Divatblogger sok van. Hatvanas divatblogger annál kevesebb. Süle Kati személyi stylist 66 évesen is magabiztosan viseli az extravagáns darabokat is, és saját példájával tanít önmagunk megismerésére és elfogadására – a gardróbunkon keresztül is.
– Influenszer lennék…? Talán igen, ha ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a világhoz való hozzáállásomat, filozófiámat, az újrahasznosítás fontosságát, a kor tiszteletét és önmagunk elfogadását adom át másoknak – mondja Süle Kati a felvetésemre, hogy talán ő az egyetlen érett korú divatikon kis hazánkban. Tény, hogy ő sem tud többről, pedig külföldön szép számmal akadnak hatvanon felül is divatos, sugárzó nők, akik diktálják a divatot a korosztályuknak. Kati aktív az Instagramon, két divatiskolában oktat, és részt vett a Marie Claire magazin testpozitív kampányában is.
Eredetileg művészettörténész vagy. Ez azért ad egy bizonyos alapot, látásmódot a divat világához is, nem?
Igen, ad egyfajta esztétikai látásmódot. Szeretem a szépet magam körül – ruhákat, festményeket, bútorokat -, mindenben meglátom a szépet. Ez a szemlélet gyerekkorom óra bennem van, s bár nem mindenki ilyen, ez a képesség fejleszthető, és ez az én küldetésem. Az az alap, amit a művészettörténet adott, az emberek esztétikai „kibontásában” csúcsosodik ki a jelenlegi életszakaszomban.
A gardróbja mindenkinek beszédes, rengeteg mindent elárul a személyiségéről, tudatosan vagy tudattalanul. Engem ennek az egysége érdekelt, amikor 2006-ban elkezdtem mélyebben foglalkozni a divattal.
A saját gardróbod változott, amióta belemerültél a divat világába?
Folyamatosan változik és éppen ez a lényeg! Az, hogy a személyiségünk, a gondolataink, az életmódunk változását kövesse a ruhatárunk is. Sokaknál éppen az a probléma, hogy nem tudják elfogadni az idő múlását, elengedni a fiatalabb kori énjüket, megjelenésüket, és az ott marad a ruhatárukban. Ilyenkor sok nő megpróbál erőlködve fiatalabbnak tűnni a koránál, gyakran a régi ruháiban, amelyekről észre sem veszi, hogy már elavultak. A fiatalabbak azonban igen.
Tanulható, mint a háztartás
A divatszakemberek szerint a magyar nők nem igazán érzik a stílust, legalábbis a többség: unalmasan, gyakran előnytelenül öltözködnek, nem használnak színeket, fogalmuk sincs, mi áll jól nekik, és sokszor nem is érdekli őket… Gondolom, a szenior korosztálynál még rosszabb a helyzet.
Ha valaki nem hozza otthonról az igényességet a külsejére, az nincs könnyű helyzetben. Sokan egyszerűen nem foglalkoznak a megjelenésükkel, és kizárólag a családi szerepükre, a másokról történő gondoskodásra koncentrálnak, abban teljesednek ki.
Pedig a nőiesség különböző területei nem zárják ki egymást! Lehetek odaadó édesanya, de attól még igyekezhetek, hogy nőies, jó példát adjak a gyerekeimnek, vagy hogy a férjem szépnek lásson.
Ez nem igényel olyan nagy energiabefektetést, mert ez egy rendszer, amit – a testalkat, a színek, anyagok ismeretét – ugyanúgy meg lehet tanulni, mint azt, hogy hogyan gazdálkodjunk a konyhában az alapanyagokkal.
Nálad honnan jött ez a késztetés?
Már gyerekkoromban tudatosan figyeltem a nőket, mitől lesznek szépek. Főleg az ékszerek ragadtak meg, és már akkor is az erős, látványos darabokhoz vonzódtam. Ez azóta sem változott, egy ütős ékszer vagy óra számomra ma is az önkifejezés legszebb eszköze.
Néhány évtizeddel ezelőtt azért nem sok lehetőség volt az egyedi öltözködésre…
Tény, hogy nagyon „meglökte” az öltözködésemet, hogy hosszabb ideig Dániában éltem, és az ottani, funkcionalista stílussal maximálisan tudtam azonosulni. Visszafogott színek, ezüst dizájnékszerek – nálam a mai napig ez a csúcs! Ez nem azt jelenti, hogy nem hordok színeket – vannak piros, sárga, pink darabjaim -, de többnyire egyszínűek. Számomra legalább ilyen fontos, hogy érdekes legyen a ruha szabása, szeretem a különleges formákat, de vannak például férfi ruháim – ingem, kabátom – is.
Ha öt kedvenc ruhadarabot kellene mondanod…?
Japán fazonú, bő nadrág, ingkabát, sálak – imádom őket! -, overál, és kötényruha, ami nagyon jól variálható.
Ha egy átlagos ötvenéves magyar nőnek azt mondod, hogy vegyen fel overált, valószínűleg kinevet…
Pedig nagyon divatos, variálható, és annyiféle stílusban kapható! Lehet raffolt, bő szárú, lehet elegáns öltözék vagy laza „autószerelő-munkaruha” stílusú. Volt egy testesebb, idősebb hölgy, akinek segítettem a gardróbrendezésben és a vásárlásban. Kellett neki egy univerzális, elegáns ruhadarab, és alig hitte el, hogy végül pont egy overál lett a tökéletes alkalmi ruha.
A beolvadásból ki kell nőni
Azt azért elismered, hogy vannak olyan sztereotípiák, amelyek szerint bizonyos kor felett már „nem illik” ezt vagy azt felvenni?
Vannak, de ez nem ilyen egyszerű. Tudni kell, mi illik a karakterünköz, a személyiségünkhöz, a testalkatunkhoz. Elég megnézni az egyik stílusikonomat, Iris Apfelt!
Éppen az árt a fejemben, amikor anyagot gyűjtöttem rólad az interjúhoz, hogy vajon te leszel-e a magyar Iris Apfel…?
Hát, ezt tűztem ki magamnak! (nevet) Százévesen még mindig szeretnék extra ruhadarabokat tervezni és hordani. Irisnak az egész élete a különleges ruhákról és ékszerekről szólt, pedig nem volt különösebben szép; azzal hódított, hogy a saját lényét fogalmazta meg a ruhákon keresztül. És éppen ez a lényeg, megmutatni az egyéniségünket a külvilág felé. Ezért nem szeretem az uniformizált öltözködést, az „egyenruhát”: lebutítja az embereket, akiken így nem lehet látni, kicsodák valójában… A tinilányoknál lehet ezt nagyon jól megfigyelni: ha hátulról nézem őket, mindegyik egyforma. Ugyanaz az edzőcipő, ugyanaz a dzseki… Persze megvan az oka, hogy a beolvadást választják, de ebből egy idő után ki kell nőni.
Ezek szerint, akik nem különösebben törődnek a megjelenésükkel, lemondanak arról, hogy megmutassák magukat?
Azok elrejtik egy fontos részét az egyéniségüknek, amiért kár. Pedig abban, hogy mennyire tudunk érvényesülni, előre jutni – bármilyen területen -, benne van a megjelenésünk is, ha tetszik, ha nem. Még egy hierarchikus, szakmai közegben is, hiszen a személyiségünket még abba is „bele tudjuk tenni”.
A stílus tehát az önismeretről szól?
Teljes mértékben! Az öltözködésemmel, a megjelenésemmel lebutíthatom, de fel is emelhetem magam. Egy kis smink – akár egy ötperces alapsmink – rengeteget dob rajtunk, de ugyanilyen fontosak a kiegészítők is. Felöltözhetek bármilyen szépen, egy csúnya cipő vagy táska lenullázza a látványt. Nem kell sok kiegészítő egy nőnek, de azok legyenek tökéletesek. És nem a méregdrága táskákról beszélek, mert az már a státuszszimbólum kategória, ami nem önmagamról szól, hanem a vágyról, hogy egy bizonyos társadalmi réteghez tartozzak.
Nem pénzkérdés
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy ha visszamehetnél fiatalabb korodba, akkor sem tennéd. Ezek szerint te maximálisan elfogadtad a korodat?
Én imádom a korom! Mindig azt a testet és arcot kell öltöztetni, ami az éppen aktuális énünk. Nem vágyom vissza, mert ha nem a jelenben élünk, az diszharmóniát okoz, ami a megjelenésünkön is meglátszik. Az elfogadás nagyon fontos, és nemcsak a kort illetően. Sok stylist például megpróbálja következetesen elrejteni az aszimmetrikus részleteket – márpedig senki sem szimmetrikus -, én azonban ezeket inkább kiemelni szeretem. Ha valakin különleges egy részlet, azt mutassa meg, mert attól lesz igazán ő!
Említetted, hogy a fast fashion nem nagyon kedvez a te korosztályodnak, ha igényesen szeretne öltözködni.
Hát nem, sem anyagban, sem fazonban, sem minőségben… A ruhák zöme pocsék minőségű, ami elég szembetűnő, ha ránézünk valakire. Sokan azt hiszik, a divatos öltözködésre vagyonokat kell költeni, pedig ez nem pénz, hanem belső igényesség kérdése. Nem kell lecserélni az egész gardróbot, a régi ruhadarabokat is lehet kombinálni új, friss darabokkal, így teljesen más lesz az összhatás. Ha valaki szereti, annak a turkáló a legjobb beszerzési forrás lehet. A minőség sajnos ezekben is leromlott, de ki lehet fogni igazán különleges és jó minőségű holmikat. Én többnyire dizájner darabokat nézek és volt néhány elképesztő fogásom, még Dior is… A kiegészítőkben is kifejezhetjük az egyéniségünket, én még szemüvegkeretet is terveztem magamnak, az is lehet egy dizájnelem. Fekete-fehér, merész, izgalmas formájú, szóval igazán én vagyok.
Az újrahasznosítás nagy szószólója vagy. Megjelenik ez a ruhatáradban azon kívül is, hogy szívesen vásárolsz másodkézből?
Abban, hogy bátran nyúlok a ruhákhoz, átalakítom, ha valami nem illik az egyéniségemhez. Volt például egy cargo nadrágom, amit valahogy sosem hordtam. Kitaláltam, hogy televarrom színes gombokkal, na, úgy már tetszett! Felvettem hozzá egy vintage csipkeblúzt, meg egy rószaszín selyemkabátot, és máris megvolt az egyéni szettem.
Mindenkit buzdítasz tehát a kísérletezésre?
A kísérletezés alap kellene, hogy legyen, és mivel minden nap fel kell öltöznünk, miért ne az öltözködéssel kísérletezzünk?! Ha nem érezzük jól magunkat a ruhánkban, az frusztrációt jelent, abból meg van amúgy is annyi körülöttünk, hogy legalább a testünk, a megjelenésünk, amit tudunk irányítani, az ne legyen stresszforrás!
Fotók: Homor Ildi
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
