Szabados Ágnes: „Kis túlzással az életemet mentették meg a könyvek”

A tévéképernyőkről rendszeresen mosolyog ránk Szabados Ágnes híradós műsorvezető, másik szenvedélyéből pedig évek óta sikeresen építi saját vállalkozását is. A hobbinak indult „Nincs időm olvasni kihívás” online közösségnek ma már 34 ezernél is több tagja van, Ági pedig félállásban lelkesen gyártja a podcasteket, irodalomterápiákat tart, valamint könyvkiadót és könyvesboltot is üzemeltet. Önfejlesztésről, múltbéli démonok leküzdéséről beszélgettünk, de elárulta azt is, hogyan segített neki kimászni élete talán legnehezebb szakaszából az irodalom.

Hat éve találkozhatnak veled az RTL Klub hétvégi híradójában a nézők, ám én inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi van a képernyő mögött: ki valójában Szabados Ági?

Szüntelenül hajt előre a tudásvágy, nem szeretek egy helyben ülni, mert igazi, pörgős típus vagyok, aki keresi a kihívásokat. Ez a nyugtalanság párosul egy nagy adag motivációval, amikor új célt találok magamnak. Nagyon hamar kitaláltam, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”, ezért nem volt túl nehéz dolgom a pályaválasztásnál. Rengeteget tanultam, de a szerencsének is köszönhetem, hogy viszonylag hamar híradóssá léphettem elő az RTL Klubnál. Próbálok lelkileg is rugalmas maradni, ugyanis annyira felfokozott tempóban éljük az életünket, a mindennapjainkat, hogy ma már nem csak 40 felett fenyeget a kiégés, hanem korábban is jelentkezhet.

Ezt azért hoztad fel, mert te is érezted magadon a fásultságot?

Inkább azt mondanám, hogy megérintett a szele a kiégésnek, de nem hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam, hanem helyette gyorsan reagáltam.

Egy jó és biztosnak tűnő munkahelynek mindig megvan az a veszélye, hogy egy idő után az ember kicsit beleszürkül a monotonitásba.

Szerettem volna, ha ez velem nem fordul elő, ezért új célokat fogalmaztam meg magamnak. Kezdetben hobbinak indult az olvasás, és éveken át az is maradt, aztán szépen lassan szenvedéllyé, majd misszióvá alakult át, ma pedig már második hivatássá változott. Most épp ez lelkesít és tölt fel, hiszen mindig szerettem volna több lábon állni.

Hány lábad is van most tulajdonképpen? Hiszen tavaly nyáron könyvesboltot nyitottál, de blogot is üzemeltetsz, közösséget vezetsz, podcastokat készítesz…

Nos, elég sok (nevet). 4 éve azt gondoltam, hogy felvállalom a hobbimat, ezért megalapítottam a „Nincs időm olvasni kihívást” – bár akkor még azt gondoltam, hogy csak a barátaim csatlakoznak majd és jól elbeszélgetünk a könyvekről –, azóta ez a kis közösség 34 ezresre duzzadt. Számomra ez óriási sikert jelent, mert mindig azt hangoztatom, hogy „olvasni igenis, menő!” Idővel – a csoport nyomán – egyre több rendezvényt tartottam.  

Nagyon izgalmas volt látni, hogy egy olyan magányos eseményből, mint az olvasás, hogyan lesz közösségi esemény.

Közben blogot indítottam, könyvklubot hoztam létre, illetve valóban, készülnek a rendszeres podcast beszélgetések is, de időközben újra lediplomáztam, hogy továbbképezhessem magam. Most pedig épp a könyvesboltomból beszélek, a szerzeményeim mellett sétálok, melyek közül az utóbbit már a saját könyvkiadóm gondozásában jelentettem meg.

…és mindezek mellett még irodalomterápiákat is tartasz. Ezek hogy néznek ki a gyakorlatban?

A vírushelyzet miatt sajnos jelenleg szünetelnek a foglalkozások, de nagyon várom, hogy újra folytathassuk őket. Az irodalomterápia során ugyanis két olyan dolog találkozik, amit igazán szeretek: az olvasás és az önfejlesztés. A 8-10 héten át tartó önismereti csoportok a könyvek köré szerveződnek. Ilyenkor minden korosztályból érkeznek érdeklődők, akikkel egy kiválasztott irodalmi szöveg alapján egy-egy témát járunk körül, miközben hangosan olvasunk, figyelünk az érzéseinkre, gondolatainkra, vagyis megpróbáljuk közösen megfejteni, hogy mit ad nekünk az adott mű. Azt keressük: mi hol vagyunk a szövegben, kivel tudunk azonosulni. Volt olyan, aki egy részletnél felkiáltott, hogy „Jézusom! Ez a szereplő borzalmas!”, a másik pedig megszólalt: „De hiszen ez én vagyok!” Az ilyen találkozásokból nagyon izgalmas párbeszédek lesznek. Utána eltávolodunk a szövegtől, és a fő témánkat szem előtt tartva, kreatív feladatokkal haladunk tovább.

Jól hangzik, hiszen az élmény és az önfejlesztés kapcsolódik egymáshoz. Tudsz mondani olyan emléket, ami másokat is inspirálna?

Sokan számoltak be pozitív változásokról, ami azért történhetett meg, mert az érintettek hajlandóak voltak szembenézni a problémáikkal és az önfejlesztés útjára lépni. Két nagyon kedves emlékem is van: előfordult olyan, hogy valaki nem tudott teherbe esni hosszú időn át, de kemény munkával – és talán a terápia hatására is – ma már boldog édesanya. Illetve szerelem is szövődött már a csoportban. Azt gondolom, hogy jobb hely lehetne ez a világ, ha az emberek többet foglalkoznának magukkal. Persze ez egyszerre hálás és hálátlan feladat, hiszen az önfejlesztésben nincs célszalag. Sosem leszünk készen. Örökké a tökéletes felé tartunk, de sosem érjük el. Az út viszont nagyon izgalmas.

Gondolom, nemcsak mások, hanem a saját életedben is hasznát vetted már annak, amiről most beszélünk.

Pár évvel ezelőtt nekem is segített már az irodalomterápia, amikor volt egy durva magánéleti válságom. A szakításom után felkerestem egy pszichológust is, aki szintén nagyon sokat segített, de közben az irodalom erejére és az önfejlesztésre is támaszkodtam. Ebben az időszakban kis túlzással az életemet mentették meg a könyvek. Edith Eva Eger: A döntés című kötete fantasztikus – igazi mankó. Sokan félnek szembenézni a traumáikkal, múltbéli démonaikkal, és elnyomják őket, de ezek a felszín alatt attól még ott munkálkodnak. Az önfejlesztés segít, hogy szembenézzünk és leszámoljunk velük.

Nyitókép: Sorok Péter

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.