Csak tegnap négy ismerősömről derült ki, hogy elkapta a koronavírust. Neveket, arcokat tudok kapcsolni a számokhoz. Sajnos napról napra többet, miközben egyre fáradtabb vagyok. Szintet lépünk, de nem biztos, hogy felékszültünk rá.
Gyönyörű napsütéses ősz van odakint. Jó lenne sétálni egy nagyot a parton, mégis nehezen veszem rá magam, hogy kimozduljak. Nem vagyok vírusszkeptikus, és a járványtól való rettegés is távol áll tőlem, ma mégis sérülékenyebb vagyok. Kezdem úgy érezni, hogy (újra) fordulóponthoz érkeztünk. Mind egészségügyi, mind lelki értelemben.
Míg tavasz óta csupán egy-két nagyon távoli ismerősöm kapta el az új típusú koronavírust, tegnap reggel négy olyan betegről hallottam, akikkel, ha nem is mindennapos, de közvetlen kapcsolatot ápolok. Egyikőjükkel sem találkoztam az elmúlt hetekben, a hírek mégis arcul csaptak. Főleg, mert tudom, hogy közülük senki sem vette félvállról a veszélyt. Van köztük húszas és a nyolcvanas éveiben járó beteg is – szuper emberek, akiket ismerek, akikkel vannak közös történeteink, akik így vagy úgy, de részei az életemnek. Akik tényleg nem csak számok.
| Éjfélkor újra életbe lépett a rendkívüli jogrend. Jön az éjjeli kijárási korlátozás, bezárják a szórakozóhelyeket, a színházakat, mozikat jóval kevesebben látogathatják egyszerre, mint eddig, tömegközlekedési járatokat sűrítenek, újra ingyenes lesz a parkolás és szigorodnak a büntetések is. |
Sosem mondtam olyasmit, hogy nem hiszek a vírusban. Azt viszont igen, hogy meg kell tanulnunk együtt élni vele. S bár ezt most is így gondolom, a halálozások emelkedő száma és a saját közvetlen környezetemben napvilágra került esetek most mégis kibillentettek az egyensúlyomból. Félreértés ne essék, nem gondoltam, hogy velem, velünk, velük nem történhet meg. De gondolni és átélni általában nem ugyanaz.
Egy pszichológus ismerősöm szerint természetes reakció, hogy egy ponton elkezdjük eltolni magunktól a valóságot. Nem fogadjuk be az újabb és újabb híreket, mert csak lejjebb és lejjebb nyomnának.
Elfordulunk az igazságtól, mert túl kell élnünk. Jogos önvédelem ez is, csak épp nem biztos, hogy jól segít.
Ma döbbentem rá, hogy velem is ez történt. Tavasszal még ultraóvatosan közlekedtem a világban, nyárra viszont belefáradtam az állandó szorításba és jobban elengedtem magam. Nem annyira, mint bármikor máskor előtte, de lássuk be, csak elvi – és gazdasági – szinten érintett a vírus. Miután szerencsére hónapokig senki sem kapta el a környezetemben, azt gondoltam, lazíthatok kicsit. Ez nem azt jelenti, hogy a maszkviselés elleni lázításba vagy vírustagadásba kezdtem volna, egyszerűen csak azt, hogy tényleg vesztettem a fegyelmemből. Ami egyrészt nyilván nem túl hatékony, ha az ember minél nagyobb eséllyel szeretne egészséges maradni, másrészt nem meglepő. Elfáradtam. Kiégtem. Ahogy mindenki.
Én nem vagyok erőszakos típus, de szerintem nem véletlen, hogy az egészségügyi személyzet és az oktatásban dolgozók is egyre nagyobb mértékű agresszióról számolnak be.
Ütik, rúgják őket a szülők, kiabálnak velük a hozzátartozók. Az első vonalban állnak mind, a szabályokat nem ők hozzák, de rajtuk csattan a legtöbb pofon – és még így is erőn felül teljesítenek.
Tavasszal minden este tapsolt az ország. Pizzát, salátát küldtünk a kórházakba, hősöknek neveztük azokat, akik a frontvonalban állnak. Aggódtunk az egészségükért, és hálásak voltunk a helytállásukért. Mára nemcsak a hol gyengébb, hol erősebb fegyelem, de az egymás iránt tanúsított figyelem is elfogyott. Úgy tűnik, kifogytunk az empátiából, pedig a számok azt mutatják, hogy az eddig eltelt időszak csak a főpróba volt. Cikkünk születésének reggelén 84 új halálos áldozatról számoltak be a hírek. Napról napra többen mennek el.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, Szlávik János szerint a második hullámban emelkedett azoknak az aránya, akiket a lélegeztetőgépről sem lehet megmenteni. A náluk kezelt betegek 40-45 százaléka meghal, és ez valóban ijesztő adat. Rosszabb a helyzet, mint márciusban – nemcsak a világban, de a lelkünkben is. Ha nem tudunk valahogy megerősödni, nehéz karácsony elé nézünk.
Fotó: Freepik.
