Ezeken sikereken felbuzdulva ebben az évben már ötven, ebben intézményben tanuló fiatalt “fogadtak örökbe” egy hétre. Igyekeznek nekik is megmutatni az előző évhez hasonlóan a lézer gravírozótól a szoftverfejlesztésig mindent, ami érdekelheti a srácokat.
– Oké, lehet, hogy nem beszélnek, nem kommunikálnak olyan tisztán, de nagyon tehetségesek: ott, ahol én a spektrumzavart spektrum élességnek mondom, mert szerintem nincs ott semmiféle zavar, csak másként kellene őket nézi: ott azt kell meglátni, hogy mi az, ami őket érdekli.
És ezzel igenis érdemes foglalkozni, mert ők azok a csodás elmék, akik még inkább előrébb tudják vinni a tudományt – magyarázza a szemléletmódváltás lényegét Krisztián.
– Ezért is foglalkozunk ADHD-s fiatalokkal vagy aspergeres gyerekekkel: ők csodák, akikhez meg kell találni a kulcsot. Ha megérted őket, megmutatsz nekik egy világot, amiben biztonsággal mozoghatnak, nagyon hálásak érte és nagyon sok értéket tudnak teremteni – folytatja.
Hány gyerekkel foglalkoztatok eddig az elmúlt három évben? – kérdezem. Krisztián hirtelen nem tudja a választ. Azt igen, hogy az elmúlt egy hétben, mivel több rendezvényre is hívták őket több, mint ezer fiatallal. Ilyenkor elvisznek három nagy gurulós műhely kocsit , amiben az “utazó repertoárjuk” van.

– Itt minden működik, mozog, villog, nagyon sok fizikai kísérletet el tudunk végezni a helyszínen. Volt, ahova gravírozókat vittünk ki, amiket ugyancsak kézzel készítettünk a gyerekekkel: használt nyomtató motorból készítettünk gravírozókat. Ezek bár leharcoltnak néznek ki, már több ezer kilométert mentek és több száz órát. A gyerekek pedig imádják – mutat rá.

– Azt látom, hogy technológiai káoszban élünk. Legyártani, eladni, meggazdagodni – ez a fontos, lesz, ami lesz. És minden minél gyorsabban menjen tönkre. Mert akkor el tudunk adni jövőre is. Ennek nem szabadna így működnie – hangsúlyozza Gajdács Krisztián.
– A 40-50 éves berendezések még mindig szépen működnek, sőt, sokszor még minőségibben is, mint az újak, mert nincs kispórolva belőlük az anyag.
Befektetést nem hozott a Cápák között – ismertséget igen
Az RTL-en nagy sikerrel futó Cápák között című műsorban is voltak. Befektetőket kerestek. A Cápák nem adtak pénzt, hiszen szerintük egy társadalmi vállalkozásnál nem a profit a lényeg, de más jellegű segítséget ígértek.
A szimpatikus, elhivatott házaspárt egy ország ismerte meg, de nem jöttek ki anyagilag ebből fényesen: a műsor után összesen 5 dollár támogatást kaptak. Krisztián telefonja viszont napokig csörgött. Sokan az elhasznált elektronikai berendezésüket ajánlották fel nekik.

– Naponta érkeznek a leselejtezett vagy kidobásra szánt műszaki berendezések, ezek segítségével nagyon széleskörű az élménypedagógiai alkotóműhelyünk. Számunkra minden egyes berendezésben ott a szellemi érték, ami felbecsülhetetlen, mivel az e-hulladékokban rejlő mérnöki tudást adjuk át az ifjaknak, miközben megjavítjuk őket, vagy épp más eszközt építünk belőlük – mutat rá Krisztián.
A műsort követően száz számra érkeztek a műszaki berendezések. – Azt tudni kell, hogy sokszor hetekig dolgozunk azon, hogy egy-egy leselejtezett berendezést a gyerekek elé tudjunk tenni, hiszen tisztítani, sterilizálni kell őket. Szét kell szedjük, ki kell poroljuk, tisztítanunk és fertőtleníteni is kell ahhoz, hogy a kis mérnökeink tudjanak vele dolgozni.
Idén tavasszal közel 30 tonna berendezést javítottunk meg, ami több, mint az előző három év összes mennyisége! Pillanatnyilag azonban nem tudunk több berendezést fogadni, már így is jócskán túlnőttük a lakásunkat. Eszközöket, szerszámokat viszont örömmel fogadunk, hiszen önerőből működünk.
Természetesen ismét örömmel várunk minden eszközt, amint megoldódik a raktározás és az ekkora mennyiség feldolgozásához szükséges műszaki hátterünk – sorolja.
A RoboKalandnál a régi technológiát igyekeznek ötvözni az újjal. – Vannak például nagyon jól működő 40 éves berendezéseink – mutat körbe a szobán Krisztián – nézd ezt az erősítőt például, ez 40 éve tökéletesen működik. Ez például sokszor többet tud, mint az új, de az újból is ki tudjuk szedni azt a mérnöki tudást, hogy a kettővel együtt olyan mérnököket képezzünk, ami már nem is mérnökség, hanem inkább kutatás-fejlesztés. Mert mi megtanítjuk a fiatalokat fejlesztőként gondolkozni – magyarázza lelkesen.
Például? Milyen fejlesztéseitek vannak? – kérdezem azonnal.
– Van egy plazmagépünk. Képesek vagyunk plazma halmazállapot létrehozni kidobott, javított vákuumszivattyú és egy uborkás üveg segítségével. Biorezonanciával támogatott okos kerteket és derítő fényeket építünk törött okos tévékből. Aztán építettünk egy pár antigravitációs, levitációs eszközt, amelyek környezetében észrevettük, hogy a növények háromszor olyan gyorsan nőnek és gyönyörűbbek, mint máshol.

Létrehoztunk egy olyan kis berendezést, aminek segítségével most már tudunk növényeket regenerálni. De megtalálható nálunk a saját fejlesztésű COBOT, az ipari robotok új generációja is, természetesen újrahasznosított alkatrészekből építve.” – sorolja Krisztián és bevallom, hogy mindent nem is értek igazán.
De azt látom, hogy hatalmas a lendület, amit a RoboKalanddal csinálnak és mindez úgy kell, mint egy falat kenyér.
Kéne kisbusz, raktár és egy hely, ahol a gyerekekkel foglalkoznak
Igazi misszió, amit Krisztián és felesége visznek és adódik is a kérdés? Meg lehet ebből élni?
–Nem igazán – jön a kijózanító válasz. – A szakköröknek minimális díja van, nullára sem jövünk ki belőle, mert nem ez a célunk. A célunk az, hogy ezek a kutatások, a fejlesztések elmenjenek olyan szintre, ahol egyre nagyobb cégek keresnek meg és támogatnak minket. Azt már egyre több cég látja, hogy hiánypótló az, amit itt a Viharsarokban viszünk, de ezt támogatás nélkül egyre nehezebb csinálni.”

Krisztián és pedagógusként dolgozó felesége pedig nem az a fajta, aki szeret kérni. Nem is nagyon tudnak. Pedig több innovációs díjat is nyertek már és az ország minden pontjára hívják őket, hogy egy-egy nap több száz gyerekkel szerettessék meg a tudományokat.
– 26 éves az autónk, amibe ha bepakolunk pár dolgot, akkor éppen a sofőr mellett valaki elfér. Már több autókereskedésnél voltunk, hogy valahol kapjunk egy olyan kisbuszt, aminek van raktere. Egyelőre sikertelenül. És egy raktár! Az is nagyon kellene. Mert amit itt látsz, az a műszaki berendezéseknek csak egy töredéke. A padlástól a garázsig minden csurig van. A garázsunkban most éppen 50 számítógép pihen. A padláson is több tonna olyan műszaki berendezés van, ami csak arra vár, hogy lehozzuk és elkezdjük javítani – sorolja Krisztián.
A házban komoly retro gyűjtemény is van műszaki berendezésekből. Hiszen a csapat mindent, ami 40 évnél idősebb, képes újra működtetni.
– Szeretnénk egy interaktív retro múzeumot létrehozni. És nagyon kellene egy olyan hely, aminek van három helyisége: szoftver fejlesztő szoba, hardveres szoba, kutató-fejlesztő szoba és persze egy jó nagy raktár – részletezi Krisztián és máris a terveket meséli: „Ismered Olgi az Alföldet, hiszen te is itt éltél. Itt nem dúskálnak az emberek az anyagi jólétben. De nagyon sok okos, jófejű gyerekkel foglalkozunk! Szeretnénk Békéscsabát felfejleszteni, hiszen olyan elméink vannak, hogy itt egy igazi Szilícium-völgyet tudnánk létrehozni!
Fotók: RoboKaland
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.




