A gépiparban a finom női karakter nem éppen az érvényesülés kulcsa… Görcs Annamáriának ennek ellenére nemcsak elfogadtatnia sikerült magát a megörökölt családi cég élén, de levezényelt egy generációváltást is, s új pályára állította a sikeres vállalkozást.
Ha valaki szelíd, fiatal, nő, ráadásul műszaki végzettsége sincs, annak az útja – finoman szólva – nem bársonyszőnyegen vezet a gépipari vezetők klubjába. Nem csoda, hogy Görcs Annamária sem ezen a területen képzelte el magát, amikor elkezdett üzleti kommunikációt tanulni – annak ellenére, hogy cégtulajdonos édesapjától gyakran hallott elejtett utalásokat arra, mi lesz, ha egyszer majd ő veszi át a családi vállalkozást… Azt, amelynek a hidraulika és a munkadarab-befogástechnika a fő profilja, azaz semmi olyan, ami lázba hozott volna egy pályakezdő, fiatal nőt. Ennek ellenére minden nyári gyakorlatát valamelyik külföldi beszállítójuknál töltötte, s amikor a diplomaosztó után édesapja elvitte magával egy nemzetközi szakkiállításra, annyira elbűvölte a pezsgő közeg, hogy úgy döntött, ad egy esélyt a családi vállalkozásnak.
– A hasonló profilú külföldi családi cégeknél azt láttam, hogy a lányok is jelen vannak az üzletben. Nálunk a marketing egyébként is fejlesztendő terület volt, így hasznossá tettem magam édesapám oldalán – meséli Annamari.
A Gimex-Hidraulika Kft. akkor még egy 16 fős, jórészt „kézivezérléssel” működő vállalkozás volt, ahol édesapja védőszárnyai alatt sok mindenben kipróbálhatta magát kilenc éven át. A jövőt azonban nem egészen így tervezte, de a sors közbeszólt…
– Édesapám súlyos beteg lett, ezért gyorsan át kellett vennem a munkája egy részét, így megtett maga mellé második ügyvezetőnek. A hirtelen döntés valódi okát csak az elhunytát követően hoztuk nyilvánosságra, mert az alapító „kiesése”, a piac és partnerek számára, a vállalat végét jelentette volna… – meséli Annamária, aki édesapja halála után magára maradt az ügyvezetés kemény feladatával.
Nem passzolt bele a férfiak rendszerébe
Egyszerre kellett megküzdenie a gyásszal, az űrrel, amit a családjáért élő édesapja halála hagyott, és a rengeteg feszültséggel, amit a megváltozott helyzet hozott. Voltak ugyanis, akik nehezen viselték, hogy egy alig harmincéves nő került föléjük, vagy hogy az új főnök bizonyos dolgokat másként látott, mint az elődje. „Ők már nincsenek a cégnél”, mosolyog Annamari, aki egy-két év alatt új csapatot, új struktúrát épített. „Nem volt más választásom” – mondja. „Ezt a kihívást a vállalat növekedése állította elém: a kis családi üzlettől el kellett indulni a középvállalkozássá válás útján, ami a csapat, a munkafolyamatok átszervezését követelte meg. Közben elkezdődött egy generációváltás a cégben, ráadásul édesapám egy előkészített telephelyfejlesztés terveivel hagyott itt minket, ami szintén sok feladatot, egyben új lehetőségeket is jelentett.”
– Ez egy olyan közeg, ahol a műszaki szakemberek, a szakmai tudásuk alapján „lemeccselik” a dolgokat és elhelyezik egymást a hierarchiában. Közéjük csöppentem én, fiatal nőként, műszaki végzettség nélkül, és semmilyen szinten nem passzoltam bele a rendszerbe. Ezt éreztették is velem, akadtak passzív-agresszív megnyilvánulások, miközben rajtam ott volt a felelősség, hogy húsz ember, – zömmel családfenntartók – megélhetése múlik a döntéseimen. Eleinte bekóstoltak és teszteltek – összegzi frappánsan akkori helyzetet a cégvezető.
S ha nem lett volna elég kihívás a belső viszonyok rendezése, kifelé, a beszállítóik felé is bizonyítania kellett, hogy a Gimex az ő vezetésével is alkalmas arra, hogy több nagy márka kizárólagos hazai forgalmazója legyen. Megtette és sikeresen, Volt olyan nemzetközi konferencia, ahol 120 férfi között kellett egyedüli nőként képviselnie a cégét.
„34 évesen kezdtem kiégni”
A fő cél, ami a szeme előtt lebegett, azokban az években nem a profit volt, hanem valami fontosabb: vezetővé válni, a szó legjobb értelmében. Személyes fejlődésében coaching, a cég átalakításában egy szervezetfejlesztő csapat támogatta, de önmaga képzése a mai napig nem ért véget.
S hogy mi volt a legnehezebb ezen az úton? „Megtanulni saját magamat ügyvezetőként definiálni. Leszámolni magamban a sztereotípiákkal, mert bennem is élt egy kép a szigorú, öltönyös-kiskosztümös ügyvezetőkről – az pedig nem én vagyok. Ma sem hordok kosztümöt, de már nem is hiszem, hogy ezen bármi is múlik”, vallja Annamari. Bár mérnök nem lett belőle, a műszaki szaknyelv több nyelven is hamar ráragadt, és néha emlékezteti magát arra, amit egy vezetői tréningen hallott: Steve Jobs sem azzal változtatott meg egy teljes iparágat, hogy a legnagyobb szakértője volt, hanem azzal, hogy volt egy víziója, amit a csapata segítségével valóra váltott.
Annamari az első években sokat beáldozott a családi vállalkozás sikerének oltárán: szabadidőt, magánéletet ás majdnem az egészségét is. „Az az időszak olyan sokat kivett belőlem, hogy a szervezetem már jelzett… A rengeteg feladat sodort magával, kezdtem elveszíteni a motivációmat, miközben töltődni nem volt időm, ráadásul 34 évesen elért az életközepi válság is. A legjobbkor szántam rá magam, hogy valóra váltsam egy gyerekkori álmomat és elkezdjek lovagolni – ma már ez jelenti az abszolút kikapcsolódást.”
Mostanra elérte azt a szabadságot, hogy csak azzal foglalkozzon, ami érdekli, és ezt a szabadságot saját bevallása szerint nem adná semmiért. Sok rutinos cégvezetővel ellentétben határozott terve van arra is, mi lesz öt év múlva: hátralép a „frontvonalból”, és a stabil alapokon, egy nyugodtabb élettempó mellett végre jöhetnek a személyes ambíciók, a művészi kiteljesedés, talán íróként…
Fotók: Pomaranski Luca
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
