Barion Pixel Skip to content

„Arról álmodoztam, hogy ha nyugdíjas leszek, a Balatonhoz költözöm… de nem vártam meg” – Ujváry Anita újrakezdése igazi sikersztori

Munkahelyi kiégés, menekülés a nagyvárosból, majd újrakezdés a Balaton-parton, ahol a szerelem is rátalált – igazi újrakezdő sikersztori Ujváry Anitáé, aki több lábon állva teremtette meg magának a biztonságot és az egyensúlyt, a munkában és a magánéletben egyaránt.

Mondhatnánk, hogy tipikus „vidéken újrakezdő” történet Ujváry Anitáé, de hát tudjuk, hogy minden ember, minden életút más – és mindegyikből lehet tanulni. Anitától például azt, hogy ismerjük fel annak a jeleit, hogy váltani kell, ne ragadjunk benne a rosszban, és bátran, de megfontoltan lépjük meg, amit kell. Nála közel hat éve jelentkeztek azok a tünetek, amelyekből lassan összeállt számára a kép: ez bizony kiégés…

– Egy nagy munkavédelmi termékeket forgalmazó cég vezető beszerzőjeként pörgős életet éltem, sok munkahelyi sikerrel.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem igazán szeretek bejárni dolgozni, és már nem hoz lázba, ha egy-egy terméket sikerült húsz százalékkal olcsóbban beszerezni, pedig korábban ennek nagyon tudtam örülni. Már nem vettettem bele magam akkora hévvel a feladatokba, a megoldások és új utak keresésébe.

Míg korábban 130 százalékon pörögtem, ez jócskán visszaesett, és hiába hoztam az elvárt szintet a munkában, egyszerűen nem éreztem jól magam – mesél Anita az évekkel ezelőtti életéről.

Miután több családi tragédia és változás arra késztette, hogy átértékelje a dolgokat és átgondolja az életét, megszületett a terv: a Balaton mellé költözik.

Egy év alatt érett meg a döntés

Hogy miért pont a Balaton? „

– Talán a gyerekkori kenesei nyaralások emléke is benne van, valahogy mindig arról álmodoztam, hogy ha nyugdíjas leszek, a Balatonhoz költözöm… Végül nem vártam meg – nevet, majd hozzáteszi, kellett egy év, hogy megérjen benne a végleges elhatározás. Az, hogy eladja a zuglói lakását, még úgy is merész lépésnek számított, hogy egyedülállóként lépett ki az ismeretlenbe,  olyannyira, hogy amikor az édesanyjának először felvetette a költözést, az csak annyit mondott: „Nem baj, kislányom, majd kialszod…!”

Anita aludt rá nem egyet, nem kettőt, de csak egyre jobban megerősödött benne a mehetnék. Végül eladta a lakást, vett belőle egy házat Balatonakarattyán, és elkezdte építeni a balatoni életét. Azért a munkahelyét nem adta fel, kezdetben távmunkában dolgozott – ahhoz egy újabb év kellett, hogy ezt a szálat is elvágja.

Anita alaposan átgondolta a döntését, így a leendő megélhetését is. Tudta, hogy ha otthagyja a stabil munkahelyét, több lábon kell állnia – ezt az idő később igazolta is -, s ebből az egyik a zero waste- és kutyás termékek varrása lesz, ami már régóta az élete része volt.

Kezdetben félig-meddig hobbiként, félig mellékállásként gyártotta a praktikus termékeket, ahogy az gyakran lenni szokott, a saját problémáira keresve megoldást.

– Nem találtam például olyan kutyapokrócot, amibe nem ragad bele a kutyaszőr – a rövid szőrű kutyák gazdijai tudják, hogy minden tele van vele és milyen nehéz kiszedni egy hagyományos plédből -, így aztán megvarrtam magam, vízlepergető anyagból, vastag flízzel bélelve – avat be a termékfejlesztés részleteibe az Unita Design néven alkotó Anita.

Saját boston terrierje ihlette a kutyafekhelyeit is: miután Jerry az új otthonába kerülve azonnal kisajátította Anita babzsákfoteljét, megszülettek az első, polisztirol gyöngyökkel töltött kutyaágyak – sok gazdi legnagyobb örömére.

A zero waste alkotások sem egyszerű termékek Anita számára: mindegyiket használja, amióta pedig a nagyváros nyüzsgését hátrahagyva közelebb került a természethez, még jobban lelassult és tudatosabbá vált az élete. Ihletet gyakran az imádott Balaton ad.

– A Balaton türkiz színét például imádom! Megjelenik a kínálatban is, ahogy a balatoni motívumok is, a szitanyomott vászonzsákokon. Néha még most is hihetetlen, hogy tíz perc alatt lesétálhatok a partra, a tó látványa mindig feltölt!

Talán azért is áll hozzám közel a vidéki élet, mert falun, az Eger melletti Makláron nőttem fel. Igaz, a nővérem pont az ellentétem: számára Budapest a világ közepe és biztosan nem érezné jól magát itt. Két-háromhetente azért elmegyek Pestre, élvezem is, de a nap végén azért már vágyom haza, a nyugodt otthonomba…  

Reggel valódi háziasszony, délután virtuális asszisztens

Anita előrelátására vall, hogy már a házát is úgy választotta ki, hogy az „beugró” legyen a balatoni vendéglátásba, bevételi forrást jelentve a bátor karrierváltónak. A tetőtérben kialakított, külön bejáratú apartman befejezésével ugyan sok volt a munka, de áprilistól októberig keresett szálláshely, ő pedig élvezi a háziasszony szerepét.

– Sokkal szívesebben takarítom az apartmant, mint hogy beüljek egy kétórás meetingre, amiből valójában csak tíz percnek van értelme – mondja.

S hogy azért ne szakadjon el teljesen a korábban szeretett munkájától sem, Anita kiképezte magát virtuális asszisztensnek, ami ugyan ma még kevésbé ismert szolgáltatás, de rengeteg vállalkozásnak könnyíti meg az életét.

– A virtuális asszisztens gyakorlatilag vállalkozásokat támogat az adminisztráció területén. Olyan, kiszervezhető feladatokat végez, amelyekre nem érné meg egy külön embert felvenni, mert mondjuk heti 5-20 órát vesznek igénybe, így azonban teljesítmény alapon, csak az elvégzett munka után fizet a cég a vállalkozóként, otthonról dolgozó asszisztensnek.

Az így elvégzett munkák nagyon változatosak lehetnek; van, aki a közösségimédia-kommunikációra szakosodott és posztokat ír, képeket szerkeszt, más webáruházakat tölt fel és termékleírásokat ír.

Én, mivel sales területről érkeztem, legszívesebben háttérelemzéseket és statisztikákat készítek, ami nem is baj, mert már az elején éreztem, hogy a szellemi munka és az Excel-táblázatok azért hiányozni fognak! – meséli nevetve Anita.

Három lábon, egyensúlyban

Így, hogy egyszerre virtuális asszisztens, falusi vendéglátó és kézműves alkotó, vallja, hogy teljes az élete. A különböző jellegű munkák mindegyike másfajta igénybevételt jelent, mást tesz hozzá az életéhez – így jön létre a vágyott egyensúly. S ahogy a Balaton parti kis faluban lassan minden a helyére került Anita életében, három és fél éve a szerelem is rátalált, így lett teljes a kép.

A sors fintora, hogy a párját éppen a volt munkahelyének köszönheti: bár korábban is kollégák voltak, a románc csak akkor szökkent szárba, amikor Anita ingázni kezdett, s néhányszor együtt utaztak.

– Utólag megtudtam, hogy ő már régebben felfigyelt rám, csak akkor még nem vettem a jeleket… Végig itt volt az orrom előtt a szerelem, de időbe telt, mire felnyílt a szemem.

Anita tehát három lábon áll vállalkozóként, ami hatalmas biztonságot nyújt számára, „hol erre billen a mérleg, hol arra”, fogalmaz. Hogy mennyire így van, az a COVID-járvány idején is megmutatkozott: éppen elkészült a kiadó balatonakarattyai apartman felújításával, amikor kitört a járvány, egy időre romba döntve a vendéglátós terveket… A tudatosságot javasolja mindenkinek, aki hasonló cipőben jár, mint ő évekkel ezelőtt. 

– Egy ilyen hatalmas váltást nagyon át kell gondolni, óva intek mindenkit attól, hogy hirtelen felindulásból döntsön. Érlelje inkább meg alaposan a gondolatot, még ha az hosszú ideig tart is! Mindenkit bátorítok azonban, hogy merjen lépni, ha már tudja, hogy nincs a helyén az életben, vállalja a rizikót, különösen, ha támogató család áll mögötte.     

Anita vállalkozásait itt találod meg:

www.unitadesign.hu

www.facebook.com/unitaapartman

Fotók: Ujváry Anita

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely