Barion Pixel Skip to content

Vanessa Kirby Oscar-esélyes – Megvan az idei jelöltek listája!

Kihirdették az idei Oscar-jelöltek listáját, és bár tisztán magyar film nem szerepel a mezőnyben, Mundruczó Kornélék főszereplőjének szurkolhatunk! Persze, a csillogás idén is elmarad. Rendhagyó gálára számíthatunk, rendhagyó időpontban.

Azt már tudjuk egy ideje, hogy idén nem szurkolhatunk tisztán magyar filmnek az Oscar gálán, de azért nem maradunk büszkeség nélkül. Legjobb színésznő kategóriában jelölték ugyanis Vanessa Kirbyt, Mundruczó Kornél és Wéber Kata megrázó „Pieces of a Woman” című filmjében nyújtott alakításáért. A színésznő a filmben egy tragikus otthonszülés után a csecsemőjét gyászoló anyát játszik. A mezőny, amiben indul, egyébként igen kemény lesz. Kategóriájában olyan versenytársakkal küzd meg, mint Viola Davis, Andra Day, Frances McDormand vagy Carey Mulligan. 

Persze idén is rendhagyó gálára számíthatunk. Szokatlan időpontban és szokatlan módon tartják a 93. Oscar-díj-átadó ceremóniát. 2021. április 25-én a Dolby Színház mellett a belvárosi Union Station pályaudvarról is jelentkezik a műsor.

A ceremónia szűk körű lesz: a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a helyszínen, és elmaradnak a megszokott csillogó események és vetítések is.

Idén egyébként a legtöbb, tíz Oscar-jelölést David Fincher fekete-fehér, Hollywood 1930-as éveiben játszódó alkotása, a Mank kapta, amelyet hat-hat jelöléssel követ Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása, Chloé Zhao A nomádok földje és Darius Marder A metál csendje című filmje.

Emlékeztek még, kik kapták az elmúlt 5 év legjobb filmjeinek járó Oscar-díjakat? Nektek van közülük kedvencetek? 🙂 Mit ajánlanátok hosszú karanténestékre? 

2014, Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje):

2016, Holdfény:

2017, A víz érintése:

2018, Zöld könyv – Útmutató az élethez:

2019, Élősködők:

 

És íme a legfontosabb kategóriák jelöltjei: 

LEGJOBB FILM:
A chicagói 7-ek tárgyalása
The Father
Ígéretes fiatal nő
Judas and the Black Messiah
Minari
Mank
A nomádok földje
Sound of Metal

LEGJOBB RENDEZÉS:
Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)
David Fincher (Mank)
Lee Isaac Chung (Minari)
Thomas Vinterberg (Még egy kört mindenkinek)
Chloé Zhao (A nomádok földje)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ:
Viola Davis (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
Andra Day (The United States vs. Billie Holiday)
Vanessa Kirby (Pieces of a Woman)
Frances McDormand (A nomádok földje)
Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ:
Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)
Anthony Hopkins (The Father)
Gary Oldman (Mank)
Riz Ahmed (Sound of Metal)
Steven Yeun (Minari)

Nyitókép: Dreamstime. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely