Andrejkovics Edit 15 éve él Aucklandben, Új-Zélandon. A Magyarországon nyelvtanárként dolgozó Edit két végéről égette a gyertyát amikor rájött, ez így nem mehet tovább. Férjével közösen úgy döntöttek: Új-Zélandra költöznek. Nem volt könnyű, de ma már örülnek, hogy belevágtak a kalandba. Edit ma már másoknak segít abban, hogy itt kezdjenek új életet.
– Otthon nyelvtanárként dolgoztam több mint 15 évig. Tanítottam iskolában, nyelviskolákban, cégeknek és privát is. Nagyon szerettem. Úgy hiszem, hogy a pedagógus nem egy szakma, hanem hivatás. Mai napig pedagógusnak vallom magam, pedig már közel sem tanítok annyit, mint korábban – kezdi a történetét Edit.
– Gyakorlatilag reggel 7-kor már tanítottam, és sokszor éjfélkor még mindig. Természetesen hétvégén is. Mellette elvégeztem a jogi egyetemet, és égtem a tettvágytól, hittem, hogy majd én megváltom a világot!
– Amikor rájöttem, hogy a világ túl korrupt, újra tanulni kezdtem. Meditációt és neuro-lingvisztikus pszichoterápiát tanultam dr. Peter Schutz-tól Ausztriában. Majd cégvezető lettem, miközben tolmácsoltam is, több nyelven. Őrült tempót diktáltam.
Ideje költözni
Edit férje észrevette ezt és változást javasolt, így a család Új-Zélandra költözött. A választás tudatos volt, és nem is a teljes ismeretlenbe ugrottak, mégsem volt könnyű az első három év.
– Már pocakosan, az idősebbik gyermekemmel várandósan költöztünk Új-Zélandra. Jártam már ott három évvel korábban, amikor a férjem családját látogattuk meg Melbourne-ben, és átmentünk Új-Zélandra is. Azt hiszem, nekem akkor és ott eldőlt a sorsom: megfogott Új-Zéland varázsa. Mégis hezitáltam három évet, mire elindultunk. – emlékezik vissza a kezdetekre.
– Egy nagy bőrönddel, egy kis kézitáskával, egy pocaklakóval és rendkívül nagy lelkesedéssel érkeztünk meg, de az első három év egyáltalán nem volt könnyű. Gyakorlatilag a mínuszból próbáltuk felépíteni az életünket úgy, hogy közben szülőkké váltunk.
– Emlékszem, az első időben nem volt pénzünk székre és asztalra, így a földön ebédeltünk, vacsoráztunk, mégsem bánom – mondja Edit.
Az első időszak vízválasztó
Ilyen távoli országba költözni nagyon nehéz, és az első időszak próbára teszi a párokat. Ezt Edit mindig elmondja azoknak, akik elindulnak, és hozzá fordulnak. Ha a pár nem tud összezárni és erős szövetségesként kitartani, biztos, hogy szétmennek vagy hazaköltöznek. Az első 3-4 év a vízválasztó, ekkor dől el, hogy marad-e valaki, vagy hazamegy.
– Minket is próbára tett a kezdeti időszak. Ott voltunk egy új világban, én 33 hetes terhesen, próbáltuk felépíteni magunkat és a következő életünket, miközben a kis jövevényre is igyekeztünk felkészülni. Én sem találtam tökéletesen a helyemet, és a párom is új szerepet kapott az élettől: apuka és családfenntartó lett. – mutat rá Edit.
– Kapcsolatpróbáló időszak volt. Én már útközben is fordítottam, ez adott volt, és a régi diákjaim is megmaradtak, akiket online tanítottam, de mégis sok idő volt, mire kitaláltam, mihez fogok kezdeni. Jó édesanya, jó feleség akartam lenni, de mellette szerettem volna hasznosnak is érezni magam, olyan nőnek, aki hozzáad a családi büdzséhez. Nem akartam, hogy csak a páromat terhelje az összes felelősség. – avat be Edit.
– Végül természetesen megtaláltam a helyem. Jelenleg egy tech cégnek vagyok a mindenese, hivatalos megnevezésem Business Development Manager, de a technikai fejlesztésen kívül én vagyok felelős a könyvelésért, a jogi dokumentumokért, az adminisztrációért, a marketingért, a business fejlesztésért, a rendezvények megszervezéséért, és én vagyok a futár, a recepciós, a mental higinés, a HR-es is.
– Egyedüli nőként dolgozom a cégben, amit egyébként nem bánok, mert olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy zsenikkel dolgozhatok, akik nagyszerű emberek is, nemcsak kiváló mérnökök.
– Emellett hivatásos fordító és tolmács vagyok. A legnagyobb fordítóirodának fordítok és tolmácsolok itt, de természetesen ez a szakma sem igazán megbecsült, tehát nagyon kevés fizetést kapunk érte, megalázóan keveset, ha szabad ilyet mondanom. A tanítást sem tudtam feladni, így nyelveket tanítok, egyrészt privát, másrészt a homeschoolingon azaz otthontanítás keretein belül, ami nagyon népszerű oktatási forma lett a Covid óta.
– És ha még nem lenne elég, bejegyzett bevándorlási ügynökként is dolgozom. Ez az én kisgyermekem, a saját cégem, amit néhány éve alapítottam, a semmiből építettem fel lépésről lépésre, hiszen magam is bevándorló vagyok, így pontosan átérzem az emocionális és anyagi oldalát az egész folyamatnak. Nagyon szeretem ezt is, mert segíteni embereknek a legjobb érzés.
Az elejétől a végéig
Edit komplex módon segít az embereknek, mert nemcsak a vízum folyamatban nyújt támogatást, hanem már a kezdetektől fogva, az állasinterjúknál, álláskeresésben, nyelvi felkészítésben, és a vízum megszerzése után is. Mindenkinek, aki igényli. Segít a repülőjegyek intézésében, albérletet keresni, bankszámlát nyitni, adószámot igényelni. Így jutott ki Olgi is családjával, akinek a történetéről itt írtunk.
– Tapasztalatból tudom, mennyire el tud veszni az ember egy idegen környezetben, így ha tudok és igény van rá, segítek – mondja Edit.
– A legjobb érzés, amikor ezek az emberek teljesen bizalmukba fogadnak, és kikérik a véleményemet olyan dolgokban is, ami már nem egy bevándorlási ügynök feladatkörébe tartozik. Én pedig örömmel segítek, mindenféle extra ellenszolgáltatás nélkül ezekben a plusz dolgokban is. Egyszerűen azért, mert tényleg szeretek segíteni.
Editnek saját bevallása szerint a bevándorláson belül két szívügye van: a menekült státusz és a bevándorlók kizsákmányolása, ami ellen nagyon keményen harcol, és edukálja is a bevándorlókat.
Új-Zéland sem a Paradicsom
A segítség ellenére a kinti élet sok minden miatt meghiúsulhat. Nem csak a párkapcsolati nehézségek lehetnek buktatók, de a körülmények, az eltérő életstílus is nehezítő tényező. Edit szerint bár Új-Zéland csodás ország, de nem paradicsomi hely. Vannak furcsaságok, olyan dolgok, amik másoknak taszítóak lehetnek, és az is tény, hogy még sok mindenben el van maradva az ország.
– Új-Zéland nagyon fiatal kontinens (mert most már ennek próbálják hívni), rengeteg dologban kell fejlődnie még. Egy kicsit olyan itt, mintha visszamennénk az időben, és egy nagy faluban élnénk. Ennek természetesen megvan az előnye, de a hátránya is.
– Európaiként leginkább az hiányzik az embereknek, hogy Európa jóval előrébb jár sok mindenben. Bárhová el lehet jutni 2-3 órán belül repülővel, míg itt azért erre nem nagyon van lehetőség, csak a szigetekre és Ausztráliába tudunk eljutni, de ez sem mindenkinek megfizethető. Edit ezt mindenkinek el is mondja, aki ide szeretne települni.
– Nagyon szeretek más nemzetiségűekkel is együtt dolgozni.
– Azt hiszem, ez az én erősségem – nyitott és elfogadó vagyok. Sokan őszintén a bizalmukba fogadnak – ennek oka lehet az is, hogy a legtöbbjükkel tudok az anyanyelvén kommunikálni. Hiába az angol a közös nyelv, a magyar embereknél is érzékelem, hogy örülnek, ha az anyanyelvükön tudunk beszélni. Ugyanez a helyzet a többi nemzetiséggel is.
– Épp ezért most tanulok kínaiul, koreaiul és portugálul, ezek a nyelvek hiányoznak nekem még.
Edit rengeteg pro-bono munkát végez, számos önkéntes feladatban is részt vesz.
– Ha nagyon spirituálisan szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám, erre vagyok predesztinálva. Otthonról, a családból is ezt az adni jó szemléletet hoztam magammal. Segítő vagyok, nem pénzhajhász.
– Tudom, hogy nagyon materiális világban élünk, de én még merem hinni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor inkább a morál dominál és nem a pénz.
– Éppen ezért a jövőben még egy saját iskolát is szeretnék alapítani – amúgy is szívügyem az oktatás és a sport. Tapasztalatból tudom, hogy a rendszeres sport nemcsak fizikailag edzi meg az embert, hanem jótékonyan hat az ember mentális és érzelmi egészségére. Magyarorszagon 17 évig versenyszerűen karatéztam, kiváló embereket, harcművészeket ismertem meg, nagyon jó barátokra tettem szert, és a legjobb dojoban edzhettem, amit egy karateka csak kívánhat magának.
– Maratonistaként szintén egy remek futócsapat tagja voltam, és a diákjaimat is mindig az aktív sportra ösztökéltem, ahogy a saját gyermekeimet is versenyszerűen sportoltatom.
– Az iskolaalapítással kapcsolatban már sok mindennek utánanéztem, csupán egy kis idő és energia kell még, és ezt a vágyamat is megvalósítom. Most annyi más tölti ki az életem, nem jutna rá elég semmiből, de tudom, hogy meg fogom csinálni.
– Mert a mottóm az, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen, bármire képesek vagyunk, ha teszünk érte.
Fotók: Andrejkovics Edit
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
