– Milyen segítőkre gondolsz?
– Lelkek, akiket a tanulóéveim alatt megtanultam segítségül hívni, ha szükségem van rájuk. Érzem a jelenlétüket. A sámáni tanulmányok során megtanuljuk a technikát, hogyan vagyunk képesek kapcsolatba lépni velük. Rengeteg lélek van, aki csak arra vár, hogy segíthessen, sokan vannak, akik nem reinkarnálódtak, tehát itt maradtak a közelünkben.
– A családod is ilyen érzékeny?
– A családom elég problémás volt, a szüleim hároméves koromban elváltak, az édesanyám egyedül nevelt engem a tanári fizetéséből, úgy, ahogy tudott. Anyukámnak is megvoltak a saját bajai, pszichés problémái. Borzasztó magányos gyerek voltam.
Érzelmileg és akár fizikailag is bizonytalan, veszélyes környezetben élő gyerekek számára nagyon fontos, hogy érzékeljék a környezetet. Nagyon gyakori, hogy a hozzám hasonlóan érzékeny emberek nem túl boldog és nem túl jól működő családból származnak, sokat szenvednek, ezért kifejlesztenek magukban, vagy kifejlődik bennük egy különleges érzékenység, hogy pontosan legyenek képesek érzékelni a környezetüket, hogy meg tudják állapítani, hogy az vajon elég biztonságos-e. Többnyire nem az. Gyerekkoromban én sem éreztem igazságosnak a velem történteket, hogy az anyukám néha erőszakos, agresszív. Ma már tudom, hogy egy ilyen gyerekkor felébresztheti az ember különleges képességeit, érzékenységét.
– Honnan tudtad, hogy van egy adottságod, egy különleges képességed?
– Tulajdonképpen egészen addig nem érzékeled, hogy más vagy, amíg egyszer csak azt veszed észre, hogy a többiek mennyire különböznek tőled. Magam is ezen mentem keresztül, és hozzám hasonló emberektől is hasonló tapasztalatokat hallottam. Egész egyszerűen észreveszed, hogy a többiek nem érzékelnek bizonyos dolgokat, de te igen.
– Mire gondolsz?
– Más az érzékenységi küszöböm. Egészen kiskoromtól kezdve érzékeltem, hogy kit milyen (jó vagy rossz) súlyos energia vett körül. Kapcsolatom volt az állatokkal, éreztem őket, az állapotukat. Az osztálytársaim volt, hogy ki is nevettek, és azt mondták, hogy túl érzékeny vagyok.
– Mit csináltál, amikor észlelted, hogy neked különleges érzékenységed van, egy olyan tulajdonságod, amely a többi gyereknek a környezetedben nincs?
– Olyan akartam lenni, mint a többiek. Nagyon erős vágya az embernek, hogy tartozzon valahova. El akartam vegyülni én is, és idomulni a többséghez, amennyire csak lehet. Ha belegondolunk, az emberi természet alapvető tulajdonsága, hogy ne legyünk egyedül, mert egyedül sérülékenyek vagyunk. Gimnáziumban, emlékszem, mindig találtam kifogást, hogy miért nem megyek a barátnőimmel bulizni, miért nem csinálom azokat a dolgokat, amiket ők. Azt mondtam inkább, hogy fáj a fejem vagy nem érzem magam jól, mert nem mertem bevallani (amit most már tudok), hogy tulajdonképpen azért nem szeretem ezeket a helyeket, mert minden egyes ott lévő ember energiáját éreztem, és ez iszonyú súlyként nehezedett rám, de akkor még nem voltak meg az eszközeim arra, hogy ezt kezeljem.
– Miért volt olyan kellemetlen érzékelni más embereket? Mit éreztél, ami elviselhetetlenné tette?
– Teljesen elfáradtam, alig maradt erőm, kikészültem, olyasmi érzés volt, mintha depressziós lennék. Akkoriban nem tudtam ez ellen védekezni, minden külső energiát felszívtam, mint egy szivacs. Azóta persze sokat tanultam, és ma már tudom, hogy milyen technikákkal tudom magam megvédeni és távol tartani magamtól a lehúzó energiákat. Sokat és sokaktól tanultam, de nemcsak a védekezésről, hanem arról is, hogy ha már van egy ilyen különleges érzékelésem, akkor azt hogyan tudom alaposan megismerni és használni. Tanulás nélkül ugyanis nem megy – pont, mint egy énekes esetében. Hiába van tehetsége, ha nem tanulja meg a szakmát, nem tanulja meg az éneklés technikáját, akkor megreked egy szinten és nem fejlődik, ha tanul, kiváló énekes is lehet. Sokat tanultam sámánoktól, médiumoktól, látóktól. Először is azzal volt dolgom, hogy elfogadjam, hogy én így vagyok teljes ember, és örüljek, hogy végre tartozom valahová, még akkor is, ha ez nem egy népes csoport. Aztán meg kellett tanulnom bánni a képességemmel.
– Olyan természetességgel sorolod, hogy sámánoktól, médiumoktól tanultál….
– Egyáltalán nem volt ez egyszerű. Volt, hogy belebotlottam olyan indiai guruba, aki fiatal nőket használt ki, rossz szándékkal közelített felém is. Még azt sem mondhatom, hogy ne lett volna valóban különleges adottságú ember, de sajnos nem tudja mindenki a jóra használni a képességeit. Az a tapasztalatom, hogy a hatalom, legyen az akár egy adottság, ami másnak nincs, meg tudja rontani az embereket.
Egyébként azt gondolom, hogy nem is igazán különlegesek ezek a képességek, érzékenységek, amelyekről beszélünk, annyi csak a különbség, hogy van, aki könnyebben hozzáfér, és van, aki nehezebben. A különleges képesség sokféle formában megjelenhet egy ember életében.
Ha mindannyian odafigyelnénk és elkezdenénk azzal foglalkozni, hogy előhívjuk ezeket, előbb vagy utóbb felszínre tudnánk hozni. Vagy ha csak annyit tennénk, hogy közelebb kerülnénk a természethez és jobban odafigyelnénk rá, pont úgy, mint a sámánok, már sokkal érzékenyebbek lennénk. Nagyon sokat jelent nekem a sámáni út, a használt technikák, mindez nem egyéb, mint egy természetközeli látásmód, a természet bölcsességéről és békéjéről szól.
– Mikor találtad meg a tanítódat, és mit tanított neked?
– Az első igaz és igazi tanítómmal 18 éves koromban találkoztam. Brazíliában születtem, ami erős katolikus tradíciókkal rendelkezik, bár tulajdonképpen szinte sosem jártunk templomba, nem mentünk misékre. 14 éves korom körül feltettem a kérdést a családomnak, hogy miért is vagyok én katolikus? Majd elmentem a templomba, hogy kiderítsem. Hittanra jártam, elsőáldozó lettem. Egy év után azonban már biztosan tudtam, hogy nem vagyok katolikus, nem tartozom oda. De akkor hova tartozom? – tettem fel a kérdést magamnak.
Tovább kerestem az utam. Voltam tanítóknál, mestereknél, megtanultam, hogyan lehet az energiával dolgozni, tanultam a csakrákról, arról, hogyan lehet tisztítani, dolgozni velük. Aztán egyébként teljesen véletlenül találkoztam a sámáni tanítómmal. Két évet tanultam mellette. Visszatérve a valláshoz, szerintem a vallás mindössze egy módszer az Istennel való kapcsolatra. A vallás csak a nyelv, amelyen beszélni tudsz az Istennel, teljesen mindegy, hogy milyen a vallásod, ha beszéled az adott nyelvet, tudsz kapcsolódni az Istenhez, és ez az, ami igazán fontos.
Fotók: Andréa Araré
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
