Hajnaltól késő estig szolgálatot teljesíteni egy kisbaba mellett, miközben hosszú hónapokig rapszodikusak az éjszakák, közben vinni a háztartást, intézni a bevásárlást és a hivatalos ügyeket – aki csinálta, tudja, nem könnyű. Később sem jobb a helyzet amikor egy, esetleg több gyermeket kell hozni-vinni az intézményekből reggel is, délután is. Sok nő a nap végére azt sem tudja, hogy hívják, annyira fáradt, mégis, gyakran kapják meg a környezetüktől : neked könnyű, egész nap nincs semmi dolgod, hiszen otthon vagy! Olyan történeteket hoztunk, ahol a nők megpróbáltak változtatni a helyzetükön.
A látszat sok esetben tényleg ennyi: az asszony otthon van egész nap, a férj meg a munkahelyen robotol…
Arról sem a társadalom, de gyakran a közvetlen hozzátartozók sem vesznek tudomást, mennyi teendő van a négy fal között is, mennyi időt és energiát igényel a gyereknevelés, a háttérország megteremtése.
Az az elavult nézet ma is tartja magát, hogy munkának az számít, amit az otthonunktól távol, napi 8 órában végzünk. Így azok a nők, akik önszántukból vagy kényszerből a hivatásos anyaságot választják, gyakran válnak semmittevővé a társadalom szemében. Még akkor is, ha reggel hattól késő estik dolgoznak. Pedig a láthatatlan munkának ma már világnapja is van. És az európai adatok szerint a nők 2,5 -szer több láthatatlan munkát végeznek, mint a férfiak.
– 41 éves vagyok, egy 3,5 éves kislány anyukája. Falun élünk. Nem csak simán vidéken, ez igazi falu. Ganajszaggal, olykor lovasszekérrel az úton. És szeretem. Nem szeretem, imádom. Állatokat tartunk, nagy kertünk van – meséli Yvette.
– Dolgozom. Itthon. És próbálom a jövőnket alakítani a férjemmel együtt. A gyermekünknek átadni azt a tudást, amit mi is folyamatosan fejlesztünk. Állattartásról, növénytermesztésről, arról, hogy a kezünk koszos, a gumicsizmánk ganajos olykor. Ez a munkánk, szeretjük. Csináljuk, elfáradunk. – avat be.
– De amikor a férjem kollégái azt mondják „küldd az asszonyt dolgozni” … nincs válaszom.
Nem kerülték el a jószándékú megjegyzések Katalint sem.
– 2002-ben született az első gyermekem, sajnos egy ritka anyagcserebetegséggel, koraszülöttként. Az első fél évünk arról szólt hogy hetente, 2 hetente különböző orvosokhoz mentünk, később havonta, 2 havonta. Egyedül neveltem őt, ha hivatalos ügyet kellett intéznem, szüleim segítettek néha, dolgozni nem tudtam mellette.
– Azért a főiskolát befejeztem, leállamvizsgáztam mire 3 éves lett.
– Falura költöztem vele, Pestről. Lett egy férjem és gyorsan még 2 gyerekem, pár évig voltunk együtt, majd külön költöztünk. Addig sem sokat segítettek: se a férj, se a nagyszülők, onnantól meg aztán semmit. Esélyem sem volt elhelyezkedni valahol, ennek ellenére gyakran kaptam megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy ideje lenne dolgoznom, elmehetnék például a faluban a fűszer üzembe, 50 kilós zsákokat emelgetni.
– Az nem számított, hogy egészségügyi gondjaim vannak, és az sem érdekelt senkit, hogy egyszerűen nem tudom megoldani a suli-ovi köröket. Csak az, hogy miért nem dolgozom. – emeli ki Katalin.
– Próbálkoztam: voltam beugró egy helyi kisboltban, és itthon egy webáruházat csináltam, de ezt a környezetem nem vette észre vagy nem vette figyelembe – az itthon végzendő munka, a home office nem munka sokak szerint – mondja Katalin.
Amit te csinálsz, az semmi….
– Közel 10 éves kapcsolat után, stabil anyagi helyzetben, magas egzisztenciával vágtunk bele a gyermekvállalásba. Se éjjelem se nappalom nem volt évekig, elfelejtettem ki is vagyok én, mindennek alárendeltem magam. 8 év után elkezdtem kiégni. Elfáradtam – meséli Bianka.
– Akartam dolgozni, de senkire nem tudtuk a gyerekeket bízni, nagyon betegesek is voltak. 3 gyerek, 2-2 év különbséggel. Így maradtam otthon, de saját vállalkozást indítottam. Nulláról felépítettem valamit, ami nem tetszett a családnak és a rokonságnak.
– Állandó megjegyzéseket kaptam, hogy szó szerint idézzem „önmegvalósítok” gyerekek mellett. Ez volt az első pofon.
– Rengeteg volt a korlátozás: mikor jössz haza, hová mész, kész-e az ebéd, ki van-e takarítva. Leépültem anyagilag is.
Már a napi bevásárlásra is kérnem kellett, és el is kellett számolnom minden fillérrel.
Egyre több lett otthon a feszültség, ami végül tettlegességig fajult, ekkor tettem pontot a kapcsolat végére.
– Nulla forinttal, kisemmizve léptem ki a kapcsolatomból, a bíróságon pedig végül azt vágták hozzám, hogy otthon ültem és nem kerestem pénzt, így nem is jár nekem semmi.
Dolgozni vagy otthon maradni?
Sok nő hagyja ott a biztos, kiépített egzisztenciát, a megbecsülést, a stabil anyagi hátteret, amiért sok esetben évekig tanult. Mindezt a gyermekek miatt, a párja kedvéért, hogy aztán azt az erőfeszítést, amit otthon végeznek észre se vegyék, sőt, semmittevésnek bélyegezzék.
– Épp ez életem legnagyobb dilemmája jelenleg, vasárnap este volt nagy sírás miatta, hogy vajon helyes-e amit teszünk. 3 hónapja “főállású” anya lettem, egy évig még biztosan nem megyek vissza – mondja Anikó.
– A férjem felsővezető, nem vagyunk rászorulva az én fizetésemre, de közben itthon 6:30-22:00-ig vagyok “műszakban”. Egy személyben vagyok minden, de szó szerint minden. Annyit dolgozok, mint egy igásló, hogy biztosítsam a hátteret és közben ott a brutal társadalmi nyomás, hogy “te nem dolgozol, otthon vagy”.
– A férjem nagyon hálás mindenért, mindenhol elmondja, hogy milyen háttérországot biztosítok neki, hogy nélkülem nem menne, hogy mennyivel többet jelent ez a családi nyugalom, mint az a pénz, amit én is hazahoznék. – mutat rá Anikó.
– Könyörög, hogy szarjam már le ki mit mond, ha nekünk ez így jó, és jól működik. De egy dolog mondani, és egy dolog átélni.
A kedvenc mondataim közül kettő: 1. Téged hívlak már, mert te ráérsz. 2. Neked könnyű, a te férjed jól keres.
Amikor az is semmibe vesz, aki segíthetne
A társadalmi nyomás mellett természetesen nagyon sokat nyom a latba az is, hogyan áll társához a férfi. Megbecsüli-e, amit a párja otthon tesz, vagy észre sem veszi. Anikó esetében a férj támogató partner, Ildikó azonban ezt nem mondhatja el párjáról, pedig ő ráadásul tényleg dolgozik is.
– Egy fejvadász ügynökségnél dolgozom, 100%-ban itthonról – meséli Ildikó.
– Szeretem, hogy végre többet tudok a gyerek napjairól, imádom, hogy nem kell sminkelni, rohanni, hogy legyen parkoló hely, vagy hallgatnom a többiek (15-18 fő) csevegését az irodában. Pozitív lenne, ha a férjem nem gondolná azt mindenről, hogy majd én megcsinálom, mert úgyis otthon vagyok…
– A jövedelmem nem sokban marad el az ő bérétől, mégis azt hiszi, hogy nekem nincs más dolgom, csak a háztartás és a gyerekek. Gyakran hallom, hogy az én időmbe belefér… Nem is értem! Azt érezteti folyamatosan, hogy én nem végzek igazi munkát…
Az otthon maradó anyákon nagy a nyomás. Amellett, hogy meg kell küzdeniük a mindennapok nehézségeivel, folyamatosan szembe kell nézniük a kritikákkal is. A burkolt, vagy kevésbé burkolt megjegyzésekkel, hogy nem csinálnak semmit, és ideje lenne visszatérniük a munka világába.
Pedig a háztartás, a háttérország megteremtése, a gyereknevelés is munka. Olyan munka, ami nem ér véget a nyolc óra letelte után sem.
Vajon mikor érik meg a társadalom arra, hogy ezt elismerje? Erről is beszélünk a május 30-i Női Váltó Fesztiválon. Ha érdekel, hogyan helyezheted magad jobban a középpontba, hogyan indulj el, ha válás előtt állsz vagy éppen milyenek a nőbarát munkahelyek, ott a helyed! Ez a nap csak rólad szól! Workshopok, divatbemutató, énmárka építés.
Nézd meg a programot és tarts velünk!
kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
