„Majd ha nagyobb lesz a gyerek, minden könnyebb lesz” – a szorongás evolúciója
A gyermekünkért való szorongás akkor kezdődik, amikor a gyerek megszületik és egész életünkben velünk marad anyaként. Tovább →
A gyermekünkért való szorongás akkor kezdődik, amikor a gyerek megszületik és egész életünkben velünk marad anyaként. Tovább →
Töreky Szilvia programot dolgozott ki a matekszorongás ellen. Matekfóbia Mentorprogramja már több embert meggyőzött: ő volt az egyik nyertese a 2025-ös Visa She’s Next programnak, amelyre ismét lehet pályázni!Tovább →
A Tesco plusz fizetett szabadnapokkal, szakértői tanácsadással és anyagi segítséggel támogatja a családon belüli erőszakban érintett kollégákat.Tovább →
Egy tudatosan felépített profil szakmai névjegy, kapcsolatépítési felület, álláskeresési eszköz és akár ügyfélszerző csatorna is lehet egyszerre – mondja Dallos Csilla Linkedin szakértő.Tovább →
A cikkem neked szól, ha már neked is eleged van az „5 lépés a boldogsághoz” című cikkekből és posztokból.Tovább →
A bíróság által elrendelt mediáción kötelező ugyan megjelenni mindkét félnek, azonban bármikor dönthet bármelyik fél úgy, hogy nem kíván tovább részt venni rajta.Tovább →
Természetes és helyénvaló a szülői féltés a véletlen teherbeeséssel kapcsolatban. Az édesanyánktól örökölt nő- és anyakép végigkíséri életünket, különösen meghatározó párkapcsolatainkban és anyaságunk megélésében.Tovább →
Villám csapott belém, és a Föld nyílt meg alattam, és igen, ekkor már biztosan tudtam, hogy baj van, nagyon nagy baj… A férjem megcsal.Tovább →
Ráébredtem: ha én nem próbálom meg, senki nem fogja. Vezetőként ma már úgy tekintek az iskolára, mint egy műhelyre.Tovább →
Amikor dolgozó anyáról beszélünk, a többség vagy mindenki a fizetett munkahelyen is munkát végző anyákra gondol. Pedig minden anya dolgozik.Tovább →
Öt nagy Tesco áruházban van mostantól menopauza modul, hogy segítsen a nőknek a változókori tüneteket enyhíteni.Tovább →
Aki nincs ebben a helyzetben, nagyon nehezen tudja elképzelni, mit jelent ez a döntés, odaadom a fél vesémet a férjemnek.Tovább →
A Békés Iskolák üzenete az, hogy csak az a bántalmazás történik meg, amit a szemlélők megengednek. NEM OKÉ címmel kampány is indult a bántalmazás ellen.Tovább →
Megérett bennem a gondolat, hogy valami mást akarok. Máshogy élni. Spanyolországban.Tovább →
Közösségi éneklés a Parlament előtt, nőnapi minifesztivál, egész napos pihenés, a Derment csend Izlandon című film vetítése. Nőnapi programokat hoztunk nektek.Tovább →
Kell egy biztonságos, hiteles tér, ahol a társállatukat elvesztett, illetve előzetes gyásszal élő emberek érzelmi megtartásra és sorstársi kapcsolódásra találhatnak.Tovább →
Az üvegplafon jelenségről már mindenki hallott, a legmagasabb szintekre csak nagyon ritkán tud nő betörni, és ha igen, akkor is többszörös munkával.Tovább →
A Tüköry Általános iskolában közösségi összefogással, kísérletképpen hozták létre azt a tantermet, ahol minden a közösség építését szolgálja. A gyerekek imádnak oda járni.Tovább →
nem az a legnagyobb probléma, ha valami nem sikerül elsőre.
Az igazi gond az, ha meg sem próbáljuk, mert félünk attól, mit szólnak mások, vagy attól, hogy hibázni fogunk.Tovább →
Korábban mindig feladtam pár hét, vagy egy-két hónap után, pont azért, mert egy olyan rendszerbe próbáltam beleerőltetni magam, ami nem az enyém.Tovább →
Minden olyan, mint azelőtt. Az ablak, a levelek, a fény. Még egy kicsit időzöm a megdermedt pillanatban, és arra gondolok: ahogy telik, ízzé válik bennem az idő.Tovább →
A nőnapi kezdeményezés nem egyszeri akció. Inkább egy közös próba. Mi lenne, ha egyszer valóban ki tudnánk mondani: ma szabadnapot veszünk ki?Tovább →
Tonna szám kapom a ruhákat. Alapítványoktól, volt osztálytársaktól, barátoktól, rokonoktól. Többet, mint amivel elbírok. Szőnyeg lesz belőlük. Tovább →
Marokkó jó példája annak, hogyan válhat a turizmus a női gazdasági megerősödés egyik eszközévé – feltéve, hogy tudatos döntések állnak mögötte.Tovább →
Elengedni magunkat, rábízni jövőnket a természetre, a testi folyamatok bölcsességére, a kiszámíthatatlan sorsfolyamatokra, egyet jelent az irányítási vágy, a túlzott kontroll és az állandó védekező készenlét feladásával.Tovább →
Kovi a magyar pornógyártás egyik legismertebb figurája volt a ’90-es és 2000-es években. Most film készül a munkásságáról. Vélemény.Tovább →
Karácsony Réka, a Naturéka alapítója 5 éve építi a vállalkozását és most már évről-évre duplázza a bevtéelét. Tovább →
A nárcisztikus gázlángozás érzelmi bántalmazás. Ádám és Éva történetén keresztül mutatom be, hogy hogyan is néz ki a gázlángozás az életben.Tovább →
Megszűnt a munkaköröm. Értsd: kirúgtak, eltanácsoltak, lapátra tettek, kipenderítettek, kirakták a szűröm, offoltak, hogy divatos szóval is éljek.Tovább →
Gyerünk nagyik, légyszi segítsetek a gyerekeiteknek, ők most először anyukák, nem tudják! Jobbak vagytok ebben bárkinél.Tovább →
Bicsérdy Béla szerint: „A böjtölés minden esetben gyógyfolyamatot idéz elő, mely mindaddig tart, míg az anyagcsere a felhalmozódott káros termékektől egészen megtisztul.”Tovább →
Balatoni József, Jocó bácsi iskolában már nem tanít, de segíti például azokat a gyerekeket, akiket nem tanítottak meg tanulni az iskolában.Tovább →
Jónás Alexandrának megjelent első regénye, a Fekete igazság, amely egy félvér roma lány és egy halálsoros fekete srác levelezésén keresztül mutatja be Európa és az Egyesült Államok rasszizmusát, a kisebbségek nehézségeit.Tovább →
Katalinnak egy barátja váratlan betegsége mutatta meg, milyen sokat jelenthet a plazmaadás. Az egész baráti társaság úgy döntött, hogy ezzel segít: plazmát ad.Tovább →
Dr. Mihalik Zsuzsa egy olyan céget épít a férjével, amely 26 éve segíti a munkavállalókat abban, hogy egészségesebben éljenek. Útja során megtanulta: ha kellő intenzitással csinálsz valamit és hiszel benne, bármi sikerülhet.Tovább →
Sokadjára kezdem veled a társalgást, kedves Testem. Jókora gyomrost kaptam tőled néhány hónapja, bele is rendültem.Tovább →
Tizenegy hónapja nyúztuk egymást. Tudtuk, hogy nincs jövőnk, és azt is, hogy ami köztünk kialakult az nem szerelem. Ez soha sem lehet igazi párkapcsolat. A művészember nős.Tovább →
Van egy társadalmi és egy párkapcsolati rend, ami a nőből szipirtyót csinál, ami kényszeríti, hogy a természetes érzelmeit elfojtsa, majd amikor ennek következtében torzul a személyisége, akkor megszégyeníti.
A „szipirtyóság” ilyenkor az önazonosság és az önvédelem egy utolsó formája.Tovább →
A ma elérhető állami pályázatok jó részén évek óta csak a tűzhöz közel álló alapítványok nyernek Magyarországon, ezért is várták annyira az EGT és a Norvég Civil Alap új pályázati lehetőségeit, amelyek 10 év után újra elérhetők Magyarországon.Tovább →
Mire figyelmeztetnek a közelmúltban nyilvánosságra került bűncselekmények? Mindhárom ügyet a kollektív hallgatás, a férfiak összezárása, összekacsintása és cinkossága kísérte.Tovább →
Az Egyenlítő Alapítvány „Döntés szabadsága?!” című konferenciája szakértők és vállalati jógyakorlatok mentén járja majd körül a tudatosság és a szabad döntéshozás gátjait, illetve a bennük rejlő lehetőségeket. Tovább →
Pistyur Veronikának nagyon sok „sapkája” van: a Bridge Budapest mellett tanácsadóként segíti a Cápák között című műsorba kerülő vállalkozókat, mentorál, befektetéseket véleményez. És közösséget épít.Tovább →
Elméletben jól mutattak, nagy ház, két autó, három gyermek, kívülről minden adott volt a boldogsághoz. Csak hiányzott egy fontos dolog.Tovább →
Milyen hiedelmek, gondolatok, belső szabályok kapcsolódnak bennünk a gyermekvállalás témájához?Tovább →
Úgy hittem idővel jobb lesz. Hogy csak akkoriban volt elfoglalt, amikor randizni kezdtünk.Tovább →
Társadalmilag hasznos ügyet viszel a vállalkozásodban? Szeretnél új „lábakat” növeszteni? Akkor téged vár a Bridge to Benefits program pályázata.Tovább →
Meghalt Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész. A színházi világ nagyjait fotózta, igazi hallhatatlanokat látott és láttatott.Tovább →
Nyüzsögni, nyüzsögni és nyüzsögni: a brüsszeli siker kulcsa mindenképpen ez. Tovább →
Ritka agydaganattal küzd Giuliano, akit a szerelem hozott Magyarországra. Egy rosszullét során derült ki, hogy gliobastomája van, amely egy rendkívül agresszív daganat. Most a kezelésére gyűjt a család.Tovább →
Az anyai kiégés nem egyéni hiba, hanem szükségszerű következménye a teljesíthetetlen elvárásoknak.Tovább →
Amikor szembesítenek a rákkal, el kell dönteni, mit teszünk: szembenézünk vele vagy meghajolunk előtte. Kátai-Perkátai Ildikó bátran szembenézett vele.Tovább →
Fontos tudni: vérplazma adásával nagyon sok embernek lehet segíteni, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.Tovább →
A Mindset Meetup alapítóinak, Szabó Kristóf és Kövesdi Gábor története arról szól, hogy mi történik, amikor fiatalok végre rátalálnak azokra, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak és szívesen vállalkoznának.Tovább →
„Reggel, amikor kinyitom a szemem az első dolog, amit az ágyból meglátok a Földközi-tenger csodás kéksége.” Barbara jogászból lett olívaolaj kóstoló.Tovább →
Mikor kiköltöztem Norvégiába, hamar feltűnt, hogy milyen sok a babakocsival vagy babahordozóban gyereket sétáltató apuka. Itt 15 hét az apaszabadság.Tovább →
Nekem a boldogság maga az élet, minden örömével és fájdalmával együtt.Tovább →
A vérplazma számtalan betegség gyógyításában nélkülözhetetlen.Tovább →
Az anyák kisgyerek mellett akár évekig többször kelnek éjjel, és az otthoni munka miatt később sem feltétlen teljesül az elegendő alvás.Tovább →
Farkasházi Réka egy személyes történetben arról ír, hogy milyen lehet azoknak a gyerekeknek, akikről már régen lemondtak.Tovább →
Mióta világ a világ, az a szabály, hogy a házasság egyik kötelező velejárója a szex.Tovább →
Patai Krisztina „Egy fejvadász naplója” podcastjának vendégeiben a siker közös, a hozzá vezető karrierutak azonban a legkülönbözőbbek. Tovább →
A BIDF | Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2026 január 24 és február 1. között zajlik Budapesten és több vidéki nagyvárosban.Tovább →
Dr. Hun Eszter válás és újrakezdés mentor a jogi lépések mellé lelki kapaszkodót adTovább →
Nincs olyan, hogy hajléktalan. Józsi van, Margit van, Kati van. Arcok, sorsok, történetek, életek. A Dankó utcai hajléktalanszállón is.Tovább →
Ne azért vásárold meg a krékerünket, mert újrahasznosított, hanem mert finom és egészséges, és éppen ropogtatnivalót keresel mondja Dalmadi Julcsi.Tovább →
Ezek a nők tanúi voltak, hogyan válik egy határozatlan, traumatizált kislány. Hogyan válik belőle öntudatos nő, aki szembenéz a múltjával.Tovább →
Az én gyerekem nem nőhet fel egy olyan világban ahol ez elfogadott! Minden egyes sejtem tiltakozik, nem lehet ez a cigány gyerekek elfogadott jövője!Tovább →
Halkan, alattomosan hullik rám, mint vizes ponyva, a magány: nehéz, hideg, s már csak a saját üres lélegzetemet hallom alatta.Tovább →
Módosította a kormány a közalkalmazottak által igényelhető, évi egymillió forintos otthontámogatás feltételeit: bővül a jogosultak köre, és a jelentkezési határidőt is kitolták.Tovább →
Nem én vagyok az egyetlen negyven feletti nő, akinek a mindennapos szolgálat, túlterhelés, készenlét felőrölte az energiái nagy részét. Kiégtem.Tovább →
Két női vezető, egy coworking közösség, ahol a térnek lelke van. Így épül a Puzl: értékalapon, IT-s startupokkal, nőknek is helyet adva.Tovább →
Facbook bejegyzésben búcsúzik a fővárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulójától, Egressy Mátyástól, akinek a hétvégén veszett nyoma. Tovább →
Egészséges, vegyszermentes zöldségekkel ellátni a családot és közben a terményeket megtermelő gazdáknak, családoknak is munkát adni. Ez az alapja a MyFarm Harta vállalkozásnak.Tovább →
Nincs szebb és tündöklőbb annál a nőnél, aki önmagában és a másik nőben is meglátja a szépet, az igyekezetet, és elismeri azt.Tovább →
Felnőtt ADHD Coachként gyakran dolgozom olyan nőkkel, akik kívülről összeszedettnek tűnnek. Vállalkozások élén állnak, nagy szervezeteket vezetnek és közben belül sokszor ugyanazzal küzdenek.Tovább →
Súlyos betegek utolsó kívánságát teljesíti Ausztriában az önkéntesekből álló Rollende Engel. Az osztrák csapat mindent megtesz, hogy teljesítse azokat.Tovább →
Te hamar elmentél Mami, kicsi voltam még. Nem kevésbé elevenek az emlékeim, csupán kevesebb van belőlük.
Tovább →
A női sorsokról való megszólalásokat gyakran kíséri egy kíméletlen reflex, az ítélet.Tovább →
Mióta kint élünk Malagán, sokszor eszembe jut az a láthatatlan szál, ami elszakad. Hiába tudunk pár havonta hazautazni, az már nem ugyanaz.Tovább →
Nem jövök étrendi tanácsokkal, sem edzéstervekkel. Az írásom nem erről szól.Tovább →
Norvégiában néha olyan érzésem van, mintha a valóság egy fél lépéssel előrébb járna, mint máshol. Itt tényleg mindent el tudsz online intézni.Tovább →
A többségben lévő kisebbség kifejezés általában politikai vagy társadalmi kontextusban használatos. De ez a cikk nőkről szól.Tovább →
Az orvosok bére nőtt a legnagyobb mértékben az utóbbi években a hazai szakmák közül, de jól keresnek a légiforgalmi irányítók, a brókerek és a HR vezetők is.Tovább →
Érdekes barátság a miénk. Emlékszel Ria? Tudom, hogy velem vagy mindig, csak észre kell vegyem.Tovább →
Elkezdtem élni az „átlag emberek átlag életét”, amiről tudtam, hogy sosem lesz elég, s ami sehogyan sem okozott örömöt.Tovább →
A CsodÁllat Tere egy ikonikus falfestmény formájában hívja fel a figyelmet az állatvédelem kihívásaira és a támogatók is részeseivé válhatnak az alkotásnak. Tovább →
Ha valaki rákérdezne, hogyan csináltad, valószínűleg csak azt mondanád: „Ja, semmi extra. Ez egy sima nap volt.”Tovább →
A Szimona és Zsabka minden porcikájában unikum. Az emberen túli természet és az ember kapcsolatáról ír úgy, hogy az a bevonódást, az empátiát erősítse.Tovább →
A határ tartása, meghúzása nem a másik bántása, hanem kimondása annak, hogy eddig és ne tovább, mert itt kezdődik az, ahol már én sérülök.Tovább →
A Soma méhészet története, a méhészet jövője is elolvasható a Megcsináltuk! könyvben. Tovább →
Megtapasztaltam, hogy a segítség akkor válik valódivá, amikor alkalmazkodik – nem amikor erőlteti magát.Tovább →
Bicsérdy Béla 19 éves volt, midőn az akkori tudomány álláspontja szerint gyógyíthatatlan betegséget szerzett.Tovább →
Mi lenne, ha egy nő ötvenévesen azt mondaná, hogy most rajtam a sor? Hogy most végre nem anya, felesége akarok lenni, hanem élni akarok?Tovább →
Anyám szerint hálátlan gyerek voltam. Egy olyan kislény, akinek semmi nem jó. Nem értékeli, hogy milyen nagyszerű anyja van.Tovább →
Két éve életem legmeghatározóbb mélypontjára kerültem. Sorra jöttek az embert próbáló események. Teljesen kiégtem.Tovább →
A nők vágyaihoz az érzelmeiken keresztül vezet az út, miközben a fériak teljesen máshogy működnek. Vajon miért csökken vagy múlik el teljesen a nők 40%-ánál a hosszútávú párkapcsolatban a vágy a párjuk iránt?Tovább →
Három évvel ezelőtt találkozott egy fesztiválon kiállítóként Zsíros Tünde, a homoktövis termékeket forgalmazó ESBANA tulajdonosa és Both Tímea, a természetes alapanyagokra épülő naturkozmetikai márka, a Herbsgarden alapítója. Ők nyerték meg közös homoktövis krémükkel a K&H Üzletet ide Kollab pályázatát.Tovább →
A karácsony csúcsidőszak prostiként is olvasható egy interjúban. Milyen szeretetteli, mi több, keresztényi dolog ez. Murinai Angéla írása.Tovább →
A szülés utáni napok Éva számára nem csupán az új élet kezdetét jelentették, hanem a régi sérelmek és fájdalmakkal való szembenézést is.
Ahogy a kórházi élmények lassan a múlt részévé váltak, úgy a bántalmazás hatásai is egyre világosabbá váltak.Tovább →
A COPD világszinten a harmadik vezető halálok. Hazánkban körülbelül 200 ezer regisztrált beteg van, ám a valós szám ennek sokszorosa.Tovább →
Totál kikészültem, tegnap egész nap magzatpózban rettegtem a kanapén, biztos voltam benne, hogy meghalok.Tovább →
Sőnfeld Mátyás saját fejlesztésű hangszerével, a XiloFunnal bárki zenei tudás nélkül is felfedezheti, hogy a zene élmény is lehet.Tovább →
A Kedves Magyarország Alapítvány legutóbbi egészségügyi adományozása egy balatoni üdülő étkezőjében kezdődött, egy teljesen hétköznapi beszélgetéssel.Tovább →
Karácsony előtt érkezett egy telefonhívás, amely megváltoztatta Dominika és Viktor életét: megtudták, hogy hamarosan örökbe fogadhatnak egy kisfiút, Ádámot.Tovább →
Az ünnepi időszak a kényeztetésről szól, közben sok nő tapasztalja, hogy karácsony környékén a has tájékán jelennek meg a nem kívánt változások.Tovább →
Az ünnepek közeledte számos probléma forrása a jól működő családokban is, de ez fokozottan igaz a rosszul működő családokra.Tovább →
Borbély Alexandra színész Szlovákiában született, 18 éves kora óta Magyarországon él. A szlovák-magyar kettős identitásáról és megéléseiről beszélt a TEDx színpadán.Tovább →
A gyerekek sokkal nagyobb önállóságra képesek, mint amennyit hajlamosak vagyunk feltételezni róluk.Tovább →
Annak idején én voltam az egyetlen lúzer az osztályban, akinek nem hagyták a Twin Peakset.Tovább →
inden tisztelettel megkérek mindenkit, felejtsétek már el ezt a vonat előtt átszaladgálást! Egy HÉV vezető levele.Tovább →
A fény születése, december 21-e idén éppen a negyedik adventi vasárnapra esik.Tovább →
Azon a kilenc évvel ezelőtti februáron világra jött a kisfiunk, de mi nagyon sokáig csak formailag voltunk szülők. Tovább →
Ragadd meg a pillanatot, és lépkedj apránként, kis lépésekkel, de mindig felfelé. Tegyél magadért!Tovább →
Víz és villany nélküli kis házban él Tünde, aki közel 60 évesen munkát és szállást keres Polgárdi környékén. A nő a nyáron veszítette el a férjét.Tovább →
Két nő, akik úgy szültek, ahogy szerettek volna. Befelé figyelve, szabadon. A Születésed története két önálló alkotás egy kötetben.Tovább →
A kecskeméti Hírös Koraszülöttek Közhasznú Alapítvány filmjében arról beszélnek a családok, hogyan élték ők meg azokat a hónapokat, amíg az anyuka és a koraszülött testvér a kórházban voltak.Tovább →
A Magyar Helsinki Bizottság összefoglalója szerint az omudsman folyamatosan jelezte az állam felé, hogy a gyermekotthonokban, javítóintézetekben, fogyatékos otthonokban jelen van a kínzás, a megalázó és embertelen bánásmód.Tovább →
A Lábnyomok című könyv kipróbált beltéri programokat ajánl családoknak úgy, hogy az kalandos és változatos legyen. Tovább →
Sokan vagyunk, akik sérült gyereket-fiatalt nevelünk, mindannyiunk legnagyobb félelme, mi lesz velük, ha mi nem leszünk.Tovább →
Az itteni magyar egyesület szervezésében méghozzá, egy zsúfolt játszóházba, szikrázó napsütésben, itt, a Costa del Solon érkezik a mediterrán Mikulás.Tovább →
Újra megjelent és hullámokban terjed a pertussis, közismert nevén szamárköhögés vagy 100 napos köhögés.Tovább →
Nyolc autizmussal élő fiatal lakhatása feltételei megteremtését tűzte ki célul a Világom Alapítvány. Céljuk, hogy védett otthont teremtsenek gyerekeik számára.Tovább →
Azokat, akik valóban felelősek, senki sem kérte számon. Mert azok, akik magukra hagyták a gyerekeket és a velük foglalkozó szakembereket, halálos nyugalommal nézik, ami a szemük előtt zajlik évtizedek óta.Tovább →
Mónika és Tamás öt évig vártak arra, hogy a két kézzel ültetett többezer fa tövében szarvasgombát találjanak. A Triflafarm több, mint egy vállalkozás.Tovább →
Bár a chatbot átmeneti megnyugvást nyújthat, a valódi emberi kapcsolatokat nem tudja pótolni.Tovább →
Kérlek, ne gyere a férjemmel, ne hivatkozz rá, ne vele akarj megmenteni. Ha segíteni akarsz nekem, úgy igazán, akkor engem erősíts meg.Tovább →
Hiánypótló programokat ismertek el idén is az Egészségértés Díj keretében.Tovább →
Miközben a gyerekek az apjukkal homokoznak, én hátradőlök és élvezem a napot, a tengert. Majd megszólal mellettem egy hang: anya, kakilni kell!Tovább →
András? Nahát! hallom magam. Ez hihetetlen! Hány éve is volt? Mit csináltál New Yorkban?Tovább →
Ha azt hitted, nehéz jegyet szerezni a Pamkutya koncertre, akkor még sosem próbáltál gimis nyílt napra regisztrálni…Közeleg a felvételi!Tovább →
Hogyan tudnak teljes életet élni azok az édesanyák, akiknek a gyermekei sérültek, így folyamatos érzelmi megterhelésben élnek?Tovább →
Dobrev Klárának, a DK elnökének beszélt a Szőlő utcai intézet egyik volt lakója arról, hogy az intézet egykori vezetője többször is megerőszakolta. Tovább →
A két barát több bukott vállalkozása után a Cseles igazi sikertörténet lett. Hogyan? Elmondták a most induló Megcsináltuk! vodcastban.Tovább →
Évtizedek (századok) óta ugyanaz a minta ismétlődik generációról generációra: a nők lassan, szinte észrevétlenül eltűnnek a saját életükből. Tovább →
Az összekapcsolódást, az egymáshoz való visszatalálás fontosságát üzeni a Telekom idei karácsonyi kampánya. Szeretjük.Tovább →
Márai Párizsban valódi újságíróvá vált, cikkeit egyszerre küldte a Frankfurter Zeitunghoz, a Kassai Naplóhoz és a budapesti Ujsághoz.Tovább →
Az anyaság a teljes, totális becsicskulás. Azzá válsz, amivé megfogadtad, hogy sosem válsz.Tovább →
Fenyőmagtej fenyőmézzel és erdei vadfűszerekkel, jegenyefenyő narancslikőrrel és borókabogyós cukorral – megjelent az Egy csepp ERDŐ című könyv.Tovább →
Érdekesség, hogy a költési szokások jövedelmi és földrajzi alapon is eltérnek.Tovább →
A Szenvedélyes nők egyszerre szól az életközepi válságról, a szerelemről, a generációkról. Viccesen, szabadon.Tovább →
A női test jelzései gyakran generációk történeteit hordozzák, és megértésükhöz a fizikai vizsgálatok mellett a lelki folyamatok feltárása is elengedhetetlen.Tovább →
Ha rákerestél már a cégedre és nem azt láttad az AI találatokban, amit szeretnél, vagy ami szerinted a valóság, akkor hozunk három gyakorlati tanácsot.Tovább →
A Hégető Honorka díjat a zsűri négy videós és három fotós alkotásnak adta, a Yettel Magyarország idén is különdíjjal ismert el egy videós alkotást.Tovább →
A bicsérdyzmus korántsem egy sokadik, egészséges életmódot népszerűsítő irányzat, hanem egy aktív cselekvésre és felelősségvállalásra buzdító eszmerendszer.Tovább →
A Magyar Női Alap (MNA) Magyarország első női alapja, amely közösségi döntéshozatal és feminista mozgalmi tapasztalat alapján támogat nők vezette civil szervezeteket és informális közösségeket.Tovább →
Egy Szirén nő soha nem fogja beérni egy férfival, mindig az újat, a jobbat, a tökéletest fogja keresni, de leginkább a másét. Tovább →
A lánynak jól esett ez a határozott mozdulat, viszonzásul a fiú nyakába kapaszkodott, és megcsókolta. Tovább →
23 hétre és 4 napra született az a pici lány, akit 100 nap után most hazaengedtek a családjához a Honvédkórházból. A koraszülött családokkal kiemelten kell foglalkozni.Tovább →
Márai Sándor felesége, Matzner Ilona fél évvel volt idősebb az írónál. Sok vihart és megpróbáltatást kibírt a kapcsolatuk.Tovább →
A szingliség nem azt jelenti, hogy valaki egyedül van, hanem hogy bárkivel lehet.Tovább →
A színészek és közéleti emberek lépnek fel, hogy a divat és a színház eszközeivel felhívják a figyelmet a közösségi összefogás erejére.Tovább →
,,Azoknak, akik hadilábon állnak az érzelmekkel, és a társalgást aknamezőnek érzik, akár megkönnyebbülést is jelenthet egy chatbot. – mondja Tari Annamária.Tovább →
A valódi megoldás soha nem a gyors „kortizol detox” hozza. A test időzítő mechanizmusainak finomhangolása viszont tartós változást hoz.Tovább →
Három civil szervezet, akik a maguk környezetében nagyon sokat segítenek. Őket lehet támogatni a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Élő adásán.Tovább →
Az anya-lánya kapcsolat egy annyira alapvető kötelék, annyira magától értetődő és sokszor annyira terhelt, hogy egész egyszerűen nem beszélünk róla.Tovább →
A vodkásüveg pörög a szőnyegen, Dani azt hiszi, sosem áll meg, de aztán lelassul, és végül Dalmára mutat. Őszinte vagy bátor? Dalma arca nem rezzen. Bátor.Tovább →
Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: december 15-én először áll ki a színpadra, hogy az életéről meséljenTovább →
Újra Janklovics Péter népszerűsíti a Szigetet 16 évvel azután, hogy egy ország szívébe röhögtette be magát a Sziget reklámokkal.Tovább →
Az „Óhazából az Újvilágba” sorozat egy Facebook-közösség kezdeményezéséből indult, és mára több mint száz ember közös munkájának eredménye.Tovább →
Muszáj a szülést felgyorsítani. O-xi-to-cyn. Érti? Ne tiltakozzon már megint. Hát meddig akar a szülőszobán maradni? Soós Viktória írása.Tovább →
Az Év Vidéki Vállalkozója címet Egyed Károly, a Sarkpont Zrt. vezetője, az Év Fiatal Vidéki Vállalkozója díjat pedig Okvátovity Dóra, a Fajszi Paprika ügyvezetője kapta.Tovább →
A Segítek egy családot egy olyan tér, ahol a támogató kiválaszthat egy konkrét családot, láthatja az igényeiket, és maga dönthet arról, miben segít. Tovább →
Öt ország közös kutatása mutatja, hogy Közép-Európában a nők nyitottak a változásra, de még mindig tabuk és félelmek határozzák meg a menstruációhoz való viszonyt.Tovább →
Már több mint egy hete otthon van és örökbe is fogadhatja a család azt a pécsi kisfiút, aki 3 évig élt egy kórházban. Tovább →
Vajda Zsuzsi lányát három iskola utasította el. A kronobiológia segített neki megérteni azt, hogyan tud lányának segíteni.Tovább →
Körözés alatt állt az a férfi, akit a rendőrség őrizetbe vett és letartóztatott, miután pénteken késsel a kezében hatolt be egy XV. kerületi óvodába.Tovább →
Lássuk, hogy állok a sporttal! Eskü, minden év december 31-én megfogadom, hogy a következő évben másképpen lesz. De nem szeretem a sportot.Tovább →
Óvodás és iskolás gyerekeket vittek be a Heim Pál kórházban, miután rosszul lettek a XIII. kerületi oktatási intézményükben elfogyasztott ebédjük után.Tovább →
A koreai konyhaművészet, vagyis a hansik, mára nem csupán egy nemzeti gasztronómiai hagyomány, hanem a kulturális identitás és az egészségtudatos életmód szimbóluma is a világban.Tovább →
Itt vagyok negyvenhét évesen egyedülálló anyaként, két kamasz fiúval, akik tojnak mindenre. Ha nagyon hisztizek, akkor talán kipakolják a mosogatógépet.Tovább →
A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, a mellráknál pedig teljes gyógyulást eredményezett egy magyar kutatócsoport által kifejlesztett kísérleti gyógyszer.Tovább →
Vizuális megjelenésünket lépésről-lépésre célszerű felépíteni. Az első és legfontosabb elem a logó.Tovább →
26 évesen kapott sztrókot egy előadás közben Martos Hanga, a Nemzeti Színház színésznője. A sztrók az egész életét megváltoztatta.Tovább →
Az én Drisemet másképp hívják. Szabinak, Gergőnek, Dávidnak, Lacinak, Daninak és még sorolhatnám azoknak a fiúknak a nevét, akik nem akarnak egyszerre bejönni a terembe, ha időseknek zenélnek.Tovább →
A válás anyagilag is az egyik legnagyobb krízis, amit egy nő átélhet. Magyarországon a házasságok közel fele végződik válással – és jellemzően a nők kerülnek nehezebb anyagi helyzetbe.Tovább →
Habsburg Eilikától 20 000 ezüstért vásárolta vissza Somorjai Ágnes, a Vakok Iskolájának igazgatója – és ez nem is teljesen vicc.Tovább →
Van valami egészen különleges abban, amikor egy álomból nemcsak terv, hanem valóság lesz – és ezt egy közösség segítségével éri el az ember.Tovább →
Bicsérdy Béla a nyers vegetáriánus táplálkozást és az egészséges életmódot népszerűsítő izomkolosszus volt. Nevét az 1920-as évek derekán már milliók ismerték.Tovább →
Halottak napján mindig roppant komolynak kellett lenni. Mindenféle girbe-gurba mellékutakon leutaztunk a húsz éves Dáciával a világ végi Kiskunhalasra.Tovább →
Rita szó nélkül csak állt, mint egy szobor, amíg az asszony becsukta maga mögött a bejáratot. Fokozatosan elöntötte a forróság, először kivörösödött majd elfehéredett az arca.Tovább →
Szülő legyen a talpán, aki mindig minden esetben képes türelmes maradni. Már pedig a kamasz próbára tesz minket maximálisan.Tovább →
Megjelent a Könnyeidből színes tollak, Hidasi Judit tizenhetedik kötete.Tovább →
Lehet, hogy kinőttük a padot, de a szerepeket nem. Most már nem az számít, ki a legjobb fej, hanem ki bírja tovább anélkül, hogy kiégne.Tovább →
Kiss Nóra a II. kerület polgármesterének kulturális tanácsadójaként a női témák és a kulturális élet összekapcsolásán dolgozik.Tovább →
A gyám engedélyével kedd este az örökbefogadó szülőnek jelentkező, de hosszú hónapokig elutasított családnál aludhat az a pécsi kisfiú, aki élete első három évét a kórházban, egy rácsos ágyban töltötte.Tovább →
Aztán felnőttem, és a humor maradt. Mostanra része lett annak, aki vagyok. Egy kicsit szarkasztikus, kicsit ironikus, de legalább őszinte.Tovább →
A legjobb az lenne, ha ezekről a történelmi nőkről már az iskolapadban a valóságot hallanánk, de addig is igyekezzünk újraírni a hazugságokat és féligazságokat.Tovább →
Október 27-től Magyarországon a nők gyakorlatilag ingyen dolgoznak az év hátralévő részében a 17%-os bérkülönbség miatt.Tovább →
A hirdetéskezelés mindenki számára megtanulható, és megfelelő tudatossággal bárkinek jó eredményt hozhat – vallja Szimjon Timi online hirdetési szakértő.Tovább →
Otthon búcsúztatni az évet egyedül, ahol minden a nyári esküvőnkre és a tegnap véget ért „maratoni” házasságomra emlékeztet, borzalmas ötletnek tűnt.Tovább →
Kállai Márton fotográfus és a Matuzsálemek című album: egy ötéves utazás Magyarország legidősebb fái közöttTovább →
Ha jól használod az AI-t, nem azt fogják látni az ügyfeleid, hogy AI-t használsz, hanem azt, hogy gyorsabb vagy, jobbak a folyamataid.Tovább →
Ma már nem zavar, ha épp nincs toppon az önbizalmam. A humor visz tovább, amikor ez az „izom” pihenőt tart.
Tovább →
Molnár Krisztina banki vezetőből váltott. Ma már 40 feletti nőknek ad önbizalma és segíti őket abban, hogy kitörjenek az unalmas ruhák fogságából.Tovább →
A TEDxLibertyBridgeWomen idei témája november 13-án a FORRÁSPONT – vagyis az a pillanat, amikor a változás többé nem halogatható, a belső erő cselekvésbe fordul.Tovább →
Tizenkét magyar illusztrátor, és tizenkét hónapnyi inspiráció – ez az Önazonos Öltözködés Naptár.Tovább →
Magyarkúti Tóth Kata lelkész nem fér egy skatulyába sem. A lelkészség kicsit olyan, mint a komposzt a komposztálóban. – mondja.Tovább →
Szóval akkor Berlin. Egy hónap egyedül, csak én és a gondolataim. Szeretnék egy kicsit magamra koncentrálni és megtalálni, merre tovább.Tovább →
Anna, Dorina és Amit izgatottan várták, hogy részt vegyenek a Nova Fesztiválon. Nem sokkal később a Hamász 378 fesztiválozót mészárolt le, és 44 túszt hurcolt magával Gázába.Tovább →
most egy kicsit a fekete szemüvegemet és alaposabban ránézek, hogyan is járnak a gyerekeim iskolába itt Malagán és ezzel hogyan teszem tönkre legszebb gyermekéveiket és a traumatizálódás révén valószínűsíthetően a felnőttkorukat is.Tovább →
Pénzt gyűjt egy család, hogy ki tudják fizetni azt a gyógyszerkutatást, amely reményt adhat a halálosan beteg Eriknek a túlélésére.Tovább →
Az anyósok kapcsán eleve van egy társadalmi negatív ítélet, ami megnehezíti a jó kapcsolat kialakítását, ha valaki ez alapján indul neki az ismerkedésnek.Tovább →
Annak megállapítása, hogy az egyik szülő bántalmazó-e vagy sem, a hatóságok előtt a legtöbbször ott bukik el, hogy nem lehet bizonyítani egyértelműen.Tovább →
Nemzetközi piacra lépett a Diverzum. Saját forrásból finanszírozva elindította szolgáltatásait Romániában is – jelentette be a negyedik születésnapját ünneplő cég. Tovább →
Sosem gondoltam volna magamról, hogy egyszer vállalkozó leszek. Arra meg végképp nem készültem, hogy mindezt 47 évesen lépem meg.Tovább →
Az oktatás és egészségügy területén dolgozó szakemberek innovatív kezdeményezéseit támogatja a nyolcadik alkalommal meghirdetett Richter Anna Díj.Tovább →
A gyermekotthonokban csak a pihenőnapokra és a szünetekre jut 1500 forint, iskolaidőben még kevesebb pénzből, 1200 forintból kell megoldani a gyerekek étkeztetését.Tovább →
Hányszor képzelte már el, hogy beteg az anyja. Kísérgeti az orvosokhoz, de gyors lefolyású a betegség, kemóra járnak, de hiába, sír a temetésen. Vagy már régen külföldön él, mire kiderül a rák vagy valami, és ő már csak a temetésre érkezik haza.Tovább →
Klein Dávid és Nagy Márton megkezdték a csúcsmászó körüket a 8167 méter magas Dhaulagirin, a Himaláján, írta Klein a közösségi média oldalán.Tovább →
A mellünk, mint belső iránytű, mutatja a szégyentől szabadságig vezető utat.Tovább →
A Bélaműhely független alkotói csoport támogatók segítségét kéri, hogy tovább folytathassa egyedülálló, közösségi és inkluzív zenei tevékenységét.Tovább →
Schillinger Gyöngyvér sikeres jogi pályát adott fel az irodalomért: első regénye, a Rohadjon meg az összes hamar népszerű lett.Tovább →
Milyen hiányokkal és szorongásokkal él egy állami gondozott gyerek – ezt mutatja meg az SOS Gyermekfalvak.Tovább →
Itt szeretném elmondani mindannyiótoknak, lassan, tagoltan: Nem. Nem mindegyik autista rendelkezik savant képességekkel.Tovább →
SEO, LMO és sajtómegjelenés alapok női vállalkozóknak. Hogyan maradhatsz látható a Google és az AI korában? Pozsgai Kitti kommunikációs szakértő cikke.Tovább →
Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért képtelenek felfogni, hogyha mi férfiak azt mondjuk valamire, hogy nem, akkor az azt is jelenti, hogy nem.Tovább →
Egy ország döbbent meg azon, hogy tavaly Rolit egy táborban szabályosan felrúgta egy karateedző. Az anya és a fia most új esélyt kapott Görög Zita segítségével.Tovább →
Közönségtalálkozók színesítik az október 9-14-ig tartó Szemrevaló Filmfesztivált. Tovább →
Újra az ágyban feküdtem. Lüktetett a halántékom, csak hunyorogni tudtam. Nappal volt, senki sem aludt. Halottam, ahogy suttognak. Ők tudták, mi történt. A szemük láttára veszítettem el a gyermekemet.Tovább →
Nagyon sok olyan párkapcsolat van, ahol a gyermek érkezése nem amiatt történik, mert boldogság és szerelem van a felek között.Tovább →
A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – a szlogenje a Centrál Médiacsoport MENSZ kampánynak, amelyhez több női magazin is csatlakozott.Tovább →
Születése óta él egy kórházi rácsos ágyban egy kisfiú. Lenne, aki örökbefogadná, de a hivatalok nem engedik. Most aláírást gyűjtenek a szabadságáért.Tovább →
A Koloniál célja, hogy bemutassa, hogyan lehet a generációk közti szakadékokat áthidalni, és milyen hatalmas ereje van a gondoskodásnak és az önzetlen figyelemnek.Tovább →
Nyugi van Spanyolországban, az iskolára van pénz, nem mállik a vakolat, nincsenek kiégve az adminisztrátorok, az igazgató sem retteg a központtól. Tovább →
A Megcsináltuk! – 33 sikersztori a közösség erejével című könyv elsőként gyűjti össze Magyarországon a közösségi finanszírozás leginspirálóbb történeteit és vállalkozásait.Tovább →
A Godot Intézet története egyben a hazai kortárs művészet küzdelmének története is.Tovább →
Bepereltem a gyermekemet. A 18 éves halmozottan sérült gyermekemet, aki nem hall, nem tud beszélni, járni, nem önellátó. Dr. Piczkó Katalin írása. Tovább →
Több mint hat órás késéssel indult a repülő éjfél után, amely végül nem a menetrendben kiírt célállomáson szállt le. Így vált az utazás három szenzoros gyerekkel rémálommá. Tovább →
A szobája nyitva, benne dobozok, zsákok, Karesz vagy a felesége összepakolt mindent, ott van a sárgaréz gyertyatartó, az üveg hamutál, a kisautók, színes ceruzák, fakard. Tovább →
A jelen számít. Az önismeretnek köszönhetően egyre őszintébben kapcsolódom saját magamhoz, és így megértettem, hogy minden jó okkal és értem történik. Tovább →
Nem tudok egyszerre foglalkozni a 10 perc figyelmet tartani tudó gyerekkel, a dühkitörésessel, a hiperaktívval és a túlmozgásos gyerekkel sem.Tovább →
A munkahelyi divat és az öltözködési szabályok folyamatosan változnak, tükrözve a társadalmi normákat és a generációs elvárásokat.Tovább →
Budapesten közel tízezer autista ember él. Felnőtt egy generáció, akik még szüleikre támaszkodhatnak, de amikor ők már nem lesznek, könnyen az utcán találhatják magukat.Tovább →
Pamkutyáék negyedik koncertjére „ültem sorba tegnap másfél óráig” a gép mellett. Azt hittem, hogy nekem nem tudnak újat mutatni. Dehogynem!Tovább →
A független helyi sajtó jövőjéről beszélgetnek a Goethe Intézetben, ahol magyar és német szakemberek osztják meg tapasztalataikat a kritikus helyi újságírásról.Tovább →
A mellrák a leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a nők körében. A korai stádiumban felfedezett mellrák azonban nagoyn jól gyógyítható.Tovább →
Igyekszem észrevenni azokat a pillanatokat, amikor egy szál virág megállít a rohanó világban. Tovább →
Októbertől jön a háromgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége, amit igényelni kell.Tovább →
A változókorral együtt gyakran érkeznek a hőhullámok is, amelyek akár évekig kísérhetik a mindennapokat. Van, amivel megkönnyíthetjük ezt az időszakot. Tovább →
Hol vagyok én, a többi gyerekem, a párom a történetben? Nap, mint nap itt vagyunk, küzdünk az elfogadással, a kapcsolatainkkal.Tovább →
Nagydarab tetovált kopasz, piros fürdőgatyában oroszlános törölközővel ül és mindenttudok attitűddel ordítja tele a teraszt. Magyarok Spanyolországban.Tovább →
A középiskolai jelentkezés éve se a szülőknek, se a gyerekeknek nem könnyű. Hoztunk néhány praktikus tudnivalót.Tovább →
Először díjazzák Magyarországon a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozásokat.Tovább →
A kockázatkezelés világa sokszor hasonlít egy sakkjátszmához: a sikerhez előrelátás, türelem és a megfelelő időben meghozott, számított döntések kellenek. Tovább →
Az idő előtti menopauza a 40 éves kor előtt bekövetkező menopauzát jelenti, míg a korai menopauza a 45 éves életkor előtt következik be. Menopauza magyarázó.Tovább →
A szájsebészet és a csontpótlás olyan, komplexebb problémák orvoslására is alkalmasak, amelyeken a hagyományos fogászati megoldások nem tudnak segíteni.Tovább →
A spanyol kormányban valaki úgy gondolta, hogy szóljon egész oldalas hirdetés a feminizmusról? Távol a nőnaptól, szeptember elején.Tovább →
Persze, hogy egészségesek, imádnivalóak, és persze, hogy egy fiú és egy lány. És persze, hogy ikrek mellett minden az élet, csak nem nyugis.Tovább →
Megtapasztalhattam, milyen egyszerre két párhuzamos világban lenni: kiszolgálni a vevőinket, és közben egy megtartó női közösség részének lenni.Tovább →
2025. szeptember 20–21-én, a Zamárdi szabadstrandon lesz az első ingyenes, családbarát, Nemzetközi Égenjáró Fesztivál.Tovább →
Az EmpowerHER Balaton szeptember 26-án nemcsak konferencia, hanem tér és idő, ahol útkeresők, újrakezdők, kérdezők, tanulni vágyók egymásra találhatnak.Tovább →
A 2-es típusú diabétesz kialakulásának legjelentősebb rizikófaktora a krónikus elhízás és túlsúly. Ennek kezelése kulcsfontosságú.Tovább →
Lezárta a kiskorú veszélyeztetése ügyében zajló eljárást a nagykanizsai rendőrkapitányság és megállapította, hogy nem történt bántalmazás a piarista fenntartású nagykanizsai óvodában a nyár elején indult ügyben.Tovább →
Minden pillanat, a mostani is, tökéletes lehetőség arra, hogy változtass. Hogy közelebb kerülj önmagadhoz, hogy másképp éld meg a testedet és a nőiségedet.Tovább →
Vass Nóra coach, a Mental Chill alapítója szerint a változókor nem lezárás, hanem lehetőség. A különleges elvonulások segítenek újra felfedezni a női erőt.Tovább →
Ahhoz, hogy anyagi biztonságban élhessünk időskorunkban, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a nyugdíjrendszer működésével és a jelenlegi szabályozással.Tovább →
Eddig az volt a cél, hogy megjelenjünk a Google első oldalán, most az a kérdés: az AI egyáltalán észlel-e minket? Tovább →
Sétálok hazafelé, potyognak a könnyeim. Hívom a férjem, sírva mesélem el, hogy mennyire rossz anya vagyok, és tönkreteszem a gyerekek, és az ő életét is.Tovább →
Párszor el is barbizhattuk volna, ahogy a Barbie meg a Ken büdös szájjal netfixeznek otthon, miután nagy nehezen kifizették az esküvőt.Tovább →
Egy női vezető, akire nem vadásznak milliós bónuszt kínáló fejvadász cégek, hiszen nem is kerül a látóterükbe. Egy szakmailag, emberileg és társadalmilag is érzékeny vezető, nem mellesleg tudós-kutató, aki példát mutat, szabad idejében másokon segít és egyesületi önkéntesként egy másik országot népszerűsít, gyereket, unokát nevel, és mindig egyensúlyra törekszik.Tovább →
Az anya-lánya kapcsolat az egyik legeslegproblémásabb az összes közül. Növényként egy egész botanikus kertet kitennének.Tovább →
A tengerparti “Lassíts Bátran” program azért jött létre, mert a női vezetőknek és vállalkozóknak nem feltétlenül egy „napernyős semmittevésre” van szükségük.Tovább →
Dr. Békés Annamária Annáért kerékpároz a születésnapján 204 km-t. Anna leukémiából való gyógyulását támogatja az eladott kilométerekkel.Tovább →
Krakkóba voltam tanulmányúton, ahol budapesti Anyahajó Egyesület küldöttjeként három tagtársammal együtt utánajártam, hogyan működik a második legnépesebb lengyel városban az anyatámogatás.Tovább →
Elindult a jelentkezés a Pilisi Parkerdő népszerű szarvasbőgés túráira. A jelentkehzők öt helyszínen élhetik át az őszi erdő különleges természeti eseményét.Tovább →
Balázs Boglárka 3. éves onkológus rezidens orvos vagyok, egy 3 éves kisfiú anyukája, egy szintén orvos férj felesége.Tovább →
Amerikai kutatók szerint hatékonyan működik az a gyógyszer, amit hormonterápiával együtt kell alkalmazni a mellrákos betegeknél.Tovább →
Agresszív agydaganattal diagnosztizálták újságíró kollégánkat, H. Tóth Juditot. Most külföldi, személyre szabott kezelésére gyűjt.Tovább →
Egy év telt el azóta, hogy fejest ugrottam az életmódváltásba, és a FogyiSztori ma már nem csak egy történet, hanem egy küldetés is.Tovább →
A We Love Budapest újságírói megírták Budapest 23 kerületének történetét.Tovább →
Légrádi Gergely új novelláskötetében „Éppen annyi”-t kell mondani, amennyi még elviselhető, és elhallgatni, amennyit muszáj.Tovább →
A kreatív káosz sosem ellened dolgozik. Csak azt mutatja, mennyi minden van benned. Hogyan legyenek ebből tartalmak? Erről szól a szeptember 18-i Vállalkozói Klub is.Tovább →
A mesterséges intelligencia nem távoli jövő – már itt van, és a nőknek is helyük van benne. Használjuk ki ezt a lehetőséget, tanuljunk, alkossunk, és tegyük jobbá vele a világot – női szemmel, női szívvel.Tovább →
Paulik Fecó a Nem adom fel Alapítvány segítségével jutott ki a Szigetre, ahol tetkókat festett, érzékenyített, de mindenek előtt jól érezte magát.Tovább →
Ugyan nem mondta senki, hogy milyen nehéz az anyaság, de rájöttem, ennél a varázslatnál senki nem kívánhat magának szebb ajándékot!
Tovább →
Ingyen intimbetét biztosítására kötelezik a cseh oktatási intézményeket januártól. Ez minden cseh iskola számára kötelező lesz, a menstruációs szegénység elleni harc jegyében.Tovább →
Videójáték szereplő vagyok egy csapatjátékban. Szinte észrevétlen árnyalakomnak köszönhetően minden csatát túlélek.Tovább →
Elindult Magyarország egyetlen fenntartható női utazási irodája. Utazzunk úgy, hogy adjunk is – ez a No Planet B – Travel with B utazási iroda.Tovább →
A középiskolai felvételi évről sok nehéz pillanatot okozhat. Készülni kell, ez nem kérdés, de hogyan? Milyen felvételi előkészítők vannak? Utána jártunk.Tovább →
Emberölés előkészülete bűntett alapos gyanújával folytatják a 60 éves férfival szemben, akinek letartóztatását korábban elmeállapota miatt megszüntették.Tovább →
Brownie a lehető legrandább kóbor macska, akit csak valaha láttam, de ez mit sem számít, hiszen
Brownie odamegy a gyerekekhez, hízeleg, sőt, dorombol.Tovább →
„Ma arról fogunk beszélni, hogy miért kell, hogy mi nők kapcsolatban legyünk önmagunkkal és egymással.” – mondta Nina Corder, az amerikai egyesült államokbeli Women of Toledo alapítója a Női Váltó Fesztiválon.Tovább →
A MARS felmérése szerint a fiatalok a leginkább kisállatcentrikusak, és a kölyökállatok közel háromnegyede náluk talál otthonra. Tovább →
Kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, koszos matracokon alvó tinédzserek. A szolnoki befogadó otthonban lévő állapotokról a Házon Kívül számolt be.Tovább →
A kamaszodó gyerek nem azért nem beszél, mert nem akar, hanem mert nem tanulta meg, hogyan kell. Nincsenek biztonságos szavai arra, amit átél. Ez pedig sebezhetővé teszi – nemcsak otthon, hanem a kortársai között, a neten, vagy egy tanárral való konfliktusban is.Tovább →
Soós Viktória másfél éve költözött ki családjával Spanyolországba. Az újrakezdés mindannyiuk mindennapjaivá vált. Jegyzet az újrakezdésről, az új identitásról, a kettősségről. Soós Viktória írása. –Tovább →
Sok szülő szorongással várja azt a szeptember elsejét, amikor a gyereke elsős lesz. Szerencsére a helyzet megkönnyíthető. Tovább →
Kiégés. Egy teljes napig bűntudatom van. Engem most helyettesíteni kell, én meg lopom a napot. Mit csináljak? Minek kértem ezt az időt?Tovább →
Találkozásaim, az órán kívüli beszélgetéseim velük az életem részévé válnak. Megosztom velük, ők meg velem, ami van. Az életet. Tovább →
A kerületben élő nőkkel együttműködve szeretnének döntéseket hozni Budán és a Terézvárosban. A nők segítő szolgáltatások lesznek a közösségi gyűlés témái.Tovább →
Megszüntette az ügyészség a Renner Erika zaklatójaként elhíresült R. László letartóztatását. A férfi megszállottan védi Erika korábbi támadóját, a lúgos orvost. Tovább →
Magas szinten oktatja a trénereket és coachokat és szakirodalmat is ad a kezükbe Piroska Tímea, a Z Press Kiadó vezetője, három gyerekes anyuka.Tovább →
Hogyan tehetjük könnyebbé a hormonok ingadozását és a változókort? MacPherson Éva természetgyógyász, funkcionális táplálkozási tanácsadó elmondja.Tovább →
Mi mindent hozhat az AI forradalom? A szexizmus új korszakát. Szemfelnyitó könyv jelent meg Laura Batestől, amelyről Szekeres Judit AI szakértő írt összefoglalót.Tovább →
Bár a Meta októbertől megtiltotta a platformjain a politikai hirdetéseket, ezek könnyen kijátszhatók – mondja Szimjon Tímea, online hirdetési szakértő.Tovább →
Délután öt körül kezdek el intenzíven dolgozni, ez sokszor eltart éjjel kettőig is. Teljesen kifordultunk magunkból a hőség hatására!Tovább →
Az áprilisban nyílt oszakai Világkiállítás magyar pavilonjánál járt családjával Szakonyi Eszter, sokszorosan díjazott kozmetikus meseter. Vélemény.Tovább →
Beadtam a lányokat bölcsődébe. Neveljék őket a gondozónők, míg anya megkeresi élete maradék darabkáit az iskolában. Itt vette kezdetét a szülőnevelés.Tovább →
Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyét, de megvan az Év Tortája verseny győztese is. Tovább →
Egy rossz párkapcsolat, ami a négy fal között zajlik, sajnos elsődlegesen mindenkinek a saját harca. Nagyon nehéz segíteni ilyenkor.Tovább →
Zenészek, falusi programok, természetközeliség, helyi mesterségek bemutatkozása várja a fiatalokat és családokat a Tisza-tó parti Boglya Feszten.Tovább →
Lehet emberségesen vezetni. Lehet egy nagy rendszert szeretettel működtetni. Lehet nem összeomlani, még akkor sem, ha épp beborul az ég a Balaton fölött.Tovább →
Minden vállalatnál szükség lenne egy világos, gyakorlati példákon keresztül is érthető protokollra, amely nemcsak a jogi hátteret fekteti le, hanem támogatja is azokat, akik áldozattá válnak.Tovább →
Azoknak, akik nem jutnak be államilag finanszírozott képzésre, a diploma megszerzése komoly kiadást jelenthet.Tovább →
Már embereken is tesztelik azt az új, mRNS-alapú vakcinát, amely a rák minden típusa ellen hatásos lehet. Tovább →
A várandósság nemcsak testi, érzelmi állapotváltozást is hoz. De mi történik, ha idő előtt elveszítünk egy babát?Tovább →
Nem elég jónak lenni, látszani kell. A médiában szomjazva várják, hogy bemutathassák a történeted. De hogyan kerülhetsz be? Békéssy Olgi elmondja.Tovább →
Láthatatlan, de létező és nagyon hasznos rendszer a kisgyermekes szövetkezeteké. Így lehet legálisan dolgozni GYES-en lévő anyaként. Mégis alig tudnak róla.Tovább →
Megpofozta az óvodásokat, ha nem tudták az anyák napi verset, még fagypont alatt is az udvaron futtatta a gyerekeket egy egyházi óvoda vezetője Nagykanizsán.Tovább →
Nem sokára nyugdíjas leszek közel 40 évnyi munka után! Hurrá! Előre élveztem, hogy időmilliomos leszek…Tovább →
Több mint harminc éve lefagyasztott embrióból született meg a „világ legidősebb csecsemője” az Egyesült Államokban.Tovább →
Az egyik hideg téli reggelen, mikor a fagyott ablakon át a nap első sugarai betörtek, nagymama elővette az első üveg baracklekvárt, és kent belőle a pirítósra. Tovább →
Hivatalosan is megjelentek a Magyar Közlönyben az Otthon Start program részletei, amelyben több elem pontosítva lett, ezeket most megmutatjuk.Tovább →
Máté Krisztina a „Cápák között” című műsor producerének különösen fontos, hogy több nő merjen elindulni az üzleti életben és megmérettesse magát.Tovább →
„Majd ráérsz pihenni a föld alatt”- mondta és nem értette, miért röhögöm ki, mielőtt újra az arcom elé emeltem a könyvet. Én ma pihenek. Pont.Tovább →
A gyerekekkel otthon töltött időszakban az anyaszerep kerül előtérbe, maga a visszatérés a munkaerőpiacra pedig egy komplex változási folyamatot hoz magával a nőknél.Tovább →
Már egy ideje tudom, hogy az elmém – szívem – lelkem hármasa szoros összefüggésben áll, és gyermekeink örökbefogadása csak megerősített ebben.Tovább →
Az ismert nemzetközi kézjellel kért segítséget egy bántalmazott nő az egyik balatoni benzinkúton, így szabadult meg a párjától.Tovább →
Anyaként munkát keresni gyakran olyan, mintha mínuszról indulnánk. De lehet kezünkben az irányítás, még akkor is, ha a rendszer sokszor nem mellettünk dolgozik.Tovább →
Egy cserkésztáborba tartottak, amikor eltévedett egy 49 éves anya és 9 éves fia egy kaliforniai erdőben. Az út szélén hagytt cetlik mentéttek meg őket.Tovább →
21 hetesen jött világa tavaly az amerikai Iowa államban Nahs Keen, aki mindössze 24 centivel és 283 grammal született. Tovább →
Az ablakod ma ablak egy másik világra.Ott állsz, és intesz. Tudatod, minden rendben, jó helyen vagy.Tovább →
Törökszentmiklós titka az atmoszférában van: a kétkezi munkával épült házakban, a természet szeretetében, a közösségi kapcsolódásban. Ez teszi olyan megejtővé.Tovább →
Szőnyi Ferenc bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. 12 500 kilométert tekert le a TransCanada Ultra verseny keretében – teljesen egyedül, kísérő nélkül.Tovább →
Mindenki tud adni. Ha nem pénzt, akkor időt. Ha nem időt, akkor figyelmet. Egy fél óra beszélgetést. A House of Giving új alapokra helyezi az adás kultúráját.Tovább →
Felismerik-e a gyermekek a vágyaikat, a másokhoz fűződő érzelmeiket? A hiánypótló munkafüzetek ebben segítenek, akár SNI-s gyerekeknek.Tovább →
Sokan még mindig félreértik a boldogság fogalmát – főleg, ha az a munka világában kerül szóba. októberben jön a Nemzetközi Munkahelyi Boldogság Hete.Tovább →
A menstruációs szegénység láthatatlan, pedig itt él velünk. Hevesi Nóra és a Tesco ezért menstruációs platformot indított a kollégákkal, mindannyiunkért.Tovább →
A mai szülők és gyerekek gyakran szembesülnek a kérdéssel: jobb választás-e a tipikus iskola- vagy ovis táska, vagy inkább érdemes a megszokott hátizsák mellett letenni a voksot?Tovább →
Sosem gondoltam, hogy három gyerek után már nem fogsz meglátni. Pedig el sem híztam. Pedig egész jól tartom magam. Mások mondják. Te nem.
Tovább →
Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – ha van mondat a világon, amit szívből gyűlölök, akkor ez az.Tovább →
Vajon mit kezdjünk a mindennapos feszültséggel? Le kell küzdenünk, el kell nyomnunk, vagy inkább meg kell tanulnunk együtt élni vele, figyelni rá, érteni?Tovább →
A Smartiz program 7 év alatt több mint 150 diáklánynak segített, hogy megtalálja a helyét a tudomány és technológia világábanTovább →
Online aukciót indít a Tűzcsiholó Egyesület, hogy a tanévkezdés a hátrányos helyzetű gyerekeknek is örömteli legyen.Tovább →
„Évekig úgy vittem a céget, mintha egy időzített bombát kéne hatástalanítani.” -mondja Bódi Gabi, aki most megmutatja, hogyan lehet kilépni a túlélő üzemmódból.Tovább →
Egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. Ezzel lezárult az űrrepülés.Tovább →
Az elmúlt években az árak az egekbe szöktek. Sokan, hiába vágynak saját otthonra, már el sem kezdik keresni, mert úgy érzik, úgysem férnek bele.Tovább →
Egy nagymama átrendezi a házat, amikor érkezik a gólyahír, mert a pici itt alszik majd, ha csak lehet.Tovább →
Hamarosan elindul az Axiom-4 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról, ahol közel 3 hetet töltöttek Kapu Tiborék.Tovább →
Európában először 1550 körül jelent meg a csokoládé. Íme öt meglepő érdekességet az egyik legismertebb édességről, a Snickers csokoládészeletről.Tovább →
Vendégül látni egy hétig egy rászoruló családot a Balatonnál – ez volt az ötlete Ujváry Anitának. Megmozdult egész Balatonakarattya!Tovább →
Hogy mindig is anya akartam-e lenni? Nem, én szinte sohasem akartam anya lenni.Tovább →
Az ’Óhazából az Újvilágba – A személyes történelem nyomában’ című könyv Amerikába kivándorló magyar családtörténeteket mutat be.Tovább →
A cukorbeteg Barbie baba révén a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg diabéteszes társuk mindennapjaival.Tovább →
A gyökérkezelés a leggyakoribb fogászati beavatkozások közé tartozik. Új eljárás a mikroszkópos gyökérkezelés.Tovább →
Vajon mitől lesz valódi egy közösség, és hogyan segíthet egészségesebben, boldogabban élni? Erről beszélget Buru Évi a Nyitvatartás podcast házigazdája Dr. Dúll Andrea környezetpszichológussal.Tovább →
Egy férfiaknak épített világban élünk. Az AI rendszerek is torzítanak a nőket diszkriminálva. Az algoritmusok azt tanulják, amit mi mutatunk nekik. Tovább →
A terjesztők és a fogyasztók is lényegesen súlyosabb büntetésre számíthatnak a korábbiaknál az új drogtörvény életbelépésével.Tovább →
Szombati Orsi egy súlyos betegség után döntötte el, hogy utazással fogja megélni a mindennapok szépségeit, már több mint 80 országban megfordult.Tovább →
A szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú Otthon Start lakáshitelnek nem lesz feltétele a házasság és a gyermekvállalás, ám a banki hitelbírálat mindenhol eltérő.Tovább →
Kezdetben a családi élet és a kisfia érdekei motiválták Hofer Bernadettet a karrierváltásra, majd nem sokkal később rájött: a rugalmasság mellett egyben olyan munkahelyre is vágyik , ahol értéket teremthet.Tovább →
Tizedik éve minden nap hálás vagyok. Tizedik éve válhatok anyává minden egyes nap.Tovább →
Azt hiszem, az ikres anyáknak is megvan a maga ikernyelve. Meg ikersorsa. Meg időn és téren átívelő, megtartó köteléke.Tovább →
A nehezített családalapítás nem csupán orvosi kérdés, hanem mélyen érinti a pár tagjainak érzelmi világát, önképét és jövőképét is.Tovább →
Mit csináljon az ember, ha szeretné elkezdeni az életmódváltást, fogyást, de nem tudja? Mi van a kezdet előtt?Tovább →
Az első pillanattól kezdve készítek neki egy kis könyvet az élettörténetéről, és majd odaadom neki, amikor annyi idős lesz, hogy érett rá, és ő tudja majd folytatni. Tovább →
Most, ennyi év elteltével visszatekintve, úgy gondolom, lehetőséget kaptam egy egészségesebb életre.Tovább →
A minőségi gyermekjáték nem csupán szórakoztató, hanem biztonságos, tartós és fejlesztő hatású is – a gyerekek fejlődésének fontos építőköve.Tovább →
Kőkemény 10 hét. Ennyit kell valahogy megoldanunk, hogy óvodás, iskolás gyermekünket biztonságban tudjuk, és hogy a vakáció élményekkel teli is legyen.Tovább →
Csereklye Csongor gimnazistaként írta első rémtörténetét, ám az igazi áttörésre éveket kellett várnia. Bár korai írásai fiókban maradtak, a modellkedés és az újságírás világából szerzettTovább →
Várok. Percek óta, évek óta, évtizedek óta. Ez a várakozás egy masszává formálódik, eltűnnek a határok, s a percek, a napok, az évek egymásba érve a végtelenbe folynak, egy bűvészmutatvány eszközeivé válnak.Tovább →
Nagyjából 10 hónapja, azzal a bizonyos két csíkkal kezdődött: akkor szűntem meg Dr. Máté-Kovács Lilla lenni, és lettem kismama, gravida, anya, mama, anyuka.Tovább →
A célzott sugárkezelés során a rákos sejtek napról napra pusztulnak, míg a szervezet egészséges szövetei képesek regenerálódni.Tovább →
Az iCentre iSkola pályázatának célja, hogy korszerű Apple eszközökkel támogassák a hátrányos helyzetűek digitális felzárkóztatását.Tovább →
Tata tökéletes célpont egynapos kiruccanáshoz, a tó, a vár megannyi látnivalót kínál – a Malom és Kacsa pedig örömmel látja vendégül a kirándulókat.Tovább →
A Diamond Nails segítségével bemutatjuk azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe kell venned, ha polygélt választasz a körömépítésnél.Tovább →
Öt hasznos tipp, ha egyedül fedeznéd fel a nagyvilágot. Ne félj attól, hogy egyedül indulj útnak!Tovább →
Augusztus 27-én csörrent meg a telefon, hogy van egy csecsemő, egy kisfiú. Két nap múlva már betekintésen voltunk.
Tovább →
A jólléthez vezető út milliárd féle lehet, de vannak olyan mérfölkövei, amiket senki nem kerülhet meg ahhoz, hogy elérje a vágyott célt.Tovább →
Benséné Fekete Ildikó példája diáklányok és kutatónők sokaságát ösztönzi tudományos pályára.Tovább →
Megismerkedtem döntésem minden kockázatával, egy esetleges jövőbeli fertőzés esetén a kórház szakembereit nem vonom felelősségre.Tovább →
Kapu Tibor sokáig a zenekar tagjai előtt is titkolta, hogy jelentkezett az űrprogramra, azt mondta, nem látott rá sok esélyt, hogy kiválasztják. Aztán amikor már a 100 jelölt között volt, meg kellett beszélniük néhány dolgot.Tovább →
Nemcsak azért vagyok a Női Váltó közösségének hálás, mert amikor 2024 őszén robbant a emlegetett bomba, a legyőzhetetlennek mondott agydaganattal való szembeszállás pillanata, az immunterápiás kezelés tetemes költségének gyűjtésben mellém álltál, álltatok, hanem, hogy azóta is folyamatosan életjelet vársz, várrtok tőlem.Tovább →
Mit jelent nőként túl soknak lenni? Mit „illik” egy nőnek és mit nem? Milyen nőként a helyünk a társadalomban? Rainer-Micsinyei Nóra színész, humorista elmondja.Tovább →
Talán óvodás korú lehettem, amikor kitaláltam magamnak egy képzeletbeli világot – családdal, barátokkal, mindennel. Akkoriban történt, hogy álmomban az erkélyünkről elrepültem.Tovább →
Jahromi-Józsa Berta eleinte csak a csoporttársait korrepetálta spanyolból, aztán egyre több ügyfele lett. Így született meg 10 év tanítás után a Granada nyelviskola.Tovább →
A rejtett munkaerőpiac olyan pozíciókat takar, amelyeket nem hirdetnek meg nyilvánosan. Lehetnek már létező, de még nem publikált állások.Tovább →
A Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MVSK) második születésnapján olyan vidéki cégeket díjaztak, amelyek értékalapú működésükkel és közösségi szerepvállalásukkal az elmúlt évben kiemelkedtek a mezőnyből.Tovább →
Csak akkor tűnt fel a csecsemősöknek, hogy a gyereknek nincs papírja, amikor elindult volna az örökbeadása. Nem is látogathattuk.Tovább →
„Anya leszek!” Ez volt az első gondolatom, ahogy az egyre erősödő két csíkot néztem a teszten. Erre vágytam.Tovább →
A fenébe is, én tulajdonképpen nem is ötvenes anyuka vagyok már, inkább csak ötvenes nő. Az anyuka mint főprofil megszűnt.Tovább →
Dr. Pratik Joshi és családja egy új élet reményében költöztek volna Londonba. Ők is ott ültek az Air India 171-es járatának fedélzetén, amely június 12-én zuhant le nem sokkal a felszállás után.Tovább →
Vannak nők hazánkban ugyanúgy, mint a nagyvilágban, akik nem kértek engedélyt arra, hogy tanuljanak, gyógyítsanak, vezessenek, vitázzanak, vállalkozzanak – egyszerűen csak megtették. Ők voltak azok, akik nemcsak a saját életük határait lépték át, hanem a történelem falain is rést ütöttek.Tovább →
10-ből 8 nőt érintenek a panaszok, de csak 100-ból 1 kap kezelést – Miért kell végre komolyan vennünk a menopauzát? MeNOpauza napot rendeznek június 14-én Budapesten.Tovább →
Önkéntes Vízadó programot hirdet Budapesten a 10 millió Fa, Budapest önkormányzata, a Főkert és a beeco „ökosapplikáció”.Tovább →
A verbális bántalmazás az érzelmi bántalmazás egyik formája. Megaláz, félelemben tart, elbizonytalanít vagy kontrollál, és érzelmi feszültséget okoz másoknak.Tovább →
A szenvedélybetegség progresszív. Ha nem foglalkozunk a függőséggel, mélyebben marad. Újra és újra visszaeshetünk.Tovább →
Nagyon sok baba volt ott, kis külön helyiségben, rácsos ágyakban feküdtek. Az egész koraszülött osztályon 10-12 újszülött volt, csak hárman voltunk anyukák. Én voltam az egyetlen, aki örökbefogadó.Tovább →
A Visa női vállalkozókat támogató pályázatán öt vállalkozónőt díjaztak egyenként 3 millió forint támogatással és egyéves, személyre szabott mentorálással. Tovább →
A lelkem, a mellkasomban lelassult, a semmittevés rutinná vált. Megtanultam befelé figyelni.Tovább →
Megyek, összebújok vele a kanapén, és megkérdezem tőle, milyen napja volt az iskolában. Vagy csak úgy ülünk, némán. Együtt.Tovább →
Pék Eszter illatterapeutaként olyan nőkkel foglalkozik, akik szeretnék a saját életük felett visszavenni az irányítást.Tovább →
A kommunikációs készségek fejlesztése a fiataloknál a legfontosabb.Tovább →
Vajon mennyire befolyásolja egy tanár döntéseit az, hogy kitől mekkora ajándékcsomagot szokott kapni? Létezik-e korrupció az iskolában? Gyanítom a válasz legalább annyira sokszínű, mint ahányféle személyiségtípus létezik.Tovább →
Élete során minden nyolc-kilencedik nőt érint a mellrák, ami ma már időben felismerve és kezelve, 85-95%-ban sikeresen gyógyítható.Tovább →
A menstruációs szegénység sok esetben már gyerekkorban elkezdődik, és felnőttkorban sem szűnk meg. Tovább →
Treso Bernadett, coach és változásmenedzser, saját élettapasztalataiból merítve döntött úgy, hogy másokat is támogat abban, hogy megtalálják belső egyensúlyukat, és magabiztosan navigáljanak a változások közepette.Tovább →
A Nyitottak Vagyunk és a Diageo programjának célja, hogy a vállalatok konkrét eszközökkel támogathassák női kollégáikat érdekérvényesítő képességük javításában. Tovább →
Élete kritikus időszakában találta meg a jóga Kőváry Anettet. A volt rádiós hírszerkesztő 2024-ben megjelent könyvében vall traumákról és a jóga erejéről. Tovább →
Mikor váltotta fel a cigit, a piát, a bulit, a pasizást, a vitaminos fiók, a vasárnapi arcmaszk, az uborkás víz? A magas sarkút a tornacipő?Tovább →
Elhallgatok, kiürültem. Halkan megköszönöm figyelmüket, ők pedig megtapsolják őszinteségemet. Tovább →
Csípőre tett kézzel, elégedetten nézegetem a művemet. Én előkészítettem a vásznat, a képet majd megfesti rá az élet.Tovább →
Jön egy pályázati visszautasítás, ami már pirosra festi az érzékenységi lakmuszomat. Bele is csúszom a „semmire nem vagyok jó” öngerjesztő spiráljába.Tovább →
A Káli Art-Park szobrászati pályázatán résztvevő nő alkotók különböző művészeti megközelítésekkel járulnak hozzá a kortárs művészet világához.Tovább →
Muszáj többet beszélnünk arról, hogy egy nő sem tehetetlen a saját terméketlensége kapcsán – vág bele rögtön a közepébe Balogh Era, aki maga is megjárta a gyermekvárás rögös és hosszú útját. Vagy útvesztőjét?Tovább →
– Akkor én most kiszálltam! – öleltem meg néhány órával később, egy reggeli mély, igazi női közösségi (mondhatnám, hogy sisterhood, de nem akarok ilyen trendi szavakat használni) beszélgetés után a barátnőimet, és eldöntöttem, hogy szevasz örvény, tűnj el hurrikán.Tovább →
Egy osztrák kastély parkjában találták meg az 1. Honvéd Huszárhadosztály iratait, amelyek nyolcvan éven át pihentek a fölben, egy faládában.Tovább →
Tegyük fel, hogy a gyermekedről néhány hónapos korában kiderül, hogy halálos beteg. Létezik gyógymód, egymilliárdért. Mit teszel?Tovább →
Egy jól megírt szakkönyv sokkal több, mint névjegy, egy kiterjesztett bemutatkozás és magas pozíció a piacodon.Tovább →
Férfi és nő kommunikációjában egy rosszkor elejtett jó mondat nagyobb kárt tud okozni, mint bármi.Tovább →
Az utcáról is hallani az üvöltést. Mire beérek a szobába, az ajtónál toporog, és kétségbeesetten kiabálja, hogy „anya, anya, anya”. Tovább →
A halál szele segített nekem abban, hogy elkezdjek végre arra figyelni, ki vagyok én, hogy mit szeretnék, hogy hogyan tudnék jobban vigyázni magamra.Tovább →
Sebalda a második világháború idején a győri kórházban szolgált, épp egy újszülöttet kereszteltek, amikor megszólalt a légiriadó. Meghalt, leszármazottja azonban folytatja hivatását.Tovább →
Sok nő már a harmincas évei előtt találkozik a visszér első jeleivel, mégis kevesen kérnek időben segítséget. A Vénák Hete idei kampánya a megelőzésre és a mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet.Tovább →
-42 kg. Azt hiszem, a mostani állapotom megérdemli azt, hogy egy pillanatra megálljak, letegyem egy kicsit a háti táskámat, és visszanézzek az úton.Tovább →
Az ország több mint 20 pontján várja a mozogni vágyókat a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége – a program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Nógrád egyébként sem az ország legmediterránabb része, de az még itt is szokatlan, hogy májusban befűtsön az ember. Falusi élmények.Tovább →
Van, amikor nem nagy lépésekre van szükség, csak egy kis lökésre. Egy új hajszín, egy másik illat, egy merészebb rúzs mind-mind olyan kis változások, amelyek friss lendületet adhatnak a mindennapokhoz.Tovább →
Kiemelten fontos az utánkövetés, mert a gyermekkori daganatból felépült egykori betegeknél a kezelések hosszú távú hatásai sokszor évekkel később jelentkeznek.Tovább →
Páratlan összefogást jelentett be Akovács Éva a Női Váltó Fesztiválon, ahol több női magazin főszerkesztője beszélgetett a közösség erejéről.Tovább →
Radnóti Miklós feleségének, Gyarmati Fanninak volt a gyermekkori barátja. Beck Judit, akihez elsöprő szerelem fúzte a költőt.Tovább →
A láthatatlan védőháló, a lányok, asszonyok, anyukák, akik mellettem voltak, amikor kellett, a szeretetükkel emeltek át a nehézségeken. Köszönöm.Tovább →
Most, hogy újra látok hiányzik egy érzés, egy olyan érzés, ami a semmiből jön, de valaki felé tart. Szeretni és szeretve lenni, giccses szavakkal teleszórni a nappalit és hajnalig elmerülni a másikban. A társas lét hiányzik.Tovább →
Nem minden út vezet valahová. És nem minden kérdésre kell azonnal tudni a választ. De ha úgy érezzük, hogy valami nem stimmel, azt nem szabad elnyomni. Tovább →
Több mint 850 nő töltötte ki a Gyerünk, anyukám! friss kérdőívét a menopauzáról. Kiderült, a nők nagy része tájékozatlanul, magányosan lép be ebbe az életszakaszba.Tovább →
Csütörtökön a Női Váló Fesztivállal és Margit-negyedben lévő galériákat, kiállítótereket bemutató Pezsgő Margit programmal indul útjára a négynapos eseménysorozat, a Hello Margit Fesztivál.Tovább →
Nem volt hiába, Apu. Mindazzal, amit tanítottál, itt vagy velem, és vigyázol rám most is.Tovább →
Bárhogy is haladunk, időnként érdemes ránéznünk, valóban a megfelelő úton vagyunk-e és nem sodort-e el bennünket a megszokás.Tovább →
Hogyan lehet felállni egy gyógyíthatatlannak hitt betegségből? Terbe Ármin 18 évig küzdött az autoimmun betegségével. Megírta küzdelmét.Tovább →
A modern életmód egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben egyre több szó esik az egészségről, valójában egyre kevesebbet mozgunk.Tovább →
Méregzöld, keményfedeles könyvet tartok magam előtt. Először a megmentett darabok közé akarom tenni, de aztán észreveszem, hogy az egyik sarka penészes.Tovább →
Az első lépéseken múlhat, hogy valaki megerősödve vagy megtörve jön ki az álláskeresésből.Tovább →
A Richter Gedeon pénzügyi támogatásával egészségügyi, oktatási segítséget és menedéket nyújtó központ nyílt kiszolgáltatott nők számára Bamakóban.Tovább →
A magyar magánegészségügy történetében példa nélküli összefogás született: elindult a PrimusCARE program, amely egy innovatív, előre tervezhető modell segítségével biztosít térítésmentes szakorvosi vizsgálatokat hátrányos helyzetű családok számára.Tovább →
Nem lehet szavakba önteni, hogy mit él át ilyenkor az ember. Szó szerint egy pillanat alatt, a semmiből válik férjből apa és feleségből anya máshogy, mint egy átlagos család megalakulásakor.Tovább →
A díjátadó üzenete egyszerű, de erőteljes: nem külföldi példaképeket kell keresni, ha meg akarjuk mutatni a fiataloknak, hogy a tudományban is lehet nőknek helye.Tovább →
A kiadói kiadás költségeit a kiadó viseli, cserébe pedig legfeljebb 3–8 százalék szerzői jogdíjat fizet. A magánkönyvkiadás előnye, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy az író akarja. Övé minden kiadás és minden bevétel is.Tovább →
Itt és most, a szemünk láttára rendeződik át a munkaerőpiac: az emberek többsége nem kér az irodai munkavégzésből, és nem csak a gen-Z tartja reálisnak a 900 ezres havi nettót. Sokan tesznek is a korrekt bér eléréséért: a The Bright Academy pályaválasztási felmérése túl van a tízezer kitöltőn.Tovább →
A vállalkozás kiszámíthatatlanságával szemben az alkalmazotti lét kiszámíthatóbb életformát kínál. Fix munkarend, rendszeres jövedelem, fizetett szabadság és jogi védettség – ezek mind olyan tényezők, amelyek vonzóvá tehetik a visszatérést a „klasszikus” munkaviszonyba.Tovább →
Fodor Réka és a Barackcsapat egy olyan otthoni edzés- és életmódprogramot kínál, amely nemcsak a testet formálja, hanem az önbizalmat is építi.Tovább →
Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor először fogalmazódott meg bennem, hogy már olyan lemaradásom van a többiekhez képest, hogy sosem fogom tudni behozni. Azt éreztem folyamatosan, hogy fáradt vagyok. Túl gyors minden, és én nem tudok a környezetemmel lépést tartani.Tovább →
Hidd el, nem olyan könnyű meghalni, még akkor sem, ha a fájdalom naponta tépi cafatokra a lelkedet. Az élet valamiért ragaszkodik hozzád. Tovább →
Néha álmodom Gabival. Álmomban mindig tud járni. Jól éreztem én ezt gyerekkoromban, valami nagyon értékes vár rám a pult mögött. A legjobb barátom.Tovább →
Mindennek lehet örülni, erőt meríteni. Az élet nem miattam szép, hanem önmagáért!Tovább →
Ismerős ez az érzés, hogy mások mindig előbb jönnek, hogy a nap végére ugyan beteljesül sok minden – csak éppen te nem vagy benne? Tovább →
Fenyő Csilla instagram szakértő utólag hálás a sorsnak azért, mert kimozdította a komfortzónájából. Ma már az ország egyik legismertebb instagram szakkértője. Tovább →
A válás után végül nekem is sikerült talpra állnom, felépíteni magam, és tanulni a hibámból.Tovább →
Jó, ha te is képben vagy a saját adóbevallásoddal kapcsolatban és az 1+1%-ról is rendelkezel. Ne hagyd az államkasszában azt a pénzt, amivel segíthetsz!Tovább →
Beszélnünk kell a vágyainkról, a megküzdéseinkről és az új utak megtalálásáról. Erről szól május 15-én a Női Váltó Fesztivál.Tovább →
Feszegettük a határokat az irodalomterápiában. Húsz nő, aki az első nap idegen volt, a hónapok alatt egy erős, támogató közösséggé vált.Tovább →
Mindent én vállaltam, és ha ezerszer születnék, akkor ezerszer vállalnám újra. Tovább →
Szilágyi Zsófia több olyan irodalmi konferenciának volt előadója, amelynek egyetlen női szereplője volt. Sok helyen a mai napig kevés a női professzor. Tovább →
Az életközepi válságot ha tudatosan kezeljük, akkor lehetőséggé válhat egy teljesebb, önazonosabb, és boldogabb élet kialakítására.Tovább →
Miket kell tudnia egy háromévesnek és miként tudjuk zökkenőmentessé tenni az átállást az óvodára? Megkérdeztük.Tovább →
Görög Ibolya szerint az egyedüllétnek ki kell élvezni minden percét, mert az embernek csak egy élete van.Tovább →
Ha én családügyi miniszter lehetnék, az élettér és autó megszerzése helyett az önismeret fejlesztésére helyezném a hangsúlyt.Tovább →
Ismert emberek álltak vonultak rács mögé, hogy megjelenítsék, mi történik nap mint nap több millió, ketrecbe zárt tojótyúkkal Magyarországon.Tovább →
Mintha kiléptem volna a testemből. Mai napig beleborzongok. Először csak zsibbadtam, aztán elvesztettem a kontrollt a testem felett.Tovább →
Május 15–18. között a Hello Margit! művészeti fesztivál Budapesten, a 2. kerületben közel 50 helyszín több, mint 100 programmal várja a látogatókat.Tovább →
Miért csak 40 felett jutnak eszembe a frappáns válaszok? Ha már fiatalon kiálltam volna magamért, más irányt vett volna az életem is. Önazonosabbat.Tovább →
A szerelem önmagában felemelő érzés, de csak rövid távon képes összetartani két embert.Tovább →
Egy év négy hónap szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla annak a volt katonatisztnek a büntetését, aki koábban összeverte Orosz Bernadettet.Tovább →
Nyolc hónap, és 38 kg mínusz után összeszedtem a lépéseket, amik segítettek egy olyan életmód kialakításában, amelyben nincs többé diéta, nincs többé „csalónap”, vagy „bűnös ételek”.Tovább →
„Hiába írtam le, hogy kifejezetten hosszú távra keresek munkát, nem hatott. Senkit nem érdekelt.Tovább →
A szegénytelepeken élő nőknek a zárt közösség megnehezíti a kilépést a bántalmazó, kizsákmányoló élethelyzetből.Tovább →
Az ütős marketing véget nem érő téma a vállalkozásfejlesztésben, a trendkövetés viszont embert próbáló. Mózes Tamás marketing szakértővel beszélgettünk.Tovább →
Lassan melegszik a levegő, világosodik, a Nap elfoglalja helyét az égbolton. Itt egészen mások a fények, mint odahaza. Összehúzom magamon a puha takarót, a harsogó zöld levelek egyre közelebb hajolva suttogják: szabad vagy!Tovább →
Magyarországra való költözésem után öt évvel úgy szorítottam a telefont a kezemben, hogy a körvonala fehér csíkot hagyott a tenyeremen. A „vonal” túloldalán Szabó T. Anna volt.Tovább →
Nem tudom mikor kezdődött, lehet, hogy mindig jelen volt a közhangulatban, de ijesztő, amit a hétéves fiam mindennapjaiban tapasztalok.Tovább →
Most, hogy nekem is van egy ilyen „másféle”, (autista) fiam, természetes, hogy sokkal érzékenyebben érint ez a téma.Tovább →
Orsós Lajos a cigányteleptől a saját vállalkozásig hatalmas utat járt be. Most roma gyerekeknek segít abban, hogy megtalálják a kiutat a cigánytelepről.Tovább →
Az adománybolt a helyi közösség számára is találkozási pont, ahol az emberek egy kávé mellett megoszthatják egymással tapasztalataikat, segíthetik egymást.Tovább →
Patakfalvi Réka sikeres üzletasszony, ám ma már magával is többet törődik: így kezdett el foglalkozni a szomatikus jógával.Tovább →
Ha Lána enged a könyörgésemnek, és hazavisz, talán soha nem írhattam volna meg ezt a novellát. Van kiút!Tovább →
Balla Eszter színésznői TED előadásában arról beszélt, hogy milyen volt úgy anyává válni, hogy kiderült: első gyermeke Down szindrómás.Tovább →
Az SNI Suli áprilisi konferenciája nem átlagos esemény. A neurodiverzitás legjobb szakértői és érintettjei osztják meg tudásukat.Tovább →
Mit tehetünk gyermekünk egészséges mozgásfejlődéséért? Kovács Andreával, a Mackórendelő vezetőjével beszélgettünk.Tovább →
A Gyökerek és Szárnyak Alapítvány Szolidaritás Női Programjának “Felfedezők” pályázati felhívása olyan társadalmi ügyekért dolgozó szervezeteknek, közösségeknek szól, akik küldetése nem kimondottan nőkre vagy lányokra fókuszál, mégis elkötelezettek a női szempontok beépítésére a munkájukba.Tovább →
Hogyan lehet egyszerre megrázó és gyógyító egy találkozás? Lehet-e örülni a születésnek a veszteség árnyékában?Tovább →
Perneczky Andrea üzleti tanácsadó és mentor is azt tapasztalja, hogy nem csak a legkisebb, de bizony a közepes méretű vállalkozásoknál is gyakran hiányzik a tudás a sikeres vállalkozás felépítéséhez, működtetéséhez, fejlesztéséhez.Tovább →
Azt hiszem, hogy bármelyikünkről, aki különleges bánásmódot igénylő gyereket nevel elmondható, hogy mindig lesznek nehéz időszakaink, de egy valami változatlan: az irántuk érzett végtelen szeretet, az elfogadás és a hitünk abban, hogy létezésükkel egy komplikáltabb mégis jobb világba csöppentünk.Tovább →
Szoboszlai Dominik éppen egy évvel ezelőtt igazolt a Telekomhoz. Az együttműködés évfordulójára a vállalat egy szűk körű ünnepséget szervezett számára, amelyre egy grandiózus meglepetéssel is készült:Tovább →
A Neera kúra fokozza a test természetes méregtelenítő képességét, emellett jó pár fölösleges kilótól is megszabadul a szervezet. A méregtelenítés gyorsan és intenzíven zajlik, így nagyon hamar jelentős mértékben javulhat az általános közérzet.Tovább →
Ronga Lilla, a The Bright Academy alapítója platformjának segítségével pár kattintással kiválaszthatjuk a számunkra legideálisabb karriercélt, képezhetjük magunkat online.Tovább →
Szikossy Ildikó: Azt gondoltam, hogy a múzeumból megyek nyugdíjba, vagy ami még jobb, halálomig múmiázni fogok. Azért mesélem el a történetemet, hogy erőt adjak másoknak és lássák, a legmélyebb gödörből is van kiút, és ötven felett is lehet újrakezdeni!Tovább →
„Kibírtam, amit ki kellett. Lettem anya, lettem példa, lettem valaki. Mindig valakinek a valakije. Lennék már önmagam is!”Tovább →
Egy pennsylvaniai gyorsétteremben dolgozik az a 81 éves éves pincérnő, aki azért nem tud nyugdíjba menni, mert nem tudja kifizetni a számláit.Tovább →
Hol van az a határ, amikor nekem jogom van beleszólni vagy beleavatkozni egy másik ember, vagy család működésébe? Ha gyereket bántanak, nem nézek félre.Tovább →
Ez a szeretet támogat abban, hogy egy évtizednyi meddő identitás után átalakuljon az önmagammal kapcsolatos meggyőződésem. Tovább →
Szerinted kinek a felelőssége, hogy a munkavállaló pihentetően aludjon? A dolgozóé? A szervezeté? A HR-é? Vagy a saját felelősségünk? A te munkahelyeden elegendő figyelmet fordítanak az alvás fontosságára?Tovább →
Szakmát váltott, nemrég országot, de igazából egy vérbeli polihisztor multikulturális gyökerekkel. Fantasztikus séf a Kanadából hazaköltözött Farkas Anikó.Tovább →
Ha változtatni akarok, szembe kell néznem a tényekkel. Fel kell tennem a kérdést: hogy jutottam el idáig? Hogyan lehetett így elhízni?Tovább →
Egyszer és mindenkorra meg kéne már érteni, el kéne fogadni, hogy nem turkálhatunk más méhében – mert a gyermekvállalás kérdése minden nőnek a sajátja.Tovább →
Felnőtt már egy olyan, felelős vállalatvezetői réteg, amely a profit megtermelése mellett szeretne nyomot hagyni, változást indítani – mondja Várady Nóra, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője. Tovább →
Fogalmam nem volt, hogy a sérves porckorongjaimmal tudok-e újra rendesen járni, de abban biztos voltam, nem kérek a gerincembe csavarokat.Tovább →
Afrikában a nők 24%-a vállalkozik, vagyis minden negyedik-ötödik nő saját üzletet visz. Tovább →
Éreztem a parizer illatát, elképzeltem azt, amit már annyiszor, ami az egyik féltett titkom volt: egyszer úgy enni a parizeres kenyeret, hogy a parizer lógjon le a kenyérről. Ugyanez volt a helyzet a szalámival is, voltaképpen bármilyen felvágottal. Egyszer, csak egyszer legyen annyi, hogy lelóghasson a kenyérről.Tovább →
Újra indul a Visa She’s Next programja vállalkozónőknek Magyarországon.Tovább →
Klári a kávéautomatát nyüstölte az ebédlőben. Zörgött, szörcsögött, fújtatott a gép, de a hangzavaron át is hallotta a férfiak beszélgetését.Tovább →
Összesen 24 millió forinttal támogatja a Richter az olyan újszerű, hiánypótló ötleteket, amelyek az oktatás, egészségügy és gyógyszerészet területén innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéshez és minőségi változást hoznak a dolgozók mindennapjaiban.Tovább →
A WMN fesztiválján olyan női magazinok vezetői ültek, akik a hétköznapokban akár versenytársak is lehetnének, de úgy döntöttek, hogy inkább összefognak.Tovább →
Női dentálhigiénikus által végzett professzionális fogfehérítés a dentalsalon.hu-nál. Válaszd a biztonságot, a kényelmet és a tartós eredménytTovább →
Molnár Petra Londonban AI filmeket készít, producerekkel és filmrendezőkkel dolgozik együtt.Tovább →
Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológus szerint a digitális nevelést még azelőtt kell elkezdeni, hogy saját okoseszközt adnánk a gyerek kezébe.Tovább →
Az anyaság életem legszebb és egyben legnehezebb szerepe, de próbálok bízni az ösztöneimben, és őszintének lenni. Őszintének lenni magammal és másokkal, mert igenis sokat segíthet, ha nem csak a tökéletes anyát mutatjuk egymásnak, hanem a valódit is. Tovább →
Perneczky Andrea üzleti tanácsadó és mentor a multiknál szerzett tapasztalatával segíti a kkv-t, hogy képesek legyenek áttörni a plafonon is.Tovább →
Minden kommunikációs helyzetre másképp kell felkészülni. Bombera Krisztia elárulja, hogyan. Tovább →
Danka Szilvia pályája elején elmondása szerint olyan volt, mint egy atombomba. Maga építette a regionális csapatát, 30 évesen már az északkelet-magyarországi régió vezetője volt az egyik banknál. Tavaly megvalósította az egyik love-to-do projektjét, megnyitotta a pilates termét.Tovább →
Fekszem az ágyban, mellettem hortyog a férjem. Én meg legszívesebben a párnámmal ütlegelném, amíg fel nem ébred.Tovább →
Amikor először hallottam a „sisterhood” kifejezést, még csak tetszett, de nem értettem. Inkább csak éreztem, mit takar. Az Anyahajó vitorlái alatt megtelt tartalommal a szó.Tovább →
Hogyan nem áll a rendszer a családon belüli erőszakot elszenvedő nő és gyermeke mellé? Niki története.Tovább →
Mikor elsőre felmerült bennem, hogy az örökbefogadás nehezített pálya, először magamnak is megmagyaráztam, hogy miért nem az.Tovább →
Szekeres Judit egy jelentős kiégés után úgy döntött, kilép az alkalmazotti létből, és megalapította swell AI tanácsadói cégét. Ezen keresztül kis- és nagyvállalatokat segít a generatív AI technológiák bevezetésében és hatékony alkalmazásában.Tovább →
Te mit reagálsz arra, ha egy idegen mosolyogva eléd áll egy tábla csokival? Mosolyogva elfogadod? Tovább →
A magyar társadalom egyre öregszik és nincs felkészülve erre a folyamatra. Az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot.Tovább →
Szilágyi Szabina, a Pihi Travel utazásszervezője elárulja, hogyan érdemes horvátországi szállást és tengerparti úticélt keresni. Tovább →
Rakonczay Gábor extrém sportoló célba ért utolsó expedícióján, amelynek célja az Atlanti óceán áthajózása volt. Gábor végül 75 nap alatt evezett át az egyik partról a másikig.Tovább →
Erzsi mama már Pista bácsi mellett pihent. Már nem fájt neki a magány, és nem érezte többé a kilátástalanságot. Holtomiglan-holtodiglan. Tovább →
A tavaszi ballonkabát az egyik leguniverzálisabb ruhadarab, könnyen hozzáigazítható a különböző stílusokhoz és alkalmakhoz. A megfelelő cipő kiválasztásával teljessé teheted a megjelenésed: a tűsarkú cipő a nőiesebb, elegánsabb vonalat erősíti, míg a kényelmesebb, lapos talpú megoldások lazább, fiatalosabb hatást eredményeznek.Tovább →
Van egy hely Budapesten, ahol fontosak a nők. Ahol minden játszótéren van toalett, ahol úgy tervezik a parkokat, hogy az a szülők pihenését is szolgálja, ahol az új utcák női nevet kapnak. Ahol fontosak az egyedülálló szülők, és ahol kiemelten foglalkoznak a családon belüli erőszakot átélt – főleg nők – támogatásával.Tovább →
Kóber Ildikó egy keresztény misszió tagjaként itthon a prostitúció, az emberkereskedelem ellen harcol, alapítványával pedig a nők érzelmi bántalmazása ellen.Tovább →
Már csak karnyújtásnyira a cél, s ha minden körülmény úgy akarja Rakonczay Gábor és a 42 hosszú hetek után 8-án partot ér.Tovább →
Az iskolára való felkészítésben segít a szülők és pedagógusok ki nem mondott kérdéseire választ adó Magabiztos Iskolakezdésért Konferencia Sorozat, mely évente kétszer online konferencia keretében várja közös tanulásra és gondolkodásra az érintetteket.Tovább →
Miért zuhanunk bele egy elnyelő fekete lyukba az információhiánytól, amikor egy kórházban sűrgős ellátásra szorulna valaki? Nincs válasz és nincs segítség.Tovább →
Nincsenek jól a nők, a szorongásos tünetek egyre többeknél mutatkoznak. Ezen változtatna dr. Gulácsi Bernadett, a Coaching and Love Academy alapítója.Tovább →
Az Early bird ajánlat már csak eddig érvényes: nap óra perc másodpercTovább →
Ez a történet az „eltérő fejlődésű” gyermekeket érő gyakori kirekesztésre és a szülők küzdelmére, ami az ellátórendszer aggasztó hiányosságairól ad szomorú látleletet.Tovább →
A gyógynövények, mint a fekete nadálytő, azért is vonzóak, mert az emberek egyre inkább visszatérnek azokhoz a természetes módszerekhez, amelyek évszázadokon keresztül bizonyították hatékonyságukat. A gyógynövény hatóanyagainak gondos kiválasztása és standardizálása biztosítja a készítmények egyenletes minőségét és hatékonyságát.Tovább →
Van este egy kis rituálénk. Minden egyes nap elmondom Rolónak, milyen hálás vagyok, amiért itt van, és megköszönöm, hogy az anyukája lehetek. Mindhárman úgy gondoljuk, semmit nem ér az élet, semmit nem érünk mi magunk, ha nincs a szívünkben szeretet.Tovább →
A megfelelő tisztítás, tárolás és karbantartás biztosítja, hogy az ékszerek sokáig hű társaink maradjanak, bármilyen alkalomra is viseljük őket.Tovább →
Aznap este megtapasztaltuk, milyen az, ha szavak nélkül is értjük egymást és azt is, hogy együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön.Tovább →
Gyűlölöm Johi anyut. Állandóan sír, nem tud aludni, olyan, mint egy élőhalott. Tovább →
A nyilvános illemhelyekhez való hozzáférés hiánya a nők alapvető emberi jogait sérti, mivel korlátozza a szabad mozgásukat és társadalmi szerepvállalásukat. Tovább →
Minden nap százszor hoztam meg magamban a döntést és ahogy telt az idő, egyre biztosabb voltam abban, hogy oké, én ezt a két gyereket hazaviszem, szeretni, nevelni és védelmezni fogom őket, az anyjuk leszek most már örökre!Tovább →
Bár már most is több száz podcast van a magyar piacon, még ma is érdemes újat indítani Sándorfy Adrián, a Brocasterz Podcast Ügynökség alapítója szerint. Erről a témáról beszélt a februári Női Váltó Vállalkozói Klubban.Tovább →
Bár kecsegtetően hangzik a külföldre költözés, vannak dolgok, amiket mindenképp át kell gondolnunk a megélhetésen és beszerzendő papírokon túl. Bárhová is menjünk, egy jó adag nyitottságra, kalandvágyra, pozitív szemléletre, és a perfekcionizmus levetkőzésére mindenképp szükségünk lesz. Tovább →
Fekete pont. A cím hallatán azonnal tudtam: amint lehet, meg fogom nézni. A film kegyetlenül reális: egy dokumentumfilm pontosságával készített iskolai látlelet; egy történet, melyet nem koronáz katarzis, csak megbénít, felidegel és belesüppeszt a fotelba.Tovább →
„Kaptam egy olyan pofont, hogy leestem az emeletes ágyról – mondja Niki. Másnap összepakoltam a cuccainkat és a kollégáimnál húztuk meg magunkat, míg egy albérletre összespóroltam a pénzt.”Tovább →
Életem gerince néhány éve kettéroppant, és még sokszor küzdök a gondolattal, hogy mindez az én hibámból történt. Tovább →
Záporoztak az utasítások, miközben a beleegyezésem nélkül simogatta a gömbölyödő hasam. Én pedig tűrtem, de leginkább csak figyelmen kívül hagytam őt.Tovább →
Tudod, mi volt előttem? Hogy nem tudok lehajolni normálisan bekötni a cipőmet! Az volt előttem, hogy amikor megbeszélek egy kávézós találkozót, először meg kell néznem a helyet, hogy milyen székek vannak, mert jobb esetben csak nem férek bele, de rosszabb esetben meg összetörik alattam!Tovább →
A hideg időszakban az ízületi fájdalmakkal élők számára gyakran nehezebbé válik a mozgás. A hideg fokozhatja a merevséget, az ízületi gyulladások tüneteit, és sokaknál az ilyenkor jellemző hűvös, párás időszakok jelentős fájdalomérzettel járhatnak.Tovább →
A bírók a jogállami igazságügyi jogalkotásért, a bírói véleménynyilvánítás szabadságáért és a hivatáshoz méltó bérért tüntetnek.Tovább →
Ezúttal olyan állattartókat keresnek meg a csalók, akiknek kedvencük elveszett és bármit megtennének, hogy a négylábú ismét otthon legyen.Tovább →
Tervezz, de ne tervezd túl az indulást, ne hallgass mindenkire, keress egy jó közösséget, de elsősorban: csináld! Többek között ezek a tanácsok hangzottak el a „Mit ad(hat) nekem a vállalkozásom?” című kerekasztal-beszélgetésen.Tovább →
Azok az emberek pedig, akiknek van saját mondanivalója, találtak maguknak egy olyan formátumot, ahol az élő beszéd erejével, akár egy dialóguson keresztül nagyon jó gondolatokat ki tudnak ásni magukból. Kiderült, hogy ezt az emberek nagyon szeretik, a beszélgetős formátumok mindig is jól működtek, csak nem podcastnek hívtuk őket.Tovább →
Afrika nem mindenkinek való, kevés az olyan ember, aki rendszeresen kijár és bírja az ottani körülményeket. A lényeg, hogy segítsünk, mert a jólétünket azért kaptuk, hogy abból adjunk másoknak is.Tovább →
Csak legyen még egy kis időm olvasni, főzni, túrázni, futni és megélni azokat az álmokat, amiket elképzeltem magamnak. Tovább →
Time to say goodbye, ízlelgetem a mondatot hazafelé menet és úgy érzem, eljött az ideje, hogy búcsút mondjak én is valaminek.Tovább →
Öt napja kért segítséget a közösségi médiában Lakatos László, hogy felújíthassa pici házát és fiával végre költözhessen. Összejött a pénz és egy lakókocsi is. Tovább →
Azt tudjuk, hogy a vállalkozói szférában a női cégvezetők sokszor hátránnyal indulnak, de mit lát a gyakorlatban az üzleti mentorként is sikeres business coach?Tovább →
Nem kell elveszned az adatok tengerében. Ha a megfelelő mutatókat választod, elég néhányon rajta tartanod a szemed. Sok vállalkozó nem látja a fától az erdőt. Vagy amikor mégis meglátja, inkább ijedten elfordul. Az erdő ugyanis hatalmas. És ijesztő.Tovább →
Az i-re a pontot az tette, hogy láttam egy festményt az egyik közösségi oldalon, amin egy igencsak túlsúlyos – egyébként csodaszép – hölgy meztelenül, szemérmesen pózol. Alatta a kommentszekcióban vérre menő vita folyt a modellről és a túlsúlyáról.Tovább →
Erre az érzelmi tornádóra, cunamira, vagy hívjuk akárhogy, semmi nem készít fel. Ez majd jön és megéljük, mindenki a magáét.Tovább →
Lájkok jönnek, kattognak az egerek, záporoznak a viccesnek szánt és alázó kommentek, de senki nem gondol arra a kisfiúra, aki ezt mind láthatja, olvashatja és egészen biztos lehet benne, hogy társai nem kímélik majd.Tovább →
A nők biztonságra, a férfiak kedvességre vágynak a kapcsolatban.Tovább →
Egy bátor ember nehéz története, aki most segítséget kér: egy lakóautót. 55 évesen végre felcsillant a remény, hogy saját házba költözhetnek a gyerekével.Tovább →
Az egyensúly megtartása a munkavállaló és a munkaadó érdeke is. A lelki egészségvédelem fontos, meg kell tanulnunk többet foglalkozni vele.Tovább →
Most már csend van és béke. Már nem figyelnek ádáz plüss-szemek, fellélegzett a lakás. Tovább →
Zavartan ültem le a kijelölt varrógép mögé, két idegen hölgy közé. Mit fogok én itt csinálni, azt sem tudom hogy kell nyomni a pedált. Szerencsére nem jutott időm belekeseredni a szokatlan helyzetbe, rögtön munkához láttunk.Tovább →
Általában a jövedelem 15-25%-át terheli a bíróság gyerektartással, több gyerek esetén maximum a felét, így biztosan nem beszélhetünk arról, hogy a kötelezett élete ellehetetlenül. Tovább →
A makói eset után újabb tragédia sokkolta a közvéleményt. Nem elég, hogy brutális gyilkosság történt, a rendőrség még csak nyomozni sem akart kezdetben.Tovább →
A technika fejlődése lehetőséget ad, hogy olyan emberrel is párkapcsolatba lépjünk, akinek a nyelvét nem, vagy legalábbis nem jól beszéljük. Ám a fordítóval való ismerkedés nem mindenkinek való.Tovább →
A KÖTTUSA kampány célja, hogy a befolyt összeget a szenvedélybeteg szülők kis- és nagykorú gyermekeit támogató programokra fordítsák.Tovább →
A válási kérelmek száma négy hónapban kiemelkedő: ez novembertől február végéig tart, ekkor érkezik be a legtöbb ilyen megkeresés.Tovább →
Egy új és kiegyensúlyozottabb élet lehetőségét kaphatják meg a különböző emlő-rendellenességgel küzdő gyermekek a Bethesda Gyermekkórház új Gyermek Emlőközpontjában. Tovább →
Ültem ebben a szelíd forgatagban, ringtam a hangjaikon, néztem hétköznapi arcukat, és egyszer csak felismertem, kik vagyunk. Mi voltunk a női lét napjai.Tovább →
A 47- es úton haladok Debrecen felé, hosszú kocsisorban a reggeli ingázók áramlatában. Újév kezdődött.Tovább →
Baromi nagy szükség volt egy olyan slágerre, mint a Csurran, cseppen, amit Majka pattintott fel a YouTube-ra csupán napokkal ezelőtt. Több mint tízmilliós elérés, eufória, mégis kevés ez a magyar néplélek felemeléséhez – vagy mégsem?
Tovább →
Az Avatar 3 vezeti a TOP 10-es listát.Tovább →
Farkaskútvölgyben az a legfontosabb, hogy lelassuljunk, eközben tisztulnak a gondolataink. A mindennapokban hajlamosak vagyunk mindent fejből csinálni, Farkaskútvölgyben azonban lehet mindent szívből is.Tovább →
Nem véletlen, hogy számos szellemi dolgozó, amikor úgy dönt, valamilyen kétkezi munkára, szakmára vált, hogy kézzelfogható alkotásokat tudjon létrehozni, az asztalos mesterséget választja.Tovább →
Egészen Visegrádig menekült az édesanya a gyerekekkel, hogy a volt rendőr férje békén hagyja őket. A daganatos betegségben két hete meghalt édesanya még súlyosan betegenTovább →
Újabb gyámhatósági ügy: a gyerekek érdekeit egyáltalán nem vette figyelembe, amikor az édesanyjukat elveszítő gyerekeket a velük nem foglalkozó apának ítélte.Tovább →
Az élet néha ad egy-két pofont, de nehogy már saját magunkat mi küldjük a padlóra. A munka jelentős idejét veszi el az életünknek, nagyon nem mindegy, hogy szeretjük-e, amit csinálunk, benne vagyunk-e szívvel-lélekkel. Ha nem, érdemes tovább kutatni.Tovább →
Két hete halt meg daganatos betegségben a gyerekek egyedülálló édesanyja 34 évesen. A gyerekeket és a beteg lányukat azonnal magukhoz vették a nagyszülők, akik most az unokáikért küzdenek.Tovább →
Ha ritkán is, de előfordul, hogy valaki évekig spórol, hogy megvalósíthassa az álmát és világot lásson, de Szabó Adrienn ennél is tovább ment: gyakorlatilag pénz nélkül járta be a fél világot.Tovább →
A kormány új Covid-videója szerint a miniszterelnök és csapata tökéletesen levezényelte a járvány elleni védekezést. Ezt nem mindenki gondolja így.Tovább →
12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik az áfa alanyi adómentessége. Az erre vonatkozó nyilatkozatot 2025. február 28-ig lehet bejelenteni.Tovább →
A harmincévesek dilemmáját élem. Jó, tudom, nem mindenkiét, de biztosan tudom, jó páran vagyunk, akik így érzünk: halálosan félünk a szüléstől, a gyermekvállalástól, ugyanakkor el nem tudjuk képzelni, hogy egyedül, gyerekek nélkül öregedjünk meg.Tovább →
Jöjjön kérem, épp most indul tárlatvezetésre egy csoport. Megmutatják önnek, hogyan legyen jó a párkapcsolata az összeköltözés után is.Tovább →
A napszemüveg piacon is időről időre megjelennek új trendek, de a klasszikus modellek sosem mennek ki a divatból.Tovább →
Nincs 200 akárhány évünk megvárni, amíg nőként ugyanannyi fizetést, elismerést és karrierlehetőséget kapjunk. Ezért alapítottam egy női közösséget. Csakazértis.
Tovább →
ADHD, autizmus, Asperger- gyakran halljuk ma ezeket a kifejezéseket. De mit is jelentenek ezek tulajdonképpen, mit tudunk kezdeni akár szülőként, felnőttként azzal a helyzettel, mikor kapunk egy ilyen diagnózist, hogyan tudunk felfigyelni rá, hova tudunk fordulni – ezzel a kérdéskörrel foglalkozott Ábel Anita vendégeivel.Tovább →
Olykor szükségünk van azokra a filmekre, amik megerősítenek minket, ki nem mondott kérdéseinket válaszolják meg, inspirálnak vagy utat mutatnak. Vállalkozóként ilyen filmek lehetnek a most következő összeállításunkban szereplők is. Tovább →
A nemkívánatos, zavarba ejtő bámulás, fixírozás, és a szexista viccek és a kényelmetlen fizikai kontaktok a munkahelyi szexuális zaklatás leggyakoribb formái.Tovább →
Sándor Erika egészségmentor egy sor kihívást gyűrt le, mire megtalálta önmaga, később mások számára is a csikung erejét.Tovább →
Hogyan válhatsz „nyomulás mentesen” láthatóvá, ami segít építeni a személyes vagy céges márkádat? Erről is szó lesz a január 29-i Női Váltó Vállalkozói Klubban.Tovább →
Nem az tesz valakit anyává, hogy a neve szerepel az anyakönyvi kivonatunkban, hanem a viselkedése, az önzetlen szeretete. Erre nem mindenki képes.Tovább →
Zsilák Anita valami olyat alkotott, ami tündérkeresztanya szintre emeli őt, hiszen nem csak a kinőtt ruhákat tünteti el, de cserébe olyat ad, ami pont az évszaknak és a méretnek megfelelő. Ez a Ruhacsúszda, amit most a Brancs Közösség ajánl a figyelmedbe.Tovább →
Közeledik az év legszomorúbb napja, a Blue Monday. Mitől érezhetjük rosszul magunkat januárban, és mit tehetünk a jobb közérzetért? A pszichológus válaszol.Tovább →
Bárki bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Egy válás, egy haláleset, egy trauma, és csak a családi-baráti háló az, ami esetleg megmenthet attól, hogy az utcára kerülj. Vagy persze egy jól kiépített szociális háló, mint amilyen Angliában van.Tovább →
Ennyire összhangban még nem tudtam együtt dolgozni senkivel, és soha nem éreztem ilyen erősen, hogy ha mi hárman, nők összefogunk, előttünk nincs akadály.Tovább →
ki szeretné, már ki tudja számolni, hogy hány pontot ért el a felvételin, hiszen a feladatsorok megoldásai is nyilvánosak már.Tovább →
Virális videoként terjed Majka legújabb klipje, amely Bindzsisztán korrupt miniszterelnökéről szól. A klippet máris több, mint 800.000-en látták.Tovább →
Ítélkezésmentes közösség, ahol könnyű volt lenni, ahol őszinte lehettem magammal is, és ahol kiderült, hogy minden, amit érzek az anyasággal kapcsolatban, teljesen normális.Tovább →
A kormányzat azt tervezi, hogy a gimnáziumi képzés arányát 40%-ról 30%-ra, vagy még ennél is alacsonyabbra szorítja, vagyis legalább minden 4. gimnáziumi férőhelyet megszüntetnek; ennek a stratégiának lehet része a korlátozás, amely önmagában nézve értelmetlen és idegen a jelenlegi felvételi eljárásrendtől.Tovább →
Amikor arról esik szó, hogy jól vagyunk-e, gyakran a dolgok fizikai oldalára összpontosítunk – az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra és a sok víz ivására. De miközben a fizikai egészségünkre koncentrálunk, elfelejtkezünk arról, hogy a mentális és érzelmi szükségleteinkre is ugyanolyan fontos odafigyelnünk. Tovább →
Sztojka Norbinak keményen kezdődött az élet, de ő maga is kemény ember. Börtönben született, családját soha nem ismerte, állami gondozásban nőtt fel. Az enyhén szellemi fogyatékos férfi azonban soha nem adta fel.Tovább →
Egyedi utakon együtt fejlődünk- ez a mottója a BENT Balatoni Női Vállalkozói Egyesületnek, amely a Balaton környékén élő női vállalkozókat fogja össze.Tovább →
Formula 1-es világbajnok is küzd a betegség ellen.
Tovább →
Február 26-án, a Szolnoki Járásbíróságon lesz annak a karateedzőnek a tárgyalása, aki tavaly nyáron a Szolnoki Kalandparkban felrúgott egy nyolcéves kisfiút.Tovább →
Azzal, hogy rendőrből civil lettem, nekem is egy kicsit újra meg kellett tanulnom járni. Még ha ez könnyűnek is tűnik, nem volt az, hiszen az állandó stresszből a nyugalomban létezni is nagy változás.Tovább →
A ház, ahol élünk, rabszolgájává tett minket. Nem ő volt miértünk, hanem mi – érte.Tovább →
Teljes képet szeretnél kapni a vállalkozásod 2024-es teljesítményéről? Az alábbi öt adat pontosabb válasszal szolgál, mintha csak a megérzéseidre hagyatkoznál.Tovább →
A gazdasági bántalmazásban az egyik fél anyagi függésben tartja a másikat, korlátozva ezzel annak önállóságát és szabadságát.Tovább →
Rakonczay Gábor extrém sportoló három hete indult el az Atlanti Óceán átevezésére keresztben és már túl van az ezer kilométeren. Az éjjel borult, de jól van.Tovább →
Nyugdíjba mentem. Eleinte teljesen magamba fordultam. Mi lesz ezután? Nem kell mennem mindennap dolgozni, mint az elmúlt negyven évben.Tovább →
Néhány éve a szívemet olvasztotta meg kisebbik fiam. 7 éves volt. Az iskolából hazafelé sétálva elmesélte, hogy náluk járt a Mikulás, és mindenkinek hozott ajándékot. És hogy mivel este is hoz majd a csizmájába, biztosan nagyon fáradt lehet, ezért igazán megérdemelné, hogy ő is kapjon valamit. Főleg mivel rá senki sem gondol, ő senkitől nem kap semmit.Tovább →
A fiatalok digitalizációs tudásszintje olyan társadalmi érték, amely a Telekom szerint a teljes népesség digitalizációjának húzóerejévé válhat.Tovább →
A jelenlegi rendszerben a hatóságok egész egyszerűen nem vesznek tudomást a bántalmazásról, hiába van már törvény családon belüli erőszakról. Tovább →
Az Ügyfélkapu+ regisztrációjának határideje 2025. január 15., ami azt jelenti, hogy már csak egy heted van hátra! Tovább →
Minden egyes lépés, amit most megteszel, közelebb vihet ahhoz, hogy könnyebben megtaláld az egyensúlyt az új életszerepben: az anyaságban.Tovább →
Gyermek- és családellenes a rendszer, a kormányzat mégsem változtat.Tovább →
Mert nekem, bennem ez mind ünnep. És ünnep még a díszített fenyőfa árnyéka, a sárba fagyott lábnyom karácsony napján, meg a reggeli kávé illata az újév első reggelén.Tovább →
46, 50, 60, 84 évesen, és bármilyen más korban is lehet még nyelvet tanulni, utazni, változtatni, tulajdonképpen bármit csinálni. Mert soha nem késő.Tovább →
Kovács Éva edző neve fogalom Szegeden. 17 évig vezette az egyetem fitnesz klubját, több ezer ember megfordult nála. Ő hozta be a 2000-es évek elején a boksz edzést Amerikából Magyarországra.Tovább →
A vérem áramlik tovább, az életem is folytatódik. Elhagyom a kórházat, viszont kilépve megfogadom, hogy VIP-ként érkeztem, VIP-ként kell távoznom is.Tovább →
Drága, Annikám! Mindig örülök társaságodnak, de most különösen fontosnak gondolom legutóbbi leveled kapcsán, hogy dobjunk félre mindent, s gyere hozzám látogatóba!Tovább →
– Anya, hogy vécéznek a hableányok? – kérdezte az ötéves komolyan. Kérdése teljesen váratlanul ért.Tovább →
2023-ban volt az ötödik mellműtétem. Ezt követően egyre rosszabbul lettem. Nyilvánvalóvá vált, hogy a BII (Breast Implant Illness – mellimplantátum betegség) tüneteivel küszködöm. Tovább →
Százhárom éves korában csütörtökre virradóra elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb olimpiai bajnoka.Tovább →
Nem minden nő akarja az anyaszerepet, amit a sors neki osztott. Olvasói történetek.Tovább →
Hasamhoz nyúlok – élet és halál vonala húzódik az alján. Egyikünknek az életkezdés vonala, másikunknak az anyává válásé. Véres határvonal.Tovább →
Szerződéses bolt! Ez kell nekem! Cukrász ugyan nem leszek, és a diplomámmal sem tudok kezdeni semmit, de sebaj! Hátha egyszer még leszek cukrász, de ezt most engedjük el, mert most ebbe az irányba kezdett pislákolni a fény!Tovább →
„A karrierváltás szerintem a pezsgő a vacsi végén” – mondta Lilu arra reagálva, hogy szerinte a nők többségének a napi megélhetés mellett nincs idejük, energiájuk a karrierváltásra koncentrálni.Tovább →
Vizler-Nyirádi Luca negyvenévesen döntött úgy, regényírásban is kipróbálja magát. Egy családi tragédiát választott, amely saját családjában esett meg.Tovább →
Nehéz társasjáték ez a családosdi, de ezzel együtt is egy csoda. Van egy 19 és egy 21 éves autónk, egy kutyánk. Egy közel négyszáz lelkes faluban élünk.Tovább →
Szerelmeken, válásokon, gyermekek születésén, időnként komoly betegségeken és a gyógyulási folyamatokon, munkahelyváltáson, diplomák megszerzésén innen és túl is ott vagyunk egymásnak, tánclépésben haladunk át az élet örömein és nehézségein.Tovább →
Egy ember legyen vele tisztában, mire képes, mit tud magából kihozni, szánjon időt az edzésre és ne az interneten keressen motivációt.Tovább →
A szuperérzékenység valójában ingerfeldolgozási érzékenység, de nem az ingerküszöb alacsonyabb, hanem az idegrendszer szelektálja és dolgozza fel az átlagosnál részletesebben a beérkező információkat.Tovább →
Csonka András évek óta egyedül él. Szerinte nem az a kérdés, hogy mi lesz velünk karácsonykor, hanem az, hogy az év többi napján mi lesz?Tovább →
Vasalok. Alaposak, pontosak a mozdulataim, szinte lélegzetvisszafojtva figyelek minden egyes apró sarokra, varrásra, nehogy hibát vétsek. Az anyag szótfogad, sima lesz, makulátlan a kezem alatt. Mégcsak be sem kell kapcsolnom a gőzölős üzemmódot – praktikus, hogy a könnyeim ráhullanak.Tovább →
Az igazi egyenlőség a méltányossággal kellene, hogy kezdődjön. Ez akkor történhetne meg, ha egy férfi rájönne és elismerné, hogy mennyire nehezített pályán mozog egy nő, főleg, ha anya is.Tovább →
Az ünnepek különleges lehetőséget kínálnak nekünk a hétköznapok forgatagából kiszakadva arra, hogy kicsit le tudjunk lassulni.Tovább →
Eltelt már pár hónap, s jött a rettegett Karácsony. Féltem, hogy életemben először teljesen egyedül töltöm majd.Tovább →
A Papírbabák három barátnő összefonódó sorsát követi nyomon. Tovább →
Ő volt a déja vu itt. Tucatnyi rácsodálkozást látott egyetemista korában. Jé, hát te vagy az? Ezek általában jó találkozások voltak.Tovább →
Az adventi várakozás egy ködös késő délutánján, elmenőben veszem csak észre, hogy az asztal, amin könyveit 2012 óta dedikálja, és amin a tollak, bélyegzők, a fóliába csomagolt szendvics és néhány szaloncukor pihen, az bizony egy bebugyolált lábú vasalódeszka.Tovább →
Tényleg rosszabbul vezetnek a hölgyek vagy mindez városi legenda? A Kreszprofesszor elárulja…Tovább →
A Magyar Marketing Fesztivál 2025. január 23-án vár minden érdeklődőt, hogy részletes betekintést nyújtson az aktuális marketing trendekbe.Tovább →
Házmesterországban, ahol nagyobb hangsúlyt kap az önreflexiónál a mások utáni leskelődés, kukorica közé szórt különös gyönygszem lehet Richolm Orsolya férjkereső blogja. Hiszen ebből legalább tanulni is lehet amellett, hogy szórakoztató és elgondolkodtató.Tovább →
David Pressman leköszönő amerikai nagykövet kiállt az LMBTQ közösség mellett, felkereste az országban élő hátrányos helyzetű csoportokat, egy asztalhoz ültette az eltérő politikai nézetű embereket. Tovább →
Az organikus és finomítatlan alapanyagokból készült ANITATOTH natúrkozmetikumok újdonsága a parfümolaj, amely hawaiit idézi.Tovább →
Az első kérdés ez legyen magad felé: hogy érzem magam a bőrömben? Vizsgáld meg magad tetőtől talpig, kívül és belül is. Tovább →
Támadnak a vírusok, a szabadság pedig vészesen fogy. A munkahelyen nem nézik jó szemmel a sok hiányzást, de egy beteg ovist mégsem hagyhatunk otthon egyedül. Tovább →
Tizenkét évig volt kitűnő bizonyítványom. Az elvárásokat az emberi kapcsolatok és a testi-lelki fáradtság elé helyeztem. Tovább →
A Kovácsné kivan-t felszabadító olvasni: azt üzeni, nem vagy egyedül a családi lét szívásával sem.Tovább →
Sterck Laura többszörös bajnok karatést szeretett kutyája betegsége ébresztette rá arra, hogy kutya fizioterapeuta legyen.Tovább →
Fenntarthatóságért és környezetvédelemért tett kimagasló erőfeszítésekért díjaztak vállalatokat, kiemelkedő márkákat és személyiségeket december 3-án a GREEN BRANDS® regionális Gálán Bécsben, a gyönyörű Niederösterreich Palais-ban, ahol számos magyar márka is elismerésben részesült.Tovább →
Mindaddig nem adja fel, amíg rá nem jön, hogy melyik gén-elváltozás okozza öröklődően egy család esetében például a mellrákot.Tovább →
Magukra maradtak, hát létrehozták a saját iskolájukat, a Völgyzugolyházat kacifántos gyerekeknek.Tovább →
Óriási siker az őszi-téli szezonban a Garden of Lights Hupikék Törpikék fénykiállítás Budapesten, az ELTE Füvészkertben. A szervezők az adventi időszakban különlegesen kedvezményes ajánlattal, családi belépővel várják a látogatókat! Tovább →
Milyen lehet pasit kölcsönözni egy estére, amikor meg kell jelenni valahol, de nem akarsz megint egyedül menni? Regisztáltunk a férfikölcsönzőbe!Tovább →
A sárkányanya nyakán és otthonában eluralkodott a káosz. Az öt fej egyszerre mondta a magáét. Tovább →
Senki sem akar azon elgondolkodni, hogy ezeknek a betegségeknek milyen arányban vagyunk mi az okozói, azzal, hogy bántjuk egymást. A minket ért bántások gyommá nőnek bennünk.Tovább →
A Független Iparművészeti Kortárs Szalon szerint az alkotó és a közönsége közösen adják meg a műtárgyak jelentését és kvalitását. Idén újra iparművészeti vásár!Tovább →
Adományt gyűjt a Közép-budai Waldorf Iskola, ahol már csak egy kicsi hiányzik, hogy az új épületük felújítását ki tudják fizetni.Tovább →
Varga Eszti az amerikai Virginia Tech Egyetemen szerezte meg az aerospace engineer diplomát 2023-ban az első nők egyikeként.Tovább →
Az embereket egymástól elválasztó láthatatlan, de nagyon is érzékelhető falak áttöréséről szól a Telekom idei karácsonyi kampánya.Tovább →
Idén is érkezik a Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, ahol látványkonyhával, könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal, workshopokkal, kóstolókkal is készülhetnek az ünnepekre a látogatók.Tovább →
Darázs című színházi és szakmai beszélgetéssel összekötött jótékonysági estet tartanak az Átriumban. A bevétellel diákok és pedagógusok ingyenes részvételét biztosítják az UNICEF Magyarországgal közös, iskolai zaklatás elleni edukációs programban.Tovább →
A vágyam, hogy megtaláljuk azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással
segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét.Tovább →
Folyamatos megaláztatás, kiközösítés, lezárt munkáinak megváltoztatása a kollégái által – újabb történet munkahelyi bántalmazásról.Tovább →
Még a férje sem tudja, hogy amikor hat hónaposan abbahagyta a szoptatást, íratott fel fogamzásgátlót. Csak nehogy még egyszer terhes legyen!Tovább →
Több tucat kivágott mondat hever a padlón. Mindenki választhat három olyan üzenetet, amit szívesen hallott volna édesanyjától kisgyermekkorában. Elkésett mondatok ezek, mégis sosincs késő meghallani őket.Tovább →
Éhezem őket, megkapom őket, fontosak lesznek, elveszítem őket. A boldogtalanság mégis állandó. Nem gyógyulhatok meg általuk. Magamat kell meggyógyítanom.Tovább →
Persze felvetődik a kérdés, miért pont Ausztrália?Tovább →
A megcsalásról nem a megcsalt fél tehet. Lehet az ember a legjobb feleség, legjobb szerető, legjobb háziasszony, ha a másik fél úgy dönt, hogy meg fogja csalni, akkor megteszi.Tovább →
Többek között a Telex, a 24.hu, az RTL és a Szabad Európa munkatársai kapták az elismerést.Tovább →
Egy egyedülálló apa mesél arról, milyen komoly feladat férfiként egy gyermeket felnevelni és hogyan próbál megküzdeni a mindennapi nehézségekkel.Tovább →
Érdekel, hogy milyen kihívásokkal nézett szembe Dame Stephanie Shirley, az információtechnológia úttörője pályája során, illetve, hogy hol tartunk most? Kíváncsi vagy arra, javulnak-e a számok,Tovább →
Beszélnem kell arról, hogyan működik a munkahelyi bántalmazás. Beszélni kell arról, hogy ez sokakat érint.Tovább →
Nem anya vagyok elsősorban, hanem ember. Egy ember szükségletekkel, vágyakkal, álmokkal. Egy ember, aki szeretné örömmel élni az életét, nem pedig túlélni azt.Tovább →
Az első kör 15 percig tartott. Nem vették észre, hogy elmentem. A 15 percet nem. De az otthonunkba költözött örömet igen. És engem. Hogy mosolygok.Tovább →
Szakonyi Eszter kozmetikus mesterről, a Vintage Beauty alapítójáról akkor írtunk utoljára, amikor Hollandiába költözött a családjával. 3 évet töltöttek kint. Eszterék sorra nyerik a külföldi versenyeket termékeikkel, mégsem szálltak el.Tovább →
Rég voltam moziban, de erre a filmre azonnal visszaültem volna.Tovább →
Nők randevúzós történetei arról, hogy milyen udvarlásból nem kérnek. Soha. Tovább →
A hideg időjárás beköszöntével sokan tapasztalják, hogy bőrük kiszárad, húzódik, viszket. Az ekcémával élők számára így különös kihívást jelenthetnek a téli hónapok.Tovább →
A rengeteg megalázás, tortúra, mindez azért, hogy a bántalmazó, elhanyagoló apának meglegyen a kapcsolattartása. Egy idea miatt, hogy jaj, így majd jó lesz vele a kapcsolata a gyereknek. Nem! Nem lesz jó.Tovább →
Jó hír a szakembereknek, hogy a Future Talents csapata bővülés előtt áll. Patai Krisztina szerint a legfontosabb, hogy az új munkatárs hasonló értékeket valljon és emberileg illeszkedjen a kis csapatba, és a jó problémamegoldó és kommunikációs készség mellett meglegyen benne a kellő motiváció és energia is.
November 19-én a Védett tér beszélgetéssorozat témája a menopauza. Tovább →
„Hullámzóan vagyunk, egyik pillanatban nagyon optimistán látom a világot, a következőben pedig a poklok poklát élem. A tejem beindult, most azt apasztom.”Tovább →
Az új rendelőben akár már bódításban is elvégezhetők egyes fogászati és szájsebészeti beavatkozások Az új kezelőegység célja, hogy a sajátos nevelési igényű – közülük is kiemelten az autizmussal élő – gyermekeknél a vizsgálat, illetve a beavatkozás minél gördülékenyebb legyen.Tovább →
Azok a szálláshelyek működnek jól, ahol a vendég valóban azt kapja, amit lát – vagy még egy kicsivel többet is.Tovább →
Tényleg külföldre kell mennünk, ha normális oktatást akarok a gyerekeimnek? Miért működik máshol, és miért nem működik itt? Tényleg így kell lefeküdni egy kilenc éves gyermeknek aludni?Tovább →
A nem, az életkor vagy a származás még 2024-ben is komoly hátrányt jelenthetnek a munkaerőpiacon – hívja fel a figyelmet a Nyitottak Vagyunk idei kampánya.Tovább →
Egy turkálóban igazi kincseket is lehet találni. Megkérdeztük, ki miért jár turiba.
Tovább →
A Konnekt Live eseményen 70+ személyes életút megismerésével segítik a tinik pályaválasztását.Tovább →
Nekem a kiköltözés a legjobb döntésem volt, amit az életemben hoztam. Megengedtem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok.Tovább →
A férfiak pesszimistábban, a nők optimistábban látják az egyedül élők helyzetét.Tovább →
„Azt szoktam mondani, hogy az állami gondozott gyermekek sem akarnak mást, mint egy átlag ember. Szeretetet, elfogadást, törődést.”Valakit, aki hisz bennük.Tovább →
Néhány napra újra azok a felszabadult huszonévesek lettünk, mint a mátrai kalandozásunk idején. Tovább →
„Nem értette, mi történik, miért csinálja ezt Havasi bácsi, aki apa üzleti partnere, és mit kell ilyenkor egy ilyen üzleti partnernek mondani.” Novella.Tovább →
Hogyan válik valaki kezdőből ismert szerzővé ma Magyarországon? Hátrány-e, hogy férfi vagy nő az illető? A magányos szakma dacára lehet-e csapatban énmárkát építeni női szerzőként?Tovább →
Minden nő utazhat egyedül, ha akar. Mert vannak előnyei. Mert senki nem tiltja. Mert hihetetlen élményt tud adni, és mert minden nőben megvan hozzá az erő. De ez nem kötelező, csak választható. A döntés mindenkinek a sajátja.Tovább →
2024. november 14-én ismét a piros szőnyegé a főszerep a Katona József színházban a TEDxLibertyBridgeWomenen, ahol a téma a szembeszél.Tovább →
Igazságügyi laborból a vitaminpiacra ötvenöt évesen. Nánási Szabó Judit kilépett a megszokott keretek közül és most köszöni, nagyon jól van.Tovább →
A koncepció egyszerű: a jó minőségű és jó állapotú ruhákat egységáron értékesítik, a befolyt összeget pedig bajba jutott családok megsegítésére fordítja az Angyalok Szövetsége Egyesület.Tovább →
Nap, mint nap előforduló valós történetekből merít Jantek Gyöngyvér új könyve, a Pisztrángok, szevasztok!, ami mesél határokról, cyberbullyingról, testképről, közösségi médiáról.Tovább →
Alicantéban a magyarok többsége pénzbefektetésért vesz lakást, hogy kiadja a turistáknak, de egyre többen költöznek ki. Tovább →
A logisztikai és szállítmányozási szektorban nagyon sok állás elérhető Magyarországon.Tovább →
Az élet közepe tájékán az egészségesen fejlődő embereknél egyre hangsúlyosabbá válik a halál témája. Akkor csináljuk jól, ha nem folytatunk struccpolitikát, és megbarátkozunk a halál gondolatával, mert elkerülni senki nem tudja.Tovább →
Meghalt Hadas Kriszta szerkesztő-riporter. Rácz Zsuzsa író búcsúzik tőle.Tovább →
Eredményesebbek azok a vállalatok, amelyeknél megvalósul a nemek közötti egyensúly a vezetésben.Tovább →
A Richter Anna Díj célja, hogy olyan kreatív, hiánypótló ötletek megvalósulását támogassa, amelyek az iskolák, kórházak, rendelőintézetek, vagy éppen patikák életét jobbá teszik.Tovább →
Számtalan sztereotípia él a fejekben, ha bántalmazó kapcsolatokról, házasságon belüli erőszakról esik szó. Míg egykor könnyen hihettük, hogy a bántalmazottak a társadalom peremén élők, ma már egyértelműen kijelenthető, hogy megtaláljuk őket a bírói pulpituson, a bankban, tanárként vagy épp a műtőasztal mellett, neves és elismert orvosként is.Tovább →
Hogyan lehet vállalkozást építeni Spanyolországban? Körmendi Anita vállalkozásfejlesztő tudja a választ.Tovább →
Nagy meló ez az opálbányászat. Volt szerencsém elmenni az egyik lelőhelyére Ausztráliába, oda, ahol a földből, úgy 10-20 méter mélyről bányásszák.Tovább →
Drága Nóra! Szombat lévén végre be tudtam húzódni szobám nyugalmába, hogy írjak neked.Tovább →
Régen megtanulhattam volna, hogy semmit sem lehet a szőnyeg alá söpörni. Úgyis jön egy kósza fuvallat, ami a legváratlanabb pillanatban fújja ki onnan, és akkor mindent el kell dobni, utánakapni, magamhoz szorítva lenyugodni, majd a helyére tenni.Tovább →
Amikor anyaként láthatatlannak érezzük magunkat, nem az a legfontosabb, hogy a külvilágunkban jelen lévők mit mondanak, jeleznek vissza. A lényeg azon van, hogy ÖNMAGUNK számára váltunk láthatatlanná.Tovább →
Merjünk-e nagyot álmodni és akár hosszú évek kihagyása után karrierváltásra adni a fejünket? Artner Ildikó szerint: igen!Tovább →
Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása – nem könnyű visszarázódni a munka világába. Nekik szól a Morgan Stanley Return to Work programja.Tovább →
Vannak olyan kismamák, akik épp a babavárás idején küzdenek életük legnagyobb kríziseivel. Őket segíti a Várva Várt Alapítvány.Tovább →
A Lányok Napja Fesztivál idén is megmutatja: a jövő technológiai és tudományos úttörői ma még az iskolapadban ülnek, de nem kell sokat várni arra, hogy ők alakítsák a világot.Tovább →
Zsófi sokszor gondolt a válásra, de olyankor Tamás mindig megemberelte magát, és egy-két hétig megváltozott, majd visszatért a kanapédísz-üzemmódhoz.Tovább →
Azért nem fogjuk soha egymás kezét, mert így szoktuk meg. Azért nem megyünk soha sehova, mert nincs babysitterünk. Azért megyünk külön nyaralni, mert nem mindig összeegyeztethető a szabadsággal. Meg kell egy kis nyugi.Tovább →
Október 17. és 20. között újra elérhető Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vására, az Art Market Budapest a Millenáris épületeiben és parkjában.Tovább →
A kiégés negatív hatásai az élet minden területére kiterjednek – beleértve az otthoni, munkahelyi és társadalmi életet is. Hosszú távon pedig a testet is egyre sebezhetőbbé teszik.Tovább →
A súlyos beteg kisfiún, Márkon csak egy drága terápia segíthet. A szülők segítséget kérnek.Tovább →
A következő történetekben olyan nők számolnak be a gyámhatóságnál tapasztalt durva visszaélésekről, akik bántalmazó kapcsolatból menekültek.Tovább →
Az október 19-i Több nőt a közéletbe! esemény egyik fő célja, hogy felhívja a figyelmet az egyenlőséggel kapcsolatos kihívásokra és feladatokra.Tovább →
Már szinte mindenre egyest adnak, és a napközis tanárok reggel panaszkodnak az osztályfőnöknek, hogy mennyi a rossz gyerek.Tovább →
A nyugati kultúrákban általában a szülést követő 6 hetet határozzák meg gyermekágyi időszakként. Átlag ennyi időre van szüksége a női testnek, hogy visszaálljon a terhesség előtti állapotba.Tovább →
Pásztory Ádám 4 gyermekes édesapát a legagresszívabb agydaganattal diagnosztizálták. Ádám küzd, esélyei az életben maradásért egy külföldön elérhető speciális terápiával jelentősen javulhatnak, ezért adománygyűjtést indított.Tovább →
Tállya kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségéről, valamint fejlesztésekről és tervekről Márton Péterrel, a Tokaj Art Wine tulajdonosával beszélgettünk.Tovább →
Mert csak az a lényeg, hogy végre élőben is együtt legyünk. Ott ülünk majd a süti felett alkotásról, világmegváltásról, az élet nagy kérdéseiről sugdolózva minden másról elfeledkezve. Van egy közös titkunk: írók vagyunk.Tovább →
Céljuk, hogy a kortárs magyar design és iparművészet még nagyobb figyelmet kapjon.Tovább →
A megjelenésünkkel is onnantól érdemes behatóan foglalkozni, hogy tudatosítjuk, nem véletlenszerűen történnek a dolgok, a saját sorsunkért mi magunk vagyunk a felelősek, és mi magunk tudjuk meghozni azokat a döntéseket, amikkel változtatni tudunk az életünkön.Tovább →
Az SOS Gyermekfalvak október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napján az elhagyott csecsemőkre és a drasztikus nevelőszülő hiányra hívta fel a figyelmet kreatív utcai gerillaakciók keretében.Tovább →
Terézanyu pályázat – 400 pályázat, 4 kategória, 40 díjazott! Ezek az írások nyertek.Tovább →
Hogyan tudjuk megtalálni a saját utunkat, az anyagi függetlenségünket, megélni a nőiességünket? A Nőiesség Mesterfokon Summiton 41 előadás járja körbe a különböző életterületeket, több szempontból.Tovább →
Beke Zsuzsa 25 éve dolgozik a Richter Gyógyszergyárnál, jó ideje már PR és kommunikációs vezetőként, teszi mindezt három gyermek édesanyjaként. Talán ezért is támogatja kiemelten azt, hogy a nők találják meg a saját útjukat.Tovább →
Közel az ötvenhez kezdett el hobbiból vívni, nemsokára pedig korosztályát képviselheti a dubai szenior világbajnokságon Gátai Hajnalka. Vallja, a sikerei már nemcsak róla szólnak: saját életével szeretne példát mutatni a nőknek, s megmutatni, hogy nem kell leírni a nőket ötven felett sem.Tovább →
A magyar lakosság 75 százalékának van valamilyen egészségi problémája, a hát -és ízületi fájdalmak a leggyakoribbak. Az érintettek közül egyre többen választják a természetes megoldásokat, különösen a gyógynövényes krémeket és géleket.Tovább →
Újra megállék. Pórusaimon keresztül áramlik be a kellemes őszi naplemente minden csodája.Tovább →
Talán sokunkban ott él a titkos vágy, hogy hajlítsunk el mindent, vegyük nyakunkba a világot, és csak menjünk, amerre a szívünk visz. Hegedűs Lilla nem hajított el mindent, de úgy érezte, hogy ideje kezébe venni az életét, és egy önkéntes programon keresztül egyenesen Peruba indult.Tovább →
Idén is elindítja programját vidéki vállkozónőknek az Impact Hub az Amerikai Nagykövetséggel támogatásával.Tovább →
A WHC-nál abban hiszünk, hogy nincs jelentősége annak, valaki férfi vagy nő: a szakmai tudás, a mindset, a tapasztalat és az ambíció az, ami számít.Tovább →
A Z generáció szemszögéből járta körül a jövő és az innováció kérdéskörét idei közös közvélemény-kutatásában a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. Tovább →
Szülés után visszatérni a munka világába nem sétagalopp, főleg vezető pozícióban. Terstyánszky Bea, a Tesco nagykereskedelmi vezetője kétgyermekes anya. Második gyermeke születése után fordult azzal a kéréssel a vezetőihez, hogy részmunkaidőben dolgozna.Tovább →
Igazi gyógyszerészdinasztia „gyermeke” a magyar Dr.Kelen márka, amelyet immár a második generáció irányít.Tovább →
Szigorú szabályok védik a gyermeket vállaló alkalmazottakat, mégis számos akadály várhatja azokat, akik a szülési szabadság lejártát követően vissza szeretnének térni a munkába.Tovább →
2013. A Facebook néhány éve indult, a blogok aranykorát éljük. Aki akkor jól írt, gyorsan népszerűvé vált. Ilyen volt Oravecz Nóra is, akinek posztjai sokszor megosztották az olvasóközönséget. Érzelmekről írt a maga kendőzetlen stílusában.Tovább →
A fűzős bakancs a divatvilág egyik legütősebb darabja, amely 2024-ben is vezető szerepet tölt be az őszi-téli szezonban. A fűzős modellek egyszerre praktikusak, kényelmesek ésTovább →
Minden érzés a lélekből indul, és lenyomatot hagy a testben, amit nem lehet letagadni vagy elhazudni.Tovább →
Meghalt Karsai Dániel, aki bő három éven át küzdött a legyőzhetetlen betegséggel, az ALS-sel. Tovább →
Mennyi idő van hátra? Még pár óra. Na jó, ennyit már fél lábon is… Tényleg, velem szemben üres az ülés. Felteszem az egyik lábam.Tovább →
Te is támogathatod az Érintettek Egyesületének munkáját azzal, hogy visszaváltod az üres palackot egy REponton, és az Egyesületnek ajánlod fel a betétdíjat.Tovább →
A generációk közötti szakadékot leginkább játékkal lehet áthidalni. Ilyenek például a felnőtt társasjátékok.Tovább →
Egy bántalmazó képes a külvilág előtt teljesen megjátszani magát, manipulálni másokat. Tovább →
Egy negyvenes nő tele van élettel, energiával, tervekkel, tudja, kicsoda és mit akar. Ez vállalkozóként hatalmas potenciál.Tovább →
2024 őszén, a Holland Nagykövetség pályázatán elnyert forrásból a NADE! kezdeményezés új adományozói női körrel folytatódik.Tovább →
Színesek, vagányak, különlegesek – a Süel ruhái messziről felismerhetők, sőt, viselői gyakran cinkosan össze is kacsintanak, ha egymásba botlanak az utcán.Tovább →
Biztosan találsz olyan témát az október 15-i Női Váltó Fesztiválon, amely úgy érzed: ez hozzád szól.Tovább →
Az Otthonfelújítási Program célja, hogy segítse az 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését.Tovább →
Aki bármilyen módon a gyámhatóság látókörébe kerül, hamar szembesül a méltánytalan eljárásmóddal.Tovább →
Annak idején tudtam, hogy váltanom kell, és ma már nagyon örülök, hogy a biztosból ki mertem lépni és együtt a Kifrával illatosan, boldogan szárnyalhatok.Tovább →
Dombi Brigitta pamut, len és rami anyagokból készít újfajta szauna bikiniket, férfiaknak szauna rövidnadrágokat. Tovább →
Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.Tovább →
István hangjától egy másodpercre még a poharak is megremegtek a vitrinben, ahogy követelte a napi betevőt feleségétől, Ilonkától. De nem ételre vagy számlára kellett, hanem italra.Tovább →
A HBLF újra kiírja Sokszínűségi Díját, amelyekre nagyvállalatok és kkv-k egyaránt pályázhatnak.Tovább →
A Noor Fashionnál szeretnénk elérni, hogy nőjön az önbizalmuk és el tudják hinni, hogy ők is szépek, értékesek.Tovább →
Környezetvédelem, újrahasznosítás, fenntarthatóság- szeptember 21-én és 22-én érkezik Magyarország legnagyobb mentes és egészségmegőrző fesztiválja a Csak a Mentes Őszi Fesztivál.Tovább →
A környezetemben nem volt olyan közösség, ahol igazán elfogadtak volna, sem az iskolában, sem a baráti társaságban, de sokszor még otthon sem – ezért elég korán rájöttem, hogy a saját utamat kell járnom.Tovább →
Felnőtt egy autista generáció, akik ma még támaszkodhatnak szüleikre, de rövidesen magukra maradhatnak. Ha nem teszünk semmit, közülük kerülhetnek ki majd a jövő hajléktalan polgárai.Tovább →
Csak magánkórházban hajlandóak megműteni a csontdaganatos fiút, Ádámot, ami hatalmas anyagi teher a szülőknek.Tovább →
Az Edison100 lista egy iránytű szülőknek, pedagógusoknak vagy akár cégvezetőknek is. Egy olyan izgalmas gyűjtés, amely jövőbe mutató és gyerekbarát módszereket, kezdeményezséket mutat be.Tovább →
A családállítás egy végtelenül egyszerű, problémamegoldó módszer, amikor a mi életünkben jelen lévő problémának, elakadásnak meg tudjuk keresni a lelki, energetikai okát.Tovább →
Augusztus 29-én Villányban vette át a Gere család az Év Pincészete címet, amelyet a Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége nyújt át évről évre munkájuk elismeréseként a magyar borászatban irányadó pincészeteknek. Tovább →
A Radnóti Miklós Színház társulata videoban fejezi ki szolidalitását bezárt iskolák miatt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és az Oltalom Karitatív Egyesülettel.Tovább →
Káprázatos színkavalkáddal érkezik a Női Váltó Fesztiválra október 15-én a Rossi Collection és márkaépítő nagykövete Sterbinszky-Dancs Mária, hogy bebizonyítsa, az irodai ruházatok között is méltó helyet foglalnak el kötött kollekcióik.Tovább →
A fiatalságát, a szépségét, az egész lényét tékozolta el, mert nem tudta, miként kell éljen egy szingli.Tovább →
Senki sem érti, de nem baj. Elég, ha ők tudják a levélpapír illatának, a postaládában talált levél örömét, és hogy az egész múltjuk, életük itt van lekötve nagy mappákban fényképekkel együtt.Tovább →
Magyarországon tele vagyunk speciális igényű családokkal, ADHD-s gyerekekkel, csak alig beszélünk róla. Tovább →
HR szakmai felkészítés, jogi tanácsadás, karrier coaching, pszichológiai tanácsadás, üzlet mentoring: ezekben tudnak a Cre-active tagjai segíteni az anyáknak.Tovább →
Régi álmát valósította meg Holló Klári, aki nemrég megnyitotta a budai Bolladoro lakáséttermét és egy különleges közösségi teret.Tovább →
Íme, néhány kütyü, amelyek segítik az időmenedzsmentet, a jóllétünket, vagy éppen kihúznak a bajból, ha például lemerül a telefonunk.Tovább →
Az európai nők mindössze 18%-a vesz részt aktívan a befektetések világában, ami jelentősen megnehezíti a nemek közötti pénzügyi egyenlőség elérését.Tovább →
Elpusztult az Erzsi for President oldal „főszereplője”, az ellenzéki aktivista Homonnay Gergely macskája – közölte a Facebookon Homonnay könyveinek szerkesztője. „Szívünk Bundás Királynője, az Észak-BudaiTovább →
A kulcs minden embernél az érzelmek megértésében és egészséges kezelésében rejlik. Tovább →
Szeptember 20-a és 29-e között immár negyedik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált.Tovább →
16 éve már, hogy csak altatóval tudok aludni, azzal is sokszor csak nehezen. És ha nem veszem be, akkor egyáltalán nem alszom, ergo másnap zombi vagyok.Tovább →
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda. Az élményszüreten mindenki megismerheti a C-vitaminban rendkívül gazdag gyümölcsöt.Tovább →
Stohl Luca televíziós munkája és az anyaság mellett egy natúrkozmetikai céget irányít társtulajdonosként. Tovább →
A húgom már vár minket a klinikánál. Olyan magabiztosan, és tekintélyt parancsolóan masírozik az épületek között, mint egy hadvezér.Tovább →
A hospitalizáció folyamata akkor indul el, ha a gyermek huzamos ideig nélkülözi szülője gondoskodását, otthonától távol, az egyedüllét nyomán pedig elhagyatottság-érzést él át, amiből aztán elszigetelődés alakulhat ki.Tovább →
Szokásos reggeli forgatókönyv: a vonat begördül az állomásra – a felszállni igyekvő utasok sokszínűsége önmagában is egy demográfiai élőkép. Tovább →
Eszembe nem jutna feljelenteni a saját gyerekem, az apám mégis megtette velem – kezdi történetét Erzsi, akinek a nevét megváltoztattuk. Szerinte amíg most nyolcvanéves édesapja él, addig ő bírósági tárgyalásokra járhat, sőt még talán utána is.Tovább →
A Nomination karkötők és charmok jelenlétének köszönhetően viselőik saját történeteiket mesélhetik el, miközben kifejezésre juttathatják egyedi stílusjegyeiketTovább →
Nyolc stílustanácsadó példamutató összefogásában valósult meg az Összhang Stílus Társulat.Tovább →
A fényképes ajándékok régóta jelentenek jó alternatívát, ha kreatív és személyes ajándékkal szeretnénk meglepni valakit. Ilyen lehet egy saját fotós bögre is.Tovább →
Az iskolakezdés minden évben óriási kihívást jelent a családoknak, azonban van egy módszer, amellyel jelentős összeget spórolhatsz meg ezen a terhen: az egészségpénztári megtakarítás.Tovább →
Melyik anyuka ne álmodott volna olyan babaruháról, ami együtt nő a gyerekkel és nem növi ki néhány hónap után? A groWsie babaruhái pont ilyenek.Tovább →
Négy iskola szűnt meg. Iványi Gábor négy mentsvára, ahol fogadták azokat a gyerekeket, akiket a magyar oktatási rendszer eldobott. Tovább →
A társasjátékok világa újból reneszánszát éli, egyúttal lehetőséget teremtve a családtagok számára, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolataikat.Tovább →
Többféle tanévkezdési támogatás is rendelkezésre áll, amelyek segíthetnek enyhíteni az iskolakezdés terhét.Tovább →
Elsős a gyerek! Micsoda nagy nap! A szülők öröme gyakran gyomorgöccsel párosul, hiszen az iskolakezdés miatt jócskán bele kell nyúlni a pénztárcába. Átlagosan 70 –Tovább →
Generációkon át hoztuk magunkkal azt a mintát, hogy egy családért a nő a felelős.Tovább →
A Tech Jobs Fair (röviden TJF) Európa első számú karrier fesztiválja a tech szektorban, melyet Future-Now csapata, mint magyar rendező partner idén harmadjára hoz el Budapestre, szeptember 30-án a Bálnába.Tovább →
Az énmárkád termékpalettájának kialakítása segíthet abban, hogy stabilabb és skálázhatóbb üzleti modellt építs ki. Tovább →
Nem csak anya vagyok. Nő is vagyok, akinek célja van.Tovább →
Nem kapta meg tankönyveit a kerekesszékes 7 éves Zsejke, aki most megy Pakson első osztályba. A tankerület vezetője más iskolába küldené.Tovább →
Közösségi finanszírozásból jött létre a már megjelenése előtt hatalmas érdeklődés övezte könyv, a Néma Hadsereg, melyben Rózsahegyi Barnabás a nagyapja, Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy, 1942. szeptember 8. és 1943. február 19. között íródott doni naplóját adta ki.Tovább →
Tomeskó Betti ígéretes tévés és kommunikációs karriert hagyve költözött ki Spanyolországba. Ma már másoknak mutatja meg, mit jelent az andalúz életérzés.Tovább →
Szeptember 17-én a Világsakkfesztivál első napján a Magyar Nemzeti Galériában a szülők és a gyerekek is megismerhetik és kipróbálhatják a Sakkpalota kreatív kalandpályáit.Tovább →
Megjelent az Érintettek könyve, amely – Magyarországon egyedülállóként -, a gyermekkori daganatos betegséggel szembesülő családoknak nyújt segítséget.Tovább →
„Szerintem részben ezért nem tudnak a startup világba betörni a nők, mert elfogadják, hogy a karrierizmus egyenlő a rossz nőiséggel. A karrierista szó is milyen pejoratív!” Kozma Andreával, a STRT társalapítójával beszélgettünk.Tovább →
A fiam arcát fürkészem. Szemében a boldogság fénye mögött bánat ül. Gyermekkorában hagytam el, alig volt kilenc. Tudom, hogy sokáig haragudott rám. Ahogy azt is, hogy amit a hiányom összetört, a mellette álló lánnyal ragasztgatták össze.Tovább →
Merjük adni, merjük elfogadni. Olyan egyszerű, olyan természetes, de csodákra képes egy ölelés.Tovább →
25 éve szavazta meg az ENSZ közgyűlése, hogy augusztus 12. legyen a Fiatalok Világnapja, ezzel is felhívva a figyelmet a fiatalokat érintő generációs problémákra, a megértés és megoldás fontosságára.Tovább →
Nem gondoltam volna, hogy 2024 nyarán még van ember, aki nem tudja, mi az a ChatGPT, de nemrég hárommal is összefutottam. Nem az alföldi tanyavilágban, hanem egy megyeszékhelyen, mindhárom nyitott, művelt, emberekkel dolgozó ismerős.Tovább →
Szívünkben egyre csak növekvő szeretettel és hálával köszönjük azt, hogy Te vagy nekünk. Életünk fénylő kis napocskája; édes kincsünk lettél.Tovább →
Az Anyák az Anyákért Alapítványnak és a segíteni akaró embereknek hála újra együtt lehet a család.Tovább →
Két év után most visszatért. Kiújult ugyanaz a betegség. Ismét küzdenem kell a rákkal a kisfiamért, magamért és a családomért.Tovább →
A kényszerláthatás hátterében kivétel nélkül mindig családon belüli erőszak áll, aminek elszenvedői túlnyomó többségben nők és gyerekek.Tovább →
Szilvi úgy volt vele: biztosan elromlott Róbert kamerája, ezért nem keresi őt. A következő napokban nem futottak össze, nem volt lehetősége rákérdezni.Tovább →
Istenem, Lali, milyen régen találkoztak! Lali már tizenöt éve külföldön élt a feleségével és két fiával. Évente csak egyszer jártak haza, érthető, hiszen minek is jönnének oda, ami elől elmenekültek.Tovább →
A színpadon jelentéktelen szerepeket kapott a fiatal Bajor Imre, de a büfében ő volt a legnagyobb sztár. Imádták a kollégák. Tovább →
Vajon miért nem tudjuk azokat, akik a legfontosabbak nekünk, úgy szeretni, ahogy kellene? Tényleg elődjeink múltjában kell keresni a válaszokat? Tényleg létező jelenség az örökölt sors? És ha igen, akkor az örökölt önsorsrontás is?Tovább →
A gátvédelem szűk értelmezés szerint annyit jelent, hogy a szülés kitolási szakaszában a szülésznő segít elhúzni a gátat, hogy ne sérüljön.Tovább →
Fekete Vanda csak 21 éves. Az önellátó élet mellett döntött. Ő viszi tovább a családi Fekete Tanyát Békéscsabán. De nagy adóssággal kell megküzdenie.Tovább →
Vegyél fel szép ruhát, igazítsd meg a hajad, mert ettől is boldogabb leszel! De ne feledd el szeretni magad mindezek nélkül, s adj valamit a világnak a lelkedből.Tovább →
Mikor beszélhetünk hallácsökkenésről, milyen okai és tünetei vannak, egyáltalán kezelhető-e a jelenség? Tovább →
Meghalt Boros Lajos, a legendás rádiós. A magyarországi reggeli rádiózás úttörője tíz éven át vezette a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát.Tovább →
Az már biztos, hogy az én őseim gyűjtögető kis rágcsálók voltak, mert imádom magam körbevenni a természet megkövült vagy elszáradt csodáival, és az éltető adományaiból szeretem fenntartani magam és a környezetem.Tovább →
Hihetetlen mennyiségű ember nem mer énekelni azért, mert valami trauma érte gyerekkorában. Pedig a zene, az ének egy természetünkhöz tartozó csoda, ami a mindennapjaink fásultságából pillanatok alatt kirángat, ami saját magunk ingyen terápiája lehet. Merni énekelni jó – a zeneterápiás éneklés pedig egy lehetséges kapu erre.Tovább →
Nem akart gyerek vagyok. Ha egy gyermek így születik meg, ne várja, hogy harmonikus kapcsolata lesz a szüleivel és azt se, hogy az életbe könnyen beilleszkedik. Tovább →
A gyermekorvoslás területén a sikeres diagnózis és kezelés egyik kulcsa a hatékony orvos-szülő kommunikáció. Tovább →
Igazából ez a nyár fő motívuma nálunk – meg akarom csinálni, de valahogy semmire sincs idő. Megkérdeztem a többi anyát, ők hogyan élik túl ezt a röpke 9 hetet? Elmondtátok.Tovább →
Augusztus 15-én jön az Emily Párizsban 4. évada. Nem maradunk izgalmak nélkül most sem!Tovább →
„Micsoda? Nem a Marika néniékhez jött megint a mentő? – pattant fel a nő is, majd szemét megdörzsölve ő is az ablakhoz sietett. – Kimegyek. A kerten keresztül a kerítéshez csattogott.” Novella.Tovább →
A gyermekorvoslás területén a sikeres diagnózis és kezelés egyik kulcsa a hatékony orvos-szülő kommunikáció.Tovább →
A Főnixmadár egyedül maradt a fészkében, kiégve, magányosan, belül csak remélve azt, hogy volt értelme élve elhamvadni.Tovább →
Ádám Klárit, Sutyit 5 évesen felfedezte magának a filmipar az 1930-as években. A legnagyobbakkal játszott a cserfes kislány, akinek mindenki fényes jövőt jósolt. Tovább →
A digitális marketing világában két óriás, a Pinterest és az Instagram, 2024 nyarán közös integrációval lépett előre, hogy egyszerűbbé tegyék a felhasználók számára a két platform közötti összekapcsolást.Tovább →
Teodóra és férje, Hunor egy hátizsákkal járta be Japánt és Tahitit, stoppoltak hajót és nagykanállal falták az életet, miközben a kultúrából merítkezve Hunor dobolni tanult, Teodóra pedig profi módon elsajátította a tahiti táncot. Ma már itthon lépnek fel és tanítanak, a tahitiak életörömét adva át.Tovább →
Mitől érezzük boldognak, tartalmasnak az életünket?Tovább →
Timár-Sneider Zita története remek példája annak, hogy milyen évek múltán visszatérni kismamaként a munkaerőpiacra és ezt hogyan tudja egy befogadó környezet támogatni.Tovább →
Minimális alapterületen kínált maximális vezetési élmény.Tovább →
Fóliás Juci neve fogalom a lakásfelújítók között, ő mutatta meg először itthon, mire képes az öntapadós dekorációs fólia.Tovább →
Ónodi Henrietta olimpikon tavasszal szívinfarktust kapott, megállt a szíve, újra kellett éleszteni. Nővére segítséget kért a kórházi rehabilitáció költségeire.Tovább →
És Laura csak kívülállóként szemlélte a kis életet, amibe egyetlen sejtet ő adott.Tovább →
Kórházról kórházra küldték a 12 éves Ádit és szüleit mire kiderült, hogy a nádudvari kézilabdás fiúnak csontdaganata van, amin csak egy külföldről behozott génterápia segíthet. Ádi szülei 4 gyermeket nevelenek és már minden pénzük ráment az előzetes vizsgálatokra.Tovább →
Egy kisbaba érkezésére való várakozás igazán különleges időszak minden anyának.Tovább →
Ha valami öreg, még nem biztos, hogy értéktelen vagy hasznavehetetlen. Sokszor elég egy kis idő és energia, és igazi gyémánt születhet az öreg dolgokból. ÍgyTovább →
A közelmúltban készült új megközelítésű videósorozat a stroke-on átesett nők mindennapi életének megkönnyítésére fókuszál. A mindennapi élet kihívásait, olyan tevékenységek egykezes kivitelezését mutatja be, mint a körömlakkozás, vasalás, hajápolás, főzés és még sok minden más.Tovább →
Idén is elkövettem azt a hibát, hogy túlságosan kihasználtam a kert mindent centijét, így kezdenek egymásra nőni a növények. Ami persze jó is, mert egyben azt is jelenti, hogy bőven teremnek, terjeszkednek, jól érzik magukat, de lassan inkább egy kisebb dzsungelhez hasonlít a konyhakert.Tovább →
Bár óriási volt a kísértés azonnal a segítségére sietni, beilleszteni a csillagot a helyére, biztos toronyalapot építeni a legszélesebb pohárból, megcsinálni helyette, ami neki nem megy csak, hogy ne érje kudarc vagy csalódás, nem tettem.Tovább →
Állatok milliárdjai szenvednek állattartó telepeken borzalmas körülmények között, ahol a nagyipari termelés sajtol ki belőlük minél nagyobb hasznot. Most egy utazó kiállításon te is tehetsz ez ellen!Tovább →
Lélek nélkül egy csók sem ugyanaz. Lélek nélkül az egész csak annyi, amit az előbb felsoroltam. Vagy neked bárki nyelve, húsa, bőre megfelel?Tovább →
A négyessel kezdődő testsúly biztonságot adott neki, megnyugtatta a kontroll érzése. Tovább →
Ugyan májusban rendeltem meg a tűzifám – végül csak júliusban, a leggusztustalanabb hőség kellős közepén szállították ki.Tovább →
A Csillagsodrás: Mesék különleges gyerekeknek és szüleiknek című mesekönyv rögtön bekerült a TOP10-be.Tovább →
Szeretjük ezt, ami számunkra nem is igazán munka. Élvezzük, hogy teremtünk, értéket és élményeket adunk a vendégházzal. Tovább →
Egy családi cégnek indult közösségi kert modellt vinne az európai piacra a korábbi McDonald’s Marketing Board Elnök, Kercsmár András, aki több évtizedes tapasztalatait becsatornázva, a nemzetközi franchise kiépítése mellett a marketingben is segíti a MyFarm csapatát.Tovább →
Amikor Dr. Kovács Anita vegyészprofesszor négy évvel ezelőtt Kínába költözött, nem gondolta volna, hogy új otthona élete meghatározó állomása lesz.Tovább →
A KSH adatai alapján évente több mint 70 000 új rosszindulatú daganatos megbetegedést jelentenek Magyarországon, és több mint 30 000 fő hal meg évente daganatos megbetegedés következtében.Tovább →
Van az a pont, amikor el kell fogadni, ha egy adott közegben nem tudsz tovább jól működni, nem tudsz másoknak megfelelni.Tovább →
Ahhoz, hogy bőrünk sugárzóan ragyogjon és egészséges maradjon, megfelelő védelemre és gondoskodásra van szükség. A Vagheggi, a természetes szépség megtestesítője, napozói megvédik bőrünket a nap káros sugaraitól és egyben ápolják is azt.Tovább →
A természet diktál, és ha jól követjük az ütemet, akkor sok finom, egészséges élelmet fog biztosítani későbbre is. Erről fogunk ötletelni, hogy miből, mit készíthetünk akár frissen vagy tartósítva.Tovább →
Ránézek a kislányomra, a lenyugvó Nap aranysárgára színezi mosolygós arcát. Megölelem és belekortyolok a hűsítő, kristálytiszta vízbe. Megtisztulok.Tovább →
Anya a múltkor azt kiabálta mérgében: „azon a nőn látszik, hogy bármit megtenne egy kolbászért”. Ebből tudtam meg, hogy Petra néni éhezik, mert aki bármit megtenne egy kolbászért, az nagyon éhes lehet.Tovább →
Senki sem beszél arról, hogy mi történik vagy legalábbis történhet egy nő testével a szülés után. Pedig nagyon sok dolog változik meg. Tovább →
A Covid alatt kezdett el ékszerekkel foglalkozni. Gulyás Dóra ma már Betonka néven fantasztikus dísztárgyakat, ékszereket készít – természetesen, ahogy a neve is súgja, betonból.Tovább →
A nyári ruhatár összeállításakor az alapanyag a fontos, hiszen minél vékonyabb ruhadarabokat részesítünk előnyben.Tovább →
Dóczi Ilona kint élő magyar gyerekeknek szervezi meg minden évben a „Magyarra hangolva” tábort, ahol Európa minden tájáról összejönnek a gyerekek, hogy egy hétig magyarok között, magyar nyelven szerezzenek életre szóló élményeket.Tovább →
„79 éves vagyok. 1945-ben születtem. Készen vagyok. Örülök hogy élek, de kész vagyok a halálra. Egyedül vagyok. S minden nap egy ünnep, azért vagyok ma itt.”Tovább →
A traumaérzékeny mindfulness “csak” annyit jelent, hogy plusz változtatásokat és kiegészítéseket vezetünk be a meditációs gyakorlatok előtt, alatt és után. Ezáltal a traumatúlélők számára lehetővé válik, hogy a tudatos jelenlét állapotában megfigyeljék és elviseljék tapasztalataik teljes skáláját.Tovább →
Szerintem csak az lehet igazán egészséges, amit jó ízzel, jó érzéssel tudunk elfogyasztani.Tovább →
Divatba jöttek a hatalmas, felfújható színes- szagos strandállatok, ki ne találkozott volna velük a vízpartokon?!Tovább →
A gyermekvárás örömteli időszak, amelyre érdemes alaposan felkészülni, például a baba kiegészítők megvásárlásával.Tovább →
A Kamaszharc című ifjúsági regényt nagyon szerették az olvasók, több mint tízezer példányban kelt el. A pedagógus és oktatási influenszer, Balatoni József (Jocó bácsi) 2017-ben megjelent könyvének pedig már javában készül a színpadi adaptációja is.Tovább →
A projektmenedzsmentet nemcsak a munkánk, a mindennapjaink során is alkalmazhatjuk. Mutatjuk, hogyan.Tovább →
A Fraxinea újgenerációs szőnyege 180 hosszú és 65 centiméter széles, vastagsága 5-7 mm, nem túl puha, de nem is nagyon kemény. Életciklusa a parafa szőnyegéhez hasonló, normál használat – heti két-három jógaóra – mellett.Tovább →
Marcsi nem akart többé a hivatásának élni. Istent szolgálni továbbra is tervezte, de más úton.Tovább →
A minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígérő film a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük idehaza is megjelent könyve, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? adaptációja. A könyv számos nemzetközi irodalmi díjat nyert.Tovább →
Biztos, hogy legalább egyszer mindenki feltette azt a kérdést, hogy Anya milyen volt, amikor megszülettem. Hiszem, hogy a könyv után más értelmet kap ez a kérdés és a válasz is.Tovább →
A JUNO11 Distribution forgalmazásában szeptember végén érkezik a mozikba Vékes Csaba, a Szia, Életem! író-rendezőjének romantikus, gombfocis sportvígjátéka, a Lepattanó, mely érzelmes és humoros történet az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés egy fantasztikus magyar játék előtt.Tovább →
Meggyőződésem, hogy az időtálló fényképek titka a művészi, esztétikai és szakmai értékek együttes jelenléte.Tovább →
Idén már második alkalommal készített munkahelyi inklúzió témában nyilvánosan elérhető szakmai anyagot a Nyitottak Vagyunk.Tovább →
Ingatlanbefektetőből lettek ingatlanközvetítők, így pontosan tudják, mire van szüksége a vevőknek és az eladóknak egyaránt. Nem ez azonban az egyetlen „titka” az Ingatlant másként tulajdonosainak, akik különleges sikersztorit írtak a szakmában. Még fontosabb az, ahogy az ügyfeleikhez viszonyulnak.Tovább →
Lajos tehetetlenül nézte az asszonyt. Az ágya mellett bizonytalanul téblábolva figyelte szuszogását. Edit három napja fel sem kelt.Tovább →
Mama nem volt egy tipikus nagymama; nem kötött, nem horgolt, nem mesélt, és süteményt sem sütött a gyerekekkel. Viszont hozott mindig a kocsmából itókát és mogyorós csokit, vagy a hentesboltból kolbászt és tepertőt. Örült neki, amikor az unokái nála jöttek össze, egy idő után mégis mintha inkább megbánta volna, hogy megint nála megy a randalírozás.Tovább →
Ha azt mondjuk, fenntartható turizmus, mindenkinek azonnal a környezettudatos, természetbarát, pazarlásmentes utazás jut eszébe. De vajon ez csak egy mai trend, amit egy következő trend elsodor, vagy egy új irány, a turizmus jövője?Tovább →
Öt település, tucatnyi zenés előadó, egyedülálló falusi és közösségi programok, valamint számos helyi mesterség bemutatkozása várja a fiatalokat és családokat a Tisza-tó partján első ízben megrendezésre kerülő Boglya Fesztiválon.Tovább →
5 éve költöztünk le Budapestről Somogyba, egy kis faluba. Kamratöltögető sorozatomban a kert terményeinek felhasználását mutatom beTovább →
Az éppen tíz éve indult Skool fiatal lányoknak és hátrányos helyzetű fiataloknak szervez ingyenes, siker- és élményalapú programozási képzéseket.Tovább →
A Civil Impact Akadémia egy nonprofit szervezeteknek szóló képzési program, melynek során elsajátíthatjátok azt a tudást, amely a vállalatokkal való együttműködésben segít.Tovább →
A Patent Egyesület alkotta meg a kényszerláthatás fogalmát arra a jelenségre, amikor a gyermeket igénye és akarata ellenére kapcsolattartásra kényszerítik a különélő szülővel, nagyszülővel, és ezzel kifejezetten veszélynek teszik ki.Tovább →
Szóval egy teljesen átlagos magyar embernek tartom magam, aki közben napi ötször imádkozik is, mert fontos neki az Istennel való kapcsolattartás, böjtöl Ramadán havában, kendőben jár, és muszlimnak vallja magát. Nincs különbség.Tovább →
Fergeteges örömzenélésre készül június 24-én 19 órától a budapesti A38 hajón a hazai fúziós zene két kiemelkedő együttese.Tovább →
Ma este én is rántott húst sütöttem. Nem karajt disznózsírban, nem borjú bécsit Canada Dry-jal, nálunk pulykamell sül bő olajban. Ahogy a hajszálvékonyra klopfolt, aranyló rántott szeletre citromlevet csorgatok, megjelenik előttem a Bécsi söröző retró berendezése. Vajon létezik még ez a hely?Tovább →
Onnantól, hogy bejelentik a Fishing on Orfű dátumát, csak napok kérdése, hogy a környék összes szállását lefoglalják, a jegyek 80%-a még a zenei program ismertetése előtt elkel.Tovább →
Amikor azt mondjuk, hogy kutyabarát munkahely, az valójában egy emberbarát munkahely. Ez az egészséges, ha a kutya velünk van, az elsőszámú szükséglete pedig a pihenés.Tovább →
Kiégtem. 2022 tavaszán már alig voltam képes írni. Én, aki máshoz nem is értettem, szó szerint rosszul voltam, ha össze kellett raknom egy cikket.Tovább →
A napos B oldal után itt az új, lélekmozgósító könyv a fiatalságukból kilépő nőknek.Tovább →
A büfében ülve elém lépett Ő, az akkori nagy ő, bazi nagy Ő-vel írva, nagy izmokkal, nagy egóval, remek humorral, és kis gengszter beütéssel. A számból kilógó fél hamburger sem akadályozta meg abban, hogy jegeskék tekintetét rám szegezze, s elmosolyodjon.Tovább →
Rényi Ádám világának minden részlete és szereplője olyan ismerős lehet, hogy már-már gyanakodni kezdünk: az író belelát az életébe, sőt, akár legféltettebb titkaiba.Tovább →
Júniusban egymás után érnek a bogyósgyümölcsök – finom, kerek, illatos, zamatos mindegyik. Amikor már frissen nem fér belénk, kezdődhet a feldolgozás.Tovább →
„Bánjunk tudatosan az ingatlanvagyonunkkal, mert azt csak egyszer lehet eladni: jól vagy rosszul” – mondják a Renna Home tulajdonosai, Jenőfi Réka és Vitális-Pintér Veronika, akik nemcsak az ingatlanok felkészítését vállalják, hanem a marketinget és az értékesítést is, hogy az eladó zsebében minél több pénz maradjon.
Tovább →
Jó növényekkel babrálni, kint lenni a kertben, figyelni a burjánzó növekedést, gyönyörködni tökéletes szépségükben.Tovább →
A pénteki dugóban araszolva az útmenti épületeket pásztázom. Közel tíz év telt el, mégis, a mai napig eszembe jut.Tovább →
Pirner Almával arról beszélgettünk, ő hogy jutott el a holisztikus egészségig, és hogyan változtatta meg már többezer ember életét itthon.Tovább →
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán, a Cricks, Magyarország első rovarfehérje felhasználásával készült élelmiszerforgalmazója felé.Tovább →
Stohl Luca kicsi korától kezdve tudta, mi fán terem a hírnév, de akkor még csak az édesapján, Stohl Andráson keresztül szerzett róla tapasztalatokat. Ma már az ATV Híradó műsorvezetője, közel 10 éves múltja van a televíziózásban és a jövőjét is ebben a szakmában képzeli el.Tovább →
A koncepció alapvetően ősi hagyomány, amely a zsemlemorzsát, a kolbászt, és a pálinkát adta nekünk: a késztetés, hogy minden alapanyagot felhasználjunk, amink van. Tovább →
A kismamák és az 50-es nők tapasztalatai nem hátrány a munka világában, hanem plusz érték. Ezt ismeri fel itthon egyre több cég, köztük a TK Elevator Solution Center, akik több nyelven kínálnak minőségi, szakértői szolgáltatásokat Európa szerte.Tovább →
Az ANITATOTH kozmetikai márka célja, hogy megkönnyítse a nők mindennapjait a szépségápolásban. Ez a küldetésünk is. Szeretnénk, ha megértenék az emberek, hogy nem feltétlenül attól lesz szép a bőrünk, hogy több lépcsős rutint használnak.Tovább →
Az az erősségem, hogy sikeresen összerakok vállalkozásokat – és aztán jól ki is tudok szállni belőlük. Azt szoktam mondani, hogy az én szakterületem a lehetőség: amiben ötletet látok, abba óriási szenvedéllyel tudom belevetni magam!Tovább →
Valami szerelmes dal is szólhatott volna, de ez nem az az előadó, és nem is az a helyszín. Ezen a fesztiválon nem nőnek a papír pálmafákon koktél cseresznyék és szex sincs a parton, itt a párok vizezett sört szívnak, túlárazott pálinkát tolnak és koca cigit inhalálnak, olyan öregesen.Tovább →
Szív, tulipán, rozetta, állatkák: egy isteni kávé élvezetéhez nagyban hozzájárul az a vizuális élmény is, amelyet a latte art varázsol a csészékbe. Most bepillantást nyerhetsz a latte art világába és megtudhatod, hogy mi mindent sajátíthatsz el egy latte art tanfolyamon.Tovább →
Azt hihetnénk, hogy a kemény üzleti világban, ahol minden a nyereségről szól, az empátia a munkavállalók felé inkább gyengeség, mint előny. De tényleg így van?Tovább →
A panoráma röntgen egy kétdimenziós képalkotó eljárás. Ennek során a teljes fogsor feltérképezésre kerül, így látható rajta az alsó és felső fogsor mellett az alsó és felső állcsont, az állkapocsízület és az arcüreg alsó része is.Tovább →
Csortos Gyulának, a kor legjobban fizetett színészének a legenda szerint olyan nagy fizetése volt, mint az akutális miniszternelnöknek. Tovább →
Mert szükség van hétköznapi hősökre, akiknek példájából, cselekedeteiből mindannyian meríthetünk.
Nikolett folyamatosan figyelemmel kíséri a fogyatékkal élők helyzetét. Kiemelten fontosnak tartja a szemléletformáló programokat, az akadálymentesítést és a támogatott lakhatás ügyét!Tovább →
Rugalmas keretek között dolgozni és megélni ebből – leginkább ezért indítanak vállalkozást a nők ma Magyarországon. A sikerhez önbizalom is kell, amiből drámaian kevés van a vállalkozónőknek.Tovább →
A gyász kiszámíthatatlan. Folyton változó intenzitással, hullámokban tör rá az emberre. Nem létezik univerzális kézikönyv arról, hogyan vigasztaljunk meg valakit, aki gyászol, vagy arról, hogy hogyan tehetünk neki jót, hiszen mindenki máshogy kezeli a veszteséget. Tovább →
Sok várandós tart attól, hogy a fogászati kezelések ártanak a babának, pedig nincs ok az aggodalomra.Tovább →
Persze volt valami romantikus elképzelésem a vidéki életről, kevés tapasztalatom is külvárosiként, mégis teljes bizonyossággal tudtam, hogy ezt akarom – például abból, hogy a Skanzenből nem akartam hazamenni.Tovább →
Ma, amikor az információk özönével találkozunk nap mint nap és a kapcsolattartás egyre inkább digitális felületeken zajlik, különösen fontos, hogy hatékonyan tudjunk kommunikálni.Tovább →
Én majd jobban csinálom, másképp, másképp, mint a felnőttek, hajtogatom, mint egy kamasz, akinek meggyőződése, hogy minden felnőtt hülye. Csakhogy történetesen ezek a felnőttek a barátnőim, akiket szeretek, és akikkel egykorú vagyok, mert ugye, én is idősebb ( bár egész jól karbantartott ) nő lettem.Tovább →
Elment Tompos Kátya színésznő, akinek külföldi gyógykezelésére egy ország mozdult meg. Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművész, énekes 41 évet élt.Tovább →
Colitis Ulcerosa, vagyis fekélyes bélgyulladás. Hogyan lehet a betegséget felismerni és hogyan segíthetsz sorstársaidon?Tovább →
A barátok indítottak kampányt Tompos Kátya színésznőnek és olyan sok pénz összegyűlt, hogy akár még egy drágább kezelést is el tud majd a színésznő kezdeni.Tovább →
Az Érintettek Egyesületének elsődleges célja, hogy a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekek és családjaik számára segítséget nyújtson.Tovább →
Kezelőorvosodnak részletesen leírtam állapotodat: tekintetedben félelmetes fény villog, miközben azt hirdeted, csoda történt, hogy a kertben medence építésbe kezdtél, előadóestet szervezel, amire meghívtad a miniszterelnökurat is.Tovább →
Hogyan tudnék új életet kezdeni a vesém nélkül? Jobban mondva az ember nélkül, akiben benne van a vesém.Tovább →
Dajka Margit – kinek ki: Bors néni, a Liliomfi komornája, a Szinbád Majmunkája. A komika, aki nem akart szabadulni a szerepkörből, és nem szerette, ha művésznőnek szólítják.Tovább →
A Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában.Tovább →
Utálom Lujzi nénit. Mindig ordít velünk. Főleg velem. Akármit csinálok. Nem értem miért. Én jó gyerek vagyok. De ő nem engem lát. Valaki mást.Tovább →
Minél több kalóriát elégetni, négy héten keresztül –egyszerűnek hangzik.Tovább →
Az egyesületünknek mindig az volt a vállalása, hogy a fogyatékosság témáját olyan hangszínnel közelítsük meg, ami az emberek számára hétköznapi, könnyen érthető ugyanakkor újszerű, és az eddig megszokott, részvétet ébresztő üzenetektől a kapcsolatteremtésre, a részvételre helyezzük a hangsúlyt.Tovább →
Az elmúlt évek talán legszínesebb, legváltozatosabb vakációjára készülhetnek a diákok, elképesztő témák, újfajta táborok várják a gyerekeket a június 24-én kezdődő nyári szünetben.Tovább →
Az egész kertészkedés meg udvarrendezés egy masszív önismereti út.Tovább →
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány programot indított, hogy olyan pedagógusok tudását bővítsék, akik a mindennapokban diabmentorként a cukorbeteg gyermekeket segítik az óvodákban, iskolákban.Tovább →
Az orvosi rész a kisebbik rossz része az állapotomnak. A lelki hullámvasút, amire kiskamaszként felültem, és amiről talán soha le nem szállhatok, sokkal rosszabb.Tovább →
Nálam a család és a munka együtt működik jól, én így vagyok kerek, így vagyok balanszban. Zubor Rozival beszélgettünk.Tovább →
A kismadár igazi túlélő volt, szépen cseperedett. Dobozból csináltunk neki fészket, és napról-napra figyeltük, ahogy erősödik.Tovább →
Magyarország legjobb női agrárvállalkozóit keresi az Empowering Women in Agrifood (EWA) program.Tovább →
Gyüttment vagyok, de ha még 120 évet lehúzok a katlanban fekvő településen, akkor sem leszek idevalósi.Tovább →
Az Inspinity Klub útjára indította a három hetes adománygyűjtő programját, amely során három budapesti átvevő ponton várják az adományokkal megtöltött vászontáskákat. A táskák olyan gyermekek megsegítéséért van, akik borzalmas körülmények között élnek.Tovább →
Sőnfeld gyógypedagógusként és zeneterMátyás a Zenebatyu Élményprogram megalapítója Xilo Fun társasjátékával bárkit megtanít szórakozva zenélni.Tovább →
Az utolsó osztálykirándulás című projekt fő célja az volt, hogy újra összehozza az egymástól elszakított iskolai közösségeket. A díszelőadáson arra adtak lehetőséget a diákoknak, hogy méltóképp vegyenek búcsút kirúgott tanáraiktól, akiknek nem volt lehetőségük végigvinni osztályaikat.Tovább →
Tolnay Kláriért rajongtak a férfiak, de csak egyszer volt nagyon szerelmes: Darvas Ivánba. Pedig Márai Sándor egy egész verses kötetet írt hozzá. A színésznő azonban egy idő után bezárkózott és csak a színpadnak élt.Tovább →
Váczi Eszter nevét a kilencvenes években már mindenki ismerte, hiszen a Geszti Péter alapította Jazz+Az tagjaként rendszeresen színpadra lépett. Saját zenekarával most lemezbemutató koncertre készül.Tovább →
Sarkon fordultunk és elindultunk kifelé, a saját életünkbe, kicsit csalódottan, cipelve a látottak mázsás lelki súlyát. Tovább →
Évek óta eltűnt a nyilvánosság elől a 41 éves Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Tompos Kátya.Tovább →
Mindent egyedül értem el, otthonülő anyukából hat év alatt sikeres vállalkozó lettem, mindenféle hátszél nélkül.Tovább →
A bőr nem felejt, azonban a hozzáértő ápolásra emlékszik és meghálálja.Tovább →
Most kezdek csak magamhoz térni; a testem eddig mintha öntudatlanul működött volna. Olyan hirtelen és olyan sebességgel menekültem el valaki mellől – és valami elől, hogy esélyem sem volt végiggondolni, jól teszem –e.Tovább →
Az ember ugyanazt zongorázza végig, meló, bevásárlás, kölykök, anyósék, anyámék, este sorozat. Szombat esténként van néha valami ÚGY, mindig csak akkor, mer’ a szombat a nagyié, másnap reggel hozzák a fiúkat haza.Tovább →
Milyen az idei fürdőrhatrend? Színes? Vagy inkább egyszerű? Utánajártunk.Tovább →
A lényeg, hogy falusi lettem! Ezt persze csak én gondoltam így naivan, a szomszédasszonyommal folytatott beszélgetés világított rá, milyen mély tévedésben éltem.Tovább →
El kellett érnem, hogy elfogadjanak és egy kicsit elismerjék, hogy mi nők is képesek vagyunk ilyen feladatokra. A megrendelői kör egy része nehezen fogadja el a szakmai tudásunkat. Mikor egy építőanyag forgalmazó üzletben megjelenek mint vállalkozó, először néznek, hogy tudom-e egyáltalán, miről beszélek.Tovább →
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken alapuló társadalom és gazdaság kialakítása érdekében.Tovább →
Némely törvény bújtatva jelenik meg, vagy olyan gumiszabályokkal, amelyek túl nagy mozgásteret adnak az eljáró hatóságoknak, s ezzel kiszolgáltatottá teszik az állampolgárokat. Tipikusan ilyenek a kapcsolattartásra vonatkozó szabályozások.Tovább →
A mai élet szerves része a mobiltelefon. Használom, mert számtalan dologra kell: dolgozni, beszélni, kapcsolatot építeni. Olvasok is rajta. És nem, nem vagyok függő!Tovább →
Érzem és tapasztalom, hogy a lakberendezés egy olyan szakma, mely alkalmas arra, hogy a környezetünk formálásán keresztül – életminőségünk javításának eszközévé váljon.Tovább →
Nincs, aki ne ismerné Rácz Zsuzsa nevét. Az Állítsátok meg Terézanyut című regény sikerkönyv volt. Rácz Zsuzsa ezúttal egy novelláját osztotta meg velünk.Tovább →
Ebédre szendvicset eszünk, veszünk a pékségben meleg kiflit. Kettévágom, az alsó része a gyerekkorom, a teteje a gyerekem és én vagyok benne a vaj.
Légrádi Gergely legújabb könyvében, a Falainkban, egy különleges szerkezetű, finom szövésű történetben anya és kisfia fájdalmas egymásra utaltsága elevenedik meg. Tovább →
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen a testi-lelki jólétünkhöz. De mitől lesz igazán pihentető egy alvás?Tovább →
Üvegcsontú vagyok, török, mint a Herendi porcelán kacsa. Ez megnehezítette az életem, de lehetetlenné nem tette.Tovább →
Az volt az álmom, hogy a sérült alkotók filmmel való önkifejezését meghonosítsam, talán ez sikerült.Tovább →
A Bosch idén négy helyszínen, a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, valamint a vállalatcsoport maklári, hatvani és miskolci telephelyein fogadta az érdeklődő fiatalokat, akik nemcsak betekintést kaptak a legmodernebb gyártási folyamatokba, hanem inspiráló női karrierutakkal is megismerkedhettek.Tovább →
Az ún. maternity wall bias egy olyan torzító hatás, amely miatt a várandós nőt és dolgozó anyát a munkája iránt kevésbé elkötelezettnek és kompetensnek látják a kollégái, ez pedig érintheti többek közt a fizetését vagy a karrierben való előrehaladási lehetőségeit is.Tovább →
Háromszor kezdett új életet külföldön Hidasi Brigitta, ma másoknak segít, hogy könnyebben vegyék a kiköltözéssel járó akadályokat.Tovább →
A patriarchális egyenlőtlenségek szülik azt a tudatalatti jogosultságtudatot, hogy nekik bizonyos dolgok egyszerűen járnak.Tovább →
Schmied Zoltán és felesége, Ágoston Katalin első közös gyermeke februárban született meg.. A színész házaspár a családjuk bővülésének meghatározó pillanatairól és a váratlan császármetszésről is beszélt.Tovább →
Gyakran előfordul, hogy az egyik szülő megpróbálja a volt házastárson levezetni a sérelmeit, frusztrációját, hogy ezáltal próbálja meg helyreállítani a saját sérült önértékelését, amiért elhagyták őt.Tovább →
A háztartás, a háttérország megteremtése, a gyereknevelés is munka. Olyan munka, ami nem ér véget a nyolc óra letelte után sem.Tovább →
De miért csak lányoknak szól?Tovább →
A külföldön új életet kezdő magyar nők összefogására létrejött Femspace ötlete 7 évvel ezelőtt pattant ki Tóth Erzsébet Fanni fejéből. Kisebbik lánya még csecsemő volt, amikor elkezdte építeni a közösséget, ami kapcsolati hálót biztosít a határon túl letelepedő magyar nőknek.Tovább →
Sylvia Calvo 10 évvel ezelőtt, 50 évesen alapított saját divatmárkát. A barcelonai kikötőbe érkező kávés zsákoknak ad második életet.Tovább →
Megbánta már azt az alkoholgőzös hirdetést, de mire másnap törölte, már négy anyajelölt jelentkezett. Mióta az eszét tudta, mindig vágyott egy anyára. Mindhiába. Képtelen volt lemondani a jelentkezőket.Tovább →
A kocsin egy piros cédula várt. Tilosban parkoltam. Nesze neked, jókislány. Hát, ez nem jött be. Büntetést fogok fizetni.Tovább →
Megkérdeztem az orvost, hogy amennyiben a fű-fa elméletét félretesszük, mi a teendőm, és pontosan miről van szó? Szedjek vitaminokat – mondta- és utamra küldött.Tovább →
Katalónia sem csak napfény, pálmafák, tapas és sangria – éles helyzetek a szikrázó, magazinba illő vidéken ugyanúgy megtörténhetnek, mint a komorabb, kevésbé „Insta-kompatibilis” helyeken.Tovább →
Egyetlen dolog működik igazán: koncentrálj a célodra, ebből kifolyólag tedd a munkád, lépj át a döccenőkön és aztán (dobpergés…) töltsd ki a számlát és zsebeld be a zsét, aztán költsd el/fektesd be olyan dologba, ami fontos neked!Tovább →
A szerelmi háromszög mindig önmagukról szeretne tanítani valamit a benne lévőknek, függetlenül attól, hogy hűtlen, megcsalt vagy szerető aktuálisan. Ezt vallja Gelsei Bernadett döntésmentor, megoldásközpontú pár- és családterápiás konzultáns.Tovább →
Mindig is szerettem az iroda hangulatát, főleg a reggeleket, amikor nagy a nyüzsgés. Mindenki siet, mindenki nagyon fontosnak tűnik, mintha nélküle megállna az élet -miközben az egyetlen nélkülözhetetlen munkaerő a kávégép.Tovább →
Gyenge pontja a gyámhatóságnak, hogy a gyámügyi ügyintézők többsége nem rendelkezik jogi végzettséggel, így olyan ügyintézők döntenek jogi kérdésekben, és hoznak meg fontos, konkrét jogszabályok alapján megfellebbezhetetlen határozatokat, akik ezt nem is tanulták.Tovább →
Elegem van a pasikból, teszek rájuk, ezentúl nem leszek csinos, nem akarok bevonzani senkit, teszek a vonzó nő képére, kedveskedjen velük az öregördög, kisanyám.Tovább →
Zoltán életében háromszor mert lázadni az élete és a sorsa, vagy legalábbis az ellen, amit Panni mondott. Mindháromnak rossz lett a vége.
Tovább →
Én azzal foglalkozok, hogy aki engem kérdez, az tiszta képet kapjon az iszlám tanításairól. Azt remélem, hogy az emberek legalább arra a pontra eljutnak, hogy bizonyos népek bizonyos jó vagy rossz szokásait és a vallás elveit külön tudják választani.Tovább →
A zaklatás, kiközösítés egyáltalán nem csak az iskolákban van jelen, a munkahelyeken is megjelenhet.Tovább →
Óriási a hype a természetes kozmetikumok körül, és még nagyobb a natúr-washing átverés. Szakértőkkel teszünk egy kis rendet a fejekben, hogy tényleg hatékony, egészséges és környezetre legkevésbé ártalmas kozmetikumokat választhassunk.Tovább →
Bár a lézeres szőrtelenítésnek van néhány hátránya, összességében azonban mégis az előnyök vannak túlnyomó részben: ha nincs kizáró ok, akkor mindenképp érdemes belevágni. Tovább →
Amíg a szexuális nevelés nem jut el olyan szintre, hogy tényleg tartalma legyen, addig helyesnek tartom, hogy az esemény utáni tabletták nem válnak vény nélkül kaphatóvá.Tovább →
László Móni Titkos hírnév című második könyvében, a személyes márkánk építéséhez kínál szempontokat és praktikus tanácsokat.Tovább →
Mindent tömegelve, akarom mondani, mérlegelve, beugrott az ötlet: rántott sonka lesz!Tovább →
„Mégse szorongjuk véresre magunkat, nézhetjük az állásinterjút szórakoztató oldaláról is. Ilyen például az, amikor az embernek egy másik értelmes ember a következő örökzöld kérdést teszi fel, anélkül, hogy elröhögné magát: Mik a rossz tulajdonságai?”Tovább →
A 3-6 esztendős korosztályban a bántalmazás ugyan még nem tudatos, de már egy igazán komoly probléma előszobája lehet. Ezt igyekeznek kiküszöbölni elhivatott óvodapedagógusok a NyugiOvi Program alkalmazásával.Tovább →
Abban biztos voltam, hogy nem akarok sokadik kutyaoktató vagy –
kiképző lenni. Egy marketingvezető nagy karrierváltása.Tovább →
A tökéletes nyári szandál kiválasztása nem mindig egyszerű feladat, hiszen számos tényezőt célszerű figyelembe venni.Tovább →
Ha valaki már érzi, hogy valami nem jól működik az életében, változtatni kell, jó esetben utánajár, mi lehet a probléma forrása, ehhez pedig sok esetben szükség van egy szakemberre, aki külső szemlélőként rávilágít a megoldásra.Tovább →
A non-stop állatorvosi segítséghez még csak ki sem kell mozdulnunk otthonról. Video chattel segítene a gazdiknak egy magyar állatorvos.Tovább →
Ha megkérdeznénk az utca emberét, mit gondol az autizmusról, talán a súlyos fogyatékosságot vagy esetleg a zsenialitást említené. Talán még sosem gondolt bele, – nem az ő hibája -, hogy a két véglet között gyerekek, fiúk-lányok, férfiak és nők élnek.Tovább →
Van, aki kisgyerekkel a város határait sem meri elhagyni, Schmidt Orsi azonban vígan túrázik és várost néz, biciklizik és vadkempingezik a kislányával, s mindenkit arra buzdít, lépjen ki a komfortzónájából, megéri. Tanácsot is ad, hogyan.Tovább →
Hiszem, hogy itt még nincs vége. Megtanultam a Csillagszeműtől látni, rálátni, meglátni és tenni.Tovább →
A szülei nem adták tovább a családi legendákat. Mindenhol sűrű, nehéz titkok áthatolhatatlan vászna feszült. Mintha nem létezett volna rokonság meg felmenők, mintha a teremtés utáni első generációk lennének.Tovább →
A W.KRUK ékszermesterei több mint 180 éve tökéletesítik a nemesfémek megmunkálásának művészetét, ötvözve a hagyományos kézművességet a modern megoldásokkal. Így születnek az egyedi, saját tervezésű ékszerkollekciók.Tovább →
Egy pénteki nap volt, mikor tudatom legmélyén megszületett bennem Safranek. Tél volt. Hideg és színtelen tél.Tovább →
Az első expedíciója idején, két évvel ezelőtt Nóra 39 éves volt. Az eredetileg vendéglátós édesanya korábban kávézót vezetett, majd kitanulta a fotózást, most pedig lelkesen ötvözi két szenvedélyét, az extrém túrázást és a művészetet.Tovább →
A lenyűgöző produktum itt vegytisztán másodlagos, a vállalkozás hívószava a valódi fenntarthatóság, amelyre figyelnie kell a felső tízezernek és az alsó középosztálynak is.Tovább →
Bár az út kanyargós volt és egy országváltás vitte közelebb eredeti álmához, ma már Budapesten tálalja közvetlenséggel fűszerezett fine dining fogásait.Tovább →
A Magyar Női Alap célja a nők által létrehozott és vezetett feminista csoportok támogatása, védelme, anyagi támogatása, elismertségük növelése és együttműködésük ösztönzése. Szeretnék a nőmozgalmat megerősíteni, a női jogok érvényesülésének érdemi és átfogó előmozdítását is. Tovább →
Bár Új-Zéland csodás ország, de nem paradicsomi hely. Vannak furcsaságok, olyan dolgok, amik másoknak taszítóak lehetnek, és az is tény, hogy még sok mindenben el van maradva az ország. Tovább →
Mit tudta ő, hogy egy ötvenes nőnek, ha megszólítják, mennyi démonnal kell leszámolnia, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre választ adhasson!Tovább →
Megcsalva lenni borzalmas érzés. Árulás, harag, tehetetlenség, és milliónyi kérdés kavarog ilyenkor az ember fejében. Miattam volt? Valamit nem adtam meg, amit szeretett volna? Én tehetek róla? Házisárkány vagyok?Tovább →
Ha valakit a keleti hagyományok érdekelnek, nem könnyű bejárati kaput találni például a hinduizmus, a taoizmus vagy a konfucionizmus hihetetlen kiterjedt rendszerébe, ám a buddhizmus nyitott kapukkal rendelkező tanítás. Tovább →
Mi állhat a menopauza idején bekövetkező vágyhiány hátterében és hogyan tudjuk felébreszteni azt a bizonyos tüzet?Tovább →
Egyre több helyen lehet hallani az endometrózisról, még mindig sok nő csak hosszú évek alatt jut diagnózishoz.Tovább →
Aztán Lizi egyre többet panaszkodott arra, hogy fáj a „nunója és a popója”. Akkor már elkezdett beszélni a történtekről édesanyjának, aki az első megdöbbenés után megtette a szükséges lépéseket.Tovább →
Bízik benne, hogy egyszer talán egy jobb világban már egy modelljének sem kell eltitkolnia, milyen népszerű és igényes aktfotókon szerepel, hanem nyugodtan és büszkén kiálthatja világgá: ezen a fotón ez a szép nő én vagyok…Tovább →
Ahhoz, hogy egy jó parfümöt össze tudjunk rakni és hitelesek tudjunk lenni, ahhoz bele kell tenni a munkát, folyamatosan tanulni kell az új trendeket, és ha úgy van, ki kell mondani: pár éve ezt én még rosszul láttam.Tovább →
Az, hogy via ferrata mászásra érkeztünk, csak akkor tudatosult bennem úgy igazán, amikor az első létrafok megtétele előtt José María magyarázni kezdte az alapokat.Tovább →
Akár fabódé, akár kőkocka, a csók és az ölelés az, ami minden embert a csillagokig repít.Tovább →
A Miss Daisy sofőrje egy örök érvényű történet arról, hogy a barátság köteléke miként lépheti/élheti túl az idő kihívásait.Tovább →
A nyúl nem vitázott, nem ítélkezett, nem kért számon, nem hazudott, nem csalt, nem követelt, zsarolt, hanyagolt vagy sajnáltatta magát. Elvárások nélkül árasztotta magából a szeretetet.Tovább →
Nekem már sosem lesz egy helyen teljes mértékben jó. Ha Hollandiában vagyok, Magyarország hiányzik, ha Magyarországon vagyok, Hollandia hiányzik.Tovább →
„El kellett hinnie, hogy már körülvette az új élete, a sajátja. Végre megengedte magának, hogy örüljön és hogy elhiggye.” Egy karrrierváltás története.Tovább →
A “láthatatlan ítélet” – avagy mit jelent fogvatartott hozzátartozójának lenni?Tovább →
Az induló kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségre, és konkrét javaslatokkal lássa el a vállalatokat a bérszakadék megszüntetésének kialakításában.
Tovább →
Azért vonzanak az esőerdők és most már a korallzátonyok is, mert sehol máshol nem tapasztalom meg az életnek ezt az elevenségét, sokszínű létét. Elképesztő színes.Tovább →
Öt évnyi kálvária áll anya és fia mögött, de Erzsébet már az előtte lévő 19 évben is sokat szenvedett, és a történetnek még nincs vége.Tovább →
Amikor a JUKKI Babaáruházról beszélünk, nem csupán egy átlagos gyermekruházati márkáról van szó, hanem egy olyan vállalatról, amely teljes mértékben elkötelezett a kiválóság és azTovább →
Sütöm az öcsém szülinapi tortáját. Ezt a receptet anyám találta ki nekem, amikor igazán kicsi voltam.Tovább →
Annyira szeretném tudni, mit éreztél, amikor megkaptad a levelemet, és miért döntöttél úgy, hogy meg sem nyitod.Tovább →
Vajon, ki tudna egymillió nőt összehozni egy ilyen szombat délutánon, mint a mostani volt? A válasz egyértelmű. Soma Mamagésa!Tovább →
Hiányzik a vállalkozói gondolkodásmód – ezt tartja a sikert akadályozó legfőbb tényezőnek Dia, aki számos vállalkozót segített már hozzá a sikerhez.Tovább →
Csak távolról, nagyon távolról hallok mindent. Belenézek a párom szemébe, és látom a fájdalmat. Kitámogatjuk egymást az autóig. Némán folynak a könnyeink, nem kell beszélni, ugyanazt érezzük.Tovább →
Ilyen pasival az oldalamon kávézgatva még jobban szégyelltem, hogy olyan vagyok, mint egy koravén kamasz vagy egy fiatalos nagymama, miközben a szemem köré már ránctalanítót kenek, a T-vonalamra jöhet a pattanások elleni tonik.Tovább →
Ádin egy barátságos, életvidám kisfiú, aki még kicsi ahhoz, hogy a saját életéről döntsön és nincs betegségtudata. Szeretnénk, ha ez így is maradna és hamarosan csak egy rossz emlék lenne ez az időszak. Tovább →
Sokan nem ismerik pontosan a cukor és a fogak közötti kapcsolatot, és gyakran összekeverik a mítoszokat a tényekkel. Ezt nézzük most át!Tovább →
A kerítés Spanyolországban sem kolbászból van, ám a mindennapi megküzdések lazábban kezelhetők.Tovább →
Szeretnék egy gyönyörű, ötcsillagos, mindenben kitűnő éttermet, és mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy ez sikerüljön. A célom, hogy 8 év múlva, amikor 60 éves leszek, ez megvalósuljon.Tovább →
„Véres lenne a takaró, a combom két oldalt, a lelkem összetörve, hogy hagytam magam meggyőzni.” Novella.Tovább →
A gyermekeink pozitív jövőképe a legerősebb közös cél nők és férfiak számára – erről rendez konferenciát az Egyenlítő Alapítvány március 8-án. Tovább →
Jelen volt a fehér macska is, a szomszéd háztető Vera felé eső oldalán billegett. A madarak is tudták, hogy ott van, gyorsan húztak fel-alá a fű felett és mintha zaklatottabban vették volna a kanyarokat. Ő is nyaralt, akárcsak Vera.Tovább →
Másodszor indultam neki a pet-sitterkedésnek. Ezúttal két kiskutyának vagyok az ideiglenes gazdája, egy magazinba illő villa vendégházában.Tovább →
Egyre több nő érzi az igényt, hogy értékes és hasznos munkát végezzen, miközben megteremti a munka-család-magánélet egyensúlyát is.Tovább →
Melyik anya adná oda a gyermekét? Melyik anya hagyná ott a repülőtéren a 2 éves fiát, mint egy csomagot?Tovább →
Remélem a segítségemmel sok-sok család él majd egyre nagyobb harmóniában.Tovább →
Az idegen nyelv tanulása egy folyamat, ami időt és elkötelezettséget igényel. Nem kell aggódni, ha lassabban halad valaki, vagy ha időnként visszatér például a tükörfordításhoz. Az a fontos, hogy kitartó legyen, és élvezze az utat!Tovább →
Megértettem, hogy a sors nagyjából az utolsó jelzéseket küldi annak érdekében, hogy ép testben éljek tovább, a gyerekemet pedig kiegyensúlyozott anyaként neveljem fel – vagy egyáltalán felneveljem…. Nos, akkor végre léptem. Nagyon ideje volt…Tovább →
Az Év Mentes Séfje versenyen idén amatőr és profi kategóriában is összemérhették a versenyzők a tudásukat.Tovább →
Sokszor eljátszottam már a gondolattal, milyen lehet beköltözni a saját lakásomba, egyedül. Láttam magam egy tágas, üres szobában, ahogy dobozokon ülve kibontok egy üveg vörösbort, amit a hozzáillő öblös pohárból kortyolgatok.Tovább →
Fel kellene szállni arra a nagy sárga buszra, ott jön a következő! Vagy holnap. Holnap már felszállok úgyis, addig még kibírom valahogy.Tovább →
A kínai újév szerint a Fa Sárkány éve február 10-én veszi kezdetét, és olyan változások várnak ránk, amelyek pozitívan fogják befolyásolni az emberiség jövőjét.Tovább →
A szülési szabadság utáni visszatérés a munkahelyre megterhelő és nehéz lehet. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyekkel megkönnyítheted ezt az eseményt! Egy hosszabb szünet után, például szülésiTovább →
Sok társulat megszűnt, mindenki küszködik. Pedig a függetlenek, mint a Láthatáron Csoport is, fontos társadalmi szerepet vállalnak.Tovább →
A történetek teljességgel tipikusak, nem egyediek, számtalan hasonlóról számolnak be az áldozatok, akik világosan látják, hogy mi a probléma a rendszerrel, és a „hatósági szakemberek” hozzáállásával.Tovább →
Másfél évvel ezelőtt indult útnak Bánhegyesy Zsuzsa családja egy lakókocsival, hogy felfedezzék az amerikai kontinenst. Kanadától egészen Guatemaláig csodálták meg a látnivalókat.Tovább →
Vajon hogyan lehet megtalálni az igazi hivatásunkat, ha egyre jobban szorítja a torkunkat a bejelentett, 8 órás munka, amit napról napra kevésbé szeretünk?Tovább →
Válás egy bántalmazó családban. Mi van, ha gyerekek egyértelműen megmondják, hogy hol szeretnének lenni és mégsem úgy dönt a bíróság? Igaz történet.Tovább →
Életem során annyi minden történt velem – az utazások, a vállalkozások, karriermódosítás, a család, a gyerekek, válás, újrakezdés, – azt gondoltam, hogy annyi mindenhez fogok kapcsolódni, hogy tényleg segíteni tudok annak, aki hozzám fordul.Tovább →
Aki menopauzán megy keresztül, biztosan találkozott már a CBD olajjal. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogy segíthet-e ez a népszerű táplálékkiegészítő a változókorban és, hogy ha igen, akkor milyen márkát érdemes választani.Tovább →
Húsz éve még azt gondoltam, egészen más dolgokra leszek büszke negyven felett. Mondjuk azt is gondoltam, hogy negyven felett már nem is élnek emberek.Tovább →
Ki védi meg az elesetteket? Ki védi meg a kiszolgáltatottakat, a gyerekeket a gyámhatósági visszaélésektől? Költői kérdés. És fájdalmas a valóság.Tovább →
A Nordix Fotóstúdió 2019-ben nyitotta meg a kapuit, kitalálója, Fodor Nóra jól ráérzett a piaci igényekre, így lendületesen indult a vállalkozás élete.Tovább →
A vállalkozói gondolkodásmód és szemléletmód megtanulható, a képzésen pedig teljesen az alapokról indulunk, gyakorlatiasan veszünk át minden olyan témakört, amelynek segítségével felkészülten, és eredményesen indíthatsz el és működtethetsz akár egy virtuális asszisztens vagy bármely más online szolgáltató vállalkozást. – mondja Szabó Ágnes, a képzés alapítója.Tovább →
Ha tudsz érte keményen dolgozni, és el tudod fogadni a jó mellett a kevésbé jót, vagy csak egyszerűen a „másmilyen”-t is, akkor nagyon.Tovább →
A magyar közösségi finanszírozási platform igazi értékközösség. Tovább →
Az app mögött ott a szenvedély, az elkötelezettség, a hit, a kitartás, az újra, meg újra felállás, a kemény munka, és persze a másoknak való segítségnyújtás célja.Tovább →
Kreatívak, kommunikatívak, és nem ijednek meg egy Pinterest-táblától a női mesterek – nem véletlen, hogy sokan szívesebben dolgoznak velük, mint a klasszikus szakikkal.Tovább →
Kriszti egyre lehangoltabb lett. Már nem érdekelte a futás, mert Sanyi felesleges időtöltésnek gondolta. Nem akart moziba menni, mert ne pazarolják a pénzt, van otthon is tévé.Tovább →
Amikor utoljára találkoztunk a nagy mamámmal, gyengélkedett. Nem is jutott eszembe a könyv, ő pedig nem kérdezett róla.Tovább →
Minden bizonyíték nélkül vontam le a legrosszabb feltételezést – azt, hogy ezzel a babával, akit elhagyott az édesanyja, biztosan nem foglalkozik senki. Hiába sír.Tovább →
Az én kiégésem többtényezős folyamat volt, tipikus esete annak, amikor az ember életében minden egyszerre történik.Tovább →
Akár letört fogról, akár nagy területet érintő fogszuvasodásról, gyökértömés okozta elszíneződésről vagy implantátummal történő fogpótlásról van szó, fontos, hogy a korona tartós és esztétikus legyen, a lehető legjobban hasonlítson a természetes fogakhoz. De milyen koronát válasszunk?Tovább →
A legjobb barátnőm a gyorshívólista állandó eleme a mobilomban, míg a párok jönnek-mennek, változnak a listán.Tovább →
Mostanra egésszé váltam, így tisztán és világosan meg tudom fogalmazni ebben a levélben, hogy milyennek szeretnélek.Tovább →
A “foglalkoztatunk nőket”, “visszavárjuk a kolléganőket a szülési szabadságról” és “elnézzük, ha menstruál” még nem nőbarátság.Tovább →
A médiában gyakorlatilag csak a két véglettel találkozunk a szüléssel kapcsolatban: vagy rózsaszín, unikornispuki-illatú, csillámfelhőben úszó, „kilélegeztem a gyereket” típusú szülésekről hallunk, vagy borzasztó, bántottak/megerőszakoltak szüléstörténetekről.Tovább →
Lehetett-e volna más az élet? Ha választhatok? Ha én választok? Milyen lett volna az igazi Rózsa? Nem apám lánya, nem Vágány mérnök úr felesége, nem Magdi és Lujza anyukája. Csak Rózsa.Tovább →
Mióta havazik, a varjak is megjelentek a város felett, éppen itt sétálgat most is egy az ablak előtt, közben a térkőhöz verve töri a fák alól gyűjtött diót.Tovább →
Miért mániája a felnőtteknek, hogy a gyereket vidéken, kertes házban kell nevelni? Amikor gyermekem lett, megértettem.Tovább →
„Gyenge akarok lenni. Ha a gyengék kaphatnak neurotipikus gyereket, akkor én gyenge akarok lenni.
Nem én választottam ezt az utat, nem akarok én hétköznapi hős lenni.”Tovább →
Ha valakiben megjelenik ez az igény, hogy otthagyja a biztos munkáját, és karriert váltson, mert belefásult és olyasmit szeretne csinálni, amiben örömét leli, a környezete sokszor nem érti, miért kockáztat.Tovább →
A válás 6 évig tartott, A helyzet azonban azután sem lett jobb, a pokol megmaradt. Elindultak a rágalmazások, feljelentések.Tovább →
A húsminőség kritikán aluli, tele zsírral és mócsinggal, a konyhatechnika elavult – például mindent liszttel sűrítenek -, megy a cukrozás ész nélkül.Tovább →
Feri bácsi lassan hűlő holtteste pedig eközben már gondjai nélkül, csendesen feküdt a hirdetőparaván mögött, elnyúlva a posta hideg kőpadlóján…Tovább →
És ahogy lenni szokott: a történelem ismétli önmagát, akár generációkat átugorva. Én, az unoka ugyanazt csináltam végig alig nagykorúként, mint nagyanyám.Tovább →
Végre megérkezik az orvos, mosolyogva, megnyugtató hangon kérdezi, hogy vagyok, aztán mesél a műtétről. Megtudom, hogy nézek ki belülről és mik a lehetőségeim, merthogy a meddőségemen szikével sem lehet segíteni.Tovább →
Vagy a pénz, vagy az önbizalom, vagy a tudatosság hiányzik annak a nőnek az életéből, aki nem hord színeket.Tovább →
Elvált anya. Mintha skarlátbetűvel beleégetnék a homlokodba, hogy te kevesebb vagy, mint a társadalmi norma.Tovább →
Reni 12 éve érkezett Yukonba, a férje miatt, hogy kipróbálják, milyen az együttélés. Tovább →
Jól esik visszagondolni a régi dolgokra is, de hálás vagyok a mostért, ezért a megérkezettség érzésért. Jó most ebben lenni és megélni a mindennapokat.Tovább →
Nincsenek osztályok, a gimnázium például ebből a szempontból is különbözik az itthoniaktól.Tovább →
Biztos vagyok benne, hogy anya volt. És üzenni akart nekünk valamit.Tovább →
Fel sem tűnt, de a férfi már akkor leosztotta a lapokat…Tovább →
Hát senki nem látja, hogy a magány maga a pokol? Hogy az egyedüllét riasztó, súlyos, gyötrelmes? Vastag a takaró, ami nem ereszt.Tovább →
Árvai Ági vitorlásoktató férje miatt költözött a fővárosból vidékre, a Velencei-tó környékén pedig végre olyan otthonra talált, amire mindig is vágyott.Tovább →
Egy iskola, amilyen Magyarországon még nem volt.Tovább →
Nagy Eszter öt éve nyerte meg a Konyhafőnök szuperdöntőjét. Eszter azóta otthagyta pénzügyes szakmáját, éttermet vezet és kreatív séfként a gasztronómia lett az élete.Tovább →
Előfordult már veled, hogy beléptél a lakásba a hosszú munkanap végén, és az első dolgod az volt, hogy ledobd a szűk farmert és a feszes blúzt és belebújhass egy puha, kényelmes pizsamába? Most megmutassuk, hogyan találd meg a legjobbat!Tovább →
Volt egy olyan másfél-két évnyi túlpörgetett időszak Prezenszki Zsuzsanna életében, amely végig ellenállást szült benne. „A diagnózisom nélkül is megálltam volna, de mégis az adott hangsúlyt az újraszerveződésnek. Előtte elnéztem, hogy mennyit bírok ki” – mondja az onkológiára szakosodott pszichoterapeuta, akinél 2022-ben diagnosztizáltak emlődaganatot.Tovább →
Ülök a buszon, párás az idő, csúnya arcát mutatja a november. Nézek ki az ablakon és egyszer csak meglátom a járdán caplatni nagyanyámat. Megy át a szomszéd faluba vásárolni beteg nagybátyámnak. Náluk, a kis faluban már nincs bolt. Vagyis van, de egy héten csak kétszer, kedden és pénteken nyit ki. És piszok drága. Novella.Tovább →
Az apám. Ma már különösebb neheztelés nélkül képes vagyok elmenni a sírjához. Ahogy élt, úgy is ment el.Tovább →
A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy frissítsük kicsinyeink gardróbját, különösen lábuk ékköveit, a cipőket. Mi lenne, ha idén egy különleges, tündérmese témájú gyerekcipővel lepnénk meg őket?Tovább →
Egy osztálynyi gyermek. Nagyjából ennyi kis- és fiatalkorú vet véget önkezével az életének évente Magyarországon. Riasztó adat.Tovább →
Bíró Bence Péter pszichológus, író szemfelnyitogató előadása a kiégés kivédéséről szólt, amelyhez egy „anti-burnout checklistet” is adott.Tovább →
Három gyerek mellett nemzetközi vezetői karriert épített, s ma már saját példájával inspirálja Miklós Rozália azokat a nőket, akik nem akarnak választani a felelősségteljes munka és a kiegyensúlyozott családi élet között.Tovább →
A Móricz Dental csapata elkötelezett abban, hogy segítse a kismamákat a fogászati kihívásoknak a kezelésében és megelőzésében.Tovább →
A Caminón mindenkinek megvan a saját oka arra, hogy miért indul el az úton, azt viszont senki nem tudja előre, hogy mivel tér haza.Tovább →
A méretre készített ruha nem luxus, de akár behozhatja a Pygmalion-hatást is az életünkbe – vallja Szabó Csilla ruhakészítő, aki a Vaják és a Dűne sztárjainak is készített kosztümöt.Tovább →
Mennyire könnyen lehetne akár szörnyű valósággá is az, ami most – remélem – csak fantáziáló játék volt…Tovább →
Évek óta így ment ez. Már gyerekként is tudtam, hogy a mamának nem vagyok fontos.Tovább →
Valljuk be, a kamaszkornak mindannyiunk számára voltak pokoli érzelmi élményei, időszakai. Mit tegyünk, hogy jobban megértsük őket? Erről beszélt Fehérpataky Balázs konfliktuskezelési tréner.Tovább →
Fejed felett tornyosuló munkahelyi feladatok közepette rohansz a gyerekért az óvodába, iskolába, szülőire mész, házi feladatot írsz, netán még edzésre, különórára is viszed. Lehetetlen küldetésnek tűnik egyedülálló anyaként minden területen megfelelni.Tovább →
Annak, hogy ma élek, a Női Váltónak is szerepe van, mert az itt olvasott cikkek adtak inspirációt és erőt nekem, hogy 35 év alkalmazotti lét után, 50 felett váltani merjek, és elhiggyem, nekem is sikerülhet.Tovább →
A trauma témája egy kicsit olyan, mint a marketing, a foci és a gyereknevelés: valamennyit mindenki ért hozzá, vagy legalábbis úgy gondolja.Tovább →
Háromszor találkoztunk egy randi appnak köszönhetően Danival. Ő már a közös nyaralásunkat tervezte Olaszországban, amikor elutaztam két hétre. Mi lett a vége? A romantikus útra végül nem engem vitt magával…Tovább →
Évek óta azt mondogatom szilveszter éjjelén, amikor átlépünk az óévből az új esztendőbe, hogy a mostani, az majd biztos jobb, könnyebb év lesz. Mégis évek óta érzem úgy, hogy ez a kívánságom nem teljesül.Tovább →
Minthogy lényegében a meddőségem a válóok, kiskorú gyerekről sem kell döntenünk. Novella.Tovább →
Mindenkinek van egy őrangyala – vallja Bogár Judit, akit közel az ötvenhez varázsoltak el a színes üvegek, olyannyira, hogy pályát váltott miattuk.Tovább →
„Jól csinálod, ne aggódj” – Stohl Luca táncművész, műsorvezető szerint néha csak ilyen apró, mégis eget rengetően fontos mondatokat kell az újdonsült kismamáknak hallaniuk, hogy erőre kapjanak, megnyugodjanak.Tovább →
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján végeztek először onkológiai betegséggel kezelt, pubertás kor előtt álló gyermekeknél petefészekszövet-fagyasztást.Tovább →
Az iskolában legalább volt egy kis karácsonyi hangulat, otthon semmi. Anyu hiába próbált mindent megtenni a meghittség kedvéért, apám megkeserített minden alkalmat. Rémálom volt.Tovább →
Fel kéne hívnom Apát, gondolta. Két hónapja nem beszéltek egymással. Sérelmek, félreértések, megbocsájthatatlannak tűnő szavak vontak falat kettejük közé. Novella.Tovább →
Ági és Matyi nagy motorosok. Hazánkat már keresztbe-kasba bejárták kétkerekűn, de más országok útjai sem idegenek számukra. Idén nagy vágyukat valósították meg, végig motorozták a híres 66-os utat.Tovább →
Hol van már az az izgalom, amikor gyerekként áhítattal nyúlt a sztaniolba bugyolált törékeny csodákhoz? Adventi készülődés. Novella.
Akkor még elhitte. A varázslatot. Hogy valami eljön. Hogy valami történik.Tovább →
Valahol olvastam, hogy karácsony idején nagyon erősen működik a karma, ahogy magaddal és másokkal bánsz, azt kapod vissza a következő esztendőben.Tovább →
Az adventi vásárhoz közeledve növekszik a népsűrűség a Kárász utcán. A szemünk sarkából figyeljük a szintén iskolából szabadult fiúkat. Az elkapott pillantások önkéntelenül változtatják meg a testtartásunkat. Érzem, hogy itt lesz, mérget mernék venni rá, hogy ma összefutok Vele.Tovább →
A NOS kulthely. A vár alatt álló kis boltocska megbízható kincslelőhely, ahol a bársony fotelekbe süppedve mindig megnyugvást találhat az ember. Most mégis újra költözik, ezúttal a második kerületbe – és talán Bécsbe is.Tovább →
A kölyökkutya úgynevezett „szivacskorszaka” 6 hónapos korig tart, ez pedig, ha megfelelően járunk el, megalapozza a jó kapcsolatot a következő 15 esztendőre.Tovább →
Rajki Ági, a Felhősüti tulajdonosa nyolc gyerekkel maradt egyedül négy éve karácsonykor. A családi tragédia után újjáépítette magát és az életét, s ma csodás tortákba, süteményekbe teszi bele szívét-lelkét.Tovább →
A kislányoknak már egészen pici korban tiltott gyümölcs a reál irány, ezért ritkán hallani űrmérnöknőkről, holott szükség van nőkre ezen a pályán is.Tovább →
Tóth Rita húsz évig járta a világot: óceánjárón és a nagyvilágban szerzett tapasztalatot, hogy aztán lenyugodva, hazaérve nívós, saját kozmetikai szalont nyisson.Tovább →
Alig tizenkét órája pillantottam meg először, és nagyjából négy órával ezelőttig le sem vettem róla a szemem. Nem hazudtam az önéletrajzomban, valóban könnyen megy a kapcsolatteremtés. Novella.Tovább →
„Most arról szeretnék íni, hogy a külvilág hogyan viszonyult a karrierváltásomhoz és miként válhat a megálmodott élet nyomasztóvá és kaotikussá, ha nem tisztázzuk idejében céljainkat és határainkat. Vagy ha azokat mások nem tisztelik.”Tovább →
A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) november 29-én tartotta Évzáró, Sokszínűségi díjátadó és karta aláíró ceremóniáját az üzleti szféra kiemelkedő szereplőinek részvételével.Tovább →
Dévényi Kathy neve nem csak a sminkes, a kozmetikus szakmában is fogalom. Most pedig egy sikeres bőrápoló márka tulajdonosaként a hatékony és minimalista bőrápolást népszerűsíti.Tovább →
Vannak, akiknek a segíteni akarás az életük. Így van ezzel a Horváth család is, akik az állatok megsegítésére tették fel az életüket.Tovább →
Kéktúra babával? Vadkemping kettesben egy egyévessel? Schmidt Orsi sok édesanyának mutatja meg, hogy kisgyerekkel is lehet sportos, aktív, kalandos életet élni.Tovább →
„Hülyének érezte magát, hogy csak ő teper, és hogy reménykedik. Talán szeretni mégsem hülyeség.”Tovább →
img { width: 750px; } iframe.movie { width: 750px; height: 450px; } Vavada код промо 2025 акции и бонусы для игроков Vavada kod promocyjny 2025Tovább →
Magyarországon minden ötödik iskoláskorú gyerek küzd krónikus betegséggel. Sokan közülük hónapokat, éveket töltenek otthon. Most öten közülük megtervezhették és be is mutathatták álomcipőjüket, amelyeket egy jótékonysági liciten árvereznek el.Tovább →
A négygyermekes család nemrég hazatért Máltáról – hogy aztán újra nekiinduljanak a nagyvilágnak, ezúttal Új-Zélandra. Tovább →
‘Apu a kómából való felépülése után haza akart menni a régi, lyukas tetejű parasztházba.
Mégis hazaköltöztettük. Mert túlélni nem elég. Élni kell. Hagyni kell élni. Ez is egy lecke volt, amit meg kellett tanulnunk.”Tovább →
Mindent tud a karácsonyvárásról és otthonunk ünnepi díszbe öltöztetéséről Hosszú-Bardócz Éva, az ország kétségkívül legismertebb kreatív bloggere. Tovább →
Vasárnap van. Mindjárt december hatodika, és jön a Mikulás. Mert a Mikunak jönnie kell akkor is, ha a gyermekeim már kamaszok.Tovább →
„Ezernyi előnye lehet, ha egy pillanatra magunk mögött hagyjuk a klasszikus utazási szokásainkat és fejest ugrunk az ismeretlenbe. Ilyen számomra a house-sitting, illetve pet-sitting, amibe egy álmos, fantasztikus faluban kóstolhattam bele legelőször.”Tovább →
Köszönöm a lelki sebeket, amik mára ugyan behegedtek, de mindig emlékeztetnek, milyen jelekre figyeljek. Levél a volt kedveshez.Tovább →
Szeretet nélküli gyermekkor, bántalmazó apa, erőszakos férj, csendben hallgató anyós. Juditnak keserű élete volt, mégis, ma már másokat segít abban, hogy teljesebb életet éljenek.Tovább →
Minden cégnek szüksége van Irodaszerre, a megrendelése általában rutinfeladat – de mi lenne, ha ezúttal gyerekekkel foglalkozó intézményeknek is segíthetnél vele? A Victoria weboldalán nyerhetsz is ezúttal.Tovább →
ogyan vihetjük be a sűrűbe kiskutyánkat, úgy, hogy mindenkinek biztonságos legyen? Valcz Zsófiával, a Tükör Módszer Kölyökkutya Program vezető oktatójával beszélgettünk.Tovább →
„A MáSzínházban vállalt és kimondott dolog, hogy mi, a hozzánk érkező fiatalok szüleitől nem kérünk papírt a gyerek állapotáról, de nem kérdezünk rá a fiatal nehézségeire, korlátaira.”Tovább →
Közel 100 díjazott márka részvételével rendezték meg Magyarország egyik legfontosabb üzleti díjátadó eseményét, a Superbrands gálát.Tovább →
A reziliencia, vagyis a lelki ellenállóképesség abban segít minket, hogy az erőteljes, akár sokkszerű traumákhoz (kirúgás, válás, baleset, de ilyen a gazdasági válság okozta nehéz élethelyzet is), sikeresen alkalmazkodjunk.Tovább →
Ma van az AdakozóKedd és mi arra kérünk, hogy támogass bennüket, hogy tovább írhassunk neked! Hogyan jött létre a Női Váltó Magazin? Mi áll az öt éves sikertörténet mögött? Békéssy Olgi elmeséli nektek.Tovább →
Todorovits Rea, a Csakazértis mozgalom megalapítója, önmagát úgy aposztrofálja, „figyelek, tanulok és vég nélkül szeretem magát az embert”. Interjú.Tovább →
Tipikus jelenetek egy fériak által dominált világban: „Olyan jó látni, hogy felerősödtek benne a női energiák. Most már szereti a házimunkát, meg úgy az otthoni dolgokat, többet is takarít, mint korábban.” Novella.Tovább →
Negyven éves lettem! Tele gondolatokkal, érzésekkel, mondanivalóval! Tényleg örökké ugyanazt az automatikus feladatsort akarom csinálni? Persze hogy nem. Ám a szabadság félelmetes: benne rejlik a saját felelősség száz százalékossága. Olvasói írás.Tovább →
Negyven feletti nőknek tervez ruhát Balán-Molnár Emese, a Noor Fashion alapítója.Tovább →
Nagyidai Edina kisfia érkezése után váltott hivatást, és a home staging mellett bútorok bérbeadásával is komoly sikereket ér el.Tovább →
A prosztatavizsgálatról nem, de a randizás kínjairól tud fesztelenül poénkodni Ács Fruzsi, a Dumaszínház humoristája, akit november 25-én a 20 éves Dumaszínház jubileumi estjén láthattok legközelebb.Tovább →
A SikkMeUp! szalonban a bérelhető estélyiruhákon túl mindent megtalálhatunk, ami a felejthetetlen első benyomáshoz és a tökéletes megjelenéshez szükséges.Tovább →
Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja.Tovább →
Kádár-Papp Nóri, a „Gyerünk, anyukám!” alapítója háromgyermekes édesanyaként átélte mindazt, ami miatt a mozgásra vágyó nők hozzájuk fordulnak: a túlsúlyt, a terhesség és a szülés okozta fizikai problémákat, a túlhajszoltságot, az elszigeteltséget.Tovább →
„Apám fiút akart, aki tovább viszi a nevet. Egyszerűen nem bírta elfogadni a tényt, hogy nem vagyok fiú. Dóra története.Tovább →
Aa Tűzcsiholó Egyesület célja, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei valaha állami gondoskodásban éltek, ne kelljen gyermekotthonban felnőni – mondja Anyácska, vagyis Illésné Áncsán Aranka.Tovább →
Rájöttem, hogy – ami korábban képzeletbeli biztonságot nyújtott – már nem én irányítok, hanem az intuícióm. És ha nem hallgatok a belső hangomra, akkor belebetegszem, nagyon súlyosan, akár menthetetlenül. Ezért mondtam fel, és ugrottam egy nagyot az ismeretlenbe. Miskolczy Viktória írása.Tovább →
Ha egy férfi rendszeresen iszik, legfeljebb legyintünk rá, ha egy nő teszi ugyanezt, nem toleráljuk – mondja dr. Zacher Gábor, az ország toxikológusa, aki szerint a függőség fokmérője nem a mennyiség, hanem a rendszeresség.Tovább →
Somosi Meliinda lánya szelektív mutista, vagyis közösségben, óvodában, idegenekkel nem beszél. Saját tapasztalatain keresztül írt erről könyvet, készített videokat, de az igazi áttörés nem jött el.Tovább →
Petrovits Olga grafikus és családja merészet gondolt, és ha már költöztek, messzire tették – a Föld túlfele, a varázslatos Új-Zéland lett az új otthonuk.Tovább →
Hat óra lehet – konstatálta. Nem, nem! Vissza akart süppedni a jótékony álomvilágba. Novella.Tovább →
Mit csináljunk, ha traumát átéltként meditálni szeretnénk, és el akarjuk kerülni a hogy elkerüljük a zavaró emlékbetöréseket és az újratraumatizálást? A TraumaAmbulancia önkéntesének gyakorlati tanácsai a tudatosság gyakorlásához. Tovább →
A változás sokszor kikapcsol, a változás önmegvalósítás, a változás sokszor létszükség. Tovább →
Vojnits Alíz már gyermekként a festészet bűvöletében nőtt fel, ám végül 13 éves multi karrier után hozta meg a döntést, hogy szabadjára engedi tehetségét.Tovább →
Kéki Kata, alias Terézanyu felnőtt, sőt, anya lett, ezzel az arcába kapta a magyar valóságot Rácz Zsuzsa legújabb könyvében. A „Kovácsné kivan” című frissen megjelent regényen sírva röhögnek a családos olvasók. Interjú.Tovább →
Egy csodálatos szakma, hatalmas lehetőségekkel – ez a home staging, a lakások felkészítésének művészete, amely segít a legjobbat kihozni az eladásra szánt ingatlanokból. Tovább →
Jámbor Eszter, a Szexsuli (ma már Testsuli) alapítója éppen azt a szelencét nyitogatja tabudöntögető és hiteles tartalmaival, ami hosszú-hosszú ideig zárva volt.Tovább →
Az online Visellkedés Konferencián 18 kiváló szakember fog gyermekekkel kapcsolatos viselkedésekben segítséget nyújtani a szülőknek és szakembereknek. Tovább →
Még Ma címmel rendezik meg az idei TEDxLibertyBridgeWoman-t, amely arra ösztönöz, hogy a szavak helyett eljött az ideje cselekedni. Tovább →
Mikor nyugdíjba ment, hirtelen szembe találta magát a végtelen idővel. Gyerekkora óta nem volt ebben része. Korlátlan mennyiségben elérhető órák saját magára! Novella.Tovább →
A Morgan Stanley globális pénzintézet újra meghirdeti Return to Work – Lendülj újra munkába! programját. A 16 hetes képzés azoknak segít, akik legalább egy év kihagyás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra.Tovább →
Csapból folyó vízzel sok gyermek az óvodában találkozik először, és minden hétfőn újra kell tanítani azt, hogyan kell evőeszközzel enni, mert azt otthon nem használnak hétvégén, nincsen, így elfelejtik – sorolja Barát Hella, az Örökbe fogadok egy ovit Mozgalom alapítója.Tovább →
Minden évben kimegyünk a temetőbe és meggyújtjuk az emlékezés kicsi lángját ott is, mint ahogy gyújtunk egy gyertyát otthon is. Mi így tisztelgünk. De emlékezni minden nap emlékezünk. És minden nap szeretünk.Tovább →
Az autista gyerekek szülei az iskolai évek elmúltával sem dőlhetnek hátra, és a legöbben szorongva gondolnak a napra, amikor jön a munkavállalás ideje.Tovább →
Orosz Márta Theta Healinggel, forrásemlék gyógyítással és születésélmény feldolgozással is foglalkozik, és célja, hogy a tanultakat összegyúrva holisztikusan tudja kezelni klienseit.Tovább →
Fontos, hogy a gyermekek megtanulják kimutatni az érzéseiket, vágyaikat, és megismerhessék a lehetséges kiutakat a bajból. Mindennek „megkoronázásaként” fogják majd elkészíteni azt az óriás gyermekjogi plakátot, amelyen keresztül a felnőtteknek üzenhetnek majd. – mondja Szalay Kriszta színésznő, írónő, az Óriás Gyermekjogi Plakát program kitalálója.Tovább →
Mi hajtja a munkafüggő embert? Mely személyiségjegyek vezethetnek a túlmunkához? Milyen munkahelyi környezet idézheti elő a jelenséget? És vajon miben különbözik más függőségektől? Ismét szakemberek és a témában érintettek beszélgettek a jelenségről.Tovább →
Bár egyénenként eltérő, hogy mit tartunk viccesnek, sőt, temperamentum kérdése is, hogy mennyire nevetünk valamin, a humor mégis egy biztos és nagyon jól működő forrás a mindennapjaink színesítésére és könnyebbé tételére.Tovább →
Kétféle stressz létezik: akut (vagy normál) és krónikus. Általánosságban a stressz jön és megy, ám krónikussá válik, ha a stressz nem múlik el, és tartósan nyomást helyez a szervezetünkre.Tovább →
A báltermek még üresen konganak. Még. De nemsokára varázslatos ruhakölteményekben libbenő hölgyek, öltönyben felbukkanó sármos férfiak özönlik el a kijelölt helyiségeket, hogy a kristálycsillárok fényében együtt ropják a táncot. A kérdés tehát nem az, hogy mikor, mert hamarosan, hanem az, hogy miben? Íme, néhány elbűvölő ötlet!Tovább →
Patakfalvi Réka a nagy projektek mellett most egy igazi kisvállalkozást vezet, egy különleges, gluténmentes kávézót, ahol virágot és hazai tervezők munkáit is kapni lehet: ez a Boutique Bakery & Flower.Tovább →
A pandémia alatt szoktam rá a hegyre. Általában futást imitálva vonszoltam magam a Hármashatárhegy erdei útjain, szentségelve, lihegve.Tovább →
„Az ex megint szidott, minden hülyeséget összehordott rólam, hogy verem őket, meg hogy elhanyagolom őket, meg alkalmatlan vagyok és elmebeteg, a gyámos meg le se bírta állítani. Szerintem félnek tőle.” – Novella.Tovább →
Kiss Fruzsina mentor és pedagógus néha úgy érzi, szélmalomharcos folytat, de soha nem adja fel, különösen azt, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek mutasson egy más jövőképet.Tovább →
Kresák Ágnes menő HR-guru volt, amikor egy szép napon mindent feladott, hogy négylábúaknak és gazdáiknak segítsen. Ma már kutyaiskolát vezet és viselkedésterápiás oktatóként nehezen kezelhető ebeket terel jó útra. Tovább →
Nem akart jólfésült gyepet és vonalzóval rajzolt ágyásokat, inkább buja és sokszínű tündérkertet álmodott Finta-Menyhárt Anna, a “Fenntartható kertek Magyarországon” verseny közönségdíjasa.Tovább →
Minden gyermek eredendően jó és jó okkal születik oda, ahová. Szeretete nem tűnik el akkor, mikor a teste már nincs jelen. Nem kell elfelejteni, nem kell a fájdalmat elnyomni, emlékezni kell és hagyni, hogy a fájdalmat felülírja a megnyugvás, a félelmet pedig a hála. Mónika és fia, Hunor története.Tovább →
2800 magyarországi Petőfi utcát látogattak meg dokumentarista fotósok és már előrendelhető az ebből készült album, amit közösségi finanszíozással adnak ki a fotósok.Tovább →
Erdélyi Diána, a Pasta Kitchen megálmodója marketinges főállásból váltott saját vállalkozásra, méghozzá az ínycsiklandó házi tészták birodalmába.Tovább →
„Terhes vagyok! – mondta, nekem pedig megdobbant a szívem. A szememben öröm villant, de ránézve összeszorított szájára, komoly szemére és borús arcára, azonnal rájöttem, nem ünnepelni jöttünk.” Novella.Tovább →
50 felett új sportba kezdeni közel lehetetlen, az ember nyilván ne ugráljon, hogy én kérem, még élek, sőt, szeretnék új dolgokat kipróbálni, engem ne tessék temetni! Különös, mert közben minden azt harsogja, hogy az ötven új harminc, a harminc meg nyilván az új tíz, másképp hogy jön ki a matek?! Rácz Zsuzsa írása.Tovább →
Gondolkodás nélkül mit válaszolnál arra a kérdésre, hogy neked mi a legkedvesebb színed? És melyik az, amit nem szeretsz, vagy éppen nem tudsz hozzá kapcsolódni?Tovább →
Újra indul az Academy for Women Entrepreneurs (AWE) program, amelyet az Amerikai Nagykövetség támogatásával a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány és az Impact Hub valósít meg. A program célja, hogy nők számára a vállalkozásuk elindításához és növekedéséhez szükséges tudást, eszközöket és kapcsolatrendszert biztosítson.Tovább →
dr. Ficzere Andrea, prof. dr. Hangody László, Kiss Gergely és Sebestyén Balázs a munkafüggőség és a kiégés témáját járták körül a Fogjunk Össze Alapítvány szakmai fórumán. Tovább →
Több, mint 15 éve indult el Tóth Bori divattervező a pályán, aki mindig is tudta, hogy ebből szeretne megélni. Nemzetközi luxus márkák mellett fent maradni a piacon nem egyszerű, de Bori hisz abban, hogy aki jó, annak van helye a magyar divatéletben.Tovább →
Kutyával együtt élni igazi önismereti utazás, eg, vallja Korom Gábor kutyaszakértő, aki most hirdette meg Online Kölyökkutya Programját.Tovább →
Pirner Alma Absolutely Woman közössége, és egyben online vállalkozása megalapításával olyan ritmust teremtett meg, amellyel összhangban érzi többi életterületét is.Tovább →
Ilyennek kell lenni ennek a szilvának? – futott át hirtelen az agyán. Most jutott el a tudatáig, hogy elég puhának érezte a zacskón keresztül, amikor betette a nagy szatyorba.Tovább →
Talán nem is gondolnánk, hogy légzésünk és tartásunk milyen – akár élethosszt is befolyásoló hatással van testünkre. Balázsy Panna ezúttal egy jógaoktatót és egy testszobrászt kérdezett a témában.Tovább →
A TraumaAmbulancia Egyesület október 10-én egy igazi lelki wellness programmal segít, hogy ne csak testi, de lelki és mentális egészségünk kellő figyelmet kapjon.Tovább →
18 elismert coachképző intézmény közvetítésével eddig 436 coach és szupervizor ajánlott fel 5 alkalomból álló térítésmentes coaching folyamatot pedagógusoknak.Tovább →
A kiegyensúlyozottság egyik kulcsa, hogy az erotikával elmélyítsük a kapcsolatunkat, hiszen az nem csak szexualitás, sokkal inkább az életünk egy szelete, az önismereti út sava-borsa.Tovább →
Lilla és férje, Pite néhány megkerülhetetlen szereplői voltak a magyar könnyűzenei élvonalnak és a koncertéletnek. Mégis úgy döntöttek, hogy kiszállnak a showbizniszből és egy másik országban kezdenek új életet, teljesen más területen, mint amit itthon ismertek.Tovább →
Túléltük együtt a legkilátástalanabb helyzeteket is, így amikor apu beteg lett, nem volt kérdés, hogy összezárunk, és segítünk apunak felépülni.Tovább →
A menopauza természetes élettani folyamat, ami elől egyikünk sem tud elbújni. Hogyan segíthetjük a változást a táplálkozással? Doma Ágnes menopauza szakértővel beszélgettünkTovább →
A jól megválasztott fürdőruha kiemeli az alak előnyeit, és könnyedén elrejti a legnagyobb komplexusokat, például a kiálló hasat. Szóval hogyan válasszunk divatos és sokoldalú fürdőruhát?Tovább →
Yagci Kondákor Szilvia édesanyaként döntött úgy, hogy kiszállva a turizmusból, saját vállalkozást indít Törökországban, ráadásul egy addig szinte teljesen ismeretlen területen.Tovább →
Melinda évek óta küzd szinte kilátástalanul az egészségügyi és ellátórendszerrel, hogy hisztaminérzékeny kisfiának normális életet tudjon biztosítani. Egyelőre nem sok eredménnyel.Tovább →
A cégek és vezetőik ma már nem hallgathatnak társadalmi, politikai és környezeti ügyekről – többek között erről is szó volt a Nyitottak Vagyunk által szervezett OPEN Conference-en.Tovább →
Még mindig erősen tabutémának számít a veszteségekről és a gyászról való elmélkedés, az ezzel kapcsolatos nyílt és őszinte kommunikáció, annak ellenére, hogy a hétköznapokban számos olyan veszteség érinthet bennünket, amely gyászfolyamatot indíthat el bennünk.Tovább →
A dél-amerikai kalandok segítettek visszatalálni önmagamhoz” – monjda Varga Viktória Alexandra, aki különleges videókban meséli el történeteit.Tovább →
Játszani annyira nem tudok ott, mert nincsenek játékaim nála. Apukám azt mondta, hogy nem is kell játék. Nem baj, nálam szokott lenni a telefon. Novella.Tovább →
Az új iPhone 15 sorozat árusításának első napján, szeptember 22-én az előrendelők kaphatták meg a telefonjukat, de nagyon sokan akarták személyesen is megnézni és kézbe venni az új iPhone 15 mobilokat. Az alapmodellek közül a pink a nyerő.Tovább →
„Azt érzem, ebben is ki lehet égni. De innen nem léphetünk le, mint amikor munkában égünk ki.” Ilyen a down szindrómás Petivel az élet.Tovább →
Te tudod, mikor kell mentőt hívni? És azt tudtad, hogy már van a vészhelyzeti 112-n kívül egy másik mantrázható telefonszám, amit alapellátási ügyeleti ellátást kérve hívhatsz?Tovább →
A Csak a Mentes őszi fesztiválján nemcsak a mentes étkezésen, étrendkiegészítőkön és életmódon lesz a fókusz, hanem a vegyszermentes háztartás, fenntarthatóság és újrahasznosítás is előtérbe kerül.Tovább →
Nagy Veronika nemzetközi kommunikáció szakon végzett, de a főiskola után azonnal beült két rajziskola padjába is, hogy mégiscsak a művészetből töltekezhessen.Tovább →
„Beteg vagyok? Soha nem voltam beteg. SOHA. Nem bírtam felfogni, pedig a betegség mindent megmagyarázott. Az összes tünetemet, a babák elvesztését (bár ezt az orvosom 100%-ban nem tudta kijelenteni, úgy fogalmazott, köze lehetett a vetélésekhez a kórnak ) a lelassultságomat, az állandó kilóimat.”Tovább →
Szeretnéd megismerni a Balatoni környéki vállalkozónőket? Mélyíteni a tudásodat, kapcsolódni hozzájuk? Akkor az EmpowerHER Balaton konferencia neked szól!Tovább →
A változókorban a testünk egyszer csak jelez, és az önmagunkkal való viszonyra hívja fel a figyelmet, amit nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Hogyan reagálunk a változásokra? Erről beszélgetnek a Panna, csajok, satöbbi adásában.Tovább →
Élvezem, hogy meztelen karom végre borzong a hűvös levegőben. Megállok. Megjegyzem a jelentéktelen pillanatot, amikor átlépek az őszbe. Isten veled, Nyár!Tovább →
A sokszínű, befogadó, az egyenlőséget kiemelt értéknek kezelő munkahelyek fontosságáról, és elsősorban ezeknek gyakorlati megvalósításáról lesz szó a Nyitottak Vagyunk idei konferenciáján.Tovább →
Csopakon lesz a hétvégén a Mellrákinfó Egyesület szervezésében az a figyelemfelhívó séta, ami a mellrák korai felismerésének életmentő fontosságára hívja fel a figyelmet.Tovább →
A menopauza nem mindenkinél jelentkezik azonos életkorban, de előfordul, hogy már 41-42 évesen berúgja az ajtót. A helloklimax program életmódcsatornájának első adásából számos, eddig nem hallott információt is megtudhatsz a klimaxról.Tovább →
A Semmelweis és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével közel 100%-os pontossággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség. Tovább →
Stressz, krízis, trauma, depresszió – rengeteget halljuk ezeket a szavakat, de mit jelentenek ezek a hétköznapokban?Tovább →
Szereted a munkád? Hangzik a kérdés, és mi csendben, talán még kicsit szégyenkezve is elforditjuk a fejünket, és jön a jól begyakorolt válasz: “a munka az munka, nem szeretni kell, hanem csinálni”. De ennek nem kell így lennie!Tovább →
Újrakezdésből újrakezdésbe. Tulajdonképpen így lehetne a legjobban jellemezni a Firenzében élő, ma már sikeres idegenvezető, Kiss Eszter karrierjét.Tovább →
A Cote d’ Azur mentén húzódó kisebb-nagyobb városok pazar látványa nemcsak történelmi- és kulturális időutazás, de a valódi, mediterrán életöröm is, mely örökre rabul ejtett.Tovább →
Búcsúzik a nyár. Ott integet a szélben hajladozó, rozsdásodó diófában, a kiégett fűben, lebarnult bőrünkön, a roskadozó paprika levelei között. Vajon mennyit hagy még itt magából?Tovább →
Minden típusú fáradtságra más az ellenszer, de hogyan pihenjünk hétféleképpen? Tovább →
A digitális világ folyamatosan változik, és a vállalkozók számára kulcsfontosságú, hogy lépést tartsanak a fejlődéssel. Mostanra az AI-marketing egyre inkább előtérbe kerül, és a női vállalkozók számára is fontos, hogy megismerjék és megértsék ezt az új irányt.Tovább →
A SikkMeUp! szalonban lélegzetelállító, igazi wow moment estélyi ruhákat kölcsönözhetünk Pataki Nagy Évától.Tovább →
Andrea mindent kipróbált már a testi szintű megoldások terén. A különböző diéták és edzésmódszerek mellett kivizsgálásokon is részt vett, de semmi sem vezetett eredményre.Tovább →
Hogyan lehet a design eszközeivel pozitívan befolyásolni a jövőt? A designszemlélet az élet minden területét hatékonyan segíthet minket.Tovább →
A legmélyebb vágyak a világ minden táján ugyanazok: szeretnénk, ha mások értékelnének minket, figyelnének ránk és szeretnének minket, szeretnénk szabadok lenni és saját döntéseket hozni, biztonságban lenni és önmagunkat megvalósítani – állítja Dr. Oláh Julianna vegyész, aki idén Nők a Tudományban Kiválósági Díjat kapott. Vele beszélgettünk.Tovább →
A változókorba lépve többek között a hajunk állapota is változik. A hajhullás vagy lelassult hajnövekedés mind olyan „tünet”, amelyet sokan tapasztalnak ebben az életszakaszban.Tovább →
Büszke voltam, hogy csak sikerült, itt ez a hófehér szépség, pont ilyet szerettem volna. Sportos és vagány volt, a legjobban vezethető kocsi, amiben ültem. Novella.Tovább →
Hajas László és Frohner Fecó, a két kiváló fodrász bár külön generáció képviselői, egy dologban mégis hasonlítanak: imádják a hivatásukat!Tovább →
Ismét elindítja mentorprogramját Tomán Szabina, melyet kifejezetten a női vállalkozók támogatása és segítése érdekében hívott életre.Tovább →
Filmvászonra illő történet a Nagy Emőkéjé, akit Dubajban hamar elvarázsolt a pompa és a csillogás. De az ország másik arca nem olyan csillogó szeinte.Tovább →
A nő a reggeli kávéja mellett ült.
Nehéz éjszakán volt túl.
Aggódott a lányáért – és közben a lelke hullott darabokra. Novella.Tovább →
Amíg úton voltunk, nyugalom volt körülöttem. A mindennapi élet gondjai, feszültségei tovatűntek, még a frusztrált szülőkből is. De amikor elértük a célt, vége lett az álmodozásnak, ott meg kellett érkezni a valóságba is újra, s az nehezen ment.Tovább →
A fiatal kutató édesanyák tudományos életbe való visszatérését is segíti Dr. Solymosi Katalin, a Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal kitüntetett biológus.Tovább →
Forray Nikit nem csak üzleti sikerei és több száz milliós árbevételei teszik különlegessé, hanem az az üzleti szemlélet is, amely nemcsak hazánkban megy ritkaságszámba.
A szülők pontosan tudják, hogy az iskolatáskák feltöltése nem olcsó mulatság, ráadásul a költségek évről évre csak nőnek. Nézzük, milyen pénztárcabarát megoldásokat választhatunk, ha nem szeretnénk kompromisszumot kötni a minőség terén.Tovább →
A TraumaAmbulancia Egyesület küldetése, hogy átadhassák bevált módszereiket, eszközeiket, hogy minél több lelkileg edzett, változásokat jól tűrő, azokból építkezni tudó ember legyen a világbanTovább →
Sudárné Boros Erzsébet, vagyis Zsóka a győrújfalui patakparton húzódó fűszer- és gyógynövényfarmon viszi tovább a családi hagyományt.Tovább →
Negyven év felett még fontosabbá válik életünkben a mozgás és a táplálkozás. Hogyan hangoljuk össze a kettőt? Milyen mozgás csoportokat érdemes végezni annak érdekében, hogy a mélyizmok későbbi éveinkben is jól szolgáljanak bennünket?Tovább →
Nem volt agresszív az én Józsim! Sose vert meg. Egyszer adott egy nagy pofont, hogy nekiestem a falnak, és felrepedt a szememnél.Tovább →
Ági és férje, Zoli már első alkalommal annyira beleszeretett a Maldív-szigetekbe, hogy itthon utazási irodát alapítottak, és azóta a szigetekre szervezett utak specialistái. Most akár te is nyerhetsz egy egzotikus luxusutat tőlük!Tovább →
Huszár Boglárka Fest, restaurál, ételt és várost fotóz, és folyamatosan keresi a kreatív kihívásokat.Tovább →
Óvodásokkal városnézésre indulni igazi kihívás, ám egy új applikáció és a fantáziavilág segítségével igazi élmény lehet a séta az egész családnak.Tovább →
A szorongás a mindennapjaink része, ám sok múlik azon, mennyire engedjük, hogy uralja mindennapjainkat, és hogyan küzdünk meg vele. Íme egy módszer, ami jól működik.Tovább →
2024-től változik a biohulladék kezelése Magyarországon, de mit kezdjünk a panel tizedik emeletén a szerves hulladékkal? Miért kell komposztálni, és mért kell a termőföldeknek a komposzt?Tovább →
Összeszűkült gyomorral, a férjemmel és két kisgyermekemmel indultam el fesztiválozni Ozorára, de kisimulva, feltöltődve jöttem haza. Élménybeszámoló kisgyerekes anyaként.Tovább →
Árnyéktársak vagy alkotótársak vagyunk a közös életünk során? A Szeretetkert Nap résztvevői erre a kérdésre keresik a választ.Tovább →
Egyre jobban dúl a testszégyenítés, egymás megbélyegzése csupán azért, mert különböző megjelenéssel rendelkezünk. Higgyük el, hogy éppen ettől a különbözőségtől színes a világ! – hívja fel a figyelmet Kozma Rita testpozitív nagykövet és Konkoly Ági egykori szépségkirálynő.Tovább →
Főleg a zöldfülű szülők tartanak eleinte a pelenkázástól: vajon mennyire lesz nehézkes, vagy éppen komfortos, és vajon miként őrizhető meg a környezet tisztasága?Tovább →
Görög Ibolya protokollszakértővel az élet szeretetéről, az aktív nyugdíjas lét lehetőségeiről, örömeiről is beszélget Balázsy Panna műsorában.Tovább →
Helloklimax életmód csatorna indul, amely felvilágosítással és konkrét tanácsokkal támogatja a nőket a felkészülésben, valamint a klimaxos tünetek okainak megértésében és kezelésében.Tovább →
Az online társkeresés azt az illúziót keltheti elsőre, hogy kisebb a rizikója az elutasításnak, hiszen senki sem lát, még maga az az ember sem, aki elutasít.Tovább →
Helga egy barátnőjét látogatta meg Zanzibárban és azonnal beleszeretett a helybe. Felmondott, összepakolt és ma már egy tengerparti bár tulajdonosa. Tovább →
Hogyan lehet nem láthatatlanná válni 40 felett – erről beszélget Balázsy Panna vendégeivel: Jakupcsek Gabriellával és Länger Jelenával.Tovább →
Nem tudom, anyám emlékszik-e erre egyáltalán. Nem kérdeztem. Neki biztos nem volt olyan jelentős az a reggel. Ketten maradtunk az unalmas lakásban mégis magányosan.Tovább →
Bagdi Beatrix 51 éves volt, amikor családjával úgy döntött, útra kelnek. Digitális nomádként már rengeteg országban éltek hosszabb-rövidebb ideig.Tovább →
Spira Eszter épp a bírói szakvizsgájára készül, miközben második könyve jelenik meg, miközben négy gyermeket nevel.Tovább →
A gyerekek jobban ki vannak téve a nyári, magas hőmérsékletnek, az erős napsütés káros hatásainak, melyek komoly egészségügyi kockázattal járnak, akár súlyossá is válhatnak. De milyen tünetekre figyeljünk, és mikor hívjunk orvost?Tovább →
Hajni igazából sohasem tudta, mi akar lenni. Idegesítette, amikor kisiskolás korában kérdezgették széles vigyorral a nénik és a bácsik: Naaa, és mi leszel, ha nagy leszel? Honnan tudjam??? – novella.Tovább →
Törökországban gyereket nevelni igazi kihívást jelent, annak minden szépségével és árnyoldalával. Az itteni gyereknevelési szokások mások, ami európai szemmel néha zavaró lehet. De a határtalan gyerekszeretet és segítőkészség szívmelengető.Tovább →
Dr. Piczkó Katalin a Szeretetkert szimbólumrendszerére építve számos formában segít az önismeretben és a párkapcsolatok különböző területeinek feltérképezésében.Tovább →
A bőr-bőr kontaktusra épülő Kenguru módszer segítségével ma már egyre többet lehet tenni azért, hogy egészséges fejlődésük biztosítva legyen. A Melletted a helyem Egyesület a Kenguruzás Világnapján idén nyolcadik alkalommal hirdette meg az ország összes Perinatális Intenzív Centruma közötti kenguruversenyt.Tovább →
A Művészetek Völgye hosszú évek óta remekül működik a többségében női vezetéssel. Őket kérdeztük arról, Miként lehet ezt bírni nőként, hogyan sikerül kézben tartani megannyi szálat, és hogyan születik meg ez a kéthetes csoda.Tovább →
Ha olyan országba megyünk, ahol nem ismerjük a helyi viszonyokat vagy nem beszéljük az adott nyelvet, különösen fontos, milyen gyógyszereket és készítményeket pakolunk el, persze a hova és a hogyan se mindegy.Tovább →
Katonka Judit felhőtlen gyermekkor helyett szinte a kórházban nőtt fel, szívelégtelensége miatt. A beavatkozások miatt nem fejlődtek ki a mellei, és amikor ezeket korrigáltatni akarta, borzalmas következményekkel találta szemben magát.Tovább →
Vajda Kitti öt éve dolgozik óvodás gyerekekkel, és tapasztalatai szerint az egész rendszert át kellene alakítani, hogy az autista gyerekek integrációja megvalósulhasson.Tovább →
Rácz Edina nehéz döntéssel szembesült a járvány alatt: két hete volt eldönteni, megmarad-e korábbi munkahelyén. A változás mellett döntött, és megvalósította édes álmát.Tovább →
Azt álmodom, hogy biciklivel tekerek egy lejtőn. Hajtom és hajtom. Hiába lejt az út, nem haladok. Novella.Tovább →
Éviről már sokszor írtunk nektek, legutóbb arról, hogy férjhez ment és Németországban talált új otthonra. Most pedig olyan történt vele, amire a legmerészebb álmaiban sem gondolt.Tovább →
Tabár-Halász Mariann már az egyetem alatt sikeres vállalkozást épített ki a zenei menedzsment világában. A koncertszervezés és produceri munka mellől újabb váltás következett, ezúttal a lélek világába, és azóta az ultrarövid terápia módszerével segít a hozzá fordulókon.Tovább →
Czecz Fruzsina gasztropszichológus mesélt arról, mennyire határoz meg minket az, hogy mit és legfőképpen hogyan eszünk.Tovább →
Menkó Zsuzsi útja önmaga megismeréséhez és egy önazonos élethez, Abu Dhabitól Sri Lankán át vissza Budapestre.Tovább →
Állandóan rohanunk. Gyerek, család, szülők, egyéb kötelezettségek. Aztán este forgolódunk az ágyban. Az alvásproblémák rengeteg embert érintenek. De hogyan lehet jól aludni?Tovább →
Rózsa-Kiss Noémi két kisgyermek anyukájaként virtuális asszisztensként és rendezvényszervezőként is sikeres, mégis folyamatosan képzi magát céljai elérése érdekében.Tovább →
Ma kirúgnak a hámból, és igen is élvezni fogja a fagyit. Lehet még sütit is esznek utána, tesznek a kalóriákra. A gyerekeik apás hétvégén, dolgozniuk se kellett egyiküknek sem, a házimunka is várhat, és annyi megbeszélnivalójuk volt. – Novella.Tovább →
Az élete fele eltelt, és most, ötven évesen, három év terápia után lát rá arra, hogy miben élt, hogyan élt, miért választott olyan párt, aki ott folytatta a nyomorgatást, ahol az anyja abbahagyta. És persze, idővel nemet mondott, most, lassan összerakja magát a romjaiból.Tovább →
Ki vigyázzon a szőrös gyerekre, ha a gazdi nem tud mellette lenni? A kutyanapközi jó megoldás lehet, de nagyon nem mindegy, hol és hogyan telik a külön töltött idő.Tovább →
Bovier György életét 21 éve változtatta meg egy baleset, és bár azóta kerekesszékben ül, kerekesszékben ül, de aktív, sportol, tréningeket tart, ír, és egy megértőbb, elfogadóbb világért dolgozik.Tovább →
Dr. Kelemen Editet, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Perinatális Intenzív Centrumának vezetője csapatával azon dolgozik, hogy minden idő előtt világra jött babát megmentsenek. A Kincstaláló című könyv érintett anyukák történeteit mutatja be.Tovább →
A nemzetközi felmérések alapján a nők 99,8 %-a életében legalább egy alkalommal találkozik a testével kapcsolatos szégyen érzésével. Emiatt folyamatos harcban, küzdelemben állunk a testünkkel és valami olyannak való megfeleléssel, ami egy valaki által valamikor kreált nem is biztos, hogy egészséges kép a női testről.Tovább →
Harmadik állomásához érkezett a tavaly indult STADA Palánta Program: az óbudai Himző utcai játszótér és a pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda után egy rákosmenti óvoda udvarára kerültek a különleges STADA játékok.Tovább →
Szél Felícia a kommunikáció világából váltott a kétkezi munka világába, most pedig villanyszerelőnek tanul. Persze azért az írást sem hagyta abba teljesen.Tovább →
Tudta, hogy az anyja és a nagybátyja már beletrappoltak. Szétdúlták a megmaradt emlékmorzsákat. Hova ez a sietség? Persze, az örökség. Novella.Tovább →
Mit kell sugároznia ma egy ötven feletti nőnek az öltözködésében? Vannak stílusszabályok, melyeket követnünk kellene? Mit jelent a macho társadalom itthon?Tovább →
Immár 32. Alkalommal deríti jókedvre a szíveket a Művészetek Völgye, amely július 21-től összesen 10 napig járja át a Kapolcs, Vigántetend és Taliándörögd háromszögét.Tovább →
Nóri kolléganőnk, hogy megelőzze a kiégést, beugrós pincérként dolgozik egy győri kávézóban. Teljesen kilépett a komfortzónájából.Tovább →
Szabó Dalma célja az, hogy megmutassa, néhány rafinált trükk ismeretében bármilyen testalkatot meg tudunk mutatni előnyösebben, mint amilyennek elsőre tűnnek.Tovább →
„Találtam valami kincset és szeretném újrafogalmazni a magyar gasztronómiát – mondja Katkó Kriszta, a szegedi Alkimista Étterem alapítója, aki a főzésben nem a karriert látja, hanem a kultúrát.Tovább →
Diana egy személyben anya, feleség, tehenész, szakács, juhász, lovasoktató, traktoros, pék és építőipari segédmunkás, a Facebookon osztja meg hétköznapjaik örömeit, nehézségeit, és lírai gondolatait a természetről, amelyhez kevesek vannak olyan közel, mint ők négyen.Tovább →
Nekünk, nőknek vannak olyan életfeladataink, melyek miatt sokszor a háttérbe szorul testi-lelki egészségünk. Mennyiben más ez a feladat 50 felett, mint volt korábbi életszakaszainkban? Balázsy Panna erről kérdezi vendégeit.Tovább →
Tudja, hogy miért hívtam ide? Sajnálom, de nekünk hivatalból el kell járnunk, hogy valóban veszélyeztetve van-e a gyermek. Gyakran van otthon egyedül Niki?” – novella. Tovább →
Milyen az élet a világhírű ír steptánc, a Lord of the Dance társulatában? Pap-Krén Andrea tudja a választ. Tovább →
Dr. Dura Mónika, aki öt gyermek édesanyjaként váltott. Több vállalkozást is vezetett, most pedig elindította a MindWell Pszichológiai Központot.Tovább →
A matematika sok diák számára érhetetlen, idegen nyelv, pedig létezik olyan módszer, amellyel élvezetessé tehető egy matekóra.Tovább →
Dr. Gyuris Márta két baleset után, feladva sikeres ügyvédi karrierjét ma már másoknak mutatja meg, hogy ötven felett is van élet.Tovább →
A HÉTFA Kutatóintézet a női vállalkozók körében végez kérdőíves felmérést június 30-ig. Tovább →
Szaúd-Arábia nem tűnik tipikus úticélnak, amikor női önmegvalósításról van szó. Pedig az ország szédületes fejlődésen ment át az utóbbi években. Erről mesélt Patkó Dóra, aki nemrég költözött a festői AlUla oázisvárosába.Tovább →
A beteg, a páciens itt ember. Nem húsdarab, nem szalagra tett „feladat”, emberi lény, akinek érzései, szükségletei vannak. Ilyen az egészségügy Brit Kolumbiában, Kanadában.Tovább →
Bizony, előfordul olyan is, hogy új barátságokat kötünk felnőttként, akár 40 éves korunk felett is. Erre jó példa Keresztes Ildikó énekesnő és barátnője, András TündeTovább →
Egy családi és edukációs kártyajáték, ami 108 élethelyzettel és a kártyák variációiból adódó vicces és nagyon könnyed hangulattal segít eligazodni az illemszabályok világában.Tovább →
Fenntarthatóság, szabadság és kreativitás – anyagvégeknek és fiatal, a világ minden tájáról érkező alkotóknak is helyet ad Angelina Jolie 2023 őszén debütáló divatcége.Tovább →
Hogyan reagálnak a barátok, a család, amikor valaki bejelenti, hogy elköltözik egy másik országba? Erika összeszedte, ő hogyan búcsúzott mielőtt elindultak Kanadába.Tovább →
Rivière Zsuzsi francia férjével Peruban, az őserdő közepén él, és sámánként elvonulásokat és ayahuasca szertartásokat tart, teljesen legálisan, biztonságosan, az ősi hagyományokat alapul véve.Tovább →
Annoni Zita második gyermeke érkezése kapcsán mesélt nekünk meghitt pillanatokról és testi-lelki változásokról.Tovább →
Szabó T. Anna nemcsak az irodalomban, hanem a gasztronómiai kalandjaiban is remek „tettestársa” férjének. Tovább →
Hogyan szabaduljunk egy nárcisztikus párkapcsolatból? Mit tehetnek az áldozatok, akik egy nárcisztikus kapcsolatban a szenvedő felek? Ez volt a Panna, csajok, satöbbi témája.Tovább →
Mégis mi baj lehetne? Most is egyedül vagyunk a sötétben, és mégsem próbálkozik. Szinte nevetséges volt a gondolat, ahogy Szilárd kedves szemébe nézett.Tovább →
Ihász Nóri, ha még nem is végleg, de visszatért a dél-francia álomvilágba, ami ezúttal még rózsaszínné is vált, szó szerint.Tovább →
Alvállalkozóként mindenüket elvesztették, ekkor vágtak bele a Cupp pizzéria és hamburgerbár megépítésébe. Bea és Péter hisznek abban, hogy amit kínálnak, az megéri a sok befektetett munkát.Tovább →
Boston Consulting Group (BCG) és a Women in Energy Egyesület (WONY) legújabb kutatása szerint.Tovább →
A verbális agresszió egyes formáit egy nő gyakran fel sem ismeri, vagy, ha felismeri, a környezet elbagatellizálja a problémát.Tovább →
Károly pék, Pál takarító, mindketten bentlakásos otthonban élnek. Emellett sikeres sportolók, akik Magyarországot képviselik a Speciális Olimpia Nyári Világjátékán.Tovább →
A színes szappanbuborék – akár az első néhány találkozás. Könnyű és tökéletesnek látszó, szépen csillog, és úgy tűnik, belefér az egész világ. Mégis, elég egyTovább →
Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait. A Blokád kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező a Magasságok és mélységek alkotója, Csoma Sándor lett.Tovább →
Hajni igazából sohasem tudta, mi akar lenni. Idegesítette, amikor kisiskolás korában kérdezgették széles vigyorral a nénik és a bácsik: Naaa, és mi leszel, ha nagy leszel? Honnan tudjam??? – novella.Tovább →
Taroltak a nők által vezetett közösségek idén a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadón. Az eseménnyel az üzleti közösségekben rejlő erőt, és azokat a közösség- és hídépitőket ünnepelték, akik energiája és munkája nélkülözhetetlen e kezdeményezésekben.Tovább →
Lehet-e játékot csinálni hétköznapi problémákból? Mikor lesz valaki befogadó a változásra? Mennyi mindenről szólhat az életünk, ha engedjük kinyílni az új lehetőségek ajtóit?Tovább →
D.Tóth Norbert egykori állami gondozottkét tudja, mennyit jelenthet egy balatoni nyaralás azoknak, akik család és esélyek nélkül indulnak az életben. Tovább →
A WHO szerint az életünk során minket érő UV-sugárzás 80%-a 18 éves kor előtt éri a szervezetet. Felelős szülőként a mi dolgunk a gyerekek látásának megóvása.Tovább →
Panulin Ildikó, aki a Szerencsejáték Zrt. kommunikációjáért felel. elmesélte, mitől vált cége befogadó és családbarát munkahellyé.Tovább →
Az idei teltházas Női Váltó Fesztivált nem lehet pár mondatba sűríteni, sokba is nehéz, annyi mindenről beszéltünk, annyi minden történt, annyi női energia sűrűsödött a helyszínen.Tovább →
Megdöbbentő gyermekkori traumáról vallott Spáh Dávid Balázsy Pannának. Alá és fölérendeltség az iskolában, kiszolgáltatottság gyermekként, ezek a mai napig ismerős helyzetek. Dávidnak egy általános iskolai tanára okozott komoly megrázkódtatást.Tovább →
Ebben a világban a gyerek szitokszó lett, vagy legalábbis egy-két-sok mínusz pont. A gyerekmentesek büszkén hirdették, hogy teljesen szabadok és függetlenek, szóval őket kell választani, ők majd ráérnek bármikor, nincs múltjuk se, amihez alkalmazkodni kellene. Haha, negyven évesen…Tovább →
Bernadett 6 év alatt nem csak új otthonra, de önmagára is rátalált Hollandiában, és szeretne híd lenni két szeretett országa között.Tovább →
Az első Menopauza konferencián egyedülálló módon került fókuszba mindaz a tény és tévhit, amit erről az időszakról tudni érdemes.Tovább →
A biztonságra és a szabadságra is szüksége van Prohászka-Boráros Lizának, aki HR-szervező munkája mellett a fitneszben találta meg az igazi lendületét.Tovább →
Luca szüleinek idő kellett, hogy a sokkoló diagnózis után átalakítsák mindennapjaikat, de most már úgy kezelik Lucát, hogy ne érezze, cukorbetegsége teher a családnak.Tovább →
Suhajda Szilárd 2023. május 20-ról 21-re virradó éjjel indult el az Everestre, a csúcsmászó körére. Szilárd azt tűzte ki célul, hogy pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül eléri bolygónk legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát. Sajnos nem sikerült.Tovább →
Nem tudom azzal vádolni magam, hogy én vagyok a hibás, hát miért nem tettem fel, amíg lehetett?
Mert nem tudtam akkor még ezeket a kérdéseket, mert nem éreztem korábban ezeket az érzéseket.Tovább →
Az iCentre Apple Premium Reseller vezetője, Felker Noémi számos fiatalnak segített már megtalálni a maga útját, miközben szerethető és inspiráló munkahelyet teremtett.Tovább →
Óriási nagy a kontraszt, amit világszerte különböző országokban, valamint a magyar nők körében lehet tapasztalni az intimitás és szexualitás témájában.Tovább →
„Tényleg minden helyzetben, minden egyes pillanatban ott van a kezemben az a lehetőség, mondhatnám szabadság, hogy el tudom dönteni, hogyan szeretnék reagálni abban a helyzetben.”Tovább →
Szemmelverés elleni védelem, negyven napos szabály, Tovább →
A nők helyzete az üzleti életben és a munkaerőpiacon még mindig nehéz, de azzal, hogy beszélünk róla, már jó irányt mutatunk. Az intézményes támogatás mellett kiemelt szerepe van a pártfogó csoportoknak, női vállalkozói eseményeknek, és az olyan vállalkozásoknak, mint például a Billingo, akik kiállnak az ügy mellett. Tovább →
Hogyan áll Magyarországon a női foglalkoztatottság? Milyen sztereotípiákkal kell a nőknek szembenézniük, ha kisgyermekes anyaként szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra?Tovább →
Mivel néznek szembe a nők, amikor úgy döntenek, hogy karriert váltanak? Újrakezdésről, rugalmas munkákról és a virtuális asszisztenciáról beszélgetett Békéssy Olga, Szabó Ágnes Balázsy Pannával a Panna, csajok, satöbbi adásában.Tovább →
Második alkalommal ismerte el 100 pedagógus és gyermekintézmény munkáját a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért. A Varázspálca díjakat a jelölő családok adták át a diabéteszes gyermeket példamutatóan ellátó pedagógusoknak.Tovább →
Novák Alexa szerint a kertnek örömforrásnak kell lennie, és nem kötelességnek, amit a magyar „szégyenkultúra” erőltet ránk.Tovább →
Lutor Kata egészsége ráment a tanári hivatásra, most slammer, fotós és a környezettudatosság is a munkája része. Sokat váltott, de reméli, egyszer majd rájön, hova vezet az útja.Tovább →
A népesség közel 60%-a krónikus fáradtsággal küzd. De, milyen alvásrutint alakítsunk ki, hogy kipihentnek érezzük magunkat?Tovább →
Vannak vészjósló jelek, melyek nagy eséllyel veszélybe sodorják majd a kapcsolatot. A szakértők 4 fő viselkedésmódot azonosítottak, melyet a párkapcsolati apokalipszis 4 lovasának is neveznek.Tovább →
Szilágyi Adrienn gyermekkorában került kerekesszékbe, de ma már sem anyaként, sem természetvédőként, sem sorstársai segítőjeként nem ismer lehetetlent.Tovább →
Anya vagyok, dolgozni szeretnék! Milyen kihívásokkal kell ma szembe néznie egy anyának, ha dolgozik vagy egy kismamának, aki gyermekei születése után vissza akar térni a munkerőpiacra? Az Egyenlítő Alapítvány Hard Talks eseményén erről beszélgettek a meghívottak.Tovább →
Nem kellett mondania semmit. Leguggolt mellé, és szorosan magához ölelte. Ne menj oda inkább! Ez egy szemét. Tönkretette a gyerekkorotokat, és anyukádat is vég nélkül terrorizálta. Az esküvőnkön is mit művelt… Csak bántani fog… Tovább →
Széni-Dégi Fanni szakápolóként a kórházban segít a betegeknek, Ápolj otthon! projektjével pedig
a hozzátartozókat támogatja.Tovább →
Az Utcáról Lakásból Egyesület 10 éve segít a rászorulóknak visszatérni a hajléktalanságból. ASz évfordulót egy különleges aukcióval ünneplik,Tovább →
A 45-50-es korosztály tagjai sokszor úgy érzik, hogy láthatatlanokká váltak, főleg otthon, de akár a munkahelyen is,Tovább →
Csütörtökön kezdetét veszi a Margó programsorozatának első idei állomása. Három napon át több mint 50 kulturális program várja az érdeklődőket a margitszigeti Kristály Színtérben.Tovább →
Stankovics Bea nem csak a szépségversenyeken arat, hanem a családi gazdaságban is, ha szükség van rá. Tovább →
Egy új kutatás eredménye azt mutatja, hogy azok a nők lehetnek elsősorban példaképek, akik meg tudják teremteni az egyensúlyt a munka és magánélet között, valamint elértek már valamit az életeben.Tovább →
Sokan tartanak az emlőszűréstől, és sok tévhit is kering a mammográfiával kapcsolatban a köztudatban. Pedig a szűrés valóban életmentő lehet.Tovább →
Felismerjük-e egyáltalán a változókor jeleit? Hogyan alkalmazkodjunk a testünkben és a lelkünkben végigmenő változásokhoz? Balázsy Panna erről kérdezte vendégeit.Tovább →
Az előítéletek lebontása és befogadó munkahelyek kialakítása a célja a HBLF EU Sokszínűségi Hónap rendezvénysorozatának, amelyhez idén is számos nagy hazai vállalat és szervezet is csatlakozott. Mutatjuk a programokat!Tovább →
A leggyakoribb tévhit, hogy a császármetszés mindig könnyebb megoldást jelent, mint a hüvelyi szülés.Tovább →
Oletics Herczog Orsolya már Spanyolországban érzi otthon magát, és ingatlanközvetítőként másoknak is segít, hogy megvalósítsák álmaikat a festői Alicantéban.Tovább →
Dalmát hősként kezelték, amiért természetes úton szült, miközben alig jön világra egy kisbaba, máris elárasztják a látogatók, mert ez a szokás.Tovább →
Andelka Savovic 22 évvel ezelőtt menekült el Szabadkáról, most kétgyermekes anyuka, aki a szenvedélyének szeretne élni.Tovább →
Milyen esélyei vannak a negyven pluszos nőknek a munkaerőpiacon? Erről beszélget Balázsy Panna most és a június 1-i Női Váltó Fesztiválon.Tovább →
Lihegve nézett körül, amikor tekintete az ágyra esett. Az csúfolódva meredt rá a dupla ágyneművel. Kirohant a konyhába, felkapta a pultról a konyhakést, és őrjöngve vágta bele a párnába. Többször. A matracot is átszúrta. Átrendeződés, novella.Tovább →
Sikeres vállalkozások, melyek álmokból születtek: Klucsik Lengyel Orsolya lakberendezőként viszi végig a teljes folyamaton a hozzá fordulókat, Csiki Ingrid a magánkönyvkiadásban kínál teljes körű segítséget a szerzőknek. Tovább →
Termékenység tudatosság nap lesz április 29-én szombaton Budapesten. Az országos rendezvény célja felhívni a figyelmet termékenység tudatosság jelentőségére, miután a statisztikák azt mutatják: egyre több férfi és nő küzd meddőséggel. Tovább →
Pálfi Éva tudja, mi kell a nőknek. Nemcsak azért, mert maga is reklámok kereszttüzében áll nap mint nap, hanem a nőknek szóló marketing, a B2W („Business to Woman”) módszertannak megalkotójaként is.Tovább →
Hufnágel-Vörös Andrea 40 kilótól szabadult meg, Nagy Zsuzsanna 67 kilót adott le. Mindketten a szakadék széléről fordultak vissza, miután belátták, elkerülhetetlen a változás.Tovább →
A június 1-jei Női Váltó Fesztiválon arról beszélgetünk, hogyan tudunk több szerepben megfelelni, részmunkaidős állást találni, bemutatunk nőbarát munkahelyeket, de szó lesz arról is, hogyan lehet gyerekek mellől vállalkozni – és ami ezzel jár: stresszt kezelni.Tovább →
Színészet, jazz vagy éppen sanzonéneklés, instrumentális zene, képzőművészet, alkalmazott grafika, vállalkozások: Korponay Zsófi fiatal kora ellenére a váltások, változások szerelmeseTovább →
Lányi Lala és Nagygyörgy Miklós különleges férfiak, akik apává válásuk során döbbentek rá arra, hogy a család sokkal fontosabb, mint a munka. Hosszú önismereti útTovább →
Örökbe fogadhatsz birsalmafát, kikevertetheted a személyedhez leginkább passzoló szörpöt, mindezt közösségi finanszírozással, a Brancsnál. Tovább →
Hajni igazából sohasem tudta, mi akar lenni. Idegesítette, amikor kisiskolás korában kérdezgették széles vigyorral a nénik és a bácsik: Naaa, és mi leszel, ha nagy leszel? Honnan tudjam??? Azt se tudom, mi lehetnék!Tovább →
A tanulástechnikai tréning célja, hogy a gyerek tisztában legyen a saját képességeivel, erősségeivel, és kialakuljon a tanulási kompetencia, ami segít neki, bármilyen tanulásról is legyen szó.Tovább →
A gyermekhalál témája Magyarországon még mindig tabu. Magyarországon egyetlen gyermekhospice házként működő Tábitha Házban azoknak a családoknak segítenek, akik a legnehezebb sorsfeladatot kapták az élettől. Tovább →
Orbán Dóra kislánya születése után mert belevágni az önmegvalósításba, Ujváry Anitát munkahelyi kiégés és családi tragédiák késztették arra, hogy közel 40 évesen elhagyja komfortzónáját. Mindkét vállalkozónő hatalmasat lépett, és bátorságuk sikert hozott.Tovább →
Mindig büszkén mesélem, hogy a húsvét és a karácsony nálunk szépen megférnek az iszlám világ két legfontosabb ünnepe, a ramadán és az áldozati ünnep mellett. A lányunkat arra tanítjuk, hogy több kultúrkör részesének lenni igazi gazdagságot jelent.Tovább →
Ha a testünkkel, a külsőnkkel kapcsolatos igényeink miatt megannyi szolgáltatást igénybe veszünk akkor a lelki szükségleteink kapcsán miért nem fordulunk bátrabban segítőhöz? Schaffer Rita pszichológussal beszélgettünk.Tovább →
Bányi Kriszta kanyargós úton jutott el a rádiózástól régi szakmájához, majd vissza a mikrofon mögé a határ túloldalán, de most már úgy érzi, megérkezett.Tovább →
Társkeresés az interneten, ötven felett. A tíz perces randi esete. Tovább →
Hashimoto betegsége csak ráerősített az egészséges, adalékanyag mentes életmódra Évánál. Magyarországon egyedülálló, vitamindús italpor márkát álmodott meg.Tovább →
Melinda oxigénhiánnyal született, és féloldali bénulása miatt családján kívül mindenki lemondott róla, de ő bebizonyította, hogy tévedtek.Tovább →
„Jobban esett volna, ha óvja, és levesz róla a teherből. Nem így képzelte… Azt hitte, most máshogy lesz, mint Szabival. Mindegy, már kibírja ezt a kis időt. Munka után felrobogott a lakásba. A lépcsőfordulóban már érezte, hogy görcsöl a hasa. Berontott az ajtón.” Egy vetélés története.Tovább →
A szülészeti erőszak sokkal elterjedtebb Magyarországon, mint gondolnánk. Szerencsére egyre több civil szervezet és szakember próbál segíteni a traumák feldolgozásában.Tovább →
Második eseményéhez érkezett az Értékes vagy! érzékenyítő programsorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kapcsolódásra, az érzelmi nyitottságra, valamint az egymás felé fordulás fontosságára.Tovább →
Édesanyja nyomdokaiba lépve lett szakács Szulló Szabina, aki az alapanyagok mérhetetlen tiszteletét is otthonról hozza. A két Michelin-csillagos Stand Étterem séfjének titka, hogy szeretne mindenTovább →
Gyulai Évi italdesignerként újraértelmezi a szörp fogalmát, hogy különleges italainak a gyümölcstartalom mellett üzenete, hangulata, karaktere is legyen.Tovább →
Kőrösi Blanka és Báry Anikó története több ponton is hasonlít: egyikük számára sem volt kérdés, hogy saját vállalkozást indítanak, amit aztán mindketten az alapoktól építettek föl, „tégláról téglára”.Tovább →
Milyen nehézségek előtt áll az, aki ötven felett szeretné megtalálni magának az ideális társat? Mennyivel volt könnyebb vagy éppen nehezebb ez régen, és miben más párt találni napjainkban?Tovább →
Április 12-ig látható a Ruttkai Éva születésének 95. évfordulójára készült Ruttkai Éva és a Vígszínház című exkluzív, fotókból készült online kiállításaTovább →
Az SNI SULI tulajdonképpen virtuális tudástár olyan szülőknek, mint én. Akik állandóan azt kutatják, hogyan tudják a legjobban fejleszteni és a legjobb szakemberhez elvinni gyereküket.Tovább →
„Engem mindig nagyon érdekelt a családok viszonyrendszere, hogy milyen hatással van a jelen időre, a későbbi generációkra, ha valamit nem beszélnek meg, ha a sérelmeket nem dolgozzák fel.”Tovább →
Blaskovits Zsuzsa – becenevén Zsé már gyerekkora óta rajong a kutyákért, és hobbija most már a hivatása is.Tovább →
Az emberi szem számára láthatatlan méretű mikroműanyagokról a közelmúltban kiderült, a nők egészségére különösen káros hatással bírnak.Tovább →
Hamarosan második állomásához érkezik a SEED Alapítvány egész éves vállalkozástámogató programsorozata. A Nő a táska kampány a a fiatal vállalkozónőket igyekszik elérni és segíteni.Tovább →
A Panna, csajok, satöbbi legújabb epizódjában két pszichológus, Szily Nóra és Frank Róbert az újratervezésről beszélgetett Balázsy Pannával.Tovább →
Travellina, azaz Kisgyörgy Éva 27 év alatt 146 országban járt már, és az utazás még közel 3 évtized után is épp olyan boldoggá teszi, mint a kezdet kezdetén.Tovább →
Az Egyenlítő Alapítvány küldetése, hogy minél több nő kerüljön döntéshozatali pozícióba. Ezért idén is meghirdetni mentorprogramját, hogy lehetőséget adjon fiatal tehetségeknek a fejlődésre.Tovább →
Bukovicsné Békefi Daisy maximálisan kihasználja a természet kincsestárát, és közösségi oldalain mindenkinek bebizonyítja, hogy a legtöbb „gyom” értékes gyógynövény, sőt, gyakran finom alapanyag is.Tovább →
A divatnak vannak bizonyos aranymetszései, amit ha betartunk, akkor bármilyen körülmények között a stílusosak lehetünk.Tovább →
Kis autista sem kis gond, de a nagy, jóval bonyolultabb műfaj. Hogy miért, arról három érintett anya, egyesület vezető mesél, akik a diagnózis árnyékában úgy döntöttek, nemcsak magukon, de a sorstársakon is segíteni fognak.Tovább →
Provokatívan fotózott női táskákkal kampányol 2023-ban az Endometriózis Magyarország a márciusi endometriózis hónap során.Tovább →
A Független Iparművészeti Kortárs Szalon (FIKSZ) ingyenes kiállítással egybekötött vására hétvégén várja a látogatókat a hazai iparművészet képviselőivel: keramikusokkal, üvegművészekkel, ékszerészekkel, textil – és bőrművesekkel.Tovább →
15 év után cserélte le munkahelyét a lovardára Csiszer Csilla, a Lovas Kapcsolatok önismereti közösség megálmodója. Azóta állatasszisztált önismereti tréningjeivel segít másoknak is. Tovább →
Idén április 1-jén és 2-án első fesztiválját tartja a Csak a Mentes, méghozzá a húsvéti készülődés jegyében. Vegán sonka, tejmentes csokinyúl, gluténmentes kalácsok, alapanyagok, lesz minden, amire csak szükség lehet Húsvétkor egy háztartásban. Tovább →
Két vállalkozás, és két nő, Dia és Annabell párhuzamos története megújulásról, gyors alkalmazkodóképességről, a folytonos kihívásokkal való megküzdésről.Tovább →
„Beni – bár csupán öt nap adatott neki – annyi szeretetet hozott, annyit tanított nekem, mintha máig tíz évet töltött volna velem.”Tovább →
Szabó Ági családfotósnak megkönnyebbülés volt, amikor megkapta a diagnózist: kisfia ADHD-s. Azóta kiderült, ő is érintett, és kampányt indított a „zizegős” emberek elfogadásáért.Tovább →
A Barnahus-szolgálat összekapcsolja a gyermekvédelmet az igazságszolgáltatással, és a szexuálisan bántalmazott gyermekek érdekét garantálják a büntetőügyi eljárások során. Magyarországon elsőként Szombathelyen nyitotta meg kapuit 2016-ban, de ma már Debrecenben és Gyulán is valódi segítséget kapnak az abúzus gyermekáldozatai.Tovább →
Hogyan legyünk elégedettek önmagunkkal? Mi határozza meg, milyennek látjuk önmagunkat? Vajon igaz-e a közhely, hogy az „ötven az új negyven”? Balázsy Panna ezekről is beszélgetett műsorában a vendégeivel.Tovább →
Arra gondoltam, mit szólna a srác, ha tudná, mennyire vágyom arra, hogy egy bármilyen hajnali úton, bármikor, az ő repkedő, tetőablakon hátradobott hot dogja legyen a legnagyobb problémám!Tovább →
Cser Kovács Ágnes története nem traumaregény, bár veszteségekről szól.Tovább →
Alberti-Hamlet Nóra, miután nyáron az első magyarként végigment a világ legbrutálisabb túráján, nemrég az Shvil Israel nevű több, mint 1000 kilométeres zarándokúttal végzett. A viszontagságok ellenére azt mondja, minden túrán tanul valamit önmagáról, Izraelben alapvetően az emberekbe vetett bizalma erősödött meg igazán. Tovább →
A kiégés szakértőjeként is ismert Csatlós Csilla business coach-ot kértük meg, hogy legyen segítségünkre a tervezés, válság, változás, rugalmasság kontra rugalmatlanság témákban.Tovább →
Most már a szó legszorosabb értelmében is mondhatjuk, hogy örök nyomot hagyott bennem a tavalyi dél-francia félév. Az első tetoválásomat ugyanis az a tengerszerelem ihlette, ami a Riviérán mélyült el.Tovább →
A Mix Your Nature webshopjában akár magunk is összeállíthatjuk az arckrémünket vagy testápolónkat. A díjnyertes termékek megálmodója, Máthé Csilla a munkában és a magánéletben is a fenntarthatóság híve.Tovább →
Dalma úgy érzi, szerencsésen sült el több mint egy évtizede tartó „törökországi kalandja”. Elmesélte, nőként, feleségként hogyan élte meg az országváltást.Tovább →
A divat olyan, mint a tenger: folyton változtatja a színét, hullámzik, más arcát mutatja, de azért a lényege nem változik. Hozott magával újításokat az idei év is, de összességében még mindig a stílusosság az, ami arat.Tovább →
Faragó Ági közgazdászból lett Egyszerűbb gyermekkor tanácsadó. Elmesélte, hogyan tud segíteni a módszer a túlterhelt gyerekeknek.Tovább →
Balázsy Panna első beszélgetésében Endrei Judittal és dr. Almási Kittivel azt próbálta megfejteni, hogy mennyire igaz ránk, nőkre az, hogy 40 fölött kikerülünk a fősodorból.Tovább →
Szóval, ki vagyok én. Inkább csak kivagyok. Lássuk csak. Zsófi vagyok, 45 éves matektanár. 3 gyerek, 16, 14 és 10 évesek. – Novella.Tovább →
Sok fiatal használja aktívan a technológiát, a mindennapi életük része, viszont mégis kevés lány választja hivatásának, ezzel nagyon sok kreatív tehetséget veszíthetünk el. A Lányok Napja során a lányok megbizonyosodhatnak arról, hogy ezek a szakmák igazán nekik is valók.Tovább →
Réfi-Kollár Zsuzsi, a Minori márka megalapítója először csak a kislányának készített mosipelust, ma már webshopjából bárki beszerezheti zöld és bababarát termékeit.Tovább →
Kreatív szakemberként elege lett abból, hogy férfias módszerekkel próbálnak eladni a nőknek, s ezzel mennyi kárt okoznak a nőknek és a cégeknek is – ez indította Pálfi Évát, a nőket célzó marketing első számú dedikált szakértőjét arra, hogy kidolgozza a saját módszerét.Tovább →
A hajápolás már nem csak a szépségápolás miatt lehet fontos, hanem a környezeti változások is nagy szerepet játszanak benne.Tovább →
A Hungarian Business Leaders Forum idén hatodik alkalommal indítja el a nemzetközi X Mentor Programot. Az egy éves, többszörösen díjnyertes program elsősorban a női vezetők támogatására jött létre.Tovább →
Nem a kalandvágy, inkább a megélhetés volt az oka, hogy Miholka Ilona 47 évesen a volán mögé ült, ám azóta külön életsílust alakítottak ki férjével. Megbecsülést, bizalmat és létbiztonságot kapott a kamionozással, de azért még egy váltás szerinte benne van az életében.Tovább →
Idén 310 nő számára biztosít térítésmentes, online informatikai képzést a Green Fox Academy, a Hello IT! for Women keretében. A jelentkezők már kétféle kurzus közül választhatnak.Tovább →
Bordán Lili legújabb filmje premierjére érkezett New Yorkból Budapestre. Ez volt az első alkalom, hogy már kétgyermekes anyaként, két és fél éves és három hónapos lányaival – meg persze férjével – közösen tette meg az utat az Atlanti-óceánon át.Tovább →
Mi legyen a saját marketingünkkel? Megoldjuk mi? Kérjünk segítséget? Mégis mikor és melyik területen? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Marczinkó Ágnessel, a WeLovDigital ügyvezetőjével, kampánymenedzserrel.Tovább →
Bánhidi Lillára a média világából váltott, és írta meg első regényét, egy Miskolcon játszódó regionális krimit. Gyökereire ma is büszke, ráadásul szociális munkásként és televíziósként is jól ismeri Borsodot.Tovább →
Két vállalkozó, akik különböző területeken valósították meg elképzelésüket, történetük mégis összecseng. Például azért, mert mindketten egykori „Dobbantósok”.Tovább →
Ki találta fel a főzést, és az ételek tartósítását, ki látta el a betegeket és az időseket, ki hozta világra és nevelte fel az utódokat, míg a törikönyvekben szereplő férfiak vadásztak, vagy harcoltak? Rácz Zsuzsa nőnapi stand upjában elmondja!Tovább →
A természet mind fizikai, mind lelki értelemben jó hatással van ránk, és természet segítő erejét lehet fokozni, ha például azzal, ha szakemberek támogatják a folyamatot. Ilyen az erdőmerülés is.Tovább →
A labor küldte neki és nekem is a leleteket. Én nem értek hozzá, és úgy gondoltam, ő, mint a gyerek orvosa, megnézi őket… Kiderült, hogy nem. Egy anya és fia története.Tovább →
Fejér megyében élő kézműveseket, termelőket segítenek a #vegyélfejért vásárok, amelyet Berdó-Kovács Erika talált ki és amely a helyi vállalkozóknak segít abban, hogy megmutassák magukat.Tovább →
Dr. Pallagi Edina sikeres és elismert egyetemi oktatóként és kutatóként döntött úgy, hogy a biztos, mindig kiszámítható anyagi hátteret nyújtó alkalmazotti lét helyett egyéni vállalkozásba kezd. Ezután jött rá, az, amit keresett, nem más, mint a kreativitás. Tovább →
Solka, az öt éves beauceron és gazdája Kröpfl Erzsébet, vagyis Böbi is tagja volt a törökországi kutyás mentőcsapatok egyikének. Elmesélte, hogyan élte meg a megrázó történéseket.Tovább →
A kommunikáció és a közösség erejét aknázta ki Erdeiné Csepregi Zsóka és Nyéki Gabriella, hogy vállalkozásukban hiánypótló szolgáltatásukkal nyújtsanak segítséget a nőknek, családoknak. A vállalkozónők a március 8-i DoboGO rendezvényen ők is megosztják történetüket és tapasztalataikat.Tovább →
Tomán Szabina nevét modellként ismerte meg az ország, de ma már mindenki inkább a Cápák között mosolygós befektetőjeként ismeri, és kétgyermekes édesanyaként is helytáll. Karrierről, sikerről, anyaságról is mesélt új könyve kapcsán.Tovább →
Temesvári Orsival a közelmúltban már beszélgettünk a balesetéről, és arról, hogyan változott meg az élete. Most elmesélte, miért indult az idei év úgy, hogy melankólia helyett pozitív lendület lett úrrá rajtaTovább →
Kiss Adrienn autista fia mellől kezdett el mesekönyveket írni, melynek célja az elfogadás, a másság megismertetése. Legújabb könyve autista gyerkek ingyenes táboroztatását támogatja.Tovább →
Amíg nem voltam benne, gondoltam, majd szépen lecseng ez is – hiszen ennyit láttam. Ma már tudom, hogy semmit nem láttam, és sokat gondolkozom azon, hogy akár a saját családomban, milyen lehetett ez? Miért nem beszélünk a menopauzáról?Tovább →
Országot váltani lehet fájdalmas vagy örömteli, de mindenképpen tele van kihívásokkal. Erika és családja is sok nehézséggel szembesült Kanadában.Tovább →
Zsíros Tündéé az ország egyik legnagyobb homoktövis-ültetvénye, ő pedig egyedülálló termékcsaládot fejlesztett a különleges növényből. Tovább →
Régi álmát valósította meg Zita és Marianna, akik szenvedélyüket követve váltak vállalkozóvá, miután a Dobbantó programban megkapták hozzá az alapokat. Egyiküket totyogó kisgyermeke, másikukat a leendő gyermekei motiválták a váltásra.Tovább →
A munkafüggők életének minden területét áthatja a munka, és ez komoly tüneteket, sőt akár szervi elváltozásokat is okozhat. Mi okozza a munkaholizmust, és hogyan tehetünk ellene? Tovább →
Miklós Kata kisfiának nem sok jövőt jósoltak, amikor kiderült ritka genetikai rendellenessége. Ám ő és Levente együtt küzdenek, és csodálatos fejlődés az eredmény.Tovább →
„Csaknem ötven évesen, túl egy fájdalmas váláson, már pontosan tudom, mire vágyom, mi kell nekem a férfitól. Legyen kivel utazni, legyen, aki felfújja a kocsim kerekeit, megjavítja helyettem a vízcsapot és jelenlétével megkíméljen a szánakozó pillantásoktól.”Tovább →
Van, amikor egy vállalkozást az alapítója saját igényei hívnak életre, amelyekre nem talált megoldást. Így épített sikeres vállalkozást Anikó és Nóra, akik lelkes anyukaként kerültek a vállalkozóknak indított Dobbantó programba, ma pedig sikeres cégvezetőként térnek vissza.Tovább →
Többnyelvű gyereket nevelni nem egyszerű feladat, nem csak a szülők döntése, de az adott ország normái, nyelvpolitikája is befolyásolja. Máté Zita gyerekei négy nyelven tanultak, és ha újrakezdené, már máshogy kezelné a dolgot.Tovább →
Poór Titanilla, művészetterapeuta, részvételiséta-vezető, mentálhigiénés szakember teljesen máshonnan indult, és anyaként is helyt állt, míg megtalálta a helyét.Tovább →
Talán nincs másik olyan terület, amit veszélyesebben érintene a kiégés, mint a segítő szakmákban, az egészségügyben dolgozókat. Ezt a kérdést járja körül többek között az MPPPOT szakmai konferenciája.Tovább →
Az, hogy milyen a stílusunk, hogy milyen színek, kiegészítők, szabásvonalak az optimálisak számunkra, egyáltalán nem lényegtelen apróság. Így gondolja ezt Kókány-Tar Hajnalka stíluskalandor is.Tovább →
Segíteni másoknak eligazodni az üzleti élet útvesztőiben, átadni a sikeres vállalkozói szemléletet, az átadott tudással „kikövezni” a boldoguláshoz vezető utat – ez vezérli azokat a sikeres vezetőket, vállalkozókat, akik adományozóként és mentorként segítik a SEED Alapítvány pártfogoltjait.Tovább →
Ő karikába hajlik minden nap egyedül, hogy minden meglegyen, nem csak ezen a szülinapon. Árpi meg begrasszál a hülye tortával, villant egyet, és mindenki hasraesik tőle. – Novella.Tovább →
Két, ma már sikeres vállalkozónő, akik a kezdő tudást a Dobbantó tréningen szerezték meg. Tovább →
Különleges, limitált ajándékdobozt állított össze közösen a 2023-as nemzetközi nőnap apropóján a Fruit of Care és a Romani Design.Tovább →
A tegolák, azaz a régi kúpcserepek bűvöletében él Nagy Andrea évek óta. Na nem a tetőcserepek építészeti felhasználása hozza lázba, sokkal inkább az új életük, ugyanis miniatűr építményeket készít a feleslegessé vált tegolákból.Tovább →
Vállalkozóknak, vállalkozó nőknek és vállalkozást tervezőknek, illetve azzal ismerkedő fiataloknak és egyetemistáknak indít egész éves programsorozatot a harminc éve a vállalkozásfejlesztésben élen járó SEED Alapítvány.Tovább →
Pontosan 30 éve nyitotta meg kapuit Magyarország egyik első, modern, kimondottan a gyermekek mentális egészségével foglalkozó intézménye.Tovább →
Sindulár Marianna, a Turbó Tanoda szakmai vezetője 6 évesen már tudta, hogy tanítani szeretne. Meggyőződése, hogy erre született és az élet is igazolta. Egész egyszerűen hisz a gyerekekben, ettől ők bíznak magukban és ezáltal jobban teljesítenek.Tovább →
A GDPR gyakorlati tapasztalatairól kérdeztük dr. Bárányos Krisztinát, a GDPR-ra specializálódott Smart Specialist Zrt. tanácsadó cég szakmai igazgatóját.Tovább →
Egy férfias üzletágban volt probéma megoldó Körmendi Anita, De nem volt a helyén. Feladta műszkai projektjeit, hogy vállalkozónőknek segítsen az elindulásban, fejlődésben. Saját útjáról mesél kíméletlennül őszintén.Tovább →
A társfüggők, ha nincs párkapcsolatuk, akkor azért nyugtalanok, hogy mikor és hogyan tudnának megismerkedni valakivel, ha viszont kapcsolatban élnek, akkor önbizalomproblémáik miatt jelen van az állandó félelem, hogy el ne hagyja őket a párjuk vélt vagy valós indokok miatt.Tovább →
Németh Franciskát a Barátok közt Varga Petrájaként ismerte meg az ország. Az azóta eltelt csaknem tíz évben jelentős fordulatot vett az egykori színésznő élete, aki az egészségügyben találta meg azt a hivatást, ami egyszerre jelent számára kihívást és örömet is.Tovább →
Meggyőződésünk, hogy minden szuperhős mögött egy küzdő Anya áll, aki nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen. Ez a történet Flóráról szól, aki csodálatos lánya egy igazi bajnoknak: Drávucz Ritának. Tovább →
Már a 7-12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok szabályzata nem engedi a regisztrációt 13 éves kor alatt. Viszont biztató, hogy amennyiben a gyerekek káros tartalommal találkoznak, azt nagy eséllyel megosztják a szüleikkel.Tovább →
A jelenlegi helyzetben sokan rákényszerülnek a (gyakoribb) otthoni főzésre, ha azonban a kényszerhelyzet helyett a benne rejlő lehetőségekre koncentrálunk, izgalmasabbá és változatosabbá tehetjük a család étkezését.Tovább →
Csöppet sem szokványos kihívással jelentkezett Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezetője, amikor meghirdette az „Év céges lépcsőfordulója” versenyt.Tovább →
Czifráné Berczi Krisztina csak 5 évvel ezelőtt, közel 50 évesen vágott bele ebbe a mesterségbe, de máris a pálinkafőzés egyik hazai királynője.Tovább →
Dr. Rodics Katalin a riasztó adatok és a közelő ökológiai és klímakatasztrófa ellenére is optimista. Elmesélte, miért.Tovább →
Lenne kedved kiépíteni egy nemzetközi hálózatot, készségeket fejleszteni és a vállalkozásod fellendítésén dolgozni Spanyolországban? Erről szól a The Break ösztöndíj program, amelyre újra lehet jelentkezni.Tovább →
Dóra értetlenül nézett rá. Most ez mit jelent? A felesége is éjjel-nappal dolgozott? Vagy csak Géza gálánsan elfelejtette, hogy azért ő mégiscsak otthon volt, és a „minden más” az neki semmi?Tovább →
Három nő, három érintett anya, akik új, rendezvénysorozat- programjukkal ki szeretnének állni többek között a Down-szindrómás, autista spektrum zavaros, értelmi sérült, mozgáskorlátozott, hallássérült, látássérült, stb. személyek mellett.Tovább →
Életkoról függetlenül, manapság minden férfi defektes? Vagy én vagyok rosszul összerakva?Tovább →
A Női Váltó Vállalkozói Klubban a résztvevő nők céltudatos, nyitott, őszintén érdeklődő közösséget: egy valóságos „megtartó közeg”et találtak. Tovább →
Az energiaválság nehéz helyzet elé állította a sportegyesületeket is; van, ahol a klub léte került veszélybe. Ilyenkor minden segítség számít, ebben példaértékű a Budaörsi Sport Club úszószakosztálya és az iCentre összefogása.Tovább →
Rákos betegként a gyerekosztályra került a pandémia alatt Zsivicza Diána, aki akkor döbbent rá, milyen sivár környezetben kell gyógyulniuk a gyerekeknek. Beizzította családi vállalkozását és a kapcsolatait, s azóta kórházi osztályokat és rendelőket dekorál.Tovább →
Vigh Bori az első hazai utazó bloggerek között mutatta meg, hogy az utazás életforma is lehet, majd szintet lépett, és most már digitális nomádként is ismert lett.Tovább →
Anna megijedt. Mi lesz, ha elveszíti Tamást, ha már túl késő? Hiszen nem akart ő mást, csak kis kedvességet, több szeretetet, mosolyt, ami annyira hiányzott! Most jött csak rá, hogy ezért neki is tenni kell valamit. Nem várhat mindig a másikra.Tovább →
Kitti koraszülöttként, de látszólag teljesen egészségesen született, ám nem sokkal később kiderült, súlyos agysérülése van. A most 5 éves kislány szülei mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbbet fejlődhessen, ami azonban hatalmas anyagi terhet ró a családra.Tovább →
“Veszélyben a Van Helyed rendszer” – posztolta Bódis Kriszta december végén. A Van Helyed rendszer megálmodójával, a (diszgráfiás) íróval, az anyával, a pszichológussal egy rendhagyó, közösen megalkotott interjút készítettünk.Tovább →
A húsmentes étkezés egyre nagyobb teret hódít világszerte, a Veganuár program pedig arra ösztönzi a vállalkozó kedvűeket, hogy 30 napig próbálják ki az állati eredetű élelmiszerektől mentes étrendet, vagy legalább csökkentsék a húsfogyasztásukat.Tovább →
Lujzi mama a nagyanyám, édesapám nevelőanyukája. 8 éves voltam, mikor elment, de azóta is rendszeresen érzem, bennünket valamilyen megmagyarázhatatlan erő fűz egymáshoz.Tovább →
Magyarországon minden évben 1000-nél is több méhnyakrák-diagnózis születik. Többszáz nő veszti életét egy olyan daganatos betegség miatt, amelyet a humán papillomavírus (HPV) okoz, és amelyTovább →
A Csipetkék olyan innovatív, sokoldalúan használható, környezettudatos textil használati termékeket, kiegészítőket gyártó és forgalmazó vállalkozás, amely a kisgyermekes szülők életét, a mindennapokat igyekszik megkönnyíteni.Tovább →
Nagyon megváltoznak az ideális munkáról alkotott elképzeléseink amint anyukává válunk. A rugalmas munkavégzés az első helyre kerül.Tovább →
Vártam, hogy elmeséljem, mi történt velem abban a néhány napban, ami aközött telt el, hogy meglátogattalak, és hazajöttél a kórházból, vártam, hogy hétvégén végre már nálatok találkozunk.
Ahogy megbeszéltük, amikor a kórházban a folyosóról integettem: Találkozunk otthon.
Szerettelek volna megölelni karácsonykor. Hiányoztál, novella.Tovább →
Pottyondyné Márti több mint harminc éve lép röplabdapályára hetente kétszer ugyanazokkal a nőkkel. Megéltek egymással sok jót és rosszat, s még hetven felett is megcsavarják a labdát, ha kell. Tovább →
Az ADHD-nak sokféle megjelenési formája lehet. Ez itt például egy arca a figyelemhiányos hiperaktivitásnak. Történetesen az én arcom. Gina gondolatai a felnőttkori diagnózis után.Tovább →
Kevesen ismerik Vas Albina történetét, pedig lénye áthatja az író műveit.Tovább →
Bozó Marcsi gyermekkorában komoly komoly traumákat élt át, erőszak, bántalmazás és az anyai szeretet teljes hiánya. Most pótszülőket keres, akik őt és a gyermekeit is tudnák szeretni.Tovább →
Az egész divatvilágot megrendítette a hír, hogy Tatjana Patitz, egykori szupermodell elhunyt. Pócsik Anita fotós még a 90-es években készített róla képeket, és elmesélte, milyen volt együtt dolgozni a gyönyörű modellel.Tovább →
A Chippendales alapítója – a később gyilkosságért elítélt botrányhős – Somen „Steve” Banerjee szívesen híresztelte: showjuk a női egyenjogúsági harc megtestesülése és a nők szexuális felszabadítója. Most film készült az életéből.Tovább →
Januárban tömegek próbálkoznak átállni az egészséges életmódra, csakhogy a koronavírus-járvány miatt velünk maradt home office rendkívüli próbatétel elé állít mindenkit a célkitűzése elérésében. Egy szakértő néhány tippje a váltáshoz.Tovább →
A last minute nyaralás kiment a divatból, a foglalás nem lesz olcsóbb később sem, ellenben elfogynak a helyek, így a kivárás könnyen oda vezethet, hogy csak a maradék, erősen kompromisszumos szálláshely jut – figyelmeztet a horvátországi utakra specializálódott utazási szakértő.Tovább →
Németországból hazatérve kemény szorgalommal és alázattal épített karriert Kováts Krisztina lakberendező. Kedvenc „lakáskiegészítői” a kortárs festmények, legfőbb fegyvere pedig a jó alaprajz.Tovább →
Az EIGE 2013 óta kétévente összeállítja a nemek közötti egyenlőség mutatóját, részletes felmérés alapján. A legfrissebb mutatót 2022. október végén tették közzé. A számok elszomorítóak.Tovább →
A mai gyerekek rengeteg fejlesztésre, különórára járnak, és ez az ADHD-s, ADD-s gyerekeknél még inkább így van. A sok szaladgálás közben a szülő nem érti,Tovább →
Milyen ékszert érdemes választani ahhoz, hogy kivételesnek és egyedinek érezzük magunkat?Tovább →
A hideg évszakban sokakat kínoz orrfolyás, köhögés, ám a krónikus orrdugulást, úgynevezett „allergiás náthát”, ritkább esetben szemvörösséget, szemviszketést sokszor a télen gyakrabban jelentkező házipor-allergia okozza.Tovább →
A női betegségek kezelésére szolgáló gyógynövények rendkívül hatékonyak, ha szisztematikusan használják őket, és a jó hír, hogy viszonylag olcsók is. Nemcsak a betegségek kiegészítő kezelésében segítenek, hanem az átfogó bőr- és hajápolás terén is remekül megállják a helyüket.Tovább →
Gelsei Bernadette döntésmentorral ástunk mélyebbre a megcsalás témájában.Tovább →
Ha valaki Kanadába költözik, újra kell vizsgáznia a jogosítványhoz. A tanulás és a mindennapi élet során pedig szembejön pár nekünk szokatlan szabály.Tovább →
Soha sem volt ekkora szükség a kapcsolódásra, a közösségre. Mert együtt sokkal erősebbek vagyunk. Ezért indítjuk el a Női Váltó Vállalkozói Klubot.Tovább →
Az esszenciális illóolajok világa ragadta magával a kezdetben egészségügyi pályát választó Hegedűs Mónikát, aki azt mondja, a prevenció szelíd módszerével egyre többen szeretnének élni Magyarországon is.Tovább →
A marseille-i reptéren azon gondolkodtam, hogy fél év után engem biztosan nem fog annyira arcon ütni a fordított kultúrsokk, mint azokat, akik több évet, évtizedet töltenek külföldön. Az igazság viszont az, hogy erre nincs forgatókönyv, fél év dél-francia kaland is nehéz a visszarendeződés.Tovább →
Erika új, kanadai életében a munka és a beilleszkedés mellett elfér egy kis játék is. Lássuk, milyen társasjátékokkal múlatják az időt odaát!Tovább →
Alberti-Hamlet Nóra az első magyar, aki teljesítette a 4873 kilométeren át húzódó Continental Divide Trailt, ami a hosszú távú túrák legkeményebbje.Tovább →
Ungvár Judit elkényeztetett húszévesként, Sri Lankán döbbent rá, hogy ott akar élni. Hosszú és kemény út volt, mire megkapta amit szeretett volna: boldogságot és családot.Tovább →
Szeretem a karácsonyt, minden klasszikus és általam teremtett hagyományával és kellékével együtt. Ahogyan Gergő a leveleihez, én a saját forgatókönyvemhez ragaszkodom, és ha manapság nem is lehet naiv elégedettségben ünnepelni az esztendő legszebb időszakát, akkor is érdemes törekedni rá. Tovább →
A jó hír, hogy semmiről sem kell lemondanunk az ünnepek során. A dietetikus szerint minden kedvenc étel belefér még a legszigorúbb cukorbeteg diétába is, de a mértéktartást most sem szabad elfelejtenünk.Tovább →
Nyikonyuk Balázs bulizás és számítógépezés helyett tortákat süt és mesefigurákat horgol. Sőt, tizenöt évesen már vállalkozóként kamatoztatja a hobbiját.Tovább →
A lakásban már mindenfelé sorakoztak az aranyszínű kekszecskék, még ezután jön a díszítés. Szeret sütni, ezt mindenki tudja a környéken. De hát nincs, aki megegye, magának meg minek sütne ennyit.Tovább →
A Csendes éj különleges feldolgozásában Lakatos Mónika, Nótár Mary, Takács Nikolas és a Szent Efrém Férfikar mellett a Közös hang programban résztvevő gyerekek és mentortanáraik zenélnek.Tovább →
Feller Adrienne és lánya mesélt arról, hogyan segítenek az illóolajok abban, hogy a szülés az élet legszebb pillanatai között legyen.Tovább →
Hamarosan itt a karácsony, ilyenkor már sokan lassan elérnek az idegösszeroppanás határához. Család, főzés, ajándékok, szervezés, káosz: de tényleg megéri? Tovább →
Ábel Anitával beszélgettünk műsorokról, színészetről, anyaságról, szerelemről, esküvőről és egy kis kollektív szorongásról… Tovább →
Természetes anyagokból készülő kozmetikumok, termékenységtudat oktatása és tanácsadás, gyermekünkkel együtt növő babaruha – ezek voltak azok a vállalkozások, amelyek megnyerték az Amerikai Nagykövetség által támogatott az Academy for Women Entrepreneurs (AWE) programot.Tovább →
Bár rengeteg áldozata van hazánkban, a veszélyeztetett célcsoportba tartozó fiatalok még mindig keveset tudnak az emberkereskedelemről, valamint annak egyik fő típusáról, a fiatal lányokat és nőket a leggyakrabban érintő szexuális kizsákmányolásról.Tovább →
Hogyan alakulnak a marketing trendek 2023-ban? Erről szól a Magyar Marketingfesztivál szervezőinek kutatása.Tovább →
Éva történetét még márciusban írtuk meg, akkor már túl volt 7 sikertelen lombikon, de egyben biztos volt: valamilyen módon édesanya lesz. Várta a csodát, ésTovább →
Próbáltuk kitolni, amennyire csak lehet, de kész, vége: a lányom végérvényesen rádöbbent, hogy nincs Mikulás, sem Jézuska, és ami a legjobban megrázta, Fogtündér sem. ATovább →
Szórakozottan bámulta a folyosó fehér csempéjét. Némelyik kissé ferde, és annyira szorosan vannak egymás mellett. Akkor még nem volt divat a fuga. Hetvenes évek? VagyTovább →
Tizenöt éve még azt reméltem, hogy nem lesz szükség több ilyen könyvre, felesleges, de sajnos igenis kell. Fel kell emelnünk a hangunkat a nők mellett.Tovább →
Minősíthetetlen hangon beszél hozzád? Bezárkózik? Eltávolodtatok kamasz gyerekedtől? Tuska Márti kamasz szakértő cikkében jó pár támpontot találhatsz a közeledésre.Tovább →
Az ünnepi rohanásban szánj 20 percet a saját egészségedre is, most hazánk legkiválóbb nőgyógyászai támogatást is adnak ehhez. A HPV szűrőhét december 12-16. között több,Tovább →
Reggel online matekóra és tanulás a gyerekkel, délután fürdőzés a pálmafák alatt, este családi vacsora kilátással az óceánra – irigylésre méltó napirend. Rákos Krisztina férjével és kisfiával nap mint nap ezt éli át.Tovább →
Dr. Mátrai Tamás emlősebész szakorvossal a mellrák észleléséről, a diagnosztikáról, a szakorvosi vizsgálatról, valamint a műtéttípusokról beszélgettünk.Tovább →
Zéti egyike azoknak a KórházSuli-s diáknak, akik idén nemcsak a Mikulásnak, hanem osztálytársaiknak is levelet írtak, hogy elmondják, hogy vannak.Tovább →
Szeretnél többet tudni a váltott elhelyezésről, gyermekelhelyezésről, a szülői felügyeletről szóló perekről, a változó bírói gyakorlatról? Akkor hallgasd meg ezt a podcast beszélgetést, amiben szakértő ügyvédek részletesen kivesézik a témát!Tovább →
Többek között a női vezetők arányának növelésére készített kutatással és cselekvési programmal, az ukrajnai háború okozta menekültválság kihívásaira adott válaszokkal pályáztak és nyertek idén a cégek a Hungarian Business Leader Forum Sokszínűségért díjára. Tovább →
Női közösségi vezetőknek indul mentorprogram Női Együttható tréning címmel a vidéki, 10 ezer főnél kisebb lélekszámú kisvárosokban. A pályázatra konkrét ötlettel vagy egy már meglévő üggyel lehet jelentkezni.Tovább →
Ha a munkád vagy a tanulás miatt sokat ülsz, de fontos számodra a gerinced egészsége, akkor érdemes megnézned és kipróbálnod a Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideóját!Tovább →
Nagyon rapid módon billentünk át az autizmusba, talán egy nyugodt hetünk lehetett a két kicsivel, aztán szó szerint elvesztettük a „régi” Pankát, mondja Pataki Klári. A lány most 26 éves, és bár nem beszél, nyomtatott nagybetűs gondolataival feltárja előttünk örömeit, vágyait és félelmeit.Tovább →
Napközben tüdőgyógyász főorvos, de ha leveszi a köpenyt, elsőkönyves íróvá szellemül át Havas Juli, aki sodró regényében nemcsak egy fiatal doktornő fejlődéstörténetét mutatja be, hanem azt is, hogy élték meg kollégáival a kórház falain belül a pandémiát. Tovább →
Hogyan ne veszítsük el a reményt, amikor egy idegen országban szembesülünk az álláskeresés nehézségeivel? Erika nem adta fel, és végül nem csak kellemes tapasztalatokat gyűjtöttTovább →
Tóth Szilvia a Biorose organikus termékek magyarországi forgalmazójaként multicégtől váltott vállalkozóságra, és ez az egész életét megváltoztatta.Tovább →
Mayer Fanni több sikeres produkcióból is ismerős lehet: november 23-án megjelenő lenyűgözően mély, fájdalmasan szép debütáló albumával még mélyebbre ás…Tovább →
A GIPSY KINGS by Diego Baliardo is fellép Magyarország legújabb zenei fesztiválján Zalacsányban. Az Örvényesvölgy Fesztivált 2023 júniusában tartják, és a világ egyik legnépszerűbb zenekarán kívül színpadra lép többek között KEVIN DAVY WHITE, a DELADAP és a CSÍK ZENEKAR is.Tovább →
Egyre többen maradnak otthon, vagy térnek haza pénzügyi okokból, ám nem csak a leválással van gondjuk, a munka világában is nehezebben találják a helyüket, ráadásul az influenszerek világának folyamatos nyomása még jobban mélyíti ezt a krízist.Tovább →
Magyarországon elsőként a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány indít adományozói kört. Céljuk, hogy új eszközzel érvényesítsünk női szempontokat a magyar társadalomban.Tovább →
Az alkoholista és bántalmazó apa miatt emelték ki gyerekeket a családból. Az anya egyedül küzd azért, hogy visszakaphassa őket. Meghitt karácsonyra vágyik a gyerekekkel.Tovább →
Egy egész napos konferenciával ünnepelte 30 éves születésnapját a Budapesti Korai Fejlesztő Központ. Tovább →
Imádja az életet, a formáit, bevállalós és magabiztos. Tomaskó Bernadett plus size modell azért bevallja: időbe telt amíg elfogadta gömbölyű formáját és megszerette magát.Tovább →
Márfi Márk Telik című önálló estje saját életének, családjának, édesanyjának traumáit tárja elénk.Tovább →
Milyen övet vegyek karácsonyra? Az öv bolt webáruház ledobja a mentőövet önnek és segít a döntésben.Tovább →
Tévhit, hogy ki kell iktatni a szénhidrátokat, sőt a diétának sem kell sanyargatónak lennie, vallja a Smartfood dietetikusa.Tovább →
Az elmúlt években új, kiegészítő terápiás módszereket is felfedeztek maguknak a stroke betegekkel foglalkozó terapeuták. Ilyen például a tánc, mely rendkívül sokrétű előnyöket biztosít, szinte minden típusú rehabilitációs kezelést megtámogatva: hat a mozgáskoordinációra, az izomerőre, segíti a pszichés jóllétet, fejleszti a memóriát és a figyelmet, javítja a vérkeringést és oldja a stresszt is.Tovább →
Iskolaérettség. Mikor mehet a gyerek és mikor tartsuk inkább vissza? A szakértőt kérdeztük.Tovább →
A közép- és emelt szintű kémia érettségihez nyújt elengedhetetlen tudást a tavasszal indult sokszinukemia.hu pályaorientációs platform, ahol a kidolgozott témakörök mellett mostantól az utóbbi évek érettségi feladatsorainak több számolásos példája és megoldásai is elérhetők.Tovább →
Hafner Krisztina a csatorna indulása, vagyis 1997 óta dolgozik az RTL sminkeseként. Kevés ember van a magyar celebvilágban, aki nem ült még a székében.
A telefon ébresztőjére kel reggel, feltolja. Újra csend. Ránéz a kijelzőre. Nincs új üzenet. Meghúzza a vállát. Visszafekszik.Tovább →
Jeanne és Matteo egy szlovéniai hegyen élnek két gyermekükkel, Louval és Rómeóval, és szinte mindent maguknak termelnek meg. De kertjük csodáiból jut egy luxusétteremnek is.Tovább →
A 9500 kilométeres, nyolc országon keresztül vezető táv mágnesként vonzotta Mészáros Esztert, olyannyira, hogy képes volt „nomád tapasztalat” nélkül nekivágni két férfival az útnak.Tovább →
A Petite Anita Janik márka kapta az év tervezője verseny közönségszavazásának legtöbb voksát. Először kapott esélyt ezen a versenyen a magyar petite size márka arra, hogy megmutassa: van mit keresnie a tervezők között.Tovább →
A Magyar Színház ismét egy olyan musical színpadra állítását tűzte ki célul, ami az egész család számára szórakoztató, ugyanakkor tanulságos is, és alapvető értékekre hívja fel a figyelmet. A jubileumi, 185. évadot egy újabb Broadway előadással, a Madagaszkárral nyitották meg,Tovább →
2022. november 19-én, hatodik alkalommal rendezik meg a Konnekt LIVE eseményt, ami a pályaválasztás, pályaváltás témáival foglalkozik, segítséget nyújtva középiskolásoknak, egyetemistáknak és pályaváltóknak.Tovább →
Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda mesélt közös életükről, a hegyek meghódításáról, a gyászról és az újrakezdéstől is.Tovább →
Erika befejezte az iskolát. és nekilátott az álláskeresésnek. Ami persze Kanadában sem könnyű, főleg valakinek, aki csak egy éve él az országban.Tovább →
A neurofeedback egy olyan eljárás, amely non-invazív (nem jár fájdalommal, nem szúrunk, nem vágunk). A gyerekekkel egy általuk választott filmet nézünk, eközben az agyhullámok megnyugszanak, lecsendesednek.Tovább →
A könyvszakma riválisai most összeálltak, hogy megszülessen a BookUp, ami nem csak a kultúra népszerűsítéséről, hanem az együttműködésről, és kicsit rólunk, olvasókról, könyvszerető emberekről is szól.Tovább →
Egyik legkülönlegesebb orgánumú színésznőnk, Kökényessy Ági mesélt a szinkronszakma kulisszatitkairólTovább →
Munkahelyi kiégés, menekülés a nagyvárosból, majd újrakezdés a Balaton-parton, ahol a szerelem is rátalált – igazi újrakezdő sikersztori Ujváry Anitáé, aki több lábon állva teremtette meg magának a biztonságot és az egyensúlyt, a munkában és a magánéletben egyaránt.Tovább →
A Kaptár Napköziben hozzáértő szakemberek várják a 16 éven felüli, súlyosan, halmozottan sérült vagy súlyos autizmussal élőket az intézményben, amit a kevés pénzük mellett a szeretet tart fent.Tovább →
Czakó Zsófia könyve nem csak személyes élményeinek krónikája, de az egészségügyi ellátórendszer és a társadalom 2022-es állapotának lenyomata is.Tovább →
A divat folyton változik, mégis mindenki talál magának valami ideális és észbontó stílust. De vajon hogyan kell keresni? Az Answear.hu gyakorlati tippeket ad neked ehhez.Tovább →
A mikrobiom sokkal nagyobb mértékben befolyásolja egészségünket, életminőségünket, mint eddig gondolták, és elemzésével egyre több betegség gyógyítására és megelőzésére van lehetőség. Dr. Schwab Richárddal beszélgettünk, aki hosszú évek óta a téma egyik elhivatott kutatója Magyarországon.Tovább →
Olvasónk története szüléséről, amire megpróbált teljesen felkészülni, mégis cserben hagyták, legfőképp az orvosa.Tovább →
„Nagyapám csalfa volt. Apám erőszakos. Talán hűtlen is. Ki tudja, már nem számít igazából. Legalább megpróbáltam, az is valami, elmentem a randira. Ebben megnyugodott. Egyedül feküdt le az ágyba.” Merát Anikó novellája.Tovább →
Magyarországon a nők átlagosan óránként 17,2 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál, amely több mint két havi bérkülönbséget eredményez éves szinten. Így az Egyenlő Bérezés Napja (Equal Pay Day) 2022-ben október végére esik Magyarországon. Tovább →
Arany-Kovács Rozika egy ritka genetikai betegséggel él. Azért küzd, hogy sorstársait komolyan vegyék az orvosok. Tovább →
Az idei évben, akár csak az előtte lévőben, ismét vidéken újrakezdővé avanzsálódtam. Új kihívások el állított a természet.Tovább →
Játékpiacot és egészségkonyhát, környezettudatos és egészségfejlesztésre oktató tematikus játszótéri játékokat adtak át Pesterzsébeten, a Gyermekmosoly Óvodában a STADA Palánta program keretében.Tovább →
Elsírtam magam egy süti fotóján az Instán. Már szinte egy hete alig eszem és szembe jött velem egy luxusétterem legújabb desszert különlegessége. Egy egyedülálló anya gondolatai.Tovább →
Vajon akkor segít a szülő a gyermekének, ha egyik különóráról a másikra viszi, vagy ha hagyja játszani? Biró Tamara, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai kórház pszichológusa szerint sok függ a gyermektől és az iskolától is, de a szülőnek saját motivációit is érdemes átgondolnia. Tovább →
Korábban, ha az interneten szembejöttek a „Miért jó egy negyvenes nő?” típusú eszmefuttatások és az „annyi idős vagy, amennyinek érzed magad” közhelyek, mindig úgy gondoltam,Tovább →
A Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara által évről évre megrendezésre kerülő homárvacsora Budapest egyik legnagyobb üzleti eseményé vált az idők során. Tovább →
Az Ukrajnából érkezett, menekültszállón élő nőknek, anyáknak mára el kellett fogadniuk, hogy hosszú távra kell tervezniük Magyarországon.Tovább →
„8 éve költözött az első Életmag a szívem alá, és rátaláltam arra az őserőre, mely maga az élet fonala a kezdetek óta, mióta a nők gyermeket hordanak a szívük alatt.”Tovább →
Kormanik Andrea sikeres lapigazgató volt, mégsem érezte magát a helyén. Váltott. Kozmetikus kozmetikus, majd bőresztéta lett, aki nemcsak a testet, a lelket is ápolja.Tovább →
Mind a négyen sokat tanultunk az elmúlt egy évben. Másképp és más úton, de mindannyian változtunk, és alakultunk a tapasztalataink hatására. 365 nap egy új országban és egy új életben.Tovább →
A perinatális veszteség a várandósság alatt, a születés körül és csecsemő korban elveszített gyermekek gyászát foglalja magába. Rájuk emlékezik a Babagenetika Egyesület egy kiállítással.Tovább →
Nem kell félreérteni, Urbanovich András ügyes kezű ezermesterként csak a ház körüli javítanivalókban segít, de legalább vicces és pontos is.Tovább →
Ismerd meg az AWE program résztvevőit, akik közül a legjobb 8 fog továbbjutni a decemberi pitch-re, ahol a legígéretesebb 3-4 vállalkozónő között 20 ezer dollár vissza nem térítendő támogatást osztanak szét!Tovább →
Hőhullám, alvászavar, hangulatingadozások, agyi köd, izzadás. Ismerős? A menopauza tüneteiről még mindig „nem illik” beszélni, pedig a nők sokszor ilyenkor esnek depresszióba vagy válnak nevetség tárgyává a munkahelyeken. Tovább →
Az Örvényesvölgy Fesztivál és a Momkult Budapestre hozta Kevin Davy White zenészt, akit gitárjátéka alapján Jimi Hendrix-hez hasonlíanak. A kivételes hangú énekes 4 tagú zenekarával Londonból érkezik Magyarországra és 2022. október 20-án a budapesti MomKult-ban ad koncertet.Tovább →
Hogyan adjuk le 2 nap alatt 2 év matek anyagát? Gyorsan, viccesen és hatékonyan! Gódor Zola érti, hogy miért nem értik, és megoldja.Tovább →
Hogyan lehet alkoholista szülők gyermekeként egészséges önbizalmunk és párkapcsolatunk? Erről írt Maksó Andrea viselkedéselemző.Tovább →
Az Egyenlítő Alapítvány úgy gondolja, a nemek közti bérkülönbség (gender pay gap) olyan széles réteget érintő, nagyon időszerű és komplex témakör, amelyre érdemes egy fél napos konferenciát szánni.Tovább →
A Hégető Honorka díjra érkezett pályázatok többsége a háborúval és a menekültekkel foglalkozott, ugyanakkor ezúttal is számtalan riport dolgozott fel égető társadalmi ügyeket.Tovább →
Október 14-én Steve Jobsra, az Apple legendás vezetőjére és társalapítójára emlékezik a világ, köztük az iCentre csapata is, akik fekete garbóban tisztelegnek a néhai techguru emléke előtt.Tovább →
A Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programjának 16 hetes képzése azoknak segít, akik legalább egy év kihagyás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. A programra 2022. október 30-ig lehet jelentkezni.Tovább →
Vajda Péterné Hajni nőegyletet és szülői munkaközösségeket vezet, adventi vásárt, jótékonysági bált és véradást szervez, falut szépít, jótékonykodik, jól megérdemelt énidejében pedig fut és zenél, mindezt családanyaként.Tovább →
Mi lenne, ha az otthoni növényeink nemcsak szépek lennének, hanem meg is tudnánk őket enni? A KOLLABOR MikroKert projektje az élelmiszertermelést hozza az otthonunkba.Tovább →
Mivel a komfortosra szocializálódtunk, hajlamosak vagyunk ott ragadni egy pozícióban, beleragadni egy munkahelyi környezetbe, feltétel rendszerbe pusztán amiatt, mert azt gondoljuk, hogy mivel ezt ismerjük ez így jó nekünk. Pedig nem.Tovább →
Akit autista gyerekkel ajándékozott meg az élet, ismeri azt a fogalmat, hogy túltelítődés. Amikor sok volt már mindenből. Amikor elég. Amikor felborul a vödör…Tovább →
Mentes termékek készítésével, forgalmazásával foglalkozó vállalkozóknak szervezett szakmai fesztivált a Csak a Mentes csapata október 13-ra.Tovább →
Szabó Eszter állást háromszor, karriert pedig kétszer váltott eddigi élete során, és ezek minden alkalommal olyan ugrások voltak, amelyek rengeteg tanulságot és tapasztalatot hordoztak magukban. Mindezt ma már üzleti angyalbefektetőként kamatoztatja.Tovább →
Kilenc fiatal csapat mutatta be ötletét a fiatal vállalkozóknak rendezett Social Impact Award közösségi és üzletfejlesztési program pitching és díjátadó döntőjében.Tovább →
Schlögl Dóra változni akart, és úgy döntött. belevág élete egyik legnagyobb kalandjába: egy szemesztert Thaiföldön töltött, és ez az időszak valóban megváltoztatta az életét.Tovább →
Varga-Horváth Adrienn nem számolgat sem grammokat, sem kalóriákat, hiszen, ha a megfelelő alapanyagokból főz, különösebb odafigyelés nélkül is beviszi, amire a szervezetének szüksége van.Tovább →
Ha a két agyfélteke nem a rendeltetésének megfelelően kommunikál egymással, az a kognitív vagyis tanulási képességek fejletlenségéhez vezethet. A kéregtest rendellenességet MR-vizsgálattal egyszerűen meg lehetne állapítani, de napjainkban is csak kevés orvos ismeri fel.Tovább →
December 12-én újra Magyarországra érkezik a QUEEN ROCK & SYMPHONIC koncertshow a londoni West End-en évek óta nagy sikerrel futó We Will Rock You musical énekes sztárjaijal, rockzenészeivel és a Danubia Zenekarral. Tovább →
Az idén 80 éves Nádas Péter író születésnapja alkalmából az író novelláiból készített egyedi válogatásköt jelenik meg tízezer példányban. A középiskolások és a felsőoktatásban tanulók diákigazolvánnyal ingyen kaphatják meg a Nádas Péter kötetet.Tovább →
Nem akarok bölcselkedni, hogy milyen nagyszerű vagy bátor döntés volt ez és hogy mindenkinek ki kellene próbálnia, mert tudom, hogy mindenkinek más az útja. Erikáé hosszú volt, de a végén jó barátok lettek az ősz hajával.Tovább →
Elefánt fogkrém, pattogó tojás, ionvadászat. A látványos kísérleteké volt a főszerep az EGIS KUTÉJ Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjében az Egis budapesti központjában.Tovább →
Minden ötödik iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott. És ami még szomorúbb: a túlsúlyos gyerekek ötször nagyobb eséllyel lesznek felnőttként is azok, mint a többiek. Egy szakember véleménye a gyermekkori elhízásról.Tovább →
Hogyan együnk egészségesen, ha homoe officeban dolgozunk? Erről írt Ötvös Edina egészség coach.Tovább →
Az első számú kötelességem nem lehet a munkahelyi feladatom kielégítése. és végképp nem lehet a másik embernek való megfelelés. Sokkal inkább: önmagam tisztelete. Egy fájdalmas menstruációval küzdő nő gondolatai.Tovább →
A lombikbébi program menete Magyarországon szigorúan szabályozott. Összeírtuk, milyen lépésekből áll a kezeléssorozat és mire kell odafigyelnünk.Tovább →
Nem az a legnagyobb trauma egy autistát nevelő szülő életében, hogy kézhez kapja a gyereke diagnózisát. Hanem a mindennapos küzdelmek, arcul csapások, aggódások és félelmek.Tovább →
Katona Katalin már kislányként rendőrnek, készült, de végül GYES alatt úgy döntött, másféle karriert szeretne építeni.Tovább →
Bódi Sylvi, akit vagány modellként és nyuszilányként ismert meg az ország, három éve kertészkedésre cserélte a csillogó celebéletet.Tovább →
Egyre többen vannak azok a nők, akik tisztában vannak azzal, hogy a császármetszést követő hüvelyi szülés, vagyis a VBAC nem vakmerőség, hanem reális lehetőség. Már ha az ellátórendszer engedi.Tovább →
Ihász Nóri fél év után maga mögött hagyja a dél-francia tengerpartot, de azért van pár szokás, ami talán örökre vele marad.Tovább →
Jó hír a különleges kávék kedvelőinek: itt az adalékmentes, egészséges, mennyei ízvilágú fűszerkeverék: a My Spicy Cup! Két hölgy fejlesztése szeretettel.Tovább →
A Nőtámasszal várandósokat, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat, szülőket támogatok abban, hogy hiteles információk alapján kompetens és magabiztos szülőkké váljanak.Tovább →
Alkoholisták, egyéb szenvedélybetegségben élők családtagja vagy, ha párkapcsolati erőszakban élsz, ha krízishelyzetben vagy, netán szülészeti erőszak áldozata vagy, keress bátran! Magadtolfuggj.huTovább →
Közösségi média, és természetjárás, madarászás – két szinte teljesen más világ. Kónya Bea, a Pikrea alapítója mégis ebben a kettősségben találta meg önmagát.Tovább →
Timi eddig két férfitól is szeretett volna gyermeket szülni, de hiába találta meg második párjában a nagy Ő-t, a baba egyelőre nem akar jönni…Tovább →
Sokan erre az életre vágynak, ám Schmek Eszter pár év után kénytelen volt önmagának és családjának is beismerni: a balatoni idillből inkább visszavágyik a fővárosba.Tovább →
Rujder Vivien korosztályának egyik legsikeresebb színésznője, akivel most arról is beszélgettünk, hogyan éli meg a sikereket, miként tudja összeegyeztetni a magánéletét a karrierjével és megosztotta velünk anyasággal kapcsolatos gondolatait is.Tovább →
Vajon a sors választ minket? Milyen érzés elengedni azt az életet, amiről álmodtál? Elgyászolni azt, amire vágytál? Nem, valójában nem ez a fájdalmas, hanem az,Tovább →
Szekeres-Forró Viki egy évvel ezelőtt még csak egy nagyon óvatos igennel válaszolt volna arra a kérdésre, amire ma már bátran kijelenti: igen, ő ékszertervező… sőt, sokkal több annál.Tovább →
Már kaphatók a legújabb iPhone 14 telefonok. Közelebbről is megnéztük őket.Tovább →
Az adományozásnak kifejezetten ellene vagyunk, mert nem jelent valós megoldást, mondja a Bagázs Egyesület munkatársa. Ők inkább a mélyszegénységben élők boldoguláshoz szükséges képességek átadásában hisznek.Tovább →
Visszavonhatatlanul búcsút vett tőlünk a nyár, és nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a lendülettel be is toppant az ősz, nyomában a téllel. A hirtelen csípős hajnalok, zimankós esték megkívánják a melegebb ruhadarabokat, sőt akár az egész ruhásszekrény újrarendezését. Szóval indulhat?Tovább →
Fröhlich Viola konduktori diplomáján még szinte meg sem száradt a tinta, s már a vállalkozó szellemű kerekesszékes gyerekeket és felnőtteket toborozza első tánccsoportjához.Tovább →
Van az a pont, amikor gyerekünk viselkedése annyira kifordul, hogy szó szerint IJESZTŐ! És ekkor – lehet bármilyen természetes módszer híve az ember – azt mondja, próbáljuk ki a gyógyszert!Tovább →
A Szeretetkertet egy világszinten is különleges alkalmazás, amelynek célja, hogy a párok a feszültségekkel teli időszakban jobban megismerhessék magukat, valamint kapcsolatukat.Tovább →
Vera Blansh a csillogó divatvilágot hagyta maga mögött, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta megörökítse a küzdelem megrendítő pillanatait.Tovább →
Édesanyjuk augusztusban halt meg, édesapjuk képtelen fizetni a lakáshitelt: az Anyák az Anyákért Alapítvány ennek a családnak próbál most segíteni.Tovább →
Tardra utaztunk Váczi Rozihoz, hogy minden érzékszervünket érintő ízelítőt kapjunk a matyó életérzésből.Tovább →
Lovas Judit 10 évet élt Kanadában férjével és két gyermekükkel. Ügyvédi pályáját továbbfűzve, Judit gender studies-t tanult, női jogokkal foglalkozott, startupot alapított… de vajon miért költöztek haza?Tovább →
Édesanyja a kórházban hagyta, nevelőszülei évekig bántalmazták, ám Zsiga Melinda többszörös kick-box bajnokként mindenkinek megmutatta, mire képes.Tovább →
Sírós-mosolygós reggel volt… A férjem elindult Németországba. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de most annyira kilátástalannak látjuk a mi családunk távolabbi jövőjét, hogy nem tudunk ennél jobb megoldást. Tovább →
Nádudvari Péter gyógypedagógus már évek óta azért fut, hogy megtett távjainak „eladásával” beteg gyerekeket és rászorulókat segítsen. Most egy kárpátaljai kislányt támogat.Tovább →
Őrfi Eszter azt vallja, hogy a környezetbarát szemlélet nem lemondást vagy kompromisszumot, hanem egy magasabb életminőséget jelent.Tovább →
Az ország leginnovatívabb, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseinek ünnepe Tovább →
Állandó változás, nyitottság, odafigyelés és támogatás: iskolásnak lenni Kanadában elég jónak tűnik.Tovább →
Imádom benne mindazt a mágikus varázslatot, amivel kapcsolódik. Így hát elég nehéz azt megérteni, hogy eme földöntúli képesség mellett hogyan lehet, hogy a „normálisnak” titulált dolgok nehezek számára.Tovább →
A Budai Perinatális Központ szakemberei a baba gondolatának megfoganásától a gyermek 3-4 éves koráig minden helyzetben igyekeznek hatékony segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak.Tovább →
Hogy milyen állapotban van az egészségügy? Elég egy látogatás a sürgősségin, hogy teljesen feladjuk a reményt,Tovább →
Katás vállalkozók százezrei érzik magukat most a senki földjén. Ám aki egyszerűen nem tudja megoldani, hogy egy irodában töltsön nyolc órát heti öt napon, annak továbbra is a vállalkozói léte jelentheti a megoldást.Tovább →
„Egy elnyomó iskolarendszer működik Magyarországon, amely a könnyebben alkalmazkodó és gyorsabban érő lányoknak kedvez.” Véleménycikk az Állami Számvevőszék kutatásához.Tovább →
A dresszkód fontos mankót ad a rendezvényekre, hiszen nem kell azon aggódni, hogy alul- vagy túlöltözöttek leszünk-e. De most akkor mit is kell figyelni a meghívón?Tovább →
Diszlexiás, és más részképességzavarokkal küzdő gyerekeknek segít a Meixner Általános Iskola, ami most nagy bajban van.Tovább →
Kombinálva a megszerzett végzettségünket, az élettapasztalatunkat, az esetleges külföldi tanulmányainkat, a nyelvtudásunkat és a túlélő természetünket, egy szuper kombinációt jelentünk közép- és felső vezetőként egy munkáltatónak.Tovább →
A probléma már a diagnózissal kezdődik, hiszen a érintettek közel fele nem észleli a kullancscsípést illetve a tévhittel ellentétben a piros bőrpír sem alakul ki mindig, így sem az orvos, sem a beteg nem gondol a Lyme-kór lehetőségére.Tovább →
Még azokban is működnek előítéletek, akik úgy érzik, teljesen nyitottak. Az agy gyors döntési képességéhez szükséges mankók a régmúltból erednek, de ma már nem hasznosak, és a nőket különösen negatívan érintik.Tovább →
Szabályozás nélkül indul a tanév az anafilaxiás allergiások számára. A szülőkön és az egyes intézmények hozzáállásán múlik, hogyan tudják biztosítani a súlyos, életveszélyes allergiával élők intézményi létét és biztonságát.Tovább →
Stohl András színművész és párja, Stohl Vica mesélt kislányuk, Bella Julianna születéséről, és a babás hétköznapokról is.Tovább →
Az Edisonplatform ismét összegyűjtött 100 olyan innovatív szervezetet, amelyek a 21. századi tudásra készítik fel nem csak a gyerekeinket, hanem a pedagógusokat, vagy akár minket szülőket is.Tovább →
Ők azok a gyerekek, akiknek mindent el kell mondani százszor, ezerszer és mégsem azt csinálják amit kellene. Nincs szabadság, felmondás, bírni kell méghozzá nagy türelemmel és szeretettel!Tovább →
Rutinos autózóként bizton állítom, lehet úgy is alakítani egy akár 5-6 órás utazást is, hogy abba ne őszüljön bele anya és apa sem.Tovább →
Amikor az osztálytársai buliztak, Magyar Éva chilipalántákat babusgatott az ablakpárkányon, ma pedig legalább húszféle terem a kertjében.Tovább →
Nem kell némán tűrni a megaláztatást! Kérlek, tudatosítsd magadban, hogy csak magadért (és a gyerekedért) vagy felelős, senki másért. Főleg nem azért, aki bántalmaz téged.Tovább →
Tóth-Tatai Lilla kakaónagykövetként az etikus, valódi csokik népszerűsítésére tette fel az életét, és nekünk is adott egy kis ízelítőt.Tovább →
Biztos, jól fizető karrierút, mégsincs elég női jelentkező az IT-s képzésekre, állásokra. Ezen próbál meg segíteni évek óta a Green Fox Academy. Ezúttal egykori nyelvtanár, közgazdász és dietetikus hölgyek meséltek a karrierváltásukról a cég Ladies’ Coding Night eseményén.Tovább →
Méhen belüli fertőzést kapott olvasónk fia, amit ma már – sajnos egyelőre csak fizetett vérvizsgálattal – , ki lehet szűrni. A citomegalovírusról egyelőre csak kevesen hallottak, olvasónk története a kisfiáról, aki a vírussal megfertőződve súlyosan mozgássérülten született.Tovább →
Egy csapat, akik tevékenységükkel nap mint nap bizonyítják, hogy mindenkivel lehet kapcsolódni, játszani, kommunikálni, tanulni és dolgozni is, mert csak így lehet a világ sokkal jobb hely, mindannyiunk számára.Tovább →
Nagy szerelem és nagy bátorság vitte Marokkóba Csuvár B. Fannit, aki családjával együtt nagyon gyorsan megszerette ezt az országot.Tovább →
A Menstrupédiával egy fogamzásgátlással kapcsolatos nemzetközi kongresszuson találkozott a könyv hazai kiadója először, aki maga is szülész-nőgyógyász. A könyv egy 9-12 éves kislányoknak szóló képregény,Tovább →
Pásztor Sára olyan jövőt szeretne teremteni a JAMBA elhivatott csapatával, ahol a munkaerőpiaci esélyegyenlőtlenség már csak a múlté.Tovább →
Mindenféle csodabogyók, csodaporok és hókuszpókusz nélkül, viszont másfél év kemény munkával szabadult meg súlyfeleslegétől az énekesnő.Tovább →
Költözés Kanadába egy kis nehezítéssel: Erika és családja így indult neki új életüknek.Tovább →
Ismerjük meg jobban a testünket! Ezt segíti az Útvesztők helyett – Termékenységi program, amit most indított el az intima.huTovább →
Nekünk fel kell dolgoznunk a gyerekünk diagnózisát, össze kell kaparni magunkat a mentális gödör aljáról és onnan felmászni az Everestre védőháló nélkül, fél kézzel. Mert a másikkal az autista gyerekünket tartjuk.Tovább →
Fekszem a kanapén és egy könnycsepp gördül végig az arcomon. De nem érzem, ahogy a vállamra hull, a fájdalom és a tompaság mindent betemet. MozdulniTovább →
Domonkos Brigitta kisfia, Marton nem csak mogyoró és tojásallergiás, de a tejtermékekre súlyos anafilaxiás reakció alakul ki nála. Hogyan lehet egy ilyen gyereknek zökkenőmentes hétköznapokat biztosítani? Erről beszélgettünk Brigittával.Tovább →
Kálmán Mónika párkonzulens szerint a párterápiának nem célja az, hogy a párok feltétlenül együtt maradjanak, ám az Érzelem Fókuszú Terápia (EFT), sokkal magasabb sikerrátával dolgozik, mint a legtöbb párterápiás módszer.Tovább →
Minden korábbi, a vakációról alkotott fogalmadat újra kell majd írnod, a végeredmény azonban mindezekkel együtt csodás lehet.Tovább →
Súlyos betegsége vezette rá a Vegasziget blog alapítóját, hogy a növényi táplálkozás felé forduljon. Most fiataloknak írt szakácskönyvet.Tovább →
Hatalmas tévedés, hogy kiégni csak a munkában lehet! A gyereknevelésben, a párkapcsolatban, a tanulásban éppúgy eljuthatunk odáig, hogy azt érezzük, testi-lelki erőtartalékaink végére értünk.Tovább →
Csordás Anett, a Holnap Iskolája alapítója és munkatársai azon dolgoznak, hogy a közoktatásból kiszorult gyerekek is megkapják a tanuláshoz, fejlődéshez, sikerélményhez való jogot.Tovább →
Ha a játszótéren látványosan nem a gyermekére figyelő anyát látsz a telefonjába vagy a laptopjába merülve, ne arra gondolj, hogy éppen a tinderezik. Lehet, hogy azért jött le gyerekeivel, mert már megfulladtak a négy fal között, és más lehetősége nincsen a munka mellett arra, hogy egy kis mozgásra is lehetőséget nyújtson gyermekeinek.Tovább →
Kepes-Végh Júlia Három kislány édesanyjaként azt vallja, a korlátok ott húzódnak jó helyen, ahol a szülő komfortzónája is van. Már 8 éve alkalmazza a Pozitív Fegyelmezés módszert.Tovább →
Dr. Baucsek Katalin, felsővezetői tanácsadó, szervezet- és vállalkozásfejlesztő, a Higgadt Erő Program megalkotója többek között káoszhelyzetben lévő vállalatoknak is segít a stabilitás visszaállításában.Tovább →
Amerikai karrier, egymást érő üzleti sikerek, nagy ház, szép és boldog család volt Vester Rita mögött, amikor a mellrák ráébresztette: kevesebb tárgyra és sokkal több élményre van szüksége a boldogsághoz.Tovább →
Stiller Tamás már több mint tíz éve dolgozik önszántából azért, hogy az óvodások ne csak képeskönyvekből, vagy egy cserepes virágból ismerkedjenek meg a természettel.Tovább →
Hogyan lehet kicsit könnyebb a nyár ha ADHD-s vagy ADD-s gyermekeink vannak? Szakértőnk tippjei.Tovább →
Közhelyes sztereotípiák és tudatos, vagy tudat alatti előítéletek miatt a középkorú munkakeresőket már be sem hívják állásinterjúra. Mit tehetünk? Juhos Andrea véleménye.Tovább →
Sok betegség kialakulása köthető a genetikához, íme a 6 leggyakoribb probléma, amit szüleinktől örökölhetünk.Tovább →
Nóriék berendezkedtek új, dél-franciaországi otthonukba, és mindent kihoznak ebből a fél évből, amit lehet.Tovább →
A Horváth János vezette Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) kapcsolati támogatáson, üzletfejlesztésen, tudás- és tapasztalatmegosztáson alapuló platformjaival, a közösség szűkebb és tágabb, célzott csoportjainak rendezett eseményeivel és a 2022. nyarán indult MVÜK Akadémiával cégvezetőknek nyújt az üzleti életben felbecsülhetetlen segítséget.Tovább →
Beni kesudió- és mogyoróallergiás, de szerencsére azt megelőzően derült fény anafilaxiás súlyosságú allergiájára, hogy valami igazán nagy baj történt volna. Édesanyja, Janklovics Natasa elmesélte nekünk, hogyan lett a gyanúból diagnózis, és hogyan befolyásolja életüket ez a veszélyes állapot.Tovább →
A lakberendezési újságok álomlakásai sokszor mégsem hozzák el a kívánt hatást, szépek, de nem érezzük otthon magunkat benne. Mert ez egyáltalán nemcsak pénzkérdés.Tovább →
A Blum program lényege a pedagógusok jóllétének biztosítása, amelyet mentálhigiénés támogatással, valamint a szakmai kompetencia továbbfejlesztésével biztosít.Tovább →
„A rezsiemeléssel konkrétan a gyerekek fejlesztései mennek innentől a levesbe, de még így sem fogjuk majd tudni kifizetni az emelést.” Egy kétségbeesett anya levele.Tovább →
Urkrán menekült gyerekeknek szervez több civil szervezet is programokat, amelyekre még várják az érintettek jelentkezését.Tovább →
Év elején már nagyot szólt a elrappelt orosz irodalom, most pedig mediterrán polcokra eveztek a gyöngyösi könyvtárosok.Tovább →
Nem kellett aggódnom, félnem, rettegnem. Igaz, hogy így is kimaxoltam magam, mégis egy másmilyen életre berendezkedve lépkedtem a megoldás felé… És akkor jössz Te ésTovább →
A Robokaland kitalálói, Gajdács Krisztián és felesége, Gajdács-Leszkó Georgina szelíden, végtelen türelemmel terelik a gyerekeket: újítanak, saját találmányaik vannak, érthetően elmagyarázzák az elektronikát, önfenntartó gazdaságot hoznak létre, tehetséget gondoznak. Mindezt a családi házukban, szeretetből.Tovább →
Egy mozdulattal nyírta ki a KATA törvény módosítása a 450 ezer kisvállalkozó többségének jövőképét. Kisemberek, édesanyák, multiból kiégett, saját útra lépett bátor vállalkozók, most mind lehetetlen helyzetbe kerültek.Tovább →
A Design Terminal mentorprogramjának idén ősztől már önálló része a Womantoring, ami a kismamáknak és kisgyerekes anyukákat is segíti.Tovább →
Mici 2016 októberében született 370 grammal. Alig volt szívhangja és még méhen belül agyvérzést is kapott. Most 5 éves, és édesanyja elmesélte a történetét nekünk.Tovább →
Tudtad, hogy a hagyományos naptejekben, ha nem figyelsz rá, akár a hormonrendszert is befolyásoló anyagok is lehetnek? Egy gyógyszerészt kérdeztünk arról, hogyan válasszunk naptejet.Tovább →
Sinka Eszter Aranyanyu díjas nővér hosszú és sokáig kilátástalan harcot vívott egy rejtélyes betegséggel, mire végre diagnosztizálták nála a Lyme-kórt.Tovább →
A CosHelp egyesület önkéntesei jelmezben járják a kórházakat, hogy ha csak egy rövid időre is, de örömet hozzanak a súlyos beteg gyerekek életébe.Tovább →
Emi néni, aki generációkkal szerettette meg a mozgást, 57 éve él boldog házasságban férjével, és még mindig aktívan sportolnak. Tovább →
Többszörös agyvérzés, központi idegrendszeri sérülés: Hanna születés utáni diagnózisa. Szülei hat éve mindent megtesznek, hogy állapota javuljon, de anyagilag nem bírják már.Tovább →
A családi nyaralás előtti időszak legstresszesebb pontja a csomagolás. Mit tegyünk mindenképp a bőröndbe, és mi az, amit nyugodtan kihagyhatunk?Tovább →
Két út van most éppen előttem: vagy könnyebb lesz, vagy éppen nehezebb. A fiam ugyanis – egy hónapja múlt hétéves – rájött, hogy más. Egészen eddig talán pont az adta a nehézségeket, hogy olyan akart lenni, mint a többiek.Tovább →
Újra kinyitotta kapuit a Bátor Tábor, ahol egy különleges együttműködésnek köszönhetően a salátaóriás a kis hősöknek gyűjt a most piacra dobott Bátor Sali termékével.Tovább →
Büki Adrienn háromgyermekes édesanyaként és cégvezetőként is képes volt visszatalálni önmagához, és belső harmóniájához.Tovább →
Hatalmas károkat okozhatunk a kapcsolatunkban, ha az életünket nem a hétköznapok realitásában töltjük.Tovább →
Dénes Dóra, aki újságíróból lett gasztroblogger és funkcionális étkezési tanácsadó, Édes Pofa blogján az egész család számára kínál ízletes, egészséges és nagyon izgalmas ételeket.Tovább →
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete (PWA) idén is kiírja a Van egy jó történeted? című megmérettetését, amelyben keresik 2022 legsikeresebb, leginspirálóbb női vállalkozóját és női vállalatvezetőjét.Tovább →
Szakonyi Eszter 45 évesen, négy gyerekkel, és két, egymástól 1400 kilométerre lévő üzletben dolgozva is ragyog. Nem véletlenül.Tovább →
Sebestyén Dóra tényleg tudja, mi kell a kisgyermekes anyukáknak: jó ötletek olcsó és kreatív játékokhoz.Tovább →
Kapszulagardrób, vagy kevés, de márkás ruha, esetleg turkálós szettek? A fenntartható divat mindenkinek máshol kezdődik, de Csalár Bence divatblogger segít megtalálni a megfelelő utat.Tovább →
Fajgerné Dudás Andrea rubensi alakját mindenféle mesterkéltség nélkül, naturális módon mutatja meg, akár meztelenül is, festményein vagy egy színpadi performansz keretében.Tovább →
Cserháti Tamara, a 2012-es Miss World Hungary férje és gyerekei kedvéért tanulta meg az izraeli fogásokat, most már szakácskönyvet is írt kedvenc receptjeiből.Tovább →
Pribránszki Marianna, azaz a Gyerkőcökkel Suttogó, aki több száz gyerek szüleinek segített megoldani nevelési problémáikat.Tovább →
A halál az európai kultúrában tabu. Nem állunk készen arra, hogy szembenézzünk vele még akkor sem, amikor egy hozzánk közel állóknak jön el a vég.Tovább →
A HBLF Sokszínűségi Karta aláírói a befogadó munkahelyek építését tűzték ki célul, így a Hungarian Business Leaders Forum.Tovább →
Szerzőnk 44 éves, két gyermekét nevelő egyedülálló anya, nem mellékesen televíziós szakember és nyugalmi állapota érdekében Bars-facilitátor. Ez az ő története. Az ő történetük. ÉppenTovább →
Sajgó Anikó Józsa kétéves kislányával, várandósan költözött vissza Budapestről Békés megyébe férjével, de nem csak lakóhelyét, de hivatását is lecserélte.Tovább →
Sokszor halljuk, hogy az első benyomás kiemelkedő jelentőséggel bír. Ez különösen igaz az első találkozásokra, randikra. Tovább →
30 nap és 5 óra a világ legnagyobb szigetén, csaknem 600 kilométeren át: célba ért az Eisberg-Grönland Expedíció.Tovább →
Ezen a 15 évvel ezelőtti videón Kulka János Kumin VIki kolléganőnkkel adja elő a Liliomfi egyik jelenetét. Tovább →
A Vadaskert új, neurodevelopmentális osztálya 12 év alatti, fejlődési zavarokkal küzdő gyermekeknek és családjaiknak segít abban, hogy a lehető leghamarabb diagnózist és személyre szabott terápiát kaphassanak.Tovább →
Peller Anna egyik álma volt az Aranyoskám női főszerepe, ami most valóra is válik. De mesélt szinkronról, családról és nyaralásról is. Tovább →
A Semmelweis Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a félelmet másképp dolgozza fel az agy az egyes migrénes csoportokban.Tovább →
Három gyerekkel és rengeteg adóssággal maradt magára. Palotás Réka a legnehezebb időszakában találta meg hivatását, és érdemes volt a szívére hallgatnia.Tovább →
Európai bemutatóval készül a Budapesti Fesztiválzenekar szezonzáró, ingyenes, szabadtéri koncertjére, amit ismét a Hősök terén tartanak.Tovább →
Gyerekkora óta imádja őket, egy évtizede pedig már táncol is kutyáival Kriz Orsi, aki azért is dolgozik, hogy ezt a sportot népszerűvé tegye nálunk.Tovább →
A szenzoros érzékenység a szülőnek és gyereknek is kihívás. Egy gyermekpszichiáter tanácsai a mindennapokra.Tovább →
Nehéz leírni ezt az életérzést, szerintem mindenkinek ki kellene próbálnia legalább egyszer a lakóautós utazást! – mondja lelkesen Sztaniszláv András, aki barátaival öt éve, saját kezűleg építette meg Duxyt.Tovább →
Nem elég, hogy kényelmetlenül és hülyén érzem magam, amikor elváltoztatott hangon kell hitelesen alakítanom alakítani a meseuniverzum bármelyik oszlopos tagját, de olyankor hirtelen elkezdtem kívülről látni magam – az élmény felejthetetlen. Vélemény.Tovább →
Molnár Zsófitól válófélben lévő férje és annak családja elrabolta két kisfiát. A nő kétségbeesetten küzd, de az ügy egyelőre megrekedt.Tovább →
Egy országos felmérés alapján a fiataloknál első számú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Tovább →
Cserháti-Herold Janka, a termékenység-tudat hazai úttörője mesélt arról, hogyan állíthatjuk a ciklusmonitorozást a testi-lelki egészségünk szolgálatába.Tovább →
A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) ezért idén azokra a területekre összpontosítva hirdeti meg a Fenntartható jövőért díjat, ahol a rendszerek átalakítására a legnagyobb hatása van a vállalatoknak.Tovább →
Gyomorpanaszok, fejfájás, evés- és alvászavarok – rengeteg kisgyereket érintenek ezek a problémák, Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna gyermekorvos a tünetek mögé néz.Tovább →
Kende-Hofherr Krisztina fiatalon került a csúcsra. Mindent elért, hátra is dőlhetett volna, de nem az a típus.Tovább →
Indul a Hungarian Business Leaders Forum Nemzetközi X Mentor programja, melynek legfontosabb célkitűzése, hogy támogassa az agilis, fejlődni vágyó, vezetői ambíciókkal rendelkező bátor hölgyeket, a jelen és jövő női vezetőit, akik a HBFL Nemzetközi X Mentor programja keretében, akár komfortzónájukból is kilépve készek arra, hogy fejlődjenek, új nézőpontokkal és tudással gazdagodjanak.Tovább →
A tökéletes megjelenésnek többek között az is része, hogy milyen ékszereket viselünk. Egy szép óra vagy gyűrű jól kiegészíti az öltözékünket és mi magunk is gyönyörködhetünk bennük. Arról nem is beszélve, hogy egy órának nemcsak esztétikai értéke van.Tovább →
Teljes mértékben megosztjuk egymással mindenünket, még a pénztárcánk tartalmát is, vagy inkább folyamatosan nyilvántartást vezetve, de külön kasszán élve oldjuk meg kiadásainkat? Bonyolult kérdés.Tovább →
Holló Mariann legelső GPS-rajzát hét évvel ezelőtt bringázta le, mostanra pedig már 129, madártávlatból gyönyörködtető rajzzal ajándékozta meg Gyöngyöst.Tovább →
Pék Eszter sikeres HR-pályát hagyott hátra, amikor felismerte, hogy bár szereti a munkáját, mégsincs a helyén. Tovább →
Szakál László népi citerakészítő több évtizedet várt, hogy végre citerakészítéssel foglalkozhasson. Ma már csodájára járnak.Tovább →
Temesvári Orsit négy évvel ezelőtt elütötte egy autó, és nyaktól lefelé lebénult. A fiatal lány nem adja fel, de nem titkolja, hogy vannak mélypontjai is.Tovább →
Nincs olyan nő, aki ne szorított volna magához kulcscsomót vagy ne került volna több háztömböt éjszakai sétája során, csak mert nem érezte magát biztonságban. ATovább →
Harminc évvel ezelőtt, először Magyarországon, az akkor 19 éves Patkó Dóra fejére került a Miss Universe Hungary-nek járó korona. Az egri születésű, akkor még tanítóképzőTovább →
A sclerosis multiplex jelenleg nem gyógyítható. Azonban a tünetek időben történő felismerésével, a diagnózis gyors felállításával és a kezelések mihamarabbi megkezdésével a betegség progressziója lelassítható.Tovább →
A mélyszegénységben élő gyerekek álmodni sem mernek arról, hogy eljutnak állatkertbe, vagy akár a falujuk határán túlra… de az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom Világjegyének segítségével kicsit kinyílhat nekik a világ.Tovább →
Szerzőnk, Ihász Nóra és vőlegénye úgy döntöttek, családalapítás előtt megvalósítják közös álmukat: egy időre Dél-Franciaország egyik meseszép városába költöztek.Tovább →
Idén már 34, mélyszegénységben élő gyermek jelenthet felhőtlen szórakozást az ALAP!Tábor, amelynek támogatói most egy speciális ajándékot is kapnak.Tovább →
Molnár Ani nevét akkor ismerte meg a szakma, amikor jóformán a semmiből érkezve rendkívül izgalmas projekteket szervezett úgy, hogy előtte nem igazán volt köze a kortárs művészetek világához.Tovább →
A Millenáris Park teljes területén rendezik meg június 9-én a Business Festet, ahová az üzleti élet döntéshozóit várják, és ahol jövőbe mutató innovatív megoldásokat kínálnak az üzleti világ számára.Tovább →
Hogyan lesz egy alkalmazott matematikus az ország egyik legsikeresebb aerobic presentere? Milyen az egészséges testkép, és hogyan szeressük meg a mozgást? Erről is beszélgettünk Adamcsek Edittel.Tovább →
Társadalmilag hasznos vállalkozásokat támogat a Bridge to Benefits program. A kurzus közelebb hozza a kkv-kat a multikhoz és a civilekhez egyaránt, sőt, megtanítja őket közösen jó ügyeket vinni.Tovább →
Vajon milyen a nyárindító kerti parti a brit királyi családnál? Kumin Viktória kolléganőnk tudja, mert kapott meghívót rá.Tovább →
A cég, akik rászoktatták az országot a salátára. 30 éves az Eisberg.Tovább →
Halom Bori a mellrák elleni küzdelem ikonikus alaka, érintettként alapította a Mellrák Infó Egyesületet. Közel ötven évesen azonban gondolt egyet és hátat fordított Magyarországnak és meg sem állt Szicíliáig. Tovább →
Új helyre és nagyobb területre költözött az iCentre ARENA Apple Premium Reseller üzlete. Fantasztikus kedvezmények ezen a hétvégén!Tovább →
Wichmann Anna, az Annuskám oldal megálmodója nem csak karrierváltásáról mesélt nekünk, hanem arról is, milyen is az igazán jó étel.
Tovább →
Rácz Attila a Hortobágy északi részén volt rendőrtiszt, ám egy hirtelen váltással inkább túravezető lett hazánk egyik legszebb területén.Tovább →
Nem azzal segítünk igazán a gyereknek, ha erőn felül, mindenünket beáldozva támogatjuk, hanem ha gondoskodunk róla, hogy öregkorunkban ne rá háruljon az ellátásunk terhe. Vélemény.Tovább →
A vállízület fájdalma és a mozgás beszűkülése nem csak a mindennapokban okozhat kellemetlenséget, akár visszafordíthatatlan állapot is kialakulhat, ha elhanyagolják, figyelmeztet a Semmelweis Egyetem.Tovább →
Talán nem is tudjuk igazán értékelni azt, hogy ilyen kulturális kincsünk van, ahova akár papucsban is kényelmesen elsétálhatunk. Magától értetődő a helybeliek számára, pedig az ország 1683 falujában nincs ma már lehetőség a szórakozás ezen formájára.Tovább →
Baranyai Dávid szerint egy vállalkozás sikere nagyban múlik azon, hogy el tud-e érni azokhoz az emberekhez, akik segíthetik a vállalkozót az útján, meg tudja-e győzni őket arról, hogy ő az az ember, akivel érdemes együtt dolgozni.Tovább →
Metált bírod? Van néhány alapszabály, amit kénytelen leszel betartani, ha elcsigázott, ma már a nagyfröccsel is nehezen boldoguló, háromgyerekes családanya vagy. Pokolgép koncertre fel!Tovább →
A Varázspálcát 100 olyan pedagógus, illetve gyermekintézményben dolgozó kapja minden évben, akik példamutatóan látják el a rájuk bízott 1-es típusú diabéteszes gyerekeket.Tovább →
Mindannyiunkban felmerül olykor, hogy jó volna egy szigetre menekülni, ahol nem érnek el bennünket a járvány, a háború és a gazdasági válság hírei. Mit szólnátok,Tovább →
A Tehetség másként csapata nem sajnálatot vár, hanem elismerést:őket ugyanis nem a fogyatékosságuk határozza meg, hanem az értékek, amit létrehoznak.Tovább →
3 évesen derült ki, hogy beteg a szíve, akkor csak pár évet adtak neki az orvosok. Négy évtizeddel később még mindig él, és új szíve is a zenével és a gyerekek szeretetével van tele.Tovább →
A Design Terminl sorozatánal felkért vendégei nem csak azt mutatják meg, hogy miért érdemes optimistán belevágni a vállalkozásindításba, arról is tabuk nélkül beszélnek, milyen nehézségekre számíthatnak a startupok az úton. Tovább →
Egész napos rendezvényünkön annyi minden történt, hogy nehéz lenne összefoglalni, de a lényeg: hogy bármire képesek vagyunk, csak hinnünk és bíznunk kell saját magunkban.Tovább →
Pálóczi Zsolt fotósorozatával most egy maszkkészítő mestert mutatunk be, aki 16 éve faragja ezeket a misztikus remekműveket.Tovább →
Cseke-Kovács Zsófia szín- és stílustanácsadóként egy egészen különleges közösséget épített fel, ami jóval túlmutat a divaton és a külsőségeken,Tovább →
Az AWE Hungary 10 hónapos programja során 25 kiválasztott női vállalkozó kap nemzetközi tapasztalatokra épülő támogatást, a legígéretesebb 3-4 résztvevő között pedig 7 millió forintot osztanak szét.Tovább →
A sikeres álláskeresés titkait tudják meg azok, akik jelentkeznek a Női váltó és a HR Partner Consulting Álláskeresés – a sikeres pályázás titka workshopra, amely május 30-án lesz.Tovább →
Kis Judit egy bakteriális fertőzés következtében nyaktól lefelé lebénult, ám szó szerint talpra állt, és minden nehézség ellenére a lelke végre otthon érzi magát a saját életében.Tovább →
Az EU Sokszínűségi Hónap keretében számos olyan ingyenes szakmai rendezvény, képzés, beszélgetés látogatható akár online is, amely a befogadó munkahely, a sokszínűség és inkluzivitás aspektusait dolgozza fel.Tovább →
Nagy Réka, vagyis Ökoanyu mindenre tud egy zöld módszert, mégsem akar tökéletes lenni. Szerinte a szándék és a kritikai gondolkodás az igazán fontos.Tovább →
Sikeres leszel, ha a vállalkozás indítása előtt elkerülsz 5 hibát. Sokan ugyanis ezek miatt buknak el. Hogy melyek ezek a hibák, azt itt olvashatod el.Tovább →
A Női váltó Fesztivál egyik izgalmas beszélgetésén sikeres üzletasszonyok mesélték el, miért hagyták hátra a nagyvárost, és hogyan építettek fel egy új, vidéki életet.Tovább →
Hiszem, hogy egy gyerek lelki egészségéhez szeretet és biztonság kell, nem adásvételi szerződés. Vélemény.Tovább →
Farkas Annát nagymamája elbűvölő illusztrációi indították el a grafikusi pálya felé, most már nemzetközi elismerések és komoly projektek megvalósítása van a háta mögött.Tovább →
A Zewa Natural Soft a régi, megszokott minőséget ötvözi a természetet kímélő, környezettudatos tulajdonságokkal.Tovább →
Raffer Gabi kertjébe elérkezett egy újabb dolgos évszak, minden örömével és fáradtságával. Tavaszi kavalkád és új kihívások a vidéken újrakezdő vidéki életében.Tovább →
Az Annabelle Minerals kilenc új sminkceruzával rukkolt elő, melyeknek minimális, vegán összetétele és krémesen puha formulája egy igazi álom.Tovább →
Tabudöntögető beszélgetés a Női váltó Fesztiválon: a menopauza nem szégyen, sőt, az lenne a lényeg, hogy minél többet beszéljünk róla.Tovább →
A Kleopátra Szépségszalonok küldetése: megteremteni a vendégek számára a magabiztos megjelenést, becsempészni rohanó hétköznapjaikba a szépségápolási luxust és kultúrát valóban kedvező árakon kortól, nemtől függetlenül, határok nélkül.Tovább →
Pesti Krisztina egy bankfiók-vezetői állást utasított vissza, hogy végre, ahogy ő fogalmaz, a szerelem-hivatásának élhessen.Tovább →
A Young Living küldetése az alapvető értékek megtartása, a természet kincseinek tisztelete és a tiszta, fenntartható minőség létrehozása.Tovább →
Életerőt és szabadságot ad Mészáros Piroskának, a Bátorságok Könyve online magazin, ahova ismert és kevésbé ismert emberek válaszait és erőt adó történeteit gyűjtik össze rövid cikkekbe ágyazva. Tovább →
Mitől függ az, hogyan reagálunk egy helyzetre? Mennyire tudjuk beleélni magunkat a másik helyébe, vagyis: mennyire vagyunk empaikusak?Tovább →
A Hoztam-e világra Youtube csatorna alapítójával beszélhettünk a tabudöntögető, megrázóan őszinte videókról, amikben anyák mesélnek szülésélményeikről.Tovább →
A kakaóvaj nem csak a barnulást gyorsítja, de hidratálja a bőrt, és csokoládé illatával kényeztet.Tovább →
Fodor Barbara megküzdött a depresszióval, és most már más, mentális problémákkal küzdő embereknek segít: ingyen kitakartja elhanyagolt lakásaikat.Tovább →
Az időben elkezdett tudatos bőrápolás, minőségi professzionális kozmetikumok rendszer használata hosszú évekkel kitolja az első ráncok megjelenését. A Solanie termékek között mindenki megtalálja a bőreTovább →
Szigeti Barbara, a Tesco Magyarország HR-vezetője úgy váltott karriert, hogy közben nem hagyta el régi-új munkahelyét.Tovább →
Az esszenciális illóolajok sokkal szélesebb körben segíthetik az életünket, mint azt gondolnánk. Íme 10 terület, ahol hasznukat vehetjük.Tovább →
Tomcsányi Dóri azt mondja, a divatból soha nem a csillogás érdekelte. Nem gyárt tömegterméket, és nem akar mindenáron híres lenni, mégis sikeres.Tovább →
A skinimalism lényege az ápolt, egészséges bőr elérése, minimális smink használatával. Az Annabelle Minerals ásványi termékei ebben segítenek.Tovább →
Háromgyerekes anyukaként kellett megoldania, hogy fedél legyen a fejük felett: miniházat épített, és máig jó döntésnek tartja.Tovább →
Az Edisonplatform legújabb kutatása szerint modern szülőként gondolunk magunkra, de még nem vagyunk azok.Tovább →
Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs és kampányvezetője hisz abban, hogy a közösségteremtés és a bizalom kiépítése a vállalat sikerének egyik pillére.Tovább →
Ceylan Bettina YouTube-csatornáján őszintén dokumentálja két autizmussal élő fia életét és fejlődését, amivel hasonló helyzetben élő családoknak is próbál erőt és inspirációt adni.Tovább →
Anyák napja alkalmával jöjjön egy kvíz pár csodálatos slágerrel az édesanyákról. A te dolgod kitalálni, kik voltak az előadók.Tovább →
Sokan meglepődnek, amikor duguláselhárítóként megérkezik Tímea. Pedig nem szokott csalódást okozni az egyik legférfiasabb szakmában sem.Tovább →
Ladics Viktória hatalmas tapasztalattal rendelkezik a HR területén, és cégének álláskereső workshopján tulajdonképpen az álláskeresés kvintesszenciáját kapják a résztvevők.Tovább →
A szabad levegőn töltött idő nagyon fontos, a természettel való kapcsolódás ugyanis elengedhetetlen, ha azt akarjuk, a gyermekünk teljes életet éljen.Tovább →
Az életközepi válság hasonlít a kiégéshez, csak itt magába az életbe fáradunk bele, mondja a pszichológus, aki könyvet is írt a témáról.Tovább →
Sokan meglepődnek, amikor egy csinos fiatal nő okosotthonról, épületautomatizálásról tárgyal velük, de Nagy Magdolna már jól tudja kezelni ezt, és sikeressé tette vállalkozását a férfiközpontú építőiparban is.Tovább →
Farkas Andrea régiségboltja, a Másik történet nem csak új tulajdonost, de sokszor új értelmet is ad a tárgyaknak.Tovább →
Egy gép, ami nem csak okos, de engedelmes, és minden nap csillog-villog a lakás utána. Káros szenvedély helyett szenvedélyes robotporszívó-szerelem.Tovább →
A pandémiából egyből egy háborús helyzetbe csöppentek a szorongó kamaszok, ők állnak a Kék Vonal legújabb kampányának fókuszában.Tovább →
Az Intuitív Étkezés nem egy újabb diéta, hanem egy szemlélet, megközelítés, amelynek elsődleges célja, hogy egészséges viszonyt alakítsunk ki és ápoljunk az étkezéssel, evéssel.Tovább →
A nemzetközi CBD-olaj piac várhatóan évi 21,3%-kal növekszik 2028-ig. A kannabinoid tartalmú termékek iránti növekvő kereslet miatt egyre több és több CBD-gyártó és forgalmazó jelenik meg a piacon. Az alapanyag- és termékminőség jelentős szórást mutat a gyártók között.Tovább →
Ökrös Viki tizennégy év multis lét után épp a koronavírus járvány beköszöntekor alapított saját vállalkozást. Ma már sikeres online marketing ügynökséget vezet és sokkal több ideje jut a családjára.Tovább →
Évi történetét már egy ideje követjük: fél lábbal ért a paradicsomba, és most már azt is tudjuk, milyen protézissel oltár elé állni.Tovább →
A magyarországi Erzsébet királyné-kultusz központjaként működő Gödöllői Királyi Kastély idén különleges meglepetéssel készül a Sisi-rajongók számára! A számos muzeális kincset felvonultató állandó és időszaki kiállításaik után a főszerep most a gyűjtőké lesz.Tovább →
Az európai festészet egyik legnagyobb hatású és legemblematikusabb életművét megalkotó németalföldi mester, Hieronymus Bosch művészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum. A július közepéig látható tárlaton közel kilencven műalkotással találkozhat a nagyközönség.Tovább →
Túl sokat szorongsz? Itt van pár tipp, ha szeretnél kikapcsolni és jobban érezni magad a testedben.Tovább →
Laczkó Erika 4 évvel kisfia születése után jutott el odáig, hogy már képtelen volt megfelelni munkájának és családjának is. Ám felállt a padlóról, és megtalálta az igazi hivatását.Tovább →
Mi történik akkor, ha egy vidéki nő a budapesti forgatagban kénytelen hosszú távon boldogulni? Begyorsul.Tovább →
A művészet szeretete és a tolerancia olyan alapvető értékek, amelyeket nem lehet kihagyni a gyermeknevelésbőlTovább →
A diéta- és fitneszipar mérgező üzeneteivel harcol Prónay-Zakar Gina, aki maga is megküzdött az evés- és testképzavarral, most pedig másoknak segít.Tovább →
Sötét jövőt fest elénk és főleg gyermekeink elé az a két dokumentumfilm, amelyek a közösségi oldalak álságos, és mindenki életét manipuláló működéséről szólnak.Tovább →
Embert próbáló kihívással néz szembe Rakonczay Gábor és párja az Eisberg Grönland Expedíció során, hiszen utánpótlás és külső segítség nélkül teljesítik a hatalmas távot.Tovább →
A matyodesignban benne van a tardi gyerekkor emléke, a hagyományok tisztelete és továbbadása iránt érzett felelősség, mondja Váczi Rozi, a vállalkozás alapítója.Tovább →
A marketingszemlélet – leegyszerűsítve – egy olyan gondolkodásmód, amikor nem a saját fejeddel, hanem a piacodéval gondolkozol. Ha vállalkozol, akkor ez elkerülhetetlen.Tovább →
Magyarország egyetlen hivatásos női bűvésze Balogh Anna, akinek minden trükkjéhez van egy sztorija, és sikeresen ötvözi a trükköket a stand-up műfajával.Tovább →
Mennyire emlékszel még a boldog nyolcvanas évek ikonikus játékaira? Töltsd ki a kvízünket, és kiderül!Tovább →
Négygyerekes anya, rákkutató és egyetemi oktató, mégis leginkább a kertben. virágok között tud kiteljesedni Menyhárt Otília.Tovább →
Évente több, mint négyezer újszülöttet mentenek és körülbelül 240 ezer kilométert tesznek meg a koraszülött mentő munkatársai, ám egyre nagyobb anyagi problémákkal kell szembenézniük.Tovább →
Pálóczi Zsolt Tradicionális, de lassan feledésbe merülő mesterségeket űző emberekről készít fantasztikus fotósorozatokat.Tovább →
Érzékenyedik a társadalmunk, de lassan semmit nem illik mondani, dicsérni és kérdezni, mert az bántás?Tovább →
Leczki Sarolta neve fogalom a mentőkutyás világban, többszörös világbajnok, sikeres mentőkutyás csapatot hozott létre, és több sikeres mentést is vezetett már a világ különböző országaiban.Tovább →
Egy országos lefedettséggel rendelkező felnőtt- és gyermekügyelet-, valamint gyógyszertárkereső weboldal segít mindenkinek aki az éjszaka közepén, vagy épp ünnepnapon szorul orvosi ellátásra.Tovább →
Karrierváltó nők és kisgyerekes anyukák számára is rugalmas és izgalmas munkát jelent egy IT-szakma, ráadásul nagyon könnyű bejutni erre a területre. Tovább →
A színészt lehet ugyan kérdezni halálról és öregedésről, de úgyis valami poénos sztori kerekedik ki belőle. A Negyedik negyedben sem volt másként.Tovább →
Süle Kati személyi stylist 66 évesen is magabiztosan viseli az extravagáns darabokat is, és saját példájával tanít önmagunk megismerésére és elfogadására – a gardróbunkon keresztül is. Tovább →
Hidden Mom – Az előadás az alkotók, Dányi Viktória és Furulyás Dóra által megtapasztalt anyai minőségeknek a leképezése. Az anyaságot övező társadalmi sztereotipiákat a saját tapasztalataikkal összevetve újszerű, komplex megvilágításba helyezik ezt a szerepkört művészi eszközökkel.Tovább →
Azt már talán mondani sem kell, hogy napozás során elengedhetetlen a fényvédelem, de mi a különbség a fizikai és kémiai fényvédők között?Tovább →
Hódos Hajni írása a kiállásról önmagunkért, a küzdelemről a gyűlölet és a megalkuvás ellen.Tovább →
Egy idősebb kismamánál mindig javasolják a magzat hosszú távú egészségét befolyásoló kockázatok vizsgálatát. Az orvosok ilyenkor elsősorban az anyai tényezőket vizsgálják, kevés szó esik az apai életkor és a születendő gyermek egészségi állapota közötti összefüggésekről, pedig bizony az apán is sok múlik.Tovább →
Ahogy megtaláltam a stílusomat, önmagamra is rátaláltam. Ahogy lett stílusom, lett hitem önmagadban. Kovács Orsolya 15 év után döntött a nagy váltás mellett, azóta nem csak a saját álmát váltotta valóra, de nők százaiét is.Tovább →
Egyszemélyes színház, a nemzet megmondóembere volt Hofi Géza. Nyíltan kritizálta a szocializmust és a rendszerváltás utáni politikai elitet, mégis békén hagyták. Gyűlölte a hazugságot a hülyeséget és a gátlástalan hatalomszomjat.Tovább →
Forray Niki szembesült azzal, amivel egy vállalkozó sohasem szeretne: a járvány lenullázta a cégét. Ám ő kétségbeesés helyett inkább újratervezte vállalkozását.Tovább →
Baráth Mea és férje, Tamás merész döntést hozott: egy kis Nógrád megyei faluból, Berkenyéből Máltára helyezte át a család székhelyét. Nyolc hónapja élnek Gozo szigetén, és úgy tűnik, megtalálták a számításaikat.Tovább →
Ha nálad is akad otthon a fiók, feszül szét a szekrény, érdemes egy nagy levegőt venned és nekiállni egy alaposabb szanálásnak. Segítünk, hogyan!Tovább →
Film készült Kulka Jánosnak, amelyben ő maga játssza el egy sztrókot kapott férfi szerepét. Június 9-én debütál a hazai mozikban az új magyar kémfilm, A játszma.Tovább →
Újra személyesen dumálhatunk, kapcsolódhatunk egymáshoz és tanulhatunk a másiktól! Május 13-án mi nők, a problémáink, örömeink lesz a középpontban a Női váltó Fesztiválon.Tovább →
„Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor egy 250-300 kilós szürkehátú gorilla ott áll előtted. A legfurcsább az volt, hogy egyáltalán nem féltem.” – Holes Gréta természetfotós.Tovább →
„Szeretek a magam idejében benne lenni. Jó így, ahogy most van. Köröket tudok vonni az életemen belül, köröket, ahogyan a világ egyre jobban tágul és magához ölel.” – mondta Hegeds D. Géza a Negyedik negyedben.Tovább →
Magyarországon 2021-ben a szülések negyven százaléka fejeződött be a műtőben: a császármetszés következményeivel, a heg gyógyulásával minden hasi szülésen átesett anyának érdemes foglalkoznia, hiszen testszerteTovább →
A meddőség negatív bélyeg, pedig mindössze az esetek 10-12 százalékában ismeretlen az oka. Az első Termékenység Tudatosság Hetén valódi szakemberek adnak információt a tudatos gyermekvállalás témájában.Tovább →
Szó Katalin kétgyermekes anyaként tervezte újra az életét, és egy álom vezette el a családi vállalkozás sikeréig.Tovább →
Veszélyes hely a világháló, mégis bíznunk kell a gyerekeinkben, és persze szülőként nem árt az óvatosság és felkészültség sem.Tovább →
Mohozs Zsófia fotós egy csodálatos, ám letűnőben lévő világot tár fotóival a szemünk elé. Görbeország és lakói, akik elmesélik életüket.Tovább →
Szilágyi Szabina tíz éve nyitotta meg utazási irodáját, és a legfontosabbnak azt érzi, hogy minden nyaralást pontosan az érdeklődőre szabjon. Nem csak a szervezésben, de a nyaralás alatt is számíthat rá minden utas.Tovább →
Két éven keresztül forgott az a dokumentumfilm, ami a portréja mellett bemutatja Hosszú Katinka felkészülését, és szerepését is a tokiói olimpián. Itt az előzetes.Tovább →
Az Autisták Védőotthona egy kis zala megyei településen ad otthont olyan fiataloknak, akik önálló életvitelre képtelenek, Segítenek, bár ők is folyton segítségre szorulnak.Tovább →
Ujlaki Dénes imád élni, és ezen nem hajlandó változtatni semmi kedvéért. 77 évesen túl van egy komoly műtéten, mégsem lassít.
Tovább →
A Rajtad csattan! kampány célja, hogy a keresztrejtvényeket kedvelő nőknek ne kelljen állandóan az őket érintő szexista viccekkel szembesülni.Tovább →
A fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok kétségbeesett helyzetére hívja fel a figyelmet a „Lépjünk, hogy léphessenek” Közhasznú Egyesület 12 pontos listája, ám senki nem foglalkozik a problémáikkal.Tovább →
Elmúlt a tél, lekerül a nagykabát, de sok nő aggódik, hogy vajon mi van alatta? A tavaszi ruhatárral érdemes egy kis önbizalmat is magunkra venni.Tovább →
Lehet, hogy a következő listában találsz majd olyan nőket, akikről még soha nem is hallottál. Pedig mindannyiuknak döntő szerepük volt abban, hogy a világ olyan legyen, amilyennek ma ismerjük.Tovább →
Rajzó-Kontor Kornélia második otthona Japán, és az a küldetése, hogy a magyarokkal is megismertesse a teaművészetet, és a matcha tea igazi csodáját.Tovább →
A különféle szépészeti kezelések alapvetően is a vendégek komfortérzetét szolgálják. Fontos azonban, hogy az eljárások során is kellő kényelmet biztosítsunk számukra. Ezáltal növelhetjük a vevői elégedettséget, mely a vállalkozás sikerének alapja.Tovább →
Kiderült, melyek azok a magyar vendéglátóhelyek, ahol a legkreatívabban használják a magyar alapanyagokat: kiosztották az idei Gasztrohős Díjat.Tovább →
Négy évig élt a pokolban Ági, mire el tudott szakadni egy durván bántalmazó és manipulatív férfitól. A bántalmazott nő története szinte horrorisztikus, de nem egyedi.Tovább →
Chris Rock ízléstelen vicce, amit élő adásban egy pofonnal torolt meg Will Smith. Ebben a történetben mindenki kínos, és nagyon káros üzenetet közvetít.Tovább →
Lovas Rozi február óta kétgyermekes anyuka, és mindkét szülése életre szóló, pozitív élmény lett számára.Tovább →
Az iCentre 2 millió forintos, informatikai és digitális eszközökből, kiegészítőkből álló adományt készített össze az ukrán háború elől menekülőknek, hogy ezzel is tudassa velük: nincsenek egyedül.
Tovább →
Czikkely Panni három hetet töltött Afrikában. egy ugandai faluban önkéntesként, ahol végre megismerhette a kislányt, akit jelképes örökbefogadóként támogat.Tovább →
A japán Yuki Sovdat Nakao Szlovéniában, Ana Roš sztárséf mellett találta meg hivatását, és későbbi férjét is, akivel azóta egy közös éttermet vezetnek.Tovább →
A karrierépítés kőkemény munka, így alapvetően azt kell tisztáznod, akarsz-e ennyi időt és energiát belefektetni. Ha igen, akkor íme pár hasznos tanács.Tovább →
Pedagógusokat kérdeztünk arról, hogy valóban megfélemlítik-e őket feletteseik a sztrájk miatt. Sokat meséltek, elkeserítő dolgokat.Tovább →
Hamarosan itt a 2022-es Oscar gála. A következő 12 színésznő már megkapta az aranyszobrot, felismered őket?Tovább →
Zöld emutojás, meggymag, csigaház, vagy egy bogár letört szárnya – Deliné Pőcze Erzsébet számára ezek nem szemétrevaló kacatok, hanem egyedi alkotásainak alapdarabjai.Tovább →
Talán eljött az idő, egy kis változatosságra és feliratos férfi póló választására? Ma, egy pár legsikeresebb modellt javaslunk.Tovább →
Vámos Miklós azt mondja, amikor alkot, mindig úgy él, mint mások a karantén alatt. Most épp női sorsokat állít fókuszba.Tovább →
A most 15 éves lánynak még jogosítványa sincs, de évek óta a roncsderbi bajnoka. Béres Dorina a borulástól sem fél, és örül, hogy az autókrossz versenyeken már százhússzal száguldhat.Tovább →
Az Egyenlítő alapítvány a legnagyobb magyarországi vállalatok felsővezetőit illetve sikeres vállalkozások alapítóit kérte fel, hogy szánjanak az idejükből néhány órát felsőoktatási hallgatókkal találkozni.Tovább →
Hiteles, szakmai és elfogulatlan információk a császármetszésről: ezt nyújtja a Császárvonal projekt, melyet két császáros anya, Kiss Verus egészségügyi újságíró és Rákosi Dóra gyógytornász indított. Céljuk a szülésre készülő és a hasi szülésen átesett anyák támogatása.Tovább →
„A magyarul beszélő összes emberért, aki megszületett a Földön, azért én lelki és szellemi felelősséget vállaltam” – mondja Levente Péter, aki a Negyedik negyedben elmeséli azt is, mi segít neki talpra állni minden helyzetben.Tovább →
Érthetetlen, döbbenetes történetek gyerekeket ért szexuális erőszakról és az azzal kapcsolatos eljárási hibákról. A rendszer működésképtelen, pedig valahogy muszáj lenne megvédeni ezeket a kisfiúkat és kislányokat.Tovább →
Pandémia, háború, családon belüli veszteség, gyász – mind olyan esemény, ami megviseli a gyerekeket. Hogyan teheti egy szülő elviselhetőbbé az ilyen krízishelyzeteket?
Tovább →
Bander Csilla élete mások segítéséről szólt, egészen addig, amíg egy súlyos betegség, rá nem ébresztette, hogy önagával is kell törődnie. Azóta az alkotás számára terápia.Tovább →
Biztonságban érzik-e a magukat a nők a mai Magyarországon otthon, a közterületeken, közintézményekben, vagy akár a munkahelyükön? Ezeket a kérdéseket feszegeti a civilek által létrehozott #NŐVÁLASZ elnevezésű kezdeményezés.Tovább →
A balatonföldvári Baptista Üdülőközpontban is sok hazájából elmenekült ukrán kisgyermek él jelenleg. Nekik szerzett egy kis örömet pár animátor, hogy oldják a borzalmakat, amiket átéltek.Tovább →
Tényleg kettő helyett kell enni? Mennyi az ideális folyadékbevitel babavárás alatt? Milyen ételekre van szüksége babának és mamának? Shenker-Horváth Kinga ezekre is választ ad a Diéta Dilemmában.Tovább →
Öt önkéntes egy éjszakája a Keleti Pályaudvar gyereksarkában. Öt nő, akinek arra a pár órára igencsak könnyűnek tűnt a saját sorsa.Tovább →
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében egy olyan komplex intézmény született, amelyben számos innovatív elképzelés valósulhat meg.Tovább →
Egy olvasónk története, aki a napokban készül utolsó, nyolcadik lombikjára.Tovább →
Márton András nem csak szellemileg, de fizikailag is korát meghazudtolóan fiatalos. Mint mondja, nem feccöl energiát olyan dolgokba, mint a sértődés, vagy a türelmetlenség.
Tovább →
Ezt a betegséget, a kezeléseket egyébként is nagyon nehéz végigcsinálni, és sok nőnek még azzal is meg kell küzdenie, hogy egyedül marad. A Mellrákinfó Egyesület legújabb kampánya ezért a férfiaknak szól.
Tovább →
Ha a gyermekeinket nem bátorítjuk, nem engedjük meg nekik, hogy kipróbálják önmagukat, megismerjék a képességeiket, akkor tulajdonképpen a szárnyaiktól fosztjuk meg őket.Tovább →
Az élet tanárként ma Budapesten: „Egyik jó barátom viccelődött azzal a minap, hogy akár írhatnék is a KLIK-nek, hogy ötödikén egyből a főbérlőmnek utalják a pénzem. Keserű vicc ez, persze, de találó: a keresetem valóban megegyezik egy budapesti panellakás egy havi bérleti díjának összegével.”Tovább →
Amit egy életre megtanultam, bármiről, bárkiről is legyen szó, segíteni úgy lehet, ha a földre fekszem mellé. Vagy leülök, vagy leguggolok. Egy autista kisfiú megnyílásának története.Tovább →
Már gyerekként beleszeretett a táncba, de családi nyomásra végül az üzleti életben épített karriert. Ám Hudry Katát utolérte az álma, és másodszor már nem engedték el egymást. Most másoknak segít önmagukra találni az argentin tangó segítségével.Tovább →
Fruzsina élete 12 évesen változott meg örökre, amikor felrobbant mellette egy gázpalack. A most 17 éves lány nem hagyta összetörni álmait, újra táncol, és mentorként is segíti sorstársait.Tovább →
Több vállalkozás és fitnesz-érem büszke tulajdonosa, emellett külön 40 pluszos nőknek fejlesztett ki táplálékkiegészítőket: Sziszó, vagyis Gyöngyösi Szilvia diétában és önmegvalósításban is hiteles példa.Tovább →
Egyre több embert érint valamilyen formában táplálékallergia. Vagy táplálékintolerancia? Mi a különbség ezek között, és megoldás-e a mindenmentes étrend? Shenker-Horváth Kinga ezekre is válaszol a Diéta Dilemma soron következő adásában.Tovább →
Hátrahagyta édesanyját, nagymamáját, és az egész eddigi életét. Anastasiya egy fiatal, designerként dolgozó lány, aki Budapesten keresztül menekült el a háború elől. Tovább →
Kövesdi Zsófia fiatal női borászként hatalmas sikereket ért már el ebben a még mindig férfiközpontú szakmában. Számos külföldi díjat nyert már el, és komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a vörösborok készítésében.Tovább →
Nagy Katica még csak két éve végzett a főiskolán, mégis rengeteget dolgozik: forgat, szinkronizál, színpadon áll. A fiatal színésznővel beszélgettünk szerepekről, érzésekről, a szabad létről és arról, hogy miért érzi fontosnak, hogy kiálljon társadalmi ügyek mellett.
Tovább →
Forgács Gábor annak ellenére, vagy talán már éppen azért, mert legyőzött egy súlyos betegséget, nem fél a haláltól. Jól van, imád élni és sztorizni, A Negyedik negyedben is ezt teszi.
Tovább →
A kampány célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a jelenlegi társadalmi egyenlőtlenségekre, a nemi alapú diszkriminációra és elindítson egy hosszú távú pozitív változást a nők megbecsülésének érdekében.Tovább →
Egy férfi akkor férfi, ha volt katona? Katonaviselt srácok, férfiak mellett cseperedtem nővé, de valahogyan egyszer sem jutott eszembe, hogy azért nézzek fel rájuk, mert valaha sorkatonák is voltak. Vélemény.Tovább →
Sokoldalú, szenvedélyes és szókimondó: Nagy Ervinnel beszélgettünk közéleti szerepvállalásról, hiúságról, apaságról na és persze a nőkről.Tovább →
Megváltoztatták a történelmet, kiemelkedtek a tudományban, a sportban példát mutattak az életükkel. Vajon ismered ezeket a nőket? Ebből a kvízből megtudod.Tovább →
Természetes összetevők, vegetáriánus és vegán életmódnak is megfelelő termékek – teszteltük az Annabelle Minerals ásványi sminkjeit, és néhánnyal azonnal szerelembe estünk.Tovább →
„A szembogara rebben, pislog de nem mozdul. Akkor értem meg, hogy mi történik. Sokkos állapotban vannak. Nézem a többi gyereket, mint kicsi zombik ahová ültették őket ott várnak.” Kecskeméti Zsuzsa önkéntesként segít az ukrán háborúból menekülteknek. Ő így látja őket.Tovább →
Az IT lehetőségekkel teli és izgalmas világában még mindig nagyon kevés a nő. A Green Fox Academy kifejezetten nekik indított ingyenes informatikai kurzust.Tovább →
A sporttáplálkozás nem csak a versenyszerűen sportolók életének része, hiszen már akkor érdemes odafigyelni a megfelelő tápanyagbevitelre, ha hetente többször rendszeresen lejárunk edzeni. De milyen és mennyi kiegészítőre van szükségünk?Tovább →
Saját bőrükön is kipróbálhatták a hírességek a közel 30 éves Alveola legismertebb márkáit, és a professzionális kozmetikumok nagy sikert arattak az influenszerek körében.Tovább →
Ladjánszki Bernadett a 36. héten veszítette el kislányát, súlyos terhességi kolesztázis miatt. Neki köszönhetően azóta sokkal nagyobb figyelem övezi ezt az alattomos betegséget, és a szűrése is majdnem országossá vált.
Tovább →
Szilda kegyelmi állapotban van. És szeretné hírét vinni, hogy az egység és az öröm lehetőségei nem fogyatkoztak meg a mindennapokból. Tovább →
Otthonról dolgozni klassz dolog. Vagy mégsem? Lassan három év után, egy, vagy több gyerekkel a nyakunkon már lehet, hogy inkább lemondanánk a home office előnyeiről.Tovább →
Még mindig sok helyen nincs is női vezető, ahol pedig van, sokkal nagyobb elvárásokkal szembesül, kevesebb megbecsülésért, ezt mutatja egy friss kutatás.Tovább →
Németh Hajnal Auróra, és márkája, az Aurora FolkGlamour meghökkentő, egyedi darabokkal idézi a múltat és keveri a hagyományokat a jelennel.
Tovább →
A pszichológus szerint a mindentől óvott, túlféltett gyerekekből legtöbbször szorongó, önállóságra képtelen felnőttek válnak, akik ráadásul szülőként is tovább viszik a rossz nevelési mintát.Tovább →
Erőn felül segítenek a civilek az ukrajnai háború miatt kialakult menekültválságban a határ innenső oldalán. Van, aki a lakását osztja meg velük, van, aki százaknak gyűjt adományt. Tovább →
A 65 éves zenész nem érzi még az öregedést, ám gyermekkora óta foglalkoztatja a halál kérdése. A Negyedik negyedben arról is mesélt hogy szerinte nem véletlen vagyunk bezárva a születés és a halál kapuja közé, és a tapasztalásainkat mi magunk választjuk.Tovább →
Nevüket elhallgatni kérő kárpátaljai magyarok, ukránok és a krízishelyzetben segítséget nyújtók meséltek megrázó dolgokat nekünk a határmenti állapotokról és a határon túlról. Tovább →
Országszerte több mint 50 orvos és egészségügyi központ összefogásával, 2022. március 4. és 13. között több helyen elérhető lesz a kedvezményes árú HPV-szűrés és orvosi vizsgálat.Tovább →
Az ukrán-orosz háború kapcsán a civil szervezetek és a magyar lakosság elképesztő összefogásról tesz megint tanúbizonyságot. Ha te is segítenél, ezekre figyelj!Tovább →
Magyarországon még mindig nem elterjedt a házassági szerződés lehetősége, pedig nem kell hozzá nagy vagyon, hogy érdemes legyen megkötni.Tovább →
Vajon érdemes megszállottan számolgatni a kalóriákat? Vagy inkább hallgassunk testünk visszajelzéseire, és béküljünk ki az étellel? Shenker-Horváth Kinga dietetikus ezt is rendbe teszi a fejekben.Tovább →
Feketébe öltözve, saját performansszal adtak nyomatékot elszántságuknak a a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium pedagógusai.Tovább →
Nem lehet kihagyni gyerekeinket a mostani hírfolyamból, beszélgetni kell velük a háborúról, válaszokat kell nekik adni. Őszintén.Tovább →
A stressz életünk szerves része, és mint ilyen, hathat ránk pozitívan és negatívan is. Rajtunk áll, hogyan kezeljük, de szerencsére ez tanulható és fejleszthető.Tovább →
Kemény mínuszok, sötétség és sokszor az ivóvíz is luxus. Ilyen az élet Lappföldön, ahol Rebecca Sordje él hónapok óta. Ő mégis úgy érzi, megtalálta igazi otthonát. Tovább →
Bing nyuszi gondozója vajon egy nyunyóka? Miért él egyedül Bogyó és Babóca? Ki az apja a hármasikreknek? Kérdések, amelyek feladják a leckét az anyukáknak.
Tovább →
Kispál Luca úgy gondolja, élvezhetjük a nagyvárosi élet minden kényelmét úgy is, hogy egy tudatosabb, tervezhetőbb életmódot folytatunk, amivel a környezetünket is védjük. Körúti asszonyka blogján ehhez is ad tippeket.Tovább →
A Felelős Gasztrohős Alapítvány tavaly indította útjára a Gasztrohős Díjat, mellyel minden évben egy-egy aktuális témára reagálva szeretnének kiemelni az adott témában példaértékűen működő vendéglátóhelyeket. Idén a hazai alapanyagok használata a fókusz.Tovább →
Bár már a dédnagyapja is tállyai borász volt, Dorka a filozófia és a filmek világából tért vissza oda, ahova született: a tokaji borok világába.Tovább →
A 83 éves filmrendező úgy érzi, ezt a szakmát csakis olyan alázattal lehet csinálni, mintha most kezdené. A Negyedik negyedben mesélt még kudarcokról, őszinteségről, szeretetről és arról, hogy még mindig képes élvezni a napfény ízét.Tovább →
Attól érezzük magunkat biztonságban, ha minél több dolgot viszünk be a lakásba, de kifelé nem viszünk semmit, mondja Bitay Andi, a Kacatmentes otthon blog szerzője, aki szerint a társadalmi nyomás is felelős azért, hogy telepakoljuk az életterünket.
Blogján segít átváltani egy tudatosabb és tárgymentesebb életmódra.Tovább →
Magyarországon ma rengeteg ember szenved el kapcsolati erőszakot. Az Ökumenikus Segélyszervezet legújabb kampányában ismert színészekkel forgatott kisfilmeket, amelyekben a lelki és verbális bántalmazás különböző válfajait mutatják be. Tovább →
Zsély Csilla filmes vágóként már a kiégés szélére került, amikor hozott egy merész döntést, és asztalosnak tanult. Imádja új szakmáját, és a bútorokat, amelyeket készít, annyira, hogy még nevet is ad nekik.Tovább →
Időszakos koplalás, sirtuin diéta és társaik: a bulvárlapokban számos celeb magasztalja ezeket az igencsak megszorító fogyókúrákat. De vajon megéri szenvedni? Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa erről is beszél a Diéta Dilemmában.Tovább →
Markó-Nagy Julcsi 24 hetesen szülte meg, majd veszítette el kisfiát, Nimródot. Azóta a Mindig az anyukád leszek Instagram oldalon őszintén beszél fájdalmáról, és másoknak is segít a perinatális gyász feldolgozásában.Tovább →
Ha valaki nem osztja meg párjával az összes titkát, még nem ad okot feltétlenül a féltékenységre egy házasságban. De miért lett egy lezárt telefon a bizalmatlanság fő oka?
Tovább →
Ötvenévesen váltott karriert, és találta meg a tökéletes szakmát Iskumné Kovács Tünde imád közös képviselőként dolgozni.Tovább →
A közelmúltban ételallergia kiváltotta anafilaxiás sokkban elhunyt egy 7 éves kisfiú. Az AllerGéniusz Egyesület azért küzd, hogy ilyen tragédia ne fordulhasson elő a jövőben.Tovább →
A Kék Vonal segélyszolgálat új önkénteseket keres a csapatába. Nagy szükség van rájuk, hiszen évente közel 30 ezer kétségbeesett hívás érkezik gyerekektől és fiataloktól, akik sokszor nem tudnak máshová fordulni. Tovább →
Vajon meg lehet-e mondani a párunknak, még a legnagyobb szeretet és empátia hangján is, hogy nem a húsz év volt sok, csak az utolsó három, és már nem bírom nézni, ahogy eszel, és nem akarok többé szólni, hogy pakolj el magad után? Mi tehetünk a párkapcsolati kiégés ellen?Tovább →
A 84 éves költő, író a Negyedik negyedben mesélt Fodor Jánosnak arról, miért hálás minden nőnek, akit szeretett élete folyamán, miért van nagyon nagy szükség ma is a versekre, és persze elmesélte, mit gondol a halál utáni életről is.Tovább →
Dr. Mangó Gabriella naponta 12-13 órát dolgozik, és átlagban 140 Facebook üzenetre válaszol. Rengeteg embernek segít a covid felbukkanása óta, de mint mondja, nem teheti meg, hogy egyetlen hozzá forduló beteget is cserben hagyjon.Tovább →
Ha a romantikus filmek rajongója vagy, akkor ezzel a kvízzel most tesztelheted, mennyire emlékszel kedvenceidre.Tovább →
Egy esküvőszervező, aki egy esküvőn ismerte meg élete nagy szerelmét, és azóta egy csodahelyen építik közös jövőjüket. Tovább →
Vállalkozói számla nyitásán töröd a fejed, de túl sok a lehetőség a piacon? Ráadásul bonyolultnak és összehasonlíthatatlannak tűnnek az egyes csomagok? Cikkünkben segítünk eligazodni aTovább →
Minden fogyókúrázó álma egy olyan diéta, ami azonnal megszabadítja a felesleges kilóktól. Shenker-Horváth Kinga dietetikus a Diéta dilemma ötödik adásában arról is beszél, miért csak marketingfogás a gyors fogyás ígérete. Tovább →
A megalázó fizetések és a túlterheltség megszüntetése mellett például a színvonalas oktatáshoz megfelelő körülményeket kér a pedagógusoknak egy olvasónk, aki a szülők és a gyerekek oldaláról írta meg véleményét a tanársztrájkkal kapcsolatban a Női váltónak. Tovább →
Ahhoz, hogy boldogulni tudjanak az életben, fontos, hogy önbizalommal teli, érzelmeiket irányítani tudó gyermekeket neveljünk. Elmondjuk, hogyan.Tovább →
Méltósággal és szeretettel rajzolja meg az esendő, és családjának rengeteget ártó alkoholista anyát – ez teszi feledhetetlenné a Shuggie Bain című regényt a magyar kiadás szerkesztője, Vonnák Diána szerint. Tovább →
A Lélekanya-díjas Kasza Éva és férje hosszú ideig küzdöttek azért, hogy szülőkké válhassanak. Végül a legreménytelenebb pillanatban kopogtatott be hozzájuk a csoda: Léda
Tovább →
Segít jobb szülővé válni, ha már a gyermekvárás során elkezdjük kialakítani a kommunikációt, kötődést a babával. Dr. Andrek Andreával arról beszélgettünk, hogy mi befolyásolja, és ki mennyire képes kialakítani a magzati kötődést. Tovább →
Anyasággal, szüléssel, szoptatással kapcsolatban számtalan csoportban adogatnak jótanácsokat egymásnak a nők. Ehelyett érdemesebb valódi szakértőket keresni, dúlát, szoptatási szakértőt, hordozási szakértőt. Tovább →
Az elmúlt harmincöt évben soha, egyetlen tornatanáromnak nem jutott eszébe, hogy bátorítson, biztasson, hogy megtalálja a kulcsot hozzám – s ezáltal én is a mozgáshoz. Vajon mi lett volna, ha legalább egyikük megpróbálja?Tovább →
„Ha bonyolult is a bábszínészek élete, soha nem cserélném el semmi másra – mondja Kovács Judit akinek egész élete a bábok és az előadóművészet körül forog. Na meg kicsit a befőttesüvegek világában is.Tovább →
„Fontos számomra, hogy úgy haljak meg, hogy valamit úgy tettem sínre, hogy az haladjon”. A Negyedik negyed legújabb adásában Verebest István mesélt öregedésről, elmúlásról és arról, miért a jelen pillanat a legfontosabb.Tovább →
Ha valaki veszi a fáradságot, és megismeri a testében rejlő lehetőségeket, akkor az élete ezzel arányosan lesz egyre gazdagabb, mondja Bene Márton, aki speciális edzéssel segít a traumák feldolgozásában.Tovább →
Sok áldozattal beszélem az elmúlt években, és arra a kérdésre, hogy „mi volt az a pont, amikor azt mondtad, hogy elég volt és véget vetsz ennek?” mindegyiküknek ugyanaz volt a válasza: „az a pont a gödör alján volt, amikor tudtam, hogy vagy lépek, vagy beledöglök”. Vélemény a Szilágyi Liliána ügyről.Tovább →
Tizenharmadik, Ecet és méz című könyve kapcsán beszélgettünk V. Kulcsár Ildikóval. aki évtizedek után is rajongva szereti olvasóit, és a történeteiket.Tovább →
Nyereményjátékunkkal Toman Diet 21 napos életmódváltást nyerhetsz.Tovább →
Az Eisberg Diéta Dilemma negyedik részében Suhajda Szilárd és Klein Dávid hegymászók arról is meséltek Péter Petrának, hogyan készülnek egy-egy csúcsmászásra, és, hogy mit esznek 8000 méter felett. Tovább →
Attól, hogy nem beszélünk róla, évente 1400-1500 nő betegszik meg méhnyakrákban, amit legtöbbször a HPV okoz. Pedig a szűrővizsgálattal életet menthetünk!Tovább →
Angela Merkel politikai életéről írt könyvet Kati MartonTovább →
Megkezdődött a téli olimpia. Töltsd ki a kívzt, hogy megtudd, mennyire vagy jártas a téli olimpiák világában. Tovább →
Rengeteg babáknak való gyógyszer és vitamin hiánycikk. Az anyukák egymás között kereskednek a megmaradt készleteikkel. Véleménycikk. Tovább →
Valahol az elegáns és az hétköznapi között helyezkedik el az üzleties öltözködés. A női üzleti divat (business casual) hölgyek esetében általában a kosztümökről és a különféle blúzokról, na meg szoknyáról szól.Tovább →
Az Anyanapló 40 plusz új részében Gina arról mesél, hogyan kezdte Írországban negyven fölött újra a tanulást a gyermeke születése után. Tovább →
A Rádió Bézs Negyedik negyed című műsorában Fodor János Ungár Anikót kérdezte az elmúlásról.Tovább →
Mindegy, hogy érzelmi, szexuális vagy fizikai bántalmazásról beszélünk, a bántalmazott emberek élete nagyon nehéz. De van kiút, ha elég erősek vagyunk.Tovább →
Filmkritika a Netflix Ne nézz fel! című vígjátékáról, Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep és Jonah Hill főszereplésével. Tovább →
A családi erőviszonyokra, kapcsolatainkra, de még az elakadásainkra is lehet következtetni abból, milyen az otthonunk. Sőt, az otthonpszichológus „kezében” terápiás eszközzé is válhat. Tovább →
Csapatmunka vagy egyéni érdekérvényesítés? Melyik a célravezetőbb kompetencia és miért van szükség ehhez önismeretre? Az Edisonplatform tudja.Tovább →
A Budapest Bike Maffia összegyűjtötte a pénzt a hajléktalan nőkre specializálódott nőgyógyászati rendelőre. Szállóige néven külön kampányt indítottak a hajléktalanok megsegítésére. Tovább →
Az életmódváltáshoz és az egészséges táplálkozáshoz nincs szükség önsanyargatásra. Shenker-Horváth Kinga a Diéta Dilemma dietetikusa hasznos tippeket ad ahhoz, hogyan lehet örömteli a változás.Tovább →
Miért tiltakoznak még mindig a felsőoktatás tanulói, a diplomához szükséges nyelvvizsga ellen? Hiszen egy idegen nyelv ismerete ma már alap kellene, hogy legyen.Tovább →
Kozuback Kamilla 17 évesen szerezte meg a lehetőséget, hogy snowboardosként induljon a téli olimpián. Bár Kanadában él, mégis Magyarországot képviseli majd Pekingben.Tovább →
Balog Gyöngyvér az Impact Design ügynökség társalapítójaként álmodta meg az Impact Box csomagot, ami nem csak minőségi ajándékot, de értékteremtő munkát is jelent hátrányosan megkülönböztetett csoportoknak.
A január 31-re meghirdetett két órás pedagógus sztrájk sokkal többről szól, mint fizetésemelésről. És nem csak a tanárok ügye, de a miénk is.Tovább →
A budapesti gimnáziumból elküldött pedofil tanár már nem először zaklatott kislányokat. Kiderült, korábban már egy általános iskolában is lebukott. Ott sem lett következménye.Tovább →
Nehéz döntést hozott meg Csikósné Kiss Irma, amikor gyermeke tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szervdonorként végül fia három ember életét is megmentette, az édesanya pedig azóta híd lett a donor családok és a transzplantáltak között.Tovább →
Nem fél a haláltól, és egyre inkább azt gondolja, valami csak van a túloldalon. De most még annyi energia és fiatalos jókedv van benne, hogy erről a témáról is csak mosolyogva beszél Beregi Péter, a Negyedik negyed legújabb részében.Tovább →
Egyedülálló anyaként valósította meg álmát Horog Annamária, aki négy birkával kezdte, most pedig már elismert pásztorként terelőközpontot vezet.Tovább →
Legalább hét kiskorú lányt zaklatott szexuálisan egy budapesti gimnázium tanára. Újabb pedofilbotrány, újabb áldozathibáztatás. Dühös vélemény.Tovább →
A 29 éves trükklovas, Bán Dóra már nem is számolja a sérüléseit, és naponta bízza életét szeretett lovára. Azt mondja félni nem szabad, csak ott kell lenni fejben minden pillanatban. Tovább →
A vállalkozóvá válásnak megvannak a maga kötelező és nem kötelező lépései. Összeszedtük a legfontosabb 15 lépést, amely nélkül nincs értelme vállalkozni.Tovább →
Gerencsér Enikő még csak 22 éves, de már most tudja, mi az életfeladata: egy több évszázadra visszatekintő, ám mára lassan eltűnő mesterség megőrzése.Tovább →
Kiss Zsófi mindkét gyerekéről kiderült, hogy autisták. Őt is vizsgálják, valószínűleg Asperger-szindrómája van. Tovább →
Mit jelent a növényi alapú étrend? Mi a különbség a vega, vegán, teljes értékű növényi táplálkozás között?Tovább →
Magyar szolgáltatóipar: a szerelők ki se jönnek, vagy ha igen, egy kisebb vagyont kérnek mindenért- Bodnár Hajni arról ír, milyen nehéz szakembert találni. Tovább →
Pataki Zita és férje Szárnyas Attila kilenc sikertelen lombik után mondtak le végleg a közös gyermekről. Három éve a Női Váltó Az utolsó lombik című sorozatában mutatták meg kendőzetlenül, min megy keresztül az, aki lombikprogramra vállalkozik. Tovább →
Háztartási készülékekről blogolt, így kezdett tartalomgyártóként Bernáth Melinda, a Smarta blog tulajdonosa. Most már ételfotókat készít és foodstylistként is dolgozik. Tovább →
Kováts Adél lánya, Kováts Laura Rozália őszintén vall betegségéről Belső tenger című könyvébenTovább →
A kompetenciafejlesztés nemcsak az iskolák dolga, hanem a szülőké is. az Edisonplatform hírleveleiből nagyon sokat tanulhatunk. Iratkozz fel!Tovább →
A kiégés oka mindig az értékválság Csatlós Csilla burnout coach szerint. Amikor a munkavállaló vagy a vállalkozó nem látja értelmét a munkájának, nem kapja meg a szükséges visszacsatolást. Hozzájárul a munka-magánélet egyensúly felborulása is. Tovább →
Milyen előnyei vannak az egyedüllétnek? Mik a szingliség jó oldalai? Tovább →
Czeiner-Szűcs Anita gyermekversek írója beszél pályájáról, könyveiről. Versesmamiként többezres közösséget épített a közösségi médiában, ahol szülőkkel beszélik át versélményeiket. Tovább →
Mit csinálj, ha egy pulikutya mellé kisbaba érkezik a családba? Hogyan engesztelj ki egy kutyát, ha elhanyagoltad a kisbaba miatt.? Anyanapló 40 plusz Írországból.Tovább →
Coaching anyáknak, ez az Anyacsavar. Paizs Dóra támogatást, tanácsokat ad a szülővé válás nehézségeinek kezelésében.Tovább →
Kinek segítség az élelmiszerár-stop? Februártól hét élelmiszer, köztük a csirkefarhát árát rögzíti a kormány. Tovább →
Az olasz konyha napján mi másról is írna kolléganőnk, mint arról, hogyan sajátította el Olaszországban az igazi pizza készítésének tudományát?Tovább →
A nemluxustaska kampányban kozmetikumokkal teli női táskával segítenek rászoruló nőknek. Tovább →
Nappali bútor kiválasztásakor sok szempontot kell figyelem előtt tartanunk – nappali szekrénysorunk legyen praktikus, szolgáljon sok tárolóhellyel, de ne legyen se túl nagy, se túl kicsi. Nézzünk néhány praktikus nappali szekrénysort, amely között mindenki megtalálhatja a megfelelő darabot.Tovább →
A diéták és egészséges életmód tippek cunamijában nagyon nehéz kapaszkodót találni, ezért érdemes meghallgatni a Diéta Dilemma szakembere, Shenker-Horváth Kinga tanácsait.Tovább →
Iványi Gábor hitről, a jóság fontosságáról és az elmúlás elfogadásáról beszélt a Bézs Rádió Negyedik negyed műsorában.Tovább →
Horváth Ani 27 évvel ezelőtt elvesztett édesapja születésnapjára írt megható megemlékezést arról az emberről, akitől egy rajongásig szerethető apaképet kapott.Tovább →
Hogyan működnek a férfi-női szerepek, hogyan hatnak egymásra, és érdemes-e bántani a férfiakat? Ugron Zsolna új, Nincs egy férfi című kötetéről egy podcastban beszélgettünk.Tovább →
Bánfalvi Bori csak 19 éves, de már bejutott a UCL biológia szakára, számos szervezet nagykövete. Ay ötödik TEDxLibertyBridgeWoman konferencián arról beszélt, hogyan sikerült mindez.Tovább →
Victoria Miller súlyos autoimmun betegsége miatt folyamatos fájdalommal él. Ám ahelyett, hogy feladta volna, inkább megkereste azt, ami értelmet ad az életének: A hibrid címmel regényt írt.
Tovább →
Velényi Réka férje révén került közel a borok világához, és a Dobbantó Programnak köszönhetően ma más számos folyamatot ő irányít családi vállalkozásban.Tovább →
A testünk az éjszakai ébredéseinkkel is üzen: minden szakaszban más fizikai vagy érzelmi elakadások miatt riadunk fel.Tovább →
Benke Helén hosszú évek kálváriája után tudta meg, hogy kisfia autista. Fel kellett adnia addigi életét, de végül kiderült, kisfia betegsége segített megtalálni a kerámiákat, mint élete hivatását.Tovább →
Milyen az élet anyaként, ha ADHD-s vagy? Hogyan lehet így vállalkozni, gyermeket nevelni? Szabados Bia felnőttként tudta meg, mi a „gond” vele.Tovább →
A 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon döbbenetes, megrázó történeteket mesélnek olyan nők, akik szembe mertek nézni az életveszéllyel is.Tovább →
Nyárádi Adrienn fotós képeivel pont olyan gyönyörűnek láttatja a sérült gyerekeket, mint ahogyan szüleik látják őket. Tovább →
Nem csak a koronavírus lett az életünk állandó része, de az elmúlt két évben megszületett a karanténszülőség fogalma is. Vajon hogyan lehet helyt állni ebben az új szerepben?Tovább →
A Medoo nem csak egy divatmárka, hanem két bátor és kreatív nő csodálatos barátsága és közös szárnyalása.Tovább →
Január 9 a nemzetközi Home Staging nap. A módszer, amivel gyorsabban és magasabb áron lehet eladni az ingatlanokat, Magyarországon is egyre népszerűbb.Tovább →
Csányi Vilmos beszélt a halálhoz fűződő viszonyáról, saját elmúlásáról a Rádió Bézs Negyedik Negyed című műsorában. Tovább →
A bántalmazó kapcsolatok dinamikája mindig ugyanaz. aki nem tapasztalt kapcsolati erőszakot – vagy még nem jutott el a fel-és beismerésig, hogy abban él – az nem is értheti, mit él át egy bántalmazott egy ilyen kapcsolatban, ahogy azt sem, hogyan válik valaki bántalmazóvá.Tovább →
Feng Ya Xian divattervező gyerekkorának első felét Kínában töltötte, a kollekciója tervezésénél az ottani élményekből inspirálódik. Így nem meglepő, hogy például az origami is visszaköszön a ruháiban.Tovább →
A L’Oréal és az UNESCO A nőkért és tudományért díjat Dr. Wilhelm Imola és Dr. Pataki Hajnalka kapta.Tovább →
Alattomos és mostohán kezelt betegség az Alzheimer-kór, amely tömegeket érint, de alig tudunk valamit róla. Gyakran nemcsak a beteg, de a hozzátartozók is rámennek, hogyTovább →
Ha magánéleti problémái vannak, inkább szabadságot vesz ki Szabó Gabi, a Modernity fiatal tulajdonosa, nem akarja a rossz hangulatát a kollégáira vagy az ügyfeleire terhelni. Szerinte ez, a folyamatos pozitív attitűd a sikere egyik záloga. Tovább →
Olyan budapestiekkel beszélgettünk, akik szabadúszóként dolgoznak, és megtudtuk, ez milyen előnyökkel és hátrányokkal jár.Tovább →
Az anyanapló 40 plusz újabb részéből kiderül, Írországban mennyi anyasági szabadság jár, milyen támogatásokat kaphatnak az édesanyák. Prónay-Zakar Gina arról is vall, miért döntött úgy, 14 hónapos gyerekét bölcsibe adja és visszamegy dolgozni. Tovább →
Két nő, akik bírói és könyvelői karriert cseréltek le kézműves pékségre, a kovásszal készült kenyér tudományára. A Búzavirág Kovászműhely a kovászos kenyeret készítőknek ad útmutatást. Tovább →
Timi 37 éves korában tudta meg, hogy genetikai betegsége miatt már rég nem lehetne életben. De ő 44 éve fityiszt mutat az SMA2-nek.Tovább →
Filmkritika Danien Brühl első rendezéséről, a Saját lifttel a pokolba című filmről, mely súlyos társadalmi és lélektani kérdéseket vet fel. Tovább →
A filmezés azt mutatta meg nekem, hogy a munkád lehet a hobbid is. Azt, hogy az, amit csinálsz az nem pusztán a túléléshez szükséges, hanem valami, amiben élvezetedet leled. Kapitány-Diószegi Judit sikeres producer, olyan sorozatok kötődnek a nevéhez, mint a Válótársak, a Mi kis falunk. Pályája kezdetén végigjárta a szamárlétrát, aminek még most is hasznát veszi. Tovább →
Szilágyi Liliána úszó nagy lépést tett amikor a napokban a nyilvánosság elé állt, hogy elmondja: apja kisgyermekkora óta bántalmazta.Tovább →
Mit lehet mondani, ha az ember lánya klimaxról kérdez és nem akarjuk elijeszteni? Rácz Zsuzsa novellában meséli el, ő hogyan oldotta ezt meg. Tovább →
Az apákat fotózták sérült gyermekeikkel a Vidd Többre Alapítvány és az Első Lépések Fejlesztőközpont közös kezdeményezésében. Így akarják felhívni a figyelmet azokra a férfiakra, akik nemcsak családfenntartók, de társak és apák is tudnak maradni a nehézségek ellenére.Tovább →
Mit fogadunk meg az újvére? A Női váltó szerkesztősége megírta.Tovább →
A magyar borok sokszínűségét és izgalmas világát szeretné bemutatni a nemzetközi fogyasztóknak Herczeg Ágnes, akit a világ egyik legígéretesebb borszakértőjeként tartanak nyilván. A számos nemzetközi díjjal elismert szakértőnek nem jött könnyen az elismerés, több, mint húsz év kemény munkája van mögötte. A magyar borok népszerűsítése mellett még egy szívügye van: a nők támogatása. Tovább →
„A színészet nagy tanítómester, én ott ismertem meg magamat a szerepek által és olyan mestereim voltak, akik megláttak bennem valamit”- meséli Harkányi Endre, aki nagyon fiatalon veszítette el a szüleit és akinek ezért a színház lett a mindene – erről is mesél Harkányi Endre színész a Negyedik negyedben.Tovább →
Apa és lánya autista gyerekekért bringázott veresegyházi otthonuktól először az Északi tengerig, majd 2021 nyarán az örök városig. Az autista tesó indította el a lavinát…Tovább →
Az ujjába kapaszkodott, úgy pihent a mellkasán kisfia rögtön a születése után – Kocsis Dénes mesélt gyermekük érkezésének legszebb pillanatairól.Tovább →
Igaz-e, hogy az időskor az elégedettség oázisa? Meg lehet-e találni az öregedésben is a szépet? Dajka Viktória írásában erre kerestük a választ.Tovább →
Ha hagyja lenőni ősz tincseit, ha büszkén viseli szarkalábait, akkor azért, ha plasztikai, kozmetikai beavatkozásokkal fiatalítja magát, akkor meg azért kapja a rosszindulatú megjegyzéseket. AzTovább →
Kendőzetlenül beszél az öregedésről, a teljesítményromlásról és az örök ifjúságról Mérő László az őt kérdező Fodor Jánosnak a Negyedik negyedben.Tovább →
Slow living a határszélen. Csatlós Csilla hotel tulajdonos, coah, kéégés specialista nem mellesleg Bázakerettye polgármestere. És nem él stresszben. Portré.Tovább →
Éviről, aki hat évvel ezelőtt veszítette el a lábát, már többször írtunk. Gyűjtött protézis lábra, sikertelenül. Most a másik, ép lába került veszélybe…Tovább →
Hány évet kell várni vesedonorra ma Magyarországon? És lehet-e családot alapítani veseelégtelenséggel? Biankáék története. Tovább →
Szeretni önmagunkat önzetlenül – sokszor ez a legnehezebb. Tovább →
Milyen az elvált szülők gyermekeinek karácsonya? És milyen a szülőké, akik szétlogisztikázzák magukat? Davida elmeséli, náluk hogy zajlanak az ünnepek.Tovább →
Kumin Viki gyerekkori története a bizonyság arra, hogy a karácsonyi csoda igenis létezik. Tovább →
Zeke Erika csak gyerekeit akarta szórakoztatni pár lufival, ma pedig már léggömbmodellező művész! Elmeséli, hogy jutott el idáig. Tovább →
És eljött a pillanat, amiért sok ezren drukkoltunk: Szilda jól van. Nem töröl semmit, csak enged. Elenged fájdalmat, beenged szeretetet. Szilda jól van. Tovább →
Az ABBA egyszer csak gondolt egyet, és kijött egy új albummal. Aztán gondoltak egy még nagyobbat, és karácsonyi daluk bevételét felajánlották az UNICEF számára.Tovább →
Csak csintalan, élénk a gyerekem, vagy esetleg SNI-s, netán BTMN-nes? Adunk egy kis segítséget, hogy tud kell-e lépned, és ha igen, merre. Tovább →
Fogalom lett egy dabasi asszony, Eta néni háza, aki pazar karácsonyi díszbe öltözteti otthonát az ünnepekre. Tovább →
Mi lehet egy kisfiú karácsonyi kívánsága, aki az anyukájával él kettesben? Egy család? Egy apuka? Rózsahegyi Sára írása. Tovább →
Különleges interjú, amiben két szinte egyszerre szült anya mesél arról, milyen volt számukra ez az első pár hónap. És persze nagyon más… Tovább →
Halmi Fannit bosszantotta, mennyi új anyag kell egy menyasszonyi ruhához, miközben az egyszer viselt darabok a szemétben végzik. Arra tette fel az életét, hogy újrahasznosítsa őket. Tovább →
Kumin Viki adventi beszámolót hozott nekünk Londonból, hogy kicsit belelássunk, hogyan is készülnek az ünnepekre a kint élő magyarok. Tovább →
Milyenek a mostani ötvenes nők? Hogyan látják magukat? Egyikük megírta.Tovább →
Richard Osman főszereplői egy luxus nyugdíjas otthon lakói, akik nyomozásba kezdenek. A bájos detektívek első története azonnal bestseller lett, és már itt az újabb regény. Tovább →
Három ajándékötlet, amely megkönnyíti a 2022-es évet. Nézd meg különleges mozgásfajtákról, egészséges életmódról és vállalkozásfejlesztésről szóló börzénket.Tovább →
A mai oktatási rendszer kiöli a kreativitást és a rugalmas gondolkozást a gyermekekből. Nekünk, szülőknek azonban vannak lehetőségeink. Mutatjuk.Tovább →
Réz Andrásnál derűsebben senki sem beszélt még a halálról és az öregedésről. És persze egy filmajánló se maradhatott kiTovább →
Valahogy másképpen tartalékoéunk a pandémia óta, de moast adunk egy listát arról, hogy milyen élelmiszerekkel legyen feltöltve a kamra. Tovább →
Mint oly sok nőt, Szakács Melindát is a gyermeke születése vitte a karrierváltás felé – ma már Cifra Design boldog tulajdonosa. Tovább →
Varga Katalin maga is átélte a nehezített gyermekáldás állapotát, és most erről szólaltatott meg 30 nőt, akik könyvében elmesélik saját történetüket. Tovább →
Hordozható, víz nélkül működő diffúzor? Az Azomax különleges és egyszerűen használható diffúzorai pillanatok alatt teszik otthununkat illatossá.Tovább →
Fellélegzel, hogy hurrá, bölcsis lett a gyerkőc, visszakaphatom a régi életem – ha részben is. De aztán jön az első vírus, a második, mindez megfejelve coviddal, és előtted csak egy szó villog: újratervezés. Tovább →
Rácz Zsuzsa nagyot robbantott húsz évvel ezelőtt a Terézanyuval, és most legalább akkora dobásra készül Kovácsnéval… Tovább →
Egy vállalkozás elindításához sokféle ismeret szükséges – nem csak szakmai. Ebben segít az #énjövőm program.Tovább →
Beárazni a gyerekünket – szőrnyen hangzik, ha azonban válásra kerül a sor, van, akinek meg kell tennie…Tovább →
Ilyen még nem volt. Nagyon menő tippeket hoztunk, aminek minden nő örülni fog. Nézd meg ötleteinket! Karácsonyi ajándék-összeállítás a Női váltótól.Tovább →
Dobray Sarolta regénybe ágyazva mutatja be a bántalmazó kapcsolatok dinamikáját – különleges módon, mindkét oldal nézőpontjából. Tovább →
A Nem Adom Fel Alapítvány a Mikes Lélekközpont megépülésével egy olyan háromszintes többfunkciós központot álmodott meg, amely támogatott lakhatási lehetőséget is biztosítana a fogyatékkal élő fiatal felnőtteknek. Tovább →
Amikor megérezzük, hogy a házasságunknak vége, még messze vagyunk attól, hogy ki is mondjuk: vége. Pedig a boldogtalan házasság mindenkinek csak árt… Tovább →
Fájdalmas, de nagyon őszinte mondatokkal teli ez a rendhagyó interjú Gáti Oszkárral. Tovább →
Kurtizánokról könyvet írni? Nem először történik meg, mert mi olvasók szeretünk belesni a budoárok sejtelmes, titkokkal teli világába. És hogy mit találunk ott? Nem csak szexet… Tovább →
Az aromaterápia igazi testi és lelki felüdülés, amelyet most bárki élvezhet az otthonában vagy akár az autójában is. Karácsonyra különleges ajándék.Tovább →
Kovács Andrea több mint 20 éve gyógytornász, aki 13 éve saját rendelőt nyitott, sőt könyveket is ír a gyógytornáról. Tovább →
Okinawa szigetén szinte mindenki eléri a 100 éves kort. Mi lehet az oka? Mi a hosszú élet titka? Mondunk 10 tippet, amelyeket tőlük tanultunk.Tovább →
Mit adjunk karácsonyra az édesanyánknak, a barátnőknek, a tesónknak vagy a szerelmünknek? A Női váltónál nem kérdés. Mai ünnepi összeállításunkban ismét csodás ajándékötletet mutatunk nektek.Tovább →
Csemer Boglárka, a finomság, a báj maga, pedig az élete nem volt mindig könnyű és szép. Tovább →
A nők jóval több láthatatlan munkát végeznek, mint a férfiak, az anyák pedig még annál is többet. Ráadásul a munkaerőpiacon anyaként hátrányba is kerülnek. Tovább →
A generációs különbségek a vitákban érzékelhetők csak igazán, illetve azok ventillálásában. Szilda ezzel most az online térben szembesült… Tovább →
Évtervező Workshoppal indítjuk az új esztendőt, hogy pontosan lásd, milyen lépések visznek el a sikerhez. Hogy pedig készülhess is rá, abban C. Szabó Helga célkitűzési szabályai segítenek. Gyere, tarts velünk! Tovább →
Fábián Borit a multik világából a spirituális létbe vitte a sorsa, hite szerint azért, hogy segítsen – elsősorban az anyukáknak – jobban lenni. Tovább →
Zentai Katát saját gyermekének születése inspirálta arra, hogy addigi munkáját hátrahagyva, a kisbabák jelbeszédével foglalkozzon, majd erre vállalkozást építsen. Tovább →
Itt az ideje megvenni a karácsonyi ajándékokat! Ha nincs ötleted, majd mi segítünk! Nézd meg a Női váltó e heti karácsonyi ajándéklistáját.
Sokan imádkoztak azért, hogy az Omega frontembere felépüljön a koronavírus-fertőzésből, de sajnos a betegség legyőzte őt. Kóbor János 78 évet élt. Tovább →
Jakupcsek Gabriella megkerülhetetlen személyiség, akinek határozott véleménye van a világ dolgairól, legyen szó a covidról, az orvosokról, a televíziózásról vagy az öregedésről. Tovább →
Z. Kiss Adrienn Patkódobbanás című könyvét nevezhetjük érzékenyítő mesének, de elsősorban nem az, hanem egy izgalmas történet a zuglói lovarda lakóiról és kis lovasairól – utóbbiak egyike a szerző autista kisfia. Tovább →
Egy vállalkozás elindításához azonban sok egyéb tudás is kell – nem csak szakmai. Ebben segít neki az #énjövőm program.Tovább →
Véget ért a Változz velünk, Anyukám! első „évada”. A programban résztvevő 4 nő csodás átalakuláson ment keresztül. Megmutatjuk, mi van velük most.Tovább →
Béres Ilona épp olyan szép és különleges a nyolcvanadik évében, mint fiatalon, és legalább ennyire különleges az is, ahogyan a világot, s benne magát látja. Tovább →
Kun Anita hobbiból kezdett sajtokat gyártani, de ma már bronzérmes sajtkészítő mester, vagyis sikeres vállalkozó. Tovább →
Öt vidéki vállalkozónő kapta a 25 ezer dollár összdíjazású Academy for Women Entrepreneurs (AWE) program pénbeli támogatását. Hogy kik ők? Megírtuk.Tovább →
A változás részünk, életünk mozgatórugója, és a haj egy nőnél mindig kardinális kérdés, de azért nem a legfontosabb… Tovább →
Évtervező Workshoppal indítjuk az új esztendőt, hogy pontosan lásd, milyen lépésekt visznek el a sikerhez. Ízelítőül mutatunk most C. Szabó Helga célkitűzési szabályaiból ötöt. Gyere, tarts velünk! Tovább →
A ’80-as évek közepén az AIDS egyet jelentett a halállal. Mennyire kell félnünk ma a HIV-től és mik a fertőzöttek kilátásai, erről beszélgettünk Dr. Riczu Alexandrával. Tovább →
November 30-ától több mint két héten át a Budapesti Corvinus Egyetem háromezer diákja adományokat gyűjt a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek megajándékozására, a KórházSulival együttműködve.Tovább →
A Coca-Cola Magyarország 2017-ben #énjövőm címen programot indított azoknak a 16-35 év közötti fiataloknak, akik az adott időszakban sem nem tanulnak, sem nem dolgoznak. Keresik a helyüket az iskola után, tanulmányaik közben, vagy éppen a váltáson gondolkodnak. Ebben segít a program: különböző tematikájú workshopokkal, önfejlesztési és önismereti tananyagokkal.Tovább →
Szilágyi János a tőle megszokott őszinteséggel és pikírtséggel beszél az öregségről, a halálról és a hitről is. Tovább →
Evidens, hogy a 21. században nem lehetünk meg elektronikai eszközök, ahogy okoseszközök nélkül sem. A vírushelyzet is egyre inkább a négy fal közé és gépek elé kényszerítette a családokat. Jön a karácsony, mi pedig adunk hozzá néhány okos ajándék ötletet. Tovább →
Dr. Novák-Gselmann Eszter matematikus azt mondja, ő talán ufó, mert mindig is szeretett tanulni, és a matematika kifejezetten sokat adott neki, mert az élet minden területén hasznosítja – csak az anyaságban nem működtek az elméletek… Tovább →
Advent első vasárnapja, olyan mint egy felhatalmazás, hogy belecsaphatunk a karácsonyi előkészületekbe. És van, aki bele is csap…Tovább →
A gyerekszoba az a hely, ahol lakberendezéskor szárnyalhat a kreativitás: akár szakemberre bízzuk a feladatot, akár DIY magunk vágunk bele szuper megoldások születhetnek. Tovább →
Hogyan készítsük fel gyermekeinket a felnőttkorra? Milyen nevelési tippeket érdemes kipróbálnunk, hogy gyermekeink boldogok lehessenek? Davida elkezdte a leckéket.Tovább →
Megrázó, amit egy doktornő férje írt le levelében. Mert sajnáljuk azt, aki a kórházban hal meg, covidban; sajnáljuk a gyászolókat, de nem gondolunk bele, milyen teher az orvosaknak végignézni betegeik haláltusáját…Tovább →
Állapotunk lehet címke? Meghatároz minket? El lehet engedni? Lehet-e Szilda kapcsolatban és elhagyhatja-e a jurtát? A válasz már megszületett. Tovább →
Karácsonykor hajlamosak vagyunk elereszteni a gyeplőt, és mindent megvásárolni, ami elénk kerül. Pedig lehet úgy is ünnepelni, hogy közben figyelünk az ökológiai lábnyomunkra is. Ehhez adunk most tippeket. Tovább →
November 25. A nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, aminek apropóján egy 16 napos akciósorozat indult el azért, hogy a bántalmazott nők minél több információt és segítségek kaphassanak, hogy meg tudják védeni magukat. Tovább →
Szoktál mesélni? Gyerekednek, kedvesednek, magadnak? A mesék gyógyító hatásáról, szemléletformáló szerepéről is beszélt nekünk Zalka Csenge Virág mesemondó. Tovább →
Az egyedülálló anyukák gyerekei nem tutyimutyik! Aki így általánosít, téved. Az ilyen gyerekek hamarabb nőnek fel, önállóbbak és szociálisan érzékenyebbek. Fájdalmasan szép írás.Tovább →
Mintaszülők akarunk lenni, de valljuk be, nem mindig megy, mert a gyerek kihoz minket a sodrunkból. Az viszont már a mi felelősségünk, mennyire engedjük át magunkat a haragunknak és vágjuk sutba nevelési elveinket. Ha vannak… Tovább →
Elgondolkodtál már azon, hogy az a zacskó saláta, amit csak lekapsz a polcról, ha gyors és egészséges ebédre/vacsorára vágysz, milyen úton került eléd? Most elmeséljük. Tovább →
Görgényi Ágnes és férje családi nyaralónak szánta Balaton-felvidéki házukat, de végül egy bájos vendégház lett belőle. És talán lesz még egy…Tovább →
Egy széleskörű vizsgálat szerint iskolás korban a speciális nevelési igény előfordulása 5 százalékkal növekszik minden elveszett méhen belül töltendő héttel. A témáról és a koraszülött ellátásról Dr. Kocsis István PhD egyetemi docenssel, a TritonLife Róbert PIC II (koraszülött intenzív osztály) vezetőjével beszélgettünk.Tovább →
Az AWE (Academy for Women Entrepreneurs) idén először indult el Magyarországon az Ameraikai nagykövetség támogatásával azért, hogy megtalálja és végigkísérhessen több tucat induló női vállalkozást az ötlet fázistól a kivitelezésig. Vajon kik kapják a 25 ezer dollár összdíjazású női vállalkozó mentorprogram fődíjait?Tovább →
Lehet válni 70 felett, vagy akkor már bele kell törődni a megszokásba? Az Egy modern család szereplői mernek lépni, de hogy élik ezt meg a gyerekeik? Tovább →
Veronika 7 gyerekkel, 52 évesen döntött úgy, nem szeretne szerelem nélkül élni…Tovább →
Gondolva azokra, akik rászorulnak, az Élelmiszerbank idén is megrendezi Karácsonyi Ételgyűjtését. Segíts te is, ha módodban áll. Tovább →
Marjai Kamilla addiktológussal a sokszor titkolt, nőket is érintő függőségekről beszélgettünk. Tovább →
Horvát János, a legendás televíziós igen meglepő kijelentést tesz az egyébként korántsem borús beszélgetésben: Ha úgy adódik, maga vet véget a dolgoknak…Tovább →
Ha esetleg azzal nyugtatnád magad, te ‘csak’ e-cigit szívsz, az a rossz hírünk van, hogy az épp oly káros, mint a hagyományos. De van segítség a dohányzásról való leszokásban! Tovább →
A hozzátáplálás fogalmát ismerjük, de hogyan nevezzük azt, amikor a tápszer mellé kap cicit a baba? Talán úgy: érzelmi táplálás. Tovább →
Miért elengedhetetlenül fontos, hogy a koraszülött babák mellett lehessenek a szülei? Szívszorító történet és sok tény a újszülött intenzív ellátásról. Tovább →
Hogyan élik meg az apukák azt, amikor az állapotos feleségük idő előtt, hirtelen kórházba kerül és egyik percről a másikra megszületik a várva várt gyermek? A Kecskeméti Hírös Koraszülöttekért Alapítvány filmjében apukák mesélik el, hogyan élték meg a sokszor szívszorító pillanatokat.Tovább →
Másodjára tüntettek az olasz diákok úgy, hogy a fiúk is szoknyában voltak, így hangsúlyozva az elfogadás fontosságát. Tovább →
Réz Judit mindig is imádott színházba járni, aztán egyszer csak szenvedélye lett a hivatása: ma már produkciós menedzser és rendezvényszervező. Ő a bizonyság arra, hogy a kultúrából is lehet sikeres vállalkozást építeni.Tovább →
Már többször is írtunk arról a szuper programról, amit az Edisonplatform állított össze szülőknek, hogy segítse őket abban, milyen jövőbiztos tudást érdemes átadni a gyerekeknek. Tovább →
Kinisch Szabina a gyámhatóságnál szerezte meg azokat az alapokat, amikre építve, gyermekvédelmi tanácsadó irodát nyitott – ahol egészen másképp mennek a dolgok, mint a hivatalban. Tovább →
Rubin Eszter regénye három kapcsolaton keresztül mutatja meg, hogy befolyásolnak minket a transzgenerációs traumák. Tovább →
A Diabétesz világnap alkalmából, ingyenes szűrővizsgálatokkal és tanácsadással várja az Egy Csepp EgészségNap azokat, akik szeretnék elkerülni a cukorbetegséget. Tovább →
40 év kihagyás után új albummal jelentkezett az ABBA. A svéd zenei formáció Voyage című albuma a slágerlisták élére ugrott pillanatok alatt. Létezik ABBA-élmény?Tovább →
Hogy miért lesz egy nyelvészből kamionsofőr? Kalandvágyból, de leginkább a szerelem okán. Tovább →
Hogyan érzik magukat a halláskárosult, siket gyerekek az iskolában, ahol jelnyelv helyett szájról kénytelenek olvasni? Ha megnézed ezt a kisfilmet, megtudod!Tovább →
Az életre nevelés a mai kor legnagyobb kihívása, hiszen a jövő kiszámíthatatlan. Vagy mégsem? Az Edisonplatform 21 leckéje segít a szülőknek előre látni.Tovább →
Molnár Piroska derűsen tud válaszolni Fodor János minden kérdésére, érintse az a magányt, a halált vagy az életet. Csak egy kérdésre nem válaszol…Tovább →
Olvasgatva Raffer Gabi jogosan elfogult sorait és nézegetve csodálatos képeit, teljesen érthető, miért imádja az őszt, a vidéken újrakezdő vidéki. A Márton-nap meg már csak ráadás. Tovább →
A meggyötört áldozat végre eljut oda, hogy kilépjen a bántalmazó kapcsolatból – ám nem várja semmi a másik oldalon. A rendszer nem áll mellette, a harcát egyedül vívja tovább. Tovább →
Az anyanapló harmadik részében egy pszichológus-dúla ad tanácsokat arra, hogy hogyan is törődjünk az anyukákkal szülés után, és miért ne mondjuk soha: lépj már túl rajta!Tovább →
Gyereket verni tilos. Ez alapvetés. Tudjuk a fejünkben, de mi van, ha a kezünket nem az agyunk vezérli? Lehet egy pofon tanító, védelmező? Rossz szülők vagyunk, ha életünkben egyszer megütjük a gyerekünket? Szildának erről is megvan a véleménye. Tovább →
A BLW külön szemléletet ad az étkezéshez a szülő és a baba számára egyaránt. Az igény szerint táplált gyerek a szülővel együtt eszik, ugyanazt, amit a nagyok.Tovább →
A testi és lelki bántalmazás még mindig súlyos méreteket ölt világszerte. Budapesten egy különleges rendezvénysorozat hívja fel a figyelmet a problémára.Tovább →
Szia cica, van gazdád? Füttyögés. leszólítás, bóknak beállított verbális zaklatás. Minden nőnek volt már benne része, de tényleg nem lehet megállítani ezt? Néhány egyetemista úgy döntött, ők tesznek ezért. Tovább →
James Hollis, amerikai pszichoanalitikus az életközépi válságra nem drámaként, hanem lehetőségként tekint, ahol fordíthatunk a sorsunkon, hogy az „Élet második fele” több boldogságot adjon számunkra. Tovább →
Bambusz szívószál, vászonzacskó, üvegkulacs – csak néhány alternatíva arra, hogyan tudod te is óvni a környezetet az el nem bomló műanyag szeméttől. És ezeket csak egyszer kell megvenni! Tovább →
Elsősorban női ügyek, nőket érintő témák lesznek fókuszban az idei TEDxLibertyBridgeWomen rendezvényen, olyan előadókkal, mint Tóth Krisztina, Eke Angéla vagy Csemer Boglárka. Tovább →
Király Ágnes a núltat hagyta el a jövőért – régészből lett táplálkozástudományi szakember, akinek szenvedélye a fermentálás. Tovább →
Jordán Tamás rendkívüli módon megnyílt Fodor Jánosnak. Őszintén vallott arról, mennyire félt istentől gyerekkorában, hogy nem hisz a túlvilágban, de nagy híve az eutanáziának. Tovább →
Egyre több óvoda/iskola tesz a maga módján aról, hogy a gyerekek immunrendszertét megerősítsék. Van ahol, légtisztítót állítanak hadrendbe, máshol illóolajakat, de használnak sótéglát, sószobát is. Tovább →
Hogyan legyünk jó szülők és mire készítsük fel a gyermekeinket? Most ingyen 21 lecke segít bennünket a gyereknevelés útvesztőiben.Tovább →
Az anyanapló második részében szó esik őrangyalokról és az AC/DC-ről is. Igen, ez így együtt benne lehet egy baba életében. Tovább →
Kozma Rita hírességgekkel és aktivistákkal összeállva indított egy kampányt, aminek fő üzenete, hogy nem súlytól, bőrszíntől vagy kortól függ a szépség. Tovább →
Ha valakinek azt mondja egy orvos, hogy nem fog tudni kiszállni a krekesszékből, a legritkább esetben tud rácáfolni erre. De Szabó Patríciának sikerült. Tovább →
Egyre több a megfizethetetlen szakember és a kontár, de az is lehet, hogy olyan helyzetben vagy, hogy semmilyen elérhető szaki nincs a közeledben. Teljesen mindegy milyen okból kifolyólag, de úgy döntöttél, saját kezűleg vágsz bele a lakásfelújításba. Valószínűleg fogalmad sincs, hogy hol is kezdd a dolgot, úgyhogy az indulásban szeretnénk segíteni.Tovább →
Mindnyájunknak dugig van a szekrénye olyan ruhákkal, amiket már nem hordunk, de nincs szívünk kidobni. A megoldás: ruhacsere! Tovább →
Halottak napja környékén gyertyafényben úsznak a temetők, de vannak olyan helyek, ahol zenével és mulatsággal emlékeznek meg a halottakról. Mutatjuk.Tovább →
Tagadhatatlan, hogy a Barbie babák mindig is nagyban meghatározták a nőideált, de most valami elmozdult: a külsőségekről áttevődött a hangsúly a belső értékekre – és megjelent a tudós Barbie. Tovább →
A greenwashing nem egy környezettudatos mosási technika, hanem egy környezettudatosságot elhitető reklámstratégia… Tovább →
Makány Márta imád tervezni, varrni, gyöngyözni, de arra már nincs energiája, hogy magát is stylingolja, mert minden kreativitását a kreációiba teszi bele. A mi legnagyobb szerencsénkre. Tovább →
Juhász Árpád még ma is óriási terveket sző, de indián nevét már nem érzi annyira magáénak, mint fiatalon. A haláltól nem retteg, sőt már sírfelirata is megvan… Tovább →
Szembesülni a ténnyel, hogy megcsalt a párunk, önmagában is fájdalmas. De ha kiderül, hogy a hűtlen társ AIDS-es és megfertőzött minket HIV-vírussal, az már igazi dráma. Egy nagymama meséli el történetét. Tovább →
Rémálmainkban fordul elő, hogy börtönben találjuk magunkat. De vannak, akiknek ez lesz a valóságuk. Ártatlanul. Róluk írt könyvet Janecskó Kata. Tovább →
Az UNICEF szülőtámogató csoportokat indít annak érdekében, hogy a családok valódi segítséget tudjanak nyújtani a pandémiában lelkileg sérült gyerekeknek. Tovább →
Az anyanapló Prónay-Zakar Gina önvallomása arról, milyen az élet 40 fölött egy babával.Tovább →
A védőnőként dolgozó Orosz-Karászi Zsuzsanna, több sikertelen terhesség után már alig mert abban bízni, hogy valaha neki is lehet gyermeke. De Tomika személyében megszületett a csoda. Tovább →
Számos alapítvány és egyesület foglalkozik azzal, hogy ADHD, illetve autizmusban érintett gyerekek, az ő szüleik és a pedagógusok között intenzívebb legyen a kapcsolat. Ezt fogta össze a Léleköntő nap. Tovább →
Hogyan viszonyul egy természettudományokkal foglalkozó geológus a Biblia tételeihez? Erről is kérdezte Fodor János Juhász Árpádot. Tovább →
Némi lelkifurdalással adjuk ügyeletbe gyerekeinket, ha nincs több szabadságunk, vagy urambocsá szeretünk dolgozni. De biztos, hogy ezzel ártunk nekik? Tovább →
Tóth Zsuzsannának két születésnapja van. Motorbalesete volt, de feltámadt, mint a főnixmadár, és megvalósította gyerekkori álmát. Tovább →
Budapesten a mai napig több helyen is velünk élnek elődeink üzenetei, a történetük, a küzdelmük, a hősiességük. A nyolcadik kerület, mint a csaták „gócpontja” szinte minden utcájában 56-ról mesél – és Davida fotókon mutatja meg a múlt emlékeit. Tovább →
Ha nem is hivatalosan, de itt az újabb karantén. Sorra zárnak be a bölcsik, az ovik, osztályok maradnak otthon. A szülők elkeseredettek, a gyerekek elcsigázottak. Kovács Klára véleménycikke. Tovább →
Egy vállalkozás beindítása nagyon összetett feladat, és mi most abban segítünk, hogyan kezd hozzá, és hogyan építsd fel sajáz márkádat. Tovább →
Keleti Éva fotóművész őszintén mesél Fodor Jánosnak arról, hogy van-e értelme élni férje halála után. Tovább →
Fiú? Lány? Van ennek jelentősége? Szilda erről is elmondja a véleményét. Tovább →
Videókonferencián beszélgettünk arról, milyen közvetett hatásai lehetnek a családokra a járvány okozta változásoknak. Tovább →
A bullyinget, vagyis az iskolai zaklatást nagyon komolyan kell vennünk, mert sajnos akár öngyilkosságig mehet a bántalmazás. Takács Hajnal írása. Tovább →
Megtalálni azt a bébiszittert, akire idegeskedés nélkül rá merjük bízni a gyerekünket, nagyon nehéz. Elsőre rendszerint nem is sikerül. Tovább →
Barabás Katalin régebben a kereskedelemben dolgozott, de ma már saját portékáját árulja: isteni sütijeit. Tovább →
Fodor János ezúttal a legendás fotóművészt, Keleti Évát interjúvolta meg. Tovább →
A zenehallgatás nem csupán egy kellemes élmény, de rendkívül jó hatással van a gyerekek agyára is, ezért fontos, hogy minél előbb ismertessük meg őket a muzsikával. Halász Judit még mindig nyerő!Tovább →
A szegénység nem távoli országok problémája, itt élnek közöttünk a rászorulók. Összegyűjtüttünk néhány szervezetet, amelyeken keresztül bárki tud segíteni. Tovább →
Kozma Rita stylist a bántásokon felülkerekedve megtanulta szeretni magát, és legfontosabb missziója, hogy másokat is megtanítson erre. Tovább →
Szinte furcsa leírni: vak fotós, pedig, Bertyák Bence vak és fotós. És tele van olyan bölcsességgel, hogy csak tanulhatunk tőle. Tovább →
Szinetár Miklós sajátságosan értelmezi a világ teremtését, és bár az életét nagyon szereti, a halált kíváncsian várja. Tovább →
Körülnéztünk kicsit Európában, hogy mennyiben különbözik, illetve miben hasonlít a lombikbébiprogram a hazai gyakorlathoz. Tovább →
Rózsaszín salátát dobtak piacra a mellrák elleni küzdelem támogatásáért. Tovább →
Kellően felkészültünk a lehetséges újabb menetre, ha ismét bezárnak az iskolák, és marad az online oktatás? Lehetséges válaszok a cikkben. Tovább →
Földi Andrea jelmeztervező gyerekeknek indított workshopokat, ahol különleges, mágikus tárgyakat készíthetnek. Tovább →
Kollégánk megvette ovis gyerekének az őszi-téli szezonra szükséges ruhákat. Döbbenetes összegbe került. Tovább →
Szinetár Miklós nagyon elégedett az eddigi életével, és Fodor Jánosnak azt is elárulja, ennek mi az oka. Tovább →
A gyermekkori elhízás legnagyobb veszélye, hogy a túlsúly felnőttként is megmarad, és ez komoly egészségügyi problémákhoz vezet. Tovább →
Egy újságcikk ihlette a szerzőt arra, hogy regényt írjon egy down-szindrómás kisfiúval egyedül maradó apukáról. Ez lett a Belvárosi srác. Oláh Andrea podcastja. Tovább →
Döbbenetes számokkal kell szembesülnünk az UNICEF tanulmányában, ami azt mutatja, hogy veszélyben a felnövekvő generáció lelki egészsége. Tovább →
Egy kisfiú, aki beleszeretett a csillagokba, felnőtt korában amatőr csillagászként adja tovább a tudását a világegyetemről. Tovább →
Megindító film készült egy rákos beteg utolsó napjait megmutatva a hospice-ról, a végstádiumról, a méltósággal megélt halálról. Tovább →
Talán azt gondoljuk, szeretünk és tudunk is játszani, de a szakértő szerint sokan félünk a játéktól. Segítünk, hogyan és mivel tedd! Tovább →
Lágyizom szarkóma – állt a diagnózisban. Valentinyi Andi nagy harcos, életvidám nő volt mindig és szilárdan hitt abban, hogy sikerülni fog. Vesztett. Tovább →
Általában szeretünk ajándékot kapni. Jól esik, hogy gondolnak ránk; eszébe jutunk, fontosak vagyunk az ajándékozó számára.Tovább →
Pogány Judit meghatóan mesél szülei haláláról, és arról is, hogy neki milyen a viszonya az öregedéshez, az elmúláshoz. Tovább →
Az Eisberg ügyvezetője úgy döntött, hogy a fiataloknak 2022 januárjától felelmeli a szabadságát 25 napra. Hogy mit szóltak hozzá? Elmondják!Tovább →
Görcs Annanária nem feltétlenül arra készült, hogy egy hidraulikával foglalkozó vállalkozást vezessen, de édesapja halála után neki kellett átvennie a céget. Tovább →
Talán még sosem gondoltunk rájuk úgy, mint édesapákra, férjekre, pedig az aradi vértanúk családjukat, szerelmüket hagyták hátra, hogy egy eszméért, a szabadságért, értünk harcoljanak. Davida személyes megemlékezése. Tovább →
Nagyon szép gondolatok Szildától, az elfogadásról, az előítéletekről – mindez egy megosztó téma, az oltás apropóján. Tovább →
Háborítatlan szülésre készült Zsuzsa, de kórházi rémálom lett belőle. Tovább →
Szeptembertől egyetlen cukorbeteg gyereket se utasíthatnak el az óvodák és az iskolák, sőt a pedagógusoknak segíteniük kell őket az inzulin beadásában is. A Szurikáta Alapítvány épp ezért jött létre, hogy támogassa ezeket a folyamatokat. Tovább →
A Negyedik negyed vendége ezúttal Pogány Judit színésző. A teljes beszélgetéssel október 7-én jövünk!Tovább →
Hogyan lehet hasznosítani a gyerekek nevelésében megszerzett képességeinket egy cég vezetéséhez és forítva? Felker Noémi, az iCentre ügyvezetője ezt is elmeséli.Tovább →
Egy 25 éves kismama meséli el megaláztatásokkal, fájdalmakkal teli terhességét és drámai koraszülését. Tovább →
A kapszulagardrób egy jól felépített, színeinknek megfelelő, egymással könnyen variálható alap szett – mondja Komáromi Mónika, szín – és stílustanácsadó. Tovább →
A túlnépesedés igazán komoly veszély a Föld és az emberiség számára is. A számok és a következmények riasztóak. Tovább →
Bulin Andrea igazán nem szokványos nyugdíjas. A 64 éves nagymama sorra nyeri az íjász versenyeket.Tovább →
Elgondolkodtató, de sokszor nevetsére is okot adó beszélgetés Ragályi Elemér operatőrrel. Tovább →
A fenntarthatóság, a környezetvédelem aktuálisabb és elterjedtebb téma, mint valaha, ez pedig természetesen hatással van a piacra is, így a szépségtermékekre is.Tovább →
Lehet, hogy szerinted csak egy felesleges holmi, de Szilda remekül használja, és szenvedélyesen szereti a befőttes üvegeket. Tovább →
A projektmenedzsment rendkívül hatékonnyá teszi a munkát, de ehhez szükséges néhány jó program is. Tovább →
Szenzációs videó a külső magzatfordításról! Ez az eljárás esélyt ad arra, hogy a farfekvéses babákat ne császárral kelljen megszülniük az anyáknak. Tovább →
Pár nap múlva itt az október, ami a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ez a betegség minden tizedik nőt érinti így vagy úgy, ezért fontos a megelőzés, fontos, hogy beszéljünk róla. Tovább →
Egy orvos fordult az Anyák az Anyákért Alapítványhoz, hogy segítséget kérjen. Egy 10 hónapos kislány, Annamari és édesanyja megmentése a cél, hogy együtt maradhassanak.Tovább →
A Negyedik negyed vendége ezúttal Ragályi Elemér operatőr lesz. Tovább →
Az óvodai szegénység nagyobb mértékű, mint azt feltélezzük. Nagyon úgy tűnik, hogy szülői sgítség nélkül nem tudnak működni az ovik- de vannak térségek, ahol a szülőknek erre nem telik…Tovább →
Már most elindult a közös munka, hogy decemberben a TEDxWomen konferencián a leginspirálóbb előadások kerüljenek a résztvevők elé. Tovább →
Kárász Eszter egyik nap bohócdoktor, másik nap a zenekarával lép fel, harmadik nap pedig Piaffá lesz. Életében voltak nehéz periódusok, de a könyvek mindig segítettek neki. Oláh Andrea interjúja. Tovább →
Ismét ingyenes szabadtéri mozi lesz a Budapesti Klasszikus FIlm Maraton keretén belül. Tovább →
Szabó Erikát egy tragédia vitte közelebb testvéréhez, akivel aztán közös vállalkozásba kezdtek: verseket nyomtatnak pólókra. Tovább →
Mihalik Enikő új videójában nyíltan beszél arról, hogy szülés utáni depresszióban szenved – de azért bízik abban, hogy ez hamarosan eltűnik az életükből. Tovább →
Kevesen tudják, hogy a nagykorú utódok szülőtartásra kötelezhetők – vagyis az állam a családokra terheli az idősek eltartását.
Tovább →
Olyan enyhén értelmi fogyatékos fiatalok számára indult gyűjtés, akik önálló életet is élhetnének, ha kapnának rá lehetőséget. Tovább →
Sándor Pál filmrendezővel beszélget Fodor János, a Negyedik negyed újabb epizódjában. Érintik a házasságot, Garas Dezsőt és a temetést is. Tovább →
Erre vitt minket a digitális robbanás is, de a covid felgyorsította a folyamatot, vagyis életünk jelentős része tevődött át az online térbe. Tovább →
Az Autómentes nap arra hívja fel a figyelmünket, hogy számos fenntartható alternatívája van a közlekedésnek.Tovább →
Rend a lelke mindennek? Szilda sem a tárgyak, sem a maga helyét nem találja ebben a világban.
Tovább →
Az Alzheimer-kór nem csak a betegeket sújtja, de a hozzátartozók is megszenvedik – sőt ők talán jobban… Tovább →
Hamarosan érkezik a Negyedik negyed újabb epizódja, ezúttal az ikonikus Sándor Pállal beszélget Fodor János. Tovább →
Mautner Zsófia, a Chili és Vanília bloggere szerint nincs azzal semmi baj, ha egy nő egyáltalán nem főz, bár szerinte sokaknak csak egy kis sikerélmény hiányzik.Tovább →
Az ősz beköszöntével újra számítani lehet arra, hogy több iskolában is hosszabb-rövidebb időre át kell állni a digitális oktatásra. Három ötlet, hogy jobban menjen az online suli!Tovább →
A Szupernóva, Colin Firth és Stanley Tucci főszereplésével, az utóbbi idők egyik legszebb szerelmi története. Tovább →
Mengyán Esztert már kislányként is vonzotta a ruhák, a divat világa, de csak később, a médiát elhagyva vált hivatásává. Ráadásul teszi mindezt a fenntarthatóság jegyében, azzal a reménnyel, hogy egyre többeknek lesz fontos a tudatos vásárlás. Tovább →
Zsuska háborítatlan szülésre készült otthonában, bábákkal. Ám egy ponton úgy érezte, kislánya lassan halad az útján, ezért egy kórházban kért segítséget. De bár ne tette volna…Tovább →
Péter Petra rádiós műsorvezető több, mint 25 éve ült a mikrofon mögé,. Tovább →
Tordai Teri és Fodor János beszélgetésében szó esik a szocializmusról, a plasztikázásról, a szerelemről, és arról is, hogy a színésznő legalább 120 évet jósol magának. Tovább →
Kiderült, lehet-e az államosított meddőségi klinikákon, pénzért kérni lombikbébi kezelést. Tovább →
Fantasztikus elismerésben részesült a CEU egyik magyar kutatója: felkerült a TIME100 listára, amely a világ legbefolyásosabb embereit nevezi meg. Tovább →
Székely Márta nem hallgatott azokra, akik leírták a kisfiát, és intézetbe se adta őt. Rengeteg odafigyeléssel és lemondással elérte Zsoltinál a lehetetlent. Mert egy anya számára nincs lehetetlen, ha a gyerekéről van szó. És Márta ma már másokon is segít. Tovább →
A lombikbébiprogram menete Magyarországon szigorúan szabályozott. Összeírtuk, milyen lépésekből áll a kezeléssorozat és mire kell odafigyelnünk.Tovább →
Komoly traumákat szenvedhet el az a kisgyerek, akit az oviban alvásra próbálnak kényszeríteni. Ő is, a csoport is jobban jár, ha a gyerek szükségleteit veszi figyelembe. Tovább →
Tóth Brigi megcsinálta azt, amit csak keveseknek sikerül: valóra váltotta az álmát, és most Afrikában állatgondozó. Tovább →
Szülés körüli traumák, amelyek sokszor évekig elkísérnek. Hogyan tudjuk feldolgozni ezeket? Video!Tovább →
Számos tévhit kering arról, mit ehet, mit ihat, mennyit sportolhat egy nő a terhessége előtt, alatt és után. A szakértő most mindenre válaszol. Tovább →
Személyes megemlékezés a 20 évvel ezelőtti terrortámadásról, ami után New York, Amerika és a világ sem ugyanaz már. Tovább →
Hazai tervezők munkáiból válogatnak a kisgyerekes szülők, a Pici piacon Tovább →
Mit tanultunk a kényszerű, teljes digitális átállásból? Azt, hogy ma már el sem tudjuk képzelni az életünket másként. Egyre többen kérnek az új álláshoz csak home office lehetőséget.Tovább →
Vitray Tamás és Fodor János beszélgetése olyan tabu témákat is érint, mint a halál, a temetés, a hit.
Tovább →
Egy új kulturális tér nyílt, ahol a közösség összekovácsolása, egymás megértése és a kapcsolódás a cél – elsősorban a tánc által. Tovább →
Nem illik beszélni róla, pedig szüléskor megannyi sérülés, repedés keletkezhet, amit ha nem gondosan lát el az orvos a helyszínen, egy életre megkeseríti a nők komfortérzetét.Tovább →
A halálról beszélgetni tabu. Fodor János átlépi ezeket a korlátokat, és ismert embereket kérdez életük utolsó szakaszáról, az elmúláshoz való viszonyukról. Az első vendég Vitray Tamás lesz. Tovább →
Az iskolakezdés különösen nehéz egy olyan anyukának, aki négy gyereket nevel egyedül. Ráadásul a nehézség nem csupán az anyagiakban mutatkozik meg…Tovább →
Öt pár házasodott össze 21 éves kolléganőnk környezetében az elmúlt időszakban. Azon gondolkodik, hogy vajon el van-e késve. Tovább →
Sikeres színész volt, egy baleset azonban mindent megváltoztatott. Újra kezdte az életét és az addigi hobbi, a pilates adta az új munkahelyet.Tovább →
Lakatos Zsanett világ- és Európa-bajnok kenus 26 évesen bejelentette visszavonulását. Én is szeretnék egy kicsit élni – nyilatkozta.Tovább →
Milyen is a 21. századi cserekereskedelem vidéken? Hasznos és élvezetes. Tovább →
Improvizációkra épülő zenés színház az életközépi válságról, öt nő sorsán keresztül. Tovább →
Egy anyának azért nem hosszabbították meg a munkavállalói szerződését, mert azt feltételezték, a későbbiekben szeretne még szülni!Tovább →
Lehet meghitten, fölösleges beavatkozások (ballon, oxitocin, gátmetszés) nélkül, biztonságos környezetben szülni? Ez volt olvasónk minden vágya.Tovább →
Hogyan készítheted fel a gyermekedet a jövőre? Az Edisonplatform100 megmutatja!Tovább →
A járvány miatti változásokat sokan megsínylettük, a kamaszok nehézségeiről viszont a kelleténél kevesebbet beszéltünk. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány rajtuk is próbált segíteni a megterhelő időszak során. Interjú. Tovább →
Azt gondolom, minden nő egyetért azzal, hogy a melltartó a legalapvetőbb ruhadarabunk. Fontossága vitathatatlan, hiszen elsődleges feladata, hogy megtartsa, kiemelje vagy hangsúlyozza mellünket. Azonban sajnosTovább →
Egy kis magyar családi vállalkozás, amely pirospaprikával fűszerezi a britek gasztronómiáját, magyar szalámit varázsol az asztalra, hazai édességgel csempészik egy kis örömet a mindennapokba és magyar borral száműzi a bánatot. Tovább →
Nem illik erről beszélni, pedig egyre nagyobb probléma az idősgondozás, a szeretett, demenssé váló szüleink elhelyezése. Az utolsó évek méltó megélése. Megöregedni szépen…Tovább →
Cápa boncolás, tengerészcsomó-kötés, csoportos munka. Hol van ez? Kumin Viki külföldi iskolaélményeiről írt Ausztráliától – New Yorkig. Tovább →
Hogyan lehet harcolni a divat segítségével olyan sokakat érintő problémák ellen, mint a családon belüli erőszak vagy az endometriózis? Csillag Zsuzsi tudja. Tovább →
A Covid: olyan, mint az influenza, csak halálosabb – Útikalauz járványokhoz, nem csak stopposoknak című könyv úgy mesél az éltünket felborító betegségről, ahogy semmi más. Podcast! Tovább →
Hány ponton mehet félre a kommunikáció egy válófélben lévő pár között? Pokorny Lia és Schmied Zoltán megmutatják a Válótársas c. kisfilmben.Tovább →
Lelkiismeret furdalás – a gyermek születése feletti boldogság után ez az érzés is megjelenik. Őszintén a mom guilt-ről.Tovább →
Egy nehéz év után újabb tanév kezdődik. Bartos Enikő elmeséli. mit érez ilyenkor egy tanár. Tovább →
Mindenki szeretne a szülőszobáról a lehető legjobb élménnyel távozni. Egyre többet hallunk háborítatlan szülésről, de mi ez tulajdonképpen? Tovább →
A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje. A Kádár-kor elhallgatott történeteit idézi meg. Tovább →
Három éve érzi úgy Szilda, hogy nincs biztos kerékvágás az életében. Most mégis a háláról mesél nekünk.Tovább →
Alig pár nap és becsengetnek. De még van időnk készülni kicsit az óvodából kilépő gyerekekkel. Gyermekpszichológusunk segít. Tovább →
Nem non-stop „őrült”, csupán néhány humoros videó segítségével mutat rá Krézi, azaz Góg Anikó azokra az életünkben felvillanó problémákra, amiken – bár néha sírni tudnánk – jobb, ha inkább nevetünk. Beszélgettünk vele! Tovább →
A testmozgás nagyon fontos egészségünk megőrzése miatt. Ha a szabadban szeretnénk sportolni, még többet tehetünk mentális és fizikai egészségünkért.Tovább →
Mielőtt végképp lemondanánk a karórák viseléséről, érdemes körülnézni néhány óra webshop kínálatában. Tovább →
Több mint 900 a covid miatt árván maradt kisgyermek és kamasz életét szeretné segíteni a Ringató. Adománygyűjtést indítottak. Tovább →
Mit tesz két nő, ha szívügye a környezetvédelem? Kiadót alapít például, ahol ilyen témájú könyvekkel dolgozik. Podcast. Tovább →
Kiss-Németh Marcsi hatalmasat váltott. A bűnügyek világából tért át a home stagingre. A Dobbantó segített neki. Tovább →
Végéhez közeledik Davida nagy átalakulása is. Külső-belső megújulásáról, felnőtté válásáról maga írt nekünk. Ti belevágnátok egy ilyen változásba?Tovább →
Nehéz műfaj az életrajzi film, még akkor is, ha Aretha Franklinről kell mesélni. Megnéztük a Respectet és bár maradt egy kis hiányérzetünk, azért szerettük.Tovább →
Erős Antónia több mint 20 éve végzi valódi szenvedéllyel és alázattal a munkáját. A népszerű híradóssal szakmai titkokról, rózsaszín ködben lebegő családokról, házassági nehézségekről, küldetésről beszélgettünk.Tovább →
A rendszerváltozáskor még furcsán néztünk azokra az emberekre, akik dipótáskával és „bunkófonokkal” a kezükben glasszáltak az utcákon, és nem biztos, hogy értettük őket. Két világ próbált meg összeérni, és a bátrabbak megtették azt, amit a félénkebbek nem mertek: a vállalkozó lét mellett döntöttek.Tovább →
Nők, akik szinte láthatatlanok, de valójában ők működtetik a családot. Ők a mai Márták, akikről Mészöly Ágnes írt könyvet. Tovább →
A legnagyobb álma vált valóra azzal, hogy gyermeke született, mondja Dobrády Ákos. Az apaságról mesélt nekünk. Tovább →
Hogyan fejlesszük az óvodások és iskolások kompetenciáit, hogy valódi jövő várjon rájuk? A már elérhető 2021-es Edison1oo-as listán olyan olyan hazai, innovatív és jövőbarát kezdeményezéses szerepelnek, amelyek tudják a választ.Tovább →
2008-ban mellrákot diagnosztizáltak Christina Applegate-nél. Most a szklerózis multiplex-szel kell megküzdenie. Tovább →
Mikor szántál utoljára időt magadra nőként, anyaként? Te is úgy gondolod, hogy nem teheted mg? Császár Eszter coach nem ért egyet ezzel. Tovább →
Minden bántalmazottnak szüksége van támogató közegre, hogy felépüljön. Ilyen az „ubuntu”. Tovább →
A férjem egy éve már, hogy életközepi válságban szenved. Az övét mindenki látja. És szenved tőle.Tovább →
Raffer Gabi egyik nagy álma volt, hogy saját mogyorófájának árnyékában hűsöljön. Határtalan volt az öröme, amikor édesanyja meglepte egy facsemetével. Ám hamarosan kiderült, a fa nem mogyoró. Azóta sok év telt el és Gabinak is sikerült megbarátkoznia az eperfájával. Idén először pedig bort is főz a terméséből! Tovább →
Mi történik, amikor az ember épp egy olasz férfiba szeret bele? Új élet kezdődik – ahogy Gyovai Helén könyvében is olvashatjuk. Tovább →
Hatalmas feltűnést keltett a tokiói olimpián, az aranyérmes brit műugró, Tom Daley! Ő ugyanis a női műugró számok alatt békésen kötögetett a lelátón…Tovább →
Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is erősnek kell lenni azokhoz az extrém körülményekhez, amelyeket egy olimpiai részvétel jelent. Szilárdi Katalin kajak-kenu mesteredzőt, sportpszichológust kérdeztük a versenyzőkre nehezedő mentális teherről. Tovább →
Különleges születésnapi ünnepséggel készül az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál: augusztus 12-15. között a zalai Szentgyörgyváron négynapos kulturális kalandra vár a Mastercarddal: ez a Margófeszt!Tovább →
Fiatal házaspár kért segítséget az Anyák az Anyákért Alapítványtól. Az anyát nemrégiben Crohn-betegséggel diagnosztizálták. Tovább →
Harvardon végzett neurobiológus a 200 méteres síkfutás harmadik helyezettje. Gabby Thomas igazi példakép.Tovább →
Egy szerencsétlen esés és már tönkre is ment a nyaralás. Ez történt Rékával is, akit külföldön ért sportbaleset. De vajon létezik online segítségnyújtás itthoni szakorvostól?Tovább →
Végre itt a nyár! Biztos, sokan nyaraltok Magyarországon. Ha gyerekkel vagytok, érdemes lehet előre mesélni nekik a helyről, ahová indultok. Segítünk benne! Íme a szerkesztőség kedvenc utazós könyvei! Tovább →
Négy nap, ennyit küzd Mihalik Enikő a görcsökkel, mire végül nagy nehezen, a teljes kimerülés szélén állva megindul a szülés. Felemelően őszinte videóban mesélt az átélt fájdalomról. Tovább →
Mi történik akkor, ha két kalandvágyó és ambiciózus magyar nő találkozik egymással Olaszországban? Egy hirtelen jött sugallat nyomán megeshet, hogy úgy döntenek: közös esküvőszervező vállalkozást indítanak. Tovább →
Tittel Kinga idegenvezető, gyerekkönyv szerző úgy mesél Budapestről, ahogy senki. Most egy kicsit a saját életéről is beszélt. Podcast! Tovább →
Újrakezdeni. Szilda élete két éve erről szól. Akkor veszítette el férjét, Gergőt agydaganatban, tragikusan fiatalon. Szilda pedig ott maradt a jurtában négy kisgyerekkel.Most arról ír, hogy mi van a kerttel, amely a megélhetésének egy részét adta.Tovább →
Olimpia. Olimpia! Olimpia? Oké, elkezdődött. Oké, örülsz. De mit csinálj, ha épp egyáltalán nem érdekel? Nézz mondjuk sorozatokat! Ezekben nem fogsz csalódni! Tovább →
Hallottál már a teljes értékű növényi étrendről? És arról, hogy mennyire egészséges? Länger Jelena most egy teljes menüsort hozott nekünk. Tovább →
A négyszeres olimpiai bajnok, és tizenkilencszeres világbajnok tornász a tokiói olimpiához közeledve egy dokumentumsorozatban mutatja be útját az ötkarikás játékokig. Nyíltan mesél saját #MeToo történetéről.Tovább →
Krízislakás alapítása rászorulóknak, anyatábor, írás, gyereknevelés és múlhatatlan szenvedéllyel végzett munka – Törteli Eszter bűnügyi helyszínelő az utolsó percig kitölti a mindennapjait. Nem tétlenkedik, de miért is tenné? Hajtja a vágy, hogy segítsen. Tovább →
Meizner Vera és családja történetét 2020 őszén meséltük el először. Akkor egy teljes ország fogott össze, hogy Vera férje, Tamás hozzájuthasson egy drága kezeléshez, ami az életet jelenthette volna. A kezelést végül nem tudták elkezdeni. Vera írása.Tovább →
Kevesen tudják, hogy Nagy Tímea többszörös párbajtőr olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot kezdetben eltanácsolták a vívástól. Timi viszont nem adta fel és kitartásával örökre beírta magát a magyar sport nagykönyvébe. Tovább →
A terhességi komplikációk megelőzése komoly és komplex kihívást jelent, melyet nem lehet apró részecskékre bontani: az endokrinológiai, hematológiai és immunológiai szempontokat együtt érdemes mikroszkóp alá venni. A LilyMed termékenységi magánrendelő három szakorvosa most elmondja, melyek a vetélésekkel leggyakrabban összefüggő tényezők saját szakterületükön belül.Tovább →
Szerelem, házasság, gyerekek. Az ember általában úgy képzeli, ebben a sorrendben történnek majd vele a dolgok. Előfordul azonban, hogy a szerelmünknek már van gyermeke, mostohaanyának lenni pedig nem könnyű. Tovább →
Elstartolt az olimpia, itt a szombati program, amiben részt vesznek a magyarok.Tovább →
Tönkrement a házuk a hetekkel ezelőtti nagy viharban. Egy hónapot kaptak, hogy rendbe hozzák a házat, különben a gyámügy kiemeli a gyerekeket a családból…Tovább →
Hamis reményt árul Tallér Edina főhőse a Lány a város felett című művében. A könyv számos fricskát rejt a médiával, a marketing mindenhatóságával, a pénzzel,Tovább →
Hideg, érzéketlen hozzáállás, szemben a baráti, segítő szándékkal. Tóth Enikő tapasztalatai között ég és föld a különbség. Ma már tudja, jó kezekben van és azt is, hogy PCO-jának kezelésére nem csak gyógyszeres mód létezik.Tovább →
Állás találni negyven felett, három gyermekkel nem egyszerű feladat. Főleg nem a járvány idején. Ladics Viktória coach, hr vezető azonban mindent elmond és megmutat mentoráltjának, Áginak, ami ahhoz kell, hogy sikeresen találjon Ági állást. Tovább →
25 évesen már refluxa volt az állandó idegeskedéstől Ógl Máriának. Döntenie kellett: folytatja az épp csak megkezdett ügyvédi munkát vagy ad magának egy esélyt és kitalálja, hogy mire vágyik igazán? Ő az utóbbira szavazott. Tovább →
Korbonits Márta megfejtette az „Ír Óriás” rejtélyét és rájött, hogy egy génmutáció áll a legenda hátterében. A Londonban élő professzor kutatásaival elősegíti, hogy elkerülhető legyen az óriásnövés.Tovább →
Szülővé válni a világ egyik legnagyobb csodája. Néha szó szerint. Dr. Tóth Alexandra meddőségi specialista nőgyógyász, a Lilymed termékenységi magánrendelő alapítója most a meddőség leggyakoribb okairól mesél. Tovább →
Lay Bogi hosszú évek próbálkozása után jelentkezett a Változz velünk, Anyukám! programba, hogy végre lefogyjon. Már 3, 5 kilónál tart, miközben nem sanyargatja magát.Tovább →
Hogy kezdődik egy meddőségi kivizsgálás? Tóth Enikő a Lilymed központban járt, és mi is vele tartottunk. Videó! Tovább →
Egy családi nyaralás során balesetben veszítette el legidősebb, akkor 18 éves fiát Angela Murinai. A Mikor feltámad a szél című könyve azonban nem csupán a veszteségről szól, hanem az anyaság nehézségeiről, a nőket érő erőszakról, a gyökerekről, az örökségről, és a túlélésről is. Podcast. Tovább →
Virágok és szabadon növő fű mindenütt. Nem méhlegelő, csupán #békénhagyottkert, ami elég árnyékot ad, nedvesen és hűvösen tartja a földet, és megkímél az állandó fűnyírástól. Az új irányzat Raffer Gabinak is nagyon bejött! Tovább →
Pittyeg, csörög, rezeg, vibrál, villog. Hogy mi? A telefon, az óra, a gép, a tablet, a laptop – mindig és megállás nélkül. Mintha egyfolytában rendelkezésre kéne állni. Fekete Judit ezt elégelte meg.Tovább →
23 éves voltam és 58 kiló. Talán akkor indult el az a lavina, amit úgy hívnak, hogy evészavar. Tovább →
Mindenkinek van egy kép a fejében arról, hogy milyen a jó önéletrajz. Ez azonban általában összhangban sincs azzal, amit a HR-esek valóban várnak. Frankó Ági és Ladics Viktória a Változz velünk, anyukám! program keretein belül Ági önéletrajzát beszélték végig. Volt könny és nevetés is. Ági elmeséli, miért. Tovább →
Miközben épp zajlik a kormány egyik legdurvább gyűlöletkampánya az LMBTQ emberek ellen, megjelent egy film, ami után végre azt érezhetjük, ez az ország talán még nem süllyedt el teljesen a düh és az eszetlen gyűlölködés mocsarában. Bakony Alexa rendező másfél órás filmjéről mesélünk, A Tobi színeiről, ami az egyik legszebb filmes élmény, amit az elmúlt években láthattunk.Tovább →
A sarkkutató biológusok egy korábbi expedíció során bukkantak az eddig ismeretlen növényre, és a tudósoknak öt évbe telt, míg megállapították, hogy eddig ismeretlen, új fajt találtak. Tovább →
Harmincezer. A hivatalos adatok szerint ennyi halottja van Magyarországon az új típusú koronavírus-járványnak. Közben lekerülhetett a maszk a beoltottak száma miatt. Mindenki egyformán örül ennek? Vélemény.Tovább →
Szebbé tenni az emberek, közösségek életét, megérinteni a lelket – Ez motiválja Adrienne Feller-t a bőrápolás mellett. Amikor Tóth Enikővel találkozott, először akkor is lélekről és a női energiákról beszélgettek, mert a bőrünk állapota sosem független a belső érzéseinktől. Videó!Tovább →
Renner Erikát 8 évvel ezelőtt megtámadta volt szeretője, miután nem tudta elfogadni, hogy a nő szakított vele. Maszkot húzva elkábította egykori szerelmét és maró lúggal öntötte le a nemi szervét. A Fővárosi Ítélőtábla bántalmazójának, a lúgos orvosként elhíresült erőszaktevőnek 25 millió forintnyi kártérítést ítélt. Tovább →
10 éve 120 kiló volt és magas vérnyomással küzdött. Ma 35 kilóval könnyebb, megszűnt a magas vérnyomása, és 106 kilométert fut 12 óra alatt. Bakos András története.Tovább →
Te is szorongsz, amikor meghallod, hogy jön a kánikula? Fogadjunk, hogy nem a sminkedért aggódsz! Vízpartra vágysz, a lehető legkevesebb ruhadarabbal elfedve a tested – csakhogy nem érzed magad elég szépnek, elég karcsúnak, elég fiatalnak.Tovább →
Mire van szüksége az otthonápolást végzőknek, és hogy oldható meg egy ápolásra szoruló gyerek iskoláztatása? Csordás Anett mesél róla. Tovább →
Egy friss pályázati kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos autók vásárlásához júliusban. Egymilliárd forint van erre a célra.Tovább →
Nem is vágyik az ember másra ebben a nagy melegben, mint gyümölcsökre. De vajon mit készítsünk belőlük, ami eltér a megszokottól, de finom is. Raffer Gabi most egy gyümölcsös pizzát hozott nekünk! Receptre fel! Tovább →
Régóta úgy gondolják, hogy az endometriózis – a minden tizedik nőt érintő krónikus gyulladásos betegség – kezelésének legjobb módja a laparoszkópos műtét, amelynek során eltávolítjákTovább →
Miért fedi fel trükkjeinek titkait egy világhírű bűvész a könyvében? Mit lehet kezdeni egy állandóan pörgő, kreatív elmével, ha az bár sikeressé tesz, de semmi másra nem enged időt? Számára fontos könyvekről kérdeztem Hajnóczy Somát, a kétszeres világbajnok bűvészt.Tovább →
A bőrünk a legnagyobb és az egyik legfontosabb szervünk. Mégis hajlamosak vagyunk félvállról venni az ápolását. Pedig ha energiát és időt fordítunk rá, nem egyszerűen szép lesz, de egészséges is. Ez az egészség pedig az egész testünkre hatni fog. Feller Adrienne most nyári bőrápolási tanácsokat ad.Tovább →
Minden ötödik kiskamasznak volt már klímaváltozással kapcsolatos rémálma, derül ki egy kutatásból. Az AbracadabraWorld most a műanyagmentes július kapcsán indít kampányt, hogy ez végre változhasson. Mert a passzív szorongáson csak az aktív cselekvés segíthet. Tovább →
Lefutsz egy marathont és sztráként ünnepelnek a barátaid? Szülsz egy gyereket, de utána mindenki a kilóiddal van elfoglalva? Mikor fordult ki magából ennyire a világ, és mik a valós, orvosilag megalapozott érvek amellett, hogy gyermeked érkezése után ne rögtön a mérleggel kezdj el foglalkozni?Tovább →
Nőként, ahányan vagyunk, annyiféle problémánk van az életben. Gulyás Viktor shiatsu-gyógyásszal, coachcsal, trénerrel arról beszélgettünk, hogyan segíthet nekünk a fentiekben egy évezredes múltra visszanyúló gyógyászati módszer.Tovább →
A testünk egy elképesztő szerkezet, ami sokáig tolerál, hiszen hihetetlen mennyiségű csapást tűr el tőlünk.Tovább →
Mennyire kell felkötni a gatyát, amikor 48 évesen 5 gyerekes anyaként keres állást az ember? Nagyon! Tovább →
Davida már a második arckezelésén is túlvan, amelyet a Változz velünk, Anyukám! program keretében vehetett igénybe. Bár erős és bátor nő, ettől nagyon félt. Hogy miért, és hogyan zajlott a mikrotűs arckezelés, arról ő maga mesél a tőle megszokott stílusban.Tovább →
Milyen érzés új életet kezdeni, amikor már kis híján beletörődtél, hogy neked ez jutott? Csodás! De ugyanilyen nehéz is. Lay Bogi a Változz velünk, Anyukám! program segítségével kezdte meg az életmódváltást és már két kilót fogyott is! Boldogsága nem is lehetne nagyobb, ám nem titkolja, vannak nehéz pillanatok is. Tovább →
Miért szállsz be a liftbe, annak ellenére, hogy a gyomrod görcsbe rándul, és rossz érzésed van, amikor kinyílik az ajtó és meglátsz valakit benne? Miért a jólneveltséged győz és nem a megmagyarázhatatlan félelmed, amikor a barátod haverja váratlanul feltűnik az ajtóban, persze, amikor a barátod épp nincs otthon, és valami ürüggyel arra kér, hogy engedd be? dr. Pintér Márton Krav Maga önvédelmi oktató könyvben foglalta össze több évtizedes tapasztalatait.Tovább →
Cikksorozatunk első részében az egyéni vállalkozói léttel, illetve a betéti társaságokkal foglalkoztunk, ma bemutatjuk a többi vállalkozási formát is, hogy el tudd dönteni, melyik az igazán neked való vállalkozási forma.Tovább →
Hamarosan eltehetjük a maszkokat, jelentette be Gulyás Gergely csütörtökön. Ennek feltétele, hogy meglegyen végre az 5,5 millió beoltott. Ha ez megtörténik, az sem lesz baj, ha otthon hagyjuk a védettségi igazolványunkat.Tovább →
Az illóolajok nem egyszerűen jó illatúak, de valódi terápiás hatással bírnak, ha jól alkalmazzuk őket. Feller Adrienne most elárul néhány titkot arról, mit mire használhatunk. Nyugalomra, felfrissülésre vagy pihentető környezetre vágysz? Mindenre létezik egy jó illóolaj! Tovább →
Országszerte gyúlnak a tüzek egész hétvégén, hogy megünnepeljék Szent Iván-éjjelét. Június 23-ról 24-re virradóan van az év legrövidebb éjszakája, a nyári napforduló ünnepe. Programajánló. Tovább →
A policisztás petefészek szindróma nem gyógyszeres terápiája kapcsán gyakran felmerül az életmódváltás, tehát a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgással teli hétköznapok kérdésköre. A Lilymed szakértője segít eligazodni a témában. Tovább →
Dolgozott hajléktalan- és menekültszállón, vezette az Amnesty International Magyarországot, gyerekjogokkal foglalkozik többek között az UNICEF-nél, jelenleg a Traumaközpont ügyvezetője. Jeney Orsolya emellett két kislány édesanyja.Tovább →
Állást keresni sohasem leányálom. 50 felé, édesanyaként pedig duplán nehezített a pálya. Frankó Ági, aki a Változz velünk, Anyukám! program keretein belül kérte a segítségünket, a saját bőrén tapasztalta meg mindezt.Tovább →
Ősszel egy teljes ország fogott össze, hogy Meizner Vera férje hozzájuthasson a drága kezeléshez, ami az életet jelenthette volna neki. Hat hónappal ezelőtt azonban sajnos örökre elment. A felesége búcsúzik tőle. Tovább →
Raffer Gabi esővíztározó ásásába kezdett, hogy így csökkentse a vízköltségeket. Szerintetek meddig tartott az első lendület?Tovább →
Születhet-e szerelem, ha tűz és víz találkozik? – nem csak a Bejössz nekem, Rosszfiú című regény alapkérdése ez, hanem Farkas Andrea más könyveiben is vagány, népszerű, feltűnő, felszínesnek látszó és nem túl simulékony férfiak kerülnek mélyen érző, visszafogott, értelmes, „átlagos” lányok közelébe. Podcast! Tovább →
Sokkol. Letaglóz. Megvált. Magasba ránt, majd a mélységbe taszít. Mind igaz A szolgálólány meséjének 4. évadára, amely az összes eddigi epizódját erre a fináléra készítette fel.Tovább →
2 millió forintba is kerülhet egy életnyi menstruáció. Világszerte fiatal lányok és nők milliói maradnak ki az iskolából, később pedig a munkából azért, mert nem elérhetők számukra a női higiéniai termékek. Magyar középiskolások küzdenek a menstruációs szegénység ellen. Tovább →
Gyengédnek lenni önmagunkhoz – talán az egyik legnehezebb dolog a világon. Ezt kell most megtanulnia Tóth Enikőnek, aki a Változz velünk, anyukám! program segítségével azért küzd, hogy gyermeke szülessen. Nemrégiben Feller Adrienne-nél járt, aki nem csak a bőrét, de a lelkét is helyrerázta. Tovább →
Egy fővárosi általános iskolában egy ember lefejezéséról készült videót mutogatott egy ötödikes kisdiák a társainak. Az egyik 11 éves kislány összeomlott a látottaktól. A felháborodott édesanyja a nyilvánossághoz fordult és rendőrségi feljelentést tett.Tovább →
Mit jelent a sport? Egészséget? Örömöt? Szenvedélyt? Sifter Tímeának, azaz „Sifinek” az összeset egyszerre.Tovább →
Vállalkozni nem könnyű. Most részletesen megnézzük, milyen vállalkozási formák vannak, és melyiket érdemes választanod, ha vállalkozásra adod a fejed!Tovább →
A Kaleta-ügy kirobbanása után majdnem egy évet dolgozott a kormány egy pedofil ellenes törvény létrehozásán. Mindenki fontosnak tartotta a kezdeményezést, ám az utolsó pillanatban olyan módosításokat fűztek a törvényjavaslathoz, amelyeknek semmi közük nincs a pedofíliához, helyette – a gyerekek védelmére hivatkozva – az LMBTQI közösség tagjait bélyegzik meg.Tovább →
2019-ben kezdődött a magán meddőségi központok állami kézbe vétele, ám az elmúlt másfél évben hosszú csend övezte a témát. Most bombaként robbant a törvényjavaslat híre, miszerint a maradék három ilyen intézetre ugyanez a jövő várhat. Tovább →
Gyerekként ígéretes jövő előtt állt, ám 16 évesen váratlanul stroke-ot kapott Németh Daniella, azaz Danó. Nehéz volt talpra állni, de ma már saját kerámiás vállalkozása van. Tovább →
Jönnek a faszénen sült húsoktól illatozó hétvégék és a könnyed, boldog nyáresték. Keresel valami különleges receptet ezekre az alkalmakra? Megtaláltad! Raffer Gabi sóskapitéje téged is lenyűgöz majd. Tovább →
A gyerekek számára ruhát vásárolni sokszor nehezebb feladat, mint a felnőttként. Hatalmas a kínálat gyerekruhákból a boltokban, így nem csoda, hogy elveszünk a részletekben. HaTovább →
Sokat beszélünk arról, hogy sürgősen át kellene alakítani az oktatási rendszerünket. Ami azonban nem oktatásirendszer-függő és nem is az anyagiakon múlik, az az emberség. Az, hogyan bánunk egymással.Tovább →
Szabad téren, a Római parton rendezik a Csak a Mentes vásárt június 12-13-án.Tovább →
Sokan azért nem mernek belefogni egy vállalkozásba, mert úgy gondolják, rengeteg pénz kell hozzá. Ennek azonban nem kell feltétlenül így lennie, viszont mindenképp szükség van némi előzetes tervezésre. Ha te is vállalkozni szeretnél, az alábbiakat vedd figyelembe.Tovább →
Vas Tímea és férje, Szedmák Balázs számláján alig 69 cent lapult, amikor úgy döntöttek: közös vállalkozást indítanak. Ma már az egyik legsikeresebb nyelviskola tulajdonosai. De elfáradtak. Elmesélik, hogy hagyták el a mókuskereket. Tovább →
Fiatalos anyuka szeretne maradni Davida, aki nem tudott még megbarátkozni a sokasodó ráncaival. Egyelőre azonban úgy tűnik, nem is kell, mert az EverDerm Laser Center csapata segíthet rajta!Tovább →
A valódi szépség kortalan és a belső harmóniából fakad – vallja Feller Adrienne, az ADRIENNE FELLER szépségápolási márka alapítója. Adrienne abban segít a Változz velünk Anyukám! programunkban mentoráltjának, hogy rátaláljon belüső egyensúlyára, szépségére. Tovább →
60 éve halt meg Carl Gustav Jung, de tudjátok szerintem mit csinál most? Kényelmesen üldögél egy felhőn és amikor időnként lenéz erre a távoli bolygóra, a hasát fogja a nevetéstől, a mi szerelmes csetlés-botlásainkat látva. Tovább →
Nincs finomabb a nagyi rétesénél, ez biztos! De azért, ha gyorsan ennénk valami finomat szerencsére már megúszhatjuk rétesnyújtás nélkül is a dolgot. A Terézanyu-díjas Raffer Gabi most egy túrós rétestorta receptet hozott nekünk. Nyami! Tovább →
Egy szédületes utazás, Kuba sajátos világának közös felfedezése – ezt az élményt adja Anna Camejo könyve, a Kuba Mía. A magyar szerző azt is elárulja, mi vitte a csodálatos országba. Tovább →
Barsi Szabó Gergely biztos újságírói karriert hagyott maga mögött, amikor Londonba érkezett. Kemény világba csöppent, de kitartott, mert mindenképpen borral akart foglalkozni.Tovább →
Mi a siker receptje, mellyel ismert tévés személyiséggé, és üzletemberré lehet válni? Fördős Zoltán, azaz Zé, a Street Kitchen házigazdája, valamint A Konyhafőnök állandó zsűritagja meséli el. Tovább →
Tóth Enikő és kedvese akkor kezdték tervezgetni a családalapítást, amikor úgy érezték, megérkeztek a tökéletes családi fészekbe. Még nem sejtették, milyen nehéz lesz az útjuk. Tovább →
Itt a vége, fuss el véle, végre megtörténik, amire már olyan sokan vártunk: több egyszer használatos műanyagterméket is betiltanak 2021. július 1-től. Részletek a cikkben!Tovább →
Elég egy nyilvános megszégyenülés testnevelésórán, és lehet, hogy már egy életre megalapozzuk a sporthoz, a testképünkhöz vagy az önbecsülésünkhöz való viszonyunkat. Hogyan lehet kilépni az ördögi körből? Simonfi Ágnes pilates edző szerint sok munkával, kőkemény szembenézéssel és az olyan fontos kérdések feltételével, mint az, hogy „kik is vagyunk valójában”?Tovább →
Micsoda család! címmel gyereknapon jelent meg az első olyan gyerekkönyv Magyarországon, amelyben szivárványcsaládok szerepelnek. A kétanyás illetve kétapás történetek elsősorban azoknak a gyerekeknek hiánypótlók, akik maguk is ilyen családokban élnek, hiszen fontos, hogy a gyerekek a mesék világában is találkozzanak azzal a családmodellel, amelyben élnek.Tovább →
A Változz velünk, Anyukám! program szerencsés kiválasztottjai túl vannak az első megmérettetésen. Ezt érthetjük szó szerint is, hiszen Bogi és Davida egy olyan különleges testösszetétel-mérésen vettek részt, ahonnan nem csak feltöltődve, hanem minden földi jóval felpakolva távoztak.Tovább →
Hamarosan kizárólag állami meddőségi klinikákon végezhetők majd meddőségi kezelések – legalábbis, ha elfogadják a nemrégiben benyújtott törvényjavaslatot, amely kitér a reprodukciós eljárásokra is.Tovább →
Megjelent az első olyan mesekönyv, amely kifejezetten a még pocakban lévő babáknak olvasható. Tovább →
Elvárások kereszttüzében éljük az életünket. Annoni Zitával testgyalázásról, önbecsülésről és ránk sütött bélyegekről is beszélgettünk.Tovább →
Hogyan dobhatunk fel egy jól ismert kedvencet? Mi áll még jól az újkrumplinak a petrezselymen kívül? Raffer Gabinak erre is van válasza. Zöldfűszeres újkrumplija tejfölös túróval már leírva is hat az érzékszerveinkre. Tovább →
Davida átalakulása igen érdekesen kezdődött. Volt itt kutya, aranypapucs és lézerágyú is. Az EverDerm Laser Centerben igazán kitettek magukért.Tovább →
Hat életreszóló könyvről mesél Pálmai Anna, színésznő, aki ezek kapcsán azt is elárulja Oláh Andreának, hogy milyen felismeréseket hozott számára az elmúlt év. Tovább →
Magyar étterem és kávézó nyílik Londonban. Mit kezd egy brit a mi hideg meggylevesünkkel? Bátran nekiveselkedik-e vajon a velős pirítósnak? Esetleg jóízűen falatozik majd a pacalból? Ha pedig mindezt hősiesen megkóstolta, isteni magyar borral jutalmazhatja meg magát. Ruska Istvánnal, a Turul Project megálmodójával beszélgettünk. Tovább →
Tíz évadnyi nevetés, tíz évadnyi izgalom, tíz évadnyi igaz barátság – ezt mind jelentette a Jóbarátok sorozat. A 90-es évek kedvenc sitcomjának popkulturális jelentősége és hatása a mai napig tagadhatatlan. Épp ezért féltünk a reunion-tól. Okkal?Tovább →
Nincs párja a híres, ízes olasz desszertnek, a tiramisunak, de valljuk be: a babapiskóta és a mascarpone miatt kétszer meggondoljuk, mikor „essünk bűnbe” a kávés csodával. A megoldás könnyű: válasszunk Abonett kenyeret, s mártsuk azokat kávéba!Tovább →
Hol a legnagyobb a kiégés veszélye? Nyilvánvalóan a segítő szakmákban. De hiba lenne csak így gondolni mások támogatására. Takács Hajnal tudja, hogy az áldozatok felkarolása nemcsak nehéz, de hihetetlen erőt adó folyamat is.Tovább →
Freund Judit és Fónyad Orsi 30 éve ismerik egymást. Egy nap gondoltak egyet, felhagytak szakmájukkal és fejest ugrottak a karrierváltásba. Ma már 18 éves a cégük. Tovább →
Milyen lehet az élet egy cégnél, ahol a teljes vezetés nőkből áll? Sokan még mindig viccet csinálnak a válaszból, pedig ahogy az egyik munkaerő toborzással foglalkozó magyar cég példáján is látszik, a jó női vezetők épp olyan hatékonyan és eredményorientáltan dolgoznak, mint férfi társaik. Miben lehet akkor mégis más az ilyen közeg? Erről beszélgettünk a Jobsgarden vezetőivel. Tovább →
Május utolsó vasárnapja a gyerekek ünnepe. És mi lehetne jobb, mint az egész napos móka után összebújva bekucorodni egy könyvvel a kanapéra és csak olvasni, olvasni, olvasni együtt? Három kiadó könyvajánlóját hoztuk el nektek!Tovább →
Menstruációs szegénység – egy újabb tabu, ami fiatal lányok életét teszi tönkre továbbra is, ha nem kezdünk el nyíltan beszélni róla. A NőCik – Női Ciklus Projekt keretein belül a szegedi Motiváció Műhely most a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozó lányokon próbál meg segíteni. Te is támogathatod a munkájukat! Tovább →
A Covid-19 harmadik hulláma jelentős változásokat hozott a fiatal munkakeresők preferenciáiban. Több stabilitás és figyelem, kevesebb rugalmasság és kihívás – ezt keresik a pályakezdők a Zyntern kutatása szerint. Tovább →
Ki ne szeretne szép, zöldellő, madárdalos kertben élni? Idilli a kép. Aztán kiderül, hogy a magok néha nem kelnek ki,.Tovább →
„Buddhista párpercesek korunk egyik legeredetibb gondolkodójától” – ez Hajdú Balázs humorista novelláskötete Bödőcs Tibor szerint. Balázs, aki a Dumaszínház tagja, hol egy hétköznapi tárgy hangján szólal meg, hol életünk ismerős szituációit forgatja ki, vagy húzza a végletekig úgy, hogy az olvasó egy pillanatra azt sem tudja, hol van.Tovább →
Frankó Ágnes diplomás, két idegen nyelven beszél, volt már asszisztens, irodavezető, újságíró, szerkesztő, vállalkozó. Most munkát keres. A Változz velünk, anyukám! program segít neki is. Tovább →
Egy évvel ezelőtt nagy lépésre szánta el magát Tóth Enikő és párja. Úgy döntöttek: maguk mögött hagyják a fővárosi nyüzsgést és vidékre költöznek. A legnagyobb álmuk azonban, hogy családdá váljanak még nem teljesült be. Ez az egyik oka annak, hogy Enikő jelentkezett a Változz velünk, Anyukám! programba. Az ő története következik.Tovább →
A tavaszi salátabummot az Eisberg Hungary Kft. is meglovagolja azért, hogy leszámoljon a karantén alatt (vagy előtt) felgyűlt plusz kilókkal. A salátaóriás ezúton is szeretnéTovább →
Talpra állni – ez volt Szilda életének legnagyobb feladata az elmúlt időszakban. Nemcsak férje, Gergő halála, de a karantén is megviselte.Tovább →
Mindannyiunk számára ismerős az érzés: úgy ennék egy finom, olasz tésztaételt, de hezitálunkk, belefér-e kalória, illetve szénhidrát szempontból. Szuper hír, hogy igent mondhatunk a csábításra, hiszen az Abonett kenyér felhasználásával ínycsiklandozó lasagne kerül az asztalra, és még a diétánkat sem rúgjuk fel vele. Sőt! Videón mutatjuk, hogyan készítheted el Te is.Tovább →
Ha megjelenik valahol, ott szeretet és megértés nyílik. Beszippant az aurája, hálás leszel, ha kapsz belőle valamit, miközben magától adja, nem tudná nem tenni, ha méltó vagy rá. Peller Mariann, az RTL Reggeli egyik műsorvezetője. Regős Éva interjúja. Tovább →
Davida egyedül neveli három gyermekét, vállalkozó és épp költözés előtt áll. A Változz velünk, anyukám! program igazi esély neki is az újrakezdéshez.Tovább →
Fejős Éva jól tudja, mire vágynak az olvasói. Örökre Görögbe című harmincegyedik regényében, van, aki kisgyerekes anyukaként nehéz döntési helyzetbe kerül, van, aki hiába menekül a világ távoli, gyönyörű szigetére, a múltját nem tudja hátra hagyni. Podcast és interjú. Tovább →
Boginak nincsenek káros szenvedélyei, viszont szeret finomakat enni. Jelentős túlsúllyal küzd már kislány kora óta. Aztán jöttek a gyerekek, a vállalkozó családanya szerepkör és a mozgás helyét átvette a rendszertelen étkezés és mozgáshiány.Tovább →
„Nem akarok a “nyerd vissza az alakodat szülés után” jelszavak mentén dolgozni. A posztnatális edzésnek ugyanis nem erről kellene szólnia.” Vélemény.Tovább →
A koraszülött babáknál nagyon fontos, hogy minél többet legyenek testközelben a szüleikkel. Ez a kenguruzás.Tovább →
Adunk pár jótanácsot, hogy a premenstruális szindróma tüneteit elkerülhesd. Tovább →
Tehetünk-e az élelmiszerpazarlás ellen? Igen! Így készített Raffer Gabi írós kelt pitét snidlinges gomolya sajttal. Tovább →
Kezeket fel, kinek hiányzik már egy jó kávé a Central Perkben? Kortyolgatása közben a színpadon Phoebe énekelné a Büdös macskát, Joey pedig a legújabb csajozós kalandjának részleteit mesélné el. Képzeljük el, hogy ez már nem csak álom. Május 27-én ugyanis visszatér a Jóbarátok egy epizód erejéig az HBO Max-on.Tovább →
Az ókori Egyiptom iránti kimeríthetetlen kíváncsiság vitte a Közel-Keletre, néhány évvel később pedig azon kapta magát, hogy már csak látogatóba jár haza, jelenleg Dubaj az otthona. Pekarik Zita turistákat kalauzol a mesés keleti országban.Tovább →
A szereplők találékonysága miatt az Agatha Christie-krimikhez hasonlítják. Megható és nevettető volta miatt Fredrick Backmant emlegetik. Steven Spielberg pedig már megvette a filmjogokat. A csütörtöki nyomozóklub egy hete jelent meg, és azóta a könyves sikerlisták élén áll. Erről szól Oláh Andrea friss podcastja.Tovább →
Visszatérés az iskolába. Ahány iskola, annyiképp kezeli. Van, ahol dolgozat hegyeket tolnak a gyerekekre, van, ahol inkább felzárkóztatnak. Véleménycikk.Tovább →
Trénerek mondtak azonnal igent az igazgató felkérésére, hogy könnyítsék meg a diákok visszatérését az iskolába.Tovább →
Rácz Zsuzsi szerint a hétköznapi idegösszeroppanások legjobb ellenszere a capoeirával vívott szabadságharc.Tovább →
Az amerikai színész visszaadja Golden Globe-jait, tiltakozásul a díjat odaítélő szervezet tagsága ellen. A filmsztár eddig három Golden Globe-ot kapott. Kétszer nyert legjobb színész kategóriában:Tovább →
Többszörös magyar bajnok, most éppen az európai sminkverseny második helyzését hozta haza – Kovács Barbi sminkmester és kozmetikus ötvenévesen a csúcson van.Tovább →
Komoly terheket vesz le kiadópartnereik válláról a március végén elindult DisplayNOW automatizált hirdetésközvetítő platform.Tovább →
Dr. Lukács Liza Hogyan szeretsz? című könyvében a kötődés témakörét vizsgálja, és már dolgozik következő, evési zavarokkal is foglalkozó kötetén.Tovább →
Mennyei nyalánkságok, omlós péksütemények és izgalmas ropogtatnivalók – többek között ezekkel örvendeztetett meg minket eddig Raffer Gabriella. Készítettünk egy válogatást a kedvenceinkből, amit Ti isTovább →
Mit tesz öt hét bezártság egy igazi vidéki lánnyal, akinek korábban semmi ideje sem volt rendezgetni a kertjét? Felébreszti benne a tettvágyat.Tovább →
Alig várjuk már a Stranger Things következő, 4. évadát, melyhez a napokban új teasert adott közre a Netflix.Tovább →
Gardróbunk zöldebb, tudatosabb kialakítása nem ötperces feladat. Jóval inkább egy hosszú tanulási és önismereti folyamat, amely során nemcsak önmagunkkal, hanem a bolygónkkal is összhangban vagyunk. Erről is szól a Fenntartható Divat Program.Tovább →
Pinczés Marianna még 20 éves sem volt, amikor hidegen sajtolt magolajok gyártására céget alapított – ma már 80 fős cégcsoportot vezet.Tovább →
Tudtad, hogy a matematika miatt találkozott egymással Radnóti Miklós és felesége, Gyarmati Fanni? Vagy azt, hogy miért végezte el az egyetemet a magyar líra kiemelkedőTovább →
Nem a plusz vagy mínusz zsírpárnáktól leszünk szerethetők, hanem attól, akik valójában vagyunk. Body shaming egy sovány nő szemével.Tovább →
Mi történik, ha egyetlen tételt nem nézünk át az érettségi előtt? Akkor Murphy törvénye kegyetlenül lecsap, és biztosan azt húzzuk ki.Tovább →
A Bordás család Hawaii szigetén találta meg a boldogságot, de a magyarságukra ott is büszkék.Tovább →
Elindul a Női váltó „Változz velünk, Anyukám!” kampánya, ahol profi szakembereink és mentoraink segítségével közel 3 hónapon át segítünk 5 szerencsés jelentkezőt abban, hogy végre elérhessék régen vágyott álmaikat!Tovább →
Prósza. Az egyik legjobb dolog, amit valaha ehetünk. Ráadásul még a neve is kedves időket idéz. A Terézanyu-díjas Raffer Gabi különleges receptet hozott ma. Tovább →
Egy álombéli telefonhívás, amelyre már soha nem kerülhet sor a valóságban. Kumin Viktória anyák napja alkalmából édesanyjára emlékezik.Tovább →
Ha május 1., akkor jöhet a munka ünnepe! De vajon hogyan és mit dolgoztak anyáink és nagyanyáink? Hogy nézett ki a gyár, és milyen voltTovább →
Nem vagyok biztos benne, hogy lenne ember a földön, aki még ne hallott volna Margaret Atwood világsikerű történetéből készített sorozatról, A szolgálólány meséjéről. Megnéztük. Kritika. Tovább →
A Discover Your World megalkotói négy évtizedes tapasztalattal és szakértelemmel segítenek, ha szeretnél újra lendületet kapni céljaid és vágyaid eléréséhez. Visszanyerni a motivációdat, megismerni és fejleszteni magad nem egyszerű feladat, azonban tőlük megkaphatod az ehhez szükséges kezdő löketet!Tovább →
Sajnos ma már egyre kevesebben bajlódnak a háztájival, hiszen mindent meg lehet venni a boltokban. Pedig egészen más egy friss, házi tojás, és valójában nincs is olyan sok tennivaló vele, viszont annál több az öröm, mondja Merát Anikó. Tovább →
A gardróbszekrény kiválasztása az enteriőr megtervezésének egyik fontos pontja. Olyan gardróbra van szükség, amelyben sok minden elfér, mégis illeszkedik a dizájnba, ráadásul arra sem ártTovább →
Gyakran éhezünk, mondta Zsuzsi, a 25 éves, krónikus vesebeteg anyuka aki beteg édesanyjával és kislányával végső elkeseredésében az Anyák az Anyákért Alapítványhoz fordult. A szervezet segítségével éppenhogy megmenekültek a kilakoltatástól. Tovább →
Újabb sikerkönyv a láthatáron! A Körvonal elbeszélője, a frissen elvált írónő ilyen idegenként érkezik a forró és zsúfolt Athénba. Vonnák Diana, a magyar kiadás szerkesztője meséli el, minek köszönhető Rachel Cusk regényének komoly sikere. Podcast. Tovább →
Dr. Tóth Alexandra szülész-nőgyógyász, a LilyMed termékenységi magánrendelő meddőségi szakembere beszél az endometriózisról.Tovább →
Itthon is elérhető az a mobilalkalmazás, amely már kilenc országban nyújt segítséget a bántalmazottaknak és az őket segíteni akaró környezetüknek. A Bright Sky bármilyen mobileszközre ingyenesen letölthető.Tovább →
Kiselefánt született a budapesti állatkertben. A nagyjából 80 kilós borjú születéséről kisfilmet is közzétettek, és április 29-én csütörtökön az intézmény közösségi oldalán élő bejelentkezésben mutatják be.Tovább →
Mit történik, ha egy autista kisfiú nem tud beszélni? Akkor a mamája lesz a hangja, és könyvekben meséli el mindazt a csodát, amit a világról és egymásról gondolnak. Tovább →
30 vidéki vállalkozónőnek segít az amerikai Academy for Women Entrepreneurs program.Tovább →
Szinte teljes egészében Magyarországon forgatták a Netflix új, nagy sikerű sorozatát, az Árnyék és csont-ot. Az történések egyik fő helyszíne épp a keszthelyi Festetics-kastély. A fantasy szériát sokan már Trónok harcához hasonlítják, így talán okkal remélhetjük, hogy a stáb a második évad forgatására is visszatér Magyarországra. Tovább →
Huszonnyolc évesen diagnosztizálták mellrákkal Bajkó Barbit, aki a koronavírus-járvány ideje alatt esett át a kemoterápián, a műtéten és a sugárkezelésen is. Instagramon indított blogján felhívja a figyelmet a betegség korai felismerésére, és arra, hogy a mellrák nem csak az idősebb korosztályt támadja.Tovább →
Hamarosan eléri a négymilliót a beoltottak száma, ezért a kormány véglegesítette az új szabályokat. Kezdődhet az éjszakai menet, nyithatnak a szállodák és a múzeumok, színházak, mozik is fogadhatnak vendéget – már, ha van védettségi igazolványa! Íme a részletek.Tovább →
Megállni, pihenni, gondolni egy kicsit magunkra is. Ez az utolsó, amit mi anyák megteszünk. Davida elmeséli, hogy látja az anyukáját és hogy saját magát. És azt is elárulja, hogyan készül az anyák napjára. Tovább →
Egy hét, és eljön május első vasárnapja, amikor rendhagyó módon ugyan, de megint az édesanyákat ünnepeljük. A Terézanyu- és kétszeres amatőr Ország Cukormentes Tortája különdíjas szerzőnk, Raffer Gabriella pavlovával lepi meg magát és lányait anyák napján. Recept! Tovább →
Szülőnek lenni eddig sem volt kis feladat, de mi történik, ha egy egy olyan jövőre szeretnénk a legjobban felkészíteni a gyerekeinket, amiről őszintén szólva csak halvány sejtéseink vannak? Az Edisonplatform utánajárt. Tovább →
A kiváló sportember, tájfutó világbajnok Monspart Saroltától búcsúzunk.Tovább →
Milyen szempontok alapján dönt egy fővárosi család, hogy hová költözzenek, amikor a városi életüket falusira szerenék cserélni?Tovább →
„Anya. Lánya. Angyal vagy szörnyeteg?” – néhány igazán találó és figyelemfelkeltő szó a borítón. A szív sötétjében a kismamák leghétköznapibb problémáitól, az örökölt traumákon át jutunk el egy elképesztő, rémisztő gondolatig. Ashley Audrain regényéről Oláh Andrea készített podcastot. Tovább →
Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak, 4 millió beoltottól pedig még nagyobb felszabadulás várható. Mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel. Tovább →
Az elmúlt időszak az egyetemeken és főiskolákon tanulók életét is nagyban megváltoztatta – sokat vett el tőlük, például a felnőtté válás lehetőségét.Tovább →
Nincs Föld II. Egyelőre legalábbis biztos nincs. Az emberiség ideje pedig vészesen fogy. Nézzétek meg Föld napja témájú galériánkat. Tovább →
Még mindig helyes döntésnek tartja a kormány az iskolák és óvodák megnyitását. Sőt, szombattól a vendéglátóhelyek teraszait is szabadon látogathatjuk majd. Tovább →
Aki nem viszi alsós gyermekét iskolába, annak otthonról kell tanítani a gyermekét. A tanároknak meg lett tiltva, hogy segítsenek. Vélemény.Tovább →
A Darth Vadert alakító brit színész forgatókönyvét árverezik májusban Angliában, amelyből nagy titokra derül fény.Tovább →
Csetvei Krisztina nem volt még harmincéves, mikorra nemcsak, hogy karriert váltott, borász lett, de új hivatásában számos szakmai díjat zsebelt be.Tovább →
Több mint egy éve élünk a vírussal, bezárva, kétségek között. Hogy éli meg ezt egy 4 éves gyermek? És hogy éljük meg mi, többiek?Tovább →
Ma, április 19-én újranyitnak az iskolák. A kormány állítja, mindenki biztonságban van, a járványügyi adatok azonban nem ezt támasztják alá. Egy tanítónő megírta, mit gondol. Tovább →
Hogyan hatott a világjárvány az esélyegyenlőségre? Erről kezdeményez párbeszédet a Nyitottak vagyunk. Tovább →
Hagymaleves! Hetente akár többször is asztalra kerülhet ez az egyszerű, de nagyszerű étel. Raffer Gabriella sajtgaluskával tálalja. Recept! Tovább →
Amint színre lépett, megállt a levegő. Csak a legnagyobbak képesek olyan elementáris erővel hatni a közönségre, ahogy Törőcsik Mari tette. Az életének 86 évében elhunyt színésznőre emlékezünk. Íme néhány csodás gondolat tőle. Tovább →
A tudatos életvitel fogalmához hozzátartozik, hogy a kenyerünket is magunk sütjük, mondja Merát Anikó, aki családjával egy éve a Balaton mellé költözött. Blogjában arról mesél, hogyan váltottak életmódot. Tovább →
Az idén 15 éves Élményakadémia Közhasznú Egyesület csapata nem akármilyen célt tűzött ki erre a jubileumi évre: mélyszegénységben élő és gyermekotthonban nevelkedő fiataloknak, közösségi finanszírozásból szerveznek nyári tábort. Most te is támogathatod őket! Tovább →
Hamarosan megkezdődik a jelenléti oktatás az alsó tagozatosoknak, és az ovisok is visszatérhetnek az intézményekbe. A kormány szerint ideje a nyitásnak, a szülők viszont egészen mást gondolnak erről. Szakértőkkel beszélgettünk a témáról. Videó!Tovább →
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel.Tovább →
Nem áll azon szülők útjába a kormány, akik nem szeretnék még iskolába, óvodába engedni a gyermeküket. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, hogyan járhatnak el szabályosan azok a szülők, akik így döntenek. A tanároktól bizalmat kér. Tovább →
Annoni Zita és Gianni 6 évet vártak kisfiuk megszületésére. Zita azóta kimondhatatlanul boldog, és nem ismeri a fáradtság szót, ha gyermekéről van szó.Tovább →
Elérte a 3 milliót a beoltottak száma, jelentette be a miniszterelnök a Facebookon. Újabb enyhítések azonban csak 3,5 millió beoltott után jöhetnek. Az iskolanyitással kapcsolatban csak félig engedett.Tovább →
Zongorista is lehetett volna, végül műfordító lett Nádori Lídia, akivel életre szóló könyveiről beszélgetett Oláh Andrea. Podcast! Tovább →
A Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért közösség saját felmérése szerint a szülők 76 százaléka nem érzi igazán biztonságosnak, hogy a gyermekét iskolába küldje április 19-én. Itt vannak a felmérés eredményei! Tovább →
Egyszerre jelenik meg több mint 20 országban 2021. október 12-én J. K. Rowling legújabb, gyerekeknek szóló regénye, a The Christmas Pig. A történet a Harry Potter-sorozat óta az első, amelyet kifejezetten a gyermekközönségnek írt az írónő.Tovább →
Öt gyermekkel maradt egyedül egy anyuka, akinek postás férje koronavírus-fertőzésben halt meg. Gyűjtés indult a család megsegítéséért.Tovább →
A brazil származású Andréa Araré mérnöknek tanult, ma pedig már sámánként tevékenykedik, és Londonban él magyar férjével és kisfiukkal.Tovább →
Adják meg a szülőknek a döntés szabadságát arról, hogy ebben a vírushelyzetben maguk dönthessenek arról, hogy elengedik-e gyermeküket óvodába és iskolába április 19-én.Tovább →
Ági és Gergő kisfia a kilencedik lombikeljárás után született.Tovább →
Milyen az igazán jó édesség? Egyszerű és nagyszerű! Épp, mint a császámorzsa. Recept! Tovább →
Folyamatosan érkeznek a virágcsokrok a Buckingham-palota elé, hogy így emlékezzenek a britek Fülöp hercegre.Tovább →
Koronavírus fertőzés következtében elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő. 57 éves volt. Tovább →
Nem tartja aggályosnak az április 19-i iskolanyitást a kormány, ám sok szülő és tanár még mindig nem érzi biztatónak az adatokat. Most ti mondjátok el, miért nem. Tovább →
Bea tanári pályafutása rögös volt, mielőtt teljesen kiégett volna, az utolsó előtti pillanatban vett egy nagy levegőt, és felült egy Londonba tartó gépre.Tovább →
Elérte a 2,5 milliót azok száma, akik legalább a koronavírus oltás első dózisát megkapták, így a miniszterelnök elrendelte a fokozatos nyitást. A szolgáltatók újra dolgozhatnak és nyithatnak az üzletek is. Részletek!Tovább →
Egy éve vagyunk bezárva, és amikor egy kicsit lazíthatnánk a megszorításokon, újabb hírek kényszerítenek bennünket rettegésre.Tovább →
A három nő, vagyis a nemakarokbeleszolni Instagram-oldal alapítói kimondják, amit mi nem merünk, vagy nem tudunk kimondani.Tovább →
Városból vidékre. Amikor a kezünk munkája által, a szemünk láttára éled újra a természet, növekednek a növények a kertünkben.Tovább →
Ti is ezerrel készültök az ünnepre? Mi reggel óta pörgünk. Nézzétek meg, mit hoztak az influenszerek.Tovább →
Otthoni technikaóra, avagy húsvéti készülődés indul! Amikor a gyerek otthon tanul, és az utolsó utáni pillanatban kell nyulat készíteni.Tovább →
Tanulságosak, meghatóak és időtlenek az Andersen-mesék. És vajon milyen szállal kapcsolódik ehhez az egészhez Szendrey Júlia?Tovább →
Sőnfeld Anna óvodapszichológus klassz tippeket adott arra, hogy igazán szórakoztató legyen a húsvéti készülődés a gyerekekkel.Tovább →
Április 2. az autizmus világnapja. Milyen kilátásaik vannak ma az autizmussal élőknek és családjuknak a „normális” életre?Tovább →
Kormanik Andrea kozmetikusként éli át a jelenlegi vírushelyzetet. Elmeséli, hogy számára a mások segítése ad energiát a káoszban.Tovább →
Biztosan nem Petőfi egyik leghíresebb szerelmes költeményének sorai ihlették a napokban megjelent bulvármédium sportcikkének címét, mely a következő nevet kapta: „Elverték Ritáék a spanyol debellákat.” Akkor most álljunk meg egy perc néma csendre, és ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot. Majd rákanyarodhatunk a testgyalázás és a fair play szellemisége felé tartó útra.Tovább →
Az endometriózis ma már számtalan nő életét nehezíti meg, de már vannak módszerek, amelyekkel könnyebbé tehetőek a mindennapok.Tovább →
Mit olvasnak a sikeres vállalkozónők, és hogyan segítette őket egy-egy jó könyv az útjuk során? Szabó Ágnes és Bures-Berek Márta tippjei.Tovább →
Molnár Zsuzsa angoltanár még az újra-újra-újrakezdőknek is sikerrel segít az angoltanulás rögös útján, lakhatsz akár a világ másik végén is.Tovább →
Hogyan őrizzük meg a józan eszünket, és alkalmazkodjunk rugalmasabban a körülöttünk zajló eseményekhez az elhúzódó vírushelyzetben?Tovább →
Megint nem vár ránk szokványos húsvét. Mi lenne akkor, ha változtatnánk a megszokott ételeinken is? A Terézanyu- és kétszeres amatőr Ország Cukormentes Tortája különdíjas szerzőnk, Raffer Gabriella megmutatja, hogyan.Tovább →
Immáron egy éve küzdünk a koronavírus-járvánnyal, és az újabb bezárások miatt minden nap hétvége. De mi történik, ha ebbe beleszól egy kutya?Tovább →
A jövő hét közepére ígéri Novák Katalin tárca nélküli családügyi miniszter a vidéki oltópontokat és azokat a telefonszámokat, ahol a kismamák maguk tudnak jelentkezni a koronavírus elleni soron kívüli védőoltásra.Tovább →
„A terhesség önmagában nagyban növeli a súlyos lefolyású Covid kialakulásának valószínűségét.” – írja közösségi oldalán Nagy-Debreczeni Márta immunbiológus kismama írása.Tovább →
Vajon miért költözik egy városi lány falura? A kérdés, hogy szükségünk van-e erre a „mindenre”? Merát Anikó vidéken kezdte újra. Tovább →
Itt a 10 legnépszerűbb könyv, amelyre szavazhattok, hogy lássuk, ki kapja idén a Libri irodalmi közönségdíjat.Tovább →
Két fontos oldal: az egyiken azt ellenőrizheted, hogy szerepelsz-e az oltási listán, a másikból megtudhatod, hogy hamarosan beoltanak-e.Tovább →
Dolák-Saly Róbert. Saját gumiverzumában él, és ha beenged minket néha, akkor nagyon kell röhögni. Vagy pont nem. De akkor nagyon kell figyelni. Regős Éva interjúja. Tovább →
„Tovafut az élet, képzeletben átölellek. Én úgy akartam, hogy földre szállj” – énekli Szatmári Orsi eMeRTon-díjas énekesnő, aki Gyermeki fény című dalában a vágyott, de meg nem született gyermekek miatt érzett fájdalomról énekel. Dal a cikkben. Tovább →
Hogyan lehet valaki sikeres vállalkozó és boldog, kiteljesedett anyuka? Saját történetük által válaszol a kérdésre négy vállalkozó anyuka.Tovább →
Egy perces néma csenddel és esti gyertyagyújtással emlékeztek Nagy-Britannia szerte az áldozatokra és a koronavírus miatti első lezárásra. Tovább →
Inzulinrezisztencia, endometriózis, lombikprogramok. Akadályok az anyává válás útján. Hajnalka hite néha meginogott abban, hogy anya lesz.. Tovább →
Margaret Atwood: A szavak erejével című film a család, a rokonok, a barátok és más írók segítségével mutatja be nem mindennapi munkásságát.Tovább →
Az elmúlt évben az online térbe szorult az életünk, ami számtalan vicces szituációt is hozott magával. Ezek közül osztunk meg veletek néhányat.Tovább →
Dr. Orsós Zsuzsanna cigány származása ellenére rákkutató lett, most pedig bekerült az 50 elszánt magyar nő közé.Tovább →
Március 20-án ünnepeljük a Szájegészség világnapját. Itt a rágózás három meglepő, pozitív hatása, amelyek nemcsak a szájegészségre, de az általános egészségügyi állapotunkra is befolyással vannak.Tovább →
Magyarországon egyedülálló szülők már csak miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe, és ez vonatkozik a meleg párokra is.Tovább →
Herczeg Adrienn színésznő több mint egy tucat címet felsorolt, mert sok izgalmas életre szóló könyvélménye van.Tovább →
Az ötvös Szlopóczki Dóra nagyot lépett, amikor saját vállalkozást indított. Ékszerműhelye nagyon népszerű Békéscsabán.Tovább →
Bornai Tibor – vagy ahogy mindenki ismeri, Dráni – ír, fordít, fest, zenét szerez, muzsikál. Ezekről és sok minden másról beszélgetett vele Regős Éva.Tovább →
A kórházi dolgozóknak is szüksége van gondoskodásra. Erre jött rá a Momminyty csoport, ahol néhány nap alatt több százan kezdtek segíteni. Tovább →
A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem akarja az SZFE-n befejezni tanulmányait.Tovább →
A traumatúlélők között rengeteg „kintsugi” van. Ők azok, akik nem tagadják el sérüléseiket, arannyal vannak összeforrasztva újra egésszé.Tovább →
Kihirdették az idei Oscar-jelöltek listáját, és bár magyar film idén nem szerepel a mezőnyben, Mundruczó Kornélék főszereplőjének szurkolhatunk! Tovább →
Brezina Kinga a szavakkal való kommunikációt váltotta föl a testtel való kommunikációra – Niaoktató lett, és még az IR-ből is kigyógyult.Tovább →
Az endometriózis nem hiszti, és nem fantom, ahogy sokan gondolják. Ez a sok fájdalommal járó betegség ma már minden tizedik nőt érint.Tovább →
A március 15-i ünnepségek idén ugyan elmaradnak, de emlékezni sokféleképpen tudunk. Süssünk például Kossuth-kiflit! Recept. Tovább →
Hogyan vészeljük át az otthoni, online oktatást? Londonban már – kis megszakításokkal – november óta otthonról tanulnak a gyerekek.Tovább →
Mire képes egy tönkretett gyermek? Azt hinnénk, szerető családban gyorsan jóra fordul a sorsa. De az élet nem tündérmese. Podcast a Kőbölcsőről. Tovább →
Carballo-Ambrus Szilvia egy multinál taposta a mókuskereket, amikor belépett az életébe Kuba egy igazán vonzó, latin séf személyében, és felfordította egész addigi életét.Tovább →
Egy évnyi félelem és feszültség tört elő kolléganőnkből és édesanyjából, amikor megtudták, hogy a nagymama megkapja a koronavírus elleni védőoltást.Tovább →
A központi felvételi minden gyermeknek stresszes, a beilleszkedési, tanulási zavaros, sajátos nevelési igényű gyerekeknek pedig még nehezebb.Tovább →
15 millió forint – ekkora támogatást kaphatnak a legjobb női startupperek, akik jelentkeznek a Hiventures StartupHER programjába. Tovább →
Közel egy éve élünk egy új valóságban. Meg lehet szokni? Sosem! Pedig kell, mert most újra bezáródunk.Tovább →
Ez a nőnap más, mint az eddigiek. Ma minden férfinak, nagyszülőnek, gyermeknek, tininek és egyedülálló szülőnek jár egy kocka csoki!Tovább →
Mire használhatunk fel egy kiürült konzervdobozt? A Terézanyu- és kétszeres amatőr Ország Cukormentes Tortája különdíjas szerzőnk, Raffer Gabriella szerint nagyon sok mindenre. Most például kalácssütésre. Megmutatja, hogyan!
Tovább →
Lesz tömeges oltás. Bocs, mégsem. De igen! Így oltottak be végül mégis az első tömeges oltási napon.Tovább →
Udvarhölgy, bizalmas, barátnő – ez volt Festetics Mária grófnő Sisinek. Naplójában eddig nem ismert részletekről mesél közös életükről. Podcast. Tovább →
Bűntudat. Az érzés, ami minden szülőt kísért. Főleg, ha anorexiás a gyermeke. Vajon el lehet engedni a lelkiismeretfurdalást?Tovább →
Újabb lezárásokat jelentett be a kormány. Április 7-ig bezárnak az óvodák és iskolák, hétfőtől csak élelmiszerboltba és patikába mehetünk majd. Tovább →
Fekete Judit folyamatosan keresi a lehetőséget arra, hogy másoknak segíthessen. Most épp Őrbottyánban töltötte föl az ételdobozt.Tovább →
Az endometriózis a termékeny korú nők 10%-át érinti, akiknek 40%-át a gyermekvállalásban is korlátozhatja ez a betegség.Tovább →
Mikor lett ciki covidosnak lenni? Járványhelyzetben a vírusról hallgatni több mint érthetetlen.Tovább →
Sorra állnak fel az egészségügyi dolgozók és orvosok, mert a kormány meg akarja szüntetni a közalkalmazotti státuszukat. Vélemény.Tovább →
Létezik ideális időpont egy vállalkozás indulásához? Három sikeres nő segítségével a nyomába eredtünk a kérdésnek.Tovább →
A kuszkuszt általában köretként használjuk, de gondoltátok volna, hogy torta is süthető belőle? Raffer Gabi megmutatja, hogyan. Recept! Tovább →
Mitől olyan népszerű a magyar irodalom Nagy-Britanniában, hogyan találja meg szöveg a fordítóját, és vajon mitől olyan jók a brit fordítók, hogy a magyar szöveg angolul is élni kezd?Tovább →
Portré és könyvajánló egyszerre. Ez Oláh Andrea Életre szóló könyvek sorozata. Első alkalommal Fodor Annamária színésznő mesél magáról és kedvenc könyveiről. Podcast. Tovább →
Visszafogott statisztikák szerint ma minden tizedik gyermek ellen követnek el szexuális erőszakot. Segíts te is, hogy magyar nyelven is elérhető legyen számukra a segítség!Tovább →
Startupper legyek vagy vállalkozó? A Női váltó Akadémia segíthet megválaszolni. Horváth Irmával beszélgettünk. Tovább →
Szülőként igyekszünk mindent megtenni a gyerekünkért. És ha jól csináljuk, akkor a gyerek is kész ezeket befogadni. Kivéve, ha anorexiás.Tovább →
Hogyan segíthet a coaching abban, hogy ne csak a magánéletben, hanem az üzletben is elégedett lehess?Tovább →
Fekete Judit továbbra is a világ megmentésén fáradozik. Most az állatok következnek. Vigyázat! Irtó jópofa tartalom! Tovább →
Hosszú álmodozás és tervezés előzte meg, de végre bejelenthetjük, hogy megnyitotta kapuit a Női váltó Akadémia! Gyere, tudj meg mindent!Tovább →
Bures-Berek Márta a 190 centiméteres magasságát előnyére fordította, ma már büszkén vállalja adottságait, amelyekre sikeres vállalkozását is építette.Tovább →
Mi az erős nők ismérve? Az, hogy legyenek bármilyen mélyen is, mindig felállnak belőle, mindit megtalálják a kiutat a pokolból. Igaz történetek az újrakezdésről. Tovább →
A Briefly összeköti a szabadúszókat az ügyfelekkel marketingprojektek kapcsán, és arról is gondoskodnak, hogy az együttműködés a lehető leghatékonyabb legyen.Tovább →
Megnyitotta kapuit a Női váltó Akadémia. Segítünk, hogy könnyebb legyen eldöntened, való-e neked a vállalkozói lét. Tovább →
Ennél valami édeset, de nincs kedved boltba menni. Raffer Gabi abból sütött, amit otthon talált. Financier recept. Tovább →
Milyen az élet, ha az embernek két anyja is van, de egyiknek sem kell? Donatella Di Pietrantonio A Visszaadott lány című könyve megrendítő erővel ad választ a kérdésre. Podcast. Tovább →
Amikor közösségekben mozgunk, kinyílik a lehetőségek tárháza: új embereket, új nézőpontokat, új ötleteket ismerhetünk meg.Tovább →
„Nem akartam, mégis vállalkozó lettem. Életem legjobb döntése volt.” – Egy vállalkozó anyuka vallomása a váltásról és a vállalkozói létről.Tovább →
Türelem – ez is kell ahhoz, hogy az anorexia végre csak rossz emlék legyen. Egy anya naplója. Tovább →
Alkalmazottnak lenni sokszor nyomasztó, de a vállalkozói lét sem cukormázas álom. Hogy el tudd dönteni, mi való neked inkább, megalapítottuk a Női váltó Akadémiát. Már lehet jelentkezni! Tovább →
Nem üt meg, még a hangját sem emeli fel. Mégis érzed, semmi vagy. Az érzelmi bántalmazás viszont megöli a lelked.Tovább →
Jobbá tenni a világot korántsem egyszerű feladat. De Fekete Judit töretlenül próbálkozik. Most könyveket hagy el.Tovább →
Akadnak olyan gyerekek, akik reggel az óvodában esznek először, és a nap végén utoljára. Nekik is segít az „Örökbe fogadok egy ovit!” mozgalom.Tovább →
Torta nélkül nem szülinap a szülinap. Vagy mégis? Mit tegyünk, ha a gyermekünk már nem vágyik a szokásos ünnepi menetrendre? Készítsünk tiramisut!Tovább →
Van, aki alig várja, és van, akit a hideg is kiráz tőle – ez a Valentin-nap. Mi lenne, ha inkább magunkra szabnánk? – kérdi Kumin Viktória. Tovább →
Emlékek. Lehetnek szép és rosszak is, de egyvalami igaz mindegyikre: működésüket nem értjük teljesen. Podcast! Tovább →
A bezzeganyák a karantén előtt a játszótéren hirdették saját és gyermekük tökéletességét, azóta ez áttevődött az internet világába.Tovább →
Anorexia – az egyik, amire azt mondjuk, hogy velünk ez soha nem történhet meg. De van, hogy mégis megtörténik. Tovább →
Cigánynak születtem és szegénynek is, mondja magáról Danó Éva, aki mégsem hajtott fejet a sorsnak. Különleges élettörténete valós tanulságokkal szolgál. Tovább →
A mai jófejségem a környezetvédelemről szólt. Egybekötöttem a kellemes kikapcsolódást a hasznossal, és erdei szemétszedésre indultam.Tovább →
Miért jó 40 fölöttinek lenni? Mert már tényleg nem érdekelnek az elvárások. Iványi Orsolya cikke. Tovább →
Itt a Valentin-nap, és bár elmenni sehova sem lehet, egy jó összebújós mozi otthon azért bármikor jöhet. Így süss hozzá házi ropogtatnivalót! Recept. Tovább →
Attól, hogy valaki kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, nem biztos, hogy minden zökkenő nélkül veszi az újabb kapcsolatot. Hogyan segíthet az új társ? Takács Hajnal válaszol. Tovább →
Anorexia nervosa. Leírva csak két szó. Átélve maga a pokol. Egy anya levele, aki lányáért küzd. Tovább →
Meg lehet határozni pontosan, hogy mit jelent a család? Létezik társadalmi szakadék a férfiak és a nők között… és, ha nem, miért igen? Szél Dáviddal beszélgettünk. Tovább →
Fekete Judit nem viccelt, amikor azt mondta, jobb hellyé teszi a világot. De vajon a világ akarja, hogy jobb hellyé tegyük? Így fuccsolt be az első jótett. Tovább →
Pandémia van. Már 10 hónapja. Lehet ezt szeretni? Szerzőnk megtalálta benne a békét. Tovább →
Ismered azt az érzést, amikor a testedre, és így áttételesen a lelkedre is bántó megjegyzéseket tesznek? Ez a testgyalázás.Tovább →
Ha február, akkor szerelem. Ha szerelem, akkor jöhet minden, ami édes vagy felébreszti a vágyat. Szeretitek a képviselőfánkot? És hallottatok már a tonkababról? Recept! Tovább →
Szlavicsek Judit négy évvel ezelőtt gondolt egy nagyot, és a jogi pályát hátrahagyva családjával a Balaton közelébe költözött. Mindent a nulláról kellett kezdenie. Tovább →
A csodálatos mese, amelyért nagy árat fizetett egy kisgyerek. Mindenét odaadta, mégsem sikerült megváltani a szüleit a boldogtalanságtólTovább →
53 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Börcsök Enikő, a Vígszínház színésze. Sándor Erzsi emlékezik rá. Tovább →
A Sikeres Nők Egyesülete idén is elindítja mentorprogramját. Várják mentorok és mentoráltak jelentkezését is.Tovább →
Bálint Zsolt – Bálna, hangmérnök, az a fajta háttérmunkás, aki nélkül nincs zenei előadás. Regős Éva interjúja. Tovább →
Emberi gonoszság – töménytelen mennyiségben ömlik mindenhonnan. Fekete Judit most úgy döntött kimossa magából az összeset. #jótettindulTovább →
Hogy reagálsz, ha egy randin a pasi más nők „seggét” vizslatja? Ilyen szituációba keveredett kolléganőnk is. Elmeséli, hogy élte ezt meg.Tovább →
Dr. Bagoly Zsuzsa és dr. Csuka Dorottya kapta a L’Oréal és az UNESCO közös, kutatónők munkáját elismerő díját az iszkémiás stroke és a ritka vesebetegségek gyógyításával kapcsolatos kutatásukért.Tovább →
Csokis kekszet ropogtatni tanulás közben? A legjobb! Főleg, ha anya sütötte. Mutatunk egy receptet! Tovább →
Az állásinterjúzás minden pályakezdő életében nagy mérföldkő. A járvány megjelenése az állásinterjúk menetét is megváltoztatta.Tovább →
Mr. Darcy minden nő szívét megdobogtatja. Kell ez nekünk? Ha igen, miért? Vajon tényleg az van-e mögötte, mint amire vágyunk?Tovább →
Előadóművész, rádiós és tv-s műsorvezető, színésznő, énekes és fél Pa-Dö-Dő. Elsősorban mindenkinek ez utóbbi jut eszébe Lang Györgyiről.Tovább →
A Mályvavirág Alapítvány 2021-ben már nyolcadik alkalommal hirdet kampányt a méhnyakrák-prevenció fontosságának hangsúlyozására, csatlakozva ezzel európai társszervezeteihez.Tovább →
Ma Magyarországon hivatalosan nem diagnosztizálják a szenzoros integrációs zavart, így az érintett gyerekek megmaradnak a szürkezónában.Tovább →
Ada: hogyan viseli a terhességet, miképpen boldogul kamasz fiaival, és mit gondol az öregedésről vagy épp a tökéletesség hajszolásáról?Tovább →
Szabados Ágnes híradós műsorvezető vezeti a „Nincs időm olvasni kihívás” online közösséget, lelkesen gyártja a podcasteket, irodalom terápiákat tart, valamint könyvkiadót és könyvesboltot is üzemeltet.Tovább →
Szalagos, csöröge vagy túrófánk? Nekünk majdnem mindegy, a lényeg, hogy legyen. Raffer Gabi most egy szuper túrófánk receptet hozott nekünk!Tovább →
„Megint egy! – sóhajtott, majd ismét vizet töltött a vasalóba, és csöndesen újrahúzta a ráncon a forró, gőzölgő gépet.” Kumin Viktória novellája.Tovább →
Falusi Mariann. Előadóművész, rádiós és tv-s műsorvezető, színésznő, énekes és fél Pa-Dö-Dö. Interjú. Tovább →
Szentandrási-Szabó Emese 10 évesen már piskótát sütött, majd felnőttként döntött, és építészmérnökből cukrásszá képezte át magát.Tovább →
A hatalomgyakorlás és a kontrollálás minden esetben bántalmazói attitűd, a testi erőszakot ezek legtöbbször megelőzik. Ha ez a gyermek előtt történik, a gyermek is bántalmazottnak minősül.Tovább →
Szeretném a munkáimmal arra bátorítani a nőket, hogy bátran vállalják a testüket, bátran vállalják az anyaságot és élvezzék a szexet! Nyári Réka mesélt fotós munkájáról.Tovább →
Raffer Gabi a karácsonyi maradékokat felhasználva készített hamburgert házi bucival. Te is meg tudod csinálni! Mutatjuk lépésről lépésre.Tovább →
Fábián Janka a Julie Könyvkuckója című új könyvéről, az alkotás öröméről és saját könyves élményeiről mesél Oláh Andreának – podcastTovább →
Egészségesen táplálkozni. Ki ne szeretne? A követendő irányelvekbe viszont könnyű belezavarodni. Itt a segítség! Tovább →
Bizony, nehéz úgy lavírozni a munka világában, hogy életünk során egy olyan főnökkel se találkozzunk, akit ne kívánnánk a hátunk közepére…Tovább →
Törvényileg korlátozták az egyedülálló szülők örökbefogadási lehetőségét – sok gyermektől és felnőttől elvéve ezzel a boldogság lehetőségét.Tovább →
Varga Orsolya igazán mozgalmas éveket tudhat maga mögött, nemcsak a költözések miatt, de önmaga megtalálásában is.Tovább →
Koleszár Szilvia, a Skool társalapítója és csapata azt szeretnék, ha végre természetes lenne, hogy a lányoknak is helyük van a tech világban.Tovább →
Magda Krisztina mentőgépkocsi-vezetőként azt vallja, ha egy fillért sem kapna a munkájáért, akkor is ezt csinálná.Tovább →
Négy nő, négy szempont. A Változásról tabuk nélkül második, november 10-i adásában változásokról, váratlan utakról, bizonytalanságról és a megoldásainkról beszélgettünk.Tovább →
24 óra bevetésen, 72 otthon. Egy bűnügyi helyszínelő nem mindennapi élete, fogyásának, hivatásának és anyaságának története Pápai Ildikó interjújában.Tovább →
Történelmi időknek voltunk szemtanúi. Ezt biztos elmondhatjuk 2020-ról. De vajon mit tennénk, ha lenne egy időgépünk? Kumin Viktória fájdalmasan gyönyörű évbúcsúztató írásában gondolkodik el a válaszon. Tovább →
A 2008-as válság mindent megváltoztatott. Posta Reni négy évig bírta utána a multinál, aztán váltott. Fogyókúra- és életmódváltó programja ma már önálló brand.Tovább →
Alpakafarm-tulajdonos és két panziót üzemeltet az Őrségben Könye Katalin, mégse cserélne senkivel.Tovább →
Mit tegyél, egy ne golyózz be a bezártságtól? Nevess! Kovács Nikoletta tréner és Prohászka Szandra fotós a humor erejével gyógyítanak a nehéz időkben.Tovább →
Szendrődi Enikő rájött, a régi bútor „nemiskacat” – ebből a gondolatból indult 3 gyermeke mellett saját, ma már sikeres vállalkozása.Tovább →
Malac, lencse, kocsonya. Kimaradt valami a szilveszteri menüből? Új sorozatunk negyedik részében kiderül, mi lehet az. A Terézanyu- és kétszeres amatőr Ország Cukormentes Tortája különdíjas szerzőnk, Raffer Gabriella pezsgőkrémet készít nekünk.Tovább →
Nevezhetjük különösnek, rendhagyónak és online-nak is az idei karácsonyt, egy biztos, más, mint amihez hozzászoktunk. De vajon mit adhat nekünk ez a változás? Erről beszélgettünk. Tovább →
A karácsony úgy szép, ha… tökéletlen. Elhoztuk most nektek a mi elbaltázott pillanatainkat, legyen szó ajándékról, fáról, vagy éppen a szomszéd kedves meglepetéséről.Tovább →
Hogyan mutat irányt egy sorstragédia és hogyan találhatjuk meg újra az értelmet az életben? Erről mesél Regős Éva.Tovább →
Karácsonyi vacsora laptoppal, tablettel, fájón hiányzó és külföldön ragadt családtagokkal. Ez az év másról sem szólt, csak a folyamatos újratervezésről.Tovább →
Lugosi Dóri kisfia Down-szindrómával született. Amikor fény derült a rendellenességre, Dóri kétségbeesett. Ma már azon dolgozik, hogy mindenkit elfogadjon a társadalom.Tovább →
Ebben a fejvesztett ráhangolódásban mégis ott lapul a remény, hogy eljön a pillanat, amikor mindenki elcsendesedik, és megtörténik a csoda.Tovább →
Az áfonya mámora blog szerzője diétás receptjeivel segíti az IR-esek, PCOS-esek és az egészséges életmódot választók életét.Tovább →
Semjén Nóra, az Anyakivan blog influenszere lerántja a leplet a tökéletes családi idillről, és arra biztat, hogy merjünk hibázni, élni, és persze rengeteget nevetni.Tovább →
Gesztenyés habkarikák? Cukrász szerzőnk, Raffer Gabriella mondja el, hogyan készíti ezt az isteni édességet. Tovább →
A Rupáner Konyha blog és Rupáner-Gallé Margó neve összeforrt a bögrés receptekkel és az isteni ételekkel. Pedig nem csak főzni tud: a könyvkiadás szinte összes lépését ismeri. Tovább →
Világéletemben sok gyerekre és boldog családi életre vágytam. Olyanra, amilyenben én nőttem fel, és annyi erőre, amennyi a szüleimnek van. De az élet közbeszólt, és a gyengébb napjaimon bizony sírok.Tovább →
Ki gondolná, hogy tele vagyunk tévhitekkel, ha kamaszokról van szó? L. Stipkovits Erika szakpszichológus, pszichoterapeuta Szeretetre éhezve című új könyvével próbál segíteni. Podcast! Tovább →
Apró ajándékok a szeretteinknek, hatalmas segítség a Natura Hillnek. Alkalmazkodtak a járványhelyzethez, most nyunyókát is rendelhetsz tőlük.Tovább →
A bántalmazás gyakoribb karácsonykor, mint gondolnánk. De van esély arra, hogy a dráma ne égjen be örökre a tudatunkba, sőt még tanuljunk is belőle. Tovább →
„Tojok az illemre, a szabályokra. Az érdekel, ami egy kicsit más. Vagyok díva, bohóc, ember és színésznő. Ez mind én vagyok. Regős Éva Hernádi Judittal beszélgetett.Tovább →
Szívmelengető videó került fel nemrégiben a YouTube-ra. A felvételen magyar pedagógusok éneklik Csondor Kata Hóban ébred című karácsonyi dalát. Hallgassátok meg a dalt! Tovább →
Melyik volt az első Jane Austen-könyv, amit olvastál? Melyik az első Agatha Christie? Mi a kedvenced Hemingwaytől? A legjobb Rejtő szerinted? Az első Shakespeare-dráma, ami eszedbe jut? Na, és a legmeghatározóbb könyv Szabó Magdától? Ha mindegyik kérdésre azonnal van válaszod, Szederkényi Olga új könyve neked szól! Tovább →
A homoktövis jótékony hatásait mindannyian ismerjük. Erre építette vállalkozását a szegedi közgazdász, Henczné Palotás Zsófia.Tovább →
Egy ápolónő vallomása arról, hogyan élik meg ők a pandémiát… Tovább →
Dió, dió, dió! Ha van összetevő, ami elmaradhatatlan kelléke mind az ünnepi, mind a téli süteményeknek, az a dió. Jöjjenek hát a dióhabos kosárkák!Tovább →
Az idei karácsony másságát szimbolizálja a New Yorkban, a Rockfeller Centernél felállított, tökéletesnek egyáltalán nem mondható karácsonyfa is.Tovább →
Gryllus Dorka és férje, Simon Kornél igazi csodának lettek részesei: hosszú várakozás után megszületett második gyermekük, Áron.Tovább →
Nem várt indulatokat gerjesztett az orosházi kórházban mikulásruhába öltöztetett csecsemők esete. Az anyák és babáik jogait védő szervezetek évek óta tiltakoznak a hasonló akciók ellen. A kórház egyik főorvosa most nyomdafestéket nem tűrő stílusban válaszolt. Vélemény.Tovább →
A Női váltó botját a múlt héten Stahl Judit Alföldi Róbertnek dobta, akinek az élete úgy csupa változás, hogy tulajdonképpen nem az.Tovább →
Számos tabutéma van, amelyekről nem szívesen beszélünk. Ezeknek a felkutatására és ledöntésére vállalkozott a Libresse.Tovább →
A tervezés megöli a spontaneitást? Megannyi tévhit és mítosz övezi a “tervezés” fogalmát, de tény, hogy még a vállalkozók jelentős része is vonakodik a tudatos tervezéstől. C. Szabó Helgát kérdeztük.Tovább →
Baranyi Marcsi roma származása ellenére mindig azon dolgozott, hogy másoknak segítsen kitörni a nehéz helyzetekből.Tovább →
„Nem feltétlenül győz a jó, és nem biztos, hogy mindig az a rossz, ami annak látszik” – Sándor Anikó Asszonymesék című kötetének történetei az életünk ellentmondásaira világítanak rá. Podcast.Tovább →
Meg lehet menekülni a bántalmazó kapcsolatból? Igen. Könnyű utána sodródni az árral és újra bízni? Nagyon nem. Mégsem lehetetlen.Tovább →
Hintóval érkezni a Buckingham-palotába? Nem szokványos tündérmese, az biztos! Kumin Vikitóriával mégis megtörtént. London blog! Tovább →
Mi az oka a koraszülésnek? Mi történik, ha idő előtt érkezik a baba? Dr. Kelemen Edittel beszélgettünk.Tovább →
Biztos, hogy a bejglit csak karácsonyra készíthetjük el és csak a megszokott formában. Ennek a sztereotípiának vet véget Raffer Gabi a marokbejglivel.Tovább →
Mit tehetünk, ha félelmet, szorongást okoz számunkra a koronavírussal kapcsolatos, mindenfelől ránk zúduló információk tömkelege?Tovább →
Milyen különleges képességeink vannak, amelyektől értékesnek gondolhatjuk magunkat? Egyáltalán lehetnénk-e boldogabbak? Podcast.Tovább →
Kiközösítés, csúfolás, a lecke „visszatartása” a hiányzó elől – egyre több gyerek részesül e bánásmódban kortársaitól, ha kiderül róla, vagy valamely hozzátartozójáról, hogy koronavírusos.Tovább →
Mihez van most joga egy anyának, aki nem akarja iskolába járatni a gyerekét, hogy megvédhesse idős édesanyját? Olvasói levél.Tovább →
Stahl Judit rengeteg dolgot kipróbált az életében, végül a könyvkiadásban találta meg azt, amit keresett. Regős Évával beszélgetett.Tovább →
Szabadok vagyunk, és arról írunk, amiről akarunk. Kérlek, támogass minket, hogy továbbra is szabadon írhassunk. Neked. Köszönjük!Tovább →
Újratervezés – két gyerekkel, férj nélkül. Légrádi Gergely Nélküled-Nélkülem című regényében a női főhős egy súlyos betegség miatt veszíti el negyvenes évei végén járó férjét. Podcast az élet újraépítéséről. Tovább →
A lombikozás a koronavírus-járvány alatt különösen megterhelő. Mit éreznek azok a korlátozások közepette, akiknek minden reményük Brno?Tovább →
Az idei karácsony most egészen más lesz, és egészen másról fog szólni. A törődésről, figyelemről, összetartozásról.Tovább →
Maximalista vagy? Vállalkozó? Túlhajszolod magad? Krajcsó Nelli és a Slow Budapest megmutatja, hogyan lassíthatunk a mindennapokban.Tovább →
Az őszinteség mindig kifizetődő – így van ez a társkeresés során is. Ezzel kapcsolatos élményét meséli el kolléganőnk.Tovább →
Ideje betankolni könyvekkel a hosszú, téli hónapokra, szépen lelassulni, befűteni és a kezünkbe venni valami jó könyvet. (Meg valami jó sütit.)Tovább →
Az erőszak alaptermészete nemtelen, mégis többet beszélünk a nők bántalmazásáról. Vajon miért van ez így? Egy kis történelmi áttekintés.Tovább →
Ötvös Zsuzsanna szenvedéllyel reformálja meg anyukája régi süteményreceptes könyvét, és virtuóz módon variálja a színeket és az ízeket gyerekkorunk édességeiben. Oláh Andrea könyvajánlója.Tovább →
Koronahelyzet van, egyre kevesebbet találkozunk, mégis beszélgetünk. Mert ilyenkor is lehet. Sőt. Regős Éva kérdezi Balázsy Pannát. Tovább →
Az ígéretek ellenére visszautasítják a koronavírussal fertőzött pedagógusok százszázalékos táppénzre vonatkozó kérelmeinek nagy részét.Tovább →
A női mell mindig is a szépség, a nőiesség és a termékenység szimbóluma volt. Sokat foglalkozunk vele kívülről, de mit tudunk róla belülről?Tovább →
Apa, anya, gyerekek – a megkívánt családmodell. De mi van, ha nem így alakul? Mitől lesz család a család?Tovább →
A pénzügyi tervezést sajnos nem tanítják az iskolában, pedig nagy hasznát vennénk a mindennapjaink tudatosabb megélésében. Fa Kinga ebben segít. Tovább →
Szeretnél virtuális asszisztens lenni? Lehet, hogy máris az vagy! De ha mégsem, a Virtuális Asszisztensek Fórumában segítenek neked.Tovább →
Zádori Henrietta fiát, Goránt már kicsiként csodagyereknek tartották. Zseninek lenni azonban nem könnyű, főleg, ha Asperger-szindrómás az ember. Tovább →
Influenszerek segítenek állást keresni a pályakezdő fiataloknak. A Zyntern.com Karrier Kommandó néven indította el formabontó kezdeményezését.Tovább →
Nyelvtudás nélkül ült fel az Angliába tartó gépre, ma magyar éttermet vezet Londonban Herczeg Mihály. Meseszerűbb magyar történetet kitalálni sem tudnánk. Tovább →
Tagadhatatlan tény, hogy megérkezett a hideg. Ez viszont nem csak rosszat jelenthet ám! Mi például imádunk társasozni.Tovább →
Bauer Barbara minden könyvéhez új szakmát tanult meg. Hogy ez mi volt A fekete rózsa című legújabb könyvénél, kiderül a podcastből.Tovább →
A karantén ideje alatt az együtt töltött idővel egyenes arányban növekedett a családon belüli bántalmazások száma is.Tovább →
A COVID azon szülők életét is nagyban megnehezítette, akiknek gyermekük a járvány ideje alatt, koraszülöttként jött világra. Egy érintett mesél. Tovább →
Rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai egy nemrégiben megjelent kormányrendelet szerint, írja az MTI. Havi 16 100 forintot számolhatunk el. Tovább →
Ami nekünk egy tál étel, az más számára talán a heti betevő. Nem tudhatjuk, embertársunk miért jutott erre a sorsra. Segítsünk, ha tudunk!Tovább →
Duncsák Krisztina a világ sok részét bejárta, végül Portugália lopta el a szívét, amiért trombitaművészi karrierjét is lecserélte és idegenvezető lett.Tovább →
Február 8-ig hosszabbította meg a kormány a veszélyhelyzetet. A mostani korlátozások december 11-ig vannak érvényben. Tovább →
Tudtad, hogy a Lush Charity Pot kampány által már egy testápoló megvásárlásával is tudsz segíteni anyáknak, gyerekeknek, állatoknak?Tovább →
20 önismereti kérdés és válasz vár ránk – többek között a kapcsolatok és a játszmák témakörben – Herendi Kata és Szabó Eszter Judit új könyvében. Podcast!Tovább →
Az ENSZ szerint lehetséges egy olyan társadalom létrehozása, amelyben a fejlődést nem gazdasági mutatókban, hanem valódi jóllétben mérjük.Tovább →
Ma van a koraszülöttek bilágnapja. November 17-én a koraszülött babákat, a szüleiket és az őket ellátó személyzetet ünnepeljük. Tovább →
Balogh Ildikó számára az ultrafutás hozta el a szabadságot. Azt mondja, a holtponton túl a tökéletes béke vár. Tovább →
Hátrányos helyzetű fiatal sportolóknak indít ösztöndíjprogramot a Rapcity. A pályázók közül öt feltörekvő kosárlabda tehetségnek, fejenként 250 000 Ft értékben biztosít sporteszközt.Tovább →
Egyedülálló nő gyermeket szeretne. Mert nem jön az igazi. Az időból kicsúszni pedig nagyon könnyű.Tovább →
5 jó könyv, amely segít kisgyerekes anyaként túlélni a nehéz pillanatokat.Tovább →
Feldmár András új köntösbe öltöztetett első, sokunkat sokkoló könyve újra gondolkodásra ösztönzi olvasóit. Az író Oláh Andreával beszélget A tudatállapot szivárványa című kötetéről.Tovább →
A vakrandi mindig rizikós, pláne, ha az egyik fél nem teljesen őszinte, például letagad néhány évet a korából.Tovább →
Mi köze Jimi Hendrixnek a londoni papagájokhoz? És George Michaelnek? Vajon hogy kerültek az egzotikus madarak Londonba?Tovább →
Janika Down-szindrómával született, de a szülei nem keseredtek el, inkább segítenek azoknak a családoknak, akiknek a gyerekei kicsit mások.Tovább →
Te is hallottad már azt a mondatot, hogy „Szeresd magad!”? És sikerült? Vagy elküldted a jótanács adóját melegebb éghajlatra?Tovább →
A járványhelyzet mindenkit elbizonytalanít, kihúzta a talajt a lábunk alól. Hogyan látják a tanárok? Egyikük megírta.Tovább →
Újabb megszorítások lépnek életbe kedd éjféltől. A cél, hogy lassítsák a koronavírus terjedését, hogy az egészségügy fellélegezhessen.Tovább →
A mellrák eredményesen kezelhető, és akár gyógyítható is, ha idejében felismerjük és megkezdjük a kezeléseket.Tovább →
London lezárása előtt találkozott kolléganőnk a lengyel nagykövet feleségének meghívására a cseh és szlovák nagykövetek feleségeivel. Mit csináltak? Könyvet cseréltek!Tovább →
A spórolásra és a pénzügyi tervezésre időben kell gondolnunk, akkor, amikor van miből félretenni. Ezt kell tanítanunk gyermekeinknek is.Tovább →
A TEDxLibertyBridgeWomen 2020 konferencián olyan vállalkozónők mesélnek életükről, akik példaként járnak előttünk.Tovább →
Mi történik, ha a szerelmet kell feláldozni egy dédelgetett álomért vagy egy hivatásért? Kiss Nikoletta erről ír most megjelent, Régmúlt napok fénye című könyvében. – PodcastTovább →
Magda Krisztina négylábú terapeutákkal gyógyítja a betegeket, autistákat, figyelemzavarosokat, a gyerekeket és az időseket is.Tovább →
Zokni-szandál – ismerős kombináció? Ez az, ami biztos, hogy elveszi egy nő kedvét attól, hogy megismerkedjen a pasival.Tovább →
Hogy élték meg a nagymamák a tavaszi bezártságot? Pataki Éva író, forgatókönyvíró, filmrendező – harmadik nagymamás regényében az elmúlt félév felismeréseit, tapasztalatait sűríti, pontosan és a tőle megszokott humorral, öniróniával. Podcast.Tovább →
A koronavírus-járvány második hulláma megváltoztat bennünket, a hozzáállásunkat, a gondolkodásunkat – már mindenkinek van koronás ismerőse.Tovább →
Voltál már vakrandin? Merész vállalkozás úgy találkozni valakivel, hogy valójában semmit sem tudsz róla. És akár kellemetlen is lehet.Tovább →
A COVID-járvány bizonytalanságot keltett mindannyiunkban. Hogy lehet ezt jól feldolgozni? Dr. Belső Nóra válaszolt Pápai Ildikó kérdéseire.Tovább →
Meleg miniszterelnök-helyettes és tetovált arcú női külügyminiszter – Jacinda Ardern kormányában csak az számít, mit tettél le az asztalra.Tovább →
Válni nehéz, de azért nem mindegy, mennyire. Békés válás, szokásos válás és brutális válás. Davida látott már egyet s mást. Tovább →
„Idén nem csak a saját halottaimért gyújtok gyertyát” – Trogmayer Éva halottak napi gondolatai a koronavírus árnyékábanTovább →
Hogy ünneplik a Halloweent Londonban most, a koronavírus idején? Ünneplik egyáltalán? Kumin Viktória beszámolója.Tovább →
„Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?” Halász Rita Mély levegő című regényének főhőse egy válás után keresi erre a választ. Oláh Andrea beszélgetett vele. Tovább →
Kétéves lett a Női váltó! Már két éve szólunk rólatok és nektek, Nőknek. Köszönjük, hogy velünk voltatok eddig, tartsatok velünk továbbra is.Tovább →
Gyermekünk elvesztése rendkívüli fájdalmat jelent, az idő előtt elvesztett babák szülei az elhagyatottságérzésről számolnak be.Tovább →
Black History Month – amikor egy hónapig arra emlékeznek, mivel járult hozzá a fekete közösség Anglia történelméhez, az ország fejlődéséhez.Tovább →
Egyre jobban terjedő tévhit, hogy a nárcisztikus személyiség okozza a bántalmazást, azonban nem minden nárcisztikus bántalmazó, és nem minden bántalmazó nárcisztikus. Ezt – ahogy érintettek ezrei – Hanna sem tudta. Minden akkor változott meg, amikor gyermeke született a szeretett férfitől. Tovább →
Negyven felett, a harmadik szülés után fogyott le Dajka Viktória, aki felhagyott a kifogásokkal. Harcáról blogot vezet.Tovább →
Egy új, október elején aláírt rendeletmódosítás megnehezíti, hogy egyedülállók is örökbe fogadhassanak. Trencsényi Beatrix maga is érintett, édesanyja egyedülállóként fogadta örökbe. Nyílt levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez.Tovább →
A kamaszkor minden szülőt – és gyermeket – megvisel? Tényleg olyan nehéz kibírni? Davida osztja meg velünk tapasztalatait.Tovább →
Mindig úgy kezdődik, hogy csak egy, aztán hirtelen azt vesszük észre, számtalan kisállat fészkelte be magát az otthounkba.Tovább →
Csodálatos összefogás ad reményt egy kétgyermekes apukának, akinél az agydaganat egyik legagresszívebb formáját diagnosztizálták.Tovább →
Londonban egy emléktábla és egy graffiti hirdeti a nemzet újjászületését. Idén leginkább online ünnepelnek a külföldi magyarok, köztük Kumin Viktória is, aki sétált egy nagyot a városban és megnézte, hová zarándokolhatnak el a magyarok.Tovább →
Nemcsak bátor férfiak, hanem rendíthetetlen nők is harcoltak az 1956. október 23-i szabadságharcban.Tovább →
Az SZFE hallgatói augusztus óta tartják blokád alatt iskolájukat? Miből merítenek ennyi erőt? Hogy tudják ezt működtetni? Rácz Zsuzsa beszámolója.Tovább →
Egy nő erotikus vágyairól, élményeiről írta meg Vénusz virrasztása című regényét Várkonyi Judit több művész történeteit összeszőve. – PodcastTovább →
Sőnfeld Mátyás zeneterapeuta megtanítja az érdeklődőket kesztyűbe dudálni, ráadásul hat az érzelmekre és erősíti a szociális készségeket is.Tovább →
16 éves gyerekekre bízzák, mennek-e iskolába, amikor egy osztálytársukról kiderült, COVID-os. Biztos, hogy nekik kell meghozni ezt a döntést?Tovább →
Törteli Nikolett csak egy bébiszittert ment helyettesíteni Hollandiába, végül itt találta meg a hivatását, a férjét és az otthonát is.Tovább →
Inaktív életet folytató gyerekekkel szerettette meg a sportot a Fitt Pingvinek Program.Tovább →
Bejött az esős, őszi idő és a gyerekek nem mehetnek ki az udvarra. A folyósóra sem, hiszen járvány van. Az elsős fiúkkal pedig egyre több a baj.Tovább →
Az életmódváltás és az egészséges életmód kényelmetlenséggel jár, de vajon mennyi előnye van? Valóban olyan nehéz átállni az egészségesebbre?Tovább →
Hogyan használhatjuk álmainkat az életünkben fontos döntések meghozatalához? Erről is szól Nógrádi Csilla Álomnaplója.Tovább →
Megcsináltuk, megéltük és azóta is mind fel vagyunk dobva! Nekünk szuper élmény volt az első Változásról tabuk nélkül beszélgetés. Kíváncsiak vagytok, mi történt a kulisszák mögött? Kicsit izgultunk, és amikor nem láttátok, még táncoltunk is a kamerának. Hamarosan folytatjuk! Ha lemaradtatok, katt a videóra a cikkben! Tovább →
A születés körül elvesztett, úgy nevezett vendégbabák miatt érzett gyász ugyanolyan erős, mit bármelyik másik, mégsem tudjuk jól kezelni. Október 15. a perinatális gyász világnapja.Tovább →
Van-e élet a bántalmazás után? Sokszor a közvetlen környezetünk sem akarja elhinni, áldozattá váltunk, mert kívülről mást látnak.Tovább →
Mi a baj a TikTokkal? Van-e egyáltalán baj vele? Vagy mi nem tudjuk, hogyan kell használni? Itt is a mérték és a módszer a fontos.Tovább →
A daganatos betegségek és a velük járó kemoterápia örök nyomot hagy azokban, akiknek végig kell azt élniük. Balassa Gabi, a Mellrákfórum alapítója meséli el történetét.Tovább →
Tíz év. Általában ennyi ideig bolyonganak az egészségügyi rendszerben azok a nők, akiknek szükségük lenne a kismedence betegségeivel foglalkozó szakemberre. Ennyi idő alatt sokan feladják, ellátatlanok maradnak. Most megoldódhat a probléma. Tovább →
Vannak szakmák, amelyeknek valamiért rossz hírük van – ilyen a boncmester, a postás, a taxis és a marketinges is. Vajon miért? Egy szakmabeli elmeséli.Tovább →
A 71 éves Rónai Kata szerint a jót és a rosszat is mi teremtjük. Rákbetegségéből felépülve osztja meg gondolatait A daganat mint ajándék c. könyvében.Tovább →
Újabb könyvet pusztított el Dúró Dóra. Most a Vagánybagoly és a harmadik Á című kötet esett áldozatul az ámokfutásnak. Mindeközben kiderült, Lázár Ervin sem felel már meg az elvárásoknak. A fél ország megbolondult. Ideje beszélni a történelmi előzményekről is.Tovább →
A változás örök. A változás maga az élet. A változás egyáltalán nem kényelmes: kőkemény önismereti munka, de ha jól csináljuk, ha megdolgozunk érte, csak nyerhetünk rajta. Online sorozatot indítunk, hogy mi nők végre tabuk nélkül beszélhessünk a témáról. Tartsatok velünk!Tovább →
Mörk Leonóra író, újságíró a hősnői révén képez hidat az évszázadok által elválasztott női sorsok között. A herceg és a lányka című regény apropóján beszélgetett vele Oláh Andrea. Tovább →
Hogyan lehet kezelni, ha a vőlegényhez ‘jár’ két gyerek is? Második feleségként olyan helyzetbe csöppenhetünk, amely minden résztvevő számára nehéz. Tovább →
Több mint egy hete tartja folyamatos mozgásban a közvéleményt Dúró Dóra könyvdaráló akciója. A mesekönyv azonnal elfogyott a polcokról, és szőrmentén, de a miniszterelnök is véleményt nyilvánított. Nem tetszik, amit látunk. Vélemény.
Tovább →
Előfordul, hogy elsőre nem találjuk meg a hivatásunkat, amelyben jól érezzük magunkat. Zsófi ügyvédből lett jógaoktató.Tovább →
London egy napra a nappalidba költözik. Ha vállalkoznál, külföldre terjeszkednél, irány az október 6-i UK-Central Europe Business Summit!Tovább →
Gazdagok és szépek, karneváli ruhában sétálgatnaknak és méregdrága vendéglőkben ülnek a külföldiek – ez a kép él a fejünkben Velencéről. De mi van emögött? Podcast! Tovább →
Milyen tanácsokat érdemes megfogadnunk, és milyen teendőink vannak a koronavírus-járvány miatt iskolás és óvodás gyermekeinkkel?Tovább →
Ha a lányok pályaválasztásáról beszélünk, még mindig a tipikus női hivatásokra gondolunk, pedig ma már egy lány is lehet akár atomfizikus is.Tovább →
A maszkviselésről eltérő módon gondolkodunk, viszont annyit megtehetünk, hogy legalább a másik döntését tiszteletben tartjuk. Lehet, hogy nyomós indoka van, amiért a maszkviselés mellett döntött.Tovább →
Hova utazzak nyaralni? Kaprinyák Niki tudja a választ. El is olvashatod a Csodahelyek.hu oldalon. Tovább →
Egy túra a Bükkben testnek és léleknek is felüdülést jelent. Erről mesél Merát Anikó, aki a férjével mászta meg a bükki csúcsokat.Tovább →
Ha padlóra kerülünk, mi segít? Hogyan ne érezzük magunkat szarul? Ehhez nyújt segítséget Andrea Owen könyve.Tovább →
Felnőttként a mozgásra általában szükséges rosszként gondolunk. Pedig ha megtaláljuk a testhezálló mozgásformát, még örömöt is okoz.Tovább →
Vajon végiggondoljuk, mit okozunk másoknak, miközben egy-egy bejegyzést kommentelünk? Figyeljünk egymásra a közösségi médiában is!Tovább →
A COVID az, amit csak mások kapnak el, mi nem – gondoljuk, amíg nem jelentkeznek a tünetek. Onnantól kezdve minden megváltozik.Tovább →
Kollányi Zsuzsi ikrei császármetszéssel születtek, de harmadik kisfiánál a természetes szülésre voksol. Tovább →
Tóth Icó méhnyakrákos lett, de nem állt meg a saját gyógyulásánál. A Mályvavirág Alapítványon keresztül a többi betegnek segít.Tovább →
Elena Ferrante A felnőttek hazug élete című könyvében arról ír, mennyire hazug a felnőttek élete. Oláh Andrea podcastja.Tovább →
Először meghátrált, másodjára viszont olyan sikeres vállalkozást alapított Dr. Somogyi Patrícia, hogy ma már tanítja is a home staging művészetét. De vajon mi kell szerinte a sikerhez?Tovább →
Táplálkozásunkkal természetes módon támogathatjuk egészségünket, legyen szó menstruációs tünetekről, a változókorról, vagy bőrünk és hajunk szépségéről.Tovább →
Elkezdődött a nevelési év, ezzel a beszoktatás is. De hogy kezdődik az óvoda a második hullám idején? Mit várhat a gyerek, és mit a szülő? Tovább →
Egyre többen vagyunk, akiknek a PCOS nehezíti meg a mindennapjait. Lupui Iza is egy közülünk, viszont ő már tudja a megoldást, és segít is.Tovább →
Fáj a torkom! – ezzel a mondattal kezdődött szeptember második hete Békéssy Olga számára. Ugyan csak balatoni megfázásról van szó, hetekre otthon ragadtak a gyerekekkel. Tovább →
Mivel volt másabb egy nő élete a századfordulón, mint most? Nehezebb volt, netalán könnyebb? Szécsi Noémi válaszol Oláh Andrea kérdéseire a Lányok és asszonyok aranykönyve című könyv alapján.Tovább →
Változást hozhat országunkban az SZFE hallgatóinak kiállása egyetemük autonómiája mellett? Vagy marad minden a régiben?Tovább →
Pék Flóra egy menő farmernadrágért kezdett el dolgozni, ma már a családi vállalkozás agrár és turisztikai részében is megállja a helyét.Tovább →
Sokat vesztettünk a tavaszi fegyelemből, mondják a szakértők, ezért indulhatott ilyen erősen a második hullám. Vélemény.Tovább →
Mindannyian tudjuk, az Ironman versenynek komoly kritériumai vannak. Fügi Andrea 67 évesen teljesítette először az emberpróbáló kihívást. Ma már 71 éves.Tovább →
Efloglalták és blokád alatt tartják a hallgatók a Színművészetit – jogaikért harcolnak. Vajon sikerül nekik?Tovább →
A rohanás és zajos élet közepette sokan érezzük úgy, a vidéki élet boldogabbá tenne bennünket. Merát Anikó a vidéki nyár szépségeiről mesél.Tovább →
Kemény és felkavaró A mérgezett nő, Barbarczy Eszter novelláskötete. Egy lehetséges női sorsot, egy végletet mutat be, de közben az olvasó pontosan érzi, milyen sok ponton találkozik a valósággal. Podcast.Tovább →
Végre kezdődik az iskola! Az előző félév után ez valódi felüdülés. De vajon meddig tart? És ha újra karantén lesz, mihez kezdünk?Tovább →
Az I. Születés Hete Fesztiválon több mint 90 program várja a leendő anyukát – orvosok, szülésznők, pszichológusok, coachok, trénerek, tanácsadók és gyógypedagógusok tanácsait hallgathatják meg.Tovább →
Elképzelhető számodra, hogy a Marquard Kiadó lapigazgatói székét valaki a kozmetikusi pályára cseréli? Kormanik Andrea megtette, és elhatározása jó döntésnek bizonyult. Most végre boldog.Tovább →
Vigyázz, kész, iskola! Itt a szeptember, de a koronavírus-járvány második hulláma miatt mindenki tart az iskolakezdéstől. Joggal vagyunk idegesek. Vajon mi vár ránk ősztől: káosz vagy rend?Tovább →
Az egészségem nem csak a magánügyem. Erre jött rá Länger Jelena, amikor arra gondolt, meddig és milyen életminőségben szeretne élni.Tovább →
A Farm egy provokatív és letehetetlen regény anyaságról, pénzről, értékrendről, és arról, mekkora áldozatot hajlandók hozni a nők azért, hogy jobb lehetőségeket biztosítsanak a szeretteiknek?Tovább →
Korok Fatima példája jól mutatja, akaraterővel mit érhetünk el: túlsúlyos nőből egy év alatt a szabadtüdős búvárkodás világbajnoka lett.Tovább →
Gondolnátok, hogy egy Ironmanen induló sportolónak is szüksége lehet fogyásra? Viktoria Brown meséli el a történetét.Tovább →
Oláh Andrea hivatása a hobbija: könyveket olvas, majd az írókkal beszélget a kötetekről, hogy mi is megismerhessük a történeteket.Tovább →
Liliom Emese legyőzte a rákot, majd díjnyertes videóvágó lett a saját és mások történetét feldolgozó rövidfilmmel.Tovább →
Vajon miről pletykálunk a legtöbbet? És hogy lehet belőle kimaradni? Oláh Andrea Szvetelszky Zsuzsanna pletykakutató A pletyka természete című könyvét mutatja be.Tovább →
Az öregedés – jó esetben – mindannyiunkat utolér. A kérdés már csak az, meg tudjuk-e tudatosan élni, esetleg még élvezni is.Tovább →
A jelenlegi rendszer szerint már csak idén kezdhetünk OKJ-s képzéseken tanulni, jövőre már más szabályok alapján tanulhatunk újabb szakmát.Tovább →
Milánkovics Kinga és Miléna a Tudatos Öregedés projekttel arra világítanak rá, hogy az idő múlása nem átok, az életközépre válság helyett változásként is tekinthetünk.Tovább →
Varázslatos esküvőre csábít Palya Bea legújabb, „IGEN” című klipje, melyet átjár az erő és az energia. A természeti képekben gazdag videót pedig mi mással lehetne még különlegesebbé tenni, mint az Eisberg Hungary Kft. szuper ropogós, szív alakú sárgarépáival és salátáival? Mondjunk „igent” az életre és az egészségre is!Tovább →
Negyvenéves korunk körül sokan gondolkodunk el azon, vajon jó helyen vagyunk-e és mit is szeretnénk az életünkben elérni. ………….. ebben a válságban segít megtalálni az utunkat.Tovább →
Csak kellemetlen viselkedés, vagy a depresszió tipikus jele? Dr. Belső Nóra Életciklusok és hangulatzavarok című könyve segíthet ezt eldönteni. Az életközéphez érő pszichiáter szerzővel Oláh Andrea beszélgetett. Podcast!Tovább →
Közeleg a szeptember, így az iskolakezdés időszaka is. Ez minden család pénztárcáját megterheli, de vannak olyanok, akiket szinte lehetetlen feladat elé állít. Rózsa Magdolna, zuglói családsegítő rajtuk szeretne segíteni. Alapítványával zuglói gyerekeknek gyűjt tanszerekre.Tovább →
A korai petefészek kimerülés nem túl gyakori, de annál megdöbbentőbb kórkép. Fiatal, életerős, az anyaságon sokszor még épp csak gondolkodó nőket érint, elvéve tőlük a reményt, hogy természetes úton gyermekük foganhat. Tovább →
Váltanál? Minket a Női váltónál érdekel, hogyan. Arra kérünk töltsd ki a kérdőívet (nagyjából 5 perc), válaszolj a kérdésekre, hogy minél több olyan cikk szülessen, ami valóban segít megtalálni az utad.Tovább →
Ha felnőttképzési tanfolyam, workshop szervezése a célod, szeptembertől bejelentési kötelezettséged van. Megmutatjuk, hogyan tedd.Tovább →
Meddig tekintjük a munkamániát csupán túlórázásnak, és mikortól függőségnek? Erről mesél Andráska Zsófia life és business coach.Tovább →
Már mindenki számára elérhető az Edison100, azaz az a 100 innovatív és jövőbarát kezdeményezés, amely óvodások és iskolások jövőben kritikus tudását és készségeit fejleszti iskolai kereteken túl is 2020-ban.Tovább →
Több mint négymillió lépés. Egészen pontosan 4.576.448 – ennyit tettek meg magyar gyermekgyógyító orvosok, nővérek, ápolók és az őket támogatók csapatai múlt hétvégén országszerte a daganatos gyermekekért és gyógyítóikért.Tovább →
Úgy döntött az Eisberg Hungary Kft., hogy idén rajtvonalhoz állítja saláta-összetevőit, hogy a magyar fogyasztókkal közösen álmodjon meg egy újabb gasztrokölteményt: Az Ország Salátáját.Tovább →
Budapestiként a hosszú hónapok bezártsága után vágyódsz egy kis csöndre és a természet közelségére? Tömegközlekedéssel is elérheted a célod.Tovább →
Az álláskeresés viszontagságairól, az újrakezdés lehetőségeiről írt könyvet Fekete Judit, akivel Oláh Andrea készített interjút.Tovább →
Ha olyan tanfolyamokat tartasz, amelyek a résztvevők képességeit fejlesztik, szeptembertől bejelentési kötelezettséged lesz az új szabályozás alapján.Tovább →
Hivatalos levélben vonják őket kérdőre, miért nem jár már óvodába a fiuk, lányuk, de közben a négyórás munka is csak álom számukra – a ritka betegséggel született gyerekeket nevelő családok nehéz helyzettel küzdenek. Tovább →
Ha szeretnénk, hogy termékünk egyedisége csakis a mi tulajdonunk legyen, érdemes védjegyoltalmat kérni rá. Hosszú és költséges eljárás, de megéri.Tovább →
A nyaralás alatt gyakran engedékenyebbek vagyunk magunkkal, de ha nem szeretnénk plusz kilókkal hazatérni, akkor tanácsos ekkor is egészségesen táplálkozni.Tovább →
A császármetszések számának emelkedésével nagymértékben nő a műtéttel járó komplikációk száma is. Ráadásul számos olyan eset van, amelynek megítélésben a nőgyógyászok sem egyeznek. Hallottál már a „niche”-ről? Most elmondjuk, mi az, és miért okozhat csökkent termékenységet. Tovább →
Valóban egyik pillanatról a másikra elveszíthetjük, amit felépítettünk, ha feltörik a Facebook-fiókunkat? Szolga-Tóth Melindával ez történt. A közösségi oldal mossa kezeit. Tovább →
A koronavírus miatt sokan döntöttek úgy, idén nem utaznak el nyaralni. Hogy mégse maradjatok ki a kalandokból, olvassátok el a cikkben ajánlott köteteket!Tovább →
Amikor azt a munkát választjuk hivatásunknak, amelyet hobbiként is örömmel űzünk, eszünkbe sem jut, hogy bennünket is utolérhet a kiégés. Ludrik Andrea üzleti mentor, coach meséli el saját történetét.Tovább →
Pataki Zita Az utolsó lombik című vlogsorozatával megkezdte a meddőséget övező tabu lerombolását. Nem sokkal később már az első Lélelanya-díjakat is átadhattuk azoknak a bátor nőknek, akik ki mertek állni saját történetükkel a nyilvánosság elé. Ők a tavaly májusi díjátadó óta most találkoztak először, és bizony akad köztük, aki már a csodáról is beszámolhatott. Tovább →
Szabad sajtóra szükség van. Az elmúlt időszak legfelkavaróbb ügyét, a Kaleta-ügyet, és az Index felderítésben játszott szerepét vizsgálva jól látszik, miért kell megvédenünk a független szerkesztőségeket. Tovább →
Vállalkozóként is sokat tehetünk környezetünk védelméért. Erről mesélt Kump Edina és Vadovics Edina.Tovább →
Mi az, ami egy nőt mindig megvigasztal? A cipővásárlás. Vágó Réka megtervezi azt a cipőt számunkra, amelyben a világból is kimehetünk, olyan kényelmes.Tovább →
Női vállalkozók nagyarányú részvételével zajlott lett a Design Terminal mentorprogramjának tavaszi szemesztere. A 11 résztvevőből 6 női alapítású cég volt.Tovább →
Marton Anna és Kovács Richárd pedagógusként dolgoztak, majd gondoltak egyet, alapítottak egy zenekart és egy óceánjáró hajón kötöttek ki. Tovább →
Az Eisberg Hungary Kft. az elmúlt hónapokban hetente szállított salátát a veszélyhelyzet főszereplőinek, a kórházi dolgozóknak, de a Hős utcai lakótelepen élőkről sem feledkeztek meg. Sőt! Idén is támogatták a Bátor Tábort, hogy együtt segíthessenek a súlyosan beteg gyermekeknek és szüleiknek.Tovább →
A párod az egyik pillanatban az egekig magasztal, majd a földbe döngöl? Imserd fel időben a bántalmazó kapcsolat jeleit, hogy minél hamarabb szabadulhass belőle!Tovább →
Már napi 5 perc meditációval is sokat tehetünk testi és lelki egészségünkért, sőt a családi és munkahelyi problémákon is hamarabb túljuthatunk általa.Tovább →
A koronavírus miatt sok család nem tudta finanszírozni gyermeke edzéseit. A Kis-Pingvinek azért úsztak, hogy senki se maradjon ki a csapatból.Tovább →
A hatgyermekes édesanya, Eckhart Erzsébet a funkcionális táplálkozás által, életmód-tanácsadóként segíti a hozzá fordulók jóllétét.Tovább →
A játszótér az egyik olyan helyszín, ahol a szülők folyamatosan versengenek és mindent jobban akarnak tudni, mint a többi szülő. Jól van ez így?Tovább →
Mi a sikeres vállalkozók titka? Timár Gigi, a BGE Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ igazgatója osztja meg velünk gondolatait.Tovább →
Tegnap több százan tüntettek a Kaleta-ügyben hozott rendkívül enyhe büntetés miatt, ezzel is felhívva a figyelmet a gyermekek ellen elkövetett abúzusokra.Tovább →
Egy vállalkozó egyik legnagyobb bosszúsága, amikor valahol meglátja a saját ötletét – más által kivitelezve. Mit tehetünk, ha másolnak bennünket? Szakértőnk és vállalkozók mesélik el saját történeteiket.Tovább →
Valószínűleg nagyon kevés menyasszony van ma Magyarországon, aki ne hallott volna a Daalarnáról. Benes Anita arról mesél, hogy sodorta a szerencse az álma megvalósítása felé.Tovább →
A gyerekeket ért szexuális abúzus legtöbbször a közvetlen közelünkben történik meg. Egy olvasónk meséli el a történetüket.Tovább →
Évente 6000 ember. Ennyien halnak meg vastagbélrákban. De az altáji betegségekről nem szoktunk beszélni, pedig az elmúlt évtizedekben ez lett a második leggyakoribb rosszindulatú elváltozás. Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezetője is egy véletlennek köszönheti az életét.Tovább →
Nincs az a büntetés, amely egyenértékű lenne a Kaleta Gábor-félék és az őket „kiszolgálók” bűntetteivel – egy év felfüggesztett börtön és 540.000 Ft – ennyit kapott a gyermekpornográf felvételeket őrizgető ex-nagykövet. Tovább →
A koronavírus alatti karanténidőszak miatt a szülők szabadsága megcsappant. Ki hogy oldja meg a nyári szünetben a gyerekekre való felvigyázást?Tovább →
Kindli Erna a Google-nek is hátat fordított az álommunkáért. Ma már beteg gyerekeknek segít a Bátor Tábor ügyvezető igazgatójaként.Tovább →
25 óra alatt gyűlt össze a pénz Csóka-Hegedűs Márta fotóriporter gyógykezelésére. De miért érezzük magunkénak a vele történteket? Tovább →
„Kívül mosoly, paróka, smink, de belül szarul vagyok” – mondja Csóka-Hegedűs Márta, 3 gyermekes édesanya, aki a rák leküzdéséhez kér segítséget, mert az államtól nem kapott.Tovább →
Alkalmazkodókészség, problémamegoldás, kreativitás – ezek a tulajdonságok mind elengedhetetlenek voltak az elmúlt időszak átvészeléséhez. A gyerekek önállóságot tanultak és jobban megbarátkoztak a digitális térrel. A szülők mégis féltik őket a magánytól.Tovább →
Mi leszel, ha nagy leszel? A hivatáskeresés egy hosszú folyamat, és nem is biztos, hogy egyből azt a munkát találod meg, ami később a hivatásoddá válik. Erről az útról mesél Herner Dorka pszichológus.Tovább →
Bacsa Erika már gyerekként tudta, milyen nehéz a vakok élete. Ma audionarrációval segíti színházi élményhez jutni a látássérülteket. Tovább →
A karantén ideje alatt csak romlott a családi belüli erőszak áldozatainak helyzete. Zora most arról mesél nekünk, miért fontos tényleg segíteni, ha valaki kéri. Tovább →
Információ – ez hiányzik a rendszerből Pataki Zitáék szerint. A Meddőnek nyilvánítva vlog most véget ér, de Zitáék folytatják a megkezdett munkát a Réka – A Tudatos Termékenységért Alapítvány segítségével. Videó! Tovább →
Négygyerekes anyukaként nem lehetett könnyű a karanténidőszak. Gálosi Viki fotós mindeközben még egy váláson is túljutott és fotóival dokumentálta is az elmúlt néhány hét történéseit.Tovább →
Az EdisonKids keretein belül mini startupperek segítettek tudásukkal és ötleteikkel az otthon egyedül játszó és tanuló kisebb gyerekeknek.Tovább →
Búcsúzik Pataki Zitáék vlogsorozata, a Meddőnek nyilvánítva. A 27 hetes utazás most ugyan véget ér, de a munka folytatódik. Zita elmeséli, hogyan. Tovább →
A Dunakeszi Kispiac az egész várost ellátja élelmiszerrel. A Kispiac megálmodója, Kovács Zsuzsi meséli el az idáig vezető utat.Tovább →
Minya Viktória, az első magyar parfümőrnő, aki megállta a helyét nemzetközi piacon is ebben a férfiak által uralt szakmában. Elmeséli, hogy vezetett sikerhez az útja. Tovább →
A többhetes karantén után nehéz a fellélegzés, mindenki másként dolgozza fel a közelmúlt eseményeit és másként reagál a nyakunkba szakadt szabadságra is.Tovább →
A koronavírus-járvány alatti változások a LogMeIn dolgozóit is érintették, sőt ők még most sem tértek vissza a hagyományos irodai munkavégzésre.Tovább →
Versben, videóval, fotóval mondtál el a karanténérzést az Ökopolisz Alapítvány által meghirdetett „Élet a járvány után” pályázat résztvevői – íme a nyertesekTovább →
Milyen érzés sikertelenül küzdeni gyermekért? Milyen érzés elveszíteni egy magzatot? Kegyetlen. Nemcsak a párnak, de a családnak, a legközelebbi barátoknak is az. Ők azok, akik tudnak segíteni. De nagyon nem mindegy, mit mondanak. Nagyon nem mindegy, hogyan próbálnak a pár mellett állni. Erről is szól Pataki Zita Meddőnek nyilvánítva sorozatának 26. része is. Ahogy erről mesél olvasói történetünk is. Videó a cikkben!Tovább →
Az előző hónapokban sokan kényszerültünk home office-ban végezni a munkánkat. A járvány elmúltával vajon továbbra is otthonról fogunk dolgozni, vagy inkább bejárunk a munkahelyünkre? Szakértőktől kérdeztük meg a véleményüket.Tovább →
Zorát levette a lábáról a férje. Aztán jött a kijózanodás. Egy bántalmazó kapcsolat története és a szabadság kezdete. Tovább →
A karantén alatt sokan gondolták úgy, hogy segítenek a rászorulóknak könnyebben átvészelni ezt az időszakot. A Toxikomák és az Eisberg is beállt a sorba.Tovább →
Milyen volt az utolsó randi? Emlékszel még rá? Szerinted melyik típusba tartozott a kiszemelt áldozat? Kiss Zsuzsi bemutatja a hat alaptípust.Tovább →
Minden gyermek vágyik a szeretetre, a törődésre, az elfogadásra. Illésné Áncsán Aranka, Anyácska egész élete erről és mások segítéséről szól.Tovább →
Németh Dorottya már sok mindent megélt szakmai élete során: mesél sikerekről és árulásról, fogyásról és hízásról, sportról és személyes démonjairól.Tovább →
A láthatatlan munka termeli az országok GDP-jének harmadát. Ki végzi el? A nők. Miközben dolgoznak is. A járvány csak súlyosbította a terheket. Tovább →
Százezres büntetés járt egy visszadátumozott karanténra, mert nem kapta meg a piros matricát, amit az ajtóra kellett volna ragasztania.Tovább →
Örökbefogadás során számos olyan élethelyzettel találkozhat a leendő szülő, amire a hétköznapok nem készítik fel. A nemrégiben eltörölt tanfolyam éppen ezért volt fontos. Pataki Zita arról ír, miben segíthet a képzés, és miért gondolja, hogy annak ingyenesnek és bizonyos esetekben választhatónak kellett volna lennie.Tovább →
Az elmúlt két hónap, a karantén sok új dolgot hozott mindannyiunk életébe. Nagyobb lett az összefogás az emberek között. Megmarad vajon ez hosszú távon is?Tovább →
Az online oktatásról mindannyiunknak megvan a tapasztalata és a véleménye. Mit gondol vajon egy pedagógus?Tovább →
Az idei tanévet online viszik végig az iskolások, mert a kormány szerint jól működik az online oktatás. A szülők azonban egészen mást gondolnak. Tovább →
Egyre többen keressük a nyugalmat, az egyszerűséget, a természet közelségét, hogy egy kicsit lelassulhassunk, ezért sokan visszatérünk a vidéki élethez.Tovább →
Kinek a feladata eldönteni, hogy egy örökbefogadásra készülő pár alkalmas-e a szülői feladatok ellátására? Pataki Zita gondolatai.Tovább →
Utálok futni, mert nem tudok, képtelen vagyok rá. Vagy mégsem? Ha valaki elmagyarázza az alapokat és a trükköket, menni fog? Igen, és most már imádom!Tovább →
Mit tudhat a nő, akit miniszterelnökként egy fél világ imád? Empatikusan kommunikálni biztos. Jacinda Ardern és Új-Zéland már győzött. Tovább →
A koronavírus-járvány a vállalkozónők életét is megváltoztatta. Most olyan, Európa-szerte dolgozó nők mesélnek a helyzetükről, akiket már ismerhetnek a Női váltó olvasói.Tovább →
Két hónapja fuldoklunk otthon mi szülők, és elnézve a cikkek alatti kommentek hangvételét egyértelműen látszik, hogy a teljesítő képességünk határához értünk. Nem egyszerűen fáradtak, hanem végletekig kimerültek vagyunk. Bántjuk egymást, pedig épp az összekapaszkodásból meríthetnénk erőt.Tovább →
Milyen három gyermeket nevelni itthon, ha az édesapa külföldön dolgozik? Olvasónk, Kun Erika jól tudja. #ígyvagyjóahogyvagy kampányunkhoz csatlakozva írt nekünk levelet arról, miért nem érzi úgy, hogy tökéletes anyának kell lennie. Tovább →
Egy személyben anya, tanítónő és mérnök? Baranyi Flóra tényleg megpróbálta. Most levelet írt a tanítóknak és gyermekeinek is, mert feladta a harcot és nem érdeklik többé a rossz jegyek sem.Tovább →
Az elmúlt időszak nőket fenyegető, gyűlöletkeltő megnyilvánulásaira válaszul írt rendkívül fontos cikket Pálinkás József, az MTA volt elnöke. Minden szavával egyetértünk. Mikor jön már el az egyenlőség ideje?Tovább →
A koronavírus-járvány nem kímélte New Yorkot sem. A mindig nyüzsgő városban most csönd van, csak azok mennek az utcára, akik nem veszik komolyan a járványt. Egy magyar aupair mesél.Tovább →
A maximalizmus sokunk életét keseríti meg, most pedig, hogy bezártságra vagyunk ítélve, még sebezhetőbbé váltunk és nehéz mindennek megfelelni.Tovább →
Meghalt egy 17 éves gyermek, aki csak szabadságra vágyott. Két hónap érzelmi elvonó után. A sebezhetetlenség tévképzetének áldozata lett. Kecskeméti Zsuzsanna írása. Tovább →
Eltelt két hónap, egyre több munkahelyen tervezik a visszatérést. Iskola már valószínűleg nem lesz, szeptemberig azonban még 4 hónap van. Mit kezdünk addig a gyerekeinkkel?Tovább →
Egy koraszülött babánál pillanatok alatt kell anyává válnunk. Minden, egy pillanatra megváltozik. Ezt a traumát segíti feldolgozni a Melletted a helyem Egyesület.Tovább →
A Róbert Magánkórházban elmaradt kezelések értékében vásárolt egészségutalványokkal most még segíteni is tudunk.Tovább →
Diplomatából fenntartható fejlődés szakértő? Tomaj Zsófi az ENSZ-nél kezdte pályafutását, de kislánya születése után váltott. Ma már itthon támogatja tanácsaival a vállalatokat.Tovább →
A koronavírus az egész világot érintő probléma, és érdekes látni, más országokban hogyan védekeznek ellene. Tudósítás az Egyesült Arab Emirátusokról.Tovább →
A bántalmazottaknak kíván segíteni a ferencvárosi polgármester ötletéből megvalósult Kiút című kiadvány.Tovább →
Van, aki a náthától is „halálos” beteg lesz, Gortva Tamás viszont az agydaganatot is simán legyűrte, hiszen várták a diákjai az online magyarórákon.Tovább →
Milyen az élete egy egyedülálló anyának vészhelyzet alatt? Ugyanolyan, mint máskor, csak mégsem. A csend és a magány üvöltőbb, mint valaha. Tovább →
„Ülök a gyerekszobában és potyognak a könnyeim. Pedig nem ez az első anyák napja, amikor nem vagyunk együtt.”Tovább →
Örökzöld, hogy a gyerekneveléshez mindenki ért, de elhitted akár csak egyszer is, hogy a tiédhez te konyítasz a legjobban? Na, akkor hajrá! Kitartás! Boldog anyák napját!Tovább →
Megélem-e a felismerésektől ébredő világ ragyogását, vagy ez a vírus keresztre feszít? – teszi fel a gyötrő kérdést Nagy Judit saját koronavírus feljegyzéseiben. Tovább →
Vannak helyzetek és pillanatok, amikor csak a hit adhat erőt ahhoz, hogy folytassuk. Pataki Zita is erről mesél a kisfiának írt levelében.Tovább →
Elmaradnak a végzősök ballagásai, megfosztva így gyermekeket és szülőket is a régóta várt eseménytől. Kárpótolhatja őket az „online ballagás”?Tovább →
A kormány döntése alapján május 4-én megtartják az érettségi vizsgákat. Mit gondolnak erről az érintettek, a diákok és a tanárok?Tovább →
Kaskötő Csilla álmai között egy saját vállalkozás szerepelt. Az élet viszont más forgatókönyvet írt, főállású anya lett, de nem bánja, sőt áldásnak tekinti.Tovább →
Fontos tudni, melyek azok az alapbetegségek, amelyek fokozott kockázatot jelentenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, de megtehetjük-e ezt úgy, hogy közben az elhunytak személyiségi jogait és emberi méltóságát sértjük meg? Hol a határ?Tovább →
Vajon hogy képzelik a fiatalok a koronavírus-járvány utáni életet? Pályázatot írt ki az Ökopolisz Alapítvány.Tovább →
Eljött az új világ, de még senki sem tudja, hogy mit hoz igazából magával. Mekkora válságot, mekkora munkanélküliséget. Mennyi, kényszerűségből továbbra is otthon maradó férjet.Tovább →
Ha nem jól szeret a szülő, ha lelki terrort alkalmaz, az egy életre meghatározhatja a gyermeke boldogságát. De van kiút, ha elég bátrak vagyunk hozzá. Erről mesél olvasónk. Tovább →
Rólad mit mutat a járványtükör? Muszáj mindig mindenkinek megfelelni? Vagy néha élhetjük a saját életünket is? Herner Dorka cikke.Tovább →
Az értékrend és a hit meghatározó egy jó párkapcsolatban. Erről mesél Pataki Zita.Tovább →
Meg kell tanulnunk kamasz gyermekeink szemével látni – magunkat és a külvilágot is. Sokkal könnyebb lesz. Nagy Judit írása.Tovább →
Streussl-Gallai Fanny szerint a közöny öl, nem a törött borda. Már 14 éves kora óta segít másokon. Szabadidejében boncasztalon és művérben fekszik. Tovább →
Tamás Ritát 23 évesen diagnosztizálták pánikbetegséggel. Nagyon hosszú utat járt be, mire magára talált. Ma sorstársainak segít. Tovább →
Nem főzöl, nem vasalsz? Mi sem, és nem bánjuk. De annak is örülünk, ha te mégis, és ez boldoggá tesz. Davida meséli el, ő hogy csinálja. Tovább →
Vajon meddig tűrünk egy bántalmazó kapcsolatban? És mi segít kilépni? És mi lesz utána? Egy igaz történetből tudhatjuk meg.Tovább →
A hatodik hétre beindult az otthoni fodrászat, kozmetika, a szájmaszk gyártás és az élesztő biznisz.Tovább →
Svédországban teljesen másként gondolkodnak a koronavírusról és a védekezésről. Vajon ők gondolják jól?Tovább →
A vitaminpótlás nagyon fontos, ehhez nyújt segítséget az Eisberg új zöldség és gyümölcs házhoz szállítási szolgáltatása.Tovább →
Van, aki nem főz, akad, aki nem vasal. Meg nem is mosogat. Egyszerűen csak azért, mert épp elég a dolga így is. Rossz anya lenne? Nem hisszük. Tovább →
Egyik, ha nem a legnagyobb előnye az online-ná alakult világnak a kényelem. Melltartó nélkül is remekül megvagyunk. A többit pedig feldogozzuk valahogy. Tovább →
Kórházigazgatók leváltása, fontos osztályok lezárása. Káosz uralkodik az egészségügyben? Vélemény.Tovább →
Az ölelésnek – mint tudjuk – gyógyító ereje van. Akkor most ki gyógyítja meg az egyedülállókat? Az ő mindennapi küzdelmeikről szinte semmit sem tudunk. Tovább →
Egy hónapja élünk, dolgozunk otthonról. Ráébredések és nagy hiányérzetek: Békéssy Olga főszerkesztőnk heti naplója a koronavírus idején.Tovább →
Húsvét van és gyönyörű tavasz. Mi mégis szorongunk. Vajon képesek leszünk felülemelkedni a félelmeinken? Tovább →
Nébald Alexandra sosem vágyott az online térbe. Eredményes vívóként az előrejutásért dolgozott. Az élet mégis mást szánt neki. Infuencer lett. Tovább →
Ez az időszak lelkileg is mindenkit próbára tesz. Lehetünk elégedetlenek? Vagy inkább lelkigyakorlatként fogjuk föl? – Nagy Judit gondolatait olvashatjuk.Tovább →
A gyermekvárás időszakának a legszebbnek kellene lennie, de mi megy végbe egy várandós anyában koronavírus-járvány idején? Szubjektív beszámoló. Tovább →
Nekünk nőknek mindig nagy fejtörést okoz, hogy a karrierünket, az imádott munkát, vagy a családot, a biztos megélhetést helyezzük-e előtérbe. Erről a dilemmáról mesél Mayerné Répási Adrienn szövegíró.Tovább →
Egyértelmű tüneteik és kérésük ellenére sem készítették el egy anyának és lányának a koronavírus-tesztet. A magánlaborban kiderült, fertőzöttek.Tovább →
Végre elkezdtem észrevenni az elfáradt, besokallt szülők posztjait a tökéletes harmóniáról áradozó bejegyzések tengerében. A harmadik hét végére megérkeztünk a csoportos kiboruláshoz.Tovább →
Hatodikos szinten kilencedikbe járni? Három év lemaradással? Hol van helye az SNI-s Ádámnak a középfokú oktatási rendszerben?Tovább →
Évtizedekkel ezelőtt magukra hagytuk az egészségügyi dolgozókat, most pedig az ablakban állva tapsolunk neki. Itt az ideje felébredni. A taps többé nem elég. Tovább →
A meddőség és a gyermektelenség sajnos napjainkban is sok pár életét teszi nehézzé. A tudomány folyamatosan fejlődik, a lehetőségek száma pedig gyarapszik. Pataki ZIta vall ezekről. Tovább →
A nyakunkba szakadt járványhelyzet sokunkban vált ki ambivalens érzéseket. Erről ír Nagy Judit is Észleléseim című új sorozatában. Tovább →
Termékenységi gondokkal küzdesz, és most vágnál bele a mozgásba? Prónay-Zakar Gina, PCOS specialista edző, állandó szerzőnk néhány alapszemponttal segíti az indulást. Tovább →
Az autistákat és az őket gondozókat ünnepeljük április 2-án.Tovább →
A kis- és középvállalkozások vezetői a válság ellenére is igyekeznek pozitívan gondolkodni.Tovább →
Győri-Nádai Réka, az év vállalkozó anyukája játszva hozta el a workbuzz.hu fődíját.Tovább →
Egy-két gyerekkel sem egyszerű a home office. De hogy csinálja egy marketingvezető, aki négy gyereket nevel?Tovább →
Ha a gyermekáldás a cél, előbb-utóbb mindent kipróbál az ember. Látó, energiával gyógyító, reflexológus – Pataki Zitáék is megtették, amit tudtak. Tovább →
Két hete ül otthon az ország. Békéssy Olga főszerkesztőnk személyes naplója anyaként, vállalkozóként, tanítónőként, háztartásbeliként, titkárnőként. Tovább →
Kiabálás, beszólások – ezt kapják az idősek, akik kimennek az utcára. Pedig lehet, hogy nyomós okuk van rá. Hagyjuk végre békén őket!Tovább →
Milyen az élet Franciaországban a koronavírus járvány idején? Egy négygyermekes, krónikus tüdőbeteg kisfiút is nevelő magyar anya meséli el.Tovább →
A koronavírus miatt leállították a lombikkezeléseket, Kásler miniszter úr azonban újraindítaná őket. Pataki Zita nyílt levele. Tovább →
Egy hét alatt tarolta le az internetet Várkonyi Judit karanténóráival. El akarta ütni valamivel az időt, ma már több ezren röhögnek rajta nap mint nap. Tovább →
A koronavírus miatt a cégek nagy része kényszerül home office-ban foglalkoztatni a munkavállalóit. Ehhez ad hasznos tippeket a Jobsgarden ügyvezetője, Paulovics Éva.Tovább →
Kereskedelmi és marketingvezető volt, most autista fiataloknak és családjaiknak segít a gödöllői Patrónus Ház alapító-igazgatója.Tovább →
Városból vidékre költözni? Nagy merészség, vagy a legjobb döntés? télen mindenképp gyönyörű az élet. Tovább →
Szabad boldogan élni gyermek nélkül is? Pataki Zita szerint igen! Félidejénél tart a Meddőnek nyilvánítva! sorozat.Tovább →
Ez is megvolt. Az első hét összezárva: apa, anya, gyerekek, munka, háztartás és annak csodái. Békéssy Olga a saját tapasztalatain keresztül mutatja be sok család napi küzdelmét a munka-tanulás-játék-háztartás bűvkörében.Tovább →
Davida, egy háromgyerekes, egyedülálló, home office-ban dolgozó anyuka tippjei arról, hogyan oldja meg az óvoda- és iskolabezárások miatt kialakult helyzetet.Tovább →
Olaszországban részleges kijárási tilalom van érvényben múlt csütörtök óta. Az élet mégsem állt meg mindenhol. Tovább →
A kiégés nem csupán a negyvenes-ötvenes korosztály sajátja, már sokkal korábban is találkozhatunk a fásultság érzésével. Ebben a cipőben járt Hegyi Ivett is, aki a multis karrierjét sutba vágta és most Balin szervez tíznapos intenzív kiszakadás élményt a valódi pihenésre vágyó hölgyeknek.Tovább →
Sokat ivott és pisilt Kocsisné Gál Csilla óvodás kislánya, de arra, ami ezután következett senki sem gyanakodott. 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Küzdelméhez alapítványt hozott létre, hogy a többi cukorbeteg gyerek is megfelelő ellátást kaphasson.Tovább →
Eszenyi Enikő nem fogadja el az ellene felhozott vádakat. Összeesküvést sejt, és visszavág. Ő is tudna ilyet mesélni, csak az belügy. Szerintünk nem. Tovább →
Mi kell ahhoz, hogy túléld a home office-t egyedülálló anyaként egy bölcsissel? Sok kulimász és még több humorérzék! Kovács Klára írása. Tovább →
A legtöbbször az orvosok sem tudják a meddőség okát. Ez lehet valamilyen gyulladás is. Pataki Zita cikke. Tovább →
A koronavírus miatt elmarad Írország legnagyobb bulija, a Szent Patrik nap. Ötven év után először zárnak be pubok. Körkép a szigetországból. Tovább →
Hétfő, egy új időszámítás, újfajta élet kezdete. Családok ezrei kezdnek el otthonról dolgozni úgy, hogy közben a gyermekek is otthon vannak. Tanulnak, játszanak, törődést igényelnek.Tovább →
Hogyan kezelik a cégvezetők a válsághelyzetet? Mit lehet tenni egy termelő cégnél, ahol órák alatt kell újratervezni?Tovább →
Milyen az élet az olasz vörös zónában? Szokatlan. Egy kisgyermekes, magyar édesanya mesél a bezártságról. Tovább →
Veled is üvöltött már a főnököd? Megalázott mások előtt? Eszenyi Enikő és a Vígbeli színészek, szakemberek története százezrek története lehet.Tovább →
Hogyan lesz egy egyetem mellett recepciósként dolgozó lányból marketinges? Tündérmese a logopédus Dax Kingáról, aki ma már a marketing mellett a szerelem munkáját, a logopédiát is viszi a Magyar Beszédközpontban.Tovább →
Egy gyermek születése mindig csoda, hát még ha az utolsó, 12. lombikbébi program által jöhetett a világra.Tovább →
Vége egy szerelemnek. Faludi Nóri bezárta az InstantPlace kapuit. Miért? Megkérdeztük.Tovább →
Pataki Zita mindig reménnyel kezdett bele az újabb lombikeljárásba. De sosem kapott választ a legfontosabb kérdésre: miért nem sikerül? Futószalagon ugyanis épp erre nem jut idő. Videó a cikkben. Tovább →
Giret Fruzsi és Laár Györgyi sosem gondolták volna, hogy egyszer a babakiegészítők piacán találják magukat. A kamáslis tipegőhálózsákok repítették őket az égig. Tovább →
Magyarországon minden ötödik nőt bántalmaz a partnere. Március 8-án a Legyen nőnap! című rendezvényeken értük szól majd a dal országszerte. A szervezőkkel, Péterfy-Novák Évával és Mérő Verával beszélgettünk. Tovább →
Valóban az utolsó leheletünkig talpon kell lennünk és állni a sarat, még akkor is, ha betegek vagyunk?Tovább →
Magyarországra is megérkezett a koronavírus. Pánikolni nem érdemes, higgadtan végiggondolni, hogy egy karantén esetén működtethető lenne-e a vállalkozásunk, viszont igen. Tovább →
Balogné Móni, a háromgyermekes édesanya végig kísérte az Igazgyöngy Alapítvány létrejöttét és megerősödését. Rengeteget tanult, de úgy érezte, eljött a váltás ideje. Tovább →
Milyen tudásra lehet szüksége egy mai óvodásnak ahhoz, hogy majd megtalálja a helyét munka világában? Az Edison100 lista erre próbál választ adni. Március 9-ig még jelölhetsz te is!Tovább →
A férfiaknak is gondolniuk kell a meddőségre, hogy esetleg az ő szervezetükben nincs minden rendben, ezért nem jön még a trónörökös.Tovább →
Pataki Zita újabb tabut tör meg. Márciusban kampányt indít a férfi-termékenységért. Tovább →
„Ne szólj be!” – Ez a mondat alapjában véve igaz, hát még ha arról van szó, hogy egy nő 40 éves kora után vállal gyermeket.Tovább →
Hogyan lehetünk PCOS-esként fittek és egészségesek? Erről mesél Breyer Helga PCOS-specialista.Tovább →
Bíróság elé állíthatják-e a coach-okat a kuruzslók ellen hozott törvénymódosítás alapján? Jogász szakértők sem tudnak megnyugtató választ adni erre a kérdésre. Tovább →
Fogyni, életmódot váltani nagyon nehéz. Pataki Zitának is információk sokasága kellett hozzá, hogy ne a könnyebb utat válassza. Tovább →
A minőségi munkára mindenhol nagy szükség van. Kádár Timi marketingesként szerzett elismerést Londonban.Tovább →
Egy statisztika szerint a családokban a házastársak egymásra legföljebb harminc percet szánnak ha beszélgetni kell, a szülő a gyerekkel legfeljebb hét percet. Szegeden önkéntesek várnak arra, hogy kiönthesd a szívedet.Tovább →
A PCOS-t mindenki úgy ismeri, mint egy betegséget. Ez valóban így is van, de Prónay-Zakar Gina most megmutatja, hogy akár ajándékként is tekinthetünk rá.Tovább →
A negyven feletti nők nem láthatatlanok! Róluk ír Iványi Orsi, a Neverordinary blog szerzője egyenesen Toszkánából. Tovább →
Vannak olyan betegségek, amelyek alapjában megnehezítik az életünket, sokszor úgy, hogy nem is tudunk róluk, csak mindenféle tünetet produkálunk. Ilyen a PCOS és az IR, melyeknek Pataki Zita nézett utánuk.Tovább →
Németh Györgyi a multis karrierjét cserélte le egy saját futós blogra. A Futásról Nőknek ma már megkerülhetetlen oldal a témában. Tovább →
Anita már alvászavarokkal küzdött, mire meg merte lépni a karrierváltást. Nehéz volt elszakadni korábbi életétől, de megérte újrakezdeni. Tovább →
Nem könnyű rendszerben látni egy vállalkozást, főleg, ha nagyobb csapattal kell együttdolgozni. Kovács Eszter projektmenedzsment szoftvereket ajánl megoldásképp. Tovább →
A sérült gyermekeket nevelő szülők legnagyobb álma, hogy gyermekük – állapotuk ellenére – a lehető legteljesebb életet élhesse. Péntek Imréné is ezt szerette volna, amikor létrehozta a szegedi Gemma Központot. Tovább →
Bányász Melinda divattervezőként dolgozott gyermekei születése előtt. A Budapest Bank Dobbantó Programjának segítségével váltott. Ma már ékszereket készít, például növényekből. Tovább →
Kis híján orvosi műhiba áldozata lett Pataki Zita, amikor egy saját szolgáltatásukat felajánló endokrinológiai magánrendelőben vizsgálták meg és azonnali palyzsmirigyműtétet javasolta az orvos, ráadásul az érrendszerét is problémásnak találta. Szerencsére felmerült benne a kétely és további vizsgálatokat kért hozzáértő orvosoktól.Tovább →
A Budapest Bank Dobbantó képzésén végzett Szathmmáry Dóri, aki Biciklikosarakra való egyedi, esővédős huzatokat varr. Igazi szerelemvállalkozás az övé. Tovább →
Eszterhai Katalin, írónő háromszor kezdett mindent újra. Három országban három nyelven épített egzisztenciát. Tovább →
Az életünknek van egy „normális” folyása: iskolák, házasság, családalapítás, munkahely, nyugdíj, unokák. Merát Anikó belefáradt az elvárásokba. Ma már szabad. Tovább →
Länger Jelena még nem volt harminc, amikor három országra szóló regionális igazgatói kinevezést kapott az egyik nagyvállalatnál. Kiégett. A felépülés során szerzett tapasztalatai ma másokon segítenek. Tovább →
A karrierváltás gyakran jár lakhelyváltással is, ami még tovább nehezíti a dolgunkat. Különösen, ha vidékről költözik valaki a fővárosba.Tovább →
Pataki Zita és férje Meddőnek nyilvánítva! 8. részben a táplálkozás fontosságára hívják fel a figyelmet. Zita cikkében elmeséli, hogy már egy hónapja dominánsan növényi alapú étrenden élnek. Tovább →
Tankönyvi példa Herczeg Andrea és a Csak a Mentes története. Andi szerint azon múlik a siker, hogy képesek vagyunk-e legyőzni a félelmeinket. Tovább →
A munkáért fizetés jár. Legalábbis azt gondoljuk. Bakos András mégis meglepődött néhányszor, miután alkalmazottból vállalkozó lett. Tovább →
Mi az első lépés, ha nem jön a baba? Minél hamarabb megkezdeni a komplex kivizsgálást. Pataki Zita és férje a Semmelweis-napokon jártak, és felvették a kapcsolatot két párral is, akiknek a teljes kivizsgálását nyomon követik majd a kezdetektől egészen a végkifejletig. Videó! Tovább →
Külföldön élő és onnan visszaköltözött nőket segítek önmaguk újradefiniálásában és a belső harmóniájuk megtalálásában. Tovább →
Egyre több gyermekről derül ki, hogy autizmussal született,ami gyökerestől változtatja meg a családja életét. Ennek elfogadásában, feldolgozásában, a mindennapok minőségi megélésében segít Pápai Ildikó könyve – főként az édesanyáknak.Tovább →
Nem csak határidőnapló, hanem önismereti napló és tudatos tervező is egyben, amely igyekszik támogatni a céljaink elérésében, a gondolataink és emlékeink megőrzésében.Tovább →
Egyre többen dolgozunk otthonról, vállalkozóként vagy távmunkában, de mégis mindenkinél másmilyen az a környezet, amely inspirálóan hat rá. Interjúnk alanyai vajon a csöndet vagy a pörgést, az egyedüllétet vagy a társaságot kedvelik? Bakos András cikkéből megtudhatjátok.Tovább →
Vannak helyzetek a magán és az üzleti életünkben is, amikor minden a feje tetejére áll. Ilyenkor jön jól egy hozzáértő segítsége, aki megmutatja, hol a hiba, majd az utat is, amin már egyedül is boldogulunk. Kovács Eszter ilyen!Tovább →
Szilasi Viktória nem tudja, mi az a holtidő. Sosem csinált még semmit „csak úgy”, azt mondja, az egész életét tutira játssza. Tovább →
Ha gyermeket szeretnénk, sok mindenre érdemes odafigyelnünk. Ilyen a szervezetünk vitamin- és ásványianyag-tartalma is. Ezek pótlására többféle megoldás is létezik. Mutatunk néhányat.Tovább →
A vitaminok és étrend-kiegészítők világába kalauzol a Meddőnek nyilvánítva! hatodik része. E heti cikkében Zita arról ír, mennyire komplex a vitamin utánpótlás témája, és mennyire nem vagyunk tisztában saját szervezetünk szükségleteivel.Tovább →
Akár otthonról dolgozunk, akár bejárunk a munkahelyünkre, a tanulásra és a fejlődésre mindig szükségünk van. Többek leszünk általa. És igen, néha nehéz, de megéri!Tovább →
Az új évvel együtt járnak a fogadalmak és a tervezés is, de ezekből csak nagyon kevés valósul meg. Mi az, ami hátráltat minket a megvalósulásukban? És mit tegyünk, hogy mégis sikerüljön véghez vinni a terveinket?Tovább →
Természetes szülés után sok nő problémája lesz a vizeletcsöpögés, amiről nem „illik” beszélni. Pedig az inkontinencia ma már intimtornával és Kegel8 gépekkel helyrehozható. Krisztina saját története a legjobb példa erre.Tovább →
Krízislakások létrehozását tervezi Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a családon belüli erőszak áldozatainak. Kollégánk átélte mindezt. Őt kérdeztük az indítványról.Tovább →
A Meddőnek nyilvánítva! ötödik részében Pataki Zita és férje tovább kutatnak a termékenység és a mozgás összefüggései után.Tovább →
Ki mondta, hogy túrázni csak nyáron lehet? Mert Anikó és párja bebizonyítják, télen is érdemes elindulni! A negyedik túraajánlóban a Somogyi dombok közé kalauzolnak minket. Tovább →
Alapvetően bírom a stresszt, javamra tudom fordítani a feszültséget – a mi szakmánkat másként nem is lehet űzni. A karrierváltás során tapasztalt feszültség viszont kifogott rajtam, és életemben először látványos testi tüneteket is okozott. Ez itt a Hello Home Office Blog hatodik része, csak a Női váltón.Tovább →
Újraindul a Nemluxustáska kampány. Idén is arra kérik a nőket, hogy gondolják végig, van-e olyan használaton kívüli, jó állapotú táskájuk, amit higiéniai termékekkel megtöltve, olyan nőknek ajándékoznának, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak.Tovább →
Simon-Mazula Diána és festő férje, Tibor sokat utaznak, sok helyen éltek már. Diána nem csak társa, de múzsája is Tibornak. Arról mesélt, milyen egy festőfeleség élete. Tovább →
Sikeres reklámstratéga volt, aki látszólag mindent megkapott az élettől, Balogh Erika a Babafészkelő program kidolgozója mégsem érezte boldognak magát. Megrögzötten kutatott az élet értelme után, de sehol sem találta, ráadásul a gyermekáldás is elkerülte. Végül a jóga hozta el a megnyugvást.Tovább →
Segíthet a jóga a meddőségen? Igen! Pataki Zita és férje két órán is részt vesznek, hogy elmondják nektek a tapasztalataikat. Videó.Tovább →
Megfogadtad, hogy idén lefogysz vagy életmódot váltasz? Dr. Farkas Kitti segít jól csinálni!Tovább →
Otthon és munkahely egy és ugyanaz. Bezárkózunk. Szoktál azon gondolkodni, hogy vajon mostál-e már fogat, vagy csak simán leültél a gép elé ébredés után? Én igen. Ez itt a Hello Home Office Blog ötödik része, csak a Női váltón. Tovább →
„Apa, arra tanítottál, hogy ne függjek a férfiaktól, mégis tőled függök leginkább” – mondja a 20 éves Czikk Luca Krisztina, aki néha dühös, néha boldog, miközben nagyon igyekszik felnőni, csak épp fogalma sincs róla, hogyan kell. Tovább →
Bognár Bálint György 20 éves, és slammelve mondja el, hogy neki milyen a felnőtté válás. Sírás, szakítás, párkapcsolat, időhiány, zokni a fa alatt – minden generációnak ismerős lehet a felsorolás. Videó!Tovább →
A 19 éves Seres Samu osztja a gondolatot, hogy akkor válunk felnőtté, amikor végre tudunk magunkon nevetni. Ehhez viszont az kell, hogy a tükörbe nézve őszinték legyünk magunkkal.Tovább →
Csiszár Veronika majdnem 30. Na jó, igazából csak 28. Mégis arról beszél, hogy egészen máshogy képzelte a harmadik X közeledtét. De nem az tesz felnőtté, hogy változtathatunk azon, ami nem tetszik? Szerinte, igen.Tovább →
Mi a különbség egyetem és munka között? – kérdi a 23 éves Katona Mihály, aki mérnöknek tanul. Ő még nem fejezte be az iskolát, de már számos helyen dolgozott, mert nincs ma más választása egy hallgatónak. Ha van 2 perced, hallgasd meg a Z-generációt! Videó. Tovább →
Amikor elkezdett flamenco táncot tanulni tizenévesként, nyughatatlanul táncolt otthon, az utcákon, a buszmegállókban, a metrón, az iskolában.Tovább →
Addig jó, amíg fiatal vagy – mondják mindig a 20 éves Angyal Virágnak, amikor a koráról kérdezik. Ő pedig nem érti, hiszen, aki nem öregszik meg, annak túl korán ér véget az élete. Nincs választásunk mondja, nincs köztes megoldás, minden életkort szeretni kellene. Videó!Tovább →
Hajnalka – miután másodlagos meddőséget diagnosztizáltak nála – három hétre Harkányba utazott. Nem sokkal később megtörtént a csoda, és ma már három gyermek édesanyja lehet.Tovább →
A Meddőnek nyilvánítva! harmadik részében Pataki Zita és férje Harkányba látogatnak, hogy megmutassák, milyen kezeléseken vehetnek részt a termékenységi és nőgyógyászati problémákkal küzdő nők. Videó a cikkben! Tovább →
Készülünk a karácsonyra, hajtjuk a hétköznapokat, a nyár már egyre mélyebbre süllyed emlékeinkben. Fázunk, hideg csípi arcunkat, s alig emlékszünk arra, amikor a kánikulában izzadtunk, és a nyaralás részleteit terveztük.Tovább →
Te hogy állsz a hibáiddal? Én eddig el sem tudtam viselni őket. De kiderült, nem minden rossz döntés jelent egyben teljes katasztrófát is. Ez itt a Hello Home Office Blog! negyedik része, csak a Női váltón. Tovább →
Teszel fogadalmakat év végén, amiket aztán úgysem tartasz be? Idén segítünk, hogy ne így legyen!Tovább →
Miért nem alapítanak családot a húszévesek? A 24 éves Vitályos Réka szerint nem azért mert felelőtlenek lennének, sőt, ellenkezőleg: nagyon is foglalkoztatja őket a jövő. Pitchében arról is beszél, hogy a túlszexualizált társadalomban milyen fiatal nőként élni, és hogy milyennek látja a jövő feminizmusát. Van 2 perced a Z-generációra? Videó!Tovább →
Az Algyői Nőegylet eredetileg németnyelv-tanfolyamnak indult. A tagság kirándul, templomot takarít, ruhát varr a betlehemi kis Jézusra és a pásztorokra, és működtetett már házigondozó szolgálatot. Fölajánl valamit, és arra legközelebb megint számítanak. Egy egész település életére hat, ha a nők odafigyelnek egymásra.Tovább →
Két év fájdalom, két műtét és három lombikkezelés – ezeken ment át Salamon Adrienn, mire kétszeres édesanya lett. A diagnózis: endometriózis. Ma egy négyéves kislány és egy kéthónapos kisfiú édesanyja, és alapítványt hozott létre az endometriózissal küzdő nők támogatására.Tovább →
Milyen is az endometriózis, ami a meddőség 30 százalékáért felelős? A Meddőnek nyilvánítva! blog 2. részében Pataki Zita megnéz egy endometriózis műtétet a Róbert Magánkórházban. Videó a cikkben! Tovább →
Kecskés Krisztián 22 éves, újságírónak tanul. Úgy gondolja az önállósodás azt jelenti, hogy képesek vagyunk tudatosan alakítani és uralni a szokásainkat. Minderre akkor jött rá, amikor Londonba, vagyis inkább London mellé költözött, ahol muszáj volt a saját lábára állnia. Videó!Tovább →
Sok mindent számba vettem, mielőtt a home office-t választottam volna, egy valami viszont még csak eszembe sem jutott. Ez pedig az, hogy a rendetlenség legapróbb jele is meg fog őrjíteni. Te hogy csinálod? Takarítasz vagy dolgozol? Egyszerre is megy? Csak őszintén! Ez itt a Hello Home Office Blog harmadik része, csak a Női váltón. Tovább →
Kincskeresés, remetementés, trabantozás és lovagi torna – ilyen programokat kínál az Apa meg én – Van időnk kezdeményezés. Tovább →
Örömtánc időseknek, fenyőfa a rászorulóknak, társasjáték a szűkösebb keretekkel dolgozó intézményeknek, „mentes” csomagok az ételallergiával élőknek – csak néhány azon jótékonysági akciók közül, amelyeket ti női vállalkozók indítottatok most karácsonykor.Tovább →
Zádor Orsi tanítóképzőbe jár. már most érzi, hogy megtalálta a hivatást, ami boldoggá teheti, és amiben kiteljesedhet. Az egzisztenciális gondok viszont őt is nyomasztják. A Van 2 perced? Meetupon pitchelt erről. Videó!Tovább →
Elindult Pataki Zita új vlogsorozata, a Meddőnek nyilvánítva. Az utolsó lombik után Zita és férje az információ átadásra helyezi a hangsúlyt. Az első részben elmondják, miért vágtak bele. Videó a cikkben. Tovább →
A Babagúz turisztikai szolgáltató gondozásában megjelent a Budapest gyerekkel nyomtatott térkép. Macis játszótér, fűszerbolt, gyógynövénykert és mesemúzeum is van a top100-ban – az alkotók közel száz olyan helyet válogattak össze, amely a kisgyerekes családok kedvence lehet.
Tovább →
A szabadság lesz a legjobb az egészben, gondoltam naivan, mielőtt szabadúszóvá váltam volna. Nagyképűen azt hittem, mindenki tudja, hogyan kell szabadnak lenni. Tévedtem. Én például csak képzeltem, hogy tudom. Ez itt a Hello Home Office Blog második része, csak a Női váltón. Tovább →
Nyeste Ágnes már várandós volt, amikor előléptették. HR business partnerből lett HR Manager, és bár az ő állapotában egy ilyen előléptetés itthon meglepőnek tűnik, Ági azt mondja a JYSK Magyarország esetén nincs min csodálkozni. A cég másodjára sem véletlenül nyerte el a Kincentric Legjobb Munkahelyek programjának díját.Tovább →
Kemény címet kapott Pataki Zita december 8-án, vasárnap induló új vlogsorozata, amellyel folytatja Az utolsó lombik során megkezdett tabuk ledöntését. A miértekről Békéssy Olga beszélgetett Zitával. Videó a cikkben!Tovább →
A kamionozás tipikus férfiszakma, mégis egyre több nő ül volán mögé. Ilyen Vera is, aki negyven fölött ült be a kamion volánja mögé.Tovább →
Mit tudnak azok a munkahelyek, ahova örömmel járnak be a kollégák dolgozni, amit másoknak is ajánlanak, és ahol hosszú távon terveznek? 2019 Legjobb Munkahelyein ugyanis ez a helyzet. Utána jártunk a részleteknek.Tovább →
Karriert váltani senkinek sem egyszerű feladat, és nem mindegy, hogy tudjuk-e mit teszünk, vagy az ismeretlenbe ugrunk. Alapos előkészítéssel a saját dolgunkat könnyítjük meg. Tovább →
Néhány évvel ezelőtt egy valami biztosan nem akartam lenni: szabadúszó. Kitaláljátok most mi vagyok? Pontosan. Az. Nem kényszerből, és nem is kalandvágyból. Elmesélem, hogy jutottam idáig, és azt is, hogyan megyek tovább. Tarts velem, ha érdekel a munka világa konyhán innen és kanapén túl! Ez itt a Hello Home Office Blog első része, csak a Női váltón. Tovább →
Dávid Eszter nem váltott karriert: a munkahelye váltott országot. Így költözött ő és családja Berlinbe, ahol a beilleszkedés nem volt zökkenőmentes. De megérte. Tovább →
Női zenekar szaxofonost keres. A múlt század harmincas éveinek Magyarországán mindennaposnak számított egy ilyen hirdetés. A beatkorszaktól magukra maradtak az énekesnők a reflektorfényben, egészen mostanáig.Tovább →
Sok költő, sok író mondta már, hogy nincs szebb évszak az ősznél. Látni, érezni, suhanni benne mégis megfoghatatlan élmény. Egyszerre megérkezés és búcsú. Merát Anikó írta meg, milyennek látja ezt a gyönyörű évszakot vidéken. Tovább →
Tusfürdő, körömlakk, sminkkészlet – nem nagy dolgok, de az Anyák az anyákért Alapítvány szerint boldogabbá tehetik az anyaotthonokban élő nők karácsonyát. A gyűjtés csak most indult, és már az ország szinte összes intézménye jelentkezett adományért. Ez minimum háromezer olyan anyát jelent, aki másképp nem kapna ajándékot karácsonykor.Tovább →
A felnőtté válás gyötrő kérdései, vicces helyzetek, útkeresés, belső vívódások – a saját életükről, gondolataikról beszéltek a fiatalok a Van 2 Perced? eseményen.Tovább →
Anyaként vállalkozni Magyarországon sem könnyű, de egyre több magyar nő vág bele a saját üzletébe külföldön. Szétnéztünk Európában, és számos sikersztorira akadtunk. Tovább →
Milyen a jó céges karácsonyi parti? Klasszikusan elegáns, vagy inkább parádésan emlékezetes? Esetleg a kettő keveréke? Semmi sem lehetetlen. Annak, hogy hova és hogyan szervezzük a fantáziánkon kívül, egyedül a pénztárcánk szabhat határt. Előbbinek segíthetünk!Tovább →
Hogy mit szeretne Évi karácsonyra? Egy lábat. Egy új protézist, amivel újra járhatok úgy, mint te. De az út nem olyan egyszerű….Tovább →
Polgármesternek lenni egy békési zsákfaluban embert próbáló feladat. Munka mutatóban is alig akad. Magyardombegyház mégis példát mutathat kitartásból. A falu sajtműhelye esélyt ad az itt élőknek.Tovább →
Mit jelent ma bátornak lenni? Milyen út vezet oda, hogy az egyén a saját határátlépésével másoknak is példát mutat? Lebilincselő életutak bemutatásával többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozik december 14-én a TEDxLibertyBridgeWomen konferencia.
Tovább →
Lehet-e nyitottabb és elfogadóbb a vállalati kultúra Magyarországon? A sokszínűségről szóló nemzetközi konferencia, az OPEN Conference szerint mindenképpen igen. Díjazták a sokszínű vállalatokat. Tovább →
„Ahol kettőnél több nő dolgozik együtt, ott nem lehet megmaradni.” A buta, de gyakran emlegetett sztereotípia még mindig erősen tartja magát. Pedig a szakértő szerint a motivációban nem, csak az eszközökben van különbség a nők és férfiak viselkedése között.Tovább →
Névtelen levélírónk mindig nagycsaládra vágyott. Ma már tudja, az sosem lesz neki. Gyermeke biológiai édesapja egy donor férfi. Tovább →
Előfordul, hogy valaki a rút kiskacsa életét éli, és aztán vonzó hattyúvá válik. Ladányi Beáta arról mesélt nekünk, miért és hogyan lett közgazdászból önbizalomépítő, ösztönös rejtőzködőből tudatos önfelvállaló. Szél Felícia írása. Tovább →
Szederkényiné Horváth Márta életének gyerekkora óta középpontja a zene. Új útját is egy csodás hangszer, a hárfa segítségével találta meg. Először várandósok arcára csalt mosolyt, később gyerekeknek segített megnyílni. Történetét a 9. Terézanyu-pályázatra írta meg. Tovább →
Juhász Tünde tipikus újrakezdőnek mondja magát, pedig a története egyáltalán nem hétköznapi. Elmúlt már harminc, amikor ráeszmélt, színpadon érezné magát a legjobban. Történetét a 9. Terézanyu-pályázatra írta meg.
Tovább →
Egy csalás igaz története. Levélírónk bizalommal kötött szerződést egy könyvkiadóval. Úgy tűnik, nem kellett volna. Tovább →
Gallai Katának már egészségügyi problémái voltak, annyira nem érezte jól magát a bankszektorban. Végül váltott. Műkörmös lett Londonban, ahol végre a szerelem is rátalált. Ma már itthon él férjével és kisfiával, és elmondhatatlanul boldog. Történetét a 9. Terézanyu pályázatra írta meg. Tovább →
Hosszú és kitartó munka kellett ahhoz, hogy Csorba Anita vállalkozása működni kezdjen. Na meg az, hogy jó helyen legyen a jó időben. Akkor és ott, amikor bloggernek lenni még kivételes helyzet volt. Tovább →
A történet írója régóta próbálkozik, sikertelenül. Néha úgy érzi lehetne rosszabb is, máskor folynak a könnyei. Nem adja fel, de addig is gyerekek között gyógyítja a lelkét. Neki az önkéntes munka segít. Név nélküli írás következik. Tovább →
Rab Júlia története ismerősen kezdődik, endometriózissal diagnosztizálták. Vesztesége hatalmas, hosszú lombikos küzdelem után ikerbabáitól kellett búcsúznia. Lelkileg kimerült, de nem adja fel. Tudja, egyszer anya lesz. Tovább →
Anett nagyon fiatal volt, amikor orvosai közölték vele a rossz hírt: súlyos endometriózisa van. Ma egy örökbefogadott kisfiú boldog anyukája. Tovább →
Hogyan lehet beszélni a legnagyobb tragédiáról, amit egy anyát érhet? Hogy elveszíti a gyermekét? Egy édesanya története, aki mert segítséget kérni. Pedig sokszor a közvetlen környezet sem tud mit kezdeni a helyzettel. Ma már egy kisfiú boldog anyukája.Tovább →
Orsolya öt évig járt orvostól orvosig, mire először úgy érezte, valaki embernek nézi.
Tovább →
Blaha Nóra álmában látta először kislányát, Emmát. Bár az endometriózisa nem enyhült, Emma – lombikkezelésnek köszönhetően -nemsokára megszületett. Tovább →
Létezhet-e annál őrültebb ötlet, minthogy három kicsi gyerekkel, köztük két autizmussal élővel egyedül költözzön ki az ember Indiába a gyógyulás reményében? Lohonyai Dóri pontosan ezt tette, mi pedig elmeséljük, mi történt vele.Tovább →
Hogy néz már ki, ha valaki diplomásként lekvárokat főz? – teszi fel a költői kérdést Krotos Erika, és meg is válaszolja: nagyon jól! A 9. Terézanyu-pályázatra azt írta meg karrierváltásának történetét.Tovább →
Kajdelné Windisch Erika 34 éves volt, amikor kiderült, endometriózisban szenved. Bár megműtötték, a lombik kezelésről le kellett mondania. Most az örökbefogadásra vár. Erika a Lélekanya díj „A nagy döntés” kategóriájában vett át díjat. Videó a cikkben. Tovább →
Öt fiatal nő. Huszonévesek, még tanulnak, de már most olyan jövőképük van, amit sokan a harmincas-negyvenes éveikben sem tudnak felmutatni. Legújabb egyetemi projektjükben kortársaik két percet kapnak rá, hogy elmondják, hogyan élik meg a felnőtté válás kihívásait.Tovább →
Elzáródott petevezeték, alulműködő petefészek, több polip a méhben, középsúlyos túlstimuláció – Kasza Éva nehezen fogadta az újabb és újabb rossz hírt orvosaitól. Bár a csalódások után nehezen kaparta össze magát, a lombik türelmessé és még elkötelezettebbé tette. Éva a „Reménység” kategóriában vehetett át Lélekanya díjat. Videó a cikkben!Tovább →
Dr. Szilágyi Mónika 12 beültetésen van túl. A siker eddig váratott magára. A csoda megtörtént: az utolsó embriójuk tapadt meg. A „Siker 40 felett” kategóriában vehetett át Lélekanya díjat. Videó a cikkben!Tovább →
Orosz-Karászi Zsuzsanna, védőnő az esküvője előtt két nappal tudta meg, hogy 11 hetes magzatának már nem ver a szíve. Ráadásul műhiba áldozata lett, és Ashermann syndroma-t diagnosztizáltak nála. Végül csodával határos módon felgyógyult a betegségből. A fekete leves azonban csak ezután következett. Zsuzsanna „Bátorság” kategóriában kapott Lélekanya díjat. Videó a cikkben!Tovább →
Endomteriózis – a 21. század orvostudományának egyik legnagyobb rejtélye. Jándli Mercédesz még csak 22 éves, de már ma tudja, hogy valószínűleg csak mesterséges úton foganhat gyermeke. Most a harmadik műtétre vár, erősen, reménnyel telve, mert hiszi, hogy mindazok, akiknek szívében ott növekszik a vágy egy gyermek után, már most anyák. Videó a cikkben!
Tovább →
Mi a te történeted? – kérdezte Pataki Zita, miután Az utolsó lombik című vlogja véget ért. A nők pedig, akik gyermekáldásért küzdenek mesélni kezdtek. Hat nő történetét hamarosan filmen is megnézhetitek. Ők kapták a Lélekanya díjakat.Tovább →
Ma Magyarországon legalább 300 ezer pár küzd a meddőséggel. Sokan megírták nekünk a történetüket.Tovább →
Tóth Erzsébet Fanni két kislány édesanyja. Nehezen viselte, hogy szögre kell akasztania diplomáit, ezért saját hiányérzetére alapozva olyan külföldi, magyaroknak szóló női közösséget hozott létre Ausztriában, ami korábban nem létezett. A Terézanyu pályázatra a Femspace alapításáról írt. Tovább →
Húszévesen került az RTL klubhoz, ahol a köztársasági őrezred sem állhatta útját, ha kérdezni akart. Dr. Gerhard-Kotroczó Ágnes mégis váltott. Ma ügyvédként dolgozik. Tovább →
Egy hosszú út utolsó állomása? Válás négy gyerekkel. Egyedüllét. Majd az új szerelem és vele egy új, sokáig dédelgetett élet kezdete. Vidéken. Merát Anikó korábbi Terézanyu díjas állandó szerzőnk az 2019-es pályázatra is írt írása. Tovább →
Játékokat fejleszteni nem csak móka és kacagás. Táncsics Judit pszichológus saját álmát valósította meg startup ötletével. Beindult a gépezet: a sikert azonban most sem adták ingyen. Stressz, betegség, megromlott barátság… de az alapító, Táncsis Judit csak előre néz.Tovább →
Tizenhat költözés, két vőlegény, két férj, négy gyerek, és egy nagy váltás. Davida, azaz d’Elhougne Viktória a 9. Terézanyu pályázatra írta meg történetét. Tovább →
A legtöbb cég rugalmasnak gondolja magát, a munkavállalók azonban máshogy látják a kérdést. Még mindig nem bízunk a home office-ban, és rossz helyzetben vannak a diákok, nyugdíjasok és megváltozott munkaképességűek is, mérte fel a Jobsgarden kutatása.Tovább →
Matematikát tanított, majd magával ragadta az idegtudományok világa Bernáth Dórát. Meg mégis akkor indult el a saját útján, miután a gyermekei megszülettek, és úgy érezte kezdeni szeretne valamit szétvált hasizmával. Létrehozta hát a Mummy Tummy Tréninget. Tovább →
Vajon a nő sikere egyenes utat jelent a váláshoz is? Természetesen nem. De akkor miért roppan meg annyi kapcsolat, miután a nő vállakozást indít? Erről is beszélgettünk a Női Karrierváltó Fesztiválon. Tovább →
Értékteremtő tartalom, ami inspirál, informál vagy szórakoztat – ez kell ahhoz, hogy erős legyen egy márka a közösségi médiában is. Kónya Bea Közösségépítés minden platformon! című workshopján ennek részleteiről beszélt a közönségnek. Tovább →
Az énmárka nem más, mint az értékrendszer, amit a vállalkozásunkkal, márkánkkal képviselünk. De hogyan is építsük fel jól? Barta Nikolett és Szlafkai Éva a workshopján a Női Karrierváltó Fesztiválon megtudhatták az érdeklődők. Tovább →
A sikert soha sem adják ingyen. De az, hogy hogyan tekintünk az árára, csak rajtunk múlik. A Női Karrierváltó Fesztiválon körbejártuk a témát. Tovább →
Képes vagyok egy vállalkozás működtetésére? – a kínzó kérdés sokunk fejében motoszkált, mielőtt belevágtunk volna a nagy terv megvalósításába. Horváth Rita a kétkedőknek segített a Női Karrierváltó Fesztiválon. Tovább →
Karrierváltás, vállakozás indítás…hogyan? Ebben próbáltunk meg segíteni az első Női Karrierváltó Fesztiválon. Micsoda energiák működtek! Részletek a cikkben. Tovább →
Ágoston Andrea elképszetően korán, gyerekként tanulta meg, mit jelent a felelősség. Ma már saját gyermekei vannak, de testvéréről, és élete végén már az édesanyjáról is ő maga gondoskodott.Tovább →
Danó Éva írását, hogy cigánynak született és szegénynek. Soha a Terézanyu pályázat történetében nem született még ilyen erejű vallomás erről a témáról. Tovább →
Bihari Viktória csinált már két mozifilmet a haverjaival, írt három könyvet, megtöltötte párszor a Dumaszínházat és tanít is. Mindenkit az önismeret felé terel, pedig neki sem volt könnyű felállnia. Erről mesél a Terézanyu-pályázatra beküldött írásában, amivel elnyerte a Női váltó különdíját. Megrendítő történet következik. Tovább →
Szabó Gyula nem volt még harminc, de már egy sportruházati cég egyik igazgatójaként dolgozott. Fényes karrier lehetett volna ez is, mégsem érezte magát jól irodában ülve. Karriert váltott, amiben a gyerekkori emlékei vezérelték. Tovább →
Az eSense az a hely, ahol mindenki karrierváltó, még a cégvezetők is – hiszen a call centeres munkát iskolában nem tanítják. A szakmával kapcsolatban sok az előítélet, pedig lehet igazán jól csinálni. Ezt bizonyítja a Szerethető Munkahelyek közönségdíja is, amit az eSense magáénak tudhat. Tovább →
A nagyszüleiktől örökölt textíliákba szerettek volna új életet lehelni, ma pedig már fenntartható módon készítenek táskákat. A RePityke alapítóinak a Budapest Bank Dobbantó programja segített a fellendülésben. Tovább →
Ha érintetlen nyugalomban, a csillagos ég alatt pihennél, az 5 Ház Borbirtok a tökéletes hely számodra. A Terézanyu pályázat Női váltó különdíjasa is itt, a festői szépségű Somló-hegyoldalban tölthet el másodmagával két éjszakát.Tovább →
Segítséget kérni nem szégyen. Egy valódi, nagy szaktudással rendelkező mentor szárnyakat adhat, ha elakadtunk. Az első Mompreneurs mentorprogram tapasztalatairól beszélgettünk. Tovább →
Kádár-Papp Nóra a Malévnál töltött egy évtized után szülte első gyermekét. A cég megszűnése után nem sokkal jöttek is a kistesók. Boldog volt, de nagyon zavarta, hogy nem érzi formában magát. Elkezdett hát tornázni, és elindította a Gyerünk anyukám! mozgalmat. Tovább →
Árvay Angelika borász akkor érzi elemében magát, ha egyszerre több dologgal foglalkozhat.Tovább →
A Dobbantó Klub következő eseményén megtudhatod, hogy mi kell ahhoz, hogy jól tudjál előadni, prezentálni. A jó kommunikáció igazi versenyelőnyt jelenthet a céged számára.Tovább →
Napi hét óra alvás. Ehhez szigorúan próbálja tartani magát Dr. Farkas Kitti, aki termékével az egészséges fogyásban segít. Ráadásul közben ikergyermekeket nevel, és altatóorvosi munkájához is visszatért. Tovább →
Dobbantó tréningen végeztek az ille-olla ruházati márka tulajdonosai, Illéssy Kata és Lenke. Az eltelt évek alatt három (útban a negyedik) gyermekkel bővültek, bevételük pedig megnégyszereződött. Hogyan csinálták?Tovább →
Odafigyelnek a kisgyermekes anyákra, tartják a kapcsolatot a szülési szabadságukat töltőkkel, minden korosztályt foglalkoztatnak, és nyári tábort szerveznek a gyerekeknek. Ilyen az élet a Praktikernél. Márton Katalin, HR és CSR igazgató pontosan tudja, miért van szükség erre a hozzáállásra. Tovább →
Álmodoztál már róla, hogy legalább néha otthonról dolgozz? Vannak munkahelyek, ahol ez már a valóság. Ilyen a Jobsgarden is.Tovább →
Most jobban szereted magad, mint az előző váltás idején? – kérdezi Palya Bea. Ha a válasz igen, megnyugtat, sikerülni fog, és elmeséli, ő hogyan vált üzletasszonnyá. Tovább →
Barta Nikolett és Szlafkai Éva nem akármilyen reggelire hívja a nőket. Önmegvalósító nőkhöz szólnak. Olyanokhoz, akik nem akarnak egy gépezet jól működő fogaskerekei lenni, inkább az önazonosságot, a szabadságot, kíváncsiságot választják.Tovább →
Al Ghaoui Hesna két éve hagyta ott végleg a közmédiát, mert nem tudott már azonosulni a csatorna által képviselt elvekkel. Döntését nem bánta meg. Ma is fontosnak tartja, hogy bátran kiálljunk a véleményünk mellett. A bátorságról pedig azóta két könyvet is írt. Tovább →
Ott álltam üresen, a gyermekem elvesztése után, és senki sem tudott segíteni. A világ szürkévé és megfoghatatlanná vált, kívülálló lettem. Anya voltam, gyermek nélkül. Őszintén a vetélésről.Tovább →
„Igazából nem akartam gyereket. Mindenáron nem. Mire bekopogott az életembe a férfi, akivel viszont első perctől fogva magától értetődő volt a közös jövő, már kifutottam az időből.” A szülővé válás útja. Tovább →
Pánczél Andrea arca mindenkinek ismerős lehet. Bár idegenvezetőként kezdte, a kereskedelmi tévék indulásakor már képernyősként köszöntötte a nézőket. Aztán beszippantotta az energetika. Tovább →
Az oktatási törvény változásai számos család életét forgatták fel. A különutak sokaknak valódi segítséget jelentettek. Szél Felícia két érintettel beszélgetett.Tovább →
Szabó Eszter Judit közel négy éve alapította a Pszichoforyou-t. S, bár olvasóközönségük, és az oldal mögött álló üzleti vállalkozás napról-napra nő, szerkesztőtársával, Herendi Katával olykor ők is nehézségekkel küzdenek. Fel viszont semmiképp sem adják, hiszen a Pszichoforyou az álmuk.Tovább →
Indul a 9. Terézanyu pályázat a Női váltóval közösen! A téma a váltás, változás. Akár saját döntésből, akár kényszerűségből. Várjuk írásaitokat! Fantasztikus különdíjjal készülünk!Tovább →
Szinte most kezdődött a nyár, de hétfőn már be is csöngetnek. Merát Anikó összegez.Tovább →
Már érezzük, hogy váltani kéne, de még nem tudjuk hogyan tegyük? Bóné Ágnes álláskeresési tanácsadó segít.Tovább →
Rugalmas keretek, szabadság érzése, új utak. Megkérdeztük és ti elmondtátok, hogy miért váltottatok vagy miért terveztek karriert váltani!Tovább →
Ideje odafigyelni az érzelmeinkre, fejleszteni az érzelmi intelligenciákat szülőként is. A kapcsolatok minősége, mások befolyásolásának képessége, a bizalom és a szeretet szintje ugyanis jórészt az érzelmi világunktól függ. Tovább →
A külföldi sikersztorikat bemutató sorozatunk második részében egy írországi ételfotós-stylistról olvashattok. Chvojka Ágnes marketingesként vágott neki a szigetországnak, de kisfia születése után a váltás mellett döntött. Tovább →
Natter Anna, az RTL Klub egykori grafikusa hosszú utat járt be, mire eljutott oda, ahol ma tart. Sikere szinte filmbeillő: szórakozásból készült grafikáira az Adobe is felfigyelt.Tovább →
Egy vállalkozás elindításához nagy bátorság kell, főleg, ha külföldön vág bele az ember. Új sorozatunk első részében egy svédországi magyar kozmetikust mutatunk be.Tovább →
Nagyné Czuri Eszter harmadik gyermeke megszületése után jött rá, a munka nem megy tovább úgy, ahogy korábban. HR-es tapasztalatát hasznosítva, többek között létrehozta a Restart_Mom Projectet, ami kisgyermekes anyáknak segít vissztaérni a munkaerőpiacra. Főleg éjszaka dolgozik. Tovább →
Fürész-Mayernik Melinda akkor jött rá, milyen nehezen küzdenek meg az emberek az angol nyelv elsajátításával, amikor maga is elkezdett tanítani. Mindenképp segíteni akart valahogy. Gyermekei születése után pedig már lett módszere a kicsik tanítására is.
Tovább →
Nem készül kép a nyaralás alatt? Mi lesz most? Várfalvy Emő megmondja. Tovább →
„Én azelőtt, hogy hallottam volna az életkezdési válságról, már éreztem, hogy az életem egy kisebb gödörbe jutott.
Jövő júniusban végezni fogok az alapképzéssel, megszerzem a diplomám és egyelőre ötletem sincs, de még elképzelni se tudom, hogy mi lesz velem utána.”Tovább →
Kónya Bea már akkor az Instagram szerelmese lett, amikor az megjelent Magyarországon. A piaci lehetőségeket is észrevette. Pikrea nevű vállalkozása cégek Insta-kommunikációját segíti.Tovább →
A karrierváltás senkinek sem könnyű. Ha nem figyelünk olyan csapdákba sétálhatunk bele, amik még nehezebbé teszik a dolgunkat. Buzás-Kovács Anita segít ezeket elkerülni.Tovább →
A kílmaváltozás hatásai miatt érzett szorongás már a gyerekeket is érinti. De hogyan beszéljünk velük a témáról úgy, hogy ne ijedjenek meg? Cahill Laura, pszichoterapeuta válaszol. Tovább →
Az idő gyorsan telik Gergő halála óta, Szilda fájdalma viszont nem enyhül. A gyerekek jól vannak, és hamarosan a vállakozás is beindul. Tovább →
Gyedről visszatérve egy magánbölcsőde irányítását vette át Utasi-Peszlen Rita. Hamar rájött, a bölcsihez kapcsolt karrierváltó programra van igény. Így jött létre az Academy4MoMs.Tovább →
Október 3-án, egy éves születésnapunkon a Női Karrierváltó Fesztiválon magunkat ünnepeljük. Azokat a bátor nőket, akik kilépve a komfortzónájukból már elindultak vagy most tervezik a karrierváltást. Akik tele vannak ötletekkel, de még nem tudják, hogy hogyan, milyen munkaformában szeretnének dolgozni.Tovább →
Kényszerből lett vállalkozó Lay Bogi, aki textilzsákjaival hamar meghódította a vásárlók szívét. Az Év Anyavállalata-díjat is bezsebelte. Tovább →
Milyen helyzetben viseljünk pirosat, zöldet vagy lilát? Valóban szürkít a szürke, és szabad-e az üzleti életben feketét hordani? Lacfi Ági, üzleti-stílus tanácsadó segít a színekben való eligazodásban.Tovább →
Kreiter Éva gyerekként táncos karrierről álmodott, az emberek iránt érzett szenvedélye mégis a HR-hez vezette. HR igazgatóként erőteljesen küzd azért, hogy a nőket is elismerjék vezetői pozícióban. Tovább →
Legtöbbször azért nem lépünk ki a munkahelyünkről, mert tartunk az álláskereséstől. Pedig a halogatás a hangulatunkra és a pénztárcánkra is hatással van. Tippek a döntéshez. Tovább →
Mi történik, ha elromlik az autó, de valamivel közlekedni kell? Elővesszük a biciklit, és nem értjük, hogy eddig miért pöfögtünk a dugóban.Tovább →
A felejthetetlen szülinap kellékei egy dobozba zárva. Hogy neked csak azzal kelljen törődnöd, aki a legfontosabb. Az ünnepelttel!Tovább →
Tapasztaltak, tehetségesek és már nagyok a gyermekeik is, szóval nem rohannak sehová. Mégsem gondolkodnak a munkáltatók a 45+-os korosztályban. Nekik segít állást találni a Restart-up! vállalkozás.Tovább →
Van, aki már kamaszként tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni, és olyanok is, akik két gyerek után, negyven felett találják meg az igazi hivatásukat. Kujáni Yvett régész egészen a Perzsa-öbölig követte férjét, hogy végre maga is meglelje a helyét. Tovább →
Minden gyermek jó valamiben, vallja Petőné Honvári Jolán, aki a biztos tanári pályát hagyta el azért, hogy gyerekeket fejlesszen.Tovább →
Szinte filmbe illő történet Molnár Judité, aki a multik kőkemény világából lépett át az illatok birodalmába. Mindezt olyan anyagi-, és magánéleti mélypont után, ami után sokan feladták volna. Juditot azonban más fából faragták. Tovább →
A környezettudatosságra hangsúlyt fektetni egyre nagyobb divat. De talán nem mindig csináljuk jól. Tarts Szildával az úton.Tovább →
Hogyan lesz életed legnagyobb traumájából küldetés? Földvári Nagy Zsuzsi, az ország egyetlen szülők által írt koraszüléssel foglalkozó honlapjának létrehozója tudja ezt. Ráadásul örömmel mesél róla, hogy minél több embernek segíthessen.Tovább →
Így dolgozik nyáron a kétgyerekes főszerkesztőnk, a kamasz fiút nevelő és a mindenki által irigyelt mázilsta kolléganőnk.Tovább →
Hackl Mónika neve ismerősnek tűnhet azoknak, akik követik a híreket. Mónika évtizedekig volt nagyvállalatok szóvivője, kommunikációs vezetője. Váltása tudatos és éles volt a racionális világból a spirituálisabb, segítő világ felé. Tovább →
Az első gyerek első szülinapja maga az álom. Majd érkeznek a tesók, és ezzel egyenes arányban nő a megtartandó zsúrok száma is. De hogyan éljük túl a szülinap-dömpinget?Tovább →
Tanulási zavarral küzdő fia miatt kellett újraterveznie Krizsány Ildikónak: feladta korábbi pénzügyi karrierjét és tanulóközösséget alapított.Tovább →
Három gyerek mellett döntött úgy László Noémi, hogy otthagyja a pedagógius pályát és a Codecoolnál programozást tanul. Szerinte ez sokkal „anyabarátabb” munka.Tovább →
Dolgozni nyáron – szívás. Hát még, ha az embernek legalább négy gyereke van! Így dolgozunk mi! Tovább →
Sliz-Veres Enikő kitűnő eredménnyel végzett a jogi egyetemen. A korábban annyira vágyott szakma azonban úgy érezte, megfullasztja kreatív énjét. Hosszú út vezetett oda, hogy ma már UX designerként, szabadon dolgozik.Tovább →
Ez a világ az extrovertáltaknak kedvez. Kiss Zita karrier tanácsadóként és introvertáltént a hozzá hasonló embereknek segít abban, hogy megtalálják a megfelelő állást és életutat maguknak.Tovább →
Így dolgozunk mi – nyáron! Most induló sorozatunkban először Kumin Viki ír arról, hogyan oldja meg a munkát két gyerek és tengernyi szünidő mellett.Tovább →
A Femspace egy támogató női közösségi tér az Ausztriába költözött és ott karrierjüket újrakezdő nőknek. Tovább →
Vállalkozóként egy társadalmi vállalkozást vezetni? Harsányi Eszter a MagikMe egyik alapítója fogyatékosbarát játszóterek kialakításán dolgozik. Ez csak az egyik vállalkozás, amit tiszta szívvel visz.Tovább →
Mit válassz, ha sok tapasztalatot szeretnél gyűjteni gyakornokként? Hol lehet rugalmasabb keretek között dolgozni?Tovább →
Kilépni amikor azt érzed, már nem tudsz olyan lelkesedéssel dolgozni, egy csapatot vezetni. Veres Rita arról az időszakról beszélt, amikor „kiszállt” a mókuskerékből.Tovább →
Az Edison100 listán díjazták azokat az innovatív programokat amelyek a gyerekek fejlesztését tűzik ki célul. Itt vannak a nyertesek!Tovább →
Beszélgető társakat keresett maga mellé, akikkel vállalkozási ötletekről cseveghet és egy hatalmas közösséget hozott létre. A vállalkozó anyákat tömörítő Mompreneurs közösség ma már kikerülhetetlen, ha valaki női vállalkozókhoz szeretne szólni. Az alapítóval beszélgettünk.Tovább →
Feminina nappal a finn kulturális intézetben dolgozik, éjjel pedig DJ-ként lép fel. Most workshopot rendezett ahol olyan szakmákról beszéltek, amelyekben a nők alig vannak jelen.Tovább →
Évi 45 éves, három gyermekes anyuka. Betegség miatt veszítette el a lábát és most azért harcol, hogy vehessen egy újat. ATovább →
Kisgyerekek mellől visszatérni a munkaerő piacra, nem könnyű feladat. Hogyan írjunk önéletrajzot? Megírjuk-e a kihagyott időszakot? Karrierszakértőnk válaszol.Tovább →
Karriert váltani hat év otthon lét után, két gyerek mellett? Surman Dóri bevállalta és úgy érzi, végre megtalálta a hivatását.Tovább →
Évekig dolgozott képernyősként a Magyar Televízióban, ám egyszercsak váltania kellett. Átült a másik oldalra. Szóvivőként és kommunikációs szakemberként már az ő felelőssége is nagy volt abban, hogy milyen összefüggésben említik a céget, amelyet képvisel. Mindezt egy friss válással és két gyerekkel. Tovább →
Sok évvel ezelőtt érkezett Finnországba Mátray Gyöngyi, aki ma már sikeres finn-magyar céget vezet kinnt.Tovább →
hAngol nem csak gyerekeknek! Dalokkal és mondókákkal halandnak a kicsik az angol nyelv elsajátítása felé.Tovább →
Amikor nincs helyed a világban egy hangra vágysz, egy tekintetre… Szilda élete négy gyerekkel, özvegyen.Tovább →
Jól fizető pénzügyes állást hagyott ott Adél, hogy programozó lehessen: szerinte kreatív és precizitást kíván a programozás, nem is érti, hogy miért tartják férfias munkának. Tovább →
Testsúly-coaching néven olyan emberekkel foglalkozik Bálint Cecília, akik úgy érzik ideális testsúlyuk fölötti, vagy éppen alatti számot mutat a mérleg, és nincs ötletük, hogy min változtathatnának, hiszen annyi mindent próbáltak már.Tovább →
Játékosan kell megtanítani a gyerekeknek a tudományokat – ez Sari Hurme-Mehtälä és két társa finn üzleti vállalkozása, amit a szülők igénye hívott életre. Hatalmas siker egész Finnországban. Sari hamarosan Magyarországon mesél izgalmas vállalkozásukról.Tovább →
Új úton indult el, a nagyobb önismeret pedig magával hozta a változást: karrierváltást és válást egyaránt. Marosfalvi Csilla úgy érzi, végre a helyén van.Tovább →
Meg lehet-e élni csak az írásból? Mit lehet dolgozni négy gyerek mellett egyedülálló anyaként? Szilda útkeresése négy gyerek mellett.Tovább →
Szemezgetsz vele egy ideje, de nem mersz belevági? Ledöntjük a tabukat, amelyek a programozó szakma körül lengenek és rájöhetsz, hogy ez egy remek, nőknek való karrierpálya lehet!Tovább →
Ösztöndíjjal külföldön. Mi hajtja a fiatalokat és hogyan érezte magát Lengyelországban a kolléganőnk? Megírta.Tovább →
Pályázatot írt ki a magánkórház és a Női Váltó a nehezített gyermekvállalással kapcsolatban.Tovább →
Vállalkozóként hajlamosak vagyunk kétszer olyan sokat dolgozni, mint azt korábban munkavállalóként tettük. Kora reggel, késő este, esetleg hajnalban. Hogyan gazdálkodjunk az időnkkel? Örök téma, C.Szabó Helga könyvet írt erről. Tovább →
Egy hónap telt el Gergő halála óta. Hogyan telnek Szilda napjai a négy gyerekkel? Tovább →
Évtizedekig tévés szerkesztőként dolgozott, ma már csak a fogyni és gyógyulni vágyók egészségtudatos táplálkozásával foglalkozik. Tovább →
Régi kollégákkal dolgozik együtt fejvadász és karriertanácsadó irodájában szabad keretek között Patai Krisztina. Fontos, hogy mindenki jól érezze magát.Tovább →
Egy svájci frankos lakáshitel miatt kezdett új életet Sopronfalvi Ildikó kislányával Németországban az építőiparban. Kikapcsolódásként kezdett el fotózni, ma már a legnagyobb divatmagazinoknak készít képeket.Tovább →
Milyen a vállalkozói lét három gyerek mellett? Káoszos. A szövegírói és kommunikációs szakmában szabadúszó vendégbloggerünk őszintén megírta küzdelmeit. Tovább →
Otthont kell teremtenem számukra. Egy burkot, ahol ez az új „mi” meg tud születni. A család újrafogalmazása apa nélkül, Szilda és négy gyermeke számára.Tovább →
Értőn figyelni és meghallgatni, ha egy ember kér valamit. Az Aranyanyu díjas Rózsa Magdolna ezt gyakorolja már évek óta. Most egy kislányt vitt el Párizsba.Tovább →
A neve etalon volt a szakmában. Duris Juli mindent tudott a vágásról. Híres tévé műsorok kerültek ki a kezei közül. De megélni nem nagyon tudott, váltott. Elköltözött Angliába.Tovább →
Különleges filmeket láthattok ebben a cikkben. Csupa olyan, fontos filmet, amely azokat az embereket, fiatalokat mutatja be, akiknek egyre gyengébb a hangjuk a mai Magyarországon.Tovább →
El kell tartsam a családomat, mondja Szilda, aki most veszítette el a férjét. Vállalkozást kell építeni. De mi legyen az a vállalkozás? Tovább →
Szilda és férje irigylésre méltó életet éltek. Nagy család, kedves gyerekek. Gergő, az apa akkor lett beteg, amikor kiderült, a családba megérkezik a negyedik gyermek. Tovább →
A szabadúszók digitális platformja nyerte az idei Women Startup Competition budaesti elődöntőjét.Tovább →
Zero waste – vagyis hulladékmentes fesztiválon jártunk Írországban. Kik szervezték? Természetesen magyarok. Tovább →
Miért van az, hogy vannak fontos döntések, amelyeket mégis egyfolytában elodázunk? Hogyan küzdhetünk a halogatás ellen? Tovább →
Mennyire vagyunk tudatosak, ha a pénzügyeinkről van szó? Hogyan segíthetjük,, bátoríthatjuk egymást mi nők? Csatos Erika vezető pénzügyi tanácsadót kérdeztük.Tovább →
Bejárta a világot, hogy tanárokat képezzen. Horváth Irma mompreneur nagykövet közösséget épít és megoldás központú tréninget tart.Tovább →
Hinnem kell, hogy sikerül. Pataki Nagy Éva egy anya klubot álmodott meg, ahol tabuk nélkül, őszintén kapnak segítséget az anyák a kisgyerekeikkel együtt.Tovább →
szerző
Pszichológus és coach, tévéműsor szerkesztő, újságíró, elsősorban azonban öt gyermek anyukája.
Tóth Katalin zemélyi stylist, stílustanácsadó, Győrben él és segít a nőknek és férfiaknak eligazodni a divat útvesztőjében.Tovább →
Reklámértékesítőből díjnyertes startupper. Faludi Nóra coachként érzett meg egy piaci rést, ez adta az új vállalkozás alapját. Tovább →
Miért érdemes a szabadúszó létet választani? És melyek a buktatók? Egy őszinte kerekasztal beszélgetésen jártunk a Startup Safarin.Tovább →
Serfőző Márta tudja a tökéletes gluténmentes kenyér receptjét. Betegsége vezette rá arra, hogy feladja bankár karrierjét és csak gluténmentes termékeket készítsen.Tovább →
Az iskolaválasztó weboldalon egy részletes kereső segítségével tudsz szűrni valamennyi budapesti, illetve megyeszékhelyi általános iskolára város, kerület, tagozat, illetve szakkör alapján is.Tovább →
Egy álom vált Melindánál valóra, amikor a multis létet gyerekeknek fejlesztett, angol zenés oktatásra cserélhette.Tovább →
Milyen az, amikor az ideális családról alkotott képed egy pillanat alatt válik semmivé? Válás, újratervezés, gyereknevelés egyedül, cégvezetőként.Tovább →
„Más sejtje már nem érdekel megoldásként sem, még akkor sem, ha ez lenne az egyetlen útja, hogy édesanya legyek.” Pataki Zita válasza egy petesejt donációval szült anya nyílt levelére.Tovább →
Petesejt donációval született gyermeke annak az anyukának aki nyílt levelet írt Pataki Zitának és arra kéri, segítsen másoknak abban, hogy ne nevezzék őket petesejt turistáknak.Tovább →
Anikónak petesejtdonoros lombik kezelés segítségével lett gyermeke. Most másoknak segít abban, hogy anyák lehessenek.Tovább →
Dóra három autizmussal érintett gyermekét neveli, részmunkaidőben dolgozik, blogot ír, és újabban „háziasszony” fotókat készít.Tovább →
Részt vettünk a Kaizenera egynapos workshopján, ami azt ígéri, hogy ezután sikeres freelancerekké válhatunk.Tovább →
Nyílt levélben kér segítséget Pataki Zita az orvostanhallgatóktól! A férfi meddőség tüneteiről és a női betegségekről szóló füzet abban segíthetné a fiatalokat, hogy termékenységtudatosan gondolkozzanak.Tovább →
Sportolni akartak, így magukkal vitték a kisbabájukat is. Egy futóbabakocsiban. Így indult a Fuss babakocsival! mozgalom, ami ma már több ezer tagot számlál és az alapító Nyári Fruzsinának két vállalkozás ötletét is adta.Tovább →
Tavaszi túraajánló négy gyerekkel a dinnyési Várparkba.Tovább →
Hogyan lesz valaki negyven évesen humorista? Úgy, hogy soha sem adta fel az álmait.Tovább →
A Freelancer Festival három előadóját kérdeztük arról, hogy mikor szoktak elbizonytalanodni és fészkeli be az agyukba az a gondolat, hogy vissza kellene térni egy munkahelyre.Tovább →
Interjú Alex Felmannal, aki egy amerikai családi befektetőcéget vezet Dániából. Ők női startuppereket, vállalkozókat támogatnak, illetve olyanokat, akik a nőket célozzák meg startup ötletükkel.Tovább →
Simon Kinga három kisgyerek mellől hagyta ott a multi SSC-k világát. Tudatosan építi szín-és stílustanácsadó vállalkozását, bár azt beismeri, hogy családi segítség nélkül mindez nem menne.Tovább →
Panyi Zsuzsi ma már nem csak ékszerészként sikeres. Másik vállalkozása a kézműveseknek, iparművészeknek segít abban, hogyan indítsanak el és működtessenek sikeresen egy vállakozást.Tovább →
Egy légiutas-kísérő blogja, akinek hosszú út vezetett odaáig, hogy a hobbija legyen a munkája.Tovább →
Egy lombikos anya története félelmekről és elengedésekről, aki ma már másoknak segít abban, hogy gyermeke születhessen.Tovább →
A Freelancer Festivál megálmodója két kisgyerek mellől szervezi a hazai szabadúszó közösség egyik legnagyobb eseményét.Tovább →
Anikó negyvenévesen, egyedülállóként döbbent rá, hogy nincs sok ideje a gyermekvállaláshoz. Végül csak egy út maradt: a petesejt donáció.Tovább →
Milyen négy kisgyerek mellől elmenni dolgozni? Kemény és nagy szervezőkészséget igényel. Meg háttérországot. De működhet. Tovább →
Pataki Zita és férje videoban beszél a vlog utáni életről, tervekről, petesejt donációról, örökbefogadásról. Tovább →
Ha úgy egyszerűbb az élet, miért ne lehetne távmunkában dolgozni, rugalmasan vagy részmunkaidőben? Nem lógni akarnak, hanem élni.Tovább →
Vajon hogyan sikerül Pataki Zitáéknak az utolsó lombik? A végkifejlet…Tovább →
Az utolsó bizonytalanságban eltöltött este a mindent eldöntő vérvétel előtt. Vajon sikerült-e Zitáéknak a 9., utolsó lombik?Tovább →
Nehéz sorsú családoknak segít a TündérPakk Alapítvány, most azonban nekik van szükségük segítségre. Egy száraz, olcsó raktárat keresnek az adományoknak.Tovább →
Családi boldogtalanság-karma, pánikrohamok, hosszú menet a vágyott terhességig, majd nehéz szülés. Ironikus és kegyetlenül őszinte sorozat egy fiatal kismamától a depresszióról.Tovább →
Huszka Ági nagyvállalatnál foglalkozott hr-esként az emberekkel. Ma is ezt csinálja, vállalkozóként. Stílustanácsadóként dolgozik.Tovább →
Mindig csak a következő lépésre szabad koncentrálni. Következik a petesejt leszívása és a várakozás.Tovább →
A lánya születése körüli trauma ébresztette rá arra, hogy foglalkoznia kell önmagával. Az egykori tévés műsorvezető most sikeres coach, tréner. A vállalkozóvá válás azonban neki sem volt egyszerű.Tovább →
Egyre menőbb tudatosan kilépni a virtuális térből. Hagyni a laptopot, a telefont, az emailek ellenőrzését, a közösségi oldalakat.Tovább →
A gyermekért való küzdelemben mindig van miért izgulni. Először azért, hogy elindulhasson az eljárás, aztán azért, hogy legyen érett tüsző, és benne érett petesejtek.Tovább →
És eljött a várva-várt szülés: kaptam egy szülőszobát, egy katonás nőgyógyásszal és egy mosolytalan szülésznővel. Tovább →
Kovács Bea budapesti karrierjét adta fel azért, hogy együtt lélegezzen a kovásszal és különleges kenyereket alkosson a Balaton-felvidéken.Tovább →
Valamikor decemberben, amikor már technikailag is készültem a vlogra, elmentem fodrászhoz és megkértem Nórit és a férjét, hogy segítsenek nekem megszokni ezt az egészet: beállítaniTovább →
Készülés a beültetésre és egy gyönyörű szerelmi vallomás Pataki Zita: Az utolsó lombik 6. részében.Tovább →
Amikor a boldog kapcsolat rémálommá válik, te felébredsz, és rájössz: másféle álomra vágysz.Tovább →
Orvosnak tanult, de rezidens évei alatt már érezte, hogy ez nem az ő útja. Dr. Karóczkai-Koreny Dóra beleszeretett a programozásba: ma már itt képzeli el az életét.Tovább →
Otthagyni a jól fizetett munkát és visszalépni a ranglétrán: egyre többen választják ezt mert úgy érzik, így több idő jut minden másra.Tovább →
Attila annak jár utána, hogy pontosan milyen vizsgálatok is történnek a lombik programra leadott spermiummal. Mitől függ, hogy alkalmas-e a a beültetésre.Tovább →
Együtt lógni, játszani a haverokkal, ma mást jelent, mint akár 10-20 éve. A barátságok a virtuális térben kötettenek, de akár működhetnek offline is. Tovább →
A balaton-felvidéki Liliomkerti piacon jártunk, ahol Harmathy Ildikóval beszélgettünk.Tovább →
Zita nagy pillanatok előtt áll: végre kiderül, hogy a hormon injekciók meghozzák-e a várta várt eredményt és kezdődhet-e a petesejt leszívás? Tovább →
Miben tud segíteni a szupervízió? Tényleg a terápia előszobája? Történetek egy szupervizortól.Tovább →
Családi boldogtalanság-karma, pánikrohamok, majd hosszú menet a vágyott terhességig. Ironikus sorozat egy fiatal kismamától a depresszióról.Tovább →
Te mit csinálsz, ha felesleges energiáidat ajarod levezetni? Enőke rombol. És ezt receptre írná fel mindenkinek. Tovább →
Végre indul a stimuláció, a napi pontos injekciózások, hogy Pataki Zitának minél több érett petesejtje legyen.Tovább →
Pataki Zita a progreszteron szedésétől olyan érzelmi hullámvölgyeket él át, amelyek a lombik program velejárói. Ezért valami olyasmit keresett, ami lenyugtatja. Mire jó az aromaterápia?Tovább →
A meddőség aránya az ismert eredetű meddőségeknél 50%-os, vagyis az ok a férjnél keresendő. Zita férje, Szárnyas Attila a tapasztalatairól írt.Tovább →
“Tudtuk, hogy valami látványossal kell berobbanni, hogy észrevegyenek minket.”Tovább →
Voltál már igazán dühös életedben? Na, azt szorozd meg öttel. És ne keresd az okát, az nincs.Tovább →
Zitának progeszteront kell szednie, hogy a lombik program elindulhasson. A nagy mennyiségű hormon azonban feszültté, sokszor dühössé teszi.Tovább →
Ahhoz, hogy elkezdődhessen a lombik eljárás, sok vizsgálaton kell részt venni. Ha minden eredmény megfelelő, akkor indulhat a program.Tovább →
Elképzeltem egy listát, ahol a termékenységemet felmérő, átnéző vizsgálatok vannak. Ez ma nem létezik! Miért nem? Tovább →
Kérdések, amelyek a legtöbb lombik programban részt vevő párt foglalkoztatják, és amelyekről nem illik beszélni. Tovább →
Nyolc sikertelen lombik programmal a hátunk mögött úgy döntöttünk: adunk még egy esélyt annak, hogy gyermekünk szülessen. Tovább →
Őszintén, kendőzetlenül forgatják végig a 9. lombik-baba beültetést Pataki Zitáék. Céljuk, hogy ledöntsenek minden tabut!Tovább →
Január 8-án, szerda délben látható Pataki Zita doku-reality vlogjának első része a Női váltó Youtube csatornáján. Zitáék 9. lombik kezelését és az odaáig vezető utatTovább →
Élni kell. Túlélni. 3,5 év átmenet. Ennyi ideje tart a válás. Mások döntenek helyetted az életedről, a gyerekeidről, a sorsodról. Tovább →
Mi az, ami ebben az évben csak rólad szól? Amitől Te jobban érzed magad?Tovább →
Az életem során számtalanszor úgy alakult, hogy újraterveztem és ez a körforgás végig kísért. Volt több szerelem munka az életemben és még több mellékvágány. Most nagy döntés előtt állok.Tovább →
Négy évig utaztak biciklivel a világban, Így lettek autodidakta digitális nomádok, hazaérkezésük óta pedig sikeres vállalkozók. Tovább →
Egyedülállóként sokkal nagyobb a felelősség, szűkebb sávban mozog az életünk azáltal, hogy mindent ketten csinálunk, a csekkbefizetéstől a mosogatószivacs megvásárlásáig Tovább →
Hogyan vészelte át Zsolya a Közép-Amerikai úton azt, hogy távol van a szeretteitől?Tovább →
A nemluxustáska kampány szervezői az olyan nőknek szeretnék adni ezeket a táskákat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, de ebben a helyzetben is szeretnék megőrizni a méltóságukat és a nőiességüket.Tovább →
lemondunk családilag az összes túlzásról, tökéletesség hajszolásról. Nem lesz sem hat fogásos vacsora, sem nagytakarítás, sem csilli-villi.Tovább →
Adventkor mindent körbeleng a… minek is a varázsa? Várfalvy Emőke egypercese.Tovább →
Mi az otthonról végzett munka legnehezebb része? R. Fonyó Barbarának beugrott.Tovább →
A magbonbonok és magbombák irodai papírhulladékból készülnek, környezetbarát eljárással. Tovább →
Bakker két közalkalmazott, három gyerekekkel, és senkit nem érdekel, hogy utcára kerülnénk, milyen országban élünk?Tovább →
Az a típus vagyok, akit kifejezetten untat a saját komfortzónája. Szóval ez az én kis perverzióm, hogy pár évente kihajítom magamat a már jól ismertből, és újrakezdek mindent. Ezúttal Írországban.Tovább →
Rájöttem, hogy élvezem, hogy egyedül uralom az ágyat, hogy nem horkol, hörög mellettem egy férfi, hogy nem kell sem az időmmel, sem az éltemmel elszámolni senkinek.Tovább →
Azt hittem már sosem találkozunk. Elhittem, hogy nem is létezel. Már elfáradtam, lemondtam, csak onnan szabaduljak, meneküljek meg valahogyan a földi pokolból.Tovább →
31 éves koráig a filmes és divat szakmában dolgozott, sminkesként. Akkor elgondolkozott azon, hogy hol szeretné magát tíz év múlva látni, és az nem a filmes világ volt.Tovább →
Hosszút utat tett meg a balesete óta Marietta, aki egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől. Elmesélte, hogy miért.Tovább →
A hintaágy köztudottan melegágya a nagy gondolatoknak, a lelki harmóniának és persze a személyes világbékének. Ezekre most nagyon szükségem van.Tovább →
Az idei Aon Legjobb Munkahelyek Program nyertes cégénél, a WHC-nál a dolgozók kétharmada nő. A cégvezetés szerint óriási szerepe van a hölgyeknek abban, hogy jó hangulat, családias légkör alakult ki náluk, ahova jó bejönni dolgozni.Tovább →
Ahhoz, hogy az életünk egy új, megváltozott felállásban továbbra is működőképes legyen, szükségünk van önmagunkra. Talán még jobban, mint korábban.Tovább →
A hegymászás volt az első nagy szerelem. Ott döntötte el a Anikó, hogy jó lenne megtanulni vitorlázni, hogy felülről is láthassa a hófehér hegycsúcsokat.Tovább →
5 éve vagyok hivatalosan vállalkozó és azóta már egy húgica is született. Lavírozok, egyensúlyozok, mérlegelek. Határokat húzok.Tovább →
A negyven éves Blanka nem érezte az egyensúlyt életében, sok volt anyának, társnak, szakembernek és önmagának lenni. Változtatni akart rossz szokásain, és eljátszott a gondolattal, hogy munkahelyet cserél.Tovább →
Úgy adódott, hogy megnyertem egy közép-amerikai utat és egy nemzetközi csapatban képviselhetem Magyarországot, mint digitális anyuka.Tovább →
Mi van, amikor egyik pillanatról a másikra a nőnek kell családfenntartóvá válnia? Hogyan éli meg a párkapcsolat, amikor apa főz és látja el a családi teendőket, anya pedig hajt, hogy meglegyen a mindennapi betevő? Tovább →
Gyermeked született. Boldognak és önfeledtnek kellene lenned, mert ezt várják tőled. Ehelyett rengeteget tépelődsz és sírsz, ha senki sem lát. Tovább →
Judit a SCRUM módszertant dolgozta át egy kicsit annak érdekében, hogy mindenre legyen ideje és a lehető legfókuszáltabban használja ki azt a napi néhány órát, amikor zavartalanul dolgozhat.Tovább →
Majd huszonhárom év után befejeződött a multikultis vezetői létem, átestem egy több mint négy órás műtéten, és egy hét éves párkapcsolatomnak is vége szakadt. Mint amikor egy tornádó végigsöpör a földön.Tovább →
Van, aki ránk is gondolt és a 30-as, 40-es korosztálynak készít sorozatot a Youtubon. Ők a Vloggercsalád. Móni a fodrász és Gyuri a taxis. De kik ők?Tovább →
Ott állsz és nézed, hogy az az ember, aki eddig a család középpontja volt, akit naponta felhívtál akár többször is, akinek a véleménye mindennél fontosabb volt, akinél ott voltál minden ünnepen… napról-napra eltűnik.Tovább →
Mit érnek a csilli-villi magazinok dolgozó anyáknak szóló, időgazdálkodásra buzdító írásai egy nagycsaládos anyuka szemszögéből, a gyakorlatban?Tovább →
Podpácz Dóri, a Csillaghegyi Megálló tulajdonosa volt súlyos beteg, top manager, konyhapénzért aggódó anya is. Ma sikeres vállalkozó.Tovább →
A babajelbeszéd a hatékony kommunikáció lehetőségét adja meg a családoknak.Tovább →
Hogyan lehet együtt élni azzal, hogy a kislányod más? Megnézik a buszon, a város másik végébe kell vinned, hogy jó iskolába járjon. Hogyan lehet dolgozni emellett egyedülálló anyaként? A napi csodákban bízva…Tovább →
Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit jelent négy fiú anyjának lenni, akik az átlagos fiúkhoz képest is elég zsiványak. Tovább →
Kiszabadulni a természetbe, sétálni az őszi erdőben, megtalálni az ideális vándorbotot, beletúrni az avarba, kiengedni a gőzt, hagyni a gyerekeket, hogy oda rohanjanak, ahova akarnak. Tovább →
Sándor Judit marketingvezető volt, de lánya születése után már érezte az alkalmazotti lét korlátait. Most szabadúszó és elindította szerelemprojektjét: az Én a bálnákkal vagyok vállalkozást. Tovább →
A Nő a lehetőség projektet a munkába visszatérni vágyó anyák és a női munkaerőt alkalmazó vállalatok igényei hívták életre.Tovább →
Feladni a megszokottat, ami már csukott szemmel, rutinból is menne. Például elutazni. Jó messzire, egyedül. Tovább →
Műsorvezető-riporter volt Magyarország vezető kereskedelmi televíziójánál amikor felállt, és legközelebb egy hegycsúcsról köszöntötte barátait. Molnár Anikó kiszállt a hétköznapokból. Túrákat vezetett, felköltözött egy menedékházba, aztán repülni tanult. Útkeresés egyedül, szabadon. Tovább →
Merát Anikó időről-időre útnak indul a párjával és mind az 5 gyermekével, hogy kiránduljanak, kikapcsolódjanak, lenyugodjanak.Tovább →
Dolgozni, vállalkozást indítani pici baba mellől? Ezért legyél óvatos!Tovább →
Létezik szabad idő öt gyerek mellett? Létezik. Vannak apró trükkök, amivel picit tehermentesítheti magát egy anya, ha nincs segítsége a hétköznapok során. Vannak. Tovább →
Csendben, meghunyászkodva tűrt egy egész lakóház tíz éven keresztül. Fülüket a párnák közé rejtették, nem beszéltek róla, nem vették tudomásul. Pedig mindenki, a 110 lakás összes lakója tudta, hallotta, vagy hallott róla.Tovább →
Lehet-e egyszerre vállalkozóként és alkalmazottként is sikeres valaki két kisgyerek mellett? Lehet. Igaz, mindezt Ausztriában.Tovább →
Romantikus családi történet szerenáddal, lányszöktetéssel az 1930-as évekből.Tovább →
Ki volt Frida Kahlo és miért érdemes elmenni a festményeit bemutató kiállításra? Személyes ajánló.Tovább →
Miért versengenek az egyetemisták a legjobb gyakornoki helyekért? Csikós Petra sok helyre felvételizett, amíg megtalálta az első gyakornoki helyét.Tovább →
Huszonévesen kitörni a “mamahotel” kényelméből. Elmenni egyetem mellett dolgozni, nem is olyan egyszerű. Tovább →
Zsolya jogásznak készült, amióta az eszét tudta, dolgozott ügyvédjelöltként, majd minisztériumi kabinetfőnök mellett is és mégis feltett mindent egy lapra, és nekivágott az ismeretlennek. Digitális nomáddá vált.Tovább →
Megtanulják a pénz fogalmát, azt, hogy ha van egy jó ötletük, hogyan valósíthatják meg akár vállalkozásként a gyerekek.Tovább →
Videós újságíró, kommunikációs szakember.Tovább →
Sokan úgy gondolhatjátok, hogy ez szívás. Én is megkaptam, hogy ugyan, kinek kellenék már ennyi idősen (30-40 évesen) gyerekekkel. Egy szingli anyuka próbálkozása.Tovább →
Mi van akkor, ha sok év tanulás után végre áhított állásodat is megkapod? Örülsz. Dolgozol ezerrel. És aztán? Tovább →
Ez milyen kő? Az milyen madár? Nézd, az áramos autó! Miért csinálnak áramos autót? Az a busz hová megy? – Reggel van. Süt a nap, rollerezünk két hat éves fiammal az ovi felé…Tovább →
Első sorban közösség, megoldásközpontú tapasztalatmegosztó fórum, és coaching támogatás kisgyerekes nőknek!Tovább →
Éppen tíz éve vagyok szabadúszó tipográfus, és még mindig nagyon nagy örömet ad a munkám.Tovább →
A fáradtság és az okos időbeosztás teljesen új megvilágításba kerül, ha kisgyermekes anyukaként kezdünk el vállalkozni. Tovább →
Meglepetés portréfilmeket készítünk születésnapra, esküvőre, családi ünnepre. Professzionális eszközökkel, több tíz éves szakmai tapasztalattal.Tovább →
Egy magyar kezdeményezés, ami a világ csoportképét akarja létrehozni előítéletek nélkül. Hiszen mindannyian egyformák vagyunk, összetartozunk.Tovább →
Amikor gyermekvállalásra készülünk, sokszor nem is számolunk vele, hogy azon túl, mennyire kitölti majd az életünket a gyerek, milliónyi más dolog is változni fog. Tovább →
Lehet termék, vagy szolgáltatás, ha el szeretnéd juttatni a vevőidhez vagy ügyfeleidhez, a videó kiváló eszköz.Tovább →
Mindenki másként gondolja. A fiatalok úgy, hogy alázatosak, kitartóak, és tudnak várni a karrier beindulására. A munkaadók pedig éppen ezt hiányolják bennük. Tovább →
szerző
Közgazdász, pszichológus, újságíró és blogger. Nagyon szeret fényképezni és főképp hegyeket. Szenvedélye a vitorlázórepülés.
alapító-főszerkesztő
Sokáig vezető hírműsorok szerkesztő-riportere volt. Fiai születése után kommunikációs céget alapított. A Női váltó az új szerelem az életében.
felelős szerkesztő
Magyarország legnagyobb kereskedelmi televíziójánál szeretett bele a média világába
szerző
Újságíró, rádiós műsorvezető. Fél a változástól, de azért időnként beleugrik. Néha lökik. 🙂 Szeretjük a humorát és az emberségét.
szerző
A Terézanyu pályázat Bajnokanyu díjazottja, a Nők lapja psziché különdíjasa. A Cukormentes Országtorta amatőröknek rendezett versenyén, kétszeres különdíjas. Két nagylánya büszke anyukája.
szerző
A Népszabadság videorovatának egykori vezetője, díjnyertes riporter. Egyedül neveli kisfiát, nyakig benne a karrierváltásban.
szerző
Újságíró, tévés szerkesztő, bisztró társtulajdonos, anyuka. Könyv, állat, növénybarát. Időnként az önkéntes munka rabja. Szabadúszó.
szerző
Tanár volt, most időjós és tréner… még bármi jöhet! Elindította nálunk Az utolsó lombik című doku-reality vlogot, hogy másoknak segíthessen.
szerző
Terézanyu díjas szerzőnket a kiszolgáltatott nők és anyák helyzete foglalkoztatja leginkább. 4 fiú édesanyja.
Szerző
újságíró, író, pályaváltását az autizmusnak köszöni, nagyfia a spektrummal él, róla szóló könyve: Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel – Élet az autizmus galaxison, 2019-ben jelent meg.A nők, a gyerekek sorsa és a világbéke foglalkoztatja
szerző
Edző, életmód-tanácsadó. PR-esből lett PCOS-specialista személyi edző, újságíró, de aztán a szerelem továbbvitte Írországba.
2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb