Több, mint négyszáz hektárnyi erdő, tavak a közelben, madárcsicsergés. A zöld menedék, ahova sok top menedzser autózik le a fővárosból, hogy támogatást kapjon amikor úgy érzi elfáradt, semmi sem motiválja már. Aki pedig egyszer lejön ide, visszavágyik. Csend, nyugalom, isteni ételek az étteremben és nagyon kedves, figyelmes személyzet. Így vetődtem én is ide három barátnőmmel és azonnal beleszerettünk a nyugalomba. A helyszínen találkoztam Csatlós Csillával, a hely tulajdonosával, kiégés specialista coachcsal, aki nem mellesleg Bázakerettye polgármestere is. Elkezdtünk beszélgetni, Csillának pedig volt mit mesélnie.
Slow living a határszélen
Éles váltásnak tűnik, amikor egy cégvezető egyszer csak leköltözik Bázakerettyére és vesz egy hotelt.
– 2001-ben jöttem ide lakni – kezdi a beszélgetést Csilla,. – Van egy követeléskezelő cégem már 25 éve, ami szerencsére jól megy. Aztán 2010-ben jött a hotel, ami be volt zárva. Először kivettük bérbe, megnéztük, hogy föl lehet-e éleszteni, van-e benne fantázia. 6 év kellett, mire nyereséges lett. Iszonyú sok munka, vér és veríték volt az úton abban a sok évben.
Ez idő alatt született meg Csilla kisfia is Budapesten, a Maternity klinikán és ő három hónappal később már a kórház ügyvezetőjeként tért vissza. Erre az időszakra így emlékezik:
– Ahogy mondtam, válságmenedzserként dolgoztam és a Maternity egy ilyen újra kódolandó történet volt. Ez az első olyan létesítmény volt Magyarországon, amelyik abban az időben, 2009-ben zászlajára tűzte a paraszolvencia mentes egészségügyi ellátást. Semmilyen TB finanszírozott ellátást nem vállaltunk. Azt gondolom, hogy sok új dolgot hoztunk be a piacra, sikerült is a céget nagyra építeni és megváltoztatni.
Azért csak megkérdezem: hogyan lehet egy ennyire felelősségteljes, nehéz munkát egy három hónapos gyerek mellől csinálni?
– A fiam jött velem mindenhova – mosolyogja el magát Csilla. Vettünk egy szuper kisbuszt, amibe kényelmesen tudtunk utazni, és gyakorlatilag egy éves koráig a pesti napjaimon minden egyes alkalommal vittem magammal és amíg megbeszéléseim voltak, a párom sétált vele. Megvolt ennek a szépsége, nagyon szerettük ezt az időszakot.
Közben 2016-ban coach lettem, és amikor már nagyon nagyra nőtt a saját követeléskezelő cégem is, elkezdett más is érdekelni. Az embereknek a reakciói, hogy miért úgy reagálnak egy-egy döntésre, ahogy. Rengeteg krízismenedzsmentet csináltam, és sokszor nem értettem az ügyvezetői reakciókat, válaszokat a krízishelyzetre. Nyilván ennek nagyon komoly pszichológiája, hozott okai vannak.
Elsődlegesen az érdekelt, hogy amikor krízishelyzet van, akkor az ember hogyan viselkedik, és hogyan lehet neki segíteni, hogy az számára hatékony legyen. Eleve a követeléskezelés meg a válságmenedzsment is krízis, tehát valószínűleg engem a krízisek vonzanak. Coachként gyorsan kiderült a szakterületem. Egyre több kiégett vezető keresett meg, alapvetően csak a burn outosok jöttek.
Az, hogy ez milyen sok embert érint, sokáig nem beszélt itthon senki. 2020-ban például az Amerikai Pszichológusok Társasága készített egy felmérést és abból kiderült, hogy minden negyedik táppénz esetében a szomatikus ok mögött burn out és ahhoz kapcsolódó folyamatok állnak.
– Gyakorlatilag a munkából való hiányzás és a táppénzfinanszírozási költségek jelentős részéért a kiégés a felelős. És itthon még mindig úgy vagyunk, hogy nem beszélünk róla, nem fogadjuk el, mert itt mindenki szuper woman, meg szuper hero és itt mi mindent tudunk. Pedig, ha az ember körbe néz a felsővezetői körökben, akkor csak a baráti és ismerősi körömből legalább négyet tudok mondani, akinek rákja van, és meg mindenféle nagyon komoly szervi ok nélküli betegsége, tünete.
A vezetői lét iszonyú nyomással jár. De csak rájuk jellemző a burn out?
– Nem kell rózsaszín köntösben feltüntetni a vezetői létet. Mindig azt érzem, hogy kicsit púderezett állapot van az emberek agyában. „Ja, neked könnyű, te cégvezető vagy!” Hát nem! Ő nem ébred éjjel kettőkor, és négyig nem tud visszaaludni, mert mindig kattog az agya. Szó se róla, nyilván jár egy egzisztenciális plusszal, külsőséggel a vezetői lét. Az embernek jobban megy és több pénze van, vagy drágább autója, vagy extrémebb helyekre megy nyaralni, de a másik oldalon durván ott van az ezért járó fizetség.
Amikor 2016-ban Csilla elkezdett foglalkozni a kiégéssel, még nem sokat lehetett erről itthon olvasni. Nem illett arról beszélni, ha egy vezető nem teljesít jól, motiválatlan, fizikailag sincs rendben. Csatlós Csilla blogot indított, hogy ne legyen többé tabu a kiégés. Volt olyan írás, amivel felrobbantota a közösségi média csatornát.
– Azt hiszem az elsők között voltam, aki coachként elkezdte megírni a történeteket azon okulásból, hogy aki nem jut el coach-hoz, vagy éppen nem tudja megfizetni, de elolvassa, látja és tesz lépéseket önmagáért, akkor már megérte azt a pár ezer karaktert minden héten papírra vetni. A blognak aztán eléggé félelmetes olvasottsága lett. Azért hagytam abba, mert óriási teher volt egy akkora közösséggel napi szintű kapcsolatot tartani. Felőrölt belőlem egy csomó energiát, ami hátráltatott a mindennapi életemben és nem akartam meghozni azt a kompromisszumot, hogy más válaszoljon helyettem.
Pedig volt olyan írásod, aminek egymilliós elérése volt. Mégis abbahagytad?
Igen, voltak olyan cikkeim, amelyek 3000 fölötti megosztással 1,2 milliós elérést produkált. És a blogok éves toplistáján kihozták, hogy az volt az egyik legolvasottabb blog. De iszonyú terhet rótt rám. A burn outnál ezek a fontos dolgok, hogy hol van az, amikor azt érzem, hogy valamit nem bírok és meghúzom a határt. Azt mondom, hogy nem bírom és elengedem. Vagy ott a másik lehetőség, hogy csinálom tovább, és megvárom, amíg összerogyok alatta, vagy valahol más kárt csinálok, vagy önmagamnak kárt csinálok.
2019-ben a blog miatt nagyon sokszor szembesültem azzal, hogy egyszerűen nem tudok mindenkinek segíteni. A pihenő időmben válaszoltam az üzenetekre, éjszaka például. 2019 év végén jelent meg a könyvem, ami nagyon nagy siker volt, és ebben konkrét, megtörtént történeteket írtunk le. Sokan még a mai napig is írják, hogy ez olyan nekik, mint a Biblia, meg hogy már tiszta rongyos, belefirkáltak, kihajtogatták, beletettek dolgokat. Az életük részévé vált, hogy ott van ez a kis könyv. Szó van benne időgazdálkodásról, van benne egy traumás sztori, van benne rengeteg burn out-os sztori, új vezetőválasztás stb. Építettünk erre egy roadshow-t, de jött a covid. Az meg teljesen átalakította a dolgokat. Ezzel függ össze az is, hogy a pesti karriert fölszámoltam.
Akkor ez nem egy folyamat volt?
Ez egy folyamat volt alapvetően, de maga a döntés viszonylag gyorsan született meg, hogy nem vállalom tovább. A kisfiam iskolás lett 2019-ben és én mellette akartam lenni, elvinni az iskolába, érte menni stb. Másrészt a kórház életében volt egy hatalmas növekedés és úgy éreztem, hogy ami ott elkezdődött, nem menedzselhető 250 kilométerről.
Közben itt volt a hotel is…
Hosszú távon azt gondolom, hogy kiegyenlített és jó teljesítményt hoz a hotel és az étterem – szakmailag is, emberileg is. Nagyon-nagyon jó a csapat, nagy dolog az, hogy túléltük a Covidot és mindenkit meg tudtunk tartani.
De miért akartad ezt a helyet megcsinálni?
Van egy hozzáadott plusz: hazaérkezel, és megnyugszol. Azért jöttél ide, hogy oldd meg, amivel küszködsz. Tehát adjuk a házat, csapatoknak ki lehet bérelni. Csinálunk főzőiskolákat, megtanítjuk őket kenyeret sütni, főzni, merthogy nem tudnak. Van itt 450 hektár erdőnk, rengeteg nevezetességünk, egy csomó plusz.
De elsődlegesen én a slow livingben hiszek: megállni, lelassulni és megérteni, hogy a világ megy akkor is, ha nem kétszázzal megyünk, hanem betartva a szabályokat ötvennel haladunk mindenhova és megvagyunk. Így megértetni azt, hogy nem biztos, hogy a non-stop taposómalom a megoldás.
Folytatás a következő oldalon.
