Barion Pixel Skip to content
Janecskó Katalin, Ártatlanul elítélve

Börtönben bűntelenül – ártatlan elítéltekről írt könyvet Janecskó Kata

„Azt szeretném, ha ez a stigma kicsit halványulna rajtuk” – az ártatlanul elítéltekről írt könyvet Janecskó Kata, a Telex újságírója, valamint az igazságszolgáltatás rendszerében lévő hibákról, csapdákról, a kártalanítás kérdéseiről. Megdöbbenti az olvasót, amikor világossá válik, hogy néha elég, ha valaki rosszkor van rossz helyen, majd a nyomozás során figyelmen kívül hagyott „mozaikok”, a szemtanú téves emlékei, a kirendelt védő gondatlansága, a nem megalapozott bírói döntés, vagy más ok miatt börtönbe kerülhet. Nem sok ilyen eset történik, de azoknak, akik ártatlanul szenvedik ezt el, épp elég. Éppen elég tönkrement élet. Mert később hiába bizonygatják, hogy nem követtek el semmit, az életük nem kerül vissza a megszokott mederbe. 

Hogyan kerültek eléd ezek a történetek, mióta foglalkoztat ez a téma?

Újságíróként nagyon hosszú ideje foglalkozom bűnügyekkel, az  igazságszolgáltatási rendszer működésével, esélyegyenlőséggel vagy  -egyenlőtlenségekkel és nagyon érdekel a pszichológia is. Ez a téma kicsit olyan, mintha mindezeknek a metszéspontján lenne. Az évek során, bírósági tudósítóként futottam bele ilyen jellegű történetekbe, de külföldi esetektől, ügyekről is írtam. Sőt, szabadidőmben is nézek sorozatokat, olvasok könyveket, hallgatok külföldi podcastokat ebben a témában. Amikor jött egy lehetőség, hogy írhatnék egy könyvet, amit a Corvina Kiadó megjelentethet, ha az ötletem tetszik nekik, akkor természetesen ez ugrott be. Ráadásul ezzel eddig Magyarországon nem foglalkoztak, miközben külföldön, különösen angolszász területeken, iszonyatosan népszerű ez a téma. Rengetegen nézik azt a Netflix sorozatot, ahol az Innocence Project eseteit mutatják. Nálunk – egy-két igazán ismert esetet leszámítva – ez nincs benne a köztudatban. 

Janecskó Katalin, Ártatlanul elítélve

Egy átlagember nyilván arra kíváncsi, hogy ha valaki ártatlan, akkor mi segít neki kibírni azokat a hónapokat, éveket, amit a börtönben el kell töltenie. Erről részletesen írsz, konkrét eseteket megmutatva.

Eleve nagyon ősi félelem mindannyiunkban, hogy mi történne, ha egyszer csak megfosztanának minket a szabadságunktól. Ez egy egészen klausztrofób rémálom, hogy az ember teljesen ártatlanul, minden ok nélkül, bezárva találja magát. A kutatások azt mutatják, hogy nagyon erős trauma azoknak, akiknek ezt át kell élniük, és ha kikerülnek belőle, akkor PTSD-vel (poszttraumás szindróma) kell, hogy együtt éljenek vagy megküzdjenek. Rengeteg aspektusa van ennek, belegondolni is rossz: az embert elszakítják a családjától, nem látja a feleségét/férjét hosszú ideig, vagy nem látja felnőni a gyerekét, nem látja, ahogyan elkezd járni, nem hallja az első szavait. Lehet, hogy ‘csak’ egy évet töltött börtönben ártatlanul, de ezek olyan dolgok, amelyeket aztán soha senki nem tud visszaadni neki. Aztán ott van az, ami szintén nagyon nehéz lehet – erről talán a Kopasz nevű rendőr mesél a legérzékletesebben a könyvben -, hogy az embernek azzal kell szembenéznie, hogy ő maga megváltozik. Nem ismer már saját magára, a személyisége elkezd olyan irányba alakulni, amit nem feltétlenül szeret. Mert egyszerűen olyan emberekkel van összezárva, olyan élethelyzetet kell kibírnia, ami megkövetel egy adott esetben akár agresszívabb hozzáállást, önérvényesítést, ami akár ellentétes az eredeti személyiségével. Muszáj egy kicsit megkeményednie is. És ott van az is, amit egy külföldi kutatás alanya fogalmazott meg, hogy ezek az emberek „megfagynak az időben”.  Amíg be vannak zárva egy évig, két-három évig, addig odakint megy tovább az élet. A családjuk pedig kénytelen megtanulni nélkülük élni.

Hogyan képesek ezek az emberek visszailleszkedni a munkahelyükre, a családjukba, miután szabadultak, képesek-e új kapcsolatot létesíteni? Írsz arról, hogy bárhogyan bizonygatják az igazukat, a társadalom kétkedve fogadja őket… 

Borzasztó nehéz visszailleszkedni akkor is, ha egyébként szeretik egymást és nagyon összetartó, kiegyensúlyozott család volt egyszer. De nem mindenkinek a házassága vészeli át a történteket. Volt, aki arról beszélt, hogy „magába fordult”, és ő volt már képtelen bármivel és bárkivel foglalkozni, erre pedig ráment a családja, az élettársa elhagyta. A munkahelyre való visszailleszkedés még gyakrabban sikertelen. A könyvben megszólaló rendőré például speciális eset volt, ő úgy érezte, a börtönbeli élete után már nem tudna rendőr lenni, de hétköznapibb szakmáknál sem könnyű a visszatérés, elsősorban a stigmatizáltság miatt: nagyon nehéz elviselni a régi kollégák gyanakodó tekintetét. Ugyanígy a tágabb rokonsággal is megromolhat a kapcsolat, az egyik érintett például a húgával nem beszél már.

Mit vársz ettől a könyvtől, mikor érné el a célját a munkád?

Legjobban azt szeretném, hogy picit könnyebb legyen az életük azoknak az embereknek, akiket ártatlanul ítéltek, hogy ez a stigma halványulni tudjon. Ha például a kihallgatásokról készülnének videók, és számos más pont is van, ahol ki lehetne küszöbölni a hibalehetőségeket. Nem feltételezem, hogy valaha is tökéletes lehet a rendszer, de abban igenis hiszek, hogy csökkenhet a hibák száma. Jó lenne, ha erről elindulna egy beszélgetés, hogy akik döntési helyzetben vannak, vagy a munkájuk miatt van hatásuk az ügyek alakulására, azoknak jobban benne lenne a fejükben: elképzelhető, hogy ártatlan emberrel van dolguk…

A könyvben megismerjük az ártatlanul elítéltek történeteit, róluk is szó lesz a podcastban, valamint kártalanítási perekről, újságból ismert esetekről, külföldi ügyekről, és elképesztő helyzetekről, amikor olyan súlyos a vád, hogy megroppan alatta az elítélt, pedig el sem követte azt…

A teljes beszélgetés meghallgatható itt a podcastban: 

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely