Barion Pixel Skip to content
túravezető-tisza tó

Alezredes helyett inkább túravezető lett: Rácz Attila a Tisza-tóért adta fel karrierjét

Rácz Attila, tisza-tavi túravezető a Hortobágy északi részén volt rendőrtiszt, de még mielőtt az alezredesi rangot megkapta volna, váltott. Nagyon nagyot. Mindig is rajongott a természetért, ezért egyszer csak úgy döntött, feladja a rendőrségi karrierjét és egy nyugodtabb, stresszmentesebb élet felé fordul.

Már korábban is sokat járta a környéket a természetvédelmi őrökkel, és amikor jött a lehetőség, hogy túravezetői tanfolyam indul a Nemzeti Park szervezésében, azonnal jelentkezett.

– Egy túravezetőnek folyamatosan képeznie kell magát ahhoz, hogy túráról-túrára friss és szakszerű ismereteket lássa el a remélhetőleg visszatérő turistákat.

Minden túravezető hozzáadja a személyiségét is a munkájához, van, aki például a nyelvészet felől közelíti meg a tó bemutatását.

De ismerek olyan túravezetőket is, aki a szakaszok történelmi oldalát domborítja ki, másoknak pedig az ornitológián van a fókusz. Nincs tehát két egyforma csónak a vizeken” – mesélte lelkesen Attila, aki szerint nem igazán embernek való az asztal mögött ülő életforma.

Első útja túravezetőként igencsak kényelmetlenre sikeredett

Egy egyetemi professzor is beült a csónakjába, aki folyamatosan igyekezett átvenni a túravezetői szerepet.

– Mindent jelzett előre, mielőtt megszólalhattam volna – emlékszik vissza a rendőrből lett túravezető mosolyogva. – Az ilyen vendégekkel viszont az utazás átalakul egyfajta szakmai műhellyé, amelyből akár nagyon sokat is lehet tanulni.

Egy másik alkalommal viszont éppen ellenkező eset történt. Attila Tiszaszőlősről vitt egy csodás hölgykoszorút nem kevesebb, mint 5-6 órás túrára.

A program vége felé az egyik vendég boldogan felsóhajtott, hogy milyen élvezettel hallgatta végig Attila “stand-up-ját”. Ő ugyanis tájépítész és épp erről a környékről írta a szakdolgozatát.

Ez a történet is példa tehát arra, hogy a túravezetés nem sétagalopp, hanem roppant felkészültnek kell lenni ahhoz, hogy ne döntsük romba a saját karrierünket. 

– Ki kell kimenni a természetbe, és mi, szakképzett túravezetők, valamint a csodálatos Tisza-tó ehhez nyújtunk segítséget.

A gyerekek a leghálásabb közönségünk, nagyon jól le lehet kötni a figyelmüket például a madarak vicces elnevezéseivel – folytatta Attila.

túravezető-tisza tó

Fosógép és társaik — a gyerekek figyelmét is le lehet kötni

Amikor a szürke gémről mesél nekik, először mindig a madár népi elnevezését hozza fel, ami nem más, mint a „fosógép”. Amint a gyermekek ezt meghallják, azonnal rögzül is az információ és még több mindenre kíváncsiak.

Azok a fiatalok, akik voltak már Attilával túrázni, jól tudják, hogy a szürke gém nagyobb testű a madár és ahhoz, hogy gyorsabban felszálljon a startnál, ki kell üríteni a tartályokat.

Ráadásul, ha a gyerekek egyébként is érdeklődők, úgy szívják be magukkal a természetismeretet, mint a szivacs.

Ezért is nagy felelősség, hogy egy túravezető hiteles ismeretanyagot adjon át a közönségének.

 

– A csónak hátuljából folyamatosan le lehet olvasni a nonverbális jeleket, azaz, hogy az embereknek mikor kezd elegük lenni, mikor kezdik el unni a helyet vagy a szöveget.

Ilyenkor témát vagy helyszínt kell váltani, és úgy kell csinálni, mint a filmsorozatok egyes epizódjainak a végén: egy érdekességet kell hagyni a túra utolsó részére, hogy a túraélmény még mélyebbre épüljön a szívekbe és a lelkekbe. Az a célom, hogy érezhessem, az utasaim elégedettek.

Attila mostanában régi katonai térképeket böngész, amelyeken a folyami szabályozás előtti állapotok láthatók.

Így derül ki számára, mely területeken volt azelőtt gyümölcsös, vagy szántó, hol futott esetleg a régi folyómeder. A népies elnevezésű területek, mint a Dühös-lapos, Szartos, Hordódi-Holt-Tisza, Óhalász, Nagy-morotva, Valki-morotva, Kerek-tó, Kolokány-lapos stb. már a régi katonai felmérések térképein is szerepelnek. Ugye, nem kell mondanunk, hogy Attila ezeket az ismereteket már a legújabb túráin is beveti?

Fotók: Pálóczi Zsolt – Páló Photo

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely