Az egészségem nem (csak) a magánügyem

A magyarok születéskor várható átlagos élettartama legalább öt évvel elmarad az uniós átlagtól. Ez azonban mindaddig csak egy szám, amíg valamiért vagy valakiért fontossá nem válik, hogy meddig élünk. Länger Jelena akkor értette meg igazán, hogy mit jelent az idő múlása, amikor már második gyermekét is a kezében tarthatta. Rájött, ha nem áll tudatosabban az egészségéhez, kérdéses, hogy válhat-e belőle valaha aktív nagymama. 

Nem sokkal második kislányom születése után valami átkattant az agyamban. Ott ültem a kanapén, néztem ezt a gyönyörű, pici emberkét a karomban, és jó közgazdászhoz méltón azt számolgattam, hogy most, hogy már ketten vannak, hogyan kellene átalakítani a családi pénzügyi terveinket, a megtakarításainkat és a befektetéseinket ahhoz, hogy mindketten jó egyetemre mehessenek majd. Vannak, akik pénzzel, vagy, ha tehetik, akkor lakással szeretnék a felnőtt életbe lépéskor támogatni gyermekeiket. Én valahogy úgy érzem, hogy a legjobb, amit adhatok, az, hogy a lehetőségeinkhez mérten a legjobb helyen tanulhassanak bármit, amivel majd foglalkozni szeretnének. Én is ezt kaptam a szüleimtől, és azóta is nagyon hálás vagyok nekik érte.

Szóval ott ültem, számolgattam, és hirtelen valahogy nagyon kézzelfoghatóvá vált, hogy telik az idő. Amikor ő egyetemre megy, én majdnem 55 éves leszek. Azután majd tanul, dolgozik, éli a fiatalok életét, és mire megszületnek a gyermekei – az én unokáim –, valószínűleg már a 60-as éveim végén járok. Megpróbáltam elképzelni, hogy néz ki egy közel 70 éves aktív nagymama, és teljesen letaglózott, hogy hirtelen egyetlen ígéretes példát sem tudtam felidézni.

Pedig én szeretnék a földön csúszva-mászva, a kertben bújócskázva és a játszótéren szaladgálva játszani a kicsi unokáimmal. Később szeretnék majd értük járni az iskolába és vigyázni rájuk délután, amíg a szüleik dolgoznak. Meg nyáron akár hetekig vigyázni rájuk, sőt elvinni őket nyaralni. Szeretném megkönnyezni, amikor érettségiznek és amikor diplomáznak. Szeretnék ott lenni az esküvőjükön.

Ekkor tudatosodott bennem, hogy nekem még annyi, de annyi dolgom van! Azóta intenzíven foglalkoztat, hogy vajon mit tehetek azért, hogy minél tovább éljek, méghozzá a lehető legtovább, a lehető legjobb egészségben, fizikailag aktívan, mentálisan frissen.

Magyarországon az átlagos születéskor várható élettartam 75,7 év, ami legalább 5 évvel elmarad az Európai Unió átlagától. Ám talán még ennél is fontosabb, hogy az átlagos egészségben töltött életévek száma mindössze 66,8 év, azaz nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a magyarok életük utolsó évtizedét folyamatosan romló egészségben, egy, vagy akár több krónikus betegséggel küzdve töltik.

Ma már kezd elfogadottá válni, hogy az egészséges életmód fontos szerepet játszik életminőségünk alakulásában, de legtöbben még most is alábecsülik, hogy mekkora is ez a szerep. Egyáltalán nem kötelező életünk végén hosszan elnyúló, romló egészséggel és krónikus betegségekkel küzdenünk. Bár mára nagyjából belenyugodtunk, hogy szinte mindenkinek ez a sorsa, gondolván, hogy ez egyszerűen az öregedéssel jön, az epigenetikai kutatások egyre inkább megcáfolják ezt. A WHO állásfoglalása szerint az egészségünket legfeljebb 30%-ban határozza meg a genetikánk, 10%-ban a számunkra elérhető egészségügyi rendszer, 60%-ban pedig a környezetünk és a viselkedésünk, az életmódunk. Egy „Dán ikerkutatás” néven elhíresült tanulmány szerint még az is, hogy milyen hosszú életet élünk, mindössze 25%-ban múlik a génjeinken.

Hallottatok már az Epic Norfolk Study-ról? Valószínűleg nem, és ez teljesen természetes. Kicsit megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy valaki erről olvasson. Én viszont ilyen vagyok, és szeretném veletek is megosztani ennek a Cambridge-i Egyetemről irányított kutatásnak a tanulságait. 20.244 felnőttet vontak be a tanulmányba, akiknek nem volt szívbetegségük, agyvérzésük vagy rákjuk. 11 évig követték őket. Ezután megvizsgálták a halálesetek és 4 egyszerű életviteli szokás összefüggéseit: dohányoztak-e, fogyasztottak-e alkoholt, mennyi zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak naponta, és mozogtak-e rendszeresen? Ahogy sejthetjük, ez a négy szokás nagyon erős összefüggést mutatott az elhalálozás kockázatával: a nem dohányzó, nem ivó, elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó és rendszeresen mozgó emberek 4-szer kisebb eséllyel haltak meg a kutatás alatt, és átlagosan 14 évvel hosszabb ideig éltek.

Vajon közel 70 éves nagymamaként mennyit jelent ez a 14 év? Sok ez, vagy kevés? Nem tudom. Az unokáim szemszögéből nézve viszont biztosan nagyon sok. Ezen múlhat, hogy kisgyermekként vagy már felnőttként kell majd elbúcsúzniuk tőlem. Az pedig, hogy milyen egészségben élem le ezeket az éveket, bizony nem csak a saját magánügyem.

Ha az élet úgy hozná, hogy hosszú ideig tartó leépüléssel, betegeskedéssel kell töltenem az életem végét, az valószínűleg nemcsak nekem fájna, hanem hosszú ideig tartó fájdalmat okozna azoknak is, akik szeretnek és féltenek. És bár van rá esély, hogy a genetika mindent felülír, és végül mégis ez vár rám, nekem rengeteg pozitív erőt ad az a tudat, hogy a leghatékonyabb eszköz – az életmódom – mégiscsak az én kezemben van. Ezért megteszem, amit csak meg tudok tenni, hogy sokáig éljek egészségesen. A többi már nem rajtam múlik.

Fotók: Freepik.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.