Feltalálták a szingli cédét. A cédén különböző „férfihangok” hallhatók, azoknak a hölgyeknek, akik egyedül élnek. Hogy a lakás ne legyen olyan elviselhetetlenül csendes, amikor munkából hazaérnek. Csak beteszik a szingli cédét, s máris férfihangok, zörejek törik meg a csendet. Horkolás, ajtócsapódás, köhögés stb. A hír már egyáltalán nem új. Amiért számomra értelmet nyert, az egy utazás.
Orbán Erika írása.
Vagyis utazni voltam kénytelen. Természetesen szigorúan maszkban!
Ahogy elhelyezkedtem a busz egyik ülésen, arra lettem figyelmes, hogy egy egyszerű, lila színű cipős doboz ugrál fel-le a busz belső csomagtartóján.
Nem volt túl hivalkodó, de az oldalán hatalmas – a doboz méreteihez viszonyítva hatalmas – fehér felírat díszelgett: New Age.
Eltöprengtem, hogyan kerül egy ilyen felirat egy enyhén szólva hétköznapi cipősdoboz oldalára. A doboz a sofőr tulajdonát képezte. Ez utóbbi abból derült ki, hogy néha féltő gonddal rá-rápillantott.
Iszonyú kíváncsi voltam, vajon mit rejt a doboz, de mivel fogalmam sem volt, hogy vajon az illemkódex mit irányoz elő erre az esetre, nem mertem megkérdezni. Csak árgus szemekkel figyeltem a sofőr minden mozdulatát – hátha egyszer csak leemeli a fedelet, és akkor feltárul előttem a titok.
New Age… vagyis Új Kor… ízlelgettem a kifejezést.
Úgy ítéltem meg, biztosan nem valami egyszerű tárgy lapulhat a doboz mélyén. De miért gondolom, hogy tárgy? Talán mert feltűnően nyugodt a doboz, csak és kizárólag akkor ugrik, ha a busz kerekei gödörbe zuttyannak.
Mi van akkor, ha nem tárgy, hanem egy egészen picike, zöldes színű Marslakó, akit el kell rejteni valahova a gaz tudósok elől, mielőtt élve felboncolnák.
Elhessegettem a képtelen gondolatot, ne legyek már ostoba. Tessék felnőtt módjára viselkedni.
De nem ment! Az istennek sem sikerült kellő komolysággal kezelnem a témát, és mint egy rossz gyerek, állandóan a dobozt néztem.
Édesanyám annak idején gyakran mondogatta: „Kislányom ne meregesd a szemed, mert szemtengely-ferdülést kapsz”. Fogalmam sem volt, vajon van-e a szememnek tengelye, de attól való félelmemben, hogy mégiscsak elferdülhet, gyorsan elkaptam a dobozról.
Ez annyira sikerült, hogy egyenesen a sofőrébe nézhettem a visszapillantó tükrén át. Abban a pillanatban rájöttem, hogy tudja, mi jár a fejemben. Hát, mit mondjak…
A sofőr mosolygott, és a legközelebbi megállónál leemelte a dobozt. Nem akartam odanézni, de persze nem sikerült parancsolnom a szemeimnek. Lesz, ami lesz, gondoltam, még ha szemtengelyferdülést kapok, akkor is megtudom, mit rejt az a fránya doboz.
Könnyebb volt, mint vártam. A sofőr hozzám lépett, és az ölembe tette a cipősdobozt. Óvatosan vettem le a tetejét. Az alján selyempapírba csomagolt, lélegzetelállítóan szép női fehérnemű lapult. Mellette egy csupa csipke, lehelet vékony maszk.
– Mert nagyon szeretem – mondta a sofőr.
– Kit? Engem? – kérdeztem kábán.
– Dehogy! A feleségem – mondta nevetve, és visszatette a dobozt a csomagtartóra.
Fütyörészve újra odaült a volánhoz, s tovább indultunk. Én meg arra gondoltam, hogy annak is van annak előnye, ha valaki nem szingli.
kiemelt kép: freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
