Javuló tendencia mutatkozik az EU-n belül a nők keresetét illetően, de messze van még a nemek közti egyenlőség. A nők helyzete az üzleti életben és a munkaerőpiacon még mindig nehéz, de azzal, hogy beszélünk róla, már jó irányt mutatunk. Az intézményes támogatás mellett kiemelt szerepe van a pártfogó csoportoknak, női vállalkozói eseményeknek, és az olyan vállalkozásoknak, mint például a Billingo, akik kiállnak az ügy mellett.
A bérszakadék mértéke – nézzük a számokat
A nők minden foglalkoztatottsági kategóriában átlagosan 17%-kal kevesebbet keresnek, a bruttó órabérük pedig a KSH adatai szerint 16,3%-kal kevesebb, mint a férfiaké, a topvezetők pedig kevesebb, mint 10%-a nő.
Az Európai Parlament 2021-es adatai arról tanúskodnak, hogy a nők óránként ma még mindig 12,7%-kal kevesebb pénzt keresnek az EU-ban a férfiaknál, miközben az elvárások minimum ugyanakkorák, legyen szó foglalkoztatottakról vagy vállalkozókról. Sőt, az anyaság, a háztartás vezetés és az önmegvalósítás terén is nagyobb ütemben nőnek az elvárások, mint ahogy a bérszakadék csökkenne.
Ezért kell megragadni minden alkalmat, amikor szűkíthető ez a szakadék, és a női vállalkozók esélyein lehet tolni egyet.
Annak, hogy miért keresnek még 2023-ban is kevesebbet a nők a statisztikák alapján, számos oka van. Az egyik a klasszikus hátrányos megkülönböztetés, amikor az inkorrekt munkáltató ugyanazzal a végzettséggel és szakmai rátermettséggel egyszerűen kevesebb pénzt ítél a nőknek, mint a férfi kollégáknak.
Emellett ott van még, hogy az alacsonyabb jövedelmű ágazatokban alulreprezentáltak a férfiak, részmunkaidős állásokat pedig inkább a nők vállalnak. Többnyire a családi kötelezettségeknek tesznek ilyenkor eleget a nők, és ha az otthon elvégzett, “fizetetlen” munkát is beszámoljuk, akkor összességében ráadásul egy nő több órát tölt munkával egy héten, mint egy férfi, a jövedelme mégis alacsonyabb.

EU-s irányelvek
A bérszakadék csökkentése nemcsak morális és etikai kérdéseket feszeget, hanem a gazdasági vérkeringésnek is jót tesz. Ha lehet hinni az EU-s számításoknak, akkor az 1%-os bérszakadék foltozás a bruttó hazai termék 0,1%-os növekedését eredményezné.
Az 2023 márciusában elfogadott új jogszabálya értelmében a jövőben a cégeknek nemi szempontból neutrális bértáblákat kell majd megállapítaniuk, és a felvételtől a nyugdíjig az eddigieknél kedvezőbb feltételek érintik majd a nőket.
Támogatás a női vállalkozóknak
Az Opten adatai szerint a magyarországi vállalkozások közül kis híján 170 ezret férfiak tulajdonolnak, míg alig túllépve a 70 ezret vannak jelen a női tulajdonosok.
A vállalkozói szektorban sem könnyű nőként boldogulni, a sok éves hátrányos megkülönböztetés miatt kiemelten fontos lenne, hogy több hátszelet kapjanak. Egyre több szolgáltató ismeri fel, hogy ahhoz, hogy a nők kellő motivációt érezzenek magukban vállalkozás indításához, a noszogatásnak nagy szerepe van.
Óriási szél a vitorlában: a közösség ereje
Beszélni fontos a téma minden kis fonaláról, tenni a jobbért pedig még fontosabb. Számos női vállalkozókat támogató esemény van már Magyarországon, de azért Dunát még nem lehet velük rekeszteni.
A Női Váltó Magazin viszont 2023-ban is megtartja nívós fesztiválját, amelyen a döntés szabadsága lesz a fő narratíva. Emellett tapasztalatokat osztanak meg a nőbarát munkahelyek mindennapjairól és olyan, női vállalkozókat érintő mindennapi problémákról, mint az önértékelési problémák, a megfelelési és növekedési kényszer vagy a hatékony stresszkezelés.
Lesz előadás a brandkezelésről, a külföldön újrakezdésről, Sárospataki Albert, a Billingo CEO-ja pedig újratervezésről, a bukásban rejlő felhajtóerőről és sikerről beszél majd.

A vállalkozói közösség kikerülhetetlen, pótolhatatlan részei a nők, és nagyon sok területről hiányzik még a női jelenlét.
“Ezt erősítendő ragadjuk meg az alkalmat mi is a Billingónál, és veszünk részt ezen a hiánypótló fesztiválon, mert tudjuk, hogy itt valóban értéket teremthetünk, és higgyétek el, el fog indulni valami egy jobb úton. Reméljük, találkozunk a Női Váltó Fesztiválon!” – mondta Sárospataki Albert.
Fotó: Billingo
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.




