Néhány hete a sztárpár, John Legend és Chrissy Teigen búcsúzott szívbemarkoló fotósorozatban vendégbabájától, azaz idejekorán megszületett gyermekétől. Bár sokakat meglepett a kitárulkozás, hatalmas lépést tettek a születés körüli gyermekhalálozásokkal és a vetélésekkel kapcsolatos tabuk ledöntéséhez vezető úton. Mert még mindig nem tudjuk, hogyan segítsük az ilyen tragédiát átélt szülők gyászát. Október 15. a perinatális gyász világnapja.
Emlékszem, már gyerekként tudtam, hogy édesanyámnak volt egy nővére, aki csak nagyon keveset élt ebben a világban. Mindössze tíznapos volt, amikor elvitte egy tüdőgyulladás. Akkoriban, az ötvenes évek végén, ez sajnos egyáltalán nem volt ritka, fájdalmasnak viszont legalább annyira fájdalmas volt. Nagyanyám egy életen keresztül cipelte a gyászát – emelt fővel, odaadó anyaként, de soha be nem gyógyuló sebbel a szívében. Arra is emlékszem, hogy amikor kislány voltam, nem értettem, miért sír, ha lebetegszünk, hiszen – gondoltam én – mindenre van gyógyszer.
Ma már tudom, hogy nem így van. Mióta anya vagyok, és mióta átéltem a magam traumáit, átérzem a félelmét.
Mert egy gyermek elvesztése után nem lehet ugyanúgy folytatni az életet. Nincs nagyobb tragédia egy gyermek halálánál.
Ma, október 15-én, a perinatális gyász világnapján azokra a babákra emlékezünk, akik túl korán hagyták itt ezt a világot: vagy halva születtek, vagy nem érték meg az egyéves kort, vagy már a várandósság alatt búcsúzni kellett tőlük.
Kiárusított fájdalom vagy tabutörés beszélni a vetélésről?
Nemrégiben a sztárházaspár, az egykori modell Chrissy Teigen és a zenész John Legend búcsúztak nyilvánosan harmadik gyermeküktől. Augusztusban jelentették be, hogy bár azt hitték, velük ez többé nem történhet meg, hamarosan újra szülők lesznek. Szeptemberben már azt is lehetett tudni, hogy az édesanya súlyos problémákkal küzd, a terhesség egyáltalán nem komplikációmentes. Október elején aztán megtörtént a tragédia, a terhesség idejének nagyjából felénél járva elveszítették a kis Jacket.
A szülők a vetélést követő órákról fotósorozatot osztottak meg az Instagramon, és szokatlanul nyíltan vallottak a fájdalmukról. Az eset után persze kaptak hideget-meleget is a kommentelőktől: egyesek úgy vélték, kiárusították a fájdalmukat, mások köszönőüzenetekkel árasztották el őket a bátorságukért. S bár tényleg ritka, hogy ilyesmivel találkozunk, én is azt mondom, hogy le a kalappal előttük.
Mélységes mély hálát érzek, amiért voltak olyan bátrak, hogy felvállalják az érzéseiket, és segítenek a világnak elindulni az úton, amely oda vezet, hogy újra megértsük a születés körüli gyász mibenlétét.
Tagadjuk a halált, pedig a jogos gyász segíthet feldolgozni
Mert az olyan emberi tragédiák, mint a vetélés, a halva születés vagy egy csecsemő elvesztése ma már szigorú tabunak számítanak. Halált tagadó világban élünk, az élet elejét és a végét is kórházakba zártuk. Akkor is elkerüljük a gyászolót, ha más hozzátartozója ment el, a terhesség alatt és a születés körül elveszített babákkal kapcsolatos gyászról pedig – bizonyos szempontól szerencsésen – egyre kevesebbet tudunk. Pedig létezik, és semmivel sem könnyebb, mint a gyász más fajtái. Csak sokkal többet kell magyarázkodni miatta.
Hogy miért? Mert az orvostudomány és a technika fejlődésének köszönhetően úgy érezzük, egyre kisebb az esélye, hogy ilyesmi az ismerőseinkkel vagy velünk is megtörténhet. Eszünkbe sem jut, hogy a tragédiák nem válogatnak. Ahogy az sem, hogy az orvosok nem mindenhatók.
Rosszul reagálunk a vendégbabák miatt érzett gyászra
Azt nem hiszem, hogy szülőként, érzelmileg fel lehet készülni egy ilyen veszteségre, de azt igen, hogyha sok erős, segítő közösség létezne még, amely a kollektív tudás birtokában képes támogatólag fellépni, akkor mindenkinek könnyebb dolga lenne. De sajnos egyre kevesebb ilyen, leginkább sorstársakból álló közösség működik, mi pedig nem tudjuk, hogyan segítsünk jól a gyászolóknak. Ha a környezetünkben elveszíti valaki a szülés körüli időkben a gyermekét, valódi részvét helyett sokszor úgy teszünk, mintha az egész meg sem történt volna, esetleg hatalmas butaságokat mondunk a gyászolóknak, megnehezítve ezzel a dolgukat.
„Fiatal vagy még, lesz másik!”, „Az élőkre figyelj, ne a holtakra!”, „Fel a fejjel, gyorsan túllesztek rajta!”, „Túlreagálod, bárkivel megeshet.” „Vissza az ágyba, az élet nem áll meg!” – Ehhez hasonló remek tanácsokkal Dunát lehetne rekeszteni. S még ha tudjuk is, hogy rosszat igazából senki nem akar, komolyan elgondolkodtató, hogy honnan jön ez a rengeteg díszpapírba csomagolt borzalom.
Mindenkinek van joga a gyászhoz
Az érzéketlen tanácsokkal azt üzenjük, nincs jogod a gyászhoz.
Pedig veszítsük el bármikor a gyermekünket – várandósság korai szakaszában vagy később –, a gyászhoz nagyon is jogunk van. A halál feldolgozása egyéni folyamat, lesz, akinek könnyebben megy, és lesz, akinek nehezebben, de ki nem kerülhető. Semmiképp.
Egy gyermek elvesztése ráadásul teljes mértékben sosem dolgozható fel, hiszen minden tekintetben a természet rendje ellen való. Fontos tudni azt is, hogy a szülők ilyenkor nemcsak az elveszített gyermeket gyászolják, hanem az elképzelt jövőt, a szülővé válás, teljes családdá válás reményét is. A legjobb, amit akkor tehetünk, ha valaki a környezetünkben elveszíti a magzatát, vagy a születés körüli időben meghal a gyermeke, hogy nem kerüljük el. És ha úgy érezzük, nem tudunk mit mondani, akkor inkább nem mondunk semmit. Fejezzük ki az együttérzésünket akár egy öleléssel vagy a segítségünk felajánlásával, de ne bagatellizáljuk el még feszültségoldási céllal se a fájdalmukat, és ne próbáljunk túl okosak lenni. Arra nem lesz szükség. Az egyetlen, ami segíthet, az a valódi részvét és a feltétlen szeretet.
Fotó: Freepik
Hasonló történetekről ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
