:
         – 100 pv (kb. 150 Eur) mellé 15 ml Vadnarancs esszencia
         – 200 pv (kb. 300 Eur) mellé 15 ml Vadnarancs, 15 ml Copaiba esszencia
         – 400 pv (kb. 770 Eur) mellé 15 ml Vadnarancs, 15 ml Copaiba, 15 ml Adaptive esszencia

          Extra ajándék: minden új regisztráló részt vehet egy Zyto Balance állapotfelmérésen, melyből megtudhatod, hogy milyen olajokkal rezonálsz a leginkább, mind testi, mind érzelmi síkon.      

Ki kell mondani az igényeinket!

Már a legelső panelbeszélgetés megadta az alaphangulatot, ahol Magyarország meghatározó cégvezetői beszéltek nyíltan és őszintén a saját történeteikről, és humorban bővelkedő sztorikkal is szórakoztatták a nagyérdeműt. A fesztiválon ugyanakkor igazán komoly, mindenkit érintő témák is terítékre kerültek, mint a kiégés, önmagunk megtalálásának nehézsége, vagy épp a sikerek és kudarcok feldolgozásának fontossága.

Női váltó Fesztivál

Pataki Zita műsorvezető, kommunikációs szakember például külön hangsúlyozta, mennyire fontos lenne, ha mindenki ki tudná fejezni a szükségleteit, ha hangot adna az igényeinek. Elmesélte, hogy idén egyáltalán nem akar interjút adni senkinek (nem is ad), ezért őt „hagyják békén”, mert neki most épp ez a szükséglete. Arra buzdított mindenkit a teremben, hogy ők is bátran vállalják fel a saját szükségleteiket és fejezzék ki nyíltan és egyszerűen, hogy mire is vágynak. Csak így lehet ugyanis elérni, hogy a napjaink nyugodtak és békések legyenek. „Hogyan élhetnénk elfojtások nélkül és honnan merítsünk mindehhez motivációt, ha nem vagyunk őszinték?” – mondta. „Az élet nem fair, de ahogyan a siker, úgy a kudarc is mindig átmeneti.”

Az az értékes ember, aki produktív?

Hangzott el a kérdés a fesztivál egyik kerekasztal-beszélgetése során, ahol a résztvevők mind egyetértettek azzal, hogy sok minden az életünkben csak kívülről ránk tett nyomás. Nekünk, nőknek, igenis el kell hinnünk magunkról, hogy tényleg mindenre képesek lehetünk, amire predesztinálva vagyunk a saját életünkben, de ehhez el kell fogadnunk önmagunkat, a saját korlátainkat és az életünkben bekövetkező változásokat, mint amilyen a sokunkat megviselő menopauza is. A Női váltó magazinban többször is foglalkozunk ezzel a témával, mert még mindig rengeteg a fogalmi zavar.

Női váltó Fesztivál

„Másfél évvel ezelőtt elindítottunk egy céges menopauza programot. Most már több mint 300 tagunk van a zárt csoportunkban, ahol élő beszélgetésekkel, rendszeres edukációval segítünk a kollégáknak, de a programban mind a 199 női vezetőnkkel is le fogunk ülni beszélgetni, hogy a menopauzával kapcsolatosan segíthessünk a Tesconál dolgozó minden kollégánknak – mondta Hevesi Nóra., a Tesco Global Zrt kommunikációs vezetője, aki őszintén vallott saját indíttatásáról is. „Én azon nők közé tartozom, aki nagyon megszenvedtem és még mindig megszenvedem a menopauza időszakát, ezért is döntöttünk úgy, hogy elindítjuk ezt a kezdeményezést.”

A fesztiválon ezért Iványi Orsolya menopauzaszakértő is vendégünk volt, aki kihangsúlyozta, hogy ma Magyarországon 1 millió nő van menopauzában, ezért elengedhetetlen, hogy nyíltan beszéljünk róla.

Főleg annak fényében, hogy nagyon sok nő életében a menopauza időszakának megélését egy másik komoly betegség is megnehezítheti: ez pedig nem más, mint a kiégés.

A kiégés betegség

Bár Magyarországon a burnout még nem került fel a betegségek listájára, a WHO már 2020 óta akként kezeli és külföldön bizony táppénzre is lehet menni, ha valakit elért a kiégés. „Nem véletlenül mondják a szakemberek, hogy 7 évente váltanunk, változtatnunk kell az életünkben” – hangsúlyozta Csatlós Csilla a fesztiválon, „mert nagyon súlyos következményekkel is járhat, ha félvállról vesszük a kiégés tüneteit. Nekem volt olyan páciensem, illetve csak majdnem páciensem, aki háromszor is kért tőlem időpontot, de mindig lemondta. Többre azonban nem volt lehetősége, mert hátsófali szívinfarktusban meghalt. 47 éves volt.”

Ahogy a kiégésről szóló kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, van egy szint, ameddig a burnoutból egyedül is vissza lehet jönni, de egy ponton túl már coach, súlyosabb esetben pedig pszichológus, pszichiáter is szükséges lehet a gyógyuláshoz. Sajnos a fent említett vezető beosztású családfő nem vette elég komolyan a saját tüneteit és súlyos árat fizetett érte. A Női váltó Fesztiválnak természetesen nem az volt a célja, hogy ráijesszen a résztvevőkre, de fontosnak tartjuk, hogy ilyen kiemelt témáknál se beszéljünk mellé.

„A saját mesénk főszereplője, forgatókönyvírója és rendezője is mi magunk vagyunk”

– mondta Krizsó Szilvia az előadásán, amelyben az elme és a szív párharcáról, a kishitűségünk hangjáról, az ebből következő szorongásainkról és életvezetési tévedéseinkről beszélt.  Útravalóul azt adta a nézőknek, hogy mindenki tanuljon meg Ö-zni, azaz gyakorolja többek között az önelfogadást, önismeretet, önbizalmat, őszinteséget stb.

Női váltó Fesztivál

A Női váltónál valljuk, hogy ezek nélkül csak folyamatos akadályokat gördítenénk privát és vállalkozói életünk elé is. Hogy segítsük a résztvevők megújulását, hogy inspirálhassunk és támogatásunkkal motiválhassuk a fesztiválon jelen lévőket több workshopot is szerveztünk.

Nagy sikere volt például Kónya Bea (Pikrea) Instagram workshopjának vagy Szabó Gabi TikTok „minikurzusának” is, de felsorolhatnánk mindenkit, aki előadóként vagy épp kiállítóként részt vett az eseményen.

Női váltó Fesztivál
Kónya Bea workshopján is megtelt a terem

Az eseményt Balogh Anna stand up bűvész különleges tombolasorsolása koronázta meg, ahol a fődíj egy hétvégi pihenés volt a Danubius Hotel Bükkben.

Ezek után még a rendezvény extra záróelemére, a hangulatos networkingre is jutott idő az este folyamán, ahol öröm volt látni azt a rengeteg mosolygó arcot, felszabadult és sugárzó tekintetet, sok-sok együtt élő női energiát, amelyet csak egy ilyen Női váltó Fesztiválon tapasztalhatunk meg.

Női váltó Fesztivál
Balogh Anna és a tombola

Az élet megy tovább és mi újabb eseményt tervezünk

Kismamáknak, álláskeresőknek, karrierváltóknak szervezzük az Álláskeresés – a sikeres pályázás titka workshopot május 30-án. A képzést Ladics Viktória, a HR Partner Consulting ügyvezetője és kollégái tartják, akik maguk is megtapasztalták, hogy kisgyerekek mellől nem is olyan könnyű visszatérni a munkaerőpiacra. A workshopra ezen a linken lehet jelentkezni az önéletrajzunk feltöltésével, mert azt is kiértékelik a szakemberek. Az egész napos képzés díja 5000 forint, amely magába foglalja a kávészünet díját is. A workshopról részleteket ebben a cikkben találsz.

Fotó: Kovács Attila

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely