Nem tanult üzletvezetést, fogalma sem volt arról, hogyan kell könyvelni, üzleti tervet írni, ő csak szép cipőket szeretett volna tervezni. A járvány a vállalkozását is érintette, mégis ez az időszak segítette abban, hogy átértékelje a márkáját és annak hátterét. Vágó Réka, Magyarország elsőszámú cipőtervezője szerint az emberek többsége nem olyan lábbelit hord, amilyet kellene – az esztétikumot vagy a saját ízlést többnyire feláldozzuk a praktikum és a kényelem oltárán.
Emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt a Szex és New York első mozifilmjében az a jelenet villant fel a szélesvásznon, amikor Carrie Bradshaw kinyitja a hatalmas gardróbszekrényét, a terem összes női nézője egy emberként sóhajtott fel. Hiába, gyarló népség vagyunk, mi nők, szeretjük a szép ruhákat, cipőket, és a többségünk, ha tehetnénk, egy egész szobát alakítanánk ki a teljes ruhatárunknak, amelyben kiemelt helyet kapnának a cipőink.
Vágó Réka kislányként nem álmodozott cipőkről, bár kifinomult és egyedi stílusa már akkor megvolt – sokkal jobban vonzotta a táncos élet. Miután kilencévesen a Balett Intézetből kisebb pocakja miatt – tehetsége és hajlékonysága ellenére – eltanácsolták, a versenytáncosoknál kötött ki, legnagyobb örömére. Csaknem 15 éven át táncolt amatőr kategóriában, majd a profi kategóriára való váltás helyett a tervezést választotta. Tanult a London College of Fashion falai között fél évig, diplomát pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett. Saját márkáját 2005-ben indította el REKAVAGO néven – mára az ország legismertebb cipőtervezője. Mondhatjuk, a magyar Jimmy Choo.
„Cikáztak a gondolataim, mi szeretnék lenni”
– Amikor már közelítettem ahhoz a korhoz, hogy dönteni kellett az iskolaválasztásról, nekem csak cikáztak a gondolataim azzal kapcsolatban, mi is szeretnék lenni. Akkoriban gyakran változtattam az elképzelésem: egyiptológus, régész, profi röplabdázó vagy lakberendező szerettem volna lenni. De felmerült annak a lehetősége is, hogy az iparművészetire menjek – kezdi Réka.
– Rajzolni mindig szerettem, a szépérzék, a stílus, a kreativitás pedig több vonalon is jelen volt a családban. Az egyik nagymamámnak egészen izgalmas volt az ízlése, a másiknak különleges volt a stílusérzéke, az egyik dédim festett. Az más kérdés, hogy a szépérzék, a művészi tehetség senkinél nem tört annyira felszínre, hogy abból is éljen meg. Végül az öcsém és én is kreatív vonalon választottunk hivatást, ő festéssel és 3D grafikával foglalkozik, én pedig elindultam a cipőtervezés irányába. Annak ellenére, hogy a szakma hazai hagyományai miatt egy időben szinte minden harmadik-negyedik ember cipész volt az országban, a mi családunkban egy sem akadt. Arra azonban soha nem gondoltam, hogy egy nap majd vállalkozást fogok vezetni, így a gyermekem egy dolgot biztosan tanul majd az iskolában, közgazdaságtant.
Én csak arra vágytam, hogy szép cipőt tervezhessek, de hogy majd számlát is kell kibocsájtanom, könyveléssel is kell bajlódnom, és üzleti tervet is kell írnom – arra nem gondoltam. Az más kérdés, hogy mára zsigerből jönnek, beletanultam ebbe is.
Réka szerint a családjából hozza azt a „túlélő vonalat”, amely a legnehezebb pillanatokban is olyan erőt ad neki, hogy semmilyen akadályt nem tart leküzdhetetlennek. Amikor húszas éveinek elején, életében először külföldre utazott, hogy fél évet egy londoni egyetemen töltsön, nem a szakmáról, hanem a marketingről, a vállalkozásvezetésről tanult a legtöbbet. Mint mondja, a cipőtervezés fortélyainak elsajátításához nem kell külföldre utazni, idehaza is nagy tudású szakemberektől tanulhatunk, arról viszont, hogy hogyan kell felépíteni, vezetni, fenntartani egy céget, Londonban sokkal több tudást szerzett, mint itthon.
Emellett, életében először távol a biztonságot adó szeretteitől, idegen nyelven, magára utalva kellett boldogulnia egy metropoliszban. Az ösztöndíj végeztével feltette magának a kérdést: Budapesten vagy Londonban képzeli el a hosszú távú jövőjét. Mivel hazánk akkoriban még nem volt uniós tagálam, ráadásul továbbra is egyedül magára számíthatott Angliában, hazatért, majd nem sokkal az egyetem elvégzése után létrehozta a saját márkáját.
Mint minden vállalkozó, ő is küzdött nehézségekkel, ráadásul az élet állandó változásai miatt folyton újabb és újabb próbatételeket kellett kiállnia. Az elején kizárólag egyedileg rendelhető modelleket értékesített a REKAVAGO brand, így azonban mindenkinek várnia kellett a cipőjére. Ebből a hibából tanulva, saját szalont nyitott, és befektetőt keresett a növekedéshez. A márkája persze még mindig az egyediségre épül, igaz ez akkor is, ha a vásárló a világ másik pontján szeret bele egy modellbe és online rendeli meg a vágyott cipőt.
Mint mondja, olyan nagy már a tapasztalata és széles a kaptafagyűjteménye, hogy a vásárló a cipőméretével és egy, a lábáról küldött fotóval a neki legjobban passzoló modellt rendelheti meg Budapestről. Szerinte a know-how jól működik, a cipőit már nagyon sok lábon látta, így nagy eséllyel elkerülhető, hogy valaki olyan modellt vesz, amelyben kényelmetlen percek, órák várnának rá.
Amikor nincs kiszállás a mókuskerékből
A cipőtervezés egyedi, kreatív, de többnyire 24 órán át tartó munka. Réka mindig dolgozik, soha nem hiányzik a táskájából a jegyzetfüzet és a toll, és ha olyat lát, ami beindítja tervezői fantáziáját, azt azonnal lerajzolja, lefotózza vagy leírja.
– Szeretem az újabb modelleket egy témára felfűzni. Inspirációt többnyire utazásból és az emberek megfigyeléséből szerzek. Nézem, a többi ember hogyan reagál a világra, mit viselnek, hogyan párosítanak színeket, anyagokat. Nagy hatással vannak rám is a japán fiatalok, akik egészen elképesztően kombinálják a márkákat. Nem véletlen, hogy a fél divatvilág onnan inspirálódik. Rendkívül izgalmas, ahogy mindent mindennel kevernek, merészek, vagányok. A kollekciók tervezései azonban nemcsak nálam, hanem globálisan is átalakultak – mondja.
– A kialakult, több évtizedes rendszer szerint egy évben két szezonális kollekciót mutattak be a divatházak. A fast fashion egyre nagyobb térhódításával azonban ez változni kezdett, és nem tűnik úgy, hogy ez az instant világ visszarendeződne. Ma már akár két-három hetente kijön egy új minikollekció, amely a vállalkozások szempontjából pozitív, mert jobb a cash flow-juk, nem kell sok cipőt gyártani egyszerre, így talán kevesebb is marad meg. Én magam is mindig odafigyeltem arra, hogy ne essek bele a túltermelés hibájába, ne porosodjon a polcokon a cipő és minimális legyen a felesleg. Ma már én sem koncentrálok két nagy kollekcióra, hanem több kapszula-kollekcióval és egyedi megrendelésekkel dolgozom – teszi hozzá.
Esztétikum kontra praktikum
Nem mehettem el amellett, hogy megkérdezzek egy szakértőt, vajon a magyarok megfelelő cipőt hordanak-e, különösen annak tükrében, hogy tudjuk, a mozgásszervi panaszok vezető egészségügyi problémáknak számítanak, a túlsúlyról már nem is beszélve.
– Sajnos a magyarok többsége nem olyan cipőt hord, amilyenre szüksége lenne, de sokan nem is tudják, miért van ez így. Lehet az egy rejtett betegség, vagy egy furcsa lábforma, esetleg lábméret.
Lehet, hogy sokan nem értik, miért nem megfelelő a 37-es lábukra a 37-es cipő, miközben azzal sincsenek tisztában, hogy a magas lábfej mennyire befolyásolja például a cipőválasztást. Mivel olyan vidéken élünk, ahol muszáj cipőt hordanunk, télen bakancsot, csizmát húzunk, vannak átmeneti lábbelijeink, fontos, hogy olyat vegyünk, amely nem deformálja a lábfejünk, vagy akár a testünk más részeit. Ez sokszor nem pénz kérdése, és nem véletlen a mondás sem, hogy cipőt csak olyan cipőboltban szabad venni, ahol kérhetünk szakértői segítséget is – válaszol.
A magyar cipőtervező szerint az életmód mellett sokszor a kortól is függ, hogy belátjuk-e, az esztétikumnál olykor fontosabb a kényelem és a praktikum. A pandémia sokakat rádöbbentett arra, hogy a magas sarkú bár szép és elegáns, mégis a lapos cipő kényelmesebb, amiben nem kell feszengeni, viselkedni, újabb stresszhelyzetet magunkra kényszeríteni. Mert mi tagadás, egy magas sarkúban többnyire szerepet játszunk.
Munkába már Réka se vesz fel magas sarkút, azt megtartja az alkalmakra, és ahogy látja, az ügyfelei többsége is hasonlóan gondolkodik. Soha korábban nem adott el annyi lapos és középmagas sarkú cipőt, mind idén tavasszal.
Szerinte az a tudatos vásárló, aki nemcsak beleszeret egy modellbe, hanem azt is mérlegeli, hogy megfelel-e annak a célnak, amiért veszi. Hiába szép ugyanis egy magas sarkú, ha naponta 10-12 órát kell viselni, nap végére biztosan a pokolba fogjuk kívánni a 12 centis sarkat.
Rékát korábbi versenytáncosi tapasztalata sokat segítette abban, hogy ismerje a láb anatómiáját, pontosan tudja, mire, hogyan reagál a lábfej egyes mozdulatoknál, megerőltető vagy éppen pihenő időszakban. Neki egyébként 80 százalékban saját tervezésű cipői vannak, olyan modellt vesz csak meg, amelyeket ő maga nem tud elkészíteni – sportcipőket, csizmákat.
Napi használat során 4-5 lapos sarkú modellt váltogat, télen körülbelül 20 pár lábbeliből válogat, a járvány alatt pedig, amikor rendet rakott a holmijai között, nagyjából 40 pár alkalmi cipőt számolt össze. Emellett saját archívumában őriz még majdnem 100 pár olyan cipőt, amelyet 17 éves tervezői karrierje alatt bemutatókra, mintacipőnek készített.
Átalakulnak az igényeink?
De vajon mennyire vágyunk majd a jövőben magas sarkú cipőkre, prémium, kézműves termékekre? Egyáltalán, lesz-e, aki meg tudja vásárolni ezeket a modelleket? A koronavírus-járvány éppen akkor érte el Magyarországot, amikor lassan beindult volna a szezon. Márciusban, áprilisban már sokan az esküvőjükre készülnek, vagy nyaraláshoz, nyáresti programokhoz keresnek egy-egy szebb modellt.
Mivel Réka most olyan üzleti időszakában van, amikor nincs alkalmazottja és nem bérel drága üzlethelyiséget, a berobbanó válság miatt nem fájt különösebben a feje. Szerencsére, mert – ahogy mondja – az valószínűleg a vállalkozása végét jelentette volna, ha munkatársakat, üzlethelyiséget kellett volna úgy fenntartani, hogy bevétel nem keletkezik.
– Aggodalom helyett azzal foglalkozhattam, hogy átgondoljam a cégemet, hogyan zajlanak majd a gyártási folyamatok, hogyan, honnan szerzem majd be a későbbiekben a többnyire Olaszországból érkező alapanyagokat. Amikor korábban megfogalmaztam, hová szeretném pozícionálni a márkám, a luxushoz közelítő prémiumhoz soroltam – mondja.
– Elképzelhető azonban, hogy a jövőben a luxusnak más lesz a funkciója. Azt nem gondolom, hogy ezek a termékek el fognak tűnni, de biztosan változtatni kell majd a kommunikáción – teszi hozzá.
– Nem tagadom, örültem, hogy a naponta rám nehezedő nyomás alól felszabadultam, nem csörgött folyamatosan a telefon és át tudtam gondolni, mit szeretnék a vállalkozásommal kezdeni. Bár most vehetünk egy nagy levegőt, a nehezén még nem vagyunk túl. Én viszont továbbra is azt tartom fontosnak, hogy szép és hordható cipőt tervezzek, amely valakinek örömet okoz, bárhol is él a nagyvilágban.
Még nem tisztult ki minden bennem, számos kérdésre keresem a választ, de örülök, hogy van a környezetemben négy-öt olyan személy, akiknek a véleményére bármikor adhatok. Mert bár makacs vagyok, tudom, hogy érdemes meghallani és megfogadni azt, amit mondanak. Eközben hiszek abban a családi képességünkben, hogy a legnehezebb helyzetekből is mindig felálltunk, és megsokszorozva az energiáinkat a legjobbat hozzuk ki egy-egy szituációból. Nekem ez eddig mindig bevált – fejezi be.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
