Online szerelem, bajor kalandok, és egy váratlan kérdés: Évi útja eddig nem volt egyenes vagy könnyű, de végül, ahogy ő fogalmaz, egy giccses amerikai szappanoperában érezte magát. És jöhetett fantomfájdalom vagy épp nyikorgó protézis, ez a frigy úgy tűnik, tényleg az égben köttetett.
Évi történetét akkor mutattuk meg nektek először, amikor gyűjtést szervezett, hogy használható lábprotézise lehessen. Sajnos, a kezdeményezés sikertelen volt. Jött az újrakezdés, és egy igazi happy end év végére.
Soha nem gondoltam volna, hogy 2021 ennyire megváltoztatja az életemet, 2022 pedig feltette az i-re a pontot.
Decemberben arról meséltem, milyen volt 6 év után újra lábra állni és megtenni az első pár métert. Ma már örömmel mondhatom, hogy több kilométert tettem meg, ha nem is rohamtempóban csak úgy öregecskén, de akkor is, minden megtett méter hatalmas lépés számomra.
És hogy mindezt nem egyedül kell megtennem, hanem egy olyan társsal, aki mindenben támogat, még számomra is sokszor hihetetlen.
Legutóbb szőrmentén említettem, hogy a szerelem is rám talált.
Fél lábbal a paradicsomban, avagy így lettem tökéletlenül is tökéletes!
És még hogy! Tényleg, néha úgy érzem mintha egy giccses amerikai szappanoperában szerepelnék. Rossz kapcsolatokkal a hátam mögött, tudva azt, hogy egy középkorú amputált nő nem éppen a férfiak álma.
Voltak azért próbálkozásaim, de a legtöbb már az elején kudarcba fulladt. Volt, aki megkérdezte pelenkázni kell? Volt, aki közölte undorító látvány vagyok. Ezek után kinek van kedve az online térben ismerkedni? Nekem se volt.
Az offline még ennyire se működött. Szép lassan elengedtem, hogy végre legyen egy társam. Nem akartam, hogy valaki is bántson amiatt ahogy kinézek, tudat alatt megrémített az a gondolat, hogy valakinek a folyamatos segítségére legyek utalva. És egyszer csak jött Miki. Egy kommenttel kezdődött, ő is, én is kb. ugyanazt írtuk, majd priviben megkerestük egymást.
Tudjátok, van az, mikor az első perctől kezdve közös a hullámhossz, nálunk se volt másképp.
Rendszeressé váltak az online beszélgetések, mindketten egyre jobban éreztük magunkat egymás társaságában legfontosabb, hogy ő nem az amputált nőt látta bennem, hanem a NŐ-t. Mekkora különbség! Tisztában voltam vele, az egy dolog, hogy mit mond magáról online és más a személyes találkozás.
Egy tavasz napon négy csík instant kávéval és egy Malackával végre befutott. 190 centijével szinte fölém tornyosult ahogy ültem a kerekesszékben és azt éreztem, mintha ezer éve ismerném.
Nem volt csalódás az első találkozás, sőt! Meghívott Bajorországba töltekezni a sorsdöntő műtét előtt. A kintlét alatt olyan csodás helyekre vitt el, amiről mindig csak álmodoztam. Miki számára nem okozott problémát, hogy segíteni kell, számomra viszont furcsa volt, hogy egy pasinak mennyire természetes, hogy segítsen. Nem ehhez voltam szokva. Teljesen más érzés így egy férfit közel engedi magamhoz, mint mikor „egész” voltam.
Bennem is felmerült egy csomó kérdés. Biztos engem akar, biztos nem taszító számára a csonka, összevagdosott testem? Nem zavarja az egy évtizedes korkülönbség? Sokszor nem volt könnyű erről beszélni vele, úgy, hogy ő nem is értette, én miért problémázok rajta. Számára NŐ vagyok.
Mikor közölte, hogy szeret és vállal mindenki előtt, bőgtem. Napokig nem mertem elhinni, hogy tényleg engem, a Nőt szeret.
Úgy jöttem haza, hogy egy szép nyári kaland volt, nem tudtam, lesz-e folytatása.
A több száz kilométer, ami köztünk volt, az érzelmeket mindkét irányban tudja befolyásolni. Plusz a lábműtétem miatt folyamatos stresszben voltam, így nagyon sokszor az esti beszélgetések „életmentők” lettek. Egyetlen pillanatra se engedte Miki, hogy feladjam, hogy ne bízzak a sikerben. Hosszú hetek teltek el a következő találkozásig, akkora már túl voltam a műtéten is és végre lábra tudtam állni. Nem tudtam a viszontlátás milyen lesz, vajon tényleg lesz folytatás? Vagy szakít?
De amikor megjelent már tudtam, hogy Ő is komolyan gondolja. Még mindig nem mertem elhinni. Bajorországba visszatérve immár két lábon is elmentünk azokra a helyekre ahová a nyáron még csak elgurulni tudtam.
Kitartóan segített mindenben, és egy januári délutánon leült elém a gumilabdára és megkérdezte: „Lennél a feleségem?”. Nem voltam erre felkészülve. Csak ültem előtte és potyogtak a könnyeim. Megkérdeztem, miért? Erre olyan választ adott, amit eddig csak a szirupos amerikai filmekben láttam:
A reggeli kávézás közben, engem nézve rájött, hogy velem akar a következő 30-40 évben kávézni. Lehet erre nemet mondani?
Barátnőm megvarrta a királykék álom ruhámat, a csokromba stílszerűen kávé került.
Az, hogy milyen cipő kerüljön a lábamra nem volt kérdéses számomra, egyszerű fehér tornacipő királykék szalaggal. A protézis miatt is ezt a megoldást választottunk mert magas sarkúban még annyira sem tudnék menni mint így.
A szokásos formaságokat intéztük mikor kiderült, hogy nem akadálymentes a házasságkötő terem. Régi polgári épület lift nélkül, hosszú lépcsősoron lehet feljutni az első emeletre, ami körülbelül másfélnek felelt meg. Mivel már protézissel a lábamon járok mindenhova, nem jelentett gondot.
De azért csak megkérdeztem, mi van, ha kerekesszékkel érkezem? A válasz döbbenetes volt: oldjuk meg!
Megoldottuk. Két lábbal érkeztem. És még hogy.
Szombat hajnalban Miki annyira rosszul volt, hogy azon gondolkodtunk orvost hívunk és lemondjuk az esküvőt. Délutánra rendbe jött és azt hittük ezzel letudtunk minden gikszert. Én nem.
Velünk volt Mr. Fantomfájdalom. Nem akartam elhinni, hogy életem egyik legszebb napján is velem lesz, percekkel az esküvő előtt is sírtam a fájdalomtól. Mikin kívül senki nem tudta, mit élek át. Az volt a legnehezebb, hogy magamban tartsam a fájdalmat. Nem volt egyszerű. Ehhez társult a protézisem nyikorgása
Megyünk be a terembe miközben szól Ed Sheeran Perfect című dala és az én protézisem nyikorog. Itt már nem tudtam eldönteni, hogy sírjak e vagy nevessek.
Fantom fájdalom és nyikorgó protézis, na pont ezekre nem vágytam abban a pár percben. Az anyakönyvvezető óvatos pillantást vetett a protézisre, gondolom nem minden nap lát ilyet. Mosolyogtam, miközben ordítani tudtam volna a fantomfájdalomtól. És húsz perccel később már házasok is voltunk. Hetekkel az esküvő után is sokszor elgondolkodom azon vajon tényleg ilyen erős az elengedés ereje?
Ezek szerint igen.
A csokor Csizmadia Krisztina (règikislány)/Meska munkája
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
