Barion Pixel Skip to content

Álommunka és szerelem a tulipánok földjén – Niki lett Hollandia első magyar idegenvezetője

Törteli Nikolett az első helyi magyar idegenvezető Hollandiában. Rajong a munkájáért, a családjáért, ma már nemcsak csoportokat, de mentorprogramot is vezet, amit nemcsak kitartó tanulni vágyásának, de az ország iránti, múlhatatlan vonzalmának is köszönhet.

– Nyelvet tanulni legjobban egy háromévestől lehet – mondja Niki, aki frissen végzett angol-magyar szakos tanárként, kalandvágyból és nyelvgyakorlási céllal Anglia helyett inkább Hollandiát választotta. Huszonkét óra buszozás után még nem sejtette, hogy nemcsak hivatást, de új hazát is talál magának.

– Egy lány helyett ugrottam be bébiszitternek, és amikor 2008 szeptemberében a hátizsákommal leszálltam a buszról, amire előző nap még a Népligetben ültem fel, nem gondoltam volna, hogy meseországba csöppenek. Elém jött a gyerekek anyukája, és amint begurultunk a városba, könnyes lett a szemem, mert addig én olyan gyönyörűt még nem láttam.

Egymás mellett sorakozó, vörös téglás, fehér díszes, takaros házikók, kirakat nagyságú ablakokkal. A tisztaság és rendezettség azonnal elvarázsolt, és a varázslat azóta is tart – meséli Niki.

A gyerekek, akikre vigyáznia kellett, csak hollandul beszéltek, ő akkor még csak angolul, de annál nagyobb volt a motiváció, hogy minél előbb megtanulja a nyelvüket. A környező városokba és a tengerpartra kirándult biciklivel, múzeumokat látogatott, és mint mondja, ez az időszak maga volt a nagybetűs szabadság. Tető a feje felett, teljes ellátás, heti 3-4 nap munka, 340 euró költőpénz, bulik és ismerkedés ezzel a csodálatos országgal.

Lenyűgözött a „Holland-módszer”

Egy évvel az országba érkezése után megismerkedett egy jóképű, magas, szőke, kék szemű holland fiúval, ami szerelem volt első látásra, és aki azóta két pici gyermekének az apukája. Amikor már igazán jól ment ez a nyelv is, fordítással kezdett foglalkozni, de 2013-ban érkezett el a nagy váltás ötlete, hogy bírósági tolmácsnak vagy idegenvezetőnek szeretne tanulni.

– A két képzés ára nagyjából ugyanannyi volt (3 000 euró körül), ezért megkérdeztem egy bírósági tolmács ismerősömet, aki azt mondta, elegen vannak erre a munkára, menjek csak idegenvezetni. Akkor még nem tudtam, hogy én leszek az első és máig egyedüli magyar, aki elvégzi az amszterdami idegenvezető-képzőt. Rögtön tovább is mentem, és letettem a Holland Idegenvezetők Szövetségének (Guidor) a belépéshez szükséges vizsgáit, így annak is egyetlen magyar tagja vagyok a mai napig.

Amikor arról faggatom, milyen az ottani idegenvezetői vizsga, azonnal rávágja, hogy rettentő nehéz, mert a múzeumi vizsga például úgy indul, hogy „jól van, akkor itt van a Holland Nemzeti Múzeum (Rijksmuseum) közel 7 000 festménye, akkor ebből szeretnénk, ha ismertetnél nekünk hármat – és a múzeumban sétálgatva a 9 tagú bizottság véletlenszerűen rábök egyre.

A bizottság tagjai művészettörténészek, a képzés oktatói és a legnagyobb holland utazási irodák vezetői. De Niki kitartásának köszönhetően elsőre sikerült, és a nem holland anyanyelvű vizsgázók közül az övé lett a legjobb értékelés!

Fantasztikus érzés, hogy én mutathatom meg az országot a honfitársaimnak

Az idegenvezetés minden fázisát imádja, hogy kézen foghatja azokat, akik bizonytalanabbak külföldön, de vele, akár egy fonálra felfűzve, néhány órás, vagy akár többnapos túra keretében minden fontos látnivalót meg tudnak nézni. Azért is fontos ez, hiszen Hollandia nem olcsó ország, aki ide jön, az szeretné az utazásából a legtöbbet kihozni.

– De nem csak én „adok” ilyenkor, a magyar utasok elhoznak nekem egy darab Magyarországot, ahová sajnos nincs alkalmam sűrűn hazalátogatni.

Egy-egy túra során mindig úgy érzem, hogy mi egy pici szigetet formálunk, ahol biztonságban, a saját anyanyelvünkön felfedezzük Hollandiát. Nem kevés extrát ad hozzá, hogy én „hivatalos” helyi idegenvezető vagyok, 12 éve itt élek, jól ismerem a hollandokat, tudok sztorizni a saját életemről, ezt nagyon szokták szeretni.

Egy-egy túra mögött azonban többéves tanulás és rengeteg kutatómunka áll. Ha „új” városba kérnek túrát, ahol Niki még nem vezetett csoportot, akkor heteket tölt el térképek böngészésével, a legjobb útvonal kialakításával, és persze megkeresi a magyar vonatkozásokat is, és mint mondja, meglepő, de nagyon sokszor talál is! Miután papíron kidolgozta a túrát, legalább kétszer „lesétálja”, mert ott lenni mégis teljesen más.

A világot Isten teremtette, Hollandiát a hollandok

Ennél jobb mondás nem is tükrözhetné vissza az ország különlegességét, avat be Niki ennek a kitartó nemzetnek a történetébe. – A hollandok az idők során olyan helyeken is éltek, ahol naponta kétszer jött a dagály, ilyenkor saját kezűleg épített kis dombok tetejére költöztek.

Először nem hittem a szememnek, de az idegenvezető-képzésen külön tantárgy volt a vízháztartás, vízgazdálkodás, hiszen elképesztően összetett gát-, zsilip- és szivattyúrendszerek pumpálják minden nap kifelé a vizet az országból, amelynek több mint fele a tengerszint alatt fekszik. A mi házunk épp 4 méterrel van a tenger szintje alatt.

Azt is megtudom, hogy a „polder” holland találmány, vagyis a víztől visszahódított terület. Több tízezer hektárnyi tavat csapoltak így le évek töretlen munkájával a szélmalmok segítségével. Az egyik legújabb polder az, ahol Nikiék most is laknak, Flevoland tartomány.

Ennek az építését úgy kell elképzelni, hogy a hollandok a 60-as években „fogtak” egy két Balaton méretű tavat (ez volt az IJsselmeer), és azt mondták: akkor ebbe most építsük bele Nógrád megyét. És megcsinálták, kb. 20 év alatt, a világ legerősebb szivattyúit használva. Ma hatalmas, modern, többszázezres városoknak és mezőgazdaságnak ad otthont. Ez a több évezredes vízzel való küzdelem olyan kollektivitás-tudatot fejlesztett ki bennünk, hogy igazán hatékonyan tudnak együtt dolgozni.

Tartalmas az életünk, minden hetünk más

Niki és férje két gyermeket nevel, egy 3,5 éves kisfiút és egy 2 éves kislányt. Apa pilóta a KLM légitársaságnál, ezért munkája nagyon változó. Náluk nincsenek klasszikus hétvégék, ahhoz alkalmazkodnak, hogy épp kinek kell mennie dolgozni. 

– Csodás helyen lakunk, és ha jó az idő, kimegyünk sétálni vagy biciklizni, játszótérre, esőben süteményt sütünk, gyurmázunk. Én kizárólag magyarul beszélek a kicsikhez, mert a kétnyelvűség olyan behozhatatlan előny lesz nekik, amit nagyon sajnálnék elmulasztani. Édesapjukkal azonban hollandul beszélünk egymással.

Persze Niki gyermekei is járnak heti két napot bölcsibe, délelőtt néhány órára, mert ott csak magánbölcsődék vannak. Óvoda nincs, 4 éves kortól viszont iskola-előkészítőbe mennek a kicsik, ami az „itthoni” ovihoz hasonló.

A legnagyobb különbség abban van – amellett, hogy ugyanúgy játszanak, énekelnek, ragasztanak, táncolnak –, hogy itt nem szólnak azért, ha taknyosan megy be a gyerek. Köhögéssel, sőt 38 fok alatti hőemelkedéssel is be lehetett vinni őket, ami a járvány miatt megváltozott, de az orrfolyást elnézik.

– Nagyon fontos láncszem itt a bölcsődei ellátás, még úgy is, hogy nagyjából 70 euró naponta, mert az anyukáknak csak 16 hét a szülési szabadságuk, ami 4 héttel a kiírt dátum előtt elkezdődik. Amikor én a majdnem egyéves kislányomat aggódva vittem beszoktatni, mondtam ott egy másik anyukának, hogy „olyan kicsik még”, erre azt felelete, hogy hát igen, az enyém meg épp csak 12 hetes – meséli Niki.

Ennek a munkának sosincs vége

Niki  teli van tervekkel és álmokkal.

– Gondolkodom utazásszervezésen is, illetve sokszor készítek videókat Hollandiáról, amelyeknek a felvételével és szerkesztésével szintén napokig elvagyok. Mindezt persze kisgyerekek mellett nem egyszerű: alvásidőben próbálok haladni, esténként dolgozni, és szerencsés vagyok, mert a párom is mindenben támogat. Rengeteg új ötletem van, hiszen egy túra sosincs kész, egy városról soha nem lehet eleget tudni.

Minden érdekel, ami Hollandiával kapcsolatos, én Amszterdamba, Haarlembe, Delftbe „hazamegyek”. Imádom az érzést, amikor sok-sok kutatómunka után látszani kezdenek a nagyobb összefüggések, amiket aztán megoszthatok a csoportommal, és a csillogó szemekben látom, hogy igen, megismertek valamit ebből az országból, amit boldogan visznek magukkal. A vendégeim öröme rám is átragad, nekem ez az életem.

Képek: Törteli Nikolett

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely