Március 1-jén éjfélig kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak azokat a szerződéseket, amelyek már az új egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó törvény alapján születtek. A kórházakban napok óta áll a bál. Orvosok és szakdolgozók százai jelentették be, hogy nem írják alá a rendkívül előnytelen feltételeket. Ha ez megtörténik, teljes osztályok működése lehetetlenedik el. Most, a világjárvány kellős közepén.
Átlépte a 15 ezres határt az új típusú koronavírus áldozatainak száma Magyarországon. Észre sem vettük, hogy véget ért a második hullám, már be is jelentették, hogy elkezdődött a harmadik. Mindenki arra számít, hogy újabb rekordot dönt a következő két hétben a megbetegedések száma, a veszélyhelyzetet meghosszabbították, újabb lezárások lehetőségét lebegtetik, és a miniszterelnök kimondja: az eddigi legnehezebb hetek előtt állunk.
Csúcsterhelésre készülnek a kórházak. Kritikus időszak vár az egészségügyre, de a kormány szerint van elég ágy és van elég lélegeztetőgép is. Csak kérdés, hogy lesz-e elég ember, aki odaáll melléjük. Ez még ma sem biztos mindenhol. Az orvosok nagy része ugyanis nem akarja aláírni az új egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó törvény alapján szerkesztett előnytelen szerződését. Csakhogy, ha dolgozni akar, nincs más választása.
A törvény értelmében március 1-jével megszűnik az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státusza, és szolgálati jogviszonyba lépnek át. Azaz vagy új szerződést kötnek, vagy búcsúznak a munkájuktól.
|
Miért nem írják alá? Március 1-jével megszűnik az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státusza. Akik aláírják a szerződést, szolgálati jogviszonyba lépnek át. Az ezt szabályozó törvényt október 6-án fogadta el az Országgyűlés, ám azóta az érdekképviseleti szervek hathatós közbenjárásának köszönhetően számos ponton változott. Úgy tűnik azonban, mégsem eleget. Az általunk megkérdezett orvosok és ápolók embertelen, vállalhatatlan szabályokat emlegetnek. Az egyik ezek közül, hogy bár nyomatékosan kérték, a szakápolók bére nem emelkedik kellő mértékben. Lesznek, akik az átalakítások miatt rosszabbul keresnek majd, mint eddig. De kérdéses az orvosok ügyleti bérének helyzete is. Még napokkal ezelőtt is úgy tűnt, ügyeletben (amit sokszor önként vállalnak) akár kevesebbet is kereshetnek majd, mint egy átlagos napon, hiszen a törvényben csak egy minimum összeget határoznak meg, az intézmények ehhez képest maguk dönthetnek a bérezésről. |
Cikkünk születésének pillanatában már tudjuk, vannak, akik tényleg búcsúznak: a budapesti Szent Imre Kórház aneszteziológia és intenzív terápiás részlegének nagy része nem írja alá az új szerződést. 17 szakdolgozó és egyelőre 3 orvos döntött így, de a szám még nőhet. Országszerte több osztály helyzete is kérdéses, hétvégén még arról szóltak a hírek, hogy Szegeden akár 300 orvos is nemet mondhat az új szerződésre.
💔Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni, majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani….
Közzétette: Ibolya Vass – 2021. március 1., hétfő
Halkan kérdezem, mi a fene történik ebben az országban, és miért hagyjuk? Tavaly tavasszal minden este zúgott a taps. Úton-útfélen hálálkodtunk a „frontvonalban” harcoló egészségügyi dolgozóknak, akik azóta is ugyanúgy végzik a dolgukat. Értünk. Töretlenül. Hatalmas veszteségekkel számolva. Azon túl, hogy egyébként sem értem, miért nem becsüljük meg jobban ezeket az embereket, mondja meg valaki, hogy történhet meg, hogy korunk egyik legnagyobb egészségügyi válságának közepén azokkal szúrunk ki, akiktől konkrétan az életünk megmentését várjuk?
Tényleg csak akkor értékeljük, amit értünk tesznek, amikor megijedünk? Most miért egyedül kell küzdeniük a vállalhatatlan feltételek ellen? Az egészségügy nem a közös ügyünk kéne, hogy legyen?
Szerencsére ritkán járok kórházban. Idén ősszel sajnos mégis volt néhány köröm a gyermeksebészeten. A lányomat érte egy kisebb baleset, aminek következtében hetekig visszajáró vendégei voltunk az osztálynak. Leírhatatlan szakértelemmel, törődéssel és alázattal találkoztunk. Akkoriban már nem lehetett szabadon járni-kelni az intézményben, elkezdődött a második hullám, és néha nagyon sokat kellett várni az osztályok leterheltsége miatt, de mindig mindenkinek volt egy-egy kedves szava hozzánk.
Végtelen hálát érzek, amiért a szakmai profizmus mellett valódi emberséget is tanúsítottak. El sem tudom mondani, mennyire megkönnyítették a helyzetünket. Köszönettel tartozom nekik, amiért végül sokkal jobban alakult minden, mint hittük, és amiért a kislányom ma sem fél az orvosoktól.
Ha nem lenne pandémia, akkor is méltatlannak tartanám a helyzetet, ami elé állítják őket – orvosokat és szakdolgozókat egyaránt –, így meg különösen felháborítónak gondolom.
Amikor a koronavírus-járvány okozta túlterhelésre válaszul sürgős bérrendezést ígért a kormány, sokan üdvözölték a döntést. Az egészségügy évtizedek óta fuldoklik. Hogy ideje volt tenni valamit – nemcsak a hálapénz mérgező rendszere ellen, de a talpon maradásért is –, az nem is lehet kérdés.
Most mégis elkeseredett küzdelemről, zsarolásról, kényszerről és fájdalmas búcsúról szólnak a hírek. Kisemmizett, fáradt emberek állnak szemben a cinikus hatalommal, ami pontosan tudja, többségük végül beadja a derekát, mert felesküdött az élet védelmére. Szégyen, ami történik. Pedig nyilván lehetett volna jól is csinálni. Emberséggel, odafigyelve, lelkiismeretesen – épp úgy, ahogy azt az ágyunk mellett álló orvostól és ápolótól is elvárjuk, amikor szükségünk van a segítségére. Ők nem kérdezik, hogy megérdemeljük-e, csak teszik a dolgukat. Tegyük hát mi is végre.
Nyitókép: Freepik.
