Barion Pixel Skip to content
technologia-innovacio-kreativitasrol-szol-nok, Bosch Lányok napja

Bosch: A technológia, az innováció a kreativitásról szól, és ebben a nőknek is meghatározó szerepük van

A technológiai szakmák fiúsak. Ezt a tévhitet szeretné ledönteni a Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napja, amely egy olyan pályaorientációs nap, ahol diákok a hazai vállalatok, egyetemek, kutatóintézetek programjain ismerhetik meg a tudományos, technológiai és informatikai pályákat.

Lányok a tesztjárművek birodalmában

A a Bosch Budapest Innovációs Kampuszán az általános és középiskolás lányok ízelítőt kaptak például a vezetés biztonságát és kényelmét szolgáló legizgalmasabb fejlesztésekből.

A Bosch 90 ezer négyzetméteres gépjárműtechnológiai központjában kiderült, honnan és milyen menetrend szerint indul „bevetésre” a vállalatcsoport mintegy 100 autót számláló hazai tesztflottája, valamint az is, hogyan készítik elő a szakemberek az álcázott tesztjárműveket titkos küldetésük teljesítéséhez.

A szakértők azt is megmutatták, milyen extrém körülmények – szélsőséges hőmérséklet, napfény és pára – között vizsgáznak az autók alkatrészei, és hogyan tesztelik a járművek kamerájának éleslátását, hogy azok minél megbízhatóbban működjenek éles helyzetben az utakon.

Bosch

A technológia nemcsak a férfiak világa

A diákok a Lányok Napja kerekasztal-beszélgetésén olyan, szakemberekkel, női vezetőikkel is találkoztak, akik a jövő autóiparának fejlesztésén dolgoznak, és személyes történeteket osztottak meg az innováció mindennapjairól.

– Azt tapasztaljuk, hogy sokszor az önmagukba vetett hit, az inspiráció és a támogatás is hiányzik, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok a mérnöki tudományokat és az informatikát válasszák hivatásként. Ezért is fontos, hogy megmutassuk:

a technológia, az innováció nem távoli és elvont világ, hanem egy valóban izgalmas, kreatív pálya, ami mindenkinek elérhető – mondta el a rendezvényen Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.

Bosch

A Boschnál már ma is meghatározó szerepet töltenek be a női vezetők

A cég számára a diverzitás és az esélyegyenlőség jelenti a hosszú távú siker kulcsát. A vállalatcsoport aktívan támogatja a nők szakmai fejlődését, karrierjét: ennek köszönhetően globálisan és a magyarországi Bosch csoportnál is meghatározó szerepet töltenek be a női vezetők.

Bosch

– Kutatások szerint azok a vállalatok, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalat irányításában, üzletileg sikeresebbek. Az a célunk, hogy a Boschnál világszinten 2030-ra minden ötödik vezető nő legyen – mondta el Orosz Andrea, a Robert Bosch Kft. gazdasági és HR igazgatója.

A magyarországi csoport számos eszközzel, tréningprogrammal, mentoringgal segíti a tehetségeket. A Female Talent tréningprogram része többek között az önismeret, a tudatos kommunikáció fejlesztése, a magabiztosság növelése, azokat a hölgyeket pedig, akik majd vezetőként szeretnének dolgozni, a BusinessWomen Program tréningcsomaggal segíti a vállalat.

A sikeres karrierépítésben fontos szerep jut azoknak a közösségeknek is, amelyek a Boschnál világszinten és Magyarországon is működő, önszerveződő Women@Bosch csoportok, melyeknek tagjai előadásokkal, beszélgetésekkel és rendezvényekkel segítik a tapasztalatok megosztását.


8 éve mutatjuk meg független magazinként a hétköznapi hősöket: benneteket. 🩷 Most mi kérjük a Te segítségedet. Add a Női Váltó Alapítványnak az adód 1%-át! Hogy cikket írhassunk, eseményt szervezhessünk és tovább segíthessünk, amikor szükséged van rá!

Női Váltó Alapítvány adószám: 19345811-1-41

adó 1!% Női Váltó Alapítvány banner

Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

[adinserter block="3"]

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb