Barion Pixel Skip to content
tanársztrájk szülő levele

Miért kell egy emberként kiállnunk a tanárok mellett? – egy szülő nyílt levele a sztrájk kapcsán

Mi áll a pedagógus sztrájk mögött? Sok-sok év küzdelme, reménysége – és csalódottsága. Akinek van állami iskolába járó gyermeke, pontosan tudja, miről beszélünk. Megalázó fizetésekről, tanárhiányról,  túlterheltségről, lerobbant iskolákról, ahova még a fénymásoló papírt is és a tisztasági csomagot is a szülőknek kell vinniük. Egy olvasónk a szülők és a gyerekek oldaláról írta meg véleményét a tanársztrájkkal kapcsolatban a Női váltónak. 

A legfontosabb, hogy minden szülő a legféltettebb kincsét, a gyermekét bízza a tanárokra a hétköznapok jelentős részében. Innentől nekünk elemi érdekünk, hogy megbízható, felkészült és kiegyensúlyozott pedagógus nevelje gyermekeinket.
Többször hallottam tanároktól, hogy a szülők azért nem sztrájkolnak, mert még mindig azt hiszik, hogy megfelelő oktatásban részesülnek a gyerekeik, pusztán azért, mert reggel még nyitva van az iskola ajtaja. Nos, ezzel nem értek egyet. Az utóbbi években sajnos rákényszerültünk, hogy sokkal többet tudjunk az oktatásügy problémáiról, mint amivel foglalkozni szeretnénk.
 
Az alábbiakban felsorolom, mi szülők hogyan látjuk a helyzetet:
  • Szeretnénk, ha gyermekünk kevesebb tananyagot, de azt alaposabban dolgozna fel, mert ha egy óra keretében tanulnak a világosi fegyverletételről és Trianonról, akkor egyiket sem fogják megérteni- ennek így nincs sok értelme.
  • Szeretnénk, ha annyi házi feladatuk lenne hétköznaponként, hogy jut mellette idő a barátokkal való játékra is.
  • Szeretnénk, ha nem a környezet tanár tanítaná az informatikát.
  • Szeretnénk, ha a gyerekeink nem szakadnának meg az iskolatáska súlya alatt (a Vadászkiállítás összegéből az összes gimnáziumi tanulónak lehetett volna 1-1 tabletet venni, ami megoldotta volna a súlyos tankönyvek cipelését)
  • Szeretnénk, ha 8 óra munka után nem kellene társadalmi munkában kifesteni az osztálytermet, a folyosókat és megjavítani az iskola kerítését. Szívesen veszünk részt a közös programokban, de az iskola fenntartását nem tudjuk magunkra vállalni.
  • Ehhez kapcsolódóan szeretnénk, ha nem a szülők anyagi támogatásából kellene megoldani az iskola számítógép parkjának felújítását azért, mert a tankerület évi 0 Ft-ban! határozta meg az informatikai eszközök fejlesztési keretét. Így most a 45 perces órából 20 perc telik el a számítógép bekapcsolásával, már akinek jutott egyáltalán gép. Az ország digitalizálását itt kell elkezdeni.
  • Szeretnénk, ha az átlagostól eltérő (szemüveges, szenzitív, pösze, túlsúlyos, stb) gyermekeinket a társai elfogadnák, támogatnák és segítenének nekik a hétköznapi nehézségeik leküzdésében. Ne feledjük, azt a korosztályt mérgezzük gyűlölettel nap mint nap, akitől 30 év múlva nyugdíjasként elvárjuk, hogy eltartsanak minket…
  • Szeretnénk, ha a tanárok év végi ajándékának átadásakor nem éreznénk szekunder szégyent amiatt, hogy élményfestés kupont adtunk nekik ahelyett, hogy 10.000 Ft-al kisegítenénk őket a napi bevásárlásban.
  • Ugyanígy szeretnénk, ha nem kellene találkozni a sarki boltban eladóként a kedvenc tanítónkkal, aki után 4 hónapig sírtak a tanítványai, miután pályaelhagyásra kényszerült az alacsony kezdő tanári fizetése miatt.
  • Szeretnénk, ha a tanárok nem felesleges adminisztrációval töltenék az idejüket, hanem lenne lehetőségük folyamatosan, intézményesítve továbbfejleszteni magukat, oktatási módszertanukat.
  • Szeretnénk, ha nem nyugdíjas pedagógusok tanítanák a gyerekeinket. No nem azért, mert 40 év tapasztalattal ne lennénk idős korban is profik a szakmájukban, hanem azért, mert ők is emberek, akik megérdemlik az átdolgozott élet utáni nyugodt, békés nyugdíjas éveket. A gyerekeink pedig megérdemlik, hogy ne kelljen még egy szeretett tanáruktól elbúcsúzni, ha egy év múlva mégis nyugdíjba kényszerül a tanáruk egészségügyi okokból.
  • Szeretnénk, ha a nyugati, már bizonyítottan bevált és a hazaitól eltérő oktatási módszereket a tanár társadalom szervezett keretek között megismerhetné, kipróbálhatná és a hazai környezetbe adaptálva retorzió nélkül alkalmazhatná.
  • Szeretnénk, ha a gyermekeink motivációját nem az egyestől való félelemmel, hanem a tudásvágy felkeltésével érnék el.
  • Szeretnénk, ha nem csak a fizetős alapítványi iskolákban kapnának minőségi oktatás gyermekeink, hanem Magyarországon minden diák ugyanolyan magas színvonalú oktatásban részesülne, mint az elit intézményekben. Szeretnénk, ha ehhez nem kellene külföldre költöznünk.
  • Szeretnénk, ha gyermekünk nem veszítené el a legjobb barátját a negyedik és hatodik évfolyam után, és emiatt nem kellene összevonni a megmaradt osztályokat, szétverve ezzel az osztályközösséget.
  • Szeretnénk, ha gyermekünk 6-18 éves korig biztonságban érezhetné magát az iskolában.
  • Szeretnénk, ha visszaállna a Tanár- Gyerek- Szülő szentháromsága, ahol mindhárom fél egyenrangú partnerként kifejezhetné véleményét a gyermek fejlődésével kapcsolatban.
  • Végezetül szeretnénk emlékeztetni a tanárokat, hogy amit minden nap csinálnak az iskolában, az a legfontosabb, legnemesebb hivatás a világon!
Lehet, hogy szülőként nincsen mindenre rálátásunk, de azt tudjuk, hogy a fenti problémák megoldásához nekünk is tenni kell, és első lépésben, szolidaritást vállalva, teljes mellszélességgel ki kell állnunk a tanári társadalom mellett! Mert enélkül esélytelen bármilyen változást elérni.
 
Meghallottuk a segítségkérést, ezért ha kell, akár több napon keresztül is bevisszük a munkahelyünkre gyermekeinket, hogy a következő sztrájknak elsöprő, megkerülhetetlen ereje legyen. Szeretnénk tenni és aktív részesei lenni a következő generáció fejlődéséhez szükséges körülmények kiharcolásában!
 
Kiemelt kép: Freepik
 
A témával kapcsolatos korábbi cikkünket itt olvashatod.
 
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely