Barion Pixel Skip to content
Strasser Orsolya, MagNet bank, női vállalkozók

Strasser Orsolya: „Élményt kell adni, nem csak információt!”

Strasser Orsolya, a PS Creative Ügynökség alapítója évek óta sikeresen építkezik egy olyan piacon, ahol a bizalom, az egyediség és a közösség egyre fontosabb értéket képviselnek. Orsiék vállalkozása több lábon áll, így a bankválasztás során is kiemelt szempont volt számára, hogy a MagNetnél jóval személyesebb, ügyfélbarát kapcsolatot kínáltak. Az ország egyetlen közösségi bankjában külön kutatás, női üzleti reggelik és belső munkacsoport is foglalkozik azzal, hogyan lehet valóban a női ügyfelek és vállalkozók igényeire szabni a banki működést.

Strasser Orsolya pályája az IBS-től indult, ahol már korán a kommunikáció és az üzleti gondolkodás határterülete kezdte érdekelni. A Piac és Profitnál töltött gyakorlati év, majd a New Yorkban folytatott mesterszak után egy nemzetközi cégnél dolgozott projektmenedzserként, de egy idő után világossá vált számára, hogy nem egy nagy gépezet apró alkatrészeként szeretne működni.

– Nem éreztem, hogy a helyemen lennék. Nagyon pici csavar voltam egy nagy gépezetben, mondja, és ebből a felismerésből nőtt ki a saját vállalkozás gondolata.

A korai időszakban egy magazin és az ügynökség párhuzamosan épült, de a piac gyorsan változott.

– Akkoriban még egészen más médiakörnyezetben dolgoztunk. A hazai márkák, a divat és a kultúra egyszerre voltak izgalmasak, és a magazin sokféle témát fel tudott venni. Később azonban a gazdasági logika egyértelművé tette, hogy az ügynökségi oldal tudja stabilizálni a céget, ezért arra került át a fókusz.

Strasser Orsi, MagNet Bank, női vállalkozók

A PR nem sajtóanyag

Mitől lesz igazán értékes a PR tevékenység? Sok vállalkozó küzd ezzel a kérdéssel. Sajtóanyagokat küldenek szerkesztőségekbe, ahonnan rendszerint sosem érkezik válasz. Nem véletlenül.

A szerkesztők tudatosan szűrik az ilyen anyagokat. Ha a tárgymező olvasása után nem kerül egyből kukába a levél, akkor tovább passzolják az üzletkötő, hirdetésszervező kollégának.

Orsolya jól látja, hogy ma már kevés egy sajtóanyag kiküldése, mert az nem teremti meg automatikusan a figyelmet. Sokkal inkább olyan helyzeteket kell építeni, amelyekben az ügyfél, az újságíró vagy az influencer egyszerre találkozik a márkával, a termékkel és az élménnyel.

Ezt példázta a Rituals egyik kampánya is, ahol egy megújult termékcsaládhoz kapcsolódóan kávézós kollaborációt hoztak létre. A kávézó tereit külön installációval alakították át, az eseményre pedig sajtót és influenszereket hívtak meg.

– Nem azt mondtuk nekik, hogy tessék, itt van a Rituals megújult termék csomagolása, hanem egy sütit készítettünk és azt kínáltuk. Gyere, kóstold meg a süteményt! – kértük és ez hatalmas siker lett, mondja Orsi, és ez a mondat pontosan megmutatja, milyen típusú kommunikációban hisz: olyasmiben, ami élményt is ad, nem csak információt.

Strasser Orsolya

A bank és a vállalkozás kapcsolata

Orsolya szerint a női vezetés egyik legfontosabb sajátossága a sokoldalúság és az érzékenyebb működés. Tudja, hisz maga is tapasztalja, hogy a nők gyakran egyszerre több szerepet visznek, és ez a tapasztalat a vállalkozásban is megjelenik: jobban figyelnek a részletekre, könnyebben észreveszik a kapcsolódási pontokat, és sokszor természetesebben építenek közösséget maguk körül.

Azt is hangsúlyozza, hogy a női vezetőknek ma már nem kell kisebb szerepben gondolkodniuk, mert egyre több olyan példa van előttük, amely megmutatja, hogy a biztonság, a kreativitás és a bátorság együtt is működhet egy cégben.

– A nőknek van egy nagyon erős képességük arra, hogy aprólékosan, körültekintően és érzékenyen álljanak neki feladatoknak, és szerintem ez a vezetésben is nagy előny. Azt tapasztalom, hogy a női vezetők egyszerre tudnak figyelni a részletekre, a csapatra és arra is, hogy hosszú távon mi működik igazán. Ez egy olyan erő, ami a vállalkozásnak is értéket ad,  mondja.

A MagNet Bank választása sem véletlen volt. Orsolya azt kereste, hogy olyan pénzügyi partnerrel dolgozzon, amely tényleg érti, hogyan működik a cégük, és nem sablonok alapján kezeli őket. A MagNet pedig igazi közösségi bank, ahol hisznek a személyre szabott megoldásban.

– Nekünk fontos az, hogy valaki meghallja, megértse, hogyan működünk. Nem vagyunk nagy vállalat, de komoly brandekkel dolgozunk együtt, fogalmaz. Döntéseiben az emberi és szakmai illeszkedés legalább annyit számít, mint a konkrét hitelkonstrukciók.

Barna Erika, a MagNet Bank fenntarthatósági projektvezetője ki is emelte, hogy a banknál az egyediség nem marketing fogás, hanem működési alap.

– A bank az emberközpontúságot, az átláthatóságot, az inspirációt és a tudatosságot tartja fontosnak, és azt szeretné, ha az ügyfelek valóban azt éreznék, hogy figyelnek rájuk. Ez a szemlélet a női ügyfelek felé különösen hangsúlyos lett az utóbbi időben.

Barna Erika

Nők, pénz, döntések

Erika szerint a női pénzügyi tudatosság támogatása ma már egyre hangsúlyosabb téma, és nemcsak a MagNetnél. A banknál ezért külön kutatás indult arról, hogyan tudnák a nőket segíteni a csak rájuk jellemző élethelyzetekben és a vállalkozásukban. A kutatás eredménye még nem nyilvános, de Erika megosztott velünk néhány fontos felismerést.

– Fontos a nőknek, hogy értéket képezzenek a vállalkozásukkal. Kell, hogy olyan segítséget kapjanak, amely az élethelyzeteikhez jól tud alkalmazkodni. Ha a női karriert és életutat megnézzük, az azért eléggé különbözik a férfiakétól. Jellemzően a nők maradnak otthon a gyerekekkel.

Azt is tudjuk, hogy létezik az úgynevezett anyasági hátrány: vagyis egy nő karrierje a gyermekei születésével megtörik, ami fizetésben és pozícióban is látszik. Ezért is fontos látnunk az élethelyzeteket. Azt, hogy mit jelent egy nő életében egy válás a pénzügyi helyzetére nézve vagy éppen nyugdíjba vonulás, az egyedül maradás. Ezekre is keressük a válaszokat a MagNet banknál – emeli ki Barna Erika.

A bank egyébként tavaly Női Üzleti Reggeli sorozatot is indított, hogy segítse a vállalkozónők kapcsolódását és éppen a Női Váltó Fesztivál előtti este zajlott egy női Szalon is a szervezésükben.

Strasser Orsolya, Magnet

Erika szerint a női ügyfelekhez szóló banki gondolkodás akkor hiteles, ha belülről is támogatják és érvényesül minden tervezéskor már egy „női szemüveg”. Ezért hozzák létre a business and gender munkacsoportot, és ezért szerveznek belső workshopokat is, hogy a női munkatársak hangja erősebb legyen a szervezetben.

Női hálózatok, női vállalkozások

Orsolya a női vállalkozókról beszélve egyszerre említ erőt és magányt. Úgy látja, egyre több olyan nő van, aki nagyon tudatosan, felkészülten és inspiráló módon építi a saját vállalkozását, de közben sokan még mindig a korai szakaszban járnak, és sok támogatásra lenne szükségük.

Ezzel Erika is egyetért, aki szerint a vállalkozás ötlete a nők többségénél az aktuális élethelyzetéből indul. A nők gyakran abból építenek, ami épp hiányzik a környezetükből, mondja.

– Létezik olyan kávézó, amelyet két kisgyerekes nő vezet, és amely azért született, mert a mindennapi élethez egy használható, barátságos térre volt szükségük. Női közegben különösen erős a megosztás, a kapcsolódás és a tapasztalatcsere. A nőknek nagyon-nagyon nagy szüksége van egymásra – fogalmaz Barna Erika, és ebben szerinte a biztonságos közeg legalább annyira fontos, mint a szakmai tudás.

Nyitókép: Strasser Orsolya


Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb