Kamasz. Maximalista. Be van zárva és le akar fogyni. Nagyon. Már nem tud megállni. Már megvan a baj: anorexiába hajszolta magát. Egy érintett anya első levele következik. Név nélkül meséli el nekünk, hogy kezdődött a pokoljárásuk, aminek még nincs vége.
Azt mondják, hogy a leghosszabb út is az első apró lépéssel kezdődik. Ma már tudom, hogy az az út is így kezdődik, amely aztán a pokolba vezet. Az első kis lépés ebben az esetben nem más, mint egy ártatlannak tűnő fogyókúra. Egy kamaszlány fogyókúrája. Megfelelni vágyásból indított fogyókúrája. A pokol neve pedig anorexia nervosa.
A koronavírus okozta járvány mindenkinek megváltoztatta az életét. Ez tény. Nem lehet vita tárgya. Az, hogy kinek hogyan változott az élete, az már egészen más kérdés. Mint mindenhol máshol az életben, itt is vannak nyertesek és vesztesek. Nők. Férfiak. Családok.
És gyerekek. Fiatalok. Kamaszok.
Ez a történet róluk szól. Értük szól. Akiket látunk, de talán nem akarunk észrevenni. És nem nemtörődömségből. Inkább talán azért, mert mi magunk sem tudjuk, mi magunk sem érzékeljük, hogy bajban vannak.
De vissza a járványhelyzethez! Vannak, akiknél abszolút értékben véve pozitív a mérleg. (Őszintén nagyon irigylem őket.) Természetesen ők is szembesülnek nehézségekkel – saját bevallásuk szerint is –, de előttük és nekik a bezártság olyan kapukat nyitott meg, amelyet régóta kerestek és vágytak: elhalkultak számukra a nyomasztó zajok, ráleltek arra az útra, amelyet oly régóta kerestek, kinyílt egy másik világ, észrevették azokat a dolgokat, amelyeket eddig eltakart előlük az állandó rohanás, a folyamatos nyomáskényszer. És élni is tudtak velük. Önmaguk javára.
Ők a szerencsések. A nagyon szerencsések.
És vannak azok, akiket a bezártság démonok karjaiba hajtott. Lányokat. Fiúkat. Kamaszokat. Alig kamaszokat. A bezártság, a társas érintkezés hiánya; a folyamatosan online jelenlét; a magasra tolt léc, az elvárások, a fokozódó nyomás az iskolai lemaradás miatt; a fals, torzult és torzított vizuális tartalmakkal való mindennapi szembesülés – és mindeközben a való élettől való eltávolodás – nyomán jelentkező megfelelni vágyás felerősödése mindent felülírt. Még a saját életük és testük iránt érzett felelősséget is.
Merj segítséget kérni!Ha szülők, ha gyerekek vagyunk, fontos, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül a bajban. Ha úgy érzed, beszélgetni szeretnél arról, ami a lelkedet nyomja, vagy tanácsra van szükséged – akár név nélkül –, keresd fel a Yelon.hu oldalát! Itt a kamaszlelket jól ismerő szakemberek várnak. |
Anorexia nervosa. Két egyszerű szó. Étkezési zavar. Két egyszerű szó. Testképzavar. Egy egyszerű szó. Szavak, amelyeknek olyan súlyos következményei vannak, amelyek soha nem múló nyomokat hagynak a testen. Egy fiatal testen. Ami épp most fejlődik. Épp most alakul. Növekedne. Nyúlna. Formálódna. De már nem teszi. Helyette lemarad. Elmarad. Alulmarad.
Hogyan kezdődik? Nem tudnám megmondani pontosan. Talán senki nem tudja igazán. Megtörténik. Általában egy ártatlannak tűnő megjegyzés indítja be a folyamatot, hozza felszínre a démont. Nem is feltételenül a családtagoktól érkezik. Nem is szándékosan bántó. Egyszerűen valahol valaki mondott valamit. Nem szedtél fel mostanában néhány kilót? Nyárra új bikinit kell vennünk, mert ez már szűk lesz rád derékban. Ilyen éhes vagy, két kakaós csigát eszel reggelire?
Ki tudja? De a folyamat már elindult. A társak, akikkel belevágott a karantén alatt a kényszerű mozgásszegény életmód miatt felszaladt kilók ellen kezdett fogyókúrába (egy, az elhízástól nagyon messze álló testtel) a netről szedett „életmódváltásba”, elmaradnak. Már csak ő van. Ő maradt.
De ő nem tud megállni. Fogékony rá. Maximalista. Érzékenyebben reagál a külvilág elváráshalmazára. Ő ilyen. Nincs, ami megállítsa. A súlya folyamatosan csökken. Már néha elhangzik a számból, hogy talán már nem kéne tovább fogyni. Szemforgatás. Vállrándítás. A súly pedig nem áll meg.
Már aggódom. Már nem is sovány. Már vézna. Kifejezetten vézna. Látszanak a csontjai. A karján. A lábán. Hullik a haja. Csomókban. Nem akar fésülködni. Inkább összefogja a haját. Ilyet korábban soha nem tett. Szerette, ahogy a vállára omlott a haja. Meg az arcába. Ezzel az őrületbe kergetett. Bár most is az őrületbe kergetne vele!
Az arcáról eltűnt a derű. Elszürkült. Ingerlékeny lett. Annál is jobban, mint egy átlagos kamasz. Elbújik. A szobája mélyére. Alig lehet előcsalogatni. A napjai magányosan telnek. A társai értetlenül nézik, hogy mi történik. A lányok, akik vele együtt kezdték. Meg nem értett lesz. Kirekesztik. Elhajtják. A magány tovább nő. Kezd elhatalmasodni. Ha kérdezem, terel. Nem válaszol.
Aztán egyszer csak megjelenik. És segítséget kér. Teljesen váratlanul. Már nem számítottam rá. A remény… remény túl távolinak tűnt. Ajánlkozni pedig nem mertem. Mert eddig mindenre elutasítás volt a válasz. De most segítséget kér. Mert már nem bír felállni. Elesik. Szédül. Fél. Fél, hogy az utcán esik össze, és nem lesz, aki felemelje. A szemében félelem. Az enyémben is.
Vissza tudjuk fordítani? Meg tudjuk állítani?
Vissza lehet fordítani? Meg lehet állítani?
A történetet hamarosan folytatjuk.
Fotó: Shutterstock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
