„Mondj nekem egy dolgot, amiről jó lett volna, ha valaki mesél a várandósság, szülés, vagy a gyermekágyas hetek előtt!” – így szólt Kiss-Jakabfy Eszter dúla felhívása, amit egy zárt női csoportba tett fel. A tanulságos, gyakran fájdalmas válaszok ugyanazt mutatják, mint a saját tapasztalata: sok a tévhit és kevés a hiteles információ a fejekben.
„Ha ezt előre tudtam volna…!” – az életben sokszor, sokféle helyzetben hangzik el ez a felkiáltás, de a legfájóbb talán az élet megismételhetetlen és felejthetetlen eseményével, a szüléssel kapcsolatban rádöbbenni, hogy másként, jobban is történhetett volna.
Vagy legalább felkészültebben, információkkal felvértezve vághatott volna bele a nagy kalandba, amit a gyermekvállalás kezdete jelent. Kiss-Jakabfy Eszter dúla az egyik zárt női Facebook-csoportban tette fel a kérdést,
kinek milyen információ hiányzott volna és a rengeteg, nagyon különböző válasz megmutatta, mennyi mindent nem tudnak a folyamatról még a „legilletékesebbek”, a várandós anyukák sem.
Kiss-Jakabfy Eszter saját magát hozza fel példának arra, milyen könnyű úgy felnőni, hogy az ember minimális tudással rendelkezzen a női létről.
– Visszanézve számomra is hihetetlen, hogy milyen keveset tudtam tíz éve a saját testemről… A családunkban soha nem beszéltünk ilyesmiről, barátnőim nem nagyon voltak, mert fiúk között nőttem fel,
én voltam az élő példa arra, hogy mi, nők mennyire nem vagyunk képben a saját testünk működését illetően – mondja.
Ma már, hosszú önismereti és szakmai munka után ő segít másoknak, hogy a várandósságot, a szülést, és a gyermekágyas időszakot úgy élhessék meg a hozzá forduló nők, ahogy szeretnék. – Sok mindent elmond, hogy
ritkán keresnek meg nők az első szülésük előtt, 80 százalékban a korábbi rossz tapasztalataik miatt, a második, harmadik szülésükre készülve fordulnak hozzám.
Vagy akkor, ha a környezetükben találkoztak nagyon jó vagy nagyon rossz szülésélménnyel – mondja Eszter. Szerinte a média által közvetített kép miatt sem kerül a megfelelő helyre a fejekben a szülés.
Unikornispukitól az erőszakig
– A médiában gyakorlatilag csak a két véglettel találkozunk a szüléssel kapcsolatban: vagy rózsaszín, unikornispuki-illatú, csillámfelhőben úszó, „kilélegeztem a gyereket” típusú szülésekről hallunk, vagy borzasztó, bántottak/megerőszakoltak szüléstörténetekről. Pedig ez a két véglet a tapasztalatom szerint legfeljebb a 15 százalékát teszi ki a szüléseknek, a maradék 85 azonban nem jelenik meg sehol.
Ezért aztán rengeteg az általánosítás, a tévhit, a tabusítás – véli a szakember, aki szerint sajnos még mindig nagyon kevés a nők tudása arról, mi történik a szülőszobában és otthon, az újszülött mellett.
– Ha az ember csak egy sima kórházi felkészítésre megy el, ami nagyon sokszor szinte kizárólag a kórházi protokollról, az „így szoktuk”-ról szól, már sokkal felkészültebb lesz, mint a nők nagy része -, mondja.
Eszter kiemeli, hogy természetesen hiteles forrásokra gondol, amikor informálódásról beszél, mert leendő édesanyaként könnyű belekeveredni a kismama-fórumok és a kéretlen jótanácsokat osztogató ismerősök – egyébként kifejezetten ártalmas – hálójába.
– A legfontosabb, hogy lesöpörjük magunkról az elvárásokat – a külvilág felől érkezőket és a saját magunk felé támasztottakat is. Ezek csak elbizonytalanítanak, saját magunkban is, ellenben a hiteles, biztos helyről szerzett tudás magabiztosságot ad -, tanácsolja a tapasztalt dúla.
Nem kell minden dúlával jurtában meditálni
Eszter elmeséli, hogy már magáról a hivatásáról, a dúlákról is sok tévhit kering, a legtöbben például nincsenek tisztában a dúlák kompetencia-határaival, azaz hogy mit tehetnek és mit nem a szülés során.
– Az egyik leggyakoribb sztereotípiával ellentétben nem minden dúla gyűlöli az egészségügyiseket, és ez fordítva is igaz. Nem ellenfelek vagyunk,
mi nem helyettesítjük, hanem kiegészítjük az orvosok, szülésznők munkáját (annál is inkább, mert nincs egészségügyi végzettségünk). A kórházi dolgozók pedig gyakran hálásak is a jelenlétünkért.
Bár sokak fejében ez a kép él, nem kell minden dúlával jurtában meditálni és tüzet ugrani. Nemcsak egyféle dúla létezik, mi is különbözők vagyunk, és nem mindegyikünk spirituális beállítottságú. Valamint nem kell egy kisebb ház árát rákölteni, hogy az ember dúlával szüljön -, világosít fel.
Eszter posztjára sok-sok válasz érkezett, a sokak által fogalom szinten sem ismert szülészeti erőszak témájától a praktikus dolgokig, többségével már találkozott a munkája során.
Sokan például meglepődnek azon, hogy szülés közben természetes a hasmenés és a hányás, pedig ha belegondolunk, teljesen logikus: ha kiürül a gyomor, több hely jut a babának…
A nők nem tudják azt sem, hogy a vajúdás közbeni evést, ivást tiltani teljesen szembe megy a nemzetközi és a magyar szakmai protokollal (utóbbiból egyébként a COVID óta nincs is hivatalosan érvényben lévő változat).
Kritikus témakör a gyermekágyi időszak is, amelynek fontossága finoman szólva is alulreprezentált a közbeszédben.
– Ilyenkor nem ciki pihenni, nem ciki segítséget kérni, és hagyni, hogy kiszolgáljanak. A régi magyar szokáskörben volt egy mondás: a gyermekágy két hét az ágyban, két hét az ágy szélén, és két hét az ágy mellett.
Persze nem kell feküdni két hetet sem, a legtöbben nem is akarnak, de az fontos, hogy ne várjunk el túl sokat magunkról ebben az időszakban, mert az nem erről szól – mondja Kiss-Jakabfy Eszter.
Segítség lehet egy „gyermekágyas terv” előzetes megírása, amikor a család sorra veszi a lehetőségeit, hogy kikre és miben számíthat ebben az időszakban, például a rokonokra vagy egy gyermekágyas segítő dúlára.
És most jöjjön egy kis válogatás az édesanyák hozzászólásaiból, amit arra a kérdésre adtak, mi az, amiről jó lett volna, ha előre tudnak!
„Megkímélt volna pár évnyi altesti kellemetlenségtől,
ha valaki elmondja, hogy a gyermekágy ideje alatt baromi fontos pihenni. Hogy szülés után a megváltozott aktivitás/emésztés/szoptatás miatt olyan székrekedésed lehet, hogy segítség nélkül nem tudsz üríteni – viszont az erőlködés remek sérvet csinál. Szülés után nem nyomunk, semmit. Glicerines kúp. Ennyi lett volna.”
„Melltartóbetétről jó lett volna szülés előtt hallani.”
„Hogy a gyermekágy nem 6 hét, és jobban kell(ene) rá készülni, mint a szülésre.
Hogy nem az orvosban kell bízni, hanem a saját testemben.”
„Az is ’mókás’, hogy szülés után a tested abszolút közügy. Aki bejött a szobába, szó nélkül megnyomkodta a mellem, benézett a takaró alá, császár után megnyomkodta a hasam, … a harmadiknál jöttem rá, hogy ez nem OK. Illetve én (sok egyéb mellett)
azzal is küzdöttem, hogy az egész szüléssel úgy voltam, ahogy nagyjából mindenki: „a baba jól van, a többi meg mindegy”. És nem mindegy.”
„Jó lett volna többet tudni a szülés alatt előforduló lehetséges beavatkozásokról es arról, hogy
ha a doki valamit kijelent („megvan a tágulás, burkot repesztünk”) az nem mindig olyan dolog, amit a megkérdezésed nélkül tett is követhet, ahogy előtte az oxitocin bekötése, vagy kitoláskor a hasbakönyöklés sem az.
Azt is jó lett volna, ha valaki elmeséli, hogy a szoptatás az első hetekben nem unikornispuki, ami a csodálatosan bimbózó anyai ösztönöm nyomán magától sikerül, meghitten és fájdalommentesen, hanem fájdalmas, küzdelmes, és temérdek infó kell hozzá jókor, jó helyen, hogy sikerüljön.”
„Soha senki nem mondta, hogy szülés után bő egy évig gyulladás lesz az ujjperceimben, és ez teljesen normális, ezért a kutya nem fog vele foglalkozni. Plusz 1: a jégbetét zseniális találmány, de édeskevés a nedvszívóképessége a szülés utáni napon. Tedd Tenabugyiba!”
„Jó lett volna, ha valaki elmondja, mennyire tud fájni hetekig a jó szoptatási technika ellenére a szoptatás, hogy 6 hétig ülni alig fogok bírni, hogy minden vécén töltött pillanat felér egy mini szüléssel,
hogy vegyek nagy teherbírású babakocsit, mert a lányom 5 hónaposan 9 kg is lehet, hogy rengetegen fogják duruzsolni a füledbe a felesleges dühítő ’így kell csinálni’ technikákat, annak ellenére, hogy nem kérdeztem, hogy mindenki elfelejti a neved és mindenkinek ’anya’ leszel, hogy mindenki azt fogja szajkózni, hogy igenis csak anyatejjel kell etetni a csöppet, mert az a legjobb neki, de piszkosul fáj és nincs elég tejed, ezért beszerzel egy mérleget, majd onnantól minden egyes etetés méréssel kezdődik és fejeződik be, és
hónapokba telik mire sok kiborulással és hatalmas kudarcnak megélve a saját mentális egészségem érdekében nagy nehezen el kell engednem a szoptatást.”
„Hogy vajúdás közben sokat kell inni. És ha nem engedi meg a doki, hogy igyál, nem szabad szót fogadni.”
„Azokról a bizonyos nem romantikus dolgokról mindenképpen beszélni kell!
Ha anyu nem mesél el nekem mindent, ami az én születésemkor történt és amikről még hallott, lehet, hogy trauma lett volna az első fiam születése csoda helyett.”
„Azt, hogy mi az a szülészeti erőszak, mert ha tudom, valószínűleg nem esünk át rajta mi is.
Nem lett volna fel nem ismert kötődési zavar, ami miatt a gyerekem két éven keresztül 0-24-ben szopizott. Ami miatt úgy kimerült a testem, hogy elvisz a mentő, mert majdnem leállt a szívem.”
„Szívesen vettem volna, ha az érzéstelenítő mellékhatásáról is tájékoztattak volna, hogy fájásgyengeséget okoz és megzavarhatja az egész szülés ritmusát, vagy ha a császár utáni hegmasszást szóbahozzák.”
„Nekem senki nem mondta, hogy császár utáni hüvelyi szülésnél rögtön van egy betapintásos vizsgálat, amikor az orvos gyakorlatilag az egész kezét belém pakolja majd. Rosszabb volt, mint maga a szülés bármelyik része.”
„Azt sem mondta senki, hogy a házasélet hat (tizenegy…) hét után se fog menni, mert a kilenc hónap alatt, meg a szülés óta annyi hormonális és fizikai változás történt a testemben, hogy kell a regenerálódás.
Azt hittem, letelik a hat hét és azonnal egymásnak esünk. Nem. Nagyon nem…”
„A szülés utáni otthoni nehézségekről, hogy bizony lesz, hogy együtt fogok bőgni a gyerekkel, és hogy felvállalhatom a negatív érzéseket. Hogy hogyan kezeljem a mindent jobban tudó, ’csak jót akarok neked, ezért ontom rád a hülye tanácsokat’ embereket. Alapból egyik fülemen be, a másikon ki az ilyen, de a szülés után annyira más állapotban voltam hónapokig, hogy minden rosszul esett.’
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
