Sok szülő négy gyerekkel még egy Budapest-Balaton vonatutat sem kockáztat meg, Baráth Mea és férje, Tamás azonban merész döntést hozott: egy kis Nógrád megyei faluból, Berkenyéből Máltára helyezte át a család székhelyét. Nyolc hónapja élnek Gozo szigetén, és úgy tűnik, megtalálták a számításaikat.
Nem ez volt az első merész döntésük szülőként, meséli az itthon dokumentarista családfotósként dolgozó Mea: két nagyobb gyereküket home schooling keretében öt évig otthon oktatta, azaz tudja, milyen fejest ugrani az ismeretlenbe, a szokatlanba, és az új kihívásokba. A költözésben benne van az is, hogy a saját fiatalkorából is hiányolta azt az érzést, amit az új kultúrák megismerése jelent; igaz, a mai napig hálás édesanyjának, hogy az egész éves spórolásoknak köszönhetően külföldi nyaralásokon kicsit mégiscsak belekóstolhatott az érzésbe…
– Ezt az élményt szerettem volna megadni a saját gyerekeimnek, megfejelve a „world schoolinggal”: belemerülni egy másik világba, megismerni más szokásokat, embereket, és persze magas szinten megtanulni az angol nyelvet, ami stabil alapot jelent a későbbi életükhöz – mondja Mea.
Mi nem fogjuk tudni mindegyik gyermekünket saját lakással vagy komoly anyagiakkal elindítani az önálló életükben, ehelyett nyelvtudást, nyitottságot, széles látókört adunk nekik, ami mindig az előnyükre válik majd.
„A falusias szívünk rögtön megdobbant”
Szerencsére a férje is kalandvágyó típus, szabadúszó programozóként pedig a világ bármely pontjáról tud dolgozni, így már csak azt kellett eldönteniük, merre vegyék az irányt. A szempontok világosak voltak: maradjanak az EU-ban, az angol legyen az alapnyelv, és legyen meleg. Kizárásos alapon maradt Málta, annak is egy kis szigete, Gozo, amely, bár hiába van a világ másik felén, meglepő módon nem is különbözik annyira Berkenyétől, mint gondolnánk…
– Ez a 68 négyzetkilométeres mini sziget úgy viszonyul a „nagy” Máltához, a fő szigethez, mint Berkenye Budapesthez.
Olyan, akár egy falu: egy emberléptékű hely, ahol mindenki ismer mindenkit, autóval húsz perc alatt eljutunk egy végéből a másikba, nyugodt itt az élet.
Nincs olyan turistadömping sem, mint Málta nagy részén, ahol minden zsúfolt és hektikus. Amikor a költözés előtt egy évvel először jártunk itt a férjemmel, rögtön éreztük, hogy a mi kis falusias szívünknek Gozo lehet az új otthona – meséli Mea.
Döntés félelem-kitűzéssel
A döntést komoly előkészületek és családi kupaktanács előzte meg a 16,13, 8 és 4 éves csemetékkel. Kapóra jött egy közös, nagycsaládos Tenerifei nyaralás, ami olyan jól sikerült, hogy mindegyikükben felkeltette a kalandvágyat, a fenntartásaik kezelésére pedig Mea egy TED-előadásban látott módszert, a félelem-kitűzést vetette be.
– Ez hasonló, mint a célkitűzés, csak a félelmeinkre koncentrál.
Megfogalmaztuk, mitől félünk a költözéssel kapcsolatban, milyen problémák merülhetnek fel, aztán leírtuk, mit tehetünk ellenük, majd, hogy mi történhet, ha mégis bekövetkeznek, végül azt, hogy mit veszíthetünk, ha a félelmeinknek engedve mégsem lépjük meg a döntést.
Úgy érzem, ez sokat segített a gyerekeknek is abban, hogy izgalommal telve, de nyugodt szívvel tudjunk kiköltözni. Elmondtuk nekik, hogy ha nagyot lépünk, annak a gyász is a része, hiszen ahhoz, hogy megfogj valami újat, a régit el kell engedned. Ezt nem lehet megspórolni – mesél a családanya a döntéshozatal időszakáról.
Persze azért így sem volt könnyű itt hagyni a barátokat és a szeretett Berkenyét, hiszen három év alatt remekül berendezkedtek és barátokra leltek a festői kis faluban. Különösen, hogy éppen elkészült a házuk – napokkal az utazás előtt kerültek fel az utolsó csempék a fürdőszobába -, amit bizony fájó szívvel engedtek át új bérlőiknek. Egy évre, legalábbis egyelőre, a terv ugyanis az volt, hogy ennyit töltenek a máltai szigeten.
– Vannak, akiknél a külföldre költözés egyfajta menekülés itthonról, de minket a kalandvágy motivált; egy olyan életet hagytunk otthon, amit igazán szerettünk – mondja Mea.
„Rájöttünk, milyen kevés tárgyra van szükségünk”
Kétgyerekes anyaként bele sem merek gondolni, praktikusan mi mindennel járhat egy hat fős család költözése egy másik országba, de Mea megnyugtat: alapos rákészüléssel nem olyan nagy macera, mint gondolom.
– Nagyon tudatosan készültünk a költözésre: egy évvel előtte drasztikus tárgycsökkentésbe kezdtünk, amit az utazás előtt egy hatalmas garázsvásárral koronáztunk meg. Végül minden, amit otthon hagytunk, befért egy tíz négyzetméteres helyiségbe.
Fejenként egy húszkilós bőrönddel, plusz a kézipoggyászokkal utaztunk, és őszintén mondom, semmi személyes nem hiányzott egyikünknek sem.
Rájöttünk, hogy tulajdonképpen milyen kevés tárgyra van szükségünk – meséli.
Máltán tárt karokkal fogadták őket, az ott élők barátságosak és befogadók. Mea szerint tapintható a különbség a hazai hangulat és az ottani nyitott, pozitív hozzáállás között. – Annyi pozitív megnyilvánulással és szeretettel találkozunk, hogy azt érzem, valósággal kezdünk felengedni – mondja.
– Tudtam, hogy nem mindenhol olyan az emberek beállítottsága, mint nálunk, Magyarországon, de ezt megtapasztalni és megélni döbbenetes élmény.
Nemrég például a hatlakásos társasházuk egyik lakója csengetett be hozzájuk ismeretlenül azzal, hogy látta, leeresztett a fiuk biciklijének gumija, és ha szeretnék, szívesen beviszi a sajátjával együtt a városi szervizbe, így nem kell külön fáradniuk vele…
Azt talán mondanunk sem kell, hogy Málta gyönyörű: nyáron ugyan párás és forró, de tavasszal és ősszel zöld és virágzó; olyankor a turista is kevesebb, és valóban a magukénak érezhetik a szigetet. Mea számára pedig a tenger közelsége mindent visz.
– A teraszunkról rálátunk a tengerre, gyakran lesétálok a vízhez. Úgy érzem, számomra ez gyógyító közeg. Nem tudok betelni vele, nagyon sokat ad, szinte simogatja a lelkemet.
Őrült, nagycsaládos élet
A sok élmény és pozitívum mellett azért nehézségek is adódnak, a 13 éves nagyobbik fiuk például még nyelvi nehézségekkel küzd, neki ugyanis nem volt olyan erős alap nyelvtudása, mint a nővérének, és még nem beszél magabiztosan angolul. De az édesanyja szerint csak idő kérdése és ő is beilleszkedik, mert az iskolai közösség is nagyon befogadó és barátságos.
A kicsiknél nincs ilyen probléma, ők kézzel-lábbal is gátlások nélkül megértetik magukat, a Mea nyolcéves fia például gond nélkül megtanította magyarul kő-papír-ollózni afrikai osztálytársát. A nagylány már érti és érzi, mekkora előny lesz számára a magabiztos angol nyelvtudás, na meg a nemzetközileg elismert érettségi, amit – a magyar rendszertől eltérően – Máltán 16 évesen szereznek meg a gyerekek.
Meának a budapesti pezsgő kulturális élet hiányzik a legjobban, és persze Máltán a nulláról kell kezdenie az itthon már bejáratott fotózást is. Ismerősök révén azonban már akadtak felkérései, sőt, júniusban kiállítása is nyílik a gozói citadellában, és online mentorálást is vállal. S mivel mindössze egy óra a repülőút haza, többször hazarepült, hogy ügyes szervezéssel, „tömbösítve” teljesítsen fotós felkéréseket. (Mea honlapja ITT érhető el.)
Az ismerőseik egy részétől egyébként Meáék megkapták az „őrült” jelzőt, de ehhez már hozzászoktak: ugyanez volt sokak reakciója, amikor a fővárosból egy kis faluba költöztek.
– Az is jól sült el, pedig nem volt kis lépés. Ez erőt adott nekünk a Máltára költözéshez, most pedig szerettük volna megélni ezt a kalandot is. Egyébként is szeretünk jönni-menni, kalandozni. Mi így, kicsit őrülten szeretjük élni az életünket!
Hogy maradnak-e Gozón, vagy a tervezett egy év valóban egy év marad, arról április végén dönt a családi kupaktanács. Addig is élvezik a multikulturális közeg minden előnyét, s a szeretetteljes nyugalmat, amit a sziget nyújt nekik.
Fotók: Fotók: Baráth Mea/Csaladmesek.hu
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
