Az iskolai kudarcok egy életre visszavethetik az ember önértékelését és motivációját, miközben senki nem tanítja meg a gyerekeket tanulni. Jó hír, hogy a tanulás is tanulható, Péter Móni pedig az elkerülhetetlennek tartott magolástól is megmenti a diákokat.
Először gyakorló pedagógusként is szkeptikus volt Péter Móni, lesz-e igény a tanulási coachként frissen szerzett szaktudására, de a berobbanó COVID bebizonyította, hogy nagyon is. Nagyon hamar kiderült, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy valaki segítsen nekik megtalálni a saját, önálló tanulási módszereiket.
A tanulástechnikai tréning ugyanis erről szól: a cél, hogy a gyerek tisztában legyen a saját képességeivel, erősségeivel, és kialakuljon a tanulási kompetencia, ami segít neki, bármilyen tanulásról is legyen szó.
– Érdekes, ahogy kisgyerekkorban egy szülőnek természetes, hogy megtanítja a gyermekét járni, enni, öltözködni, később fel sem merül benne, hogy tanulni is meg kellene tanítani. Sok jó pedagógus van, aki igyekszik figyelembe venni a gyerekek egyéni adottságait, amelyekre építeni lehet, de sajnos a magyar iskolákban az a jellemző, hogy erre nincs lehetőség.
Sokkal inkább a hiányokra, gyengeségekre fókuszálnak, ez pedig oda vezet, hogy a gyerek elveszíti a motivációját, romlik az önértékelése – magyarázza Móni, aki immár saját győri tanodájában adja át a tudását a gyerekeknek és szüleiknek.
„Elkezdenek más szemmel nézni a gyerekükre”
A tanulási coach szerint már az rengeteget segít, ha tisztában vagyunk vele, hogy a gyermekünk melyik tanulási kategóriába tartozik, vannak ugyanis vizuális, auditív és kinesztetikus típusú emberek, és mindegyiknek más módszerekre van szüksége az eredményes tanuláshoz.
– Óriási felismerések szoktak lenni ebből, amikor a szülők rájönnek, hogy azért olvastatják el tízszer teljesen hiába a gyerekkel a leckét, mert egyszerűen vizuális típus és más módszerekre van szüksége a tanuláshoz.
Volt olyan, egyébként nagyon okos gyerek nálunk, akinek a szülei nem értették, miért nem tudja megjegyezni a tananyagot. Aztán kiderült, hogy ő auditív típus, azaz arra van szüksége, hogy hallja a leckét.
Miután ez kiderült, elég volt felolvasnia és felvennie, majd háromszor lejátszania magának az anyagot, és tudta! – mesél az inspiráló sikertörténetekről és a tanodai „aha-élményekről” Móni.
– Tisztában kell tehát lennünk a gyermekünk erősségeivel és gyengeségeivel. Milyen gyakran elhangzik például, hogy „én hülye vagyok matekból”! Pedig volt olyan diákom, akinél kiderült, hogy nem is a matematikával, hanem a szövegértéssel van baja: egyszerűen nem tudta értelmezni matekórán a feladatokat… Nem árt az sem, ha tudjuk, a gyerek azt tudja a leghatékonyabban megtanulni, amihez valamilyen érzelem, érdeklődés fűzi.
A kovalens kötés önmagában talán nem túl izgalmas, de ha vizuálisan érdekessé tesszük, például az atomoknak arcot, kezet rajzolunk, ahogy összekapaszkodnak, máris más a helyzet.
Ahhoz, hogy a szülők még jobban segíteni tudják a csemetéjüket a tanulásban, Móni egy listát tesz eléjük a közös munka kezdetén, rajta csupa pozitív tulajdonsággal. A feladat: karikázzák be azokat, amelyek a gyerekükre jellemzők, például, hogy kreatív vagy türelmes.
– Így kiderül, hogyan tudunk a gyerek erősségeire építeni, ahelyett, hogy csak a hiányosságait vennénk észre… A szülők pedig elkezdenek más szemmel nézni a gyerekükre, felfedezni az erőforrásait, nem pedig csak azt látni, hogy borzasztó, megint rossz jegyet kapott – mondja a szakember.
Elmetérkép és tervezőtábla
Móni tudására és az övéhez hasonló kezdeményezésekre azért is óriási szükség van, mert a magyar iskolákban még mindig az a jellemző, hogy a tanárok leadják az anyagot, a gyerek meg megtanulja, ahogy tudja. Ha tudja.
– Fontos lenne már negyedik osztálytól foglalkozni a témával, hogy a felső tagozatnak már úgy menjen neki a gyerek, hogy tisztában van az alapvető tanulási technikákkal. Például, hogy hogyan kell a lényeget kiemelni egy leckéből, vázlatot írni, vagy elmetérképet készíteni, ami segít átlátni, rendszerezni és megjegyezni a tananyagot.
Ugyanilyen hasznos eszköz a tervezőtábla is, ami segít szem előtt tartani a rövid-, közép- és hosszú távú célokat – sorolja a „csodatévő” módszereket.
Igaz, rögtön hozzáteszi, hogy egyik sem instant varázsszer: nem elég, ha megmutatja, milyen technikákkal lehet eredményesebb a tanulás, rendszeresen gyakorolni kell őket. A technikák 2-3 hónapos használat után rögzülnek és rutinná válnak, de mint mindenbe, ebbe is energiát kell tenni.
– Éppen ezért edukáljuk a szülőket is, mert az ő segítségük kell ahhoz, hogy a gyerek következetesen végigvigye, amit tanult. Egy ötödikesnek még fogni kell a kezét és segíteni a tanulástervezésben vagy az időbeosztásban – mondja Móni, aki bizony néha könnyekkel is szembesül, amikor egy-egy beszélgetés végén arra kéri a szülőket, meséljenek a saját iskolai élményeikről.
– Sok szülő, aki kezdetben azt mondja a tanulási tréningről, hogy „milyen hülyeség, én is egyedül tanultam meg annak idején mindent”, fájdalmas emlékeket húz elő és rádöbben, mennyire jó lett volna, ha egykor neki is segítséget nyújt valaki egy-egy hatékony technikával… – mondja.
Saját bevallása szerint falra mászik attól is, ha valaki azt mondja, ha az elején nem kapja meg a gyerek a pofonokat, akkor később majd nem állja meg a helyét.
– Pedig attól éppen a rugalmasság, a motiváltság és a magabiztosság óvja meg, amit a folyamatos iskolai kudarcok éppen, hogy leépítenek! – figyelmeztet.
Mindennek ára van
S ha már a szülőknél tartunk, Péter Móni szerint a könnyek nélküli iskolai sikerekhez arra is szükség lenne, hogy a szülők alább adjanak a gyerekeikkel szembeni hatalmas, gyakran túlzó elvárásaikból.
– El kell dönteni, mi a fontos és minek milyen ára van. Fel kell tenni a kérdést: valóban meg akarom szakítani a gyerekemet, és kialakítani benne egy negatív érzést a tanulással szemben, csak hogy kitűnő legyen?
Biztos, hogy ő is abba az iskolába szeretne menni, ahova én szánom? És az is, hogy ott is szeretne maradni?
Gyakran előfordul ugyanis, hogy a gyereket hatalmas erőfeszítésekkel bejuttatja a szülő egy erős középiskolába, aztán az első év végén megdöbben, mert a gyerek kiégett, depressziós lett és nem hajlandó tanulni…
Sok gyerek állandóan azt hallja otthon, hogy „most dől el az életed”, pedig ez nem igaz, az nem a középiskolában dől el.
Ha a szülők belegondolnak a saját életükbe, láthatják, hogy valójában nagyon ritkán pecsételik meg a boldogulásukat a középiskolai évek – oszlatja el a tévhiteket Móni.
S hogy mire kell koncentrálni, ha azt akarjuk, hogy jó esélyekkel induljon a gyermekünk a tanulás pályáján?
Péter Móni szerint a kezdeteknél mindenképpen a szövegértésre és a számolásra, ez a két kulcskompetencia.
Ha ezek az alapok nincsenek meg alsóban, vagy nem pótolják őket, akkor az később mindig akkora hátrány lesz, hogy a gyerek csak „fut maga után”.
A stresszkezelést is lehet tanulni, ha például a gyerek nagyon izgul dolgozat előtt, légzéstechnikákkal tudja oldani a feszültséget. Mert hiába tanult, hiába tudja az anyagot, ha a kritikus pillanatban leblokkol…
Számos külföldi iskolarendszerben természetes, hogy a tanár figyelembe veszi az egyéni beállítottságot. Ha például tudja, hogy egy diák retteg a feleléstől, akkor más formában kéri számon, mert tudja, hogy akkor fogja a tudása legjavát adni.
Ezzel ellentétben nálunk a legtöbb helyen még mindig a „felcsapjuk a naplót” módszer a gyakorlat…
A motiváció otthonról jön
Az egyik legnagyobb hiba pedig az a tanulásban, hogy mindent a rövid távú memóriába akarunk beszuszakolni: gyorsan felkészülni egy dolgozatra, felvételire, amivel csak tűzoltást végzünk és a lyukakat tömködjük be. Meg kell tanulni, hogyan használjuk a hosszú távú memóriánkat, ami – ellentétben a folyamatosan törlődő rövid távúval – végtelen. Ha ez megvan, akkor nem kell újra megtanulni azt a tananyagot, amit egyszer már „megtanultunk”.
Mónitól megtudom azt is, ahogy a gyerekek életében szinte minden, a sikeres tanulás is nagyban függ az otthoni környezettől.
– Sok családban hiányzik a kommunikáció, többek között azért, mert a gyerek állandóan a kütyük előtt ül, minden információt, ingert „készen kap”, és egyszerűen nem használja a szavakat. Ez nemcsak a szövegértésre, hanem az önkifejezésre is kihat, így nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a gondolatait.
Itt jön be például a rendszeres esti mese fontossága, vagy ha arra nincs idő, akkor egy hangoskönyv vagy egy YouTube-on meghallgatott mese is sokkal jobb, mint a tévébámulás. Fontos az is, hogy beszéltessük a gyereket, de sajnos sokszor nincs ideje a szülőnek beszélgetni, mert állandóan rohan, nincs megállás…
A fentiek talán kézenfekvőnek tűnnek, de az már nem ilyen egyértelmű, hogy a saját példánkkal nagyon nagy hatással vagyunk a gyermekünk motivációjára is. Pedig így van, mondja Móni: ha azt látja, hogy a szülei utálják a munkájukat, folyton panaszkodnak, szidják a főnököt, akkor – különösen kamaszkorban – előbb- utóbb megfogalmazódik bennük, hogy „minek tanuljak, ha ez az eredménye?”
– Ehelyett az örömöt és a motivációt kellene átadnunk nekik!
Persze ilyenkor sokan rávágják, hogy három műszakban dolgoznak egy gyárban, amiben nincs sok öröm, de akkor meg a munkán kívül kell azt megtalálni. Akár abban, hogy elültetünk tíz tő paradicsomot és örülünk neki, ha teremni kezd – javasolja Móni.
Fotó: Pomaranski Luca, Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
