Törteli Eszter: Így lettem nyomozóból segítő – egy hivatásváltás története

Kislány koromban is csontokkal játszottam a homokozóban – ez volt a leggyakoribb mondat velem kapcsolatban, ami megjelent a médiában. Valóban, szinte kicsi korom óta erre a hivatásra készültem, hogy bűnügyi helyszínelő legyek, azon belül is életellenes ügyekkel foglalkozzak. Rengeteg krimit olvastam, azon belül is az igazán komoly történeteket szerettem. A gimnázium után elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, majd mesterdiplomát szereztem rendészeti vezető képzésen.

Törteli Eszter író, coach, önismereti tréner története.

Ahogy teltek az évek, egyre előrébb jutottam a karrieremben. Kiskunfélegyházán kezdtem vizsgálóként, majd Budapestre kerültem rövid idő után a Rendkívüli Haláleseti Osztályra.

Itt öngyilkosságok és gyanús, életellenes ügyek kapcsán nyomoztam közel tíz évig.

Nagyon szerettem a munkámat, fel sem tudnám sorolni, hogy hány ügyet derítettem fel, ahol valamilyen bűncselekmény történt. Ez idő alatt már oktattam is: mindenhol a rendkívüli haláleseteket, illetve rendszeresen tartottam megelőző jelleggel előadásokat. Hiszen nagyon sokszor történik olyan haláleset, ami megelőzhető lenne.

Ilyenek közé tartozik a szénmonoxid-mérgezés, az extrém szelfizésből eredő balesetek, az iskolai zaklatáshoz fűződő esetek, vagy akár a háztartási balesetek egy része is.

Mindig is fontosnak tartottam ezekről beszélni, illetve még fontosabbnak éreztem, hogy az emberek ismerjék meg az ezzel kapcsolatos munkát, eljárásokat.

Ahogy teltek az évek, sajnos megváltoztak a dolgok. Egy jótékonysági esemény kapcsán megjelent cikket követően indokolás nélküli, végleges eltiltást kaptam a sajtótevékenységtől, napról napra rosszabb értékeléseket kaptam, gyakran megkaptam, hogy nem jól fogalmazok – annak ellenére, hogy író vagyok.

Van az a pont, amikor el kell fogadni, ha egy adott közegben nem tudsz tovább jól működni, vagy nem tudsz megfelelni.

Van, akinek ez megfelel, de én nem tudtam tovább így létezni. Nem mások miatt, magamért döntöttem így.

A leszerelésem hatalmas port kavart, hiszen rengetegen ismertek az előadások, oktatások, vagy média tevékenységem kapcsán. Mindenki megdöbbent. A szívem szakadt meg, hiszen ez nem  munka volt, hanem a hivatásom, de a belső hang azt mondta, ez a helyes döntés, addig kell kiszállni, amíg ki tudok.

Már a helyszínelés mellett felépítettem coach-ként több nagyobb bázist a közösségi médiában a videóimmal és megjelent három könyvem is. Egyre nagyobb hívást éreztem arra, hogy csak ezzel foglalkozzak: a coachinggal és az írással.

Főként bántalmazó kapcsolatokkal, azok áldozataival foglalkozom most, felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt, segítek nekik lezárni a toxikus kapcsolódást, illetve újra felépíteni saját magukat. Emellett iskolai közösségépítéssel foglalkozom, az iskolai zaklatások megelőzése, kezelése érdekében.

Láttam, hogy hányszor kérnek segítséget az emberek, de nincs kihez fordulni, mert szinte mindenki elfordítja a fejét, vagy egyszerűen hülyének nézik őket, ha családon belüli erőszakról, vagy egyéb zaklatásról van szó.

Sokan még mindig nem veszik komolyan a személyiségzavarokat, legyintgetnek, hogy ez csak divat, ilyen nincs. Míg sokan fel sem ismerik, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek, mert nem kapnak ehhez semmilyen érdemi segítséget, maximum áldozathibáztatást.

Én láttam azt, hogy milyen az, amikor nincs segítség.

Hallottam a hozzátartozók kétségbeesett sírását akkor, amikor rádöbbentek, hogy komoly volt a baj, mégsem vette őket senki komolyan.

Helyszíneltem számtalan olyan esetet, családirtást, vagy épp kiút hiányában öngyilkosságot, amelyeknek nem szabadott volna megtörténnie. Úgy gondolom, hogy nincsenek véletlenek, az én korábbi tudásommal, tapasztalatommal pedig nem csupán elvi segítséget, hanem jogi, hatósági tanácsokat is tudok adni, hiszen ismerem a folyamatokat kívülről-belülről, elejétől a végéig.

Minden jelzést komolyan kell venni, én ebben segítek ma már az embereknek, nektek, hogy lássátok: van kiút, van segítség, nem vagytok egyedül.