Barion Pixel Skip to content
Áthidaló Program

Áthidaló Program: Pincz Petra az iskolaelőkészítő ötletéből épített franchise hálózatot

„Éreztem, hogy nekem nem lesz helyem az állami keretek között azzal, amit valójában csinálni szeretnék a gyerekekkel” – mesél vállalkozása, az iskola-óvoda átmenetet megkönnyítő Áthidaló Program születéséről Pincz Petra. Saját fejlesztő módszeréből országos franchise, belőle pedig rutinos üzletasszony lett.  

Az óvodapedagógus és tanító végzettséggel is rendelkező Petra már akkor rájött, hogy a szakmájából az óvoda-iskola átmenet foglalkoztatja leginkább, amikot ez a műfaj még nem is nagyon létezett Magyarországon. (Ma sem sokkal jobb a helyzet, de erről majd később…)

Óvónőként hamar meglátta, hol lehet az ő helye a rendszerben – ha nem is állami szektorban, ott ugyanis nincs szervezett, országosan egységes iskolaelőkészítés. És bár hivatalosan folynak ilyen foglalkozások az ovikban, ehhez hiányoznak a speciálisan képzett pedagógusok és az egységes módszertan is.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy teljesen véletlenszerű, mennyire hozzáértő óvónőtől és milyen felkészítést kap egy kisgyerek az iskolára…  Sőt, nincs országosan egységes iskolaérettségi vizsgálat sem, figyelmeztet Petra, azt még a Pedagógiai Szakszolgálat sem egy szabályozott keretrendszer szerint végzi.

Mást akart, mint a többiek

Több mint tíz éve belevágott hát a magán fejlesztésbe, iskolaelőkészítő és mozgásfejlesztő foglalkozásai iránt akkora lett a kereslet, hogy hamarosan azt vette észre, a délutánjai és a hétvégéi is tele vannak.

Egy idő után pedig nemcsak a szülők, hanem a pedagógusok is kíváncsiak lettek arra, amit csinál. Utóbbiaknak nyolc éve tartotta az első tanfolyamot, akkor jött rá arra, mennyire szeret tanítani – és nemcsak gyerekeket.

– Ez a mai napig így van, volt olyan workshop, amit hajnal fél egyig tartottam a lelkes kollégáknak…, meséli. Már az első képzése olyan sikeres lett, hogy hamar megszületett benne egy pedagógus-hálózat ötlete. Azt azonban tudta, hogy máshogy szeretné továbbadni a módszerét, mint más szakemberek.

– Sok pedagógusképzésen láttam, hogy a kollégák megtanulják egy módszer alapjait, majd a végzettség birtokában a képzők „szabadon engedik” őket. Nincs folyamatos továbbképzés, nincs egy egységes rendszer, és mindenki azt csinál a megszerzett tudással, amit akar.

Nem szerettem volna, hogy a saját módszeremmel is ez történjen, és ráéreztem arra is, mennyire fontos, hogy a kollégákkal folyamatosan együtt, egy csapatban dolgozzunk – meséli Petra. Így született meg az Áthidaló, Magyarország első komplex iskola-előkészítő programja.

Áthidaló Program

Sorban állnak a pedagógusok

Az Áthidaló hálózatba partnernek jelentkező pedagógusoknak éppen a fentiek miatt évente minimum két szakmai továbbképzésen és havi értekezleteken részt kell venniük, és – bár egyéni vállalkozóként működnek – szakmai vezető ügyel a szolgáltatás magas minőségére. 

– Mindenkinek a munkájára rálátunk, és minden év végén egy névtelen kérdőíven véleményt kérünk a szülőktől a módszerről és a kollégák munkájáról. Cserébe a franchise-díjon felül nem kérünk jutalékot, így az átadott hatalmas szakmai tudással felvértezve őket valóban versenyképes üzleti lehetőséget kínálunk, magyarázza a cégvezető.

Az Áthidaló program ma már ott tart, hogy a szigorú felvételi követelmények ellenére is csak a jelentkező pedagógusok töredékét – kétszázból ötöt – tudnak felvenni a franchise-partnerek közé. Nemcsak a pedagógus diploma alapfeltétel, hanem a holisztikus szemlélet, a tapasztalat és a folyamatos fejlődés iránti vágy is.

Mély vízbe ugrott, a Covid is nagy lecke volt

Míg a hozzá forduló pedagógusoknak a fejlesztési módszerekbe, Petrának a vállalkozásba kellett beletanulnia. Tíz éve egyéni vállalkozóként kezdte, és álmában sem gondolta, hogy a szenvedélyéből született vállalkozás ekkorára nő.

– Csak azt tudtam, hogy szeretnék gyerekeknek segíteni és a pedagógusoknak átadni a tudásomat. Folyamatosan növekedtünk, és közben mindent saját magamtól kellett kitapasztalnom. Hamar kinőttem a KATÁ-t, kellett gyorsan egy cég, így beugrottam a mélyvízbe, miközben semmilyen tudásom nem volt a vállalkozásról, mesél a kezdetekről.

A pozitív számok mellé aztán hamarosan megérkezett a tudatosság is. Na meg a Covid, egy nagy leckével.

– A pandémia előtt már 58 helyszínen, ugyanennyi franchise partnerrel működtünk. A Covid alatt ez megfeleződött, és azóta sem értük el ezt a létszámot, de ebben már van tudatosság is: megtapasztaltam, hogy ennyi ember munkája számomra már átláthatatlan. Akkor kezdtem el regionális szakmai vezetőket kinevezni, tehát lett struktúrája a működésnek.

Petra akkor már tudatosan kereste a lehetőséget a tanulásra, amit elsősorban a mentorálásban talált meg. Tomán Szabina, az Egyenlítő Alapítvány, és az ERSTE Bank mentorprogramjába is bekerült, a gyakorlatban használható tudást és értékes kapcsolatokat keresve. Emellett pedig rengeteget kérdezett a könyvelőirodában, az ügyvédtől, s persze a saját tapasztalataiból is folyamatosan tanult.

Áthidaló Program
Fotó: barathfotó

Sokan hirdetik, de kevesen értenek hozzá

A fejlesztő órákat és a képzéseket kézzelfogható termékek követték, miután nem talált olyan foglalkoztató füzeteket, amelyekből szívesen dolgozott volna a gyerekekkel – megcsinálta hát a sajátjait. Ezeket egy mesekönyv követte, majd egy edukációs podcast, utóbbiakat minden üzleti megfontolás nélkül hívta életre. Pusztán azért, mert hajtotta a szenvedély, hogy az általa képviselt szemléletet továbbadja.

– Ma már rengeteg típusú fejlesztés elérhető, sokan minden szakmai képesítés nélkül hirdetik őket. Ezek a foglalkozások legtöbbször nem a probléma gyökerét próbálják megfogni, csak tüneti kezelést nyújtanak, vagy felülnek egy-egy trendre. Nem csoda, hogy a szülők tanácstalanok és nem tudják, mi fog segíteni a gyermeküknek… Hiányzik a komplex fejlesztés, a fejlesztő foglalkozások jellemzően csak egy-egy területre koncentrálnak, ez azonban sokszor kevés – mondja a cégvezető szakember.

Éppen ezért az Áthidaló program szakemberei olyan képzést kapnak, hogy pontosan tudják, hova, milyen vizsgálatokra kell irányítani a gyerekeket bizonyos problémák esetén. Felismerik például, ha valakinek szemészeti szűrővizsgálatra, ortopédiai- vagy hallásvizsgálatra, esetleg gyógytornászra van szüksége.

– Tudjuk, hogy nem vagyunk egy személyben mindenhatók, és hogy néha csapatmunka kell ahhoz, hogy egy gyerek minden téren jól legyen és megállja a helyét az iskolában. Ezért tanulunk az oktatásokon többek között gyógytornásztól, manuálterapeutától, optometristától, hallástrénertől is – magyarázza.

Ezzel gyakran hosszas utánjárást és sok zsákutcát spórolnak meg a szülőknek, és persze a gyerekeknek. Sokszor ugyanis úgy jönnek a gyerekek hozzájuk, hogy már eltöltöttek egy-két évet fejlesztéssel, mégsem jöttek rá a problémájuk gyökerére… Több gyereket például ők küldtek el hallásvizsgálatra, és kiderült, hogy komoly hallásprobléma áll a háttérben…

Petra a Covid alatt kezdett nagyon széles körben együttműködni más szakemberekkel, igaz, már előtte is kereste a kapcsolatot a társszakmák képviselőivel. A hallástréningtől a mozgásterápiákon át a kognitív fejlesztésig sok mindent tanult, rengeteg szakemberrel ismerkedett meg, utóbbiak közül számos előadása az Áthidaló videótárában is meghallgatható.

Jótékony fejlesztés a hátrányból indulóknak

Tapasztalata az, hogy az iskolába készülő gyerekek jelentős részére ráfér a fejlesztés. Ezt mutatja az is, hogy nagyon sok elsős kisgyerek érkezik hozzá és a kollégáihoz, náluk nagyjából ősz végére derül ki, hogy gondjuk van a tanulással – legtöbbször az olvasással -, ma már országosan több mint ezer gyerekkel foglalkoznak a programban.

A szakember azonban sokkal inkább a prevencióban hisz, a szülőknek is azt javasolja, hogy ne várják meg, míg az első osztályban jelentkeznek a problémák.

– Minden kollégám azon dolgozik, hogy megelőzzük az iskolai kudarcokat, hiszen a nehéz iskolakezdés a későbbi tanulmányokra, a motivációra, sőt, az egész életre hatással van, figyelmeztet. 

Persze nem lehet nem észrevenni, hogy a fejlesztés sok családban nem odafigyelés, hanem pénz kérdése, és gyakran éppen azoknak van rá a legnagyobb szükségük, akiknek a lehetőségei távol állnak ettől. Éppen ezért fontos része Petra életének a nonprofit munka.

Amikor beszélgetünk, éppen egy családok átmeneti otthonába igyekszik, ahol már tíz éve segíti a felzárkózásban azokat a gyerekeket, akik sokszorosan hátrányos helyzetből kezdik az iskolát. Ugyanígy esélyt kínált egy menekültszállón élő ukrajnai és kárpátaljai gyerekeknek, és az Áthidaló sok-sok ingyenes edukációs anyagán kívül a program szinte minden oktatója vállal ingyenesen vagy kedvezményes áron is tanítványokat.

Petra tippje kiégés ellen

Nem csoda, hogy sokszor belefut a kérdésbe, nem érzi-e a kiégés veszélyét. Szerencsére úgy érzi, annyira sokrétű a munkája, hogy ez megakadályozza, hogy belefásuljon a mindennapi teendőkbe.

– Fejlesztés, konferenciaszervezés, termékfejlesztés, oktatóképzés, podcast – rengeteg szálon futnak a dolgaim. Ha úgy érzem, hogy valamihez éppen nincsen kedvem, akkor próbálok azzal a részével foglalkozni a munkámnak, amihez van. Persze nem mindig tehetem ezt meg, de sokszor tudok választani vagy delegálni a feladatokat, mondja Petra.

Hozzáteszi: inkább azt viseli nehezen, hogy nem tud mindent egyszerre megvalósítani.

– Rengeteg ötletem és tervem van, és ugyan több projektünk fut párhuzamosan, nagyon nehéz ezeket jól koordinálni, hogy minden beleférjen az időbe és a költségekbe is.

Amikor mégsem a munkával foglalkozik, Petra a kutyáival töltött időből töltekezik. Az erdei séták, a kirándulások, a tréningezés magában foglalja mindazt, amit a szakemberek is ajánlanak stressz ellen: a természetet, a mozgást, az állatok közelségét. A közös séták után pedig megújulva térhet vissza ahhoz, amit a legjobban szeret a világon: a gyerekekhez. 

fotók: Pincz Petra


Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb