Barion Pixel Skip to content

Fontos titok derül ki a Star Wars egyik, most árverezésre kerülő forgatókönyvéből

Árverésre bocsátják májusban Angliában az első Star Wars-trilógiában a Darth Vadert alakító, tavaly elhunyt David Prowse A birodalom visszavág című epizódhoz készült forgatókönyvének példányát. Ebből kiderül, hogy a történet egy fontos részét még a szereplők elől is eltitkolták.

 Prowse fekete ruhában és a hírhedt sisakban játszotta a sötét nagyurat a Star Wars-trilógiában, de a karakter hangját James Earl Jones adta a szerephez, és az ő szájából hangzott el a híres sor is, amelyet Luke Skywalkernek mondott: „Én vagyok az apád”.

Prowse forgatókönyvében nem szerepelt ez a sor, más szöveg volt helyette. „Luke, mi leszünk a leghatalmasabbak a galaxisban. Mindent megkaphatsz, amit csak akartál…ne ellenkezz… ez a sorsod” – olvasható a forgatókönyvben.

Andy Stove, az árverést szervező East Bristol Auctions vezetője a CNN online kiadásának elmondta, hogy az alkotók a szereplők elől is eltitkolták, hogy Darth Vader Luke apja, nehogy kiszivárogjon a forgatásról, és csak 3-4 szereplő tudott róla.

Az amerikai James Earl Jonest azért kérték fel arra, hogy Darth Vader hangja legyen, mert Prowse brit kiejtése nem illett a szerephez. Stove szerint Prowse az 1977-ben forgatott Star Wars: IV. rész – Egy új remény felvételeikor nem is tudott arról, hogy nem az ő hangján szólal majd meg Vader és meglepődött, mikor később ezzel szembesült. A színész forgatókönyvpéldányát, amelynek minden lapján szerepel a Vader felirat, 2500-4000 fontra (1-1,7 millió forintra) becsülik.

Az árverést május 4-én, a Star Wars-napon tartják, a dátum angolul (May the fourth) a Star Wars híres mondását idézi: May the force be with you (Az erő legyen veled).

Forrás: MTI.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely