Amikor kislány voltam, mindig könyörögtem az édesanyámnak, ne akarjon mindig mindentől megvédeni. Bár szavakba önteni még nem tudtam, ösztönösen éreztem, szükségem van a kudarcokra, a fizikai és érzelmi sérülésekre és a csalódásokra, hogy fejlődni tudjak. Fel sem merült bennem, mekkora lesz az ár, amit az áhított tapasztalatokért kell fizetnem.
Temesvári Orsi írása
Egy összetört élet romjai
2018 tavaszán egy majdnem végzetes baleset darabokra törte az életemet. Azóta az a feladatom, hogy levonjam a helyzetből a kínálkozó tanulságokat, elinduljak és haladjak a trauma feldolgozásának útján és a darabokból újra felépítsem önmagam.
A baleset óta eltelt években rengeteg zsákutcából kellett visszafordulnom, s még annál is több leckét kellett megtanulnom.
Most megmutatom azt a hármat, amelyek igazán egy életre szólnak.
Az egyik legnagyobb tanulság, hogy értékeljem a tökéletlenségben rejlő csodákat. Erre az eltört dolgok újraalkotásának ősi japán művészete, a kintsugi tanított meg. Japánban a törött porcelánt úgy javítják, hogy az összeillesztések helyét arannyal, platinával vagy ezüsttel vonják be, különös figyelmet fordítva magára a törésre, s a későbbi felépülésre.
A javított tárgy így megjeleníti a törékenységet, ugyanakkor a legnagyobb erőt is. A kintsugi filozófiája szerint a tárgyak valódi értékét a történetük adja, s ha valamelyiket baleset éri, azt nem eltitkolni kell.
Ehelyett érdemes megmutatni, micsoda nehézségek után volt képes újra összeállni valami különlegesség. A japánok szerint ez az üzenet sokkal fontosabb, mint a tárgyak szépsége vagy hibátlansága.
Az én testem is tele van sebhelyekkel, amelyeket hosszú ideig szégyelltem, sőt, időnként most is kellemetlen érzésekkel gondolok rájuk. A kintsugi gondolkodásmódja azonban segít abban, hogy egyre magabiztosabb legyek és a sebhelyeken keresztül fel tudjam vállalni a valódi erőmet.
A kulcs az egyensúly
Az elmúlt évek során rájöttem, az életünk valójában az egyensúlyi helyzetünk folyamatos kereséséről szól. Egy akkora trauma, mint amit a balesetem jelentett, egy másodperc törtrésze alatt billentett ki az egyensúlyomból olyan mértékben, hogy egyáltalán nem volt egyértelmű, miként fogok visszatalálni.
Hiszen mi történt? Gyakorlatilag elveszítettem a kapcsolatot önmagammal – a testemmel, a lelkemmel és egy időre a tudatommal is, hiszen sokáig komoly gyógyszerekkel kezeltek.
Évekig tartott megérteni, hogy a valódi továbblépéshez és ahhoz, hogy felépíthessek valamit, amit az életemnek nevezhetek, újra össze kell kapcsolódnom önmagammal.
Fontos, hogy ne csak lelki, hanem testi és szellemi értelemben is kapcsolódni tudjak magamhoz, mert ez az egység lesz az, ami kellően erős lesz ahhoz, hogy tovább vigyen az úton.
A döntés szabadsága
Számos alkalommal megtapasztaltam már, hogy a legnehezebb pillanatokban a legegyszerűbb gondolat tart a felszínen.
Számomra ez az a gondolat, hogy tényleg minden helyzetben, minden egyes pillanatban ott van a kezemben az a lehetőség, mondhatnám szabadság, hogy el tudom dönteni, hogyan szeretnék reagálni abban a helyzetben.
Mert igenis a legnehezebb pillanatokban is fel tudom tenni magamnak azt a kérdést, hogy mire figyelek, hogyan döntök, s milyen ember vagyok.
A balesetem tehát megmutatta, hogy vannak helyzetek, amikor nem mi döntünk a fizikai korlátainkról. Előfordulhat azonban az, hogy éppen a legfájdalmasabb akadályok között értjük meg, a szabadság valójában csak egy gondolatnyira van tőlünk.
Kiemelt kép: Szöllősi Mátyás
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
