Egész nap rohangálok, melózom, intézem a kölykök ügyeit, viszem a vállalkozást, tárgyalok a mosogépszerelővel… és akkor még a pasikkal is bájolognom kéne? Hát nem, érted? Nem! Ezentúl nem vagyok rá hajlandó. Nem elég, hogy helyt állok az életben, még legyek közben csinos, mosolygós és szexi, hát egy fenét! Tehetnek egy szívességet, érted?
Greta May írása.
– Elegem van belőlük, tudod? – hadarja a legjobb barátnőm, Heni idegesen. Egy kávézóban ülünk, fél órája hívott, már akkor éreztem, hogy pasi-riadó lesz. És tényleg. Feszülten ül, beszéd közben ujjai a kockás asztalterítőn dobolnak, a közelben álló pincér behúzza a nyakát, egy kiskanál szorongva a csészéhez koccan.
– Tudod, azokból a férfiaknak nevezett díszpéldányokból, akik folyton megtalálnak. Nem elég, hogy egész nap rohangálok, melózom, intézem a kölykök ügyeit, viszem a vállalkozást, tárgyalok a mosogép szerelővel… és akkor még a pasikkal is bájolognom kéne?
– Hát nem, érted? Nem! Ezentúl nem vagyok rá hajlandó. Nem elég, hogy helyt állok az életben, még legyek közben csinos, mosolygós és szexi, hát egy fenét! Tehetnek egy szívességet, érted? Kapják be!
– De…
– Ne szólj már közbe, folyton belekotyogsz, az ember nem tud végigmondani egy mondatot sem! – förmed rám dühösen.
Mindig ilyen volt, szófogadóan elhallgatok, hogy szabad folyást engedhessen a mérgének, ő pedig szinte egy levegővel folytatja.
– Elegem van a pasikból, teszek rájuk, ezentúl nem leszek csinos, nem akarok bevonzani senkit, teszek a vonzó nő képére, kedveskedjen velük az öregördög, kisanyám. Meg ne kérdezd, hogy miért, nehogy közbe szólj, megmondom én neked kérdés nélkül is, hát azért, mert mind hülye.
– Itt van ez a Roland például. Csetelgetünk, egy ideig minden nap ír, aztán egyszer csak nem ír, aztán megint mégis ír, de minek?
– Ne szólj közbe, értem én, hogy más dolga is lehet, de ez még nem menti fel, amúgy sem vagyunk már kisiskolások, így negyven felett az ember meddig csetelgessen?! Közel lakik, hát belehalna ha meghívna egy kávéra és végre élőben is találkoznánk, hát belehalna? Ugye, hogy nem halna bele kisanyám, ezt mondom. De még erre sem képes, na, hát kinek van ehhez kedve, kinek van erre ideje, kinek van erre energiája?! Nekem ugyan nem!
– De…
– Ne szólj már közbe! NE SZÓLJ KÖZ-BE! Kiszámítható vagy, tudom mit akarsz mondani, mentegetni akarod, hogy „talán nem ér rá”.
– Csakhogy elmehetnek a fenébe a pasik a kifogásaikkal, ez már csak duma, mert ha valakit érdekelsz, az nem hagy üzenet nélkül egy teljes napig, egyszóval az van, hogy minden férfi egy farok, érted? A Roland is egy farok, jegyezd meg, én mostantól se neki, se másnak nem akarok tetszeni, teszek a nőiességre, teszek a szép ruhákra, teszek a randevúzásra, teszek a vonzó, független csaj képére, én …
Pittyeg a telefonja, erre beléfagy a szó. Kézbe veszi a készüléket, megnyitja az üzeneteit, a szemei elkerekednek.
– Nahát, ez Roland! Nahát, mégiscsak írt!
– Na, ugye. Ezt akartam mo… – kezdem reménykedve.
– Ne szólj már közbe! Nahát, találkozni akar! Azt mondja, azért nem írt, mert a gyereket vitte kórházba, a kislány épp nála volt láthatáson, amikor belázasodott. Nahát, milyen gondoskodó apa! Most mondd meg, hát nem édes?
Vihogva nézem, ahogy az arcán ellágyult mosoly terül el. Bámulja a telefont, újra és újra elolvassa az üzenetet, belemélyül, aztán választ pötyög, a vonásai már egészen szelídek. Végül kárörvendő tekintetem tüzében felriad az ábrándozásból.
– Hol is tartottam? – kérdi kissé összezavarodva.
– Ott, hogy Roland egy farok – közlöm élvezettel, és már előre jót mulatok várható reakcióján. – Ja, és hogy minden férfi egy farok. És, hogy mostantól egyiknek sem akarsz tetszeni, mert nem ér időt és energiát az egész. És, hogy…
– Mi van?! Miket hallucinálsz kisanyám, elment neked az eszed? Biztos, hogy nem mondtam olyat, hogy Roland egy farok, nekem aztán semmi bajom vele, miért is lenne?
– Képzeld, azt írja, hogy egy óra múlva találkozzunk, meghív ebédelni, úgyhogy igyad azt a kávét kisanyám, mert időben haza kell érnem, hogy átöltözzek. Szerinted mit vegyek fel, a kivágott piros felsőmet egy fekete nadrággal, vagy inkább miniszoknyát? Esetleg a kék hosszú ruhámat?
– De azt mondtad… – kezdem röhögve. Tudom mi következik, évtizedek óta ismerem. Nem akar szembesülni a korábbi kirohanásával, ezért úgy tesz majd, mintha az egész meg sem történt volna, vagy – ami ennél is jobb -, az egész balhét inkább az én nyakamba varrja.
– NE SZÓLJ KÖZBE! – kiált rám tényleg ellentmondást nem tűrő hangon. –Nem is tudom, mi van veled kisanyám, egyáltalán, miért beszélsz ilyeneket, hogy minden férfi egy farok?
– Nem is értelek, én nem mondtam ilyet, honnan szeded ezt?! Ha nem vigyázol, a végén még belekeseredsz nekem a válásba, tudom, hogy nehéz időszakon vagy túl, de most már szedd össze magad és inkább ismerkedj végre.
– Hidd el, megér egy kis energiát, hogy az ember megtalálja az élete párját, próbálkozni kell! Most meg mozogj, igyad azt a löttyöt, ki kell csípnem magam, haza kell érnem, át kell öltöznöm – elvégre nem nézhetek ki akárhogy, ha már randevúzni megyek!
nyitókép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
