Blogja, a „Jocó bácsi világa” poénnak indult, mégis rövid időn belül az egész ország megismerte Balatoni József történelemtanárt. Iskolában már nem tanít, de segíti például azokat a gyerekeket, akiket nem tanítottak meg tanulni az iskolában. Edukál minket, felnőtteket, hogy jobban megértsük kamasz gyermekünket. Sikerkönyve, a Kamaszharc már színházban is látható.
Bő tíz évvel ezelőtt publikálta első blogbejegyzését Balatoni József, Jocó bácsi. Először maga sem hitte, hogy bárkit érdekelhetnek egy pedagógus gondolatai – ezért is április elsején került ki az első bejegyzés, hogy ha nem jön be, azt mondhassa, áprilisi tréfa volt.
Csakhogy egy hét alatt lett ezer követője, az első év végére meg tízezer, s azóta is minden évben megvan a körülbelül tízezres növekedés.
„Mindig pedagógus maradok”
A „Jocó bácsi világa” blog hamarosan túlnőtt az iskolai sztorikon; először a pedagógiai pálya szépségei, nehézségei villantak fel Jocó szubjektív érzésein átszűrve, aztán elkezdett közéleti, közoktatási kérdésekben is megszólalni. S bár kezdetben azt gondolta, a hirtelen jött hírnév hamar lecseng, most, tíz évvel később népszerűbb, mint valaha. Pedig a pedagógusi pályát – a tanárokat méltánytalan helyzetbe hozó státusztörvény elfogadása után – elhagyta, a gyerekeket azonban sosem.
– Az egyik diákom azt mondta, ő akkor csalódott volna bennem, ha aláírom és elfogadom a státusztörvényt, hiszen éppen arra tanítottam őket, milyen önmagunkért kiállni, ügyek mellett kiállni, és ha én ezt akkor nem teszem meg, az visszás lett volna… – mondja Balatoni József élete talán legnehezebb döntéséről.
A szakma rendszerszintű leértékelése és ellehetetlenítése ellenére ma is azt mondja, pedagógusnak lenni jó – egészen addig, amíg gyerekekkel van az ember.
– Szerintem ez egy elidegenítő, tantestületeket egymásnak ugrasztó, szembefordító rendszer. Ahol a pontozás és a béremelés az azon múlik, ki van jóban az igazgatóval, ahol előfordulhat, hogy egy tanárnak lehúzzák a szakmai pontszámait, mert kint volt egy tüntetésen; rengeteg ilyet hallok. Közben óriási feszültség alakult ki a pedagógusok között amiatt, hogy egy pályakezdő is ugyanannyit vagy még többet keres, mint egy 20-30 éve a pályán lévő szakember. De óriási a túlterhelés, iszonyatosak a tankönyvek, teljesen életszerűtlen, a XXI. századtól távoli a tananyag. A munka a gyerekekkel nagyon jó, de a szakma összes többi része borzasztó – mondja.
Ijesztőnek tartja azt is, hogy megjelent és egyre gyakoribb a gyerekkori kiégés.
– Ez nem műhiszti, a gyerekeket tényleg iszonyatosan nyomja az oktatási rendszer pszichésen. Míg én az általános iskolában egy órakor végeztem, ma 3-4 órakor érnek haza a gyerekek, utána jön még mondjuk az edzés, meg a szülői elvárások.
Sokan ugyanis azt gondolják, akkor lesznek jó szülők, ha legalább egy hangszeren játszik és legalább egy nyelvre jár a gyerek, ha pedig közeleg a felvételi, magyarra meg matekra is. Ez heti 8-10 külön elfoglaltság, ha versenyszerűen sportol a gyerek, akkor ott vannak még a hétvégi meccsek is. Mindeközben rosszul szervezett az oktatás, a gyerekek nem tanulnak tanulástechnikát -, ezért nonstop nyomás alatt vannak”, figyelmeztet a pedagógus.
„Abból élek, hogy a gyerekeket nem tanítják meg tanulni”
Az utóbbi téma, a tanulásmódszertan az egyik szívügye, ezt tanítja a hozzáforduló gyerekeknek, sőt, felnőtteknek is, mert ők sem sajátították el azokat a módszereket, amelyekkel hatékonyan boldogulhatnak az oktatásban.
A fentiek hallatán joggal merül fel az emberben, miért nem lehet a tanulástechnikát beemelni az oktatási rendszerbe, elérhetővé téve minden gyerek számára azt a tudást, amely segíthet boldogulni az iskolában. A jó hír, hogy a módszer elérhető. A rossz, hogy az intézmények nem élnek vele.
– Minden iskola számára elérhető a tanulásmódszertan, mint választható tantárgy. Ezt azért tudom, mert én írtam a tanmenetet, még 2019-20-ban, 12 évfolyamra lebontva, feladatokkal, javaslatokkal, gyakorlatokkal, tantárgyspecifikus tanulással. Mégsem választják az iskolák, amit nem értek… Én ezt már elengedtem, és most ironikus módon abból élek, hogy az iskolában nem tanítják meg a gyerekeket tanulni, ami borzasztó.
Balatoni József szerint az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk a gyerekekkel szemben a kritikus gondolkodás megtanítása. Akkor is, ha ennek köszönhetően ők ezt velünk szemben is gyakorolni fogják, ha megkérdeznek és megkérdőjeleznek dolgokat, és akár ellene mennek annak, amit a szüleik, a tanáraik gondolnak.
– Én mindig erre tanítottam a ’diákgyerekeimet’ is, de volt olyan kolléga, aki megmondta, hogy nem szereti, hogy abban az osztályban megmondják a véleményüket… Én meg mondtam, hogy hála a Jóistennek, hogy megteszik, amíg kulturáltan teszik. Adott esetben velem szemben is kiálltak és nekem is megmondták, ha valamivel nem értettek egyet. – avat be.
Kínos kérdések a Kamaszharcban
Balatoni József gondolatai és népszerű írásai egy idő után elhagyták az online teret: „az ország Jocó bácsijának” eddig hét könyve jelent meg, köztük a Kamaszharc, amelynek felnőtt főhőse újraolvassa kamaszkori naplóját. Ahogy elmélyed régi feljegyzéseiben, rádöbben, hogy élete távol áll attól, amit fiatalon megálmodott. Az évek során, tudatosan vagy épp észrevétlenül, számtalan kompromisszumot kötött, és ráeszmél, hogy lelke egyre inkább megkötözötté és feszültséggel telivé vált.
Vajon mit tenne máshogy, mint akkor? És most mit kellene másképpen tennie, hogy ne egy önmagával és az életével elégedetlen, kiégett felnőtt találkozzon a hajdani fiatalemberrel? Hogy saját magára ismerjen? A regény, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő „megoldóképleteit” dolgozza fel.
Immár a színpadon is. 2024 novemberében ugyanis teljesült Balatoni József álma, és a Pinceszínházban bemutatták a regényből írt darabot. Ebben nagy szerepe van a Brancs-közösség összefogásának is.
Nagy volt a gyűjtés tétje
– Két és fél milliót tűztünk ki, és több mint hárommillió forintot gyűjtöttünk össze a végére, de azért voltak álmatlan éjszakáim… Kilencven napig izgultam, minden egyes utalás után lestem, hogy áll az összeg. Alig hittem el, amikor átléptük az egymilliót, aztán kétmillió környékén volt egy nagy megtorpanás, hetekre megállt a gyűjtés…
A színdarabhoz Balatoni József szerint olyan csapat állt össze, amely álommunkává nemesítette a színpadra állítás folyamatát – ez pedig az előadáson is érződik. A regényt Mikó Csaba írta át színpadra, Grisnik Petra, Ivanics Tamás és Márfi Márk alakítását a rendező, Bereczki Csilla rendező fogta össze. A darabot legközelebb március 17-én a Szkénében lehet megnézni.
– Annyira mély és ütős ez a hetven perc, hogy az embert felülteti az első pillanatban egy érzelmi hullámvasútra: először röhög, aztán sír, aztán röhög, aztán sír… Sok férfit láttam sírni az előadáson, ami szerintem komoly visszajelzés. Egy kamasz fiú története elevenedik meg, és olyan témák jönnek elő, amelyek mindannyiunkat érintenek, mindannyian átéltük valamilyen módon ezeket az élményeket, sérüléseket, bizonytalanságokat. Mindenki volt kamasz és mindenki környezetében van kamasz, mindenkinek voltak álmai és valamit mindenki feladott – mondja a szerző.
A színházi munka pedig egy új karrier kezdete lehet Balatoni József számára, aki kamaszként maga is játszott színházban, sőt, egy ideig színész szeretett volna lenni.
A Jocóval készült beszélgetésből könyvet is írunk, amelyben még több tucat vállalkozói történetről olvashatsz: hogyan indultak és milyen kihívásokkal találták szembe magukat a vállalkozásuk felépítésekor. A könyvben nem csak inspiráló történeteket találsz, hanem Kövesdi Gábor, a Brancs közösségi piactér alapítójának tanácsait is megkapod. A könyvet kollaborációval készítjük, amelyet itt tudsz előrendelni. Jocóval Békéssy Olgi beszélgetett.
A legjobb Megcsináltuk! sztorik szereplőit elhozzuk neked a 2026. május 14-i Női Váltó Fesztiválra is, sőt, a könyvet elsőként veheted a kezedbe!
Kiemelt kép: Bulla Bea
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
